Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Ági, most a karácsonyi gyümölcskenyérrel szemezek :-)
Zsófi sem bírja rajtam a szemüveget és a hajcsatot sem. A hajcsatot már csak azért teszem be, hogy örüljön és kivegye.
A délelőtti alvást nem mindig sikerül kitolni. Sokszor álmos, mert hát 6-kor kel... Ha 7-kor kelne, már egy fokkal előrébb lennénk.
Az én szívem is megszorul, a gyomrom is görcsbe ugrik, ha a munkára és a bölcsire gondolok. Még a csaná sem néztük meg, húzom-vonom... Nem lesz ebből januári kezdés már...

Lányok, pont így voltam egész hétvégén, olyan, de olyan hányingerem volt... Anyukám és a Húgom sejtelmesen kérdezgették, hogy csak nem? Komolyan, ha nem a múlt héten jött volna meg, még magam is arra gondolok..

Kata, Zsófi is tud ilyen ijesztően sírni, ordítani. Nagyon rossz.
Miki beszólása nagyon igaz :-)
A múltkor voltunk egy barátnőméknél, 3 éves a kislányuk. Mondta a lány, hogy magamhoz képest vékony vagyok. (Szerintem pont olyan mint régen.) Miki rákontrázott, hogy nagyon csinos vagyok. A barátnőm meg jól rárivallt a párjára, hogy bezzeg őt sosem dícséri meg.

A fények biztosan nyerők lesznek mindenhol. Nálunk is kedvenc szórakozás a lámpakapcsolgatás.

Zsófi pár napja az ülésből, guggolásból egyedül felállást emelte profi szintre. Korábban is csinálta párszor, de most már rendszeres.

Kati, Zsófinak ízlik a babatej, reggel és este 220 ml-t kap.

Na, most jó összevissza voltam. Bocsánat! Jó éjt!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Jó reggelt!

Jobbulást, Kata és Kati:) Pihenjétek ki magatokat a lehetőség szerint. Meg

November van, ilyenkor már eléggé támadnak a vírusok:( Lehet köztük olyan is, ami gyomorra megy.

Kata, igen, a nagyágyon alszik, de csak egy oldalán tudna legurulni, mire oda elér, már felébred annyira, hogy megálljon vagy lemásszon. Azért parázok én is tőle, persze, folyton benézek:)

Kati, nagyon a szívemből szóltál az ajándékokkal kapcs. - évek óta próbálom elhinteni, hogy felnőttek egymásnak csak valami csekélységet (csoki-bor, mit tudom én), de nem vevők rá:(


Zsuzsi, a gyümölcskenyér nagyon jól hangzik:) sütöttél már ilyesmit? Hogy is van a nyálcsorgatós szmájli?:)

Igen, én is egyetértek Ágival meg Veled délelőtti alvás kitolásával kapcsolatban, ugyanakkor azt is tudom, hogy ami nagyon nem megy, nem lehet erőltetni:) egy hónapig próbálkoztam ezzel, és csak nyűglődés lett a vége.

Gyorsan elküldöm, mert "megtámadtak".
Szép napot!

Puszi
M
monke
 
 


És, ami a legfontosabb mára:


ISTEN ÉLTESSE MÁTÉT!!!

Boldog Szülinapot, szép ünneplést Nektek, Szilvi.
monke
 
 

 
 

Sziasztok,

Máté baba, Isten éltessen sokáig! Boldog születésnapot!

Móni, :-~ :-~
Nem, még nem sütöttem gyümölcskenyeret, de nagyon gondolkodom, hogy kipróbálom.

A múlt héten Zsófi is aludt a nagy ágyban kb. 30 percet egyik du., közben megérkezett a Húgom, a konyhában beszélgettünk halkan, egyszer csak azt vettem észre, hogy a szobaajtóban áll négykézláb, kukucskál ki Zsófi és teli szájjal vigyorog ránk. Annyira édes volt. A Húgomat egyébként imádja, ha meglátja, már hangosan kacag és minden alkalmat megragad, hogy nevethessen.

Ajándékozás: nálunk csak szűk körben van, szülők, testvérek között. De már töröm a fejem, hogy inkább kérek vmit, ha már kapunk ajándékot, minthogy szükségtelen dolgokra költsék a pénzt.
Így kértem Anyukáméktól a morzsaporszívót magunknak.

Képzeljétek, azt hiszem, kidobtam az aprító késbetétét. Mekkora Mr. Bean vagyok! Az aprítóval pépesítem egyébként Zsófi kajáját.

Zsófi ma is átlaggyerek módjára alszik, 6-kor kelt, de 9-kor már visszaaludt. Lehet, hogy ő is jobban elfárad a járásban???

Szép napot! Ma végre ki lehet menni.


Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


nem volt benne egy kapcsos zárójel is?:)
Reni, segíts!!!!

Igen, az ajándék kérés is jó ötlet, kár, hogy nálunk a fél család azt mondja, hogy nincs szüksége semmmire...

Ha Zsófi most már alszik, akkor jó eséllyel megint fog délután, nálunk tényleg bejött a járás, mint lefárasztó tényező...

A reggeli alvás hátulütője egyébként az, hogy sehová nem tudunk menni:( lekéstük a Ringatót, tegnap a "Kunterbunte Kinderwelt" c. német babaprogramot, stb.
monke
 
 


Isten éltesse Mátét!Jó ünneplést nektek Szilvi!

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok!

Máté babának sok boldog szülinapot kívánunk!!!


Köszi csajok a bíztatást a szépítkezéssel kapcsolatban! Ma csavarogtam délelőtt, vettem pár normális és rám jövő ruhadarabot (már munkába járáshoz), és tesómmal ebédeltem! Nemrég értem haza!
Éjszakánk borzalmas volt, Marci fent volt majdnem két órát! Szerintem a foga, mert szürcsögött is, de szívásra nem jött semmi az orrából...

Bölcsibe szoktatásnál gáz, ha nekem nem állt görcsbe egy percre sem a gyomrom??? :roll: Én valahogy úgy fogom fel, hogy ez az élet rendje! És így megy minden a maga útján! Erre is rá kell hangolódni, mint minden másra! Meg ha én biztos vagyok a dolgomban, akkor azt sugárzom a gyerek felé is és így ő sem fog félni! Aranyos volt a múlt héten az első nap a bölcsibe, mert elkísért minket Robi is és ő volt az, aki még az ajtóból is visszakukucskált, hogy minden rendben van-e és ő volt az aggódósabb :lol: :lol: :lol:

Kata! Jó kis bókot kaptál te is! Én múlt héten megkaptam, hogy igazából csak a hasam nem ment vissza... Na, ez is bók volt, de emiatt szívok én is, mert a régi ruháim mind szűkek derékban... :? Nem tudom, hogy a hasra hogy lehetne még dolgozni, hogy fogyjon...

Betegeknek jobbulást... ettől az időtől simán lehet carul érezni magunkat! Múlt héten még 20 fok volt, hét végére meg már havazni fog... nem csoda, hogy a gyerkők is össze-vissza alszanak...

Na, megyek, mert lassan indulok Manóért!

Puszi nektek!

Mangora

Kép
mangora
 
 


Zsuzsi, édi lehetett a kukucskáló Zsófi :-)
A nagymamám szokott gyümölcskenyeret csinálni, aszalt gyümik vannak benne apróra felkockázva (meg étcsoki) és lisztbe kell forgatni, hogy ne süllyedjen le az egész a forma aljára.Szerintem fini, M. az ilyesmiket csak páraelszívónak hívja :-(
Gondolom az aprítóhoz pótbetétet nem adtak és venni sem lehet :-(
Zsófi akkor már nem szopizik egyáltalán?


