2004.11.23 12:16
Szerző: ila_mama
Bocsánat, ha valaki érzékenységét bántottam volna, kicsit bánom, hogy egyáltalán szóba hoztam ezt a szoptatás témát.
Csak nekem pl. a harmadik hónapban majdnem elapadt a tejem és sajnos nem a szoptatásban tanácsot adókon múlott, hogy a dolgok rendeződtek. Sőt, ha visszagondolok, már az eleje is rémes volt. Befelé forduló mellbimbó mindkét mellen, szegény gyerek csak üvöltött, nekem semmit sem sikerült a kórházban természetes úton belétenni, az utolsó napot leszámítva. Az előtejet a gondosan megmosott kezemről csepegtettem a szájába és bőgtem. Mivel csütörtökön délután szültem, védőnőt csak hétfőn láttam. A csecsemősöket kértem, hogy segítsenek, három háromfélét mondott és nem jutottam semmire. No, hétfőn a védőnő legalább ellenőrizte, hogy nincs-e lenőve a gyerek nyelvféke és jó-e a szopóreflexe. Rendben volt minden. De bimbóvédővel sem ment a dolog, mígnem kaptam egy üvegharangosat, ami leginkább a cumihoz hasonlít. No azzal már tudott szopni szegény feje, csak állítólag nem eleget. Az, hogy mennyi az elég szerintük, senki nem mondta, kérdésre sem. Lehet, hogy rosszul kérdeztem. Az üvegharangos bimbóvédő őskövület, alig találtunk gyógyszertárat, ahol volt, ott is rendelésre. (Némi idegbaj, de megoldottuk.)
Otthon már egész sok tejem volt, a gyerek boldogult a szerkentyűvel, de az olyan vákumot csinált, hogy kínkeserv volt a szoptatás, többet bőgtem, mint nem. Viszont hirtelen rengeteg tejem lett, amit muszáj voltam lefejni, mert, csomósodni kezdtem. Ezeket végül a férjem szívta le, mert erősebben szívott mint a gyerek, és meg tudtuk tárgyalni, mit csináljon. Néha úgy fájt ez a procedúra, hogy vinnyogtam, de legalább megúsztam a mellgyulladást. Gyűlt a tej a mélyhűtőben. Mivel nem bírtam tovább a napi többszöri, szoptatásnak nevezett inkvizíciót, egy hét alatt, tekintélyes önuralmat gyakorolva, mert a saját gyerekemre mégsem haragudhatok, sikerült elhagynunk a bimbóvédőt. Mértem a gyereket, szépen gyarapodott, mértem szopásonként is, mert védő néni azt mondta, és jól éreztem magam. Addig, amíg védő néni meg nem látta, hogy az egyébként jól fejlődő gyerekem mennyiket szopik. Volt, hogy csak 40 grammot. Vészharangot kongatott, én pánikba estem, hogy éhen hal a gyerekem. (Ami így visszagondolva hülyeség volt részemről, mert a gyerek gyarapodott és az esti sírást leszámítva nem tűnt éhesnek.) Ugyanakkor meg lettem dícsérve, hogy helyesen három majd négyóránként szoptatok. Azt viszont elfelejtette közölni, hogy reggel, és általában alvás után több a tej, este kevesebb és ez normális, hogy három hónapos kor körül a tejmennyiség általában csökken, ugyanakkor a baba többet kívánna. Ne kínlódjak, írassak tápszert. Ez már akkor hangzott el, mikor hosszas kutatómunka után tudatosult bennem, hogy legalább kétóránként mellre kell tenni éjjel nappal a gyereket, és akkor egyszercsak dőlni fog a tej, hát nekiláttam. Fejni nem kell, ja és cumisüveg sincs, ha pótlok, csak kiskanállal. (Próbált már valaki 100 gr. tejet belekanalazni egy éhes, üvöltő gyerekbe? Mert aki ezt a módszert kitalálta, biztos nem.) (A férjem nagyon mellettem volt, végig nyugtatott és akármit mondtam, tettem, azt mondta, ahogy én gondolom, csináljam, én vagyok a gyerek anyja.) Csakhogy a tej nem dőlt, sőt, csak annyi történt két hét utánra, hogy én leginkább zombira hasonlítottam a nem alvástól. És mostmár a gyereken is láttam, hogy bizony éhes. Volt, hogy este már csak tiz grammot sikerült szopnia. Én kanalaztam, utáltam az egészet, mivel azonban allergiás vagyok, és úgy tudom, hogy a szoptatás segíti a gyerkőcöt, hogy nála ne alakuljon ki, hát vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, adok magamnak még két hetet, ha sikerül, jó, ha nem, feladom, de mostantól mindent úgy csinálok, ahogy a józan paraszti eszem diktálja.
Kb három óránként szoptattam, de csak napközben, éjjel egyszer, amikor a gyerek magától megébredt, megszoptattam, de nem keltegettem kétóránként. Reggel elég sok volt a tej, hát szopás után fejtem. A második szopás után még tudtam fejni valamennyit. Ez volt a gyerek pótadagja. A reggeli kettő evést nem mértem, sőt, ha a gyerek délután láthatóan jóllakott, akkor is békén hagytam a mérleggel. (Legalább nem tudtam, ha csak 40 grammot evett esetleg.) Csak az esti evés volt az, amikor mindenképp néztem, mennyit szopott, és a korának megfelelő mértékben pótoltam 120, 150, 180 majd 200 grammra. Cumisüvegből. Aminek a cumi részén egy nagyon-nagyon kicsi lyuk volt, tehát dolgoznia kellett vele. És minderről hallgattam mindenki előtt, mert elegem volt abból, hogy tudománytalanul csinálom a dolgot.
Így elvoltunk hat hónapos koráig, amikor azzal kezdtek abajgatni, hogy még mindig szopik éjjel, és hogy még mindig sűrűn szopik. Hiába magyaráztam, ha nem szopik éjjel, nekem megint nem lesz tejem. (A cumisüveges megoldásról senki nem tudott, mert biztos megköveztek volna.) És azt gondolom, senki ne vegye sértésnek, ahogy a tehénkék sem egyforma mennyiséget tejelnek, úgy mi sem tudunk akármennyi tejet előállítani. Igenis van, akinek kevesebb a teje, és ami az egyik mamánál bejön, nem biztos, hogy a másiknak is jó. Úgyhogy én nagyon együtt érzek azokkal, akik nem tudnak sokáig szoptatni, bár szeretnének. És szörnyűnek találom, hogy el kell mondjam: soha életemben annyit nem füllentettem, mint azalatt a két év alatt még a gyerekemet gondoztam. És ha fiatalabb vagyok, talán meg sem merem lépni, hogy megyek a magam feje után.
Bocs, hogy hosszú lett, de két éve nyomja a begyemet.