Új privát üzeneted érkezett!

Galex, igen, sokak szerint a hasam sem elég nagy…Mivel minden rendben, ezért igyekszem ezeket e megjegyzéseket meg sem hallani. Hízás: január első napjaiban lett pozitív a teszt és én télen mindig több vagyok 2,3 kilóval, mint nyáron, ezért is örülök, hogy nem indult meg a mérleg alattam. Egyébként tényleg nagyon egyéni, hogy ki mennyit hízik, és sok mindentől függ. Amíg a baba is és a mama is jól van, addig nincs miért aggódni :-)

Névválasztás: mi is többször megkaptuk (hol finomabban, hol durvábban), hogy miért Noémi lesz a baba neve, sokaknak nem tetszik. Nekünk viszont igen :-) Egyszer néztük együtt az Aranyembert és szinte egyszerre mondtuk, hogy milyen szép név a Noémi. Így, amikor megtudtuk, hogy jön a baba, lánynevünk egyből volt :-)Tényleg illetlenség és tapintatlanság a neveket becsmérelni…

Konkri, lehet, hogy Fanni közben behozta a lemaradását :-) Nekem a legutóbbi UH-n, amikor mértek mindent (BPD, FL, AC, stb) volt olyan érték, ami 10 nappal kisebbnek mutatta és volt olyan, ami 7 nappal nagyobbnak. Ráadásul nagyon mozgott a baba közben, a BPD-t harmadjára se tudta pontosan lemérni.

Lilypie First Birthday tickers
manni30
Budapest
 
 


Judit: nem akarlak elkeseríteni, de az ikeás pelenkázót meg se próbáld egyedül összerakni! :) Mi is olyat vettünk. Ketten raktuk a párommal, de szerintem egy embernek tartania kell, amíg a másik betalál végre a csavar menetébe...közben meg csúsznak szét a lábai. De azért sok sikert! :)
Ja és szerintem az ábra hozzá elég "érdekes", pedig én nem vagyok egy műszaki analfabéta.

Mola: üdv! Én is elsőt várom, nekünk is fiunk lesz. Itt sokan már nem a másodikat, hanem a harmadikat vagy negyediket várják! Én okt. 10-11-re vagyok kiírva.

Ja csajok: voltam ma a Dm-ben és átvettem a csomagot, de nekem nem is volt benne c&a -s kupon. :( Szóval nálam ez így zajlott: kitörő öröm, dejó 50%-os kupon!, aztán látom itt, hogy csak egy ruhára ezért :( ...most meg már mindegy, mert nekem nincs is kuponom. "király"
Nekem egy babanapló volt benne, egy mini persil mosószer, meg egy mini tusfürdő. Ennyi.

Ma voltam szemészeten, ezzel el is ment a délelőttöm, ugyanis több mint 2 órát ott csöveztünk. De legalább ez is el van intézve. Kedden megint diéta kontroll, úgy mennek a hetek! Holnap meg megyek dolgozni :? Kezdődik...
Holnap beszélek a főnökkel, mert a cukor miatt mindenképp táppénzre kell mennem, max a jövő hetet dolgozom még. Biztos azt szeretnék, ha a pótvizsgákat még megcsinálnám.

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


hastartó pánt: én is gondolkodtam rajta. Ez tényleg jó a derék és atáji fájdalomra? mert nekem éjjelente leszakad a farcsontom vagy a medencecsontom vagy valamim ott hátul. Belenyillal, ha a lábamra helyezem a súlyt (pl. amikor átfordulnék egyik oldalról a másikra), üvölteni tudnék a fájdalomtól, de csak nyöszörgök, lihegek és áttuszkolom magam valahogy.Nem tudom mi lesz, ha még ugyebár nő a hasam. Próbáltam kitornázni, de nem ment. Csak még jobban beleállt. Olyan mint egy idegbecsípődés, és állandóan azt érzem, hogy ki kéne kattania...nem tudom, valaki érti-e amiről zagyválok :)
Dokitól kérdeztem, de semmivel nem kenhetem be, ami használna is.

