Ha gondolod gyere át a "élet a vetélés után " topikba
Ott ahogy láttam még aktívabbak
Addig is sok erőt és kitartást.
Új privát üzeneted érkezett!
2016.08.28 21:28
Sziasztok! A sebemet meg nem.lehet feltepni mert meg nem hegesedett be mert ez egy nyilt es nagyon mely seb... A fajdalom sajnos igy hogy mulik az ido nem tompul nem mulik el,hanem csak hozzaszokik az ember es.probal menni tovabb! Aki ezen atmegy mindegy hogy 5 hetesen vagy mint èn 36 hetesen egy eletre szolo trauma es egy tores. Valaki azt irta h ilyenkor az angyalkaink magukkal visznek egy darabot az.anyai szivbol de merem allitani h most azt erzem h az egeszet elvitte a kisfiam! Az eletem soran mar kaptam az elettol hatalmas pofonokat de eddig ez volt a.legnagyobb es a legfajdalmasabb,de tudom h magamert a.ferjemert es ha isten is ugyakarja h legyen meg egeszseges kisbabam akkor miatta is fel.kell allni a padlorol.Tudom magamrol h eros vagyok de vannak pillanatok amikor meg nem megy jon a siras csak ugy barhol barmikor....pl 6hetes kontrolra varva sok sok kismama kozott egy kirhazi folyoson,na hat az iszonyat. gica92 a te törtènetedet nem talaltam lehet csak bèna vagyok!De köszönöm neked h irtal es.sajnalom h sorstars vagy :'(
2017.06.22 18:04
Sziasztok! (Most már) tudom, hogy rengetegen vagyunk, akik elvesztettek egy /több babát, de a témával foglalkozó topikok nem aktívak, vagy átalakultak babás topikká. Talán sikerül ezt újjáéleszteni 
Fontos lenne, hogy a kismamik ki tudják írni magukból 
Én másfél hónapja veszítettem el a babámat, 18. héten. Iszonyat volt, nem gondoltam, hogy ezek a dolgok viszonylag gyakran megtörténnek (nem is nagyon beszélnek róla). De az ember sok mindent kibír, ez tényleg így van. Nekem sokat segített, hogy olvasgattam a sorstársak hozzászólásait, a környezetünkben lévők gyakran nem tudják, hogy kezeljék a helyzetet. Még a hasamban volt a baba, de már azt kellett hallgatnom, hogy "lesz neked még egészséges kisbabád!". Nem haragudtam, tudtam, hogy vigasztalásnak szánják, mégis bántott, én ehhez a babuhoz ragaszkodtam, őt szerettem, és sajnáltam éppen. Ha vannak még erre kismamik, akiknek ezen át kellett menni, arra bíztatok mindenkit, írja ki magából!
Fontos lenne, hogy a kismamik ki tudják írni magukból Én másfél hónapja veszítettem el a babámat, 18. héten. Iszonyat volt, nem gondoltam, hogy ezek a dolgok viszonylag gyakran megtörténnek (nem is nagyon beszélnek róla). De az ember sok mindent kibír, ez tényleg így van. Nekem sokat segített, hogy olvasgattam a sorstársak hozzászólásait, a környezetünkben lévők gyakran nem tudják, hogy kezeljék a helyzetet. Még a hasamban volt a baba, de már azt kellett hallgatnom, hogy "lesz neked még egészséges kisbabád!". Nem haragudtam, tudtam, hogy vigasztalásnak szánják, mégis bántott, én ehhez a babuhoz ragaszkodtam, őt szerettem, és sajnáltam éppen. Ha vannak még erre kismamik, akiknek ezen át kellett menni, arra bíztatok mindenkit, írja ki magából!
2017.07.12 21:24
Szia Noni! Sajnálom! Mi történt Veletek? 33. héten, az nagyon nehéz lehet :l 
Nekem haematomám volt a méhlepény alatt, 18. héten aztán nem volt magzatvíz 
Szegény nyuszókám. Igazából nem tudtuk meg mi történt, valószínűleg a méhlepény nem fejlődött megfelelően. A könyvet nem olvastam, de a honlapra eljutottam én is. Én egy hét után visszamentem dolgozni, hát, el is tereli a figyelmem, meg nem is! Te hogy viseled? A párod?
Nekem haematomám volt a méhlepény alatt, 18. héten aztán nem volt magzatvíz Szegény nyuszókám. Igazából nem tudtuk meg mi történt, valószínűleg a méhlepény nem fejlődött megfelelően. A könyvet nem olvastam, de a honlapra eljutottam én is. Én egy hét után visszamentem dolgozni, hát, el is tereli a figyelmem, meg nem is! Te hogy viseled? A párod?2017.07.17 10:30
sziasztok!
olvastalak TIteket szépen csendben, de úgy gondoltam megosztom Veletek röviden a történetemet!
elsősorban azt érzem, hogy nem nagyon beszélnek erről az emberek. Persze van, akinek nem megy, vagy úgy érzi jobbnak, ha nem a múltban él. Van aki beszélne erről, de a környezete nem tudja ezt befogadni.
Nekem 2012-ben volt két vetélésem, a 6-8 hét között, sajnos nem sikerült a beágyazódás. 3 éves volt akkor a fiam, nagyon szerettünk volna kistesót. A kezdeti lelkesedés a két vetélés következtében önmarcangolásba csapott át, és mivel nem kaptam segítséget a páromtól, meg is romlott a kapcsolatunk. Innen jött sajnos a "filmbe illő" borzalom, nem tekintettem magam nőnek, nem éreztem jól magam a bőrömben, depressziós lettem, a párom ezt nem viselte jól, megcsalt. 2013 májusában költözött el, 2014-ben elváltunk.
2015 őszén megismertem egy srácot, akit egy évig nem tudtam magamhoz közel engedni, hiába volt meg azonnal az összhang. 2016.07. ig kellett várjon, de megérte.
Sajnos 2017.03-ban elvesztettünk egy magzatot, méhen kívülivel azonnal befektettek, mert hiába volt hcg-m nem találtak sehol semmit. 2 napos iszonyatos kínok után megműtöttek. Kevésbé rossz hír volt, hogy méhen belüli de nagyon késői fogantatás volt, de nem maradt meg
Szegény párom nagyon elkeseredett, napokig pityergett a vállamon. Én már profi vetélő voltam/vagyok, tudtam, hogy ameddig nincs szívhang, az én esetemben nem nagyon lehet megnyugodni.
Azóta volt egy lánykérés, és most minden erőnkkel az esküvőre készülünk, ami 2018.05.26.-án lesz.
Talán ezek azok, amire a leendő babánk vár, és beköltözik a pocakomba, mert március óta nem sikerül!
talán az ilyen fórumok segítenek nekünk, hogy könnyítsünk a lelkünket nyomó szomorúságon és esetlegesen segítünk másoknak azzal, hogy "meghallgatjuk" őket!
olvastalak TIteket szépen csendben, de úgy gondoltam megosztom Veletek röviden a történetemet!
elsősorban azt érzem, hogy nem nagyon beszélnek erről az emberek. Persze van, akinek nem megy, vagy úgy érzi jobbnak, ha nem a múltban él. Van aki beszélne erről, de a környezete nem tudja ezt befogadni.
Nekem 2012-ben volt két vetélésem, a 6-8 hét között, sajnos nem sikerült a beágyazódás. 3 éves volt akkor a fiam, nagyon szerettünk volna kistesót. A kezdeti lelkesedés a két vetélés következtében önmarcangolásba csapott át, és mivel nem kaptam segítséget a páromtól, meg is romlott a kapcsolatunk. Innen jött sajnos a "filmbe illő" borzalom, nem tekintettem magam nőnek, nem éreztem jól magam a bőrömben, depressziós lettem, a párom ezt nem viselte jól, megcsalt. 2013 májusában költözött el, 2014-ben elváltunk.
2015 őszén megismertem egy srácot, akit egy évig nem tudtam magamhoz közel engedni, hiába volt meg azonnal az összhang. 2016.07. ig kellett várjon, de megérte.
Sajnos 2017.03-ban elvesztettünk egy magzatot, méhen kívülivel azonnal befektettek, mert hiába volt hcg-m nem találtak sehol semmit. 2 napos iszonyatos kínok után megműtöttek. Kevésbé rossz hír volt, hogy méhen belüli de nagyon késői fogantatás volt, de nem maradt meg
Szegény párom nagyon elkeseredett, napokig pityergett a vállamon. Én már profi vetélő voltam/vagyok, tudtam, hogy ameddig nincs szívhang, az én esetemben nem nagyon lehet megnyugodni.
Azóta volt egy lánykérés, és most minden erőnkkel az esküvőre készülünk, ami 2018.05.26.-án lesz.
Talán ezek azok, amire a leendő babánk vár, és beköltözik a pocakomba, mert március óta nem sikerül!
talán az ilyen fórumok segítenek nekünk, hogy könnyítsünk a lelkünket nyomó szomorúságon és esetlegesen segítünk másoknak azzal, hogy "meghallgatjuk" őket!
2017.07.17 19:06
Szia Nyunyó! Sajnálom, hogy ennyi szomorúság ért téged. Volt alapos kivizsgálás? Jó, hogy találtál egy szerető párt, kívánom, hogy hamarosan együtt örülhessetek egy babának! Az esküvőhöz gratulálok.
Képzeld, rájöttem, hogy én nem tudok beszélni erről, ha valaki belemenne a részletekbe, elbőgöm magam. Ez baj.
Noni, néha én is csodálkozom, hogy voltam képes rögtön visszatérni a munkába, a te helyzeted viszont más, bonyolultabb minden szempontból. Rólam a többség csak annyit tudott, hogy betegszabin vagyok, ez nagy könnyebbség volt nekem!
Amúgy első gyerek lenne, és az idő is szorítana, ha hagynám, de azért nem hagyom, hogy kizárólag a korom irányítson innentől. Még nem álltak helyre a dolgok se testileg, se lelkileg... Pedig már azt hittem, igen. Kérdezted, hogy történt, nálam megindították a szülést, műtétes befejezés.
Képzeld, rájöttem, hogy én nem tudok beszélni erről, ha valaki belemenne a részletekbe, elbőgöm magam. Ez baj.
Noni, néha én is csodálkozom, hogy voltam képes rögtön visszatérni a munkába, a te helyzeted viszont más, bonyolultabb minden szempontból. Rólam a többség csak annyit tudott, hogy betegszabin vagyok, ez nagy könnyebbség volt nekem!
Amúgy első gyerek lenne, és az idő is szorítana, ha hagynám, de azért nem hagyom, hogy kizárólag a korom irányítson innentől. Még nem álltak helyre a dolgok se testileg, se lelkileg... Pedig már azt hittem, igen. Kérdezted, hogy történt, nálam megindították a szülést, műtétes befejezés.
2017.07.18 10:12
köszönöm a kedves, támogató sorokat!
Nem tudom, hogy nekem szól-e a kérdés, mert Circit is megszólítottad a végén, én 31 vagyok, párom 36.
Én az első kettő után szerettem volna beszélni, de még nagyon fiatal voltam, és azonnal magamban kerestem a hibát, és még most felnőtt fejjel ( sajnos profi vetélőként) is nehéz, hogy tudatosítsam, hogy sok sok oka lehet, ennek a habituális vetélés-sorozatnak.
Nem voltam genetikai vizsgálatokon, nem akartuk görcsösre venni. Tudom, hogy ez még nem lenne az, de úgy voltunk vele, hogy a természet/testem eldönti.
Amikor a második magzatot vesztettük el, az orvosom azt mondta, hogy 5-10 évvel ezelőtt, amikor még nem voltak kaphatóak terhes tesztek, nagyon sok nőnek fel sem tűnt, hogy terhes. Kimaradt egy hónap, vagy késett 1-2-3-4 napot, és megjött, észre sem vette, hogy terhes volt, és elment a baba. Mert nem rohantak azonnal DM-be, patikába. most meg már a nem-várt előtti napokon tesztelgetnek a nők, aztán amikor elmegy a magzat, összezuhannak.
Én is úgy gondolom, hogy egy 5-6 hetes magzat elvesztése is nagy fájdalom. GYÁSZ! Exférj, csak legyintett, hogy dehát még csak sejtecske volt, szívverése sem volt, ne vegyem már ennyire a szívemre. Ilyenkor rámutattam a rohangáló 3 évesre, hogy Ő is csak sejtecske volt.....
