Kiemelt témák

Nem akarom, hogy bantsatok, de biztos nem en vagyok az egyeduli akivel valami ilyesmi tortent vagy tortenik.

Kb. 15 evvel ezelott foiskolas koromban fergeteges szerelem halojaban voltam. Kozel 5 evig tartott a kapcsolatunk, volt benne egyutteles, ismetelt lanykeres, egy elvetelt kisbaba. Igazabol nem 'vesztunk ossze', csak en elvagyodtam abbol a varosbol es az orszag masik vegebe koltoztem. A baratom nem kovetett, es hamarosan elvett egy lanyt aki terhes volt tole. Evekig nem talalkoztunk, nem beszeltunk. En kozben karriert epitettem, vegul ot evvel ezelott ferjhez mentem es babank is szuletett. Meg terhes voltam amikor megszolalt a telefon es a volt baratom erdeklodott, hogy mi ujsag. Mint regi jo baratok beszeltunk, nem volt benne semmi erotikus. O beszamolt a hanyatlo hazassagarol, es drukkolt nekem a babahoz. Par havonta beszeltunk, majd mar a babam szuletese utan joval szemelyesen is talalkoztunk. Ismet mint regi baratok, semmi erotika. Jot beszelgettunk, es mivel jol ismerjuk egymast, sokat segitettunk egymasnak az elmult evekben (csak beszelgetve). Kozben az en hazassagom is megromlott, az ove pedig felbomlott. A beszelgeteseink egyre melyultek es az erzelmeim felkavarodtak. Kb. ket honapja munka miatt visszatertem par napra a varosba ahol o lakik. Valahol a hivatalos vacsora es a beszelgetes kozben elvesztettuk a fejunket (?) es ugy szeretkeztunk mint meg soha. Csak par (fantasztikus) ejszakat toltottunk egyutt, de azota persze mindennap beszelunk. O tudja, hogy valszeg en is valni fogok, es remeli, hogy ujra egyutt lehetunk. En eloszor is meg vagyok dobbenve sajat magamon ugyanis soha de soha nem csaltam meg a ferjem, most pedig meg bunosnek sem erzem magam. Most probalom kitalalni, hogy mennyire ez csak egy jo ‘kiruccanas’ a rossz hazassagombol, vagy igazabol a volt baratom az akivel tenyleg osszetartozunk. Teljesen ossze vagyok kavarodva. Csak ritkan es rovid idore tudunk majd talalkozni, es nem tudom, hogy erdemes-e, szabad-e ebbe meg jobban belebonyolodni.

Mit gondoltok?

DT

Szerintem válaszd külön a két dolgot. Ha tönkrement a házasságod és nincs visszaút, akkor egyéb férfiaktól függetlenül kell döntened a válásról. Vajon akkor is válni akarnál-e, ha nem jött volna a régi-új? Nagyon meg lehet bánni, ha egy új kapcsolat kedvéért lép az ember, mert, ha annak vége, akkor ott áll az ember két szék között a pad alatt egy jó adag lelkiism. furdalásal, hogy kár volt felrúgni a családi fészket. Ha a házasságod menthetelen, akkor ki kell lépni belőle, hisz csak egy életed van, nem kell feláldoznod magad semmi oltárán.
És ettől függetlenül, ha az illető férfival jó együtt lenni, akkor mindegy, hogy mikor, hol és mennyit tudtok együtt lenni, azt ki kell használni, mert két találkozó közt is az élteti az embert, hogy milyen jó volt az előző és, hogy mikor lesz a következő.
Hozzátenném az egészhez, hogy SZERINTREM.

Dta,
Kerted hogy ne bantsatok, a kovetkezot nem bantasnak szanom hanem csak velemenynek. RJuli irta hogy "nem kell felaldoznod magad senki oltaran." De igen, a gyereke(i)den, hamar egyszer megalkottuk oket. En az erzelmi reszebe nem tudok beleszolni, de nalam egy par kerdes felmerul: pl hany eves a babad? Ha csak egy fellangolasrol van szo megeri e? Mit jelent hogy csak ritkan es rovid idore tudtok talalkozni?(Ezt azert kerdezem mert mindenfele flortoles a gyerektol vesz el idot). Viszont ha komoly es el akar venni akkor felvallalja e a gyereked, es te felvallalsz e egy hetvegi gyereket (az ovet)? Engem csak az aggaszt hogy most minden tokeletesnek tunik, de sajnos ez nem a realitas. A realitas az amikor lepni kell, koltozni az orszag masik vegebe, huseget fogadni es meg is tartani,rajonni hogy ez nem az amit akartam stb...
Na ezen a ponton gondolom latni lehet hogy elegge konzervativ egy no vagyok.
A regi rossz kapcsolatrol pedig annyit hogy gondold meg hogy biztos nem lehet e rajta segiteni. Csak azert mondom mert erre van egy jo technikam ami mindig bejon, ezt szerencsere nem azert hasznalom mert rossz a hazassagom, sot nagyon is jo, ezzel a modszerrel tartom-tarjuk meg. De ezt inkabb csak akkor irnam le ha erdekel.

Sztem nem kell a gyerekek miatt sem feláldozni magunkat. Nem is tehetnénk rosszabbat azzal egy gyereknek, mint hogy egy fásult, rosszabb esetben feszült hangulatú családban kelljen nevelkednie. Ha csendesen rezeg a levegő, ha hangos veszekedések vannak, tök mindegy, a gyerek kikészül tőle. Milyen mintát lát az ilyen gyerek? Hogyan fogja a saját konfliktusait kezelni? Felnőtt korában pedig nemhogy hálás nem lesz, de még ő fog szemrehányást tenni, hogy miért kellett ilyen légkörben felnőnie és miért kell neki rossz érzésekkel élnie amiatt, hogy az anyja elcs.szte az életét miatta, pedig ő nem is kérte.
Nem a levegőbe beszélek, hidd el.
Ezt a gyerekért feláldozósdit azok vallják, akiknek jó a házasságuk és a szüleiké is jó volt, tehát gőzük sincs, mire bíztatják a másikat, ill. azok, akik bár szenvednek, de nem mernek lépni és azzal mentik fel magukat, hogy hát a gyerekért van az egész.
Nem az a kérdés, hogy ki a fontosabb, a gyerek vagy én, hanem az, hogy vajon tényleg jól jár-e a gyerek, ha a kedvéért elszúrom az egyetlen életemet.

Szerintem meg itt nem magunk feláldozásáról van szó, hanem arról, hogy milyen célt tűzünk ki az életünkben. Hogy kitűzött cél-e az, hogy ameddig lehet, megpróbáljon az ember másként viszonyulni élete párjához, mint a többi emberhez. (többet megengedek, többet elnézek, több módon kísérelem megérteni/megértetni magam, esetleg még akkor is, amikor már egészen reménytelennek tűnik, ha már senki nem jósol jövőt a dolognak) Akár pont azért is, mert gyereke(i) vannak tőle. Nyilván vannak emberek, akikhez hiába is próbálna másként viszonyulni az ember, de a legtöbben nem ilyenek vagyunk. Az ilyen áldozat megéri, sőt, végül az ember rájön/rájöhet, hogy nem is volt áldozat.
Az említett esetben szerintem azon kellene elgondolkodnia DT-nek, hogy miért költözött az ország túlfelébe annak idején? Mi vitte el attól, akiért olyannyira rajongott? Hogyan történhetett meg, hogy igen hamar terhes lett a barátjától egy másik lány? Mennyi szerepe volt a házassága megromlásának abban, hogy régi barátja aktívan keresgette? Néhány fergeteges éjszaka lehet valaminek az előjele is, de az is előfordulhat, hogy nem több, mint felturbózott romantika.

Sziasztok,
Mandarin, engem érdekelne a szuperjól szuperáló módszeretek

Amúgy pedig leginkább Kíváncsival értek egyet.

Üdv
Kriszi

Koszonom a hozzaszolasokat.

Rjuli egyetertek veled, sokkal rosszabb egy gyereknek feszultsegben felnoni, mint egy szulovel vagy egy uj, boldogabb csaladban. Es az is nagyon igaz, hogy egy uj kapcsolattol fuggetlenul kell donteni a valasrol.

Mandarin - a gyerekem erzi az otthoni rossz legkort (3 eves). En pedig tudom, hogy ha boldog vagyok o is boldogabb.
A technikad engem is nagyon erdekel - es hidd el nem azert mentem ferjhez, hogy aztan elvaljak.

Kivancsi - Sokaig harcoltam a ferjemmel valo kapcsolat fellenditeseert, hogy jobb legyen, de mar nem erzem, hogy sok ertelme van (az allando nullara visszaesesek miatt). Abban biztos igazatok van, hogy ha az ember gondolataiban egy uj lehetoseg is benne van, akkor mar nem torekszik annyira a regi fixalasara.

Az ok, hogy elmentem es nem mentem ferjhez a volt baratomhoz csupan az, hogy friss diplomaval nem akartam feleseg es anya szerepbe ugrani. Ram mondhatjatok, hogy karrierista vagyok, de buszke vagyok arra amit elertem. Szoval tobbet akartam latni, elerni, tenni mint amit anno mi lattunk, elertunk, tettunk huszoneveink elejen. Akkor ugy gondoltam, hogy meg meg kell probalnom milyen is massal lenni. Onzo voltam? Persze. Megbantam? Nem. Az elmult 10-15 ev rengeteg elmenyt adott, es biztos mindennek igy kellett tortennie.

Ami erdekes, hogy amikor ma beszelunk, teljesen higgadtan tudunk tisztazni dolgokat. Nyiltan, oszinten, ugy-mond 'megerve'. A fontos dolgok atertekelodtek, ma mar mas van a lista tetejen mint 10 evvel ezelott. A gyerekeink mindkettonknek fontosak, es tudjuk, hogy ok az elsok. De utana, olyan jo lenne vegre ismet egy harmonikus kapcsolatban lenni.

Vagy ez csak egy alom, es minden alom veget er?

DT

Sziasztok!

Dta! Ha megengeded, én is elmondom a véleményemet. Szintén nem akarok senkit megbántani, azért írom le, hátha van benne olyan, ami segíthet.

Írtad, hogy fiatalabb korodban nem mentél hozzá a barátodhoz, a karriert tetted az első helyre. Én azt gondolom, ha valaki igazán szeret valakit,akkor az a szeretet (szerelem) elég nagy erejű, abban benne van, hogy igen, akarom őt, minden (esetleges) nehézséggel együtt. Én úgy vélem, ha akkor igazán szeretted volna és ő is téged, akkor együtt maradtok. Karriert építeni, utazni, "élni" társ mellett is lehet (szerintem vele lehet igazán, mert nagyon erős, biztos hátteret tud adni). Nyílván neked a munka volt a fontosabb, nem ő, és ő sem téged választott, ha megnősült.
Egyszer hoztatok egy döntést mindketten és ebben gyakorlatilag elutasítottátok egymást. Annak ellenére, hogy mégis volt egy szoros kötődés már köztetek, amit talán komolyabban kellett volna venni.
Aztán, hogy mindketten elköteleztétek magatokat egy másik ember felé és gyereket vállaltatok,végülis egy új életet kezdtetek.És ha ebben az új kapcsolatban is gondok voltak, akkor azok megoldása lenne a lényeg.Én is úgy gondolom, hogy a másiktól függetlenül kellett volna mindkettőtöknek a házasságotok megmentésére törekedni. Mert az, hogy a régi szerelem ott van a háttérben,az kényelmesnek tűnik. Volt egy valamikor jól működő kapcsolat, amibe szükség esetén vissza lehet menekülni. De az már nem olyan , mint rég. Mert ott van még egy elhagyott feleség, egy megcsalt férj és két gyerek. Az alkalmankénti kellemes órákra pedig nem lehet emberek életét építeni. Ha fiatalabbként nem vállaltad a barátodat a munka miatt, most belefér az életedbe a földrajzi távolság, egy másik férfitől való gyerek és az ő otthagyott családja mellett? Ha nem működik,akkor ugyan kipróbáltad,de újra ott egy tönkrement kapcsolat,amit már nemcsak ketten sínyletek, hanem valahol még két felnőtt és két gyerek is. A házasságod miért nem működik? Rajtad vagy a férjeden múlik? Vagy mindkettőtöknek egy nehéz időszak? Lehet, hogy azért kerültél újra ilyen közel a barátodhoz, mert melletted állt (a férjed helyett) és tőle megértést és nem gondokat kaptál. Talán egy idegennel is ez történt volna... Én úgy gondolom, hogy a házasságod megőrzése megér egy-két erőfeszítést, mert hosszú távon te is, a férjed is és a gyerek is ebből profitálhattok. És nemcsak az lehet a megoldás, hogy üresen lehúztok még néhány évet egymás mellett "a gyerek miatt",hanem érzelmileg is egyenesbe jöttök,ha kell újra beleszerettek egymásba. (Ha a barátodnál működött, itt miért ne?) Ha már elkötelezted magad valakinek, hűséget fogadtál, abban benne van, hogy fontos az a kapcsolat, harcolsz érte, nem hagyod veszni, nem futamodsz meg. Nem? Én házasságpárti vagyok. A szüleim válása óriási nyomokat hagyott bennünk az öcsémmel, mai napig nyögjük, pedig szolíd válás volt és tovább is tartottuk a kapcsolatot csak nem éltünk együtt az apuval. Az apu nősülési szándéka végképp kiütött, aztán nem is házasodott újra egyikük sem. Volt még két válás az ismerőseim között, egy új kapcsolat is egyiküknél, és tapasztaltuk, hogy a válás nem olyan egyszerű, mint látszik, rettenetesen megvisel mindenkit, a gyerekeket a leginkább és az új kapcsolat még addig sem tartott, mint a házasság.

Csak a saját véleményemet írtam és senkit nem akarok vele megbántani. Nem tudom segítettem-e, de kívánom, hogy sikerüljön rendbehozni az életed!
Zita

Ha jól emlékszem, DT azt írta, hogy mindkettejük kapcsolata megromlott már azelőtt, hogy ők újra összejöttek volna, de pontosítsatok, ha tévedek, nem olvastam vissza.
Persze, lehet, hogy ez a mostani csak egy fellángolás, ki tudja előre? De tíz év alatt rengeteget változik az ember, lényegében ez a férfi és ez a nő már nem ugyanaz, mint a tíz évvel korábbi. Mostanra akár működhet is.
Én két évet adtam az életemből, hogy megmentsem a házasságunkat. Így utólag az egésznek össze-vissza annyi értelme volt, hogy úgy tudok tükörbe nézni és a gyerek elé állni, hogy senki nem tehet szemrehányást, hogy meg sem próbáltam.
Amúgy pont semmi értelme nem volt. Biztos vannak ellenpéldák, de többnyire úgy látom, hogy, ha valaminek vége van, akkor vége van. Mindketten megváltoztunk, az érzéseink is, az értékrendünk is, nem lehet oda visszatérni, ahonnan indultunk.
Ha egy kapcsolat, járás, házasság hanyatlik, mit mondanak az emberek? Legyen vége, minek nyüglődni. Miért volna ez másképp, ha gyerek van? Tudom, ez így nagyon sarkított és leegyszerűsített, de végeredményben egy kapcsolatot sem menthet meg, tarthat fenn tartósan és midnenki megelégedésére az, hogy gyerek van.

Még valami a gyerekkel kapcsolatban: gyakori, hogy épp azokban a családokban fordul elő válás, ahol a szülők is elváltak, ill. azok a nők próbálnak úgymond kompromisszumokat hozni, ahol a szülői minta is ez volt. Én úgy érzem, hogy a kompromisszumok egy idő után átváltanak abba a stádiumba, amikor az ember összaszorított fogakkal tűri a sorsát, és ebben azon túl, hogy eltolom az életemet, rejlik még egy veszély: ezt a mintát közvetítem a gyerekem felé. Úgy nő fel, hogy azt látja, anya csendben szenved, mert uyge ez a nők sorsa, és, ha annak idején történetesen az ő házassága romlik meg, akkor ő is tűr. Én úgy nőttem fel, hogy azt láttam, anyám megoldja a dolgokat, nem szorult rá senkire olyan szinten, hogy kiszolgáltatott lett volna akár érzelmileg, akár anyagilag. Valahogy mindent megoldott maga körül és körülöttünk. Nem volt egyszerű, de legalább megalázó sem volt. És, amiben mi az öcsémmel hiányt szenvedtünk, az nem az volt, hogy apánk nem élt velünk, hanem ahogyan viszonyult hozzánk. Ha fele oylan odaadó lett volna, mint amilyen az én lányaim apja most-bár nálunk még friss a dolog, remélem, így is marad- akkor nem lett volna hiányérzetünk.
Az az apa, aki tegyük fel, nem csalja a feleségét, sőt, még oda is figyel rá, de mondjuk éjt nappallá téve dolgozik, esetleg vidéken, külszolgálatban van és csak hétvégeken, ünnepeken, nyaranta kerül elő, az mennyivel jobb?
Mivel nyújt többet a gyerekeinek? Érdekes, az ilyesmit senki nem szólja meg. Ha viszont egy nő úgy dönt, hogy eddig és nem tovább, akkor azt megszólják, mert nem nézi eléggé a gyerek érdekeit.
Én akkor is csak azt mondom: a gyáva nők takaróznak azzal, hogy a gyerek miatt élik le boldogtalanul az életüket. És ezzel meg én nem szeretnék senkit megbántani.

Szia Juli!

Én megértem a te nézőpontodat. De ha azt nézem, hogy változunk, tapasztaltabbak leszünk és ezt egy kapcsolat nem tudja követni, túlélni, akkor mi értelme van az egésznek? Szerintem egy párkapcsolatot, egy házasságot nem lehet fellángolásokra építeni. Vagy pár évente felborul az élet, és kezdődik minden előről, új érzések, új vonzalom, új élet ... Nem kiábrándító ez? Lehet erre bármit is alapozni? Az ok., hogy egy anya ellátja a gyerekét, igyekszik a legjobbat nyújtani neki, de ha már lehetőséget kapott az életre, nem kellene stabil családi hátteret biztosítani neki? Az otthona, a jövője két (vagy több) felnőtt változó érzelemvilágának legyen alárendelve? Pesze tudom, hogy tényleg vannak olyan kapcsolatok, amik abszolút működésképtelenek és többet ártanak, mint használnak. Ez egy véglet. És az is, ha az embert megcsap a "tavasz szele" és egy kis izgalomért felrúg mindent. Kérdés, hogy miért nem működik (per pillanat) a kapcsolat. Szerintem...

Ez az egész válás kérdés és önfeláldozás dolog nagyon bonyolut és összetett. (Nem tudom, nem kéne-e külön topikot nyitni rá?)
Szerintem azért nagyon nem ugyanaz, hogy egy együttjárást számol fel az ember, ha ellaposodik a kapcsolat, vagy akár egy gyerektelen házasságot. Éspedig - akárhogy nézem, nem tudok máshova kilyukadni - éppen a gyerek(ek) miatt nem ugyanaz. A gyerek nem csak úgy önmagában van, két ember gyümölcse, és ez így marad, akármit is teszünk. Bármennyire is meg tud oldani anya mindent(?) egyedül, azért az akkor is más, mintha apával nő föl a csemete. Persze ez evidencia, és persze vannak menthetetlen kapcsolatok, de most induljunk ki a nagy átlagból. Ha csak azok a házasságok bomlanának föl, amelyek előtt tényleg nem áll közös jövő, de jó is lenne! Mennyivel kevesebb lenne a válási árva!
A legtöbb házasság megmenthető lenne, ha lenne egyrészt közös akarat, másrész hatékony segítség, amely elérhető azok számára is, akik anyagilag nem tudják vállalni a házasságterápiát. Remek módszerek vannak, amelyekkel gatyába lehet rázni a megunt/zátonyra futott/elmérgesedett kapcsolatokat, ráadásul sokfélék, mindenkinek kedve és habitusa szerint. Csakhogy ezeket legtöbben nem ismerjük, és csak azokon a vizeken evezünk megrögzötten, amelyeket - akár otthonról, akár máshonnan, de inkább csak jobb híján - ismerünk.
Ha arra van jó esély, hogy DT újra kezdje a régi szerelmével, ugyan miért ne leheten arra is, hogy valaki a férjével melegítse újra az ágyát/életét?
Az, hogy a válás a gyereket hogyan viseli vagy nem viseli meg, szintén soktényezős. És legalább annyian vannak, akik örülnek, hogy végre elváltak a szüleik, mint azok, akik egy életen át szenvedik. Itt is látunk mindkettőre példát.
Külön belekavar még a válás utáni kapcsolat bármelyik fél részéről.
Ugyanakkor mindenki mást tart fontosnak az életében és más utat tart járthatónak. Legtöbben el nem tudjuk képzelni, mi lehet a jó abban, ha valaki apácának áll, sőt, áldozatnak, egyenesen felesleges áldozatnak tartják. Mégis, aki így dönt, egyáltalán nem áldozatnak fogja fel és nem úgy éli meg az életét, hogy kihagyott volna valami soha vissza nem térő esélyt a boldogságra. Sőt.
Szerintem felnőtt korunkra elég jól el tudjuk dönteni, hogy mi éri meg miért. Nem biztos, hogy gyávaság, ha kitartunk a házasságunkban, még ha sokszor úgy is érezzük, egyedül jobb lenne. Az se biztos, hogy bátorság. Pláne nem biztos, hogy a boldogság azon áll vagy bukik, hogy válunk vagy nem.
Mások meg azt nem értik, miért érdemes feláldozni karriert szerelemért? És mégis, aki ezt teszi, sok esetben elégedett, és szintén úgy érzi, nem maradt ki semmiből, legalábbis kapott annyit, mint amennyit veszített.
Ki dönti el, hogy kinek van igaza?

Zitu - A huszoneveink elejen voltunk akkor. Visszaemlekezve tudom, hogy eszem agaban sem volt olyan koran, es tobb tapasztalat nelkul ferjhez menni.

Ahogy Rjuli is irta, nem volt a hatterben a regi szerelem megnyugtato erzese amikor a hazassagaink tonkrementek. Mi tenyleg abszolut tisztelve a masik akkori 'allapotat', minden 'hatso szandek' nelkul beszelgettunk. Evente 4-5 20 perces beszelgetes miatt nem bontanam fel a hazassagom.

Hidd el, hogy nagy fajdalom a hazassagom csodbe menetele, plane, hogy van egy gyermekunk. De mi mar szamtalanszor mentunk hazassagterapiara, kis javulas utan visszaesunk a nullara.

Erdekes amit Rjuli irt: "Az az apa, aki tegyük fel, nem csalja a feleségét, sőt, még oda is figyel rá, de mondjuk éjt nappallá téve dolgozik, esetleg vidéken, külszolgálatban van és csak hétvégeken, ünnepeken, nyaranta kerül elő, az mennyivel jobb?" Ugyanis nalunk valami ilyesmirol is szo van: a ferjem (amugy ugyved) vagy 60 orat dolgozik egy masik varosban, vagy alszik otthon. Alig beszelunk, kozos terveink mar nincsenek. Es ne gondolja senki, hogy miattunk hal bele a munkaba. Sem anyagilag, sem szakmailag nem kellene ennyire hajtania. De nem tudja (vagy nem akarja) az edes kozeputat megtalalni. Most hetvegen is kiborultam, mert mar hetek ota nem toltott idot egyutt velunk, majd ataludta a hetveget es ujra elutazott. Gyorsan hozzateszem (mielott barki elorukkolna az otlettel), nincsen hazassagon kivuli kapcsolata. Ma mar ketszer felhivott, hogy bocsassak meg neki, es be akarja bizonyitani, hogy megerdemel minket!? Es ilyenkor jon az be, hogy mar hanyszor megprobaltuk, meddig huzzuk meg? En szeretem a ferjem, o a gyermekem apja, de semmi vibralas nincs mar kozottunk. Mar nem erdekli, hogy mi tortenik a mindennapjaimban. Jelenleg egy ceg tulaja es vezetoje vagyok nemzetkozi ugyfelekkel. A ferjem talan meg egyszersem nezte meg a weboldalunk, vagy a nemzetkozileg publikalt cikkeim. Elatavoludtunk egymastol, szex az nulla, es en ezt nem vagyok hajlando elfogadni.

Erdekes modon a mi csaladunkban meg nem valt senki - es mindenki boldognak tunik. De mi van a zart ajtok mogott? Szerintem a ferjemrol es rolam is sokan gondoljak, hogy hu micsoda 'power couple'. Ha nagy ritkan megjelenunk egy hivatalos partin vagy csaladi osszejovetelen sokakban fel sem merul, hogy valami nem stimmel.

Kivancsi - igazad van. Ha nem lenne kozos gyermekunk mar reg leptem volna, de ahogy Rjuli is irta en is mindent megprobaltam azert, hogy jobb legyen a ferjemmel (terapiat is beszamitva). Az nekem is fontos, hogy ha egyszer lepek - most mindegy, hogy a volt baratomhoz visszaterve vagy mashoz vagy csak magamban - a lelkiismeretem tiszta legyen, es a gyerekunknek is kesobb elmondhassam, hogy a szulei megprobaltak mindent az egyuttmaradasert.

En most ott tartok, hogy egy eletunk van. Martir nem leszek. Ugy erzem, hogy mindenki megerdemli a parjatol a figyelmet, tiszteletet, es a gyengedseget. Jelen pillanatban ezt nem kapom meg a hazassagomban. Ez tenyleg fuggetlen a volt baratommal valo esetleges kapcsolattol.

Bocsanat a vege lemaradt:

Koszonom a hozzaszolasaitokat es tisztelem a velemenyeteket.

DT

Dta!

Ahogy olvasom, nálatok a labda most a férjed oldalán van, neki kellene lépni.Arra pedig nem lehet a végtelenségig várni és neked teljesen jogos igényeid vannak. Remélem, sikerül megfelelő megoldást találni!

(A régi szerelmet úgy értettem, hogy a mostani döntésedben talán jobban motivál, hogy ott van a háttérben. De látom, hogy teljesen független döntést szeretnél, bocs a félreértésért! )

Sziasztok,

Ezeket a kommentarokat nem tudom szo nelkul hagyni:
Rjuli irta:"Ezt a gyerekert felaldozosdit azok valljak akiknek jo a hazassaguk es a szuleike es az volt...gozuk sincs mire biztatjak a masikat."
Sajnos gozom van, ugyanugy mint neked, csonka lett a csaladunk mikor kisgyerek voltam, es-ugyanugy mint te, orokke halas leszek annak a szulomnek aki felnevelt, hogy nem hozott egy idegent a teto ala, hanem valahogy mindent megoldott EGYEDUL, semmiben nem szenvedtunk hianyt, es ugy nottunk fel hogy mindenunk megvolt-erzelmileg is es materialisan is. Mivel neked ugyanez a tapasztalatod, nem ertem miert biztatod Dta-t hogy legyen a ferfivel, mindegy hogy milyeh gyakran es mennyit tudnak egyutt lenni. En annal tobbet nezek ki belole minthogy feltetelezzem rola hogy a ferfival eltoltott ido elteti, es anelkul nem is tud tovabblepni. Oszinten, szerintem ennel jobb pelda sajat magunk es a masik megalazasara nincs is. Ez azt jelenti hogy olyan gyenge volna hogy csak egy masik ferfi karjai kozott erzi hogy er valamit az elete? En pont ennek az ellenkezojet tanultam otthonrol. Azt is irtad hogy a peldat atveszik:egyetertek! Ezek szerint azt a peldat mutatom a gyerekemnek hogy megcsalom a ferjemet, mert NEKEM kell boldognak lenni, NEKEM van szuksegem erzelmekre es szexre????? Az eleg szomoru hogy valaki martirnak gondolja magat, illetve martirkent viselkedik mert a gyereket akit a vilagra hozott egyedul kell felnevelnie-en nem ezt tanultam otthonrol.
Igen, az otthoni veszekedesekrol mindannyiunknak ugyanaz a velemenyunk, de en nem mondtam hogy maradjon hazas a Dta a ferjevel, en csak kerdeztem hogy esetleg nem mentheto e.
En olyanrol mar hallottam hogy a gyerek konyorog a szuleinek hogy ne veszekedjenek mar, de olyanrol meg nem hogy konyorgott volna hogy valjanak el mert mar nem birja a legkort. Szerintem sokan elfelejtik hogy a pasi akivel az anya veszekszik az ugyanaz a ferfi aki a gyereket a cirkuszba viszi, nyakaba veszi, hogoyozik vele, stb...es amikor azt mondjak hogy a gyerek nem boldog ebben a legkorben akkor arra nem gondolnak hogy SIRALMAS lesz a gyereknek a hetvegi gyerek szerepe valahol egy masik csaladban. Igy nagyon konnyu azt is a gyerekre fogni hogy "ha en boldogabb vagyok o is", ez vezet altalaban oda hogy a valas utan leeroltetjuk a torkan azt a pasit akivel EN boldogabb vagyok. Tehat ha en lennek Dta, nagy ivben elkerulnem a regi baratomat, ha a hazassag nem mentheto akkor elvalnek, es egyedul felnevelnem a gyerekeimet, es remelhetoleg megtanulnam azt amit szerintem a gyerekszuletes hivatott az emberekkel megtanitani: onzetlenseget, aldozatvallalast, kihivasok lekuzdeset, es mihelyt elfujtam a 18-ik szulinapi tortajan a gyertyat, szabad a gazda, lehet flortolni. Igy erem el azt hogy a gyerek jo peldat lat es felnez ram felnott koraban. Es azt is tudnam hogy kell boldognak lenni, mert azt is lattam otthonrol.

A modszer amirol beszeltem gondolom nem lesz nepszeru, mert a hazassagi esku betartasan alapszik, de szo szerint, azonkivul rengeteg onfegyelmet es turelmet, onfelaldozast es hiusag felreteveset igenyli. Az eskuben valami ilyesmit mondunk hogy "minden korulmenyek kozott, egeszsegben, betegsegben,...". Es nem azt mondjuk hogy "majd ha kedvem lesz meg energiam es nem leszek tul faradt." A legjobb pelda erre a szex, ami egy hazassagban nemcsak testi oromot jelent hanem jo esetben mast is, es amikor nincs kedvunk hozza akkor eppen a hazassagi eskut szegjuk meg, mert most eppen nincs kedvunk szeretni a partnerunket. Ez egy durva pelda, es azert irtam mert Dta irta hogy ez a resze a hazassagnak sem tul rozsas. A modszer azt tanacsolja hogy ne az erzelmeink vezessek a cselekedeteinket, hanem epp forditva: CSELEKEDJ, ES AZ ERZELMEK JONNEK MAGUKTOL!!!! Ugyanez vonatkozik kisebb dolgokra. Pl tegyuk fel nem jo a legkor otthon, a ferjed a szamitogep elott, te a gyereket hajkuraszod. A legjobb amit tehetsz az az hogy odaviszel neki valami finomat, pl sutit, meg akkor is ha leginkabb a fejere kenned, te odaviszed hozza a legszebb tanyeron es mondasz valami szepet, aminek nem kell hizelgonek lenni, csak valami pozitivnak. Lehet hogy az elso alkalommal mindezt osszeszoritott foggal teszi az ember de akkor is megteszi. Egy ido utan ezek a dolgok automatikusak lesznek es az ember azon kapja magat hogy mindezt szeretettel teszi, mar csak azert is mert viszonzasra talal. Nem egyszeru de hatasos.
Ezenkivul minden nap gondolj harom dologra amit aznap megkoszonsz neki, ennek sem kell nagy dolognak lenni, pl megkoszonod hogy letette a postat az asztalra. Es harom dicseretet, ezek is kis dolgok: pl "nagyon aranyosan utanoztad azt a kiscicat a meseben", vagy "jol valasztottad a nyakkendot az ingedhez". Nagyon kicsi dolgok, de ahelyett hogy az ember azon morfondirozik hogy milyen rossz neki, cselekszik hogy jobba tegye, de nem nagy beszelgetesekkel meg filozofalgatasokkal hanem CSELEKEDETTEL.

Hat ennyi, mindenkinek sok szerencset!!

Mandarin!

Nem tudom, hogy szándékosan forgatod-e kia szavaimat vagy csak ennyire nem érted, amit írtam.
ha van türelmed, mehetünk gondolatonként:
"...nem ertem miert biztatod Dta-t hogy legyen a ferfivel, mindegy hogy milyeh gyakran es mennyit tudnak egyutt lenni. En annal tobbet nezek ki belole minthogy feltetelezzem rola hogy a ferfival eltoltott ido elteti, es anelkul nem is tud tovabblepni. Oszinten, szerintem ennel jobb pelda sajat magunk es a masik megalazasara nincs is. Ez azt jelenti hogy olyan gyenge volna hogy csak egy masik ferfi karjai kozott erzi hogy er valamit az elete?"

nem bíztattam arra DT-t, hogy bármi rovására legyen a másik férfival, de mindenkinek jár boldogság, meghitt percek, órák, és ez nem azt jelenti, hogy másképp nem ér semmit az élet, de igen, úgy vagyunk megalkotva, hogy párban szép az élet, még akkor is, ha a párunk nem a gyerekünk apja. Az én anyámnak voltak kapcsolatai, olyan is volt, akit nem csak ismertünk, de lakott is nálunk. Nem zavart. miért kellett volna anyámnak férfi nélkül leélnie az életét. Vagy a gyerek apja vagy senki? Na neeee.

"En olyanrol mar hallottam hogy a gyerek konyorog a szuleinek hogy ne veszekedjenek mar, de olyanrol meg nem hogy konyorgott volna hogy valjanak el mert mar nem birja a legkort."

Egyrészt én már olyat is hallottam, hogy egy 5 éves gyerek ilyet kért, de valóban nem ez az általános. Egyszerűen azért, mert a gyerekek fejében nincs benne ez a fogalom. Honnan tudnák, hogy létezik olyan variáció is, hogy válás, különköltözés? Amit nem ismersz, arra nem vágysz.

"Szerintem sokan elfelejtik hogy a pasi akivel az anya veszekszik az ugyanaz a ferfi aki a gyereket a cirkuszba viszi, nyakaba veszi, hogoyozik vele, stb."

Amikor én úgy döntöttem, hogy válni akarok, akkor épp az volt a gondom, hogy a férjem már a gyerekekkel SEM foglalkozott. Ahogyan DT is valami ilyesmit írt. Nem feltétlen szívtelenségből, inkább figyelmetlenség, menekülés, akármi miatt, de nyűg nekik a családi fíling. Most több időt és főleg több tartalmas időt töltenek együtt, mint az elmúlt két évben.
Én sokkal szánalmasabbnak tartom a ygerekre nézve, amikor folyton azt kérdezgeti, hogy hol van apa, miért megy el, miért nincs még itthon, miért ingerült, miért nem foglalkozik velem, ha véletlenül itthon van. nekem ilyenkor a szívem szakadt meg. mOst iylen nincs. Jön, amikor várják és rájuk figyel, mert értékeli őket, nem veszi természetesnek, hogy vannak.

Nekem eszem ágában sincs leerőltetni a torkán az én pasimat. Viszont nekik is öröm, ha apjuknál vannak, ha egyik vagy másik nagymamánál alszanak. és ilyenkor mi is tudunk találkozni.

Most muszáj félbehagynom, mert rohanok a lányokért, de végülis a lényeget leírtam.

Mandarin-féle módszer nekem nagyon szimpatikus! Egyszerű elemek, de rettentő sokat számítanak! Köszönöm, hogy ez idekerült!

Ildi

Sziasztok!

Nem probaltam senki szavait kiforgatni, es a szrkazmus is lepereg rolam, de en azt a bizonyos mondtatot nem tudom mashogy ertelmezni. Ha a boldogsagot az jelenti hogy mas ferfival lefekszik akkor tegye, de konyorgom, nem lehet elotte legalabb elvalni es mindezt legalisan csinalni??? Az is lehet hogy en nem ertek valamit, de en mindig ugy gondoltam hogy a gyerek az elso szamu kotelezettseg es az o boldogsaga a fontos, es az tesze engem boldogga ha o boldog. O pedig akkor boldog ha erzi hogy fontos, szeretik es foglalkoznak vele, es ha mar-mint ahogy Dta irja az apja mar nem igen foglalkozik vele, akkor az mar vegkepp nem fog segiteni ha az anyja is lepasszolja a hetvegere mert a ferfival akar lenni (megertesre es szeretetre vagyik)---es ki nezi a gyerek erdekeit, ki fogja a vedelmebe venni ha nem a sajat szuloanyja??