Szóval a hastartó tetszene, szülés után is jó lehet, de tényleg elég drága...még erre is költsek? :(

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 

 
 

:roll:

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


Bocsi a fejért, szerintem Alex ügyködött, amíg aludtam. Itt a mama, így mertem is aludni, de max. 1 óra volt, mert tocsogtam az izzadságtól. Nem bíííííírom....

A hastartó tényleg nagyon jó. Én sem hittem volna, hogy egy gumi ennyit számíthat.

A derekat is tartja. Én a Brendonban vettem, ott fel lehet mindet próbálni. Aki bizonytalan, nyugodtan próbáljon fel mindenfélét, még az sem kötelez a vásárlásra.
Nekem mondjuk nem fájt a derekam, de most érzem, hogy ott is jobb vele.
Egyébként ügyeskezűek simán megcsinálhatják maguknak is.
Szívesen lemérem a gumi szélességét és hosszát. Az enyém M-es (ami fura, én a legnagyobbra tippeltem volna). És akkor csak extra széles tépőzár kell hozzá.
Pont ma voltam rövidárusban és volt is hozzá minden, de nekem nem kell még egy már. Persze így az ár töredéke lett volna és nem nagy kaland rávarrni a tépőzárat.

A névről annyit, hogy mi Alexnél is kaptunk megjegyzéseket.
A "legjobb" az volt, hogy azt kérdezgették miért flancolunk, az Alex az Sanyi, legyen a gyerek Sanyi :shock:
Egyébként engem nem érdekel tucat-e a választott név, nekünk kell, hogy tetszen.

És igen Manooka, megint 1 rugóra jár az agyunk. Az Alex Benjamin is megállja a helyét bárhol, ezt is szeretem benne. A Noel is érthető mindenhol, ezért variálok még a másodikon.

Szifla! Ha esetleg van módod kipróbálni, biztos nem gondolkodsz rajta tovább :D
Akkor neked egész egyszerűen kiszedték az egész kuponfüzetet a csomagodból :( Nem nézted esetleg szórólapnak, mert tök úgy néz ki.

Hogy áll a zárás?

Lassan jó lenne telefonszámokat cserélgetni csajok. Szívesen leszek hírhozó bárkinek :D És jó lenne, ha én is tudnék 1-2 számot, mert apafej nem nyúl a dolgaimba, tuti nem fog írni nektek, én meg nem netezek a telefonomon.

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


Witch: gratulálok!!! Sok-sok örömet a kisfiadhoz és jó egészséget! Ha lesz majd egy kis idôd, akkor gyere, mesélni!

Molly: A vérnyomásom OK (120/80), elvileg ez még teljesen jó ( a legmagasabb eddig 132/85 volt... egy nagy séta után); de kicsit betojtam a toxémiától. Ez 4 jógagyakorlat volt (amivel megfordítottam Pocamokot), amit a dúlám mutatott. Ô egy mexikói bábától tanulta: mindegyik gyakolatot 20 percig kell csinálni, és mindegyik után 2 óra fekvés....de megérte :D Remélem, most már nem fog pörgölôdni a fiatalember.

Hihetetlen, hogy mekkora bunkóság leszólni ezeket a tök szép neveket, hogy Noel, Alex, Noémi. Szerintem mindegyik nagyon szép, aki szerint meg nem, az megtarthatja a véleményét...
Nálunk a Góvinda vágja ki néhány ismerôsnél a biztosítékot (bár szavakba nem öntik, csak a megütközött tekintetekbôl olvasok :- mivel ez egy hindu név) ; de nagyon nem zavar: számunkra jelentôsége van, hogy miért ez a neve, mellesleg nagyon jól megy a vezetéknevéhez (ezt majd zártban :-)), és a jelentése is nagyon pozitív.
Ha "magyar" nevet adtzunk volna (ez szóba sem jön nálunk), nekem a Timur, Samu (ez nem megy a vezetéknevünkhöz) és Fülöp tetszik , lánynevek közül a Hanga.