Noni, a Te/Ti történetetekre nincsenek szavak. Hihetetlenül erős vagy, számomra elképzelhetetlen ez a fájdalom, és nagyon tisztellek, hogy azért a helyzethez mérten, pozitívan tudsz hozzáállni.
Vőlegényemmel a márciusi történteket megbeszéltük, kisírtuk magunkat, és másnap amikor kiengedtek a kórházból, éltük tovább az életünket. Rá két napra már szerelmesen a szemembe nézve mondta, hogy azt akarja, hogy szüljek neki! Csütörtökön fektettek be, pénteken műtöttek, szombaton mentem haza. Hétfőn pedig jöttem is dolgozni.
Én nem szeretek a múltban élni. Ami megtörtént, megtörtént. Le kell vonni a következtetést, esetleg változtatni valamit, de nem szeretek keseregni. A kapcsoaltunk megromlását illetve a válást is végigvittem, és előre néztem. Hogy fiatal vagyok, itt a fiam, a neheze már mögöttem, menjünk tovább. (persze azért volt vagy 2 év mire magamhoz tértem)
Most is így vagyok. Esküvőnk lesz, most kerek egész a kapcsolatunk, majd ha a Szivárványbabánk is akarja, beköltözik a pocakomba. Mi várjuk Őt!
Azért mert én ilyen vagyok, teljesen el tudom fogadni, hogy van akinek KELL segítség. És nem! NEM! egyáltalán nem ciki segítséget kérni! Családtól, baráttól, szakembertől! Ha beszélni kell róla, akkor nem lehet finomkodni! Ki kell beszélni, mert az nem maradhat bent!
És persze van olyan ember, mint Circi, akinek valamiért nem megy
én azt gondolom, hogy nem baj, ha sírsz. Ezeket a könnyeket, szavakat ki kell engedni.
Nem tudom, hogy nekem szól-e a kérdés, mert Circit is megszólítottad a végén, én 31 vagyok, párom 36.
Én az első kettő után szerettem volna beszélni, de még nagyon fiatal voltam, és azonnal magamban kerestem a hibát, és még most felnőtt fejjel ( sajnos profi vetélőként) is nehéz, hogy tudatosítsam, hogy sok sok oka lehet, ennek a habituális vetélés-sorozatnak.
Nem voltam genetikai vizsgálatokon, nem akartuk görcsösre venni. Tudom, hogy ez még nem lenne az, de úgy voltunk vele, hogy a természet/testem eldönti.
Amikor a második magzatot vesztettük el, az orvosom azt mondta, hogy 5-10 évvel ezelőtt, amikor még nem voltak kaphatóak terhes tesztek, nagyon sok nőnek fel sem tűnt, hogy terhes. Kimaradt egy hónap, vagy késett 1-2-3-4 napot, és megjött, észre sem vette, hogy terhes volt, és elment a baba. Mert nem rohantak azonnal DM-be, patikába. most meg már a nem-várt előtti napokon tesztelgetnek a nők, aztán amikor elmegy a magzat, összezuhannak.
Én is úgy gondolom, hogy egy 5-6 hetes magzat elvesztése is nagy fájdalom. GYÁSZ! Exférj, csak legyintett, hogy dehát még csak sejtecske volt, szívverése sem volt, ne vegyem már ennyire a szívemre. Ilyenkor rámutattam a rohangáló 3 évesre, hogy Ő is csak sejtecske volt.....
Noni, a Te/Ti történetetekre nincsenek szavak. Hihetetlenül erős vagy, számomra elképzelhetetlen ez a fájdalom, és nagyon tisztellek, hogy azért a helyzethez mérten, pozitívan tudsz hozzáállni.
Vőlegényemmel a márciusi történteket megbeszéltük, kisírtuk magunkat, és másnap amikor kiengedtek a kórházból, éltük tovább az életünket. Rá két napra már szerelmesen a szemembe nézve mondta, hogy azt akarja, hogy szüljek neki!
Csütörtökön fektettek be, pénteken műtöttek, szombaton mentem haza. Hétfőn pedig jöttem is dolgozni. Én nem szeretek a múltban élni. Ami megtörtént, megtörtént. Le kell vonni a következtetést, esetleg változtatni valamit, de nem szeretek keseregni. A kapcsoaltunk megromlását illetve a válást is végigvittem, és előre néztem. Hogy fiatal vagyok, itt a fiam, a neheze már mögöttem, menjünk tovább. (persze azért volt vagy 2 év mire magamhoz tértem)
Most is így vagyok. Esküvőnk lesz, most kerek egész a kapcsolatunk, majd ha a Szivárványbabánk is akarja, beköltözik a pocakomba. Mi várjuk Őt!
Azért mert én ilyen vagyok, teljesen el tudom fogadni, hogy van akinek KELL segítség. És nem! NEM! egyáltalán nem ciki segítséget kérni! Családtól, baráttól, szakembertől! Ha beszélni kell róla, akkor nem lehet finomkodni! Ki kell beszélni, mert az nem maradhat bent!
És persze van olyan ember, mint Circi, akinek valamiért nem megy
én azt gondolom, hogy nem baj, ha sírsz. Ezeket a könnyeket, szavakat ki kell engedni.
2017.07.19 17:30
Sziasztok Noni, Nyunyó! Nem az a baj, hogy sírok, hanem az, hogy nem tudok megszólalni ilyenkor. De valószínűleg csak a helyzet nem volt ideális, családi ebéd, egy tágra nyílt szemű gyerkőc, köretként a szövettani eredmény. Pedig tényleg nem kerülni akarom a témát, épp ellenkezőleg, most így alakult mégis. Ti talán erősebbek vagytok, nem pityeregtek bele, ha valaki érdeklődik. Kis idő kell még nekem.
37 vagyok, ő volt az első babám. A további tervekről persze már beszéltünk, még egyszer megpróbáljuk a közeljövőben. Én pedig igyekszem optimistán hozzáállni, hagyok magamnak időt a regenerálódásra, elmegyek az éves nőgyógyászati szűrővizsgálatra, folsavat szedek, és bízok benne, hogy nem volt konkrét oka a haematomának, és legközelebb minden rendben lesz.
Nyunyó, nem is genetikára gondoltam, elsőre csak hormonszint, ilyesmi. Talán könnyen kivédhető oka van a vetéléseknek, hisz erre való az orvostudomány
Noni, mesélj majd, hogy alakult a vizit a pszichológusnál! Egy nagyobb terhesség elvesztését szerintem nehezebb feldolgozni, mivel kialakul a kötődés, érzed, terveztek. Szorítok!
37 vagyok, ő volt az első babám. A további tervekről persze már beszéltünk, még egyszer megpróbáljuk a közeljövőben. Én pedig igyekszem optimistán hozzáállni, hagyok magamnak időt a regenerálódásra, elmegyek az éves nőgyógyászati szűrővizsgálatra, folsavat szedek, és bízok benne, hogy nem volt konkrét oka a haematomának, és legközelebb minden rendben lesz.
Nyunyó, nem is genetikára gondoltam, elsőre csak hormonszint, ilyesmi. Talán könnyen kivédhető oka van a vetéléseknek, hisz erre való az orvostudomány
Noni, mesélj majd, hogy alakult a vizit a pszichológusnál! Egy nagyobb terhesség elvesztését szerintem nehezebb feldolgozni, mivel kialakul a kötődés, érzed, terveztek. Szorítok!
2017.07.22 11:20
Sziasztok! Nyunyó, tehát mégis jársz vizsgálatra, ez nem volt világos nekem. Gratula az első jó hírhez. A dokidnak valahol igaza van a tesztekkel kapcsolatban, csak persze ha háromszor megtörténik, vagy sokáig nem jön össze a baba, akkor az mégis figyelmet érdemel, és legtöbb esetben tudnak is segíteni ezeknek a nőknek. Tehát nem haszontalan tudni, hogy megfogant a baba, csak tudatosítani kell magunkban, hogy az még egy nagyon kritikus időszak. (Bár elég nehéz, miután elöntöttek a szeretethormonok.) Mindennek van előnye és hátránya is, no! Én azért tesztelni fogok, max nem fogom azonnal megosztani a hírt mindenkivel (elsőre sem tettem). Nyunyó, ti már próbálkoztok? Vagy az esküvőig vártok?
