Na és akkor egy gyors beszámoló...
Kedd este 10-kor pisilni indultam, mikor elkezdett elfolyni a magzatvíz…
Teljes pánikban lezuhanyoztam, közben felhívtuk a leendő nagyszülőket, izguljanak ők is
10 perc alatt bent voltunk a kórházban, a szokásos procedúra, CTG, ügyeletes orvos megvizsgált, felvették az adataimat. Ugyanaz a szülésznő volt bent, aki előző nap a CTG-met csinálta, és akit elsőre takarítónőnek néztem a kék köpenye és a fehér fűzős cipő miatt. /Végül jól jártunk vele, bár elsőre a másik ügyeletes szimpatikusabb volt./
Még mindig csak 2 ujjnyira voltam nyitva, amivel hazaengedtek a kórházból.
Mondták, hogy a dokimnak még nem szólnak, csak ha haladni fognak a folyamatok.
Én már ekkor mondtam a szülésznőnek, hogy mindenképpen szeretnék EDA-t és ha üres a 4-es szülőszoba, akkor azt szeretném. A szülőszobát megkaptam, mondta, hogy EDA-t majd csak akkor lehet, ha bent lesz a dokim, majd áthívják az ügyeletes aneszteziológust. Pechem volt, mert nagyon sok doki beadhatja, de most épp egyik ügyeletes sem értett hozzá, és sajnos az én dokim sem, de hát az anesztesnek ez a szakmája…
A szülésznő el akarta folyatni a maradék magzatvizet, hogy erősödjenek a fájások, de nem jött több víz. Megkaptam a beöntésemet is, sokkal rosszabbra számítottam.
Picit erősödtek a fájások, de simán kibírhatóak voltak, végig tudtam beszélni, szóval amit a Jánosos felkészítőn mondtak, hogy az 5 perces fájásoknál telefonban meg tudja a szülésznő különböztetni beszéd alapján a jóslófájásokat az igazitól, az nálam nem jött volna be.
Nem nagyon haladtak a folyamatok, de azért fél3 környékén behívták a dokimat.
Na ekkor már azért sejtettem, hogy nem örököltem anyu 2 órás villámszülését
A szülőszobám fürdője közös volt egy másik szülőszobával. Ott ekkor zajlott egy igazi „villámszülés”, a negyedik gyermekének adott életet egy nő. Úgy üvöltötte végig, hogy kértem Ákost, pakoljunk össze és menjünk haza, mert ha ő a 4.-et így viseli, én bele fogok halni. Lelkileg ez a pont rémes volt…
A dokim is megvizsgált, és talált valami buroksapkát még, megrepesztette, na akkor folyt el a maradék magzatvizem, ezért nem haladtak eddig a folyamatok, ekkor erősödtek be a fájások.
És újra rátértünk az EDA-ra. Az orvosom nem ajánlotta az anesztest, mert szerinte nagyon béna, én kértem, hogy próbáljuk meg. Egy külföldi, talán arab nő jött, ő szemmel láthatólag jobban félt, mint én. 5 szúrásból egy sem sikerült, akkor elküldte a dokim, és jó mérgesen megkérdezte tőle, hogy mit csinálnánk, ha most lenne egy sürgősségi császár…
Sajnos fel kellett készülnöm az érzéstelenítés nélküli szülésre, bár a szülésznő azzal vigasztalt, hogy 6 után jön olyan orvos, aki ért hozzá. /Dokim szerint inkább 7…/
Ekkor oxitocint szerettek volna adni nekem, hogy felgyorsítsuk az eseményeket.
Kértem az orvosomat, hogy adjon még egy kis időt nekem… Szerencsére belement, nem kaptam, és ezt azzal „háláltam” meg, hogy nagyon gyorsan kitágultam 4 ujjnyira.
A fájások nem voltak elviselhetetlenek, nem éreztem azt, hogy ilyen fájdalmat el sem lehet képzelni, nem mondtam a férjemnek, hogy miért tette ezt velem, jóval erősebbek voltak ugyan a fájások a durva menstruációs fájdalmaknál, de kibírhatóak.
Sajnos nem tudtam arra koncentrálni, hogy ezzel a babának segítek, erre valahogy nem volt energiám. Közben kaptam kéjgázt, ami ugyan a fájdalmat nem csillapította, de engem picit eltompított, így ez is segítség volt.
A fájások ekkor már összeértek, attól féltem, hogy a kitolásra már semmi energiám nem marad, ugye aludni nem aludtam már egy ideje és eléggé elfáradtam a vajúdásban.
