Szija lányok!
Jaaaaaaaaj, olyan aranyosak vagytok, köszönöm szépen a sok jókivánságot:-))))
Moninak és Andreának köszi a hiradást
Tényleg csak Cory felszólitására vártam?
Király Katinak hatalmas gratula a pici Bencéhez!
Megirtam a szülés sztorit, remélem sikerül egyben elküldeni, ja és elöre bocs, a hosszúságért.
Okt.16-ra voltam kiirva szülni és mivel semmi nem történt, igy okt.20.-án be kellett feküdni a kórházba, és mégcsak fel sem merült a dokiban, hogy meginditja a szülést, hanem jó pihenést kivánt
Aztán csak teltek ott benn a napok, minden nap CTG, flowmetria, söt még amnioszkópia is volt eccer, amire aszittem nagyon rossz lesz, de ki lehetett birni. Persze minden nap az összes eredmény azt mutatta, hogy a baba remekül érzi magát benn, esze ágában sincs kijönni. Képzeljétek még emlöstimulációs teszt is volt. Hát ez elég brutális vizsgálat. Le kellett menni a szülöszobára, feltették a CTG-t és két percenként két percig a mellbimbót kellett csavargatni:-))))) Ja és két órán keresztül. Mondanom se kell, hogy mit éreztem a vizsgálat végén:-((( Az emlö stimulálásakor oxitocin termelödik, ami méhösszehúzódásokat okoz, már akinél bejön. Hát mondanom se kell, hogy ez sem inditotta be a szülést:-))) Közben a dokival egyeztettük, hogy azért késlekedik a babuci, mert a fogamzás nem a 14.napon, hanem egy héttel késöbb történt, ahogy gondoltam..igy én gyorsan ki is számitottam, hogy okt.23.-án kell, hogy elinduljon a szülés. Még beszélgettük is a férjemmel, hogyha 24.-én születne meg, akkor már skorpió lenne
Na. Aztán okt.23.-án este 8-kor beszélgettünk a kórházban a férjemmel, mert épp ott volt látogatni, és akkor éreztem, hogy olyan mintha valami folyna...elmentem megnézni, de nem voltam benne biztos, hogy ez a magzatviz-e vagy esetleg valami más, mivel még sosem folyt belölem magzatviz
Aztán folydogált még, de még mindig nem voltam benne biztos, szaladgáltam megnézni. Aztán mondta a férjem, hogy mostmár haza megy, mert már csak ö volt az egyedüli látogató és megbeszéltük, hogy majd hivom, ha van valami. Visszamentem a szobámba, szépen összepakoltam és szóltam a növérnek, hogy lehet,hogy folyik a mazgatviz, de nem 100%. Hivott egy dokit, hogy megvizsgáljon. Aztán a vizsgálat közben már bizonyossá vált, hogy ez bizony a magzatviz, söt egy picit mekóniumos is volt, és a méhszáj 3cm. Mondta a doki, hogy akkor lehet lemenni a szülöszobára. Hát ekkor döbbentem meg, hogy te jó ég, akkor most tényleg szülni fogok ma este??? Persze még mindig nem éreztem semmi fájdalmat, de nagyon boldog voltam, hogy végre eljött a várva várt pillanat!
Lementünk a szülöszobára, feltettek CTG-re és szóltak a dokimnak. A CTG-n láccódtak ugyan fájások, de nem renceresen és nem is éreztem öket. Közben kiderült, hogy a dokim sajnos nem tud jönni
Aztán bejött az ügyeletes doki, mondta, hogy ö fogja levezetni a szülést. Utána elkezdtem telefonálgatni ott a CTG-s szobában, felhivtam a családot, hogy lehet izgulni, mert nemsoká szülünk és elküldtem egy pár SMS-t.