Na, lassan össze kéne raknom a kórházi csomagot is. Ma megvettem a muskotályzsálya olajat+ kiválasztok pár CD-t a vajúdáshoz...2 éve óriási segítség volt nekem a zenehallgatás, kb. 2000-szer hallgattuk meg a 17 óra alatt ugyanazt a számot, a végén már csalánkiütése volt tôle a férjemnek
:lol: , de én minden fájás alatt arra rögzítettem az elmémet, és jobb volt.

KépKép

KépKép
macianyu108
Budapest III. kerület
 
 


Galex, tuti nem néztem el, mivel nem volt benne még szórólap se! :( De legalább van benne egy mini tusfürdő, majd azt rakom a kórházi csomagomba.

Én már mondtam apának, hogy majd hogyan kell ide belépnie, de azért szívesen cserélek valakivel számot, az olyan izgi! Én a telóról is tudok netezni, úgyhogy remélem olyan állapotban leszek, hogy majd tudok magam is írni.

Ki fog szülni az Uzsokiban? Galex, te? Csak mert én ott születtem, ez csak eszembe jutott.

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


Én már + 17 kilónál tartok :oops: (most vagyok 67)

KépKép

KépKép
macianyu108
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Mai kórház túra letudva. CTG ok, vérnyomás ok, laborok jók lettek, az aneszteziológusnál is jártam.

Amíg vártam a folyosón pont azzal a jelenséggel szembesültem, amiről beszéltünk: csomó nagyszülő strázsált a padon, még meg is kértek, hogy fotózzam le őket. Aranyosak voltak, de nem is látták a babát és az anyukát meg császározták és vitték az örzőbe. Röviden semmi értelme nem volt 40 fokban ott ülni, de nekik tuti jó volt. :lol:

A CTG-n oldalról kicsit hátra kellett billennem , így a medencém ferdén állt 20 percig és amikor fel akartam volna kelni kattant a szeméremcsontom egy nagyot és nem tudtam átfordulni. Alig tudtam felkelni. Kissé megijedtem, azóta is fáj. Utána az anesztes néni azt mondta, hogy ez tuti császár lesz. NNNNNEEEEEMMMMM szeretném! Ha a doki a jövő héten azt mondja, hogy császár, ciki szerintetek lemondani a szülésznőt? Akkor nem szeretnék feleslegesen 40-50 rugót kidobni. :?

A névre nálunk tegnap kaptuk meg az egyik nagymamától, hogy:
- Még mindig ugyanaz a név?
-Igen.
-Majd megszokjuk valahogy...
- :evil:

Pedig a Sára egy egyszerű nevecske. Úgyhogy megállapítom: az embereknek semmi se jó.

Én 13 kg-nál tartok (87 vagyok, remélem a 9-es szám nem fog megjelenni), és a csíkok miatt aggódom, vagy inkább azt mondanám, hogy elszomorít. Tudom, hogy sose fognak eltűnni. Még jó, hogy tavaly a nyaraláson csináltunk fürdőruhás képeket, majd azokat nézegetem, ha hiányzik a sima hasam. És majd bőgök, de mindegy. :lol: Aztán meg röhögök magamon, hogy így is mindent megér Sárika.
Amúgy is tervezek egy nagy táblát az elkövetkezendő évekre, amit kiteszek a valahova és ráírom, hogy EZT AKARTAM. Csak hogy ne felejtsem el.... :D

Zsófi


Kép

Kép
bruck
Budakeszi
 
 
 
 


bruck: miért nem mehet a természetes szülés? A kattanás miatt?
Én tuti lemondanám ilyen esetben a szülésznőt,de normális ember nem is kérne olyanért pénzt, amit meg sem csinál. "kérne"...jó vicc, szóval nem várja el egy lelkiismeretes orvos, szülésznő szerintem, hogy fizess valamiért, ami meg sem történik. Én kerek perec megmondanám neki, és kész. Max. valami apróságot adnék neki, vagy kis pénzt, ha eddig "dolgozott" érted.

