Sziasztok!
Megpróbálom gyorsan leírni Gergő születését, mielőtt még felébredne
Szóval vasárnap hajnalban ébredtem arra, hogy mintha fájdogálna a pocim. El is mentem wc-re, ami még ismétlődött reggelig vagy négyszer. Itt már gondoltam,hogy lesz valami. Egyszer apuka felébredt, miközben az ágy szélén ültem, megkérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy talán fájásaim vannak. Na erre fordult egyet és bevágta a szunyát. Nyugtázta.
(Nálunk nem jött volna be a "hirtelenrohanósszülés"
)
Aztán reggel apucit még elküldtem dolgozni, aki már nem akart menni, de jobb volt így. Az egész vasárnapot végigkészülődtem. Voltak fájásaim, de olyan mesiszerűek, tehát egész tűrhetőek voltak. Szóval még takarítgattam, virágot locsoltam, megborotválkoztam (emlékezetből
) És sokat beszélgettem a picurhoz.
Délután öt körül lettek rendszeres fájásaim, de sehol még magzatvíz vagy nyákdugó, már nem is hittem, hogy aznap szülök. A párom persze tízpercenkenként telefonált, hogy hívtam-e már a szülőszobát.
Nyolckor felhívtam őket, pont a dokim ügyelt. Ja és azt még tudni kell, hogy a dokim a kiírt időpontban pont elutazott volna. Mióta tudtam, azóta szugeráltam a kicsit, hogy hamarabb jöjjön
Úgy látszik bevált.
Kilenc után értünk be a kórházba, a dokim megvizsgált, burkot repesztett. Egy kicsit már zöldes volt a víz, tehát örök hála érte. Aztán átöltöztem, végignéztem a szülőszobákat, és beköltöztünk az egyikbe. Szegény párom sík ideg volt, én pedig valahogy halálosan nyugodt. Az orvosom szerint még legalább 5-6 óra vajúdásra számíthattam még (kilenctől). Erre csak legyintettem, hogy mi az nekem, még viccelődtünk is.
Na aztán indult csak a java. Nem volt könnyű. Olyan fájásaim lettek, hogy magam sem hittem volna. Lefagyott a mosoly az arcomról. Ha nincs ott a párom, biztos nem ment volna. Szegénynek épphogy ki nem téptem mindkét karját. Iszonyú volt. Hatalmas fájásokat produkáltam, de a következő méhszájvizsgálat szerint még nem tágultam rendesen. Abszolut úgy éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, tehetetlen vagyok, nem tudom kontrollálni magam, és bizony nem tudtam szépen csendbe vajúdni, volt ám hangom, bár az ordításig azért nem jutottam el. Egy idő után már annyira elkeseredtem, hogy miután a szülésznő felajánlotta az EDA lehetőségét, elfogadtam. Jött is bekötni egy fiatalabb doki. Kétszer próbálkozott, egyik sem sikerült. Közben meg mozdulatlanul kellett ülni.
Kétségbe estem, hogy még ez sem sikerül nekem.
Aztán a dokim jött, hogy azért mégis megnézi a méhszájat, amit annyira fájdalmasnak éreztem. És ezután már szinte minden jól alakult. Már csak nyomnom kellett. Olyan hamar és hirtelen tágult ki. (Szerintem a tea miatt, bár lehet, hogy tévedek). Szóval maga a kitolás nagyon gyors és könnyű volt. Egyik oldalon a férjem, a másikon a dokim fogta a lábamat, én meg csak nyomtam, nyomtam, és egyszer csak kibukkant Gergő feje. A párom simizte meg. Aztán tényleg csak egy két nyomás, és kicsusszant. 23:50-kor, alig 3 óra alatt. És gyönyörű volt. Nem volt nyomott feje, nem volt kék-zöld. Odaadták, és rögtön elhallgatott a mellemen, jól megnézett magának, majd a papáját is. Nem vágtak, de belül azért repedtem egy kicsit. Azt még megcsinálták, és mi együtt voltunk jó sokáig.
Hát nagyjából ennyi, bár még a mai napig nem tudtam összeszedni a gondolataimat, annyira új élmény.
Viszont a gyermekágyas dolog a kórházban valami rémálom volt. Ha akarjátok, mesélek majd róla.
Na most megyek szopiztatok egy kicsit, aztán még visszajövök.
Pussz
Cicmerák