Ezután felkeltem, kaptam hálóinget, és a szülésznövel elmentünk, hogy elökészitsen. Nagyon szimpatikus szülésznöt fogtam ki, kb. olyan idös lehetett mint én. A beöntést szinte egyáltalán nem lehetett érezni, mégcsak kellemetlen sem volt, a borotválás is pár másodpercig tartott, az sem volt veszélyes. Ezek után lezuhanyoztam és bementünk a szülöszobába. Ezen az estén rajtam kivül csak egy császármeccés volt, szóval üres volt az összes szülöszoba, minden nyugis volt, nem volt nagy járkálás. Igy az egyik legmodernebb szülöszobát kaptam, hiper-szuper szülöággyal. Felfeküdtem és elinditotta a szülésznö a CTG-t, lekapcsolta a villanyt, tiszta hangulatvilágitás lett
Közben megérkezett a férjem, öt is beöltözették mütös ruhába, és bejött hozzám a szülöszobába. A CTG mutatott ugyan fájásokat, de semmit nem éreztem. Volt egy olyan naiv gondolatom, hogy milyen jó, mert fájdalom mentes szülésem lesz, mert még a 100%-os fájásokat sem érzem
Mondtam a dokinak, hogy kérnék majd EDA-t. Erre egyböl elkezdett lebeszélni és sorolta a kockázatokat. Mondtam, hogy azért, ha veszélyes lesz majd a dolog én csak kérnék. Abban egyeztünk meg, hogy bekötnek egy oxitocin infúziót és majd meglátjuk milyen gyors lesz a tágulás és majd ennek tükrében eldöntjük, hogy bekötik-e az EDA-t vagy sem. Hát a szülésznö bekötötte az infúziót, ami kicsit kellemetlen volt. Elkezdett csepegni, közben ment a CTG. Ahogy telt az idö kezdtem érezni, hogy mintha valami fájna is, amikor a CTG méhösszehúzódást regisztrál...aztán eltelt egy óra és egyre jobban éreztem, hogy bizony fájdogál. Kérdeztem a szülésznöt, hogy fog e ennél is jobban fájni? Gondoltam, hogy még igy is simán ki fogom birni... Erre mondta, hogy ez még semmi, és majd nem fogok én igy mosolyogni! Ekkor nem gondoltam semmi jóra, kezdtem gyanakodni, hogy nem lesz mégsem fájdalommentes, ahogy kigondoltam
Jött a doki, megvizsgált...4cm. Mondta, hogy ez valószinüleg csak a vizsgálatok miatt ennyi, és ha van kedvem felkelhetek és sétálhatok, ö pedig felmegy a szobájába, és majd szóljunk neki telefonon, ha van valami...
Persze felkeltem, és elkezdtünk járkálni, úgy hogy a férjem tolta utánam az oxitocinos állványt. Na innen kezdödött a neheze. Ekkor kb.fél egy lehetett. Ahogy teltek a percek egyre jobban fájt a dolog..4 perces kontrakciók voltak, aztán átcsaptak 2 percesekbe. Persze közben 20 percenként azért meghallgattuk a baba szivhangját, hogy minden oké-e vele. Ekkor már nem igazán nevetgéltünk...érdekes, mert szinte másodpercre pontosan tudtam, hogy mikor fog kezdödni a fájás és mikor lesz vége...aztán már másfél percenként jöttek a fájások. Hogy milyen érzés, azt nem lehet ecsetelni, csak átélni, meg egyébként sem ijeszteném el a szülés elött állókat. Közben szegény férjem rendithetetlenül tologatta utánam az állványt és beszélgettünk közben a szülésznövel, illetve ekkor én már nem folytam bele a társalgásba, mert már szóhoz sem jutottam, örültem, ha levegöt kapok...Mondtam végül a szülésznönek, hogy fel kéne hivni a dokit, mert mégiscsak kéne az az epidurális érzéstelenités, mert itt nekem végem van. Lejött a doki, kérte, hogy feküdjek fel a szülöágyra, megvizsgál, hogy hogyan haladt a tágulás. Nagyon meglepödött, mert már 8cm-nél tartottunk. Na mondta, hogy akkor egy óra múlva meg fog születni a baba, ö visszamegy a szobájába és majd szóljunk neki, ha érzem a tolófájásokat. Ja és mondta, hogy felejtsem el az epidurált, mert már 8cm-nél nem adják be