Noni, hasonló jelenségek nálam is felléptek, főleg a munkahelyen esik nehezemre rákapcsolódni a vérkeringésre. Azért a szomszédon mosolyogtam egyet, felfrissítetted kicsit.
Tetszik a pozitív hozzáállásod, mindenképp jó jel, hogy nem csupa feketében látod a világot, hanem már a jövőn gondolkodsz, és addig is tudatosan dolgozol a gyászon. Nekünk 3 hónapot mondtak, tehát augusztustól/szeptembertől ismét próbálkozhatunk. Most úgy tűnik, mégis rendben a ciklusom, tehát nyitva is hagyjuk a lehetőséget, amúgy is időbe telhet, mire beérik a babaprojekt, meg hát van még kis idő addig is regenerálódni. Majd igyekszem nem görcsölni minden hónapban (csapjatok le, ha úgy lesz!). Remélem, a családom sem fog nyomást gyakorolni, és hetente rákérdezni. Szerintem finoman jelezni fogom feléjük, hogy majd én szólok, ha van miről
Ja, és jó, hogy elmondtad a férjednek, amit megtudtál. Segít neki is képet alkotni a közös babáról, most már így fog rá emlékezni. Képzeljétek, én végig azt hittem, kislányom lesz, az orvosok is arra tippeltek, és csak a szövettanból tudtam meg, hogy kisfiú volt. Én hálás voltam, hogy kiderült, előtte volt bennem egy mi-már-sosem-tudjuk-meg feszültség, ami így feloldódott.
Jó hétvégét nektek!
Én azért tesztelni fogok, max nem fogom azonnal megosztani a hírt mindenkivel (elsőre sem tettem). Nyunyó, ti már próbálkoztok? Vagy az esküvőig vártok? Noni, hasonló jelenségek nálam is felléptek, főleg a munkahelyen esik nehezemre rákapcsolódni a vérkeringésre. Azért a szomszédon mosolyogtam egyet, felfrissítetted kicsit.
Tetszik a pozitív hozzáállásod, mindenképp jó jel, hogy nem csupa feketében látod a világot, hanem már a jövőn gondolkodsz, és addig is tudatosan dolgozol a gyászon. Nekünk 3 hónapot mondtak, tehát augusztustól/szeptembertől ismét próbálkozhatunk. Most úgy tűnik, mégis rendben a ciklusom, tehát nyitva is hagyjuk a lehetőséget, amúgy is időbe telhet, mire beérik a babaprojekt, meg hát van még kis idő addig is regenerálódni. Majd igyekszem nem görcsölni minden hónapban (csapjatok le, ha úgy lesz!). Remélem, a családom sem fog nyomást gyakorolni, és hetente rákérdezni. Szerintem finoman jelezni fogom feléjük, hogy majd én szólok, ha van miről
Ja, és jó, hogy elmondtad a férjednek, amit megtudtál. Segít neki is képet alkotni a közös babáról, most már így fog rá emlékezni. Képzeljétek, én végig azt hittem, kislányom lesz, az orvosok is arra tippeltek, és csak a szövettanból tudtam meg, hogy kisfiú volt. Én hálás voltam, hogy kiderült, előtte volt bennem egy mi-már-sosem-tudjuk-meg feszültség, ami így feloldódott. Jó hétvégét nektek!
2017.07.25 08:01
sziasztok!
pánikszerű vizsgálatra-rohanás volt múlt héten, mert késik a mensim. Még előtte akartunk menni, genetikaira pajzsmirigyre, de annyira el voltunk foglalva az esküvővel meg úgy éltünk bele a nyárba, hogy .... szóval 16.-án kellett volna megjönnie.... elrohantam a genetikai központba, hogy tudom, terhesség szempontjából nagyon korai meddőségi kezelés szempontjából meg már késő, de csináljunk valamit!!!
pajzsmirigy rendben, rákszűrés is negativ. Most a genetikait várjuk, és versenyt futunk az idővel, hogy talán előbb kiderül mi a bajom (van-e egyáltalán bajom) és kaphatok hormont, mintsem, hogy .... szóval, hogy megint megtörténik a korábbi.