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


az én DM-es csomagom is csalódás volt: babanapló, 2 db 15 %-os DM kupon 8 ezer forint feletti vásárlásnál, 1 Persil mosószerminta. Nekem még tusfürdő sem volt :(
emmami
Szigethalom
 
 


ja és a csíkok: nekem a combom, fenekem, mellem csíkos 15 éves korom óta. Hirtelen hízás, vagy fogyás, vagy ki tudja, mert akkor még azt sem tudtam, mi ez. Most rettegtem attól, hogy a hasamon is lesz. Egyelőre nincs...kenegetem, de nem tudom mit ér. Neked melyik héten jelentek meg? Egyébként tényleg xarni rá, a gyerek mindent megér!
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


Szifla!

Nem a mostani kattanás miatt, hanem mert a 25. hét óta fáj és az anesztes szerint nem fogja kockáztatni a doki a szétválást. De a doki azt mondta, hogy a császár ellenére is szétváhat, ami a legrosszabb lenne. Tényleg nagyon fájdalmas a dolog, jó lenne, ha valami csoda történne. :( és szépen egyben maradna. Remélem az anesztes téved....

Zsófi


Kép

Kép
bruck
Budakeszi
 
 
 
 


Nekem a 34. héten megjelent 1 csík, aztán a következőn 3, most meg kb naponta jön 1, pedig én is kenem. Ez genetika. A mellemről nem is nyilatkozom, a 20. hét óta sugár irányban, mint egy csillag 10-15 ággal, tiszta csík...

Zsófi


Kép

Kép
bruck
Budakeszi
 
 
 
 


Witch, gratulálok a babához! Izgatottan várjuk a beszámolót! ;)

Judit, remélem, nem a vizsgálat indítja meg a szülést, ha már jobban vagy! ;)

Mágival mi is számot cseréltünk, de még nem írt.
Nekem még Galex és Konkri száma van elmentve, és ha nem lennék szétszórt, Maciét is tudnám. :? Judittal pedig facebook... :)

Bruck, én is tegnap döbbentem, hogy 2 kg-mal többet mutat a mérleg. :evil: Így már 10kg, nem szeretnék többet... :?

Mola, üdv itt! Én szülök a sote 1-en még, de sajna kb 1 hónappal hamarabb. Viszont így friss infokkal szolgálhatok majd. ;) Ki a dokid? Választottál szülésznőt?

Maci, én már 70kg vagyok a 164 centimhez. :( Te amilyen egészségesen élsz, hamar le fogod majd adni a felszedett kilokat. Én tartok tőle, hogy megint a szopi elhagyása lesz csak a megoldás, pedig az most is csak az új baba miatt volt. :)

Totál kiborít, ha egy terhes nőnek, aki a hormonális változások miatt tök sérülékeny, elkezdik a kiválasztott nevet szidni. Akkora taplóság!! :twisted:

Galex, én 2,5 éve chicco hastartót vettem a brendonban, jó drága volt már akkor is. :? Most nem találom már a honlapjukon. Amikor elővettem újra, és megláttam, hogy 6ezer volt, dobtam egy hátast, de hát már második babánál kiszolgál. :)

Szifla, én visszamennék a helyedben, és mondanám, hogy a fórumos kismamák írták, hogy van benne kupon, de neked semmi sem volt benne. Bajod nem lehet belőle, max ott tartasz, ahol most, mert nem hiszik el. :? :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Bruck, szerintem sem ciki lemondani a szülésznőt, ha előre tudod, hogy császár lesz.

Csíkok: nekem azt mondta az orvos, hogy hajlam kérdése, de a saját megnyugtatásomra kenegethetem magam. Eddig nincsenek csíkjaim, krémet kb. 3 hete használok.