Móni, nálunk Márk 2x esett le a nagyágyról alvás közben, azóta nem merem...
Mondjuk Dávidka már megy, stabilabban csinál dolgokat, így lehet végülis.
Mi ez a német gyerekprogi?Csak nálatok van?Érdekelne esetleg...

Mangora, mindenképpen fel kell töltődj a januári munkábaállás előtt, így megérdemled a csavargást is, úgyis jön a pörgés.
Has sajnos csak diétával meg hasizomgyakorlatokkal megy le.Én sajna 2 hét után abba is hagytam.
Szerintem ez már így marad.

Ma már csak a fejem szédülős, biztosan az idő.Megpucoltam a bejárati ajtónkat és kitettem az ajtódíszt, délelőtt voltunk dm-ben meg virágosnál nézegettem koszorúkat, olyan karácsonyi hangulatba kerültem.

Murphy:M. munkahelyén lesz mikulás, de jövő hét pénteken, ami nekünk nem jó, mert most hétvégétől Márkkal lennt maradunk anyuéknál, az okot nem akarom részletezni, csak annyit hogy öcsémnek jövő szombatra egy nagy határral kívánjatok...(Csak halkan!)
Szóval nem tudunk menni emiatt az ünnepségre, pedig Fleurékkal mehettünk volna együtt.


na megyek tergetni,


puszi

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Kata, isteni a vonalzód és a gyümölcskenyér leírása is:)

Igen, ez egy helyi program, van itt (elméletileg) német kisebbség, ők-nekik tartja egy háromgyerekes anyuka:) nagyon jó.

Nagyon drukkolok a tesódnak, de persze csak csendben.


Na, hasról: van itt egy nagyon korrekt cikk, hogy milyen lesz a has, mit lehet tenni és mibe kell belenyugodni...

http://bezzeganya.postr.hu/tajkep-terhe ... e-a-tukrot

szerintem amúgy alkat kérdése is, és lehet, hogy az egy év nem elég a helyreállására.

Mangora, valószínűleg igazad van, ha te nem stresszelsz, az Marcira is átragad, és ezt mi parázzuk túl.

Csak azt hiszem, erre születni kell:)
monke
 
 


Sziasztok!

Drága Máté, kívánok Neked itt is nagyon boldog születésnapot, az Isten éltessen nagyon sokáig, Apa és Anya örömére!

Milyen tortát sütöttél végül Sziszi? Kettecskén ünnepeltek ma?

Na ez, igaza van Móninak, ez nagyon alkat kérdés. Én ISZONYÚAN stresszelős vagyok, abból az egészségtelen fajtából. Egy vizsga reggelén totál készen vagyok, de ez a gyes ideje alatt addig fokozódott, hogy most már azon aggódok, ha busszal megyünk valahova, hogy elérjük-e, lesz-e rendesen hely, fel tudok-e szállni, és így tovább. Ezek után egy bölcsibe szoktatás kész rémálomnak tűnik. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ezzel aztán végképp nem segítek Benének, sőőőőt, de egyszerűen hiába próbálom lazán venni a dolgot, egy rövid időre megy is, aztán annyi minden eszembe jut, amin megint görcsölni kezdek... mitóa az eszemet tudom, ilyen vagyok, és az évek során talán még rosszabb is lett.
Szóval iszonyatosan irigyellek Mangora, hogy ilyen tök jól, ügyesen állsz ehhez a kérdéshez, hidd el, azt kívánom, bárcsak nekem is menne! Igyekszem mindenesetre felkészülni, hogy ha izgulok is majd, legalább valamelyest tudjak rajta uralkodni.

Móni, köszi a cikket :)

Kata, sajnálom, hogy így nem tudtok mikulásozni a cégnél, de remélem jól fogjátok Magatokat érezni a szülőknél! (Tesódnak meg némán szurkolunk!)

Bene sokszor alszik a nagy ágyon, jó ideje nagyon ügyesen lemászik róla, sőt, most már a kiságy oldalán is van kijárat (ki lehet venni három rácsot), odatettünk egy kis sámlit, olyan ügyesen mászik ki-be, még éjszaka sincs vele gond, és jó játék is napközben :)

Zsuzsi, sajnálom az eltűnt aprítókést :(
Hogy alakult a mai nap, aludt Zsófus délután?
Ha hatkor kel, nem csodálom, hogy nem tudod eltolni az alvást... szűken méri az éjszakai alvásidőtöket ez a picilány :)

Ajándékok: mi nagyrészt egyeztetünk a rokonokkal, főleg, hogy felnőttek egymásnak mit vegyünk, szerencsére hasonlóan áll hozzá mindenki, értelmes, nem nagy értékű ajándékokat szoktunk venni, vagy ha vmi drágábbra van valakinek szüksége, összedobjuk többen. Mi is csak a "szűk" családnak ajándékozunk (szülők, tesók), de az is elég :)

Szép estét,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Ági,köszönöm,hogy megfogalmaztad a saját félelmeimet :-)
Nekem ez a vezetésnél tetőzik amúgy, előre ráparázok,hogy mi van ha x helyen nem tudok bekanyarodni, leparkolni, stb.
És ez a korral csak rosszabodik,igazad van.
Szóval Mangora, minden elismerésem nekem is feléd a bölcsi végett, bár gondolom az is sokat segít,hogy nagyon szuper helyen és jó kezekben hagyod Marcit és a tudat megnyugtat.Ezért hajlanék én is a magánbölcsire.

Móni, jól hangzik a német kultúrprogi, sajnálom, hogy nálunk nincs ilyen, apropó mivel nemzetiségi pedagógusi kiegészítőm is van, lehet hogy itt Sz.m-on nekem kéne tartani???Nem is rossz ötlet.

A "távolabbi" családtagoknak mi is apróságot adunk csak, idén a fotókból szeretnénk előhívatni, és emellé csak vmi jelképes dolog,pl szép gyertya, karácsonyi süti,ilyesmi.

Márk ma rekordot döntött a járásban, már 3-4 métereket is ellépeget és nem csak egyikőnktől a másikhoz, hanem pl asztal, tv álványtól felénk vagy vissza.


na dugulááááááááás,


Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Drága Máté boldog születésnapot kívánok!

Képzeljétek, mégsincs fogacska! Totál készen vagyunk már miatta, úgyhogy Szilvi megértelek. Viszont több éjszaka nemalvás van mögöttünk. Mindig megállapodunk, hogy biztosan a foga. Hétfőn el is vittem dokihoz Bibit, de annyian voltak, hogy kifordultunk a rendelőből, sorra sem kerültünk volna. Gondoltam, hogy ma kihívom, de ma már teljesen jól volt, nem volt ordítozás.

Éjszaka eszembe jutott, hogy valaki írta, hogy sokszor ébred a kicsi éjszaka, hát irigyeltem, mert ez azt jelenti, hogy azért alszik.

Ági, nagyon tetszik ez az adventi díszítés, ötletet is adtál, mert kicsit unom már a szalmaalapot.
Amúgy én is hasonlóan stresszelős vagyok, illetve inkább csak voltam, mert egy stresszelős anyukának két kisgyerek eggyet jelent azzal, hogy nincs ideje már előre parázni semmin sem. Szóval tanácsolok még pár tesót (nektek is Kata) és ez a kérdés megoldva

Mi már szerencsére nem ajándékozunk, csak a gyerekeknek, illetve, ha valakinek szüksége van valamire azt megvesszük, ha megtehetjük. Abból sincs gond, ha valaki ezért kap ajándékot, viszont a többiek nem. Már apróságot sem veszünk, mert mindenkinek hatalmas gyűjteménye van abból is. Mióta gyerek van, fényképet mi is hívatunk elő.

Móni, már nem tudom pontosan, hogyan is volt a smile, de nagy gyümikenyér rajongó vagyok. Most kedvencem a tökös kenyér.
Megnézném Dávidkát hogy ugrik le az ágyról :)
Bibus 5 hónapos kora óta a nagyágyon alszik, örülök, hogy már le tud jönni. Egyszer leesett alvás közben, amikor totál hülyeségeken agyaltam.

