Dta!
Azt írtad, hogy a barátod elvett egy lányt, aki terhes lett töle.Azzal slussz.Vagy nem olvastam elég figyelmesen.Mi lett azzal a gyerekkel? Megszületett?Ha nem, miért nem, hiszen összeházasodtak, nem? Ha megszületett, akkor óriási tévedés, hogy a barátod teljesen szabad ember.Egyrészt van egy gyerek, akit szeretnie KELL, mert ha nem, ha a sajátját sem szereti, a szó szoros és komoly értelmében, akkor egy pillanatig se várd, hogy a tiedet jobban fogja.Ha viszont a szó klasszikus értelmében szereti a gyerkét, akit a váláskor (miért váltak el, tudsz róla? Ha nem, feltétlenül tudd meg!!) elveszített, akkor nagyon hiányozhat neki.Ez már lelki törést jelent.Tartásdíjat kell utána fizetnie, akkor is, ha esetleg nem dúskáltok a pénzben.Idöt kell szakítania rá, találkoznia kell vele, méghozzá lehet, hogy nélküled, mert az ö gyereke esetleg nem akar veled találkozni, nem kíváncsi rád.Az exfeleség folyamatosan pocskondiázhat téged.Iszonyatosan jónak kell lennie a kapcsolatotoknak, hogy mindezt gond nélkül átvészelje.És akkor még ott van a két gyerek összehozása, mert a barátod majd elhozza hozzátok is a "külön" gyerekét.És ha lesz közös is, akkor ott lesz az én gyerekem, meg a te gyereked verik a mi gyerekünket címü fejezet.
Ami a kérdésedet illeti.Nem tudok neked valóst felelni arra a kérdésre, hogy nem bántam-e meg, hogy nem váltam-e el sokkal elöbb.Az a helyzet, hogy utólag hiába próbál az ember okos lenni.Az adott pillanatban kell dönteni, és az adott pillanatokban ha felindulásomban úgy is éreztem, hogy na elég, kész, elválok, átgondolva, mérlegelve mindent, rá két napra, egy hétre úgy gondoltam, hogy nem, meg kell próbálnom, hátha most sikerül.És az igaz és mély szeretet és szerelem nem múlik el egy rossz pillanat alatt, söt évek alatt sem biztos.Ha nem jutok el odáig, hogy meggyülölöm, akkor most lehet, hogy évek óta abban a hitben élek, hogy jaj istenkém, otthagytam, pedig szüksége lett volna rám, a gyerekeknek is örá, és ha kitartóbb és türelmesebb vagyok, akkor lehet, hogy már rég boldogan élünk.Sajnos, vagy szerencsére, meg kellett gyülölnöm ahhoz, hogy el tudjam hagyni.Viszont a különélés meghozta azt a "gyümölcsöt", hogy már nem gyülölöm.Szánom mélységesen, mert saját maga tette ócskává az életét, mindene meg volt adva ahhoz, hogy boldog legyen, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy legyürje a gyengeségét, a hibáit, a felelötlenséget, és még sok mindent, amivel megverte az ég. Nem akarom leírni a müvésznevét, mert nem akarom, hogy ráismerjenek, mindenesetre Európa egyik legtehetségesebb müvésze volt, állami kitüntetések birtokosa, de elpocsékolta a tehetségét, és igen, Dta, mondhatnám azt, hogy elpocsékolta az én 14 évemet is, (volt, hogy mondtam is) de nem lenne igaz.Hiszen én AKARTAM öt, próbáltam elfogadni olyannak, amilyen, illetve próbáltam rávenni, hogy változzon, mert érdemes.Meg is próbálta párszor.De nem volt elég erös. Hogy hány éves vagyok, nem titok, a 38.ban járok.Nem érzem, sosem éreztem, hogy bármiröl lemaradtam, lekéstem volna, viszont rengeteget tanultam ezalatt a 14 év alatt, olyan dolgokat, amit nem lehet iskolában tanulni, csak megtapasztalni, átélni, menyországot és poklot, boldogságot, mély szerelmet,szeretet és gyülöletet.A 14 év alatt annyit megéltem, mint más egy fél élet alatt sem.És ahogy szaporodnak a nevetöráncaim, (egyébként régi-új kedvesem szerint jobban nézek ki, mint bármikor), egyre elfogadóbb, megbocsátóbb vagyok, és ahogy elfogadom a ráncaimat, elfogadom a 14 évet, mint küldetést, mint jutalmat és büntetést, és mint egy hatalmas lehetöséget, hogy megtanultam dolgokat, amitöl én jobb ember lettem.Ha most talán nem is érted, hogy mi a fenéröl is hablatyolok itt, és lehet, hogy többen nem értik,akkor bocs, de talán majd egyszer eljön annak is az ideje.Iszonyú nehéz megtanulni, hogy mikor van ideje megtartásnak és elengedésnek.Még én is tanulom.
Veled kapcsolatban viszont van még egy általad zárójelbe tett mondat, ami viszont RÉMESEN FONTOS.Sokat jelent az is, hogy te zárójelbe tetted, de az is, hogy azért van olyan mély emlék, hogy nem felejtetted el.Mégpedig azt, hogy a férjed egyszer megütött, és rendört is hivtál.Ez egy olyan fontos dolog, aminek nem zárójelben a helye.Nem írtad,hogy miért ütött meg, mikor és mennyire.LÁtta-e a gyerek.Hogy rendeztétek le kettötök közt késöbb a dolgot.Dta, ezek nagyon fontos kérdések, és sok olyan dolgot megmagyaráznak, amelyek lógtak a levegöben a történetedben.Ha képes vagy erröl mesélni, akkor a történet alapján megpróbálom számodra megfogalmazni,(ha érdekel egyáltalán)hogy miért irtó fontos ez a dolog, még ha le is nyomtad magadban mélyre.
Kérdezed, hogy müködik a régi szerelem fellobbantása...Nem egészen értem a kérdést.Nálam ez nem "cselekedtetö", hanem "szenvedö" szerkezet, ha lehet ezt egy szerelemre írni.Beüt,mint az a bizonyos ménkü.Nem tettem érte semmit.Jött, látott, gyözött.Nem igaz.Persze hogy tettem érte, azt, hogy kiléptem a házassági kapcsolatomból.Véget ért a szerelem a férjemmel.Mert amíg tartott, addig nekem nem volt szabad vegyértékem más pasikra.Tölem az Antonio Banderas is fetrenghetett volna elöttem térden...(Na jó, egy 20 évvel ezelötti Alain Delonnál azért picit meginogtam volna
)
De ha a kérdésed arra vonatkozott, hogy hogyan FUNKCIONÁL a kapcsolat a régi-új szerelmemmel, hát azt nagyon sokáig kellene részleteznem, de már így is fárasztóan sokat írtam, ezért csak annyit írok, ami számodra is kérdéses lehet.Írtó nagy konfliktusok zajlanak - a két nagy gyerekem okán-fokán, akik az exemtöl valók. És ebben hibásak a gyerekek IS, de föleg az én kedves, szerelmetes párom, aki megpróbálta (legalábbis szerinte) elfogadni a gyerekeimet, de nem sikerült.(A tinédzserkortól fogva legalábbis abszolute nem) De képzelj csak el egy pasit, akit halálra kényeztetett anyucija, majd az elsö feleség, aki mindig, mindenhol a legjobb tanuló volt, aki vörösdiplomás, aki (számomra kissé túl)magas IQ-ja miatt MENSA tag, éli világát, méghozzá jól, utazik, világot lát, mindene megvan, csak boldog házassága és gyereke nincs.És akkor kb.44 évesen letaglózza a szerelem, és rá egy évre születik egy kislánya, akit imád,és aki csak olyan tökéletes lehet,mint ö.És akkor kap a kicsi mellé két halálosan idétlen tinit, akik ráadásul lelkileg nincsenek teljesen rendben, mivel a nagy nehezen összetartott családjuk széthullik.Váu.MOndjam még?Milyen egy tini?Egy normális családban élö is?Az én családom ha lehet ezt mondani, extranormális, szüleim 45 éve élnek szeretetben, békességben, megbecsülésben, apum még szerelmes versikét is faragott az anyumnak a 40. házasságijukra.Na ehhez képest megdolgoztattam öket keményen tinikoromban.De én legalább emlékszem, milyen rohadt nehéz ügy tininek lenni.ki lehet tenni az "Átmenetileg, agyilag és lelkileg zárva" táblát egy tini homlokára.(Vekerdy doki mondása)Egy tinit csak azért nem ken falra a szülöje, mert az ö imádott kis babája, még akkor is.De egy "más alomból" származó tinit nevelni, hát az mindenkit megvisel.Persze minden ostor és lelki seggberúgás az föleg rajtam csattan.De ez legalább nem kilátástalan küzdelem, egyrészt a tinikor elmúlik, és az én két tinim valszeg ugyanolyan enyhe szégyennel fog visszagondolni a tinikorára, mint én, a kedvessel is megoldódnak a gondok, mert kirepülöben lesznek hamarosan a nagyok, és ezzel a mindennapos összezörrenésre okot adó apró hülyeségek is elmúlnak.Na itt jön a kitartás, a lelkierö, (hü, néha elkelne még pár vékával) és az újra és újra a felszínre bukkanó szerelem.