Ige, tudom hogy a gyerekek a valas koncepciojat kis korban nem fogjak fel, de en arra celoztam hogy egy gyerek sem szeretne hogy a szulei elvaljanak, sot, alapveto joguk a szuleikkel felnoni, epp ezert mindent meg kell tenni ennek erdekeben, de ez ugy nem fog menni ha a hazon kivul keresssuk a boldogsagot-ezen kivul hihetetlenul megalazo sajat magamra es a haztartasomra nezve, a rossz peldarol nem is beszelve.

Szerintem a gyereknek HAZAS szulok mellett a helye, a masodik hazassag pedig a termeszetenel fogva meg nagyobb kockazatokat rejt mint az elso, mivel komplikaltabb szituacio alakul ki. Abben pedig a gyerek szamara semmi profitot nem latok ha az anyja hozza-viszi a ferfiakat a hazban. Igy jutok el az en megoldasomhoz, ami nem tokeletes de en ebben hiszek. Mas meg masban hisz, es biztos vagyok benne hogy mindenki a legjobb megoldast hozza elsosorban a gyerekei szamara (es nem a sajat magaera!!!!!)
Azt meg hozza tennem hogy szerintem addig amig nincs gyerek addig mindenkinek szive joga annyiszor valni es annyi parkapcsolatban elni amennyiben akar, de csak addig amig csak sajat borunket visszuk a vasarra.

Ebben az ugyben nem tudok tobbet vitatkozni mert csak magamat ismetelgetnem, annak meg nincs ertelme.
Sziasztok!

Micsoda duma, hogy jönnek-mennek a férfiak a házban????
És miből gondolod, hogy lepasszolás, ha a gyerek az apjánál vagy a nagyszüleinél tölti az időt???
Nálunk akkor is volt nagymamás időtöltés, amikor minden rózsás volt. A gyereknek is és a nagyszülőnek is igénye az együttlét. És hogy én ezidő alatt takarítok, barátnővel moziba megyek vagy fickózom, az tök mindegy a gyerek szempontjából!!
Ami a módszeredet illeti: kedvenc szavaddal élve az a megalázó. Hogy csicskázzak a férjem körül, miközben ő semmibe sem vesz, na ez nem az én műfajom. Amúgy pedig egyenrangú partnereknél nem is működik. MIlyen viszony lesz abból, ha körbeugrálom őfelségét, miközben ő rám sem bagózik. Kicsit az "asszonynak kuss a neve, lássa el a gyereket, főzzön, mosson, takarítson és ne támasszon igényeket" típusú családkép bontakozik ki lelki szemeim előtt. Ahol ehhez szokik a férfi, ott ez lesz az örök elvárás, miközben a saját igényeimet mélyen elnyomom.
Nem mondom, hogy egy okos nő nem próbál gesztusokat nyújtani a férfi felé és nem harapja el a nyelvét időnként, ahelyett, hogy megmondaná a magáét, de alapvetően mégiscsak valamiféle egyenrangúsdit képzelek el olyankor, amikor boldogságról beszélek. Amit itt vázolsz, az a szolgalelkűség netovábbja, és persze neveltetés és egyéni vérmérséklet kérdése, hogy ki mire alkalmas, részemről gyakorlatilag nincs használható része, pedig mostanra tudom, hogy a mi házasságunk miken bukott meg és ebből mi az én részem. De az új kapcsolatomban sem fogok a küszöb alatt csúszni és nem akarom, hogy a lányaim abban nőjenek föl, hogy azt lássák, hogy amíg apa ül a fotelban, addig anya kiszolgálja.

Sziasztok,

Halas vagyok Nektek, hogy irtok es velemenyt formaltok, ugyanis igy en is arra vagyok 'kenyszeritve', hogy atgondoljam es tisztan leirjak dolgokat. Ez hosszutavon segit a dontesben.

Zitu - Igen, a ferjem oldalan van a labda. A kerdes az, hogy mit csinal vele. Tegnap ejjel miutan irtam ide, meg felhivott es hosszan beszeltunk arrol, hogy szamomra mi nem mukodik a kapcsolatunkban. Figyelt es ereztem, hogy bantja a dolog. Probalta mondani, hogy de o mennyire nem tudja elkepzelni az eletet nelkulem es, hogy szeret. Ez lehet, hogy igaz, de en NEM ERZEM. Ahogy Rjuli irta (mas szavakkal): en ugy erzem, hogy szamara nyug a rank szant figyelem.

Kedves Mandarin - Ket dolog:
1. Koszonom a leirt technikat. Jol hangzik es biztosan vannak olyanok akiknek segithet. De ennel a technikanal is ketton all a vasar. Szerinted kuldjem el az infot a ferjemnek e-mail-en? Vagy postan a titkarnojen menjen keresztul? (Ezzel a megjegyzessel termeszetesen nem Teged akartalak bantani.)
2. A varjunk a gyerek 18. szuletesnapjaig gondolattal nem ertek egyet. En ezt alapjaban tennem a martir kategoriaba. Gondolod, hogy egyik masodik hazassag vagy hazassag utani parkapcsolat sem mukodik? Gondolod, hogy ha egyszer elszurtuk ezt mindig ismeteljuk? Mar bocsanat de eszem agaban sincs harmincharom evesen apacakent elni. Pont a hazassagomban erzem azt, hogy majdnem az vagyok. Hogy ujra elohozzam a regi baratot: igenis mosolyt csal az arcomra ha mar csak ra gondolok is. Amikor egy picit is egyutt tudunk lenni erezteti velem, hogy o is jol erzi magat. Figyel ram, maximalisan elfogadja, hogy a gyermekem elvalaszthatatlanul hozzam tartozik. Amikor arrol beszelunk, hogy mikor es hol tudunk ujra talalkozni, mindig o az aki kihangsulyozza, hogy gyerek(ek)kel egyutt menjuk. Tehat o sem csak a szexert talalkozik velem. Ez olyan sok erot ad meg akkor is ha megsem o lesz eletem orok parja. Es persze igazad van - ezt a ferjemmel kellene tennem!!-jo esetben.

Rjuli - mi olyan hasonloan gondolkozunk. Maximalisan egyetertek abban amit irtal a gyerekekkel kapcsolatban. Megszakad a szivem amikor a 2-3 eves gyerek probalja felkelteni az apjat, az pedig meg csak nem is reagal. Odaig jutottunk, hogy az apjat mar nem is igazan keresi ha nincs itthon. Telefonon vagy hajlando vele beszelni vagy sem. A ferjem (a segitsegemmel) egy ejszaka, egy utja elott felvette DVD-re, ahogy olvas ket meset. A fiunk egyszer nezte meg a DVD-t, azota egyszer sem kerte. O ennyi idos fejjel tudja, erzi es kijelenti (nem szavakkal), hogy ez nem az igazi, ez nem eleg.
Az utolso hozzaszolasoddal is maximalisan egyetertek.

Elkeserito, hogy ket ertelmes ember 5 diplomaval nem tud alapproblemakat megoldani. Hogy ezt miert nem tanitjak az iskolakban???

DT

Dta!

Az jó, ha a férjeddel beszéltek a házasságotokról! Az nem lehet, hogy ő is tisztában van a dolog komolyságával, látja a tétet, és próbálja menteni a menthetőt, csak nem megy neki? Esetleg azért, mert minnél jobban igyekezne (a maga módján), mégis annál távolabb kerül a céltól és valahogy a saját hálójába gabajodik bele? És a sok távollét ezeknek a gyümölcse? Mert talán nem találja a hozzátok vezető utat. Mert ami eddig volt, már nem jó,szóval az igyekezete ellenére kicsúsznak a kezéből a dolgok, mert máshogy kellene csinálni, csak nem tudja hogyan. Egy hosszabb közös együttléttel nem próbálkoztatok? Elutazni valahová hármasban a gyerekkel, hogy ne legyen semmi más, csak ti, megbeszélni a dolgokat,pihenni, programokat csinálni a kicsivel, mikor érzi, hogy ő a fontos?

Sziasztok,

Az eredeti topik temahoz mar tenyleg csak egy keveset szeretnek hozzafuzni,mert mar leragott csont, es gondolom Dta innentol fogva "belebonyolodik" majd a kapcsolatba-o fogalmazott igy (es abba majd a gyereket is belebonyolitja). Dta, de igen, en ugy emlekszem hogy logikus vilagos gondolkodast tanitanak az iskolaban.

RJuli, orommel olvastam keddi hozzaszolasodat egy masik topicban:
"Szóval nem hinném, hogy érdemes felrúgnod a férfi családi életét, még akkor sem, ha nem jó a házasságuk, mert ez nem a te dolgod. Neked a saját szempontodból nem éri meg, mert hosszú távon nincs benne perspektíva, akkor meg kár lenne vállalni az ezzel járó negatív következményeket. szerintem". Szoval RJuli irta ezt, Dta, erdemes elolvasnod. En sem rugnam fel valaki mas hazaseletet, meg ha rossz is a hazassaguk, plane gyerekkel, es plane magam miatt, en sem vallalnam a negativ kovetkezmenyeket, es ezt a gyerekemtol sincs jogom elvarni.

A modszerrol: gondoltam hogy sokan megtamadjak meg mielott egyaltalan kiprobaltak volna. Azt lehet hogy elfelejtettem irni hogy onbizalom is szukseges hozza. A "csicskas" szot nem emlitettem (szavak kiforgatasa??). Rabszolgasagrol es kuszob alatt csuszasrol szo sincs, hanem eppen az ellenkezojerol! A modszeren keresztul arra jon ra az ember hogy mennyi HATALMA van! Jo ertelemben. A noknek meg tobb is mint a ferfiaknak. Tudni kell a lapokat keverni, tudni kell elni a helyzettel hogy mennyi minden van amivel elkapraztathatom a masikat (kicsi dolgok), tudni kell hogy hogy csavarjam az ujjam kore (ezek is kis dolgok), hogy aztan esze agaba se jusson levegonek nezni. A nyakkendos pelda: azt szeretned ha a titkarnojenek venne fel mert o megdicseri, vagy inkabb megdicsered te, hogy neked akarjon tetszeni? A sutis pelda: attol a felesegtol en is menekulnek aki rabszolgasagot lat abban hogy egy darab sutit odahozzon. Szerintem egy ferfi szamara annal visszataszitobb nincs mint egy allandoan nyuglodo, elegedetlen feleseg. Ettol menekulnek, jo messzire. Es egy masik dolog: miert mennek hozza egy olyan emberhez aki semmibe vesz, ram sem bagozik es egesz nap a fotelban ul? Ezek az alapveto tulajdonsagok csak az “igen” kimondasa utan derulnek ki? Az olyanhoz nem kell hozzamenni, mert ebbol az derul ki hogy a tisztelet legkisebb szikraja sincs meg. De ha megvan, akkor a lehetoseg is megvan hogy jobba tegyuk a hazassagot, illetve megtarsuk olyan jonak ahogy indult, de ezt csak a megfelelo hozzaallassal lehet. A hazassagi esku megtartasaban nem latok semmi megalazot, es abban sem hogy egymasnak koszonetunket es halankat fejezzuk ki. Ha valakinek van ezenkivul otlete, szivesen ovasnam, de eddig csak azt hallottam hogy mit nem csinalnek, mi nem lennek...csupa negativum. Ettol is menekulnek.

Ui.: Az ordog legkonnyebben a hiusagunkon keresztul ferkozik hozzank. (Lasd az Ordog Ugyvedje c. filmet.)

Az a "baj", hogy a másik fél, jelen esetben a férfi nem egy programozható valami. Tehát ugyanarra a viselkedésre a te férjed máshogy reagál, mint másé. Ezért az ilyen jellegű receptek nem működnek egyformán hatékonyan minden kapcsolatban. És ami viszont tényleg baj, hogy konkrétan az én volt férjem is negatív irányban változott. Én nem ahhoz mentem hozzá, nem annak mondtam ki az igent, mint akitől végül elváltam. Sajnos vannak emberek, akik a negatív irányban könnyen befolyásolhatóak, a kisebb ellenállás felé úsznak, a könnyebb utat választják és nem mérlegelnek. Az én volt férjem is az a típus, aki magától nem agyal a rosszon, de, ha van, aki hívja, akkor nem mond nemet.
És, hát ugye, mi a könnyebb rövidtávon?
Amíg a régi barátai vették körül, ill. az én "személyes varázsom" friss volt, addig szépen mentek a dolgok. Aztán, ahogy az idővel természetesnek kezdett venni dolgokat otthon, ill. összekerült olyan "haverokkal", akik imponáltak neki, elcsúszott. Most itt nem bűnözésre vagy szerencsejátékra, alkoholra kell gondolni. Elég, ha valakit csábít, ha minden este bulizni lehet, elég, ha valakit bele lehet rángatni vesztességes vállakozásokba, és máris annyi. vannak jellemhibák, amik csak éles helyzetben derülnek ki, az első években nem. És hát nem formálható, félkész személyiségekről, hanem felnőtt emberekről van szó, akiket adott esetben anyuci elfelejtett úgy nevelni, hogy megértsék, nem elég utólag rájönni dolgokra, előre kell gondokodni, mérlegelni.

Mandarin!

DT első hozzászólásában azt írta, hogy az illető férfi már ELVÁLT. Szó sincs hanyatló kapcsolatba való belerondításról. Szabad a férfi, akivel kapcsolatban van. Nagy különbség!

Kedves DT!
Nagyon hosszú 14 évig tartó házasság után váltam el (több kísérlet után).Mindent megtettem, ami emberileg lehetséges, hogy fenntartsam a házasságomat, de nem sikerült.Egy depressziós, ivásba menekülö, majd az italtól agresszívvá váló ember mellett pokol tud lenni az élet. Én mégis mindent megpróbáltam, ami emberileg elképzelhetö.Ennek két oka volt - a gyerekek, akiknek ö volt az apjuk, a másik pedig az, hogy én szerelmes voltam ebbe az emberbe, nagyon, és komolyan vettem a jóban-rosszban-t.Ezt manapság nagyon könnyedén veszik a férfiak is, és a nök is.Hogy kinek mit jelent a "rosszban", az persze megérne egy misét. Ezt nem én mondom, hanem a házasságterapeuták. Az emberekben mélységesen lecsökkent az egymás iránti odafigyelés, a szeretet kinyilvánításának a képessége, az önzetlenség.Ne adj isten az áldozathozatal.Mandarin, Zitu és Kíváncsi már mindent leírtak, amit én leírhatnék neked.Nem szeretném részletezni, hogy mit gondolok a karrier és/vagy család kérdéséröl, mert erröl külön topicot lehetne nyitni (lehet, hogy van is).Egyet nagyon biztosan tudok. Ha valakibe beleszeretek, szerelmes vagyok, jó vele, együtt élünk, akkor számomra ö az elsö, a második a karrier, de ha ö is szeret, akkor nem kell választási lehetöség. Akkor vele is müködik az én karrierem, ha máshogy nem, akkor megvárva egymást. Ezt még hosszasan részletezhetném, de nincs értelme.Ami a gyerekekröl szól. SOHA, DE SOHA nem fogja úgy szeretni új párod a te gyerekedet, mint az esetleges, majdani közöst, és ezt csak akkor fogod igazán érzékelni,amikor ott lesz az "új" gyerek.És még valami.Szociológiai kutatások, családsegítök mesélhetnének arról, hogy a gyerekekben az ösbizalom a szülöknek szól-alkoholista, gyerekeit rendszeresen bántalmazó, el nem látó szülök gyerekei is szeretik a szüleiket, eszük ágában sincs állami gondozásba kerülni.És normál családokban is a gyereket sokkal jobban megviseli a válás, mint azt a szülök bármelyike is gondolná.Számukra az alapállapot, hogy anya, apa jól-rosszul együtt van.Lányom, akit sokkal jobban megviselt a válás, nem azt mondta, hogy anya, miért nem váltál el már rég a hülye apámtól, mennyivel jobb lett volna, ha nem látom azt a sok veszekedést, hanem szememre hányja, hogy ö nem is emlékszik ilyesmire, viszont (idönként úgy érzem) meggyülölt, amiért (szerinte miattam) felborult a család.Holott válásunk elött két évvel külön szobába költöztem, fél év múlva pedig elköltöztem (a lányommal együtt) otthonról.Új kapcsolatom csak háromnegyed évre a külön szoba után következet, (egy régi szerelem újult meg nálam is)Sokat mesélhetnék még, de inkább befejezem azzal, hogy százszor, ezerszer gondold meg, meg utána mégegyszer.És ha már döntöttél, csak megerösitésre van szükséged, próbálj meg elöször kicsit egyedül élni, leülepíteni magadban a dolgot, mert különben nagy a veszélye annak, hogy a menekülés visz bele a következö kapcsolatba, de ezt most még nem érzed.Kívánok neked minden jót, nagyon nehéz helyzetben vagy,és én is azokat támogatom, akik azt mondják, elöször a gyerek érdekét nézd, mert lehet, hogy a gyereked se boldog, ha téged boldogtalannak lát, de te se leszel boldog a következö kapcsolatodban, ha a gyereked boldogtalan lesz.És Ö SE fogja apja HELYETT apjának tekinteni az új szerelmedet.Erre csak másfél-két éves kor ELÖTTI válásnál van komoly esély.
Minden jót, sok szerencsét.
Cseri

Cseri,
ez nagyon szép volt!

Sziasztok!
Mandarin,
az önző dolog, h. a szülődtől azt vártad el, h. ne hozzon új családtagot a házba a válás után. (Te írtad, ha jól emlékszem, hogy hálás vagy ezért...)
Viszont a módszered tetszik!
Az első gyerkőc után a mi kapcsolatunk is megbillent egy kissé. Úgy látom, sok kapcsolatban van vmiféle törés ilyenkor. Már értem, miért lehet, de ezt most nem boncolgatnám.
A módszered nagyon jónak látszik!!!
Vmi. hasonlót probáltam én is, mi is. Ahelyett, hogy azon morfondíroznék, mit nem kapok meg, amit szeretnék, arra koncentrálok, mit adhatok, amit nem adtam még. A kapcsolat elején sem az elvárásaink tesznek boldoggá, hanem az, hogy közünk lehet a másikhoz úgy, ahogy lehet...
Csak ahogy az időben haladunk előre, az elvárások nőnek.
Megéri körülugrálni, lányok, mert viszonzásra talál! Persze nem egyszerre érik be a gyümölcse, és nem magunkat megalázva.
De ha a rossztanuló v. problémás magaviseletű gyereket folyton dorgálod, nem fog változni: megszokta a szerepet, biztonságos. Dicsérd meg! Úgy meglepődik, hogy elfelejt hibázni.
Kellenek a biztos pontok, kell vmilyen napirend is - főleg a gyerekeknek. De ne legyen rutin!!!

Dta, te mindent megadtál?
Érdekes, h. az első szerelmed helyett a karriert választottad, s most helyettetek, a család helyett választja a munkát a párod. Nem lehet, hogy menekül otthonról, mert fújod neki, mit nem ad meg neked. És így a szex is kényszer, amolyan kötelesség...
Ezt a kérdést magamnak is feltettem anno, s bizony elszégyelltem magam.
Én csak azt olvastam, h. a párod mit hibázott. Kettőn áll a vásár. Mi volt a Te hibád?

Nagyon nehéz egy életet leélni vkivel, az biztos.

Mindenkinek boldog családi életet és örömteli hétköznapokat és ünnepeket kívánok!
Üdv:
Adri

Sziasztok,

Zitu - Igen a ferjem a beszelgetesunk ota tenyleg figyelmesebb, erzem, hogy probalja bebizonyitani, hogy szeretne ha egyutt maradnank. Csak hat telefonon abban a par percben igazan konnyu 'ott lenni'. A kerdes az, hogy mi lesz akkor ha ismet itthon lesz.

Mi rengeteget utazunk, kulon-kulon, vagy egyutt mint csalad, de soha nem vakaciozunk. Ha megyunk valahova az vagy uzleti ut vagy csaladlatogatas. Utobbi alkalmaval pedig mindig zsufolva vagyunk programokkal igy elvezni sem tudjuk az egyutt toltott (nem munkaval toltott) par napot. Ezek az utak amikrol faradtan jon haza az ember, es otthon arra is radobben, hogy mi tornyosult fel neki a tavollet miatt. Belegondolok, mi a naszutunk ota nem voltunk sehol pihenni, igazan kettesben vagy harmasban kikapcsolodni.

Mandarin - Rjulinak igaza van, a volt baratom hazassaga mar reg felbomlott mikor mi 'egyszer ugy elveszitettuk a fejunket'. Tehat szo sincs a hazassaganak a felrugasarol. Teljesen szabad ember. Persze megfordithatjuk az asztalt es mondhatod, hogy o 'segit' az en hazassagom felrugasaban. Pont ezert vagyok itt! Tudom, hogy miatta nem szabad lepnem. Miutan minden eselyt megadok(megadtam) a ferjemnek, akkor tudok lepni. A kerdes meg mindig az, hogy mennyi idot adok a hazassagomnak? Hany visszaeses utan adom fel, hogy ennek igy tenyleg nincs ertelme.

Cseri - azt irtad, hogy 14 ev utan valtal el VEGRE. Nem banod, hogy nem leptel korabban? 14 ev alatt sok eselyt adtal, megsem lett jo vege. Nem tudom, hogy hany eves vagy, de nem gondolod, hogy nagyobb eselyed lett volna egy ujabb boldogabb kapcsolatra ha mar mondjuk 10 evvel ezelott elvalsz? Persze sokan 60 evesen is talalnak uj tarsat, de nem nagyobb az eselyunk fiatalabban?
Szerencsere az en ferjem soha nem iszik, nem dohanyzik es soha nem drogozott. Ha bantana (egyszer probalta - azonnal hivtam a rendorseget, eljaras is indult ellene), most is minden gondolkodas nelkul hivnam a rendoroket. Ha ez megtortenne, mindketten tudjuk, hogy bortonbuntetest kapna - ami egyben a hazassaga es a karrierje veget is jelentene. Az eset ota, teljesen megvaltozott, semmi jele aggresszivitasnak.

Amugy, hogy mukodik a regi szerelem fellobbantasa? Szerinted mire kell figyelni? Most persze jol esik, hogy o tenyleg megert es tudja, hogy hogyan beszeljen velem - hiszen ismer jol.

A gyerekekkel kapcsolatban: Megertem, hogy a masik fel sosem fogja sajatjakent szeretni az elso hazassagbol jovot. De ez nem jelenti azt, hogy igazsagtalan lesz vele, bunteti vagy nyilvanvaloan utalja - ez is szempont uj par valasztasanal. De Ti tenyleg azt probaljatok mondani, hogy egy gyerek a szulo uj kapcsolataban sohasem fogja jol erezni magat? Azt ertem, hogy egy tinedzser vadol stb, de egy kisgyerek? Ha biztositom a megszokott napirendjet, rutinjat, vele toltott idot, apjaval a nyilt kommunikaciot (telefon vagy szemelyes latogatas), akkor nem latom, hogy olyan nagy tores lenne. Nalunk raadasul meg ezek az allando utak, tavolletek is ugy allitjak be, hogy Apa nincs velunk sokat.

Mindennap egy kicsit maskepp gondolkodom, hol egyik, hol masik oldalra huzok - mikor lesz ennek vege?

Rjuli, Cseri nalatok, mikor dolt el a valas? Ha nem tul tolakodo a kerdes, mi volt az utolso csepp a poharban?

Jo hetveget Mindenkinek.

DT

Adri - most latom, hogy irtal. Most rohannom kell, de valaszolni fogok.

DT

Anyám hároméves koromban ment férjhez egy másik férfihez, ami tíz évig tartott. Van három testvérem, azt az embert apámnak tekintem (még akkor is ha alkoholista meg stb) Úgy szeret mint a saját lányát. Soha nem neveztem mostohaapámnak, vagy a testvéreimet féltesóknak. Egyetlen okot tudok elképzelni, hogy nem így lett volna, az pedig ha a másik apám állandóan rosszat beszél róla (erre nem volt alkalma).

Azt hiszem Mandarin írta, hogy a gyerek az elsö. Nem hiszem, hogy attól lett volna jó gyerekkorom, hogy anyám egyedül marad, vagy neadjisten magányosan. Attól nem feltétlenül kell hogy a gyereked hiányt szenvedjen, hogy új párod lesz - ha így lenne, akkor mi van a házas szülökkel? Kevésbé szeretik a gyereküket, mert foglalkoznak a férjükkel?

Kati
(A történet tovább folytatódik az én lányommal )

DT!

Nem túl tolakodó, hiszen "magunk között vagyunk".
Végülis folyamatában írogattam a "Megcsalásról" és a "Gyerekeit egyedül nevelők" topikokban Fido16 nicken, de "röviden" annyi, hogy a Kicsi születése körültől több dolog is egymástól függetlenül eltávolította a férjemet a családjától. Úgy értem, hogy ő így reagált arra, hogy kétgyerekes apa lett, hogy elcs.szte a vállalkozását és hogy rátalált egy haverja, aki meglátta benne a lehetőséget arra, hogy együtt lógjanak naphosszat és esténként is holmi családi élet helyett.
Másfél év úgy telt el, hogy heti szinten próbáltam beszélni, beszélgetni vele, hogy miben látja a problémákat, miben szeretné, ha változtatnék én, mitől érezné jól magát itthon. Közben totál megalázkodtam, megpróbáltam a kedvébe járni, miközben már semmiért nem szóltam. HIába. Tavaly nyárra már elviselhetetlen volt a hangulat, és mikor már nem a boldog párokat, hanem az elvált ismerősöket kezdtem irigyelni, tudtam, hogy nincs tovább. Közben egyre undokabb lett velem, amire semmivel nem szolgáltam rá, a gyerekekkel sem töltött időt, mint kiderült persze, az utolsó félévben már barátnője is volt. Nyár végén úgy döntöttem, hogy az amúgy is eladósorban lévő lakásból én már a saját részemmel különmegyek a lányokkal. Ez azért gyed-en, úgy, hogy nem volt visszaváró munkahely, nem kis elhatározás volt, de addigra már ez sem érdekelt.
Mikor leültettem, hogy most már asszem itt az ideje egy újabb beszélgetésnek, akkor szedtem ki belőle, hogy nője van, és végülis még örült is, hogy nem neki kell kimondania, de végre szabad a pálya, csak hát, ugye a gyerekek című bla-bla.
Először én szenvedtem, bármit megadtam volna, hogy visszacsináljuk, aztán beadtam a válókeresetet, aztán fordult a kocka, ő akarta visszakapni a családot, mostanra pedig mindketten lehiggadtunk, és remélem, hogy így is marad, mert kezdetben elég csúnya válásnak néztünk elébe.
Márciusra különköltöztünk, a lányok is túlélték az első sokkot, papíron is elváltunk, lett állásom, magányos sem vagyok, úgyhogy többet nemigen kívánhatnék.
Remélem, így is marad, mert akkor igazán nem panaszkodhatom.

Sziasztok,
Adri,
En azt irtam hogy halas vagyok azert hogy nem volt idegen a hazban, nem azt hogy ezt elvartam. Nagy kulonbseg. Egy gyerek ilyet nem var el, a gyerek egyet tehet, azt hogy sodrodik a folyammal amibe az anyja/apja beledobta, viszont joga van kifejezni a nemtetszeset illetve a kivansagait valamilyen modon. De forditsuk meg: ha a te gyermeked netalan kifejezne hogy az uj partnered neki nem jon be (ne adj isten "elvarna" hogy ne legyen baratod ill. uj ferjed), mondanad ra hogy emiatt onzo? Vagy inkabb elgondolkodnal hogy esetleg te mennyire onzo vagy? (az egyes szam 2.szemely a pelda miatt van, nem szemelyeskedes)

Kati,
Nem feltetlenul a hianyban valo szenvedesrol van szo, epp ellenkezoleg, arrol hogy mennyi minden plusz dologgal kell a gyereknek megbirkozni (a szetvalas tetejebe) amivel normalis korulmenyek kozott nem kene. Egy potapa lehet a vilag legangyalibb embere aki mindent megad az uj gyerekeinek, mint pl a sogorom, akinek az uj felesege harom gyerekkel erkezett a hazassagba, es a kozepso most eppen duhkitoresekkel kuszkodik, a kisebbiknek pedig eves problemai vannak. Kivulrol ugy tunik minden gyonyoru, de a gyerekeknek annyi mindennel kellett az utobbi idoben megkuzdeniuk amikkel nem kellett volna ha az anyjuk nem a sajat boldogsagat helyezte volna eloterbe, hogy most egy terapeuta probal rajtuk segiteni. Tudom hogy ez nem mindennapi eset, vannak a filmekbol jol ismert osszeborulos esetek is, en csak annyit mondok hogy en nem kockaztatnam meg.
Dta,
En nem tartanam magam martirnak ha egyedul kene felnevelnem a gyerekeimet, de ez leginkabb ertekrend es felfogas kerdese, vitatkozni ezen nem erdemes. Bar en nem is vagyok az a martirkodo tipus. Szerintem vannak olyan dolgok az eletben amit egyszeruen meg kell tenni es kesz, es nem attol leszek boldogtalan mert megtettem es nem kellett volna, hanem attol mert megtettem es kialltam azert amiben hiszek.
Dta,
A gyerek szempontjabol mindegy hogy ki rugja fel a hazassagot. Itt az a lenyeges pont hogy a gyerek mindenkeppen belekerul a kozepebe.

Cseri,
Szivembol beszelsz. Most nem tudok nektek errol weboldalt idezni, de igerem megprobalok statisztikat keresni ami azt mutatja hogy a gyereknek jobb egy rossz hazassagban, mert neki az a lenyeg hogy anya-apa ott legyen, mindegy hogy hogy csak ott legyen (ok maskepp ertekelik a dolgokat, nyilvanvaloan), mint uj szulovel/mostohakkal.

Udv,
Ildi

Dta!
Biztos, hogy most nagyon nehéz időszakon mentek keresztül. Én úgy gondolom, ha egy kapcsolatért küzd az ember, és sikerrel jár, akkor a kapcsolat erősebb lesz, és hosszú távon a harc kifizeti magát. (Persze tudni kell, mikor érdemes harcolni. Halott dolgot nehéz feltámasztani, de vannak csodák...)Ha valakinek nagyon beteg a gyereke, mellette van, virraszt, megtesz mindent érte, mert szereti. Sokszor majd összeesik a kimerültségtől, esetleg hónapokig, évekig küzd, de eszébe sem jut, hogy ne tegye. Nem így van? Én valahogy ebből indulok ki a házasságban is. Ha már összekötöttem valakivel az életem, azért tettem, mert nem tudtam nélküle élni. Mikor megszületett a gyerekem, tudtam, hogy egy életre kaptam, ugyanígy a társamat is, tehát harcolok érte. Én úgy vélem, mindenhol vannak nehéz időszakok, és a siker abban van, hogy a két egymás mellett élő ember, hogyan tudja ezeket túlélni,kezelni. Szerintem ezt kell megtanulni.

Én úgy látom, te "könnyebb" helyzetben vagy (bocs, hogy ezt írom, mert itt azért nem lehet mérlegre tenni a dolgokat), mint mondjuk Rjuli, mert a párod is tenni akar a házasságotokért. Ha a régi szerelmet feléleszted, az is energia, idő és odafigyelés, miért ne tennéd meg ezt a férjeddel. Ha a barátoddal vagy, akkor csak vele vagy, csak ő számít, nem? Miért nem kaphatja ezt a férjed? Még mindig azt mondom, hogyha megbeszélitek, hogy legyen egy pár nap (a hosszabb idő még jobb), ami csak a tiétek (ill. hármótoké), akkor ott sokminden kiderülhet. A férjednek is döntenie kell, hogy az üzlet, karrier a fontosabb, ér-e annyit, hogy a családját rátegye. És neked is. Lehet, hogy egy jó szervezéssel és némi kompromisszumokkal találtok egy járható utat. Szerintem, egy új kapcsolat is megkívánja ugyanezt.A munkádért is küzdesz, keresed a jó megoldásokat, hogy sikeresen működjö, tulajdonképpen a házasságban is ezt kell(ene) tenni. Ismered a férjedet, ha látod, miben segítheted, hogy mindannyiótoknak jobb legyen,a házasságotok érdekében, tedd meg. Szerintem azzal nem leszel kevesebb, sem a kiszolgálója, inkább érzi, hogy számít, hogy fontos a számodra és, hogy tényleg rendezni kell az életeteket. Mandarinnal egyetértek. A házasság (de minden kapcsolat!!!) arról szól, hogy adunk a másiknak, nem csak kapunk és elvárunk. Azt kell megtalálni, kihez hogyan lehet közeledni,szerintem ezt a másik nem fogja kihasználni, inkább inspirálja, hogy ő is tegyen valamit.

Egyébként nem vagytok egyedül ilyen problémával, ezrek küzdenek nap mint nap a házasságukért. Embere válogatja, mivel végződik egy nehéz időszak. Azt gondolom, manapság nehéz a házasságot életben tartani, mert az ember jóformán mindenhol azzal szembesül, hogy vannak "könnyebb" utak. A válás futószalagon megy, társadalmilag elfogadott, ugyanúgy az együttéllés, ami semmilyen "papírmunkával, tortúrával" nem jár. Trendi a futó kapcsolat, flörtölés, hódítás korhatártól függetlenül. Csak kérdés, hogy lehet-e erre családot, jövőt építeni, gyerekeket ebben az "értékben" (sokkal inkább értékhiánynak nevezném, de nem akarok senkit megbántani) felnevelni....

Sziasztok,
Zitu,
Nagyon jokat irtal. Igazad van abban hogy az uj barattal szinte biztos hogy ugyanazt az utat kell majd bejarni mint a ferjjel, mert amikor a dolgok a realitas talajara lepnek akkor mar nem a regi szerelem lesz, meg az izgalmas uj kapcsolat, hanem az a ferfi aki mellett a mindennapokat kell elni. Ebben nincs semmi rossz, sot, viszont sok munkaval kell majd megkuzdeni azert hogy ne legyen masodik valas. Azt hiszem Cseri irta hogy ha Dta megis ugy dont hogy nem tud a szerelme nelkul lenni akkor se vagjon bele most. Igazat adok neki. Mert a pakliban az is bent van hogy a fia/lanya nagyon is megszereti, foleg ha az apafigura hianyzik neki, akkor iszonyu csapas lesz neki ha ez a ferfi is elhagyja. Es, lehet hogy mire a gyerek 10 eves lesz ket kudarcon is tul kellett esnie. Akkor aztan a terapeuta bogozhatja a dolgokat. En pl ezert sem tartanek font szerelmi kapcsolatot. Inkabb bebiztositanam hogy a gyereket szereto nagyik, unokatesok, stb vegyek korul, es azokkal a barataimmal hoznam ot kozeleli kapcsolatba akikben en is maximalisan megbizom es peldakent allithatom-ferfiakkal is, termeszetesen.

A "belebonyolodni" kifejezes amit Dta a legelso uzeneteben hasznalt nagyon talalo volt. Ebben a szoban minden benne van.