Mangora, én is irígykedem egy kicsit a szabadidődre és a progikra. Szerintem mindannyiunkra ráférne egy kis kényeztetés. Valamikor én sem mentem ki az utcára smink nélkül, most jó, ha hajat mosok. Totál le vagyok pukkanva.
Viszont totál visszafogytam annélkül, hogy bármit tettem volna érte, a hasam is teljesen lapi lett. Ennek örülök, és nem is vészesen löttyedt. Lenne azért mit formálni, de a koromhoz képest nem vészes. Apa persze nem vette észre. Mondja is egyik nap, hogy totál dagadtak vagyunk már, kéne sportolni. Meglepődtem, mondom neki, hogy én már lefogytam. Hogyhogy, mikor, meg hm...Mondom igen, 55 kg. vagyok!

A Miki nevű apukáknak + pont, hogy ilyen figyelmesek!

Most meg az jutott eszembe, hogy még mindig nem jött meg. Már lassan két éve! Igaz most, hogy Bibus ilyen nyűgös volt (ez nem épp a megfelelő kifejezés a totál dilire) volt olyan nap, hogy csak szopizott. Inni sem iszik!

A napközbeni alvást újra meg kell reformálnunk. Még nem tudom, hogyan lesz, jelenleg nincs is, csak néhány bóbiskolás. Be kell vezetni valami új rendszert. Most akkor elalszik, mikor megyünk Blaniért, fel kell ébreszteni, mert a babakocsit nem tudom bevinni, így max. 10 perc az alvás, ez persze nem elég.

Pussz mindenkinek,
R
34372
 
 


Sziasztok !

Az ünneplés jól sikerült, ma csak szük családi körben ünnepeltünk 3 ban !

Torta végül joghurtos turós barackos lett összevegyítettem Ági és Kata receptjét ! Fini lett , igaz nem annyira édes , de ez pont jó volt M nak ! Majd hozok képeket !

Mangora én csak is lesek nagyokat, hogy milyen talpraesett vagy és igazad vagy adjál csak magadra ! Megérdemled én most odáig jutottam hogy befestettem a hajam és szörtelenítés . volt. még hátra van a szemöldök festés és arckezelés de azt majd pénteken megcsinálom !

M is megáll már egyedül pár pill ra ! Olyan kis cuki , úgy áll mint aki már akarna tenni egy lépést de még nem meri , inkább mászik ! Éjszakák már egy kicsit nyugisabbak , de még mindig felsír és kiabál ,h ANANANANA , de alul be van neki picit dagadva ,az ínye, holanp megyünk az éves vizitre majd akkor megmutatom a dokinak !

Ma M is rosszul aludt du , sztem ez az idő is kikészíti őket !

Köszönjük a köszöntéseket aranyosak vagytok , hu ma minden órában du tól mondtam neki h egy évvel ezelőtt mit csinált anya épp .... ! Tök jó volt felidézni ! :lol:

KÉpeket majd hozok !

Sztem a héten már nagyon nem fogok tudni jönni mert készülők előre a szombatra 20 femberre főzni ez a szűk család ! :lol:

NÁlunk is szűk családban van ajándékozás, és most a párommal vagyok gondba h mit vegyek neki ??????????,, hmm ez jó kérédés !!!

Ja, képzeljétek . ma jól kezdödött a mai szülinap, M babu a kádba landolt fürdetni kellett , kiprobáltuk a dm s pelust, és még a feje teteje is kakás volt ! Maradunk, liberonál, pampersnél.. de az a bajom velük,hogy mindig fent a hasánál pisis ! :cry: Lehet h én vagyok a béna , hogy nem tudom bepelenkázni ! :cry: :evil:

M van h elfogadja a tápszert van h nem kell neki egy korty se ! pl ma megevett 3 db virslit, még az apja kereste is ,hogy hol a virsli , erre mondom neki h megette nem hitte el ! Nagyon vicces , volt ahogy apa kereste az etetőszékbe a virslit ! :lol: 8)

Zsuzsi, nagyon édi lehetett a kukucskáló Zsófus ! :D

ÉN már megcsináltam az adventi koszorút !

ÉN még nem vok a verseny súlyomnál még mindig van rajtam 14 kg , nem tudom ,hogy adjam le , nagyon bánt és nem is érzem magam így jól , csodálom h apa még szóba áll velem !

Na megyek elteszem magam holnapra !

puszika

Majd még megpróbálok jönni !

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


bocsi a helyesírásért és a fogalmazásért, de alig alszunk már két hete kicsit fáradt vok ! ne haragudjatok !

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


na megint itt, ma Katakedd van, úgy tűnik, apa dolgozik a szobában, Márk alszik, túltengek...

Reni, fürdés közben voltál eszembe, mi lehet veletek, erre mire kijövök a kádból írtál...
Nem szép az uradtól,hogy nem vette észre milyen szépen visszarendeződtél.
Mensi kimaradását gondolom nem sajnálod.
Köszi a bízatást.
Alvások beállásához szorítok.
Bibust nem tudod addig otthon hagyni míg alszik és anyud figyelne rá, míg te Blaniért mész?


Szilvi, örülök,hogy jó lett a torta és várjuk a képeket.
Nagyot nevettem Máté virslievő storyján, Márk is ilyen, Miki mindig nézegeti mikor darabosat eszik, hogy hová dugta s megkérdezi tőle, eldugta-e a tarsolyába.:-)
Na, ne csüggedj, miért ne maradna veled apid, majd lemegy ha Máté után futkosol.

Edina?Vick?HuSzilvi?

Holnap elmegyünk Ringatóra, s utána Fleurral és Danival talizunk a Lurdyban, hacsak nem szédölgök reggel megint.

Jaj, ezt le kell még írnom, nézem a nagy kék óriás Mikulás ünnepséges progiját,hogy miről maradunk le, nagyon jó kis programok vannak, s köztük elrejtve egy ami tuti Márk kedvence lenne:laptop szétszerelés, úgy nevettünk apával.:-)

Csajok, támadt egy ötletem, de ha hülyeség,oltsatok le, mi lenne, ha február-március környékén elmennénk közösen-nem csak Pest környékiek-valami családi hétvége/wellness szerűségre, na nem a Kolpingra gondolok.
Januárban nekiláthatnánk megszervezni...


na ma már tényleg nem jövök


Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


na megint itt, ma Katakedd van, úgy tűnik, apa dolgozik a szobában, Márk alszik, túltengek...

Reni, fürdés közben voltál eszembe, mi lehet veletek, erre mire kijövök a kádból írtál...
Nem szép az uradtól,hogy nem vette észre milyen szépen visszarendeződtél.
Mensi kimaradását gondolom nem sajnálod.
Köszi a bízatást.
Alvások beállásához szorítok.
Bibust nem tudod addig otthon hagyni míg alszik és anyud figyelne rá, míg te Blaniért mész?


Szilvi, örülök,hogy jó lett a torta és várjuk a képeket.
Nagyot nevettem Máté virslievő storyján, Márk is ilyen, Miki mindig nézegeti mikor darabosat eszik, hogy hová dugta s megkérdezi tőle, eldugta-e a tarsolyába.:-)
Na, ne csüggedj, miért ne maradna veled apid, majd lemegy ha Máté után futkosol.

Edina?Vick?HuSzilvi?

Holnap elmegyünk Ringatóra, s utána Fleurral és Danival talizunk a Lurdyban, hacsak nem szédölgök reggel megint.

