Kiemelt témák

Gondolom sok nő tette fel ezt a kérdést már a párjának, de csak kimondatlanul- vagy addig sem eljutva- kapták válaszul ezt parterüktől. A nő és férfi között ellentétek vannak, de miért csak a nő tesz komolyabb erőfeszítéseket az iránt, hogy egy kapcsolatban minden klappoljon, miért a nő, aki símulékonyabb?
Véleményem szerint a nők mindig is igen kiszolgáltatott helyzetben voltak- vannak- a férfiakkal szemben. Évszázadok óta általánosított sztereotípíákat állítanak fel a férfiak magukról, amit a nő vagy elfogad, vagy nem, akkor is nagyrészben- tisztelet a kivételes férfinak- aszerint él a hímnemű lény, a nő pedig igyekszik minden vágyát kielégíteni. A férfi ugyanerre nem igazán törekszik. Kényelmes neki így, hogy ő mindent megtehet?
Egy nő képes hajnali egykor azon gyötörni magát, hogy kié lehet az a telefonszám, ami a párja telefonjában egy hosszú beszélgetés és egy idegen női név társaságában van a kimenő/bejövő hívások között, a férfi pedig reggel nem érti, hogy miért nincs kikészítve a ruhája, elétéve a reggelije. Még csak meg sem fordul a fejében...
Sajnos sok nő, asszony nem tud mit tenni ezzel a helyzettel, és úgy, ahogyan évszázadokkal ezelőtt, a sztereotípiák megjelenésével egyidőben, az asszonyoknak az "jutott", hogy a magánéletük problémáit egymással és nem a párjukkal beszélik meg, mert sajnos a férfiú anyjától nem kapja meg útravalóul azt, hogy a majdani kapcsolataiban- házasságában hogyan viselkedjen, mit kell, hogy megtegyen annak működése érdekében. De ez nem csak az anya részéről gond, apa részéről is! Ha nem kap megfelelő apaképet, férjképet otthon a fiú, nehezebb is majd neki. És ez a folyamat saját magát generálja újra és újra. Véleményem szerint ez nem csak generációs, hanem komoly társadalmi probléma, mindenhol.
A nő ösztönösen törődő lény, a férfi pedig csak élvezi? Mi lenne fordított esetben? Ha a nő akarná "csak élvezni életet", ha nem ő lenne az, aki meg akarja oldani a nem/mindennapi problémákat?

Kedves olvasó, Neked mi a véleményed erről?

Szia!
Nekem az a véleményem, hogy most már vannak olyan férfiak , akik változtatni szeretnének. Az én férjem is ilyen és kineziológusként is tapasztalok ilyet. Csak bátorításra kell buzdítani őket. És igen kitartás a nő részéről, hogy ha kell igen, újból és újból, lelülni és beszélgetni és elmondani uagyanazokat a dolgokat.

Ha még van szeretet, akkor nem szabad annyiban hagyni. Igen ezért most a nő a felelős egészen addig, amíg a mi gyerekeink és az övéik el nem kezdik ezt máshogy csinálni, amíg azt nem látják otthon, hogy egy férfinek is szabad sírni, egy kisfiúnak nem azt mondják, hogy katona dolog, és ő is kifejezheti az érzelmeit. Ez a folyamat már elkezdődött és optimista lévén bízom benne, hogy folytatódni is fog!!
A lényeg mindenben : SZERETET

Nálunk fordítva volt, anyuci élvezni akarta az életet, hát lelépett, és hidd el ebben a kombinációban rosszabb. Nem azért, mert tápszerezni kell, nem azért mert nem tudok a haverokkal kocsmázni (egyébként nem iszom alkoholt már vagy 10 éve), nem azért mert nincs szex, mosott ing vagy akármi, hanem a társadalom, és a bürokrácia erdejében (ha jól megnézed) a család szempontjából a férfiak nem léteznek ha gyermek születik. Semmit nem tudok elintézni, az anyuka beleegyező nyilatkozata nélkül, szó szerint SEMMIT! Fordítva ez nem így van! Ha pedig az anyuci hozzáállása nem törődöm akkor még nagyobb a baj, mert még kibumlizni sem tudod a bíróságon, hogy tied legyen a felügyeleti jog, illetve de, csak éppen évekbe telik, addig a gyereket hibernálják az összes szociális, és (ne adja az ég) egészségügyi problémáival együtt?! Azért férfiként, így megküzdeni mindezzel, és utána még jönnek amiket írtál, miszerint mosni, főzni,takarítani kell, a gyerekkel is időt kell tölteni. Arról nem is beszélve, hogy újszülött korban képzelheted pasiként milyen az éjszaka két óránként megetetni a gyereket.

Nem szabad tragikusan felfogni, az emberek ott rontják el, hogy mindig többet, és jobbat akarnak, miért nincs az emberekben belátás..... Van családom, van mit enniük, van munkám, tudok róluk gondoskodni, van hol aludni, csak nem vagyunk gazdagok, ééééés?! Kit érdekel? Meg kell becsülni azt ami van, annyit, amennyi van, a párunkat, társunkat, akit valószínüleg nem unalomból szerettünk meg.

Nekem az a véleményem (teljes mértékben egyetértve ierikával ), hogy sokminden az anyákon múlik. Ha én úgy nevelem a fiamat, hogy megbecsülje a nőket, meg fogja becsülni. Sajnos a rendszer régen nem volt toleráns az ilyen hozzáállással, de hála az égnek, alakulunk és a barbár élet lassan a múlté lesz. Másrészt a feleségnek is nagy feladata van ebben: ha az anyja nem tanította meg érezni, sírni, örülni, boldognak lenni és szenvedni, akkor nekem a dolgom. Ha nem megy, akkor nem lesz soha teljes az életünk. Ha a férjem nem tudja, mi baja, akkor én igyekszem belőle kiszedni és megbeszélni (persze pici gyerek mellett ez nem kis feladat és nem is működik tökéletesen, de a gyerekek is megnőnek egyszer). Ugyanakkor a fiamat arra fogom nevelni, hogy tisztelje az érzelmeket és tudjon érezni, tudjon igazán örülni, legyen mély értékrendje és nincs olyan, hogy katonadolog. Ez butaság! Ahol a férfi nem tudja megbeszélni a feleségével a dolgot, ott soha nem lesz igazán kiegyensúlyozott kapcsolat. Vagy ha lesz, akkor máshonnan kap segítséget, de valakivel meg kell beszélni, mindent nem tudunk segítség nélkül megoldani.
A nőnek is kell szórakozni, kikapcsolódni, igen! De mindennek megvan a maga ideje. Ezt figyelembe kell venni. Egyébként nem szabad mindent a nőnek csinálni, ha így van, akkor mi rontjuk el. Én nem veszek ki a férjem kezéből a gyereket. Ha hibázik, hagyom, aztán megbeszélem vele. Sokszor ezt is mi rontjuk el. Én nem hiszem azt, hogy egy nőnek az a dolga, hogy rabszolgaként éljen, legyenek neki is igényei, csak az anyai szerepét mindig töltse be rendesen, az a lényeg. Elsősorban anya vagyok, de fontos, hogy elégedett ember legyek. Ezt az egyensúlyt kell megtalálni. Nem könnyű, de megoldható.

Atrask
a te gyereked anyukája nem tökéletes, de te sem voltál az, mert nagyon kemény voltál vele. Te nem tudod, hogy szülés után mennyire átrendeződik egy nő hormonálisan és sokszor szüksége van támogatásra. Te túl kemény voltál vele ahhoz, hogy jó döntést hozzon. Ne haragudj, de ezt neked is át kellene értékelned. Nemcsak az ő hibáit kellene figyelembe venned, hanem a sajátodat is. Le a kalappal előtted, hogy felneveled a gyereked egyedül, de hidd el, hogy nem volt korrekt sem az anyaválasztás (millió lány vár arra, hogy egy szuper apát találjon és ezt már te is tudod szerintem), sem a vele való viselkedésed. Mentségedre szól, hogy nem tudod, hogy milyen hormonális átrendeződés van egy nőben ilyenkor, de én nem tudom megállni szó nélkül, bocsáss meg!