Lilypie First Birthday tickers
manni30
Budapest
 
 


bruck: o-o, én most léptem a 34. hétbe, csíkok kerüljetek! :)
Ez a szülés kicsit engem is aggaszt, mert nekem meg pár éve elrepedt a farcsontom (leestem a lépcsőn, többieknek már meséltem), megkérdeztem a nőgyógyászt, hogy ezzel mi a helyzet. A válasz annyi volt, hogy semmi, csak jobban fog fájni és valószínűleg újra megreped. :?

barbazso: csak a c&a-s kupont vártam, de annyira nem izgat. Nekem is volt benne két 15%-os dm kupon, mint emmaminak, de azt nem tudom, ki fogom-e használni, mert egyszerre 8000-ért még sosem vásároltam. Persze, lehet, hogy a gyerek mindent megváltoztat :)
Fb-on felvehetlek? :)

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


Hátha valakit érdekel, most találtam a 2013-as IKEA katalógust online:

http://onlinecatalogue.ikea.com/HU/hu/IKEA_Catalogue/

A jobb felső sarokban van egy plusz jel, ha arra rámentek az egérrel, legördül egy kis ablak, keresővel, tartalomjegyzékkel, és kedvenceket is meg lehet jelölni. Szerintem nagyon jó :-)

Lilypie First Birthday tickers
manni30
Budapest
 
 


Szifla, persze, megírom a nevem. ;)
Én igazából nem használtam el Samunál normálisan a c&a-s kupont, mert az overáll még így is drága volt, és épp zoknira volt szükségünk (nyáron :)), így vettem egy 5-ös csomag titokzoknit, ami tök jó volt szandi alá. Még mindig ráadom néha, pedig már 1 évvel ezelőtt kapta, azóta rengeteget nőtt a lába. (kb 6-7 méretet) Szóval végül is jó vásár volt, de nem volt olyan hatalmas tétel eleve. :) Nem tudom, hogy idén lesz-e szükségünk overállra, vagy bármire. Arra nem volt még kapacitásom, hogy a téli babaruhákat átnézzem.
Nem hangzik túl jól ez a farcsont repedés. :?

Bruck, lesz a csíkozódás még rosszabb is a szoptatás alatt. ;) Legalábbis nekem akkor nőttek egyik napról a másikra háromszorosára a melleim. Sajna nem maradt meg. :D Mondjuk engem nem zavar annyira, elég gyorsan halványodnak, bár tény, hogy sosem tűnnek el. :?
Nagyon durva ez a szétválás rémisztgetés! Mit érzel? Hol? Előtted még sosem hallottam ilyenről. :? Drukkolok, hogy minden rendben menjen, és ne legyen császár!

Emmami, meglesz az a 8000.-, ha nem akarsz hetente pelust venni. :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Fiúk elmentek... ha lenne itt kilógó nyelv... azt szúrnám be... most érte el igazán Fanni a tüdőmet...
de amint kiléptek azért pakolásztam... :)

Szülésznő-csaszival: nekem aakor is lenne szülésznőm, ha csaszi lenne/lesz... nekem elég sok mindent csinál: összes nst, utsó labor, őt kell hívnom mostantól ha bármi van, ő jön előbb, ő ad beöntést, ő vesz fel az osztályra, ő keres frankó szobát, cipeli a cuccom, minden nap megnéz pluszba, ha csaszi-akkor segít átjutni a rooming inbe, ha van vmi kívánságom azt rábízhatom (pl elkötés, ütemezés, hazajövetel), a babát sutyiba megmutatja Apának (nálunk nem lehet csak monitoron), segít a szopiban- bár ez már remélem nem lesz gond, meg persze attól, hogy műtét, még bent lenne és örülnék neki (apa meg kint ugye)... szóval ha tutira császáros lennék, nekem akkor is lenne és megdolgozna a pénzért...
a doki nekem mostantól vizsgál, megdumáljuk mikor fekszem be, és a szülés velős része... de ha sima szülés akkor persze inkább a Rita a mágus.
ja és nem beszélve hogy sima szülésnél rajta múlik a gátmetszésem is...