Jaj, ezt le kell még írnom, nézem a nagy kék óriás Mikulás ünnepséges progiját,hogy miről maradunk le, nagyon jó kis programok vannak, s köztük elrejtve egy ami tuti Márk kedvence lenne:laptop szétszerelés, úgy nevettünk apával.:-)

Csajok, támadt egy ötletem, de ha hülyeség,oltsatok le, mi lenne, ha február-március környékén elmennénk közösen-nem csak Pest környékiek-valami családi hétvége/wellness szerűségre, na nem a Kolpingra gondolok.
Januárban nekiláthatnánk megszervezni...


na ma már tényleg nem jövök


Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Katakedd :lol: Nyugodtan írj ám, amennyit csak akarsz, jó olvasni a soraid :)

Sajnálom, hogy Te is hasonló parás vagy, ez tényleg annyira rossz, ha tehetném, ettől a tulajdonságomtól annyira megszabadulnék... az autós dolog meg mintha én írtam volna, hol fogok tudni parkolni a standard félelmem :D

Laptop szétszerelés :lol: Tök aranyos ötlet, biztos jó a többi program is!

Ötlet nekem tetszik, rohamozzunk meg egy kedves családbarát helyet együtt tavasszal!

Szerintem simán csinálhatnál ilyen német foglalkozást ott Szigetszentmiklóson :)

Reni, ej, a párod tényleg figyelmetlen :? Annyira rossz dolog az ilyen, pedig egy fél dícséretért is olyan hálás tud lenni az ember lánya, főleg most nagyon rád férne :(
55 kilóért nagyon irigy szmájli! Kamaszkorom elején voltam ennyi utoljára...
Szurkolok nagyon-nagyon-nagyon, hogy rendeződjön az alvásotok, mind napközben, mind éjjel! Iszonyúan ki lehetsz fáradva, ha még néha sincs időd egy kicsit pihenni :(

Nyálcsorgatós szmájli asszem így volt: :-}~ :wink:

Sziszi, örülök, hogy jól telt a nap! Ezek szerint a párod elcserélte a műszakját?
Gábor pókerszettet kap karácsonyra, mondjuk mi mindig megbeszéljük, mit szeretne a másik, max vmi kis apró meglepetést adunk mellé egymásnak.

Benének megvan az első anyajegye, azt hiszem :) A háta kellős közepén egy édes kicsi pont, ami nagyon annak látszik :) Piszkálni nem mertük, de nem tűnt koszfoltnak :wink:
Olyan édesen magyaráz egész nap, egy pár napja nagyon belejött a kommunikációba, nem győzöm figyelni, épp mit szeretne, mutogat és dumál, megzabálom, olyan édes :D És annyi mindent megért már, szinte hihetetlen, kis okos, olyan jó látni, gondolom ezzel Ti is így vagytok :)

Na eldugulok én is...
Jóéjt,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

Kata, elkérnéd a Nagymamád gyümölcskenyér receptjét? Lajos Mari-félével szemezek, de jobb lenne egy kipróbált, nem mintha nem bíznék benne, de mégis.
Nekem tetszik a családi hétvége ötlete :-)
Öcsédnek Kína összesét jövő szombatra.
Pótbetétet nem adtak, persze. Ajándék volt a barátnőmtől, megkértem, hogy nézze meg a nála lévő papírokat, hátha be lehet szerezni. Szerintem nem lehet.
Zsófi már november 12-e óta egyáltalán nem szopizik. Fura, de ma kezdem érezni a melleimet. Létezik ilyen? Mi lesz, ha most kezd bedurranni? Valakinek vmi tapasztalata, ötlete?
Márk nagyon kis ügyes a járással!
A Mikulás-ünnepséget sajnálom :-(

Reni, gratulálok az alakodhoz :-)
A dilit sajnálom, remélem, gyorsan jobb napok jönnek rátok.
Egyébként kezet foghatunk, a jó ha hajat mosok mostanában rám is igaz. Bár egyr gyakrabban sminkelek, de a kezemen pl. a köröm csak egyszer volt kilakkozva mióta Zsófi megszületett.

Mangora, tetszik a felfogásod, de egyetértek Mónival, erre születni kell.
Szóval Ági és Kata, köszönöm, hogy az én gondolataimat is összefoglaltátok. Nem is tudok már mit hozzátenni ehhez a témához.
Viszont fejlődök, a babakocsival való tömegközlekedéstől már nem parázok.
Bár azt hiszem, hogy így 30 felett gyökeres változás már nem történik.

Sziszi, ez biztosan a fog már, ha meg is van duzzadva.

Már nem tudom, ki kérdezte, Zsófus aludt du. is, 2-fél 4-ig. Aztán este 9-kor aludt el.

Voltunk cipőt és overállt nézni. A Tescoban egyetlen overáll sem volt. A Deichmannban pedig nem volt téli cipő. Próbálgattunk rá cipőket, hááát, mit mondjak, öröm volt nézni, ahogy húzgálta le a lábáról. Viszont megtudtuk, hogy az ottani táblázat szerint 20-as a lába. :shock: A talpha hosszát egyébként nem tudtam lemérni, mert nem engedi. :shock:

Jó éjt!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Jó reggelt! :)

Máténak nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!!!


Ezer éve nem írtam :oops: , olvasni olvastalak Benneteket, de érdemlegesen nem tudtam volna hozzászólni. :( Kicsit meg vagyok zuhanva. Családi gondok, Petrával minden ok!


Azt hiszem, hogy mióta nem írtam, vagy talán csak keveset voltunk kétszer is Katáéknál! Márk valami tünemény, kíváncsi vagyok, hogy Fleur mit fog m szólni! Képzeljétek! Egyik alkalommal folyamatosan azt hajtogatta, hogy Petra. Meg hinta-palinta. :) Annyira édes volt! Én meg csak mondogattam Petrának, hogy látod, Márk már milyen beszédes!!! :) Annyit értem el, hogy tegnap nagyon mérgesen és határozottan rám szólt, hogy anya! Egy dobozt szeretett volna a szekrényről.

Ági: az az adventi dísz, tényleg nagyon szép. S annyira egyszerű, csak ötlet kellett szinte hozzá!!!! Csatlakozom a többséghez..... én alkalmatlan vagyok ezekhez a dolgokhoz! Egyszer csináltam adventi koszorút, szerintem kb 3x annyiba került, mint a bolti.... :) de ezzel ellentétben annyira büszke voltam rá. :)

Kata: ez a hétvége tényleg nagyon jó ötlet!!! S annyira jó akciókat ki lehet fogni! Én benne vagyok!

Móni: Dávid nagy kópé! :) Aranyosak lehettek vasárnap a pároddal! Az ágyról leugrást én is megnézném, de elhiszem, hogy nem volt szép látvány! Hm....ugrálni meg milyen sokára kellene még tudnia.....

Zsuzsi: Zsófi nagyon édes lehetett a kukucskálással! Hihetetlen, hogy már most milyen humorérzékük van! Annyira aranyos dolgokat tudnak csinálni!

Verka: gratulálok a Te Zsófidnak is. Emlékszem mikor először írtál nekünk, hogy el voltál bizonytalanodva, hogy minden rendben van-e? Aztán a kisasszony jól megmutatta, hogy nincs ám Ő semmiben sem elmaradva!!!!

Elnézést attól akit kihagytam, de sajnos ennyi jutott az eszembe abból, amit titkon olvastam! :oops:


Ja! Múlt héten voltunk ortopédián. Csepelen az a szokás, hogy az önálló járás megkezdésekor is el kell vinni a gyerkőcöket. Kérdeztem az orvost a cipőről. Ő azt mondja, hogy ha muszáj cipőt adni rá, akkor magas szárút, hátul keményet és puha talpút. Ő a különböző betétekre azt mondja, hogy nincs egységes álláspont, szerinte az előbbiek a fontosabbak.