Piroska!

(semmi köze nem volt a hormonokhoz, ráadásul az nem évekig tart, mert nem túl sűrűn látogatta, és depis sem lehetett, mivel folyton szórakozni járt, egyszerűen nem volt alkalmas)
A terhesség felénél közölte, hogy neki nem kell, mert nem tud vele mit kezdeni, aztán később kiderült, hogy már másba volt szerelmes. Ehhez semmi közöm, elvégre nem az én hibám, ha valaki egy feladat végrehajtása előtt, nem jól méri fel az erejét, kitartását, céltudatosságát. Arról meg, hogy sok nő rohangál a városban aki családra vágyó férfit keres, hááát... 11 évet szórtam el feleslegesen nőkre, akik azt ígérték lesz család, meg gyerek, amikor pedig már hosszú várakozás után rákérdeztem, na mégis mi van, akkor a következő válaszokat kaptam: "a szülés fáj", "előbb a karrier", "meggondoltam magam". Ha rájuk várnék még mindig gyermektelen lennék, és bocsánat de mások hülyesége és megbízhatatlansága miatt nem fogom egyedül leélni az életem. Tudom most durva és sarkított lesz amit írok, de lásd meg a tartalmat mögötte, csak nem akarok sokat gépelni, fordított helyzetben egy nő könnyebben megoldja, mert ha egyedül is van, ha kettyen a vekker, egy éjszakára felszed valakit, és ha elvégezte dolgát szélnek ereszti, és a gyermek probléma megoldva, ha a pasi nem is marad, azért az anyai ösztönei kielégülésre találnak. Ez az én esetemben ugyebár nem működik, lévén az evolúció csúnyán keresztbe tett nekem. Tehát akkor éljek egyedül?! Na neeeeem, én intézetből jöttem, és megtanultam: hogy az adott szónak súlya van, azt, hogy mindig mindenért meg kell küzdenem, mert az erősebbek elveszik, azt, hogy soha sem adhatom fel, és azt, hogy bárhonnan fel lehet állni, ha AKARSZ! Amit egy anya tud, azt én is megtudom csinálni (kivéve a szoptatást, mert azt büntetik ). Én is énekeltem, virrasztottam,pelenkáztam,ringattam,játszottam,mostam,főztem,takarítottam. Nem nagy cucc. Én első sorban apa vagyok, és az a dolgom, hogy a lehetőségeimhez képest a létező legteljesebb életet biztosítsam számára, mind lelkileg,szellemileg,mind anyagilag. Már majdnem 5 éves volt, mikor újra egyszer eltudtam menni csavarogni az éjszakába (ciki de addig nem is tudtam, hogy lekapcsolják a Gellért Hegy-i világítást) későbbi feleségemmel. Egyébként én tudom, hogy a nő sok mindenen keresztül megy mire a csöppség világra jön, de hogy mi férfiak min megyünk keresztül nem is sejtitek. Tudod milyen érzés, hogy teljes mértékben semmibe vesznek?! Szüléskor kapsz a kórházban egy demó dobozt (pelus minta, krém, és sok-sok prospektus), nézz bele! "Kedves anyuka, gratulálunk gyermeke születéséhez", "Kedves anyuka, kisbabája született" , stb csak NEKI született?! Nekem nem?! Ehhez hozzá jön mindaz amit fentebb leírtam, még AZONOS jogaim sincsenek. Ez szerintem bőven elég revans, a párhónapos hormonális kihívásért cserébe, én évekig nem számítok, csak robot funkciókat látok el: ezt szereld át ide, hozd fel, vedd meg, tedd fel. Az éremnek két oldala van, és én mindkét oldalán voltam, évekig jogaitól megfosztott anyát, párhuzamban apát játszottam. Most férjet játszom. Egy tündéri nő a feleségem, aki számít rám, fontos neki a véleményem a (tavaszra várható közös) gyermekünkről. Megnyugtatja az a tudat, hogy én már csináltam "ilyet" és gyakorlatias vagyok annyira, hogy bízhat az ítélő és cselekvőképességemben. Na majd még írok. Üdv: atrask

Damn! Na csak sikerült sokat gépelnem!

Bocs, de egy újabb pont: február 25.-e óta nem jött el a gyerekhez, még a KÖTELEZŐ láthatásokra sem. Ezt is a hormon, vagy a depi számlájára írjam?! Dani most lesz 6 éves. Az anyja a Morr*son's-ba jár szórakozni és egy webkamerás szex chat-ben dolgozik. Erre van egészségügyi magyarázat? Túl gyorsan ítéltél meg.....

Atrask
nem ítéltelek meg túl gyorsan és nem is gondolom, hogy ő helyesen viselkedett. Én csak azt mondtam, hogy te sem álltál hozzá korrektül, mert kemény voltál vele. A nőknek azért ennél több kedvességre van szükségük szerintem. Én nem azt mondtam, hogy neked könnyű, hanem azt, hogy neki sem az. Ha velem egy férfi ilyen sarkított lett volna, nem szültem volna neki gyereket. Az én férjem megértő, kedves és segít, ha szükségem van segítségre. Ez elengedhetetlen egy jó kapcsolathoz. Az, hogy nem látogatja a gyereket, az nem normális dolog, de az is lehet, hogy kívülállónak érzi magát, mert kizárjátok. Azt pedig simán meg lehet oldani, hiszen te vagy a gyerekkel, ha nem adsz neki felületet, akkor nem is lesz neki kapcsolata a gyerekkel. Végül is mindegy, a lényeg, hogy a következő kapcsolatodban légy lágyabb szerintem, mert a nőknek nem katonatisztre, hanem segítő társra van szüksége.

Azt nem tudom, tolerálni, ha valaki elhagyja gyerekét. Erre semmilyen mentség nincs. A kötelességtudat nem katonai jellem, hanem inkább minden emberben benne kéne, hogy legyen. 3 nap alatt ma váltottam vele a 4. sms-t, és még mindig könyörögteti magát, hogy jöjjön el a fiához. Ennél többet nem tehetek, a bírói utasítást is figyelmen kívűl hagyja. A gyerek iratait ellopta egyszer mikor eljött hozzá. A mai napig nem adta vissza (pedig a bíró a tárgyaláson szólt neki, hogy adja vissza), és nekem került plussz pénzembe, hogy ezeket pótoljam. Egy ilyen személyiséget mégis hogy támogassak?! Nem ilyen lett a terhesség miatt, ő mindig is ilyen volt, de mivel állandóan hazudozik nehéz időben észre venni. Én 4 és fél év után tudtam meg, hogy ki az anyja, egész addig letagadta, azt állította, hogy az anyukájának egy ismerőse. Ehhez a viselkedéshez nem lehet korrektül hozzáállni. Aki a saját anyját letagadja, az nem érdemli meg, hogy életet kapott tőle. A gyereket pedig saját kérésre igazságügyi orvosszakértő vizsgálta meg, ahol kiderült, hogy egy fikarcnyit sem nevelem ellene a gyereket, de azért had' ne könyörögjek állandóan neki, hogy betartsa a törvényeket, és eljöjjön a gyerekéért: " ha mások állapítják meg a szabályokat, és te állandóan a kívételeket keresed, akkor a szellemi rangsorban messze mögötte maradsz!" F.N. De úgy tűnik egy nő aki gyereket szül onnantól kezdve bármit megtehet büntetlenül, akkor sajnálni kell mert Ő a szegény áldozat. A gyerek érdekei nem fontosabbak az övénél ezek szerint. Aki szülő lesz, annak alá KELL rendelnie magát a gyerek érdekeinek (lévén hogy a csjt is így kezdődik), de akkor egy anyára nem vonatkoznak a törvények,mert gyereket szült és hormonzavarja van?! Nincs igazság, ebből is kimaradtam!

