Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Nem tudja valaki, mi lett a Ficuka bébihotellel??? Februárban elmentünk a kisbabámmal megnézni a XI. kerületi helyszínt, hogy majd márciusban, amikor szükségem lesz rájuk, elvihessem. Adtak árjegyzéket, kedvesek voltak, és mondták, hogy nyugodtan vigyem. Az esedékes nap elõtti napon próbáltam bejelentkezni, de nem vették fel, egyik telefonszámon sem (a Váci utcain sem). Így gondoltam, lesz ami lesz, megnézem, legfeljebb ha "gyanús", nem hagyom ott a babámat. De minden zárva volt, semmi kiírás. A telefont továbbra sem vették fel (mostmár inkább csak kíváncsiságból hívtam õket, nem azért hogy rájuk bízzam a gyermekemet). Az emailemre sem válaszoltak. Egy hónap múlva arra sétálva láttam, hogy már a tábla sincs kinn. Kicsit gyanús azért, hogy így felszívódtak, se szó se beszéd. És rémisztõ belegondolni, hogy otthagytam volna a gyerekemet. Pedig tényleg megbízhatónak látszottak. Kíváncsi vagyok, hátha valaki tud valamit. -Ági-
Névtelen
 


Szia Ági!!

Hallottam arról, hogy valami változás volt náluk, de nem gondoltam, hogy ilyen drasztikus! Azt hallottam, hogy az egész dolgozói gárda "átvonult" kissé arrébb a Váci u.-ban. Új néven -talán "Au-pair" (?). Az a borzasztó, hogy azt gondolja az ember, emögött a változás miatt anyagiak állnak...(Itt az adózásra és hasonlókra gondolok..) Pedig évekig reklámozták magukat, és nagyon sok lányt bíztattak arra, hogy fizessenek nekik nem kevés összeget, csakhogy náluk képezzék ki magukat babysitternek. Az egyébként még egy érdekes kérdés, hogy honnan kapok referenciát egy "ficukás" lányról, akire esetleg rábíznám a gyerekemet?! És ezek után mennyire megbízható az "Au-pair"(?) nevü társaság?..
Üdv:Verus
verus (verus)
 


Sziasztok!
Mi is kerestük a Ficukát,el is mentünk oda s egy lakó felvilágosítoot,hogy megszünt.( Verus álltalad is említett okokból.)
Átmentünk az Au-pair-be ,ez az "új Ficuka".
Kicsit drágább lett˙(420/h),de most is nagyon kedvesek voltak ,a kislányom nagyon jól érezte magát.
Szóval ez ugyanaz a Bébihotel,csak új néven két házzal arrébb.
Üdv Mona
mona (mona)
 

 
 

Sziasztok! Én is kerestem a Ficukát, hogy kaphassak tőlük aktuális címeket, de nem találtam, csak most itt az interneten keresztül értesültem az új címükről. Ha tudtok valakit aki babysittert keres szóljatok! Én egyébkén egy 24 éves főiskolás megbízható, türelmes lány vagyok.Bármikor ráérek! (éjjel-nappal!) (Referencia:Ficuka!) Telefonszám:20/9850-970
Baranyai Viktória
Névtelen
 


Sziasztok

Mint a .... ex dolgozói, elnézésüket kérjük a kellemetlenségért, amit esetleg okoztunk. Az ügyvezető és közöttünk álló ANYAGI és személyi problémák miatt döntöttünk úgy, hogy el kell hagynunk a céget. A....-t jellemzi, hogy ezek után bezárta kapuit. Természetesen ugyanazzal a gárdával, és szerettel várjuk a gyerekeket és bébiszittereinket új helyünkön. A ....-s bébiszitterekről ugyan az a gárda adta eddig is a referenciát, mint most, tehát ugyanúgy el tudjuk mondani, hogy régebbi bébiszitterek hogyan végeztek a képzésen.
aupair
 


Sziasztok!
Most jutottunk el oda, hogy bébihotelt kell keresnünk. Ameddíg nem olvastam ezt a topicot azt hittem, hogy több hely is van mindenfelé a városban. Rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. Ebben a topicban írtok mindenfélét egy bizonyos Au-pair-rõl, sõt õk is írtak ide, csak éppen a címet és a telefonszámot hagyta ki mindenki, mintha ez olyan közismert hely lenne, mint például a Corvin áruház. Kérlek titeket, hogy írjátok meg az említett bébihotel, vagy más bébihotelek címét és telefonszámát. Egyébként Zuglóban lakunk. A Társalgó/gyermekfelügyelet topicban a babysitterek között hirdet egy Király utcai lakásban két anyuka, de nekünk ez messze van. Sajnos kevés nálunk a nagyi, ezért kellenének a címek.
Kösz
Új Apuka
Új_Apuka
 


Szia Új Apuka!

Sajnos pontos címmel én sem szolgálhatok: de mivel vki leírta, hogy pár házzal van arrébb, mint az ex-Ficuka, talán tudok segíteni vmelyest.
A Ficuka címe V. Váci u. 11/b. volt, tehát ez az új hely is vhol az Anna-café és az édesség bolt között lehet. Gondolom mielött odavinnétek a picit, elötte megnéznétek..egy kis belvárosi sétával a hétvégét meg lehet spékelni..KépKép És gondolom ez is non-stop, mint elödje, így rosszkor menni sem tudtok..Kép
Remélem tudtam vmit segíteni.

Üdv: Verus
verus (verus)
 


Sziasztok!
Nem tudom a házszámot,de a 11/b-tõl visszafelé (az Erzsébet híd irányába)
Pontosan a Fontana áruházzal van szemben!!!!
Geszter
Névtelen
 


Írjatok nekik egy e-mail-t (aupair@aupairkft.hu, hogy mi érdekel, és akkor vagy válaszolnak, vagy ha adsz nekik számot, visszahívnak. Telefonjuk: 266-1677 (a Matáv tudakozótól tudom), a címük pedig V. Kerület Váci utca 15. II. emelet. Adrien
Adrien
 


Vannak konkret tapasztalataitok a bebihotel szolgaltatassal? Milyen idos gyereket lehet jo szivvel otthagyni?

Minden valaszt koszi.
norcsa (norcsa)
 


Sziasztok !
Köszi a sok információt és a pontos címet. Kár, hogy csak az Au-pair és a Király utcai bébihotel létezik. Azért ezek is megfelelnek szükség esetén.
Lehet, hogy ez nem olyan jó üzlet és ezért nincs több belõlük, vagy minden családban tele vannak nagymamákkal, esetleg nem sokan bízzák a gyerkõcöt idegenre? Erre nem várok választ, csak hangosan (írásban) gondolkoztam. A tapasztalatokra kért válaszokat (norcsa kérte) azért én is várom.
Új_Apuka
 


Sziasztok!
Én a Váci utcairól tudok írni,amióta átköltöztek.
Nekünk nagyon bevált,bár csak ritkán viszem a kisfiamat,akkor is csak 2-3órára,hogy közösségben legyen.de több ismerõsöm is vitt nálam gyakrabban különbözõ korú gyerekeket (8hónapostól-6 évesig),és mindenki meg volt elégedve.
Akár haza is viszik a gyereke(ke)t,ott marad velