2001.11.24 00:14
Szerző: Anonymous
Sziasztok!
Én 2000. november 18-én szültem a Szent Imrében, de soha többet nem fogom átlépni a kapuját vagy az akkori orvosom közelébe menni! Tudom, hogy már új rész van, de a személyzet nem változik!! Fogadott orvosom (dr. Lovas Péter) és szülésznõm (Nyulas Jolán) volt, de egy horror volt a szülésem és az ott töltött 4 nap is.
A szülõszoba bemutatásán biztosítottak arról, hogy itt mindenféle alternatív dolog rendelkezésre áll, majd ezek után háton fekve, kengyelben, NST-vel, oxytocin infúzióval, kézzel tágítva, a hasamba könyökölve kinyomták belõlem a gyerekemet. Akinek ettól a kis "segítségtõl" bevérzett a szeme fehérje. Errõl a csecsemõsök rögtön megállapították, hogy nehéz szülés volt.
48 órát vajúdtam, de ez senkit nem érdekelt, mivel éjszaka szültem kérésem ellenére sem adtak SEMMILYEN fájdalomcsillapítást (a halálomon voltam 2 nap vajúdás után), pedig a várandós könyvekben többféle módszerrõl is írnak. 20 percenként jöttek csak be megnézni, hogy mi van velem, gondolom azért mert a férjem velem volt. Semmit nem kérdeztek hogy akarok-e, látták, hogy már nem vagyok magamnál a szenvedéstõl, de teljesen szenvtelenül tették a dolgukat, egy bátorító szavuk nem volt, nem kérdezték, hogy nem akarok másként feküdni, állni, stb. Az utosló 3 órát az NST-n töltöttem fekve az 1 ágyas szobában. A szülésznõ semmit nem mondott, egyetlen szavára nem emlékszem, nem biztatott, nem segített, én a kis naiv azt hittem, hogy azért választok szülésznõt, hogy "nõ a nõvel" bánásmódot kapjak. Ebbõl semmi nem valósult meg. Egyedül a gátvédelem sikerült nagyjából (enyhe hámsérülések), de mint késõbb megtapasztalhattam, ennek köszönhetem a maradandó gáttáji gyengeséget, hogy erõsen túlnyúltak az izmok és a szövetek, ugyanis háton fekve nem szabad gátmetszés nélkül szülni!!! (Geréb Áginál olvastam mostanában, és bizonyíthatom, hogy rosszabbul jártam, mint a gátmetszésesek!!) Minderrõl ugyancsak elfelejtettek tájékoztatni.
De leginkább a csecsemõosztály miatt beszélnék le mindenkit errõl a helyrõl. Abszolót nem foglalkoznak a kismamákkal, nem segítenek a szoptatásban, nem kérdeznek semmit, hogy megy-e, nincs-e kérdés. Tulajdonképpen arra használják fel a rooming-in szobákat, hogy kiszórják a bébiket, és onnantól kezdve legalább róluk le van a gond. A nõvérek szó szerint 3 másodpercnél tovább nem tartózkodtak a szobában. Én amúgy is sokkos állapotban voltam, azt sem tudtam élek-e vagy meghaltam, úgyhogy nem volt energiám rávenni õket arra, hogy segítsenek. Többszöri kérésem ellenére sem fejtek meg (mindig másokat kértem meg, hátha valaki megszán, de nem), nem jött ki a tej a mellembõl és így hazaengedtek. Senkit nem érdekelt a dolog. A gyerek él, az anya él, a többi nem az õ dolguk. Nem is sikerült a szoptatás.
Nekem iszonyú érzés volt, hogy a férjem nem lehet velem az életemnek a legszebb de egyben legnehezebb idõszakában, és egyedül kell megbirkózni mindennel, segítség nélkül.
Én részemrõl mindekit eltanácsolnék a helytõl, mert nem igaz az az imidzs, amit mindekivel elhitetnek. Gondolom a felújítás után még többen bedõlnek majd. Csak sajnos a szülés után tudtam meg egy tapasztalt anyukától, hogy nem szülészetet, hanem csecsemõosztálz kell választani. A szülés olyan amilyen, úgysem igaz, amit elõre ígérnek (a fal színe engem nem foglalkoztatott vajúdás közben), a gyerek viszont mindenképpen meg fog születni, és az õ ellátása az egész életére kihat. Az IKEA szoba viszont nem. Ez pedig a csecsemõsökön múlik senki máson. Sajnos. A kislányomnak olyan mélyre adták a BCG-t, hogy késõbb begyulladt (nem szóltak!!), hónapokig gyûlt benne a "túró", majd kifakadt és egy 1,5 négyzetcentiméteres csúnya vörös heget hagyott a karján egész lent a könyök felé. Az én gyönyörû kislányomon!! A védõnõ csak annyit mondott hányavetien, hogy majd meg kell plasztikáztatni. Hát köszi, ettõl most sokkal jobb lett! És persze ezért senki nem felelõs.
Részemrõl kórházban csak akkor fogok legközelebb szülni, ha nagyon muszáj, egyébként kizárólag otthon. Én elhittem a maszlagot, hogy otthonszülés a kórházban, meg a kórház biztonságos, de sikerült kiábrándulnom a gépezetbõl. Sokkal rosszabbul jártam így. Egyébként rengeteget fizettünk mindenkinek, a férjem orvos, nem azért történtek ezek mert nem tudták, hogy kapni fognak-e valamit.
Nekem rögtön odaadták a kislányomat (merték volna nem odaadni!), a hasamra tették, de nagyon hamar elvitték fürdetni, stb. A két óra megfigyelés alatt az IKEA szobában voltunk a babával, de rám se néztek, nem tudom mi értelme volt. Utána (reggel 8-kor) sajnos elvitték a kislányomat, mert nem volt szabad baba-mama szoba, de a 10 órai szoptatásra már kihozták. Utána délután 3-tól átköltöztem és velem lehetett a kisbabám.
Nekem nem igazán a tárgyi feltételekkel voltak gondjaim, hanem az emberi hozzáállással. Pedig én ezt vártam volna el.
Egyébként a kórház ultrahangjára átlag 2,5 órákat kellett várnom. Az NST-s hölgy is borzalmasan kelletlen és a hely is kényelmetlen.
Köszönöm, hogy leírhattam a véleményem, szívesen válaszolok részletesebben is ha valakit érdekel.
Emesemama