Belegondoltam ekkor, hogy még egy teljes órát kell szenvednem, nagyon szomorú lettem...aztán ismét felkeltem, és járkáltunk. Volt ott bordásfal, labda, meg hasonló nyalánkságok, de eszembe sem jutott, hogy kipróbáljam öket, csak a sétálás esett jól. Aztán az egy órából negyed óra lett, mert ahogy elment a doki én pár perc múlva éreztem, hogy olyan érzésem van, hogy nyomni kell...a szülésznö nem akarta elhinni, kérte, hogy feküdjek fel az ágyra, hogy megvizsgáljon. Mondta, hogy igazam lehet, mert pár cm-re van a baba feje a külvilágtól és már meg tudja simogatni
Gyorsan elment telefonálni a dokinak, én meg ekkor kezdtem el igazán igzulni, hogy az a nagy fej akkor most tényleg ott ki fog jönni??? és meg fog születni nemsokára a baba? Na lejött a doki, ö is megvizsgált, és egyetértett a szülésznövel, hogy valóban, nemsokára születik a baba. Ekkor vad villanyfelkapcsolás jött, mindenki beöltözött mütösruhába, jött még két tag, mindenki elkezdett rohangálni, tolták be az eszközöket, csörögtek, pakoltak. A férjemmel csak dermedten néztük, hogy mi lesz itt! Persze én csak fél szemmel, mert közben meg akartam halni a fájdalomtól, mert a fájások már egybefolytak. Lenyitották az ágy végét, a lábam kengyelbe került, ráhúztak valami zokni félét, mondták, hogy mibe kapaszkodjak a kezemmel...de ekkor már éreztem, hogy eljött a tolófájások ideje. Érdekes, mert a tolófájások, már egészen másmilyen fájdalommal járnak, eccerüen éreztem hogy nyomnom kell és kész, nincs mese, nem tudok mást csinálni. Elkezdtem nyomni, de nem volt az igazi. Mondta a doki, hogy várjam meg a tolófájást, várjam ki amig megerösödik és a fájás csúcsán nyomjak lefelé. Hát igy is tettem, becsuktam a szemem és nyomtatam, közben biztattak, hogy ezaz, nyomjak lefelé, még, még...stb. Két fájás között pihenhettem megint. A doki rámszólt, hogy a következö nyomással kinn lesz a baba és rákönyökölt a hasamra, ami pont jókor jött, mert nagy segitség volt. Szóval magamsem értem hogyan, de valahogy kijött a feje a babának, söt a teste is kicsusszant, ezt csak onnan tudtam, hogy a férjem mondta
Közben gátmeccést is csinált a doki, amit nem éreztem, és állitólag egy nagy injekciót is kaptam elötte érzéstelenitönek. Ezt sem éreztem. Ja és miközben próbáltam nyomni az járt a fejemben, hogy nem létezik, hogy azon a kis helyen kiférjen egy gyerek...de valahogy csak kifért
2:20-kor. Innestöl minden fájdalom elmúlt, kinyitottam a szemem, és vettem egy nagy levegöt, és iszonyú boldog voltam, hogy vége és élveztem, hogy már nem fáj semmi. Mindeközben leszivták a baba orrából és szájából a nyákot, elvágták a köldökzsinórt és szóltak, hogy húzzam fel a hálóingem, és odatették a hasamra, ekkor abbahagyta a nyöszörgést és ott feküdt egy kis lilás puha baba, összegyürt arccal, a fején volt egy pici vér, de egyébként nekem akkor úgy tünt, hogy tiszta volt, nem