én ugye már próbáltam a szülésznőt és láttam is hogy császárosokkal milyenek a fogadott szülésznők- persze lehet hogy máshol ez nem ilyen széles körű mint nálunk...

Szifla: én is visszamennék és mondanám, hogy nem volt kupon...
már ha megéri kérni...
én a 15%osnak örülök, mert valószínű becsúszik majd pelus, parfüm... és én ugye két füzetet kaptam a két gyerek miatt...
meg az 500ftos libero kuponnak is örülök...

Bruck: én az elsővel szenvedtem így csont ügyileg... aztán a másodiknál szülés után fájt (akkor is majd be szartam), most az elején fájt, de most meg már rég nem...
tudom, hogy szar érzés, de próbáld meg magad arra koncentrálni, hogy ez nem szétválás és ne legyen így...

én az elsőnél sírtam, hogy fú fájni fog a szülés, legyen gyors... aztán olyan fura kábultra sikeredett az egész és még 1,5-3,5 órával rövidebb is lett, mint ahogy kitűztem... aztán a második meg szinte kicsúszott... és a doki meg még egy fájást várt volna...
viszont lehet jobb volt a hosszabb (4órás) fokozatos szülés, mint a neszenekedittegytolófájásrögtön...

Zso: jó volna még szülésig talizni, de én most ki vagyok mint a kutya... talán jövőhét? hétfőn védőnőzök, kedden doki, aztán kiderül- Fanni feje lent van nagyon és nem tudom mi lesz így... viszont szerdán még a doki függvényében diplomaosztóra is kéne mennem...
úgy hogy majd beszéljünk!

na én ma mondtam Apának, hogy ezért örülök, hogy már rég kész vagyok mindennel- ma is tök sokat lazultam... nem kell már görcsölnöm, rohannom semmiért... pihenhetek, ha úgy kívánom.
csak levegőt kapjak hozzá :)

ja Zso: ma beküldtem Apát a szocosztályra (okmányiroda mögött), hogy kérjen papírt a helyi támogatásra és felemelték 25-ről 30ra...
feltétel, hogy az egy főre jutójövedelem 8x ezer alatt legyen...
címe: születési támogatás iránti kérelem...

ennek egyébként mások is utána nézhetnek, mert sok önkormányzat ad ilyen támogatásokat...

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


A csíkoktól én is kész vagyok, a hasam egy katasztrófa, pláne, hogy negyedszerre nyúlik. a ciciken is látszik, hogy volt már három hosszú szopis időszak. Persze, hogy a gyerekek mindent megérnek, de azért nő is vagyok... Szóval nálam a nyár és a bikini, mint olyan, mindig olyan mint egy hasba rúgás. Kenegetem én szorgalmasan, ha terhes vagyok,akkor olajos puhítóssal,ha nem vagyok terhes,akkor feszesítő cuccokkal.
judit34
Ausztria
 
 
 
 
 
 


szifla, én SOTE II-es vagyok

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


konkri: nézem most a dokumentumokat a MÁK oldalán, gondoltam én is előre megcsinálom, kitöltöm amit lehet, vagy legalábbis kinyomtatom meg előkészítem, amit csatolni kell. Tudom, hogy te már megcsináltad, meg profi vagy ebben, szóval a kérdéseim: a gyes az a gyermekgondozási segély?(nem a gyermeknevelési támogatás) Ezen a nyomtatványon a 29.2-es pontban csak egyet kell x-el jelölni és csatolni? Mert ezt nem írja, míg az előző pontban írja. Ezzel kapcsolatban a 30-as pontot hogyan kell kitölteni? (én szeretném csatolni, ami kell, nehogy utána kelljen járniuk, az külön kör)
Tgyás-hoz nem találtam papírt. Csak én vagyok vak, vagy az nem itt van? A családi pótlék meg az anyasági az világos. Ha a tgyás-t a szüléstől vagy szülés előttől indítom, akkor a gyest csak annak lejárta után lehet igényelni? Bocsánat a naiv hülye kérdésekért, de nem szeretném elrontani. Köszi előre is! :)

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
szifla
Budapest XIV. kerület
 
 


FONTOS!!!!!!
(szolgálati közlemény... :lol: :lol: :lol: :wink: )

Elkészült a zárt topikunk. Azokat, akik az 55. oldaltól idáig írtak, felvettem tagnak... aki esetleg kimaradt, szóljon!