Nézegettem Petrának csizmát, egyelőre csak a neten. Rájöttem, hogy oké, hogy a cipője magas szárú, de az még úgy is csak pár centi magas, ha lesz egy kis hó, egyből a cipőjében lesz. Kíváncsi vagyok, hogy élőben milyen lesz a csizma... nem gumi, hanem velúr. A Deichmant céloztam meg az Elephanten márkájával....... jó drága. 10e Ft..... azt gondoltam, hogy ha tarja a lábát, nem képtelenség ráadni s még a talpa is hajlik, akkor megvesszük neki, mert hát ugye van szánkónk is..... ahhoz meg jár a csizma.... :)

Tényleg megyek!

Szép napot Nektek!!!!

Puszi!

Judit

Kép
petra09
 
 


BÁTORNAK NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!!!!

Judit

Kép
petra09
 
 


Petrának és Bátornak nagyon boldog születésnapot kívánunk!

A mai játszóházat sajna kihagyjuk, és itt is bocsi Fleur, ilyen car éjszakánk rég volt, talán egy újabb fog, nagyjából éjféltől fenn van Márk, kb 2-3 órát aludtunk fél órás bontásokban, ringatóra megyünk, mert nálunk van Judit jegye is.


na puszi


Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok,


Isten éltesse a topic legfiatalabb babáit, Petrát és Bátort!!!



Fú, ma nekem is szar éjszakám volt, félóránként rámtört a köhögés:( persze az egész családot felébresztettem vele.

Ja és még melóm is van, holnapi határidővel,csak hogy nehogy tudjak pihenni... Murphy.

Szilvi,
Máté 3 virslis története nagyon cuki:-)
Párjainktól meg az a minimum, hogy szóba álljanak velünk, basszus, kilóktól függetlenül. Vagy legközelebb szüljenek ők:) és hordják is ki a babát.

Kata, az a gyümölcskenyér recept nekem is jöhet, ha nem családi titok:)


Szerintem is jó ötlet nálatok tartani német foglalkozást, ha van rá energiád, és fel tudod mérni, hogy lenne-e érdeklődés:)


Zsuzsi,
A Deichmant rendszeresen "kifosztják", érdemes várni pár napot, vagy másikba menni, Judit is írja, hogy nézett téli cipőket, és látott (igaz, jó drágán).

Én azt hiszem, harisnyával nem gond, ha nem túl magas szárú a cipő.

Aprítóval kapcs: talán a márkaszervízben tartanak, ha valami ismertebb márka.
Mi most jártunk utána, hol vehetünk új hűtőpolcot:)

Reni, az 55 kg-ért én is @@@@@:)
És jobb éjszakákat kívánok, rátok férne már.


Szép napot!

Móni
monke
 
 


Jaj és a nagy hír:

mégis lesz nálunk munkahelyi Mikulás:)

Jövő pénteken.

Úgy örülök neki, mintha 4 éves lennék, nem 34:)
monke
 
 


Jaj, parához annyit, hogy 1) ez attól is függ, mennyire kimerült és lefáradt az ember az adott időszakban, 2) tényleg, amit Reni is írt, hogy az parázik, aki megteheti, mert van rá ideje és agyi kapacitása.

3) és ez a nagy hír:

én régen sokkal parázósabb voltam. mondjuk úgy az Ági korában:)
Szóval a korral határozottan javult, még lehet, hogy laza vénasszony lesz belőlem egyszer...
monke
 
 


Sziasztok,

Petrának és Bátornak nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Kata, a rossz éjszakát sajnálom. :-(

Judit, örülök, hogy Petrával minden rendben. Mikor lesz a születésnapi ünnepség?

Móni, hajrá Mikulás! Fordításhoz kitartást.

Sziszi, kérünk képeket, tényleg! Azta, 3 virsli? :shock: Még nekem is sok.

Nálunk programváltozás, péntek helyett már holnap du. megjönnek a Miki öccséék hétvégére. Se nem vásároltam, se nem takarítottam még. M-nek esélye sincs, hogy időben hazaérjen és segíthessen. :-(

Szép napot!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


sziasztok,
majd jövök bővebben is !
:D

Petrának és Bátornak nagyon boldog születésnapot kívánunk!

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


Se fog, se betegség, napközben fél órát sikerült aludni, azt is a tescoban :-(
Ringatót nem az Ili tartotta most, vmi Modesta, Juditéknak és nekünk is jobban tetszett.


Remélem Enikő azért bekukkant ma, láttam iwiwen a szülinapi képeket, Bátor is helyes kispasi lett, az már biztos.

Na, mintha elaludt volna, nem tudom ledőljek-e vagy kihasználjam a nyugit és csináljak vmit...

Este jövök még,

pusz

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Máténak,Petrának és Bátornak nagyon sok boldog szülinapot kívánunk!!!

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Petra és Bátor, Isten éltessen Titeket és családotokat nagyon sokáig, szeretetben, egészségben! Sok puszi az egyéves buksitokra :)

KépKép
gigilina
 
 


Köszönjük szépen a köszöntéseket! Nagyon aranyosak vagytok!

A hármasban ünneplés holnap lesz. A "elfelejtette" a szüleinek mondani, hogy a tortát, s az ajándékozást hármasban szeretnénk, így bejelentkeztek estére...... Nekünk így maradt a holnap.

Vettünk ma Petrának egy csizmát, végül egy egyszerűbbet választottunk, mert nem láttunk különbséget a kettő között. Ezt vettük: http://www.deichmann.hu/site/hu/catalog ... res%C3%A9s

Mennem kell, holnap jövök!

Puszi!

Judit

Kép
petra09
 
 


Hahó!

Aranyos kis cipő, Judit, remélem szeretni fogja Petra! Én nem tudom, mi van, de fiú csizma vagy bakancs nem nagyon van, ilyen kis méretben meg pláne.. megnéztem most a deichman honlapján is, mert a boljtukban nem láttam semmit, de hát ezek szerint nem volt készlethiány, ugyanez a készlet volt a boltban is. Bezzeg lányoknak olyan kis édes csizmácskákat láttam, de mégsem adhatok Benére rózsaszín virágos-pillangós cipőcskét... :wink: Ráadásul szerintem sanszos, hogy hamarosan kinövi az alig két hónapos cipőjét, így biztos kell egy másik.

Holnapra jó ünneplést Nektek, hármasban! Remélem azért nem volt vészes, hogy ott voltak anyósék. Ha van kedved kiírni magadból, nem mondod el, miért vagy rossz kedvű, mik azok a családi gondok? Megértem persze, ha nem, de hátha könnyít rajtad.

Kata, remélem Márk már édesdeden alszik, és ma éjszaka jót tudtok majd mindhárman aludni! Szegénykém, biztos el lehetsz alaposan fáradva.

Lányok, ma eljutott az agyamig, hogy itt a tél, ma majd lefagyott a kezem sétálás közben, pedig azt hittem, még nincs kesztyűre szükség... na majd holnap már előrelátóbb leszek :)

Zsuzsi, remélem azért mindennel sikerül elkészülnöd holnapra! Jaj, nem irigyellek, gyerek mellett nehéz gyorsan átszervezni mindent... de biztos megbirkózol vele!
Remélem a melled nem okoz gondot, és csak egy kis feszülés az egész. Ha nagyon kellemetlen, talán fejd ki egy kicsit, de persze csak ötletelek, nem vagyok kompetens igazából a témában.

Móni, asszem nálunk genetikusan öröklődik az aggódás, édesanyám mostanra odáig fejlesztette, hogy felébred az éjszaka közepén, mert eszébe jut valami szorongani való dolog, és utána már nem tud aludni... na azért nagyon remélem, ide én nem jutok el sosem...
Munkahelyi Mikulás, éljen! Megértem, hogy örülsz :wink: Ezért is jó gyereket vállalni, az ember újra átélheti az ünnep csodáját mellettük :wink:

Na jó, megyek, lesz mit reggel olvasnotok így is :)
Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

Ági, köszönöm, a mellem feszül, picit átmasszíroztam, pár csepp ki is jött. Igazából nem kemény, nem nagy, tapintásra nem érződik semmi, de mégsem az igazi.
Én is ilyen aggódós tudok lenni biz. dolgok miatt mint Anyukád. Az egyetemi éveim és a vizsgaidőszak volt a csúcs ebből a szempontból. Alig aludtam, kész csoda, hogy jó eredményekkel és 5 év alatt végeztem. Nem is értem, hogy várhatom a lányunktól, hogy ő jó alvó legyen? Bár örökölhette volna az alvókáját az apjától, aki mellett ágyút lehetne sütögetni.
Az adventi koszorút az íróasztalra teszem.
Igazad van, most én is különösen nagy izgalommal várom az ünnepeket. Még a plázákban is szeretek ilyenkor mászkálni, szeretem a zenét, a fényeket.

Nagyon kis édes lehet a kommunikatív Bene és Márk :-)

Judit, remélem, azért jól sikerült a szülinap. Valahol megértem őket, hiszen részese szeretnének lenni az unokéjuk életének. Bár a részleteket nem ismerem, biztosan jogosan neheztelsz.
Kérünk majd képeket Rólatok is!
Szép a csizma, biztosan beválik.

Kata, remélem, jobb éjszakátok lesz.
Biztosan a telihold vagy a szél volt akkor a ludas.

Van alkatrész :-) Az árát még nem tudom, remélem, hogy még megéri kategóriába tartozik a dolog. A barátnőm járt utána, most azt várjuk, hogy mennyi is az annyi.

Ma újabb overállbeszerző körúton voltunk Zsófival, de semmi, hiánycikk. :-( Azért még van pár ötletem, megyek tovább.

Ma dolgozni is bementem, fél 6-ra jöttek régi ügyfeleim. Most este pedig M-nek segítek egy kicsit, nagyon el van havazva. Zsófit is vittem magammal. Elég húzós volt, mert ma összvissz. 1,5 órát aludt fél 12-1-ig. Így 7-kor vacsora nélkül kidőlt, csak a tejet itta meg. Biztosan éhes lesz hajnalban.

Na, majd csak lesz valahogy a készülődés, szerencsére nem az angol királynő jön vendégségbe :-)

Jó éjt!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Kata, Kati és Friday, nagyon sok boldog névnapot kívánok Nektek!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Máté, Petra és Bátor, nagyon boldog születésnapot, Kata, Kati és Friday nagyon boldog névnapot kívánunk!

Erika

KépKép
verka7
 
 


Petrának és Bátornak nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!

[b]Katáknak boldog névnapot![/b]

Fú, próbáltam visszaolvasni, de nem sok minden maradt meg...

Köszi csajok, hogy bíztattok, hogy jó, hogy ennyire lazán veszem a dolgokat, de nekem meg mindig attól van lelkiismeret fúrdalásom, hogy hogy tudok ennyire laza lenni... Szóval semmi sem jó... :lol:

Éjszakák nálunk is rosszak... Marci elég náthás, de a bölcsiben azt mondták, hogy járjon csak, így erősödik! Mert gondoltam rá, hogy inkább itthon tartom pár napot, hogy kikúráljam, de tényleg úgy lenne, ha visszakerülne, akkor megint kezdődne elölről! Így meg lehet, hogy kicsit tovább fog tartani, de legalább kialakítja az immunrendszere a védekező készségét! Inkább majd délután, miután hazahoztam még kiviszem még egyszer a levegőre, mert ez a hideg tuti megöli a bacikat :wink: Ami rám is rámfér, mert én sem tudok kijönni a náthából...

Tegnap nem jöttem, mert nem voltam itthon, az éjszakánk borzasztó volt, Robi hajnali 4-kor kelt és indult a reptérre és csak éjszaka jött haza... Németországba kellett kiruccannia... Pihenni viszont napközben nem tudtam... Na mindegy, túl vagyunk rajta, ma itthon leszek és ruhákat, szekrényeket fogok pakolni! Marci is kinőtt megint sok mindent meg saját ruháimat is át kell válogatni, rendezni, mert más lesz a preferencia... Ja, meg a télikabátokat is elő kell ásni, mert nálunk reggel már -1,5 fok volt... :shock: De én élvezem, szeretem, mikor hideg van és süt a nap! Ennél már csak az a jobb, ha havazik!

Mi csízmát a Dechatlonba vettünk Marcinak, remélem még rá fog menni addigra, mire kell, de tényleg én is úgy vagyok, ahogy Ági írta, hogy fiú csízmát nagyon nehéz kapni, mind csajos volt :roll:

Zsuzsi, én az Ázsiában rengeteg overállt láttam, lehet hülyeség, de ilyen helyen is érdemes megnéznetek!

Nagy dumások a srácok, ahogy látom :lol: Marci csak halandzsázik még mindig! Szerintem most megint a mozgásban lesz fejlődés! Valamelyik nap, már kapaszkodás nélkül felállt egyedül, pedig járni még nem tud! Mondom én, hogy óvatos duhaj, előbb áll stabilian, utána feláll, majd csak utána fog elkezdeni járni! Én nem bánom, mert így kevésbé lesz veszélyes magára!

Reni, még neked akartam írni, hogy ha Bibi séta közben elalszik, akkor nem tudtok előbb elindulni Blaniért, kerültök egy nagyobbat, addig Bibi alszik és utána mentek csak be Blaniért, vagy anyukád mehetne esetleg veletek, aki kint marad addig Bibivel? Tuti hatással van a napközbeni nem alvás az éjszakai nem alvására is! Azt mondják, hogy az a gyerek, aki nepközben nem piheni ki magát, az éjszaka sem alszik jól... :cry:

Móni, a hasfalról a cikk nagyon igaz! Tegnapi napot túlélted, munka meglett? Céges miku nálunk is lesz jövő pénteken, 6-án meg a bölcsiben is!

Zsuzsi! Te sem vagy semmi, hogy vendégek jönnek és még dolgozni is bemész!!! Kíváncsi leszek mennyiért akarják majd adni az alkatrészt!

Kata! Rossz éjszaka miatt együtt érzek én is! Remélem azért tudtál kicsit pihenni is és a mai éjszakátok jobb volt!

Tavaszi közös hétvégét én is támogatom, csak mi márciusban egy hétre megyünk síelni családostul (mi, apum, öcsém közösen), így két hétvégénk eleve foglalt...

Mangora

Kép
mangora
 
 


Sziasztok!

csak köszönteni.. mert vendégek jönnek , du megprobálok jönni !

Katák Boldog Névnapot !

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


hahó,

Boldog szülinapot Máténak, Petrának, Bátornak! Isten éltesse őket sokáig.

Boldog névnapot Katának, Katinak, Friday-nak.

puszi

Szilvi

megvagyunk, csak állandóan rohanok. este majd próbálok írni.
huszilvia
 
 


Máténak, Petrának, Bátornak nagyon boldog születésnapot kívánok! Sok puszit a kicsiknek!

Katáinknak pedig nagyon boldog névnapot kívánok!
Az összes gyerekem beteg volt hétvégén, a lányok csak tegnap mentek először oviba, de Eszter és Vince még taknyos kicsit. Nagyon jól segített nekik a lánzsásútifű szirup, próbálja ki aki beteg! 6 hónapos kortól adható.

Persze sehol nem tartok a tanulással, a felénél járok épp, és szombaton vizsga. Hát.... meglátjuk. Remélem egy kettest összehozok. Az eddigi jegyeimhez befér egy rosszabb. :)

Jövök, amint letudtam a sulit erre a félévre. :)
Puszi mindenkinek!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Halihó!