volt magzatmázas...ott hagyták kb. 1 percig, utána elvitték, mert állitólag fázott. Innestöl a férjem követte a kislányát, megnézte, hogy fürdetik, mérik, stb. 3480g, 50cm lett a babuci, gyorsan meg is kérdezték, mi legyen a neve. Mindeközben (gondolom) kijött a méhlepény, mert ezt sem éreztem. Aztán visszajött az orvos, átöltözve, mondta, hogy összevarja a gátsebet. Hát ekkor tudtam meg, hogy volt gátmeccés. Nem mondom, hogy fájdalom mentes volt a gátseb összevarrása, de a szülés során átélt fájdalmakhoz képest, ez már semmiség volt. Ez kb. negyed óráig tartott, 3 öltés volt az egész. Eztán elbúcsúztunk a dokival, és a szülésznö elkisért a zuhanyzóba. Letusoltam, és ekkor már ismét nevetgéltünk, nagyon meg voltam könnyebbülve, hogy vége. Kaptam tiszta hálóinget és besétáltunk a megfigyelöbe, jött a férjem is és pár perc múlva behozták a már megfürdetett, bepólyázott kislányunkat. Nézelödött, forgatta a szemét, nem sirt, csak méregetett minket. Szóval itt ismerkedtünk hármasban. Közben a szülésznö többször jött és megtapintotta a hasam, hogy a méhem hogyan húzódik össze. Hoztak piritóst és teát, ami iszonyú jól esett, közben majdnem elaludtam, de a férjem is hasonlóan fáradtnak tünt.
A két óra elteltével átkisért a szülésznö a gyerekágyas osztályra, és pár óra múlva hozták is Hangát, onnastól velem volt mindig, mivel babás szobába kerültem szerencsére. Mondanom sem kell, hogy aludni nem aludtam, csak nézegettem a picit, gyönyörködtem benne
A kórházi tartózkodás alatt minden nap máshogyan nézett ki a baba, folyamatosan szépült, bár nem nagyon nyomorodott el a feje, de ahogy teltek a napok szépen kikerekedett a buksija és kb.3 nap múlva már egészen másképp nézett ki, mint amikor elöször megpillantottam. A tejecske a második napon láccott beindulni, bár ekkor még nem nagyon volt mérhetö mennyiség, de már az elsö pillanattól próbáltam fejni, igy minden nap megduplázódott a mennyiség, a 4.napon már mérhetöt tudott szopizni(20-40g), és a mai szopi alkamával már 110g-ot evett. A kórházban egy picit a kék fény alatt is volt, aztán a 6.napon hazajöhettünk. Amikor hazaérkeztünk elkezdett egy kicsit sirni, ekkor tanácstalanul néztünk egymásra a férjemmel, hogy most micsináljunk?! Meg, hogy jajistenem, hogy fogjuk meg, meg hogy hogy rakjam alá a pelenkát, de már profik vagyunk
pedig csak 6 napja van itthon. Azóta villámgyorsan telnek a napok, egy percet sem unatkozunk, pedig nagyon ügyi baba, kb. 3 és fél óránként ébred, fél óra alatt teleeszi magát, ma éjjel pedig már fel sem akart kelni, már 6 órát aludt, aztán felébresztettük, bár tanácsként már mondták, hogy hagyhatjuk aludni, ha nem kel fel éjjel. Ja és iszonyú éber, nagyon sokat nézelödik, képes órákon át csak figyelni
A szülésröl még annyit, hogy nem gondoltam utána, hogy soha többet nem akarok szülni, csak annyit, hogy legközelebb kizárólag EDA-val, a szülés utáni 3.napon már azt gondoltam, hogy simán végigcsinálnám ugyanigy érzéstelenités nélkül mégeccer bármikor. Hát ennyi, ki lehet birni és utána villám gyorsan elfelejti az ember a megélt fájdalmakat. A gátmeccés helyét pedig már nem is érzem, már alig láccik.
Szijasztok, Lara