Kérdésedre válaszolva, de igen,könnyen lehet, hogy igazságtalan lesz a gyerekeddel, (na most még amíg aranyos pici,nem akkor, majd, késöbb) Söt, lehet hogy bunkó lesz, egy tini könnyen kihozza az emberböl a vadállatot, ezt magamról tudom, bevallom töredelmesen, nemrégiben szájba vágtam a lányomat, aki a 16 éves öntudatával ELKÜLDÖTT ODA, AHONNAN JÖTTEM!!Persze nem pont ezzel a szóhasználattal.Utána persze nekem volt lelkiismeretfurdallásom.De ha netán a páromat küldené el ugyanoda, hát nem tudom mi lenne.Ö nem vágná szájba, az biztos, de hogy mi lenne, egyszerüen gözöm sincs.
Azzal pedig ne áltasd magad, hogy a gyermeked számára elöfordulhat olyan válás, ami nem lesz nagy törés az életében.MInden válás minden gyerek életében hatalmas törés.Csak ha irtó szerencséd van, és irtózatosan rendes, emberséges, megértö, türelmes, önzetlen, elfogadó, nem féltékeny természetü az új párod, akkor van rá esély, hogy a gyerek KILÁBAL a sokkból, és nem sérül tartósan és mélyen.Természetesen van rá esély, hiszen közismert példák is vannak erre,és itt, fentebb is írta valaki (bocs, nem emlékszem ki)hogy még az alkoholista nevelöapját is apjaként tudta tekinteni.(de ö 3 éves korától volt nevelöapja!!!)Tehát nem lehetetlen,csak nagyon nehéz, mert csak hosszú együttélés után derül ki, hogy az új társad hogyan képes megbirkózni a rárótt szereppel, és tudja-e kezelni.
És mi volt a végleges pillanat a válásomhoz? Jó kérdés.Január elején külön szobába költöztem, de egy házban éltünk még.Kivülröl lehet, hogy még úgy tünt minden rendben van, de egymással nem kommunikáltunk, söt, a nagy házban tulképp nem is találkoztunk, legfeljebb véletlenül.A hétvégeket a gyerekeimmel a duna-parti nyaralómban töltöttem.Ha ö akart a gyerekekkel lenni, akkor egyedül mentem.Ugyanazon a nyaralótelepen van a párom nyaralója is, a szüleimé, a nagyszüleimé, apám testvérééké, sógornöméké, komáméké, szóval rokon, meg barát az egész környék, én is szinte ott nöttem fel, a gyerekeim is, és persze régi-új szerelmem is.No és ott egy gyerek nélküli hétvégémen összeborultunk, és úgymaradtunk.Eleinte titokban találkoztunk, illetve az ö exfelesége, aki barátnöm volt, tudta,söt, az ö "engedélyével" történtek a dolgok.Már régóta csak látszatházasságban éltek, pontosabban mint két barát egy lakásban.Aztán elmentünk együtt nyaralni, kétszer is, ami a férjem fülébe jutott, és a buta, közölte hogy beadta a válást, és menjek oda, ahol addig voltam.Ez már nyár vége volt, össze is pakoltam, és a szüleimhez költöztem a lányommal.Közben kiderült, hogy blöff volt az egész, nem adta be a válást, de akkor meg - vagy harmadszor már a 14 év alatt beadtam én, és végig csináltam. Viszonylag hamar összebútoroztunk elöször albiba, majd vett 1 kérót az exnejének, akivel szintén elváltak, és mi azóta vagyunk együtt.Szeretném vele leélni az életemet. Remélem ö is így gondolja még mindig.A gyerekek, nos, ök "csak" vendégek a háznál, mint tudjuk, de a világ legfontosabb, legdrágább vendégei.Jaj, te szegény, nagyon szorítok neked, hogy sikerüljön olyan megoldást találnod, ami úgy a legjobb, hogy mindannyiatoknak a legjobb.Irtó nehéz.
HÁt mindenkitöl elnézést, hogy ilyen hosszú voltam.
Cseri