Sziasztok!!!
Köszönöm a dicsérő szavakat! Mi teljesen el vagyunk ájulva Zétitől... Persze mi elfogultak vagyunk!
Thimmy: gratula Neked! szeretek ilyen szuper híreket olvasni!
Witch: szorítok neked a babócáért! Örülök a jelecskéidnek! Én is úgy voltam vele, hogy ha kell végighányom a 9 hónapot, csak sikerüljön teherbe esni.
András: a hormonkezeléseknél én is ingerültebb voltam. híztam kb 1,5-2 kg-ot. De csak az inszeminációsnál. Az biztos, hogy több türelem kell ilyenkor a nőkhöz!
Ann: köszönöm jól vagyunk! csak kicsit le vagyok maradva mindennel...
Pedig ügyes fiam van! Sokat alszik, eszeget, és ha ébren van leskelődik. Persze annyira nem tudunk betelni vele, hogy sokat nézegetjük az ágyikójában.
Meg persze igyekszünk pihenni is.
A történetünk:
26-án hajnalban arra ébredtem, hogy kőkemény lett a pocakom, picit görcsölgettem, de csak úgy, mintha meg akarna jönni a mensim. Aznap jöttek anyuék, hoztak egy halom kaját, amiből még jóízűen ettem is!
27-én mint aki érezte, hogy nem fog hazamenni szépen mindent bepakoltam a kocsiba (a fényképezőgépet is)! Elmosogattam mindent, hogy a férjemnek ne kelljen...
És elmentünk NST-re. Ott még kérdezte is a szülésznő, hogy keményedés, fájás van-e. Elmondtam mindent, de nem vette túl komolyan a jeleimet. Az NST persze nem mutatott szülésre utaló fájásokat. A fogadott orvosom volt épp ügyeletes a szülőszobán, és felvittem neki kiértékelni az NST-t. Mondtam neki is a keményedést, megtapintotta, aztán mondta, hogy nézzünk már méhszájat... Hát megnézte, és 3 ujjnyira ki voltam már akkorra tágulva, mindenféle fájás nélkül. Sosem felejtem el a mondatát:
"Van egy rossz hírem! Ebből ma gyerek lesz!!!"
Ő ilyen kis vicces figura, nem is vettem tőle rossz néven. Persze megrémültem mint állat!! Hát még a férjem!! Ő úgy tudta meg, hogy lesz valami, hogy az ügyeletes szülésznő kiment hozzá, hogy hozza fel a kocsiból a táskákat!!! Szegénykém frászt kapott. Aztán hívhattam a szülésznőmet (biztosra mentünk és őt is fogadtunk). Amíg ő beért addig kint lehettem a férjemmel. Együtt féltünk-izgultunk az előttünk álló események miatt.
13:40-kor burkot repesztettek, és szépen megindultak a fájások is. Ekkor még a legfőbb problémám az volt, hogy éhes voltam!
Az elején még jókedvűen nevetgéltünk, aztán már később igen csak komolyodott a helyzet és kezdett a jókedvem alábbhagyni. Igyekeztem mindent úgy csinálni ahogy a szülésznőm mondta, mert tudtam, hogy úgy lesz a leggyorsabb a szülés. És így 18:39-re megérkezett Zétikém!
Szerencsére az öröm és a boldogság feledtetett minden fájdalmat. Nem is viselt meg annyira a szülés. Rosszabbra készültem, és ez így volt jó!
A kórházban baba-barát ellátás van, így mihelyst lementünk az osztályra meg is kaptam a Kicsit. 2,5 nap után besárgultunk. Nagyon aluszékony volt a Pici, keveset evett, így átvitték a koraszülött osztályra. Bőgtem egy fél napot utána, olyan hiányérzetem volt. Szerencsére már a 3. napon mehettem a szoptatásokra 3 óránként. Minden esetre azt kell, hogy mondjam, hogy ott sokkal jobb ellátást kapott Zéti. Odafigyeltek rá! Szegénykém megtanulta hogy kell egyedül elaludni. cumit kapott,mert a kék-fény alatt tombolt mindig, de az sem érdekelt. Örültem, hogy jó kezekben van. És végül 2-án jött a jóhír, hogy hazajöhetünk!! Azóta eszünk, alszunk, leskelődünk. Bár szopzini sokszor lusta, de megoldjuk a problémát mindig!
Hát röviden-tömören ennyi...