Sziasztok! akkor felbuzdulva a többieken én is jövök, siker sztorival és erőt adó történettel:
Immáron három és fél éve várunk/vártunk kisbabára, amikor megtörtént a csoda.
Történetünk 2008-ban kezdődött, augusztusban, 4 év közös élet után összeházasodtunk a párommal. Már akkor sejtettük, hogy nem lesz egyszerű a babához vezető út, így a nőgyógyász egyenesen egy meddőségi központba irányított. "Mindössze" annyi volt a baj, hogy nem volt rendszeres a menstruációm. Ami ugyebár azért fontos lett volna... Így miután dr V.
felállította a diagnózist, miszerint nálam PCO gyanú, illetve a férjem spermaképe pedig nem tökéletes, így elhangzott az ítélet, miszerint otthon ne is, de nála, nyugodtan próbálkozhatunk inszeminációval.
2009 januárjában elkezdődtek az inszeminációk, egymás után szépen sorjában novemberig, de kezdtünk elfáradni és már a lombikbébi centrumokat keresgéltük. A 8. általunk már elkönyvelt sikertelen inszem eredménye előtt már dr. D-nél voltunk, akit a legjobbnak ítéltünk meg a lombik területén!
Ismét kivizsgálták a férjem, andrológus szemével is. Dr D. cseppet sem finoman közölte, hogy mi mi a fenére inszeminációztunk, ezzel esélyünk sem volt. Lombik is csak ICSI-vel!!! Remek! Így 2010 februárjában már az első lombikunkat kezdtük, hiszen csak így van esélyünk. Első lombik, első igazi próbálkozás, a transzfer utáni 10. napon csíkos teszt!!! Öröm-boldogság-elmondhatatlan érzés. Aztán az ultrahang igazolta, hogy igen ott van és szép élesszélű petezsák látható, majd visszamentünk 10 nap múlva, de nem volt szívhang, majd egy hét múlva ismét semmi.... Missed ab... a
területileg illetékes kórházban 3 hét várólista.... Így maradt a magánkórház,üresen, végtelen elkeseredetten jöttünk haza.
De júliusban már a következő lombikot kezdtük! Sikertelen. Majd két stimuláció következett, amik le lettek állítva, mert nem úgy alakult, ahogy szerettünk volna, ellenben megkaptam a lórúgásnyi hormonokat.
Közben megjártuk a genetikust! Mindketten túl tökéletesek vagyunk!
Na, majd 2011! Már a 2. karácsonyunk telt el úgy, hogy na majd jövőre, csak türelmesnek kell lennünk....
2011 januárjában újabb lombik, pozitív teszt, de mire az ultrahangra került volna a sor, már nem volt kit nézni, sajnos..... Ekkor elkezdtünk úszni járni a férjemmel, aki ennek és a megváltozott étrendünknek köszönhetően 20 kg-tól szabadult meg és ennek következményeként elhagyta a vérnyomáscsökkentő gyógyszerét, elment az andrológushoz egy kontrollra és tökéletes spermaképpel lepett meg mindenkit!
Ez alatt nekem mindössze 4 kg-tól sikerült megszabadulnom, de már ezt is haladásnak éreztem! Inzulin eredményeimre dr. D. annyit mondott, nem kell vele foglalkozni....
A negyedik lombikunk 2011 júniusában szintén örömmel és boldogsággal indult,hiszen volt pozitív teszt, de szépen lassan elhalványult, így mielőtt a mienk lett volna elveszítettük.
Teljes kilátástalanság, kudarc, a gödör olyan mély lett alattunk, hogy sosem hittük, hogy valaha kimászunk belőle.
Eltelt jó néhány hónap, mire úgy döntöttünk elmegyünk máshoz, meghallgatunk mást, és ha nem, akkor valamit ki kell találnunk, mert az nem lehet, hogy ne legyen gyermekünk soha...Elmentünk dr. K doktornőhöz, aki az inzulinommal kezdte, rendbe kell tenni!!! És szeretne egy lapat és egy hiszterot, csináltassam meg és utána lombikozhatunk... tovább... Találtam egy megfelelő
orvost, aki az inzulira rögtön 160g-os diétát és meforalt írt fel...(persze utána még fogytam fogytam is 9-10kg-ot), azt mondta januárban kontroll, de addigra már biztosan terhes lesz....ja persze....
Megbeszéltem a nőgyógyásszal a lapart, hiszterot, megvolt a műtét napja, de előtte egy héttel még utolsó találkára érkeztem hozzá, hiszen egy nem menstruáló nő lévén nézni kell, hogy mi a helyzet odabent, bár nem vártunk igazán semmi, de mégis meg kellett nézni...de a kezemben egy teszt volt, ami
csíkos volt!!! Hogy hogyan? Nem tudom....na jó, tudom... de nem értem....
Megnézett ultrahangon és csak annyit mondott igen terhes, de valószínűleg csak 4 hetes mindössze.... Hcg-t néztünk:257, igen ez az , két nap múlva 728!
Majd rá 4 napra 3839! Terhes vagyok! El sem hiszem!!!!
Egy igazi csoda, egy olyan csoda, amire nem számítottunk, ami a természet műve, nem a lombiké, nem a biológusoké! A MIENK!
Egy igazi csodababa!!!!!
régi topik-lakóként tudom, hogy mennyien és hogyan küzdenek babáért. Szeretnék erőt
adni azoknak, aki feladni készülnek, szeretnék példa lenni arra, hogy ennyi viszontagság után létezik a csoda!!! Létezhet az, hogy ha két ember ennyire szereti egymást és kitart, akkor elérheti a várva-várt célját!
Természetesen végig ott volt a félelem bennünk, hogy mi lesz, hogy lesz, de minden rendben volt! a kishölgy 8 hónapos lesz hamarosan! életünk minden percét örömmel és boldogsággal tölti el!
a 2012-es karácsonyt már hárman a gyermekünkkel töltöttük és mindennél szebb és jobb volt!!
szóóóóval 8 inszem, 6 lombik kezelés, ebből 4 lombik, egy műszeres befejezéssel, mindezt 3,5 év után, de mi még mindig csak előre és előre néztünk és megérte!!! lányok egy nagyon fontos dolog van: SOSE ADJÁTOK FEL!!!!
mindenkinek kívánok erőt, kitartást és terveket!!! mert az a legfontosabb, mindig legyen több út de a cél maradjon ugyanaz!!! sokszor ölelek mindenkit!