A topikunkat BEJELENTKEZÉS UTÁN a Társalgó főoldalán találjátok!

molly80
 
 


Mola
Üdv itt!
Vagyunk itt páran, akik az első babánkat várjuk! Én egyből kettőt is :lol: :wink:

Galex
Szerintem, ma már nem számít olyan nagyon, hogy magyar nevet kapjon valaki. Létezik az EU! És nyitott lehetőségek vannak a gyerekeinknek, hogy bárhol tanulhassanak, élhessenek... és akkor a nagyon magyar nevek elég érdekesen hangzanak :oops:

Csíkok
Nincsenek, pedig csak sima testápolót használok. És persze, sok-sok vizet iszom!!!!

molly80
 
 


Hát a magyar neveket nem is nagyon tudják leírni meg kiejteni külföldön. :? Húgom Németországban szülte a második fiát, aki apja után Sanyika (Sándor Márk), hát próbálták azt mindenféleképpen leírni... :)

Na, de akkor ne is itt folytassuk, hanem a zártban, nem?

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Zártba írtam :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok, Molly fel is vett, de nem tudom hová kerültetek!
naturland12
Hatvan
 
 


Szia!
A társalgó főoldalán, legalul vagyunk 2012 szeptember-októberi babázók néven. ;) A társalgó főoldala pedig a legegyszerűbben itt, a lap alján, a második kék sor második címkéjére kattintva érhető el. :)

KépKép

KépKép
barbazso
 
 


Sziasztok,

az első Kisbabánkat várom és most eléggé félek... Most kezdtem el a CTGre járni és szembesültem a hellyel, amivel nem volt gond csak olyan furcsa érzésem lett azóta... pedig előtte legyőztem már ezt félek nem félek dolgot :oops:

Mi a véleményetek a MÁV Kórházról? Igazából még csak jót hallottam, de azért érdekelne a rossz is ha van. Én Dkeszire jártam magánrendelésre Dr. Zilahi Gáborhoz. Róla esetleg vmi vélemény?
Eddig csak jó tapasztalatom van Vele kapcsolatban, de nyilván a szülés lesz majd a lényeg. Megígérte, hogy ott lesz :)

Olvasgatva itt a neveket tök szép neveket választottatok, de másoknak mi köze ehhez? Engem pont nem érdekel kinek tetszik és kinek nem. Mi választottuk és ennyi. Egyébként Gréta Panna lesz :)

Hogy bírtátok ezt a borzalmas meleget? Én nagyon nehezen... Sajnos nem redőny, sem klíma sem semmi... csak földig érő ablakok, ahol dőlt be a forróság... így a végefelé már nem esett jól :S

Üdv,

Mahappy
mahappy
Göd
 
 


Sziasztok!

Molly80!

Bár én ritkán járok erre, inkább csak olvasó üzemmódban, kérlek vegyél fel engem is.
Köszönöm!
Myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Molly köszi, h fölvettél :-) Féltem, h kimaradok, mert csak ritkán jutok erre.

Mahappy: én is Máv -ban szülök, 12-én Szerdán megyünk a tájékoztatóra este 6 órakor kezdődik (minden hónap 2. szerdáján van).
Hol csinálták, a ctg-t amitől megijedtél?

Én mostanában attól félek, h legutóbb (31.hét) még farfekvéses volt a babánk, és már kilátásba helyezték a császárt...nane...

Akik előrébb tartanak, mikor fordult meg a baba? Mit lehet vele csinálni, h rávegyük a fordulásra? Elemlámpázást, négykézláb állást csináljuk, de még nem éreztem, h bármi történt volna. Azt tudom, h a János kórházban orvosok meg tudnák fordítani, a 37. hét után, de eléggé brutálisnak hangzott, azt nem igazán szeretném...

Meleg: no comment...utálommár!

Csíkok: eddig nincs, ha meg lesz, az se izgat...akartam magam kenni olívás meg mindenféle vitaminos krémekkel, de ebben a hőségben csak leizzadtam magamról, ledobta a bőröm, így felhagytam vele :-(

Hízás: 12 kiló eddig, és ki tudja hol áll meg...pedig a gyomorégésem miatt így is alig tudok magamba diktálni valami ételt, de engem a levegő is hizlal sajnos

Kicsit negatív hangvételűre sikerült ez a bejegyzésem, elnézést...Csak bestresszeltek ezzel a fordul-nem fordul császármetszés dologgal.
:-(

Lilypie Pregnancy tickers
eribaba83
Budapest
 
 


Sziasztok!

Ma 14:00-kor megszületett Németh Noel Dominik.
(2900g / 52cm)
Kép Noel

Baba és anya is jól van :)

Üdvözlet mindenkinek!
Németh Attila

ui: Gaby kérésére a csücsöris képet raktam fel :)

Üdv: Gaby

KépKép

KépKép
galex
Budapest X. kerület
 
 


galexApu:
Gratulálunk nektek, és sok boldogságot kívánunk!!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


sziasztok,
szeretnék én is csatlakozni hozzátok,
márciusban költöztünk a Parkvárosba, és most vagyok a 36. hétben...eddig minden ok, csak már második hete itthon, és jó lenne hozzám hasonlóakkal beszélni...
üdv.,
Móni
mortocska
 
 
 
 


galexApu:
Gratulálunk nektek, és sok boldogságot kívánunk!!

Szia Mágnes,

él még ez a topik vagy mindenki átment máshová?

üdv.,
Móni, Érd
mortocska
 
 
 
 


Sziasztok!

Galexéknek gratula, nagyon szép baba!

Szerintem már mindenki a kismamaság végén jár, heti vizsgálatok, készülődés, izgalom...ezért nem jönnek a kommentek.

Azért remélem, jól vagytok

üdv:
Erika

Lilypie Pregnancy tickers
eribaba83
Budapest
 
 


mortocska:
Zárt fórumba mentünk, vártunk sokáig új tagokra, és egy idő után úgy döntötünk, mostmár eleget vártunk, bezáródunk. :D

Erika:
Te is már a végén jársz ;)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért, van egy Babysense II. légzésfigyelőm teljesen jó állapotban :)

itt olvashattok róla bővebben
http://www.baby-paradise.hu/index.php/w ... -reszletes

Új ára 29.990,- Ft, én 15.000,- Ft-ért adom oda.

Ha valakit érdekel 30-986-2504, vagy vecsey.monika@gmail.com elérhetőségeken találtok meg.

További szép és nyugodt babavárást, "babázást" kívánok. :)

KépKép
KépKép
madar
 
 


Sziasztok!
Ha esetleg erre jártok még van egy két eladó fiú rucim:

Kép

Kék kord naci 3-6 hós kisfiúnak, nagyon édes kis autóval az elején. Állítható a kantár hossza két gombbal.
[/img]

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


A naci 1100 Ft lenne.

Van még két pulcsi, vastagok, nagyon cukik, ez is 3-6 hós babákra jók.


Kép

Kép

Kép

Mindkét pulcsi 900 Ft-ba kerül, a next kifordítható.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


Sziasztok!

Érdeklődnék Dr. Atalay Katalinnak van magánrendelése?

Azt tudom,hogy a Honvéd Kórházban rendel de sajnos én nem oda tartozom.

Köszönöm!

klaudia1986
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?