Azért ne felejtkezzünk meg azokról a lelki sérült, terápiára szoruló, mindenféle testi tüneteket produkáló gyerekekről sem, akik teljes családban élnek: anyu-apu és a sok cirkusz és feszültség miatt.
Milyen sok van ezekből is, nem? Szóval egyoldalú megközelítés a válás utáni, ill. az új kapcsolatok miatti lelki sérülésekkel való példálódzás. Épp annyi van azon az oldalon is a lelki bajokból, ahol nem válnak el a "gyerek érdekében".
Gondolkodtam még ezen az önfeláldozáson. Még mindig nem világos számomra, hogy miért kéne a gyerek kedvéért boldogtalanul élnem.
Miért jó, ha a gyerek abban nő föl, hogy beletörődik a boldogtalanságba, ahelyett, hogy azt látná, hogy, ha valami nem tetszik, nem jól működik, akkor feláll az asztaltól és kezébe veszi a sorsát? Hogyan tudok adni egy életen át, ha nem kapok, ha nem töltődöm fel? Ha keserűség és hiányérzet van bennem, ha folyton azon tipródom, hogy nekem miért nem jut egy kis boldogság, törődés, akkor hogyan sugározhatok a gyerek felé csupa pozitív dolgot? Ha szomorú, ideges, morcos vagyok folyton, akkor milyen érzés lesz neki a velem töltött idő? Vagy vegyek fel álarcot, csináljak úgy, mintha rendben lennék? Mégis mennyi ideig lehet ezt játszani?Miért nőjön fel hazugságban? Vagy tudjon róla, hogy anya szenved, de nem érdekes? Micsoda lelki teher az? Vagy kis zsarnok lesz belőle, aki elvárja, természetesnek veszi, hogy őmiatta szenvedek, vagy nagyon fogja bántani. Hány évig lehet úgy tenni, mintha nagyjából minden OK lenne?
Nagyon nehéz lehet azzal a tudattal élni felnőtt korban,hogy az anyja mindent feladott, feláldozott őérte. Arról nem is szólva, hogy, ha én arra várok, hogy kirepüljenek a madárkák, akkor 50 éves is elmúlok, mire hozzákezdhetnék a saját életemhez. Ki gondolja komolyan, hogy akkor még igazán van erre esély?
A gyerek előtt még ott az egész élet, mikor felnő. De azért nem hinném, hogy akkora pokol egy kiegyensúlyozott, nyugodt anyával élni, hogy onnan menekülni kéne. Akkor már előbb lépne le kamaszkorában az állandó rossz hangulat elől.
Nem hiszem, hogy a válás a legtutibb dolog a világon, de vannak oylan helyzetek, amikor rossz és még rosszabb között kell választani. Ilyenkor lehet, hogy a válás a kisebbik rossz. De az, aki boldog családi életet él, és sosem tapasztalta meg azokat az érzéseket, amikről itt néhányan írtunk, az hiába mondja-gondolja, hogy a gyereknek teljes családban a helye.
Abban nagyon egyetértek, hogy az új kapcsolatot hazahozni (nem a bemutatkozásra, alkalmankénti közös programokra, hanem együttélésre gondolok) rizikós és sok buktatót magában rejtő dolog.

Sziasztok!

Én úgy gondolom, hogy a válás van annyira bonyolult és összetett dolog, hogy lehessen kaptafát szabni rá. Főleg azért, mert soha nem egy emberről szól és nagyon ritkán kettőről, sokkal inkább családokról. Szerintem itt mi mindannyian a saját tapasztalatainkat osztjuk meg és nyilván embere válogatja, kinek mi jön be.Persze vannak rossz házasságok, amikben a gyerekek szenvednek, de tény, hogy a válás szinte minden esetben okoz sérülést egy gyerek lelkében (szerintem a felnőttében is).

Az én legközelebbi élményem a szüleim válása volt, szóval nem légből beszélek. Ők állítólag már csak miattam házasodtak össze, az öcsémet is azért vállalták, hogy hátha helyrehozza a kapcsolatukat. Elmondásuk szerint elég gáz volt a családi életünk, a végső lökést egy csúnya veszekedés adta.Kicsik voltunk,de érdekes módon abból az időből csak nagyszerű élményeink vannak, mikor együtt a család. Az a bizonyos veszekedés nem okozott negatív élményt, sokkal inkább a különköltözés.Bármilyen gyakran jött is apu (nem volt kötött a látogatása), este, ha hazament, hiányzott, minnél nagyobb lettem, annál jobban. Valahogy így volt vele a tesóm is.

Anyu nem alakított ki új kapcsolatot, pedig 25 éves volt váláskor, lett is volna rá lehetősége bőven, de számára is fontos volt a saját boldogsága és a miénk is, ő is próbálta a legjobbat kihozni az életéből, a maga módján. Tehát nem mondanám, hogy aki egy elrontott házasság után nem lép egy új kapcsolatba az eleve boldogtalanságra van ítélve, és csupa jó dologtól fosztja meg magát. Jó dolog a párkapcsolat, de aki nem azt választja nem feltétlenül aszkéta vagy apáca - hogy sarkítsak.Van ismerősöm, aki hosszú házasságot követően, a férje halála után évekig együtt élt valakivel, mondván fiatal, joga van az élethez, és nem jött be a dolog. Most egyedül sokkal kiegyensúlyozottabb az élete. Anyu egyedül nevelt fel minket,végezte a munkáját, jó baráti társasága volt, nem hanyagolt el minket, és közben nem nyomorodott meg, nem volt depressziós,nem szenvedett, nem volt morcos.

Apuval sokszor ostromoltuk, hogy kezdjék újra, de nem. Aztán sok évvel a válás után apu hirtelen megbetegedett és meghalt. Felnőtt fejjel is beláttam, hogy tényleg tűz és víz voltak, nem hibáztattam őket a válásért (pedig mindig hiányzott a biztos családi háttér, amit tőlük vártam). Megdöbbentem azon, mikor a temetéskor anyu sírógörcsöt kapott, azért zokogott,hogy miért hozott annak idején elhamarkodott döntést, talán adhatott volna még akár több lehetőséget apunak, a házasságuknak, hogy összecsiszolódjanak, és talán mégis jobb lett volna együtt leélni azt az időt. Ez nem amolyan érzelmi sokk volt,vagy önmarcangolás, mert azóta évek teltek el és most is így gondolja .

Ezt azért írtam le, mert felnőttként sok elhamarkodott döntést láttam a válás javára és mivel gyerekként is átéltem, tény, hogy életre szóló bélyeget kaptam. Minden jó szándékom és megértésem ellenére nem tudom levakarni. Bár ez jó volt arra, hogy a párválasztás idején és most a házasságomban is nagyon magasra tegyem a mércét.

Mindezek mellett egyetértek abban, hogy vannak élethelyzetek, amik megkívánják a válást. Egy brutális, iszákos férj mellett kész öngyilkosság élni - ez is sarkított. Szóval nem áll szándékomban bárkit elítélni a válásért. De amennyire Dta leveleiből kitűnik, náluk nem erről van szó, hanem inkább egy ellaposodott, meglangyosodott kapcsolatról, amit szerintem nem a válással lehet orvosolni, sem új kapcsolattal. És megint hozzáteszem, szerintem.

Úgy gondolom, egy házasság nem feltétlenül kudarc. Igenis van jó és rossz időszak, amiket együtt kell átélni, ez formálja és erősíti a kapcsolatot.Tetszik, mikor idős párok elmesélik az életüket, és bizony kiderül, hogy nem volt végig rózsaszín ködös lányregény, sem évtizedekig tartó lángolás és szenvedély.Ha valaki megbecsüli azt akit kapott és kitart mellette ne érezze magát kevesebbnek annál, aki nem ezt teszi.

Adri - azt kerdezted, hogy mi az en hibam. Jelen pillanatban talan a legnagyobb hibam az, hogy sokszor erzem magamon, hogy mar feladtam, nem harcolok tovabb, lesz ami lesz. Ha a ferjem megteszi az extra lepeseket, es ujra elvarazsol, am legyen. De en mar kisse kiegtem.
Irtad, hogy esetleg azert menekul otthonrol, mert arrol szajkozok, hogy mit nem kapok meg. Gondolkodtam errol, regen ez lehetett ok, az utobbi felevben biztos nem. Amikor mi talalkoztunk en mar magas pozicioban voltam egy cegnel; anyagilag, szakmailag is megbecsulve. O akkor kezdte az ugyvedi palyafutasat. Kozosen tervezve, celokkal mentunk bele a hazassagba. Illetve visszagondolva, en a mai napig tartom magam ezehez a celokhoz, o igazabol bele sem vagott. Anno a karrierem sokat jelentett, de az EN KERESEMRE ugy allapodtunk meg, hogy ha terhes leszek, otthon maradok a babaval legalabb harom evet. Igy is volt. Baba szuletese utan maximalisan az anyasagra koncentraltam. Nem panaszkodtam semmi hianyara (pedig jol vissza kellett fognunk magunkat) mindaddig mig o egyre depressziosabb lett es egyre kevesebbet dolgozott (ertsd anyagi csod es bizonytalansag fele vezetve a csaladot). Mindekozben persze nem volt ‘ott’ sem mint ferj, sem mint apa. Termeszetesen maximalisan tamogattam a terapiaban, orvoshoz jarasban, stb. Kozben olyan rossz lett a helyzet, hogy latszott vissza kell menjek dolgozni. Mivel rendkivul jol ereztem magam otthon, es ugy gondoltam, hogy ez jar a gyereknek, a ferjem hibaztattam ezert. A munkaban azonban villamgyorsan megtalaltam a helyem (persze a gyerek es a haztartas is a nyakamban), a ferjem is ujra kezdett dolgozni. De mig o azon koncentral, hogy megfeleljen a szakmajaban, teljesen felretette a maganeletet es csaladjat. En ugy erzem, hogy ott voltam mellette es tamogattam amig beteg volt, de o nem is ertekeli a kitartasom.

Mandarin – en nem a gyerek egyedul felneveleset jeloltem martirsagnak – amugy mar regota nevezhetem magam gyereket egyedul nevelo szulonek – hanem azt ha ugy nevelem fel, hogy megfosztom magamtol a parkapcsolattol kaphato boldogsagot.
Amit a statisztikarol irsz nehezen fogadhato el. Egyszeruen nem hiszem, hogy minden masodik kapcsolatban felnovo gyerek boldogtalan; es azt plane nem hiszem, hogy jo ha idegroncskent no fel a gyerek egy rossz hazassagban.

Zitu – tudom, hogy minden kapcsolatert harcolni kell, es hidd el harcoltam ezert en is. Igaz a ferjem szeretne rendbe tenni a hazassagunk, de amikor kerdezem, hogy megis hogyan latja ezt tortenni, csk azt mondja, majd atesunk ezen az idoszakon. Na es itt bejon az, hogy nem, ahhoz mar tul nagy a szakadek, hogy csak atjussunk rajta.

Rjuli – maximalisan egyetertek veled. Orulok, hogy egyenesbe jottetek. Nagyon talpraesett no vagy.

Zitu – koszonom, hogy megosztottad a szemelyes torteneted. A ferjem probalkozik, es talan ujra kezd tervezni is (mi is a kepben). Az biztos, hogy most a nyaron meg adok neki idot es lehetoseget. Mindekozben igerem, hogy en is megprobalok ra figyelni es ujra kapcsolodni. A volt baratommal csak telefonon beszelunk (a fent emlitett talalkozo ota meg nem is volt lehetosegunk ujra talalkozni). Most ugy gondolok ra, hogy nem szeretnem elvesziteni mint regi, jo baratot – a kerdes az, hogy o most mennyire bonyolodott bele az erzelmekbe.

DT

Dta!

Kívánom, hogy sikerüljön rendbehozni az életedet (életeteket) akárhogy is alakul a házasságotok, és minden elismerésem, amiért ilyen kitartó és türelmes vagy!

Szia Dta!

Azért így sztem más megvilágításba került a történeted.
A párodnak van tesója?
Üdv
Adri

Dta!

