Piroska!
(semmi köze nem volt a hormonokhoz, ráadásul az nem évekig tart, mert nem túl sűrűn látogatta, és depis sem lehetett, mivel folyton szórakozni járt, egyszerűen nem volt alkalmas)
A terhesség felénél közölte, hogy neki nem kell, mert nem tud vele mit kezdeni, aztán később kiderült, hogy már másba volt szerelmes. Ehhez semmi közöm, elvégre nem az én hibám, ha valaki egy feladat végrehajtása előtt, nem jól méri fel az erejét, kitartását, céltudatosságát. Arról meg, hogy sok nő rohangál a városban aki családra vágyó férfit keres, hááát... 11 évet szórtam el feleslegesen nőkre, akik azt ígérték lesz család, meg gyerek, amikor pedig már hosszú várakozás után rákérdeztem, na mégis mi van, akkor a következő válaszokat kaptam: "a szülés fáj", "előbb a karrier", "meggondoltam magam". Ha rájuk várnék még mindig gyermektelen lennék, és bocsánat de mások hülyesége és megbízhatatlansága miatt nem fogom egyedül leélni az életem. Tudom most durva és sarkított lesz amit írok, de lásd meg a tartalmat mögötte, csak nem akarok sokat gépelni, fordított helyzetben egy nő könnyebben megoldja, mert ha egyedül is van, ha kettyen a vekker, egy éjszakára felszed valakit, és ha elvégezte dolgát szélnek ereszti, és a gyermek probléma megoldva, ha a pasi nem is marad, azért az anyai ösztönei kielégülésre találnak. Ez az én esetemben ugyebár nem működik, lévén az evolúció csúnyán keresztbe tett nekem. Tehát akkor éljek egyedül?! Na neeeeem, én intézetből jöttem, és megtanultam: hogy az adott szónak súlya van, azt, hogy mindig mindenért meg kell küzdenem, mert az erősebbek elveszik, azt, hogy soha sem adhatom fel, és azt, hogy bárhonnan fel lehet állni, ha AKARSZ! Amit egy anya tud, azt én is megtudom csinálni (kivéve a szoptatást, mert azt büntetik
). Én is énekeltem, virrasztottam,pelenkáztam,ringattam,játszottam,mostam,főztem,takarítottam. Nem nagy cucc. Én első sorban apa vagyok, és az a dolgom, hogy a lehetőségeimhez képest a létező legteljesebb életet biztosítsam számára, mind lelkileg,szellemileg,mind anyagilag. Már majdnem 5 éves volt, mikor újra egyszer eltudtam menni csavarogni az éjszakába (ciki de addig nem is tudtam, hogy lekapcsolják a Gellért Hegy-i világítást) későbbi feleségemmel. Egyébként én tudom, hogy a nő sok mindenen keresztül megy mire a csöppség világra jön, de hogy mi férfiak min megyünk keresztül nem is sejtitek. Tudod milyen érzés, hogy teljes mértékben semmibe vesznek?! Szüléskor kapsz a kórházban egy demó dobozt (pelus minta, krém, és sok-sok prospektus), nézz bele! "Kedves anyuka, gratulálunk gyermeke születéséhez", "Kedves anyuka, kisbabája született" , stb csak NEKI született?! Nekem nem?! Ehhez hozzá jön mindaz amit fentebb leírtam, még AZONOS jogaim sincsenek. Ez szerintem bőven elég revans, a párhónapos hormonális kihívásért cserébe, én évekig nem számítok, csak robot funkciókat látok el: ezt szereld át ide, hozd fel, vedd meg, tedd fel. Az éremnek két oldala van, és én mindkét oldalán voltam, évekig jogaitól megfosztott anyát, párhuzamban apát játszottam. Most férjet játszom.
Egy tündéri nő a feleségem, aki számít rám, fontos neki a véleményem a (tavaszra várható közös) gyermekünkről. Megnyugtatja az a tudat, hogy én már csináltam "ilyet" és gyakorlatias vagyok annyira, hogy bízhat az ítélő és cselekvőképességemben. Na majd még írok. Üdv: atrask
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára atrask 2012.08.03 16:01-kor.