Nagyon boldog névnapot mindhárom Katalinunknak! :)

Egyszer valaki kérdezte, ismerünk-e jó homeós dokit, egy ismerős ismerősének van, ha még aktuális :wink: Ezt írta:
"Az én dokim nagyon jó, csak az a baj, hogy Káposztásmegyeren van. Vendrei Csillának hívják. Ezen a linken megtalálható az elérhetősége, és hogy mikor lehet hívni. Itt talál más kerületekben is orvost, ha közelebbit szeretne.
http://www.homeopata.hu/ol-budapest.php
De ha nem akadály a távolság, akkor bátran ajánlom!"

Mikre nem jó a kismama-ismerős kör :)

Kis betegeknek jobbulást! Remélem hamar kimásznak belőle a gyerkőcök.
Mangora, megértelek, én is szeretem a szép tiszta napsütéses téli napokat, még ha hideg van is, csak a szél ne fújjon :)

Azért Bene nem mond ilyen ügyesen dolgokat, mint Márk, ő is inkább halandzsázik, csak mennyiségben változott nagyot :)

Vick, kitartást, ne viccelj, olyan ötös lesz ez a mostani vizsga is, mint a többi, tuti!

Zsuzsi, remélem Zsófid nem kelt nagyon korán a vacsi kimaradás miatt! Még ennyi munka is bejött a készülődés mellé, nagyon ügys vagy, hogy ennyi mindent megcsinálsz...
Móni, remélem Neked is sikerült megcsinálni a fordítást!
Le a kalappal mindőtök előtt, hogy dolgoztok a gyerkőcök mellett, én örülök, ha a lakást rendben tartom, és azt sem sikerül mindig.

Zsuzsi, csak nem lesz nagyon horror ára a késnek, bár ki tudja, manapság egy cipő javítása is több kerül, mint egy új cipő... azért remélem, ez most nem lesz igaz :)
CundA-ban sincs overall? Persze nem mostanában jártam ott, de egy pár hete még voltak, úgy emlékszem.

Na én most kifestettem a körmömet :) Apró ünnep egy ilyen is manapság :wink:

Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

köszönöm a névnapi köszöntéseket, a másik két Katinak is boldog névnapot kívánok.

Márk csak 1x ébredt múlt éjjel, tuti ezek a frontok.
Hát,igen, néhány érthető szó már van a szókincsünkban, ami tudatos is, de Petrához képest, aki legalább 10-12 állathangot tud már, szerintem sehol nem vagyunk.
Viszont, Juditéktól kapott szülinapi Bogyó és Babóca kötetben megmutatja ha kérdezzük, hol a lufi, a torta és a tikk-takk, ezt tegnap tanultuk és be is mutatta büszkén apának mikor hazaért.

Mangora, jobbulást nektek, déli órákban legjobb ilyenkor amúgy kimenni.
Írd meg előre,ti mikor mentek síelni és majd ahhoz képest tervezünk.

Zsuzsi, remélem kaptok kést.
C&Aban tényleg sok overal szokott lenni, meg tescoban is láttam.
minden elismerésem a munka miatt,neked és Móninak is.
Miki öccséékre számítottál amúgy?
Remélem kevés gondod lesz.

Móni, szuper,hogy Dávid így lejön az ágyról, ettől mi még fényévekre vagyunk, pedig állandóan mutatjuk,hogy is kell lemászni.
Na majd egyszer.


Vick, legrosszabb esteben egy 4-re számítunk tőled és várjuk már a vizsgáid végét,hogy újra gyere.
Betegséget sajnálom.

Ági, körömfestés nekem Márk szülinapja reggelén volt vagy ezer év után.

Holnap sütiket csinálok, meg pakolok, szombat reggel megyünk a szüleimhez és ugye 1 hétre kell pakolni,meg M.nek legyen itthon tiszta,vasalt holmija, hú.
Szerintem nem jövök majd.


na puszi

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Ja és a recept tuit nem titok, de legjobb esetben is csak jövő hét elején tudom bepötyögni, mobilon nem zaklatnám ezzel a nagyimat, mert kicsit nagyothall, sok lenne számla :-)

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Kedves KATALINOK!

ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG TITEKET NÉVNAPOTOK ALKALMÁBÓL!!!!!

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!

Boldog szülinapot Márk, Petra, Bátor!

Boldog névnapot a Katalinoknak!

Én pedig köszömöm a köszöntéseket!

Móni, olvastam a cikket. Eddig is kiborított a terhességi maradvány, (3x beleférek a bőrőmbe, hiába a kencefice) de hogy esély sincs már a visszaállásra... :cry: Marad a beletörősés. (Műtétre kevés a fizetésünk. Meg már amúgy is lejár a szavatosságom. Kár rá.) Na meg a szoptatás és a mellek! Én mindig azt mondtam, ilyen kicsi nem is tud lógni. Jelentem, még vannak csodák!
Remélem javulgattok Móni, már húzzátok egy ideje a megfázást!

Sajnálom Mangora, hogy Marci is lebetegedett! A közösségi élet rossz velejárója. Az első év szívás, de utána olyan lesz, mint a vas!

Kata, jó utat, vigyázzatok magatokra, szombatra már havazást mondanak!

Istenem, Lányok, teljesen ki vagyok ütve. Alex hétfőn benáthásodott. Hiába mondom neki, kerülje Mírát, örökké belemászik az arcába!!! Na, tegnap este a csajszi is kidőlt! Náthás és nyílvánosan szenved: nem tud cicizni, cumizni, szörcsög... Ráasásul, ilyennel még nem találkoztam, bementem hozzá éjfél körül és ott fulldoklott álmában, nem ébredt fel rá. Egy csomó slejm (ú, ezt még sose írtam le) volt a torkán és se fel, se le. Gyorsan porszívó, de mire beüzemeltem, kiköpte. Kb kéttenyérnyi adagot. Persze gyorsan átvittük az ágyát hozzánk, hátha megint ilyen lesz. Egész éjjel sírdogált, 20 percenként simiztem, 2x szívtunk orrot...
Most jó nagyot aludt, 5 órán át durmolt. És úgy horkolt, hogy a madarak felriadtak a fákon! Legalább tudtam, hogy minden o.k vele.

Megyek, mert a fiam folyamatosan beszéltet, és maga is beszél állandóan. Közben karistol egy tányért, hogy kibányássza a rizsszemeket.

Sok-sok puszi:

Kati

Kép
bfkata
 
 


Sziasztok,

Jelentem, még élünk. De hullák vagyunk. Zsófus 4.40-kor kelt és már nem aludt vissza. Ez extra jó volt, szegény M-nek ráadásul ma tévéfelvétele volt a Duna TV-vel, majd este meglátjuk, hogy mennyire kialvatlan. Meglátjuk, ha kibírjuk, mert fél 12-kor lesz adásban. Szerintem majd felvételről.
Aztán Zsófus visszaaludt fél 8-fél 12-ig :shock: , majd semmit. :-(

Igen, számítottuk a vendégekre, de csak péntek estétől.

Aprítókés: küldenek ingyen :-) Micsoda kellemes meglepetés!

Overáll nem volt a Tescoban. Vettem viszont ma a kínaiban, szerintem jó az anyaga, jó meleg, csak Zsófira még nem sikerült rápróbálni. Na, majd holnap reggel, ha friss lesz. Ha nem jó, visszacserélik.
A Tescoban, a H&M-ben és még két gyerekruhaboltban nem találtam.

Betegeskedőknek jobbulást!
Kati, szegénykém, ez borzasztó lehetett.

10-12 állathang? Aztaa! Zsófi "csak" 3-t tud (kutya, kígyó, oroszlán), pár dolgot fel is ismer kép alapján, de nem tanul olyan gyorsan mint Márk. Pár napja "fésülködik" és zsebkendővel törli az orrát.
Minden nap van vmi új, jegyzetelek sűrűn :-)
Nagyon ügyesek ezek a babák, Petra és Márk gratulálok Nektek és a szülőknek is!
Judit, az állathangokat könyvből tanítod?