Hamarosan éreztem, hogy kakilnom kell, nagyon megijedtem, hogy jön a feje, épp nem volt bent a szülésznő, Ákost kiküldtem, hogy azonnal szóljon a szülésznőnek. Jött is, ő is nagyon meg volt lepve, mert sokkal későbbre várták a babát. Sajnos azt mondta, hogy nincs még eléggé lent a feje, így hiába érzem a tolófájásokat, ne nyomjak. Ez nagyon hosszú ideig így ment, a dokim is ezt kérte, ez volt talán a legeslegrosszabb rész, fel kellett állnom, hogy a gravitáció is segítsen, nagyon szenvedtem. Mikor végre szabad utat kaptam a kitolásra, már reméltem, hogy hamarosan túl leszünk rajta, mert az csak 10-20 perc szokott lenni. Hát nekem sikerült egy háromnegyed órást produkálnom… Zsombor sajnos nem hajtotta le a fejét (maradt úgy, ahogy korábban, az ultrahangon, mikor mondta a főorvos, hogy még nem ékelődött be, mert felfelé pislog). Nagyon megnehezítette a dolgom, a végén az orvosom is besegített, felülről nyomta a hasam, én is beleadtam minden erőmet… Mikor jött a gátmetszés, már örültem, hogy tényleg hamar vége… Picit éreztem a vágást, de nem volt vészes. Előtte az orvos még telefonálgatott, egyre többen lettünk a szobában, azt hiszem, még négyen jöttek be. Persze gyanúsnak kellett volna lennie, de ki foglalkozott már ezzel… Még azzal próbált ösztönözni az orvosom, hogy nyúljak le, mert már meg tudom fogni a feje búbját, furcsa érzés volt megfogni a hajas kis fejét. Utána pár nyomásra kint volt a feje, és kicsusszant a teste. Lila volt és nem sírt fel, rögtön csövet dugtak az orrába, elvágták a köldökzsinórt és elrohantak vele. /Normális esetben a szobában történik az összes ellátás./ Hallottuk, ahogy felsír, a szülésznő szólt Ákosnak, hogy ő mehet a hang után, nézze meg a babát. A zárójelentésben benne volt, hogy ballonnal indították be a légzését, persze lehet, hogy anélkül is simán beindult volna. Ekkor elmondták, hogy belekakilt a vízbe és inkubátorba kell vinni, sajnos nem kaphatom meg a babát. Bebugyolálva kaptam meg kb 5 másodpercre, adtam neki egy puszit és rohantak is vele tovább. Jó, hogy az orvos nem mondta nekem előbb, hogy baj van és szerencsére nem is császározott meg rögtön.
Engem elláttak, Zsombor 6:50-kor született, 7-ig volt szolgálatban a szülésznő, de szerencsére tovább maradt és befejezte. Amúgy azon az éjszakán 7-en voltunk a 4 szülőszobára, de valahogy úgy éreztem, hogy a szülésznő végig velem volt, persze nem, de nem tudom, hogy tudtak ketten ennyi embert ellátni úgy, hogy semmiben nem szenvedtem hiányt. Nem volt egyáltalán baj, hogy nem fogadtunk szülésznőt.
A lepény simán levált, több nyomásra mondjuk már nem volt erőm
A méh kitakarításától nagyon féltem, de egyáltalán nem volt vészes, nem fájt. A gátvarrás sem, kaptam pár érzéstelenítő injekciót, így 2-3 öltést éreztem, de az is inkább csak kellemetlen volt, nem fájdalmas. Belül nem szakadtam, csak ott picit, ahol a gátmetszés is volt.
Varrás közben már viccelődtem a dokival és arra gondoltam, hogy annyira nem is volt vészes.
Ákos hatalmas segítség volt, nélküle nem ment volna. Neki nagy élmény volt, mindent végignézett hősiesen, és mikor kettesben hagytak minket, azt mondta, gyönyörű vagyok
Kicsit furcsa volt, hogy csak kettesben vagyunk, mikor most kéne ismerkednünk a kisfiúnkkal, de azért szép volt, és valami borzasztó nyugalom szállt meg, teljesen biztos voltam benne, hogy Zsombornak semmi baja nem lesz.
Megreggeliztünk, 2 óra múlva lezuhanyoztam, és áttoltak az osztályra, ahol kerek fél órán keresztül tudtam pihenni, utána felkeltem és estig rohangáltam, teljesen fel voltam pörögve. Zsombort 1 körül kaptam meg
Este 9-kor dőltem ki és aludtam, mint akit agyonvertek.
Szüleim is annyira biztosak voltak a villámszülésben, hogy apu hajnali 4-kor hívott minket, hogy miért nem szóltunk még neki, mi újság, mondtuk, hogy még sehol sem tartunk. Anyu pedig 8-kor elindult a kórházba, épp akkor hívtuk, mondtam, hogy forduljon vissza, mert épp most varrtak össze
Hát röviden ennyi egy igazi paramamitól