Azt írtad, hogy a barátod elvett egy lányt, aki terhes lett töle.Azzal slussz.Vagy nem olvastam elég figyelmesen.Mi lett azzal a gyerekkel? Megszületett?Ha nem, miért nem, hiszen összeházasodtak, nem? Ha megszületett, akkor óriási tévedés, hogy a barátod teljesen szabad ember.Egyrészt van egy gyerek, akit szeretnie KELL, mert ha nem, ha a sajátját sem szereti, a szó szoros és komoly értelmében, akkor egy pillanatig se várd, hogy a tiedet jobban fogja.Ha viszont a szó klasszikus értelmében szereti a gyerkét, akit a váláskor (miért váltak el, tudsz róla? Ha nem, feltétlenül tudd meg!!) elveszített, akkor nagyon hiányozhat neki.Ez már lelki törést jelent.Tartásdíjat kell utána fizetnie, akkor is, ha esetleg nem dúskáltok a pénzben.Idöt kell szakítania rá, találkoznia kell vele, méghozzá lehet, hogy nélküled, mert az ö gyereke esetleg nem akar veled találkozni, nem kíváncsi rád.Az exfeleség folyamatosan pocskondiázhat téged.Iszonyatosan jónak kell lennie a kapcsolatotoknak, hogy mindezt gond nélkül átvészelje.És akkor még ott van a két gyerek összehozása, mert a barátod majd elhozza hozzátok is a "külön" gyerekét.És ha lesz közös is, akkor ott lesz az én gyerekem, meg a te gyereked verik a mi gyerekünket címü fejezet.
Ami a kérdésedet illeti.Nem tudok neked valóst felelni arra a kérdésre, hogy nem bántam-e meg, hogy nem váltam-e el sokkal elöbb.Az a helyzet, hogy utólag hiába próbál az ember okos lenni.Az adott pillanatban kell dönteni, és az adott pillanatokban ha felindulásomban úgy is éreztem, hogy na elég, kész, elválok, átgondolva, mérlegelve mindent, rá két napra, egy hétre úgy gondoltam, hogy nem, meg kell próbálnom, hátha most sikerül.És az igaz és mély szeretet és szerelem nem múlik el egy rossz pillanat alatt, söt évek alatt sem biztos.Ha nem jutok el odáig, hogy meggyülölöm, akkor most lehet, hogy évek óta abban a hitben élek, hogy jaj istenkém, otthagytam, pedig szüksége lett volna rám, a gyerekeknek is örá, és ha kitartóbb és türelmesebb vagyok, akkor lehet, hogy már rég boldogan élünk.Sajnos, vagy szerencsére, meg kellett gyülölnöm ahhoz, hogy el tudjam hagyni.Viszont a különélés meghozta azt a "gyümölcsöt", hogy már nem gyülölöm.Szánom mélységesen, mert saját maga tette ócskává az életét, mindene meg volt adva ahhoz, hogy boldog legyen, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy legyürje a gyengeségét, a hibáit, a felelötlenséget, és még sok mindent, amivel megverte az ég. Nem akarom leírni a müvésznevét, mert nem akarom, hogy ráismerjenek, mindenesetre Európa egyik legtehetségesebb müvésze volt, állami kitüntetések birtokosa, de elpocsékolta a tehetségét, és igen, Dta, mondhatnám azt, hogy elpocsékolta az én 14 évemet is, (volt, hogy mondtam is) de nem lenne igaz.Hiszen én AKARTAM öt, próbáltam elfogadni olyannak, amilyen, illetve próbáltam rávenni, hogy változzon, mert érdemes.Meg is próbálta párszor.De nem volt elég erös. Hogy hány éves vagyok, nem titok, a 38.ban járok.Nem érzem, sosem éreztem, hogy bármiröl lemaradtam, lekéstem volna, viszont rengeteget tanultam ezalatt a 14 év alatt, olyan dolgokat, amit nem lehet iskolában tanulni, csak megtapasztalni, átélni, menyországot és poklot, boldogságot, mély szerelmet,szeretet és gyülöletet.A 14 év alatt annyit megéltem, mint más egy fél élet alatt sem.És ahogy szaporodnak a nevetöráncaim, (egyébként régi-új kedvesem szerint jobban nézek ki, mint bármikor), egyre elfogadóbb, megbocsátóbb vagyok, és ahogy elfogadom a ráncaimat, elfogadom a 14 évet, mint küldetést, mint jutalmat és büntetést, és mint egy hatalmas lehetöséget, hogy megtanultam dolgokat, amitöl én jobb ember lettem.Ha most talán nem is érted, hogy mi a fenéröl is hablatyolok itt, és lehet, hogy többen nem értik,akkor bocs, de talán majd egyszer eljön annak is az ideje.Iszonyú nehéz megtanulni, hogy mikor van ideje megtartásnak és elengedésnek.Még én is tanulom.
Veled kapcsolatban viszont van még egy általad zárójelbe tett mondat, ami viszont RÉMESEN FONTOS.Sokat jelent az is, hogy te zárójelbe tetted, de az is, hogy azért van olyan mély emlék, hogy nem felejtetted el.Mégpedig azt, hogy a férjed egyszer megütött, és rendört is hivtál.Ez egy olyan fontos dolog, aminek nem zárójelben a helye.Nem írtad,hogy miért ütött meg, mikor és mennyire.LÁtta-e a gyerek.Hogy rendeztétek le kettötök közt késöbb a dolgot.Dta, ezek nagyon fontos kérdések, és sok olyan dolgot megmagyaráznak, amelyek lógtak a levegöben a történetedben.Ha képes vagy erröl mesélni, akkor a történet alapján megpróbálom számodra megfogalmazni,(ha érdekel egyáltalán)hogy miért irtó fontos ez a dolog, még ha le is nyomtad magadban mélyre.
Kérdezed, hogy müködik a régi szerelem fellobbantása...Nem egészen értem a kérdést.Nálam ez nem "cselekedtetö", hanem "szenvedö" szerkezet, ha lehet ezt egy szerelemre írni.Beüt,mint az a bizonyos ménkü.Nem tettem érte semmit.Jött, látott, gyözött.Nem igaz.Persze hogy tettem érte, azt, hogy kiléptem a házassági kapcsolatomból.Véget ért a szerelem a férjemmel.Mert amíg tartott, addig nekem nem volt szabad vegyértékem más pasikra.Tölem az Antonio Banderas is fetrenghetett volna elöttem térden...(Na jó, egy 20 évvel ezelötti Alain Delonnál azért picit meginogtam volna )
De ha a kérdésed arra vonatkozott, hogy hogyan FUNKCIONÁL a kapcsolat a régi-új szerelmemmel, hát azt nagyon sokáig kellene részleteznem, de már így is fárasztóan sokat írtam, ezért csak annyit írok, ami számodra is kérdéses lehet.Írtó nagy konfliktusok zajlanak - a két nagy gyerekem okán-fokán, akik az exemtöl valók. És ebben hibásak a gyerekek IS, de föleg az én kedves, szerelmetes párom, aki megpróbálta (legalábbis szerinte) elfogadni a gyerekeimet, de nem sikerült.(A tinédzserkortól fogva legalábbis abszolute nem) De képzelj csak el egy pasit, akit halálra kényeztetett anyucija, majd az elsö feleség, aki mindig, mindenhol a legjobb tanuló volt, aki vörösdiplomás, aki (számomra kissé túl)magas IQ-ja miatt MENSA tag, éli világát, méghozzá jól, utazik, világot lát, mindene megvan, csak boldog házassága és gyereke nincs.És akkor kb.44 évesen letaglózza a szerelem, és rá egy évre születik egy kislánya, akit imád,és aki csak olyan tökéletes lehet,mint ö.És akkor kap a kicsi mellé két halálosan idétlen tinit, akik ráadásul lelkileg nincsenek teljesen rendben, mivel a nagy nehezen összetartott családjuk széthullik.Váu.MOndjam még?Milyen egy tini?Egy normális családban élö is?Az én családom ha lehet ezt mondani, extranormális, szüleim 45 éve élnek szeretetben, békességben, megbecsülésben, apum még szerelmes versikét is faragott az anyumnak a 40. házasságijukra.Na ehhez képest megdolgoztattam öket keményen tinikoromban.De én legalább emlékszem, milyen rohadt nehéz ügy tininek lenni.ki lehet tenni az "Átmenetileg, agyilag és lelkileg zárva" táblát egy tini homlokára.(Vekerdy doki mondása)Egy tinit csak azért nem ken falra a szülöje, mert az ö imádott kis babája, még akkor is.De egy "más alomból" származó tinit nevelni, hát az mindenkit megvisel.Persze minden ostor és lelki seggberúgás az föleg rajtam csattan.De ez legalább nem kilátástalan küzdelem, egyrészt a tinikor elmúlik, és az én két tinim valszeg ugyanolyan enyhe szégyennel fog visszagondolni a tinikorára, mint én, a kedvessel is megoldódnak a gondok, mert kirepülöben lesznek hamarosan a nagyok, és ezzel a mindennapos összezörrenésre okot adó apró hülyeségek is elmúlnak.Na itt jön a kitartás, a lelkierö, (hü, néha elkelne még pár vékával) és az újra és újra a felszínre bukkanó szerelem.
Kérdésedre válaszolva, de igen,könnyen lehet, hogy igazságtalan lesz a gyerekeddel, (na most még amíg aranyos pici,nem akkor, majd, késöbb) Söt, lehet hogy bunkó lesz, egy tini könnyen kihozza az emberböl a vadállatot, ezt magamról tudom, bevallom töredelmesen, nemrégiben szájba vágtam a lányomat, aki a 16 éves öntudatával ELKÜLDÖTT ODA, AHONNAN JÖTTEM!!Persze nem pont ezzel a szóhasználattal.Utána persze nekem volt lelkiismeretfurdallásom.De ha netán a páromat küldené el ugyanoda, hát nem tudom mi lenne.Ö nem vágná szájba, az biztos, de hogy mi lenne, egyszerüen gözöm sincs.
Azzal pedig ne áltasd magad, hogy a gyermeked számára elöfordulhat olyan válás, ami nem lesz nagy törés az életében.MInden válás minden gyerek életében hatalmas törés.Csak ha irtó szerencséd van, és irtózatosan rendes, emberséges, megértö, türelmes, önzetlen, elfogadó, nem féltékeny természetü az új párod, akkor van rá esély, hogy a gyerek KILÁBAL a sokkból, és nem sérül tartósan és mélyen.Természetesen van rá esély, hiszen közismert példák is vannak erre,és itt, fentebb is írta valaki (bocs, nem emlékszem ki)hogy még az alkoholista nevelöapját is apjaként tudta tekinteni.(de ö 3 éves korától volt nevelöapja!!!)Tehát nem lehetetlen,csak nagyon nehéz, mert csak hosszú együttélés után derül ki, hogy az új társad hogyan képes megbirkózni a rárótt szereppel, és tudja-e kezelni.
És mi volt a végleges pillanat a válásomhoz? Jó kérdés.Január elején külön szobába költöztem, de egy házban éltünk még.Kivülröl lehet, hogy még úgy tünt minden rendben van, de egymással nem kommunikáltunk, söt, a nagy házban tulképp nem is találkoztunk, legfeljebb véletlenül.A hétvégeket a gyerekeimmel a duna-parti nyaralómban töltöttem.Ha ö akart a gyerekekkel lenni, akkor egyedül mentem.Ugyanazon a nyaralótelepen van a párom nyaralója is, a szüleimé, a nagyszüleimé, apám testvérééké, sógornöméké, komáméké, szóval rokon, meg barát az egész környék, én is szinte ott nöttem fel, a gyerekeim is, és persze régi-új szerelmem is.No és ott egy gyerek nélküli hétvégémen összeborultunk, és úgymaradtunk.Eleinte titokban találkoztunk, illetve az ö exfelesége, aki barátnöm volt, tudta,söt, az ö "engedélyével" történtek a dolgok.Már régóta csak látszatházasságban éltek, pontosabban mint két barát egy lakásban.Aztán elmentünk együtt nyaralni, kétszer is, ami a férjem fülébe jutott, és a buta, közölte hogy beadta a válást, és menjek oda, ahol addig voltam.Ez már nyár vége volt, össze is pakoltam, és a szüleimhez költöztem a lányommal.Közben kiderült, hogy blöff volt az egész, nem adta be a válást, de akkor meg - vagy harmadszor már a 14 év alatt beadtam én, és végig csináltam. Viszonylag hamar összebútoroztunk elöször albiba, majd vett 1 kérót az exnejének, akivel szintén elváltak, és mi azóta vagyunk együtt.Szeretném vele leélni az életemet. Remélem ö is így gondolja még mindig.A gyerekek, nos, ök "csak" vendégek a háznál, mint tudjuk, de a világ legfontosabb, legdrágább vendégei.Jaj, te szegény, nagyon szorítok neked, hogy sikerüljön olyan megoldást találnod, ami úgy a legjobb, hogy mindannyiatoknak a legjobb.Irtó nehéz.
HÁt mindenkitöl elnézést, hogy ilyen hosszú voltam.
Cseri

sziasztok! Én még hiszek ebben bár már én is elváltam 2 gyerekkel

CSak