Azt mondta a doki, hogy addig nem tud mit adni, amig nem tudjuk mi a baj. Szóval most várunk, bizakodunk, remélünk, és könnyes szemmel várjuk, hogy ez a kis élet velünk marad-e. Felkészültünk arra is, hogy lehet, hogy felelőtlenek voltunk és elvesztjük Őt is, (de akkor legalább a vizsgálati eredményekkel tudunk kezdeni valamit), viszont pozitívan állunk hozzá, várjuk Őt, párom már most beszél a hasamhoz, hogy érezze, szeretjük, és várjuk....
Senki nem tudja, csak a párom és a legjobb barátnőm.
vannak tüneteim, elág erősek, bízom benne, hogy ezek jó jelek!
pánikszerű vizsgálatra-rohanás volt múlt héten, mert késik a mensim. Még előtte akartunk menni, genetikaira pajzsmirigyre, de annyira el voltunk foglalva az esküvővel meg úgy éltünk bele a nyárba, hogy .... szóval 16.-án kellett volna megjönnie.... elrohantam a genetikai központba, hogy tudom, terhesség szempontjából nagyon korai meddőségi kezelés szempontjából meg már késő, de csináljunk valamit!!!
pajzsmirigy rendben, rákszűrés is negativ. Most a genetikait várjuk, és versenyt futunk az idővel, hogy talán előbb kiderül mi a bajom (van-e egyáltalán bajom) és kaphatok hormont, mintsem, hogy .... szóval, hogy megint megtörténik a korábbi.
Azt mondta a doki, hogy addig nem tud mit adni, amig nem tudjuk mi a baj. Szóval most várunk, bizakodunk, remélünk, és könnyes szemmel várjuk, hogy ez a kis élet velünk marad-e. Felkészültünk arra is, hogy lehet, hogy felelőtlenek voltunk és elvesztjük Őt is, (de akkor legalább a vizsgálati eredményekkel tudunk kezdeni valamit), viszont pozitívan állunk hozzá, várjuk Őt, párom már most beszél a hasamhoz
, hogy érezze, szeretjük, és várjuk.... Senki nem tudja, csak a párom és a legjobb barátnőm.
vannak tüneteim, elág erősek, bízom benne, hogy ezek jó jelek!
Szorítok, és persze várom a híreket!! Mikor mész dokihoz? Akkor kB. 5. hétben vagy?2017.07.26 05:27
Noni! Igen, jól érted 
babát várok. Vagy valami olyasmi. Nem tudok túllátni a 6-7 héten, szívhangban és pici magzatban gondolkodom. Nem tudom magam elképzelni nagy pocakkal, nem érzem magam kismamának. Nem tudom a babát beleképzelni az esküvői készületekbe. Jelenleg minden wcre menetelkor rettegve tolom le a bugyit, nem öntött-e el....
Ha minden igaz 5+3 nál járok. Bizakodunk és várunk
Nagyon szívesen megyek zártba, és bárcsak soha senkinek nem kellene csatlakoznia.... de sajnos az élet nem kívánságműsor
babát várok. Vagy valami olyasmi. Nem tudok túllátni a 6-7 héten, szívhangban és pici magzatban gondolkodom. Nem tudom magam elképzelni nagy pocakkal, nem érzem magam kismamának. Nem tudom a babát beleképzelni az esküvői készületekbe. Jelenleg minden wcre menetelkor rettegve tolom le a bugyit, nem öntött-e el.... Ha minden igaz 5+3 nál járok. Bizakodunk és várunk
Nagyon szívesen megyek zártba, és bárcsak soha senkinek nem kellene csatlakoznia.... de sajnos az élet nem kívánságműsor
2017.07.26 19:11
Rendben Noni, mehetünk zártba. Bár nem tudom, hogy működik. Egy kis regeneráció rám is ráférne, mostanában nem lehetek büszke magamra. Várom a titkos receptet.
Nyunyó, megértem, hogy aggódsz. Ilyen történettel a hátad mögött persze, hogy nem könnyű. Csak próbálj lazítani, tudod, az jót tesz a kis pöttynek is. Aztán majd meglátjuk, én milyen laza leszek
Nyunyó, megértem, hogy aggódsz. Ilyen történettel a hátad mögött persze, hogy nem könnyű. Csak próbálj lazítani, tudod, az jót tesz a kis pöttynek is. Aztán majd meglátjuk, én milyen laza leszek