Szerintem két különböző dologról beszélünk. Emlékezz vissza, egyszer írtad, hogy az anyuka amikor várta a babát, valamikor (már nem tudom, hogy hányadik hónapban) elkezdte neked mondani, hogy ő nem akarja ezt a babát, stb. Akkor nagyon kiborult, szerintem akkor megijedt tőled és az egész helyzettől. Innentől az egész babavárás és a vele járó dolgok neki egy teljesen idegen világ voltak, mert számára kiderült, hogy te nem őt akarod, hanem csak a gyereket. Gondolj bele, hogy ez neki milyen érzés volt akkor! Onnan már teljesen más utat vett az egész gondolkodása szerintem ezzel az egész családi kérdéssel kapcsolatban. Szerintem ő ha meglát téged, görcsbe rándul a gyomra. Lehet, hogy nem bántod, de mégis félt tőled. Ha nem hiszed, kérdezd meg tőle, mert nekem a viselkedése alapján teljesen ez jött le. Ezen gondolkodtál már?
Az ember nem azért rendelni magát alá a gyermeknevelésnek, mert a családjogi törvény ezt kéri, hanem ösztönből. Én most egy nappali képzésre járok, mert megbeszéltük, hogy gyermekbarát munkahelyet szeretnék. Vért izzadok ezért az iskoláért, de csinálom, mert értük teszem (meg azokért, akiken akkor segíteni tudok, ha ezt vállalom). Mióta szültem, minden róluk szól és ez természetes. De nekem nem kell ahhoz törvény, hogy értük éljek. Ezek mind nagyon katonás dolgok nekem, értsd meg, hogy emiatt én máshogy látom a helyzetet. Szerintem sem normális, hogy nem látogatja a gyermekét. Ha tőlem bárki (értem ezalatt az apját is) megpróbálná elvenni a gyermekemet (teszem hozzá, hogy én sem venném el az apjától SOHA, mert apára ugyanúgy szüksége van), az nem élné túl, mert én a gyermekeimért bármit megteszek, tőlem csak a halálom után vehetik el. Nem azért, mert a tulajdonom, hanem azért, mert féltem őket és szeretem őket. Tudom, hogy soha senki nem akarhat jobbat és többet nekik, mint én, maximum a jó Isten. Soha senkinek nem lesznek annyira fontosak, mint nekem. Ha a kislányomnak baja van, ha fáradt, ha ideges, bújást kér. Én ezt bármikor megadom neki, ha a jó Isten ezt megengedi. Én vagyok az a sziget, ahol megnyugodhat és ezt én mindenáron megtartom. Bármi áron, akár az életem árán is! Nekem ők a szemem fénye, ők a mindenem! De ehhez nem kell törvény, a törvény bennem van, élő érzés ez, amihez nincsenek jogszabályok.
De a kisfiad anyukája nem volt ott a gyermek mellett, hogy megerősödjenek ezek az érzelmek. Te nem tudod, mit élt át szülés után, mert nem voltál ott vele. Nem tudod, hogy mennyire voltál vele kemény, mert te úgy érezted, hogy a gyermeket véded. Az elején, akkor kellett volna neki is ott lenni, de az már régen volt, lehet, hogy nem emlékszel pontosan arra, hogy milyen voltál akkor vele. Azóta sokminden történt. Én nem mondom, hogy helyes, amit tesz, csak azt, hogy valahol lehet oka a viselkedésének.
Letagadta az édesanyját? Ez nem normális, nekem ez is azt sugallja, hogy valamiért tart tőled, nem avatott be az életébe, mert nem bízott meg benned. Lehet, hogy senkiben nem bízik, lehet, hogy egy elvadult ember, lehet bármi, de hidd el, hogy az ember nem véletlenül lesz olyan, amilyen lesz. Attól még nincs mentség a viselkedésére, mert anya és kötelezettségei vannak, csak azt mondom, hogy lehet oka annak, hogy ilyen.