NA, megyek fürdőt, WC-t takarítani :-) Szép kis esti program...

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziasztok!


A Katalinoknak nagyon boldog névnapot kívánok!!!!

S minden köszöntést köszönünk szépen! Ma megvolt a szülinap hármasban is. Petra kapott egy motort, egy porszívót = vékony hangon BU :), (ez a nagy kedvenc, de fél is tőle, s imádja is egyszerre), s három könyvet.

Joghurttortát csináltam, ezt nem lehet kenni..... :) s hamar készen is volt. Majd hozok képeket is. A nagy családi szülinapozás hétvégén lesz. Szombaton jönnek Andris szülei, testvérei és az én anyum. Vasárnap Andris unokatesója és az első kórházi bentlétem alatti egyik szobatársamék. A vasárnapi csapat kisgyerekes. Még akkora hívtunk az én unokatesóim közül is hármat családostól, de ketten már tutira nem jönnek. :(

Azért nem olyan nagy szám ez az állathangozás..... persze büszke vagyok rá.:) Kezdettől fogva tanítgatjuk neki. Van jó pár állatos könyv, s mindig végigbeszéljük, hogy melyik állat mit csinál. Katáék jól tippelte, 12 állatot tud. Van amit felismer képről, de van amit csak úgy tud, hogy megkérdezem, hogy pl mit csinál a méhecske..... azért ebből a három egyforma: tigris, oroszlán, farkas=ezek szerintem csak morognak... :) Meg van egy hangja a virágnak is = hapci virág. Viszont talán ennek köszönhetően, annyira nem igyekszik a szavak formálásával.

Mai sztori: tejberizst evett tízóraira. Én a maradékot az asztalon hagytam. Kérdeztem tőle ebédidőben, hogy éhes-e. Persze nem reagált, közben szólt a telefonom.... míg telefonáltam, nem figyeltem rá, s mikor visszafordultam ez a kép fogadott:

Kép

Levette az asztalról, s elkezdte enni. Mondtam is neki, hogy ezentúl csak bontott konzerveket kap..... :)

Mangora: szerintem tök jó, hogy így tudod kezelni a dolgokat! Szerintem így boldogulsz a nagyival is!

Jobbulást a betegeskedőknek!!!!

Zsuzsi: kitartást a hétvégéhez!

Holnap igyekszem bővebben jönni!

Jó éjt Nektek!

Judit

Kép
petra09
 
 


Kata, Kati, Friday boldog névnapot kívánok nektek!

Mangora köszi az alvástippet, próbálkozom folyamatosan. Az új ötletek sosem ártanak amúgy, néha teljesen evidens dolgok nem jutnak eszembe.

Betegeknek jobbulást kívánok!

R

Kép
Kép
34372
 
 


Nagyon cuki Petra :)
34372
 
 


Sziasztok!

Boldog Katalin-napot kívánok én is, kicsit későn.

Kati, sajnálom Míra betegségét, így, ahogy leírod, tök ijesztően hangzik:( remélem, már múlik.
Hát, ha ez vigasztal, képen abszolút nem látni a megnyúlt hasbőrt... gondolom, élőben sem. De elhiszem, hogy zavar.

Én reményt merítek a cikkből:-) rajtam a leírtak szerint súlyfelesleg és/vagy megnyúlt hasizom (is)
van, hátha még menthető valamennyire.

Judit,
Petra tényleg nagyon cuki. :) és milyen kis okos, istenem!

Belegondoltam, én magam se tudok több állathangot 5-6-nál.

Kata,
Márkról kb. ugyanez, kicsit @ vagyok. Nekem ez a gyenge pontom, amikor azt kérdezgetik, hogy "és még mindig nem beszél???".

Dávid még egyáltalán nem beszél, talán az Anya szót próbálgatja, de azt mindenkinek mondja:) Amúgy, ha jó kedve van, látni, hogy értelmesedik, megfigyel, utánoz ért és jelez dolgokat, reagál... de ha rátör a hiszti, hát akkor egészen újszülött szintre képes retardálódni:)


Zsuzsi, kitartás, a vendégség remélem, jól alakul és nem fáraszt le túlságosan. A kígyóhangot beépítem én is a repertoáromba:)

Körkérdésem overallal kapcs: az alá mit kell adni?:)

Mangora,
Nem akarok itt tanácsokat osztogatni, de szerintem, ha megteheted, és nagyon náthás Marci, tartsd otthon, míg kigyógyul. Még csak november van, nem lenne jó, ha mondjuk januárra "robbanna le" és szedne össze valami komolyabbat, amikor már gondot okozna, hogy otthon maradj vele.

Tényleg kell nekik egy idő, míg megszokják a közösséget, de minél később kezdenek bele a "kiképzésbe", annál jobb, és hátha még ezt a telet megússzátok

Na, mentem, mert túltengek.

Szép napot, ma voltam kint 7-kor és borzasztó hideg volt:(((

M
monke
 
 


Sziasztok,


Kati: jobbulást Mirának! Nagyon ijesztő volt, ahogy leírtad, átélni még szörnyűbb lehetett!!! Nem is tudom én hogy vettem volna észre. Petra csukott ajtóval alszik.... ha köhög, tüszizik arra ébredek egyből, de ha csendben fuldoklik.... még belegondolni is szörnyű.

Móni. jó kérdés az overáll. Én a benti ruhára adtam rá. Az udvarra egy vékonyabb overállba szoktam kivinni. Én a vastagat is úgy gondoltam ráadni, mert ott abba sehol nem tud beszökni a hideg: body, pulcsi, harisnya, nadrág + overáll. Nem tudom, hogy hogy praktikus. Én is kíváncsi vagyok az ötletekre! Dávid pedig szerintem nagyon kis ügyes és értelmes. Igaz, hogy rég láttam, de biztos nem romlott el..... :)

Zsuzsi: tegnap nem tudtam válaszolni, mert A mellettem ült..... azért voltam csalódott a napját illetően, mert azt már szeptemberben megbeszéltük, hogy ezen a hétvégén tartjuk a "bulit". Még meghívót is csináltunk, s én anyumékkal (akkor még apuval is normálisan kommunikáltunk) meg is beszéltem, hogy a napján az ünneplés: torta, ajándékozás csak hármasban lesz. Épp ezért, anyum aki szinte minden nap jön, aznap át sem jött. Előző nap hozott Petrának egy mini korallvirágot elefántos kaspóban :), s majd szombaton köszönti fel.

Ági: igen, lehet, hogy jó lenne kiírni magamból, de nem akarlak mindig a leki bajaimmal terhelni Benneteket! Nagy vonalakban leírtam, nah meg A is bele szokott néha olvasni.... de nagyon jól esik, hogy érdeklődsz! Ha végre eljutunk Hozzátok vagy Ti Hozzánk szívesen mesélek.

Ne haragudjatok, de mennem kell, mert ahogy hallom egy zsémbes öregasszony felébredt: jajajajajjj, anyaanyany..... felváltva hangosan.


Puszi!

Judit

Kép
petra09
 
 


Kedves Kismamik!

A hideg idojaras bekoszontevel biztosan sokan szandekoztok babakocsi labzsakot, takarot vasarolni. Szeretettel ajanlom figyelmetekbe webaruhazamat, ahol kulonlegesen egyedi, praktikus, es extra minosegu valasztekkal allunk rendelkezesetekre.

www.babymarket.webs.com

Kerlek, nezzetek be, es amennyiben kerdesetek van, batran forduljatok hozzam akar priviben itt, akar az oldalon megadott e-mail cimen.

Tovabbi kellemes babazast, babavarast!

Niki

littlebabymarket
Budapest
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?