Igen, azt is leírtam, hogy később kiderült, hogy már másba volt szerelmes. Itt az a lényeg, hogy később derült ki, de már a terhesség alatt. Egyébként azóta is pasiról pasira vándorol. A feleségem, mikor először találkozott vele, normálisan bemutatkozott, ő meg csak a keresztnevét mondta. Ez elég paraszt dolog. Értelemszerűen én sem azért nevelem a gyerekem, mert ez a törvény, de ő még ezt sem veszi figyelembe. 2 havonta felhívja a gyereket, és hallom ahogy mondja neki: "úgy hiányzol", érdekes, 5 hónapja nem tud megtenni 7 HÉV megállót?! Az anyjának is hazudott rólam, ez kiderült egy beszélgetés alkalmával mikor az anyjával találkoztam és beszéltünk. Azóta az anyja kidobta, még látogatóba sem mehet, szerintem ez elég szép jellemrajz róla. Milyen kétszínű lehet, ha a saját anyja kivágja, és ennek aztán végképp semmi köze ahhoz, hogy én törvénytisztelő vagyok és betartom a szabályokat. Érdekes, hogy a feleségemmel ilyen gondok nincsenek.

"Akkor nagyon kiborult, szerintem akkor megijedt tőled..." de mégis mitől?! Jön a gondolat: gyereket várok, hmmm juj én félek tőled, inkább nem akarom, de már késő elvetetni.De nem baj, majd te felneveled, mert én már úgy is mást szeretek?! Ez valahogy így működik?!

"Lehet, hogy senkiben nem bízik, lehet, hogy egy elvadult ember, lehet bármi, de hidd el, hogy az ember nem véletlenül lesz olyan, amilyen lesz." Az előzö kapcsolatok kudarcait én sem viszem tovább, és testálom rá az új partneremre. Hogy mitől lett ilyen gőzöm sincs. Ezt tőle kéne megkérdezni, de úgyis valami hazugsággal válaszolna. Mint a bíróságon, ahol hazudott, és a saját tanúja engem igazolt a bíró előtt, vicces volt. A bírónő is megmosolyogta a jelenetet.

Annyira katonásan rossz ember nem lehetek: 3 évig vizsgálta a bíróság a körülményeket, igazságügyi o. szakértő vizsgálta a gyereket, az anyát, engem (anyuci az egyik teszten elbukott : eldöntendő kérdéses teszt volt, és annyi nem tudom választ adott, hogy értékelhetettlen volt), amiket az anya állított egytől-egyig kiderült, hogy hazugságok láncolata, a saját tanúja ellene vallott, ő ügyvéddel volt, én ügyvéd nélkül és megnyertem a pert. Bírónő volt, és nálunk azért (legyünk realisták) az anyák felé hajlik a bíróság, ennek ellenére a gyerek velem van.

"Az ember nem azért rendelni magát alá a gyermeknevelésnek, mert a családjogi törvény ezt kéri, hanem ösztönből." Én ugyan ezt próbáltam kifejezni, csak félre értetted.

Ha valakiben nincs meg a szülői ösztön, LEGALÁBB a törvényeket tartsa már be, aminek része a csjt. is. Én így értettem.
Én férfi vagyok, egy kicsit másképpen fogalmazok, mint egy nő.

Ja, én nem a nőkkel vagyok sarkított, csak a mondandóm volt így leegyszerűsítve (lásd fent: én férfi vagyok...). Igyekszem, hogy a feleségem nőnek érezhesse magát. Építkezésen dolgozom, nem tudom hány mázsát mozgatok meg egy nap, de ha hazajövök enyém a mosogatás, mert tudom,hogy Zsani nem szereti. Alkalom nélkül (egyébként kb 4 napja volt utoljára, hogy) reggel virággal ébresztettem ("csak az a nő ragyog, akit ragyogtatnak" M.É.). Semmi dolga nincs, csak a háztartás vezetése, manapság amikor mindenki nyavajog, hogy nem lehet egy fizetésből megélni, az én feleségemnek nem kell dolgoznia, tanulhat, én gondoskodom róla. Nem akarok nagyképű lenni, de sok nő örülne ha ilyen élete lehetne. Én régi gondolkodású vagyok, a férfi dolga eltartani a családját. Nem iszom, nem drogozom, nem játékgépezek. Annyira nem lehet velem rossz az élet. Neki ez nem kellett.

Tudod mit? Én azt gondolom, hogy tökmindegy, hogy alakult, ott van a feleséged, családi életed, most már hagyd a penészbe ezt az egészet!
Csak egy mondat erejéig visszatérek: az, hogy ő ilyen, hogy az anyja kidobta, az nem őt, hanem az anyját jellemzi. Azért ezt ne feledd!!! Ha ő normális nevelést kapott volna, tudta volna, hogy mi az a kötődés. Erről nagyon sok kísérlet volt, nagyon sokat foglalkoztak ezzel és bizony, nagyon nagy hatással van az anya a gyermekére. Persze ő ezt továbbvitte, tehát hibát követett el, de ne feledd, fejétől bűzlik a hal. Ennyit erről!
Szóval:
jó kis kavalkádot jártál meg, jó kis bonyodalmat, albérlet keresés, gyermeknevelés, álláskeresés, szóval le a kalappal, hogy nem rokkantál bele, azt kívánom, hogy boldogok legyetek! De tedd már le ezt a katonás stílust! Az élet nem fehér vagy fekete, vannak színek és az élet szép! Tessék annak örülni, ami van és többé nem agyalni azon, hogy milyen szemét volt az a nő. Egyébként meg van már anyja annak a gyereknek, az, hogy nem vér szerinti, mindegy, ha gondját viseli és szereti.
Na megyek aludni, mert már sok időt eltöltöttem gép előtt és nem tanultam semmit. Háromkor csörög az óra, takarítanom kell és tanulnom...
Jó éjt!

Bocsi csak én nem értem ezeket a kísérleteket. (Szerintem csak kitalálják ezeket, mert így könnyen pénzt kunyerálhatnak, mivel én egyik kísérlet eredményét sem látom igazoltnak). Nem kötekedésből, -> "Erről nagyon sok kísérlet volt, nagyon sokat foglalkoztak ezzel és bizony, nagyon nagy hatással van az anya a gyermekére. Persze ő ezt továbbvitte, tehát hibát követett el, de ne feledd, fejétől bűzlik a hal." -> Én mint írtam intézetből jöttem, nem kellettem sem apámnak, sem anyámnak (külön éltek 2 éves koromtól), én nem örököltem az ő viselkedésmintájukat. Tudom, ilyenkor szoktak jönni azzal, de hát a körülmények, meg a sérült lelkem, és én azért vagyok olyan amilyen, na de akkor mégsem nyom olyan sokat a latba, az anyai "hozomány", a genetikai öröklésről nem is beszélve nem de?! Az ember olyan lesz amilyen lenni akar! Aki hazug az hazudni is akar, és nem azért teszi, mert pl anyu masz*urbálás közben rajtakapta. A jó ember azért jó, mert rájött, így érdemes élni. Az élet gyönyörű, katona nem vagyok, max kemény a lelkem, mert elegem lett a sok csaló, kétszínű, szélhálmosból, és nem ismerek számukra bocsánatot. A feleségem egy tünemény, sokat foglalkozik a fiammal, Dani pedig a feleségemet és az anyját is anyunak hívja. Ha valaki kérdezi, akkor azt mondja: "Nekem két anyukám van. Van az anyukám, meg van a/z (itt néha a keresztnevét mondja, gondolom hangulattól függ) igazi anyukám/Niki aki néha eljön, de nem szokott jönni." Dani már be van izgulva a tesó érkezése miatt. Egyik nap a feleségem hasára raktam a fejem, és beszéltem a hasához, Dani nézte, majd odahajolt Zsani köldökéhez és elkezdett kiabálni: "Szia kisdióóóó!" (Story: kb 1 nappal elötte ugyan ebben a pózban voltunk, és a nejem megjegyezte, hogy ha a hasára rakom a fejem, akkor olyan érzése van, mintha egy dió lenne a hasában /7.hét/, ekkor szólítottam először kisdiónak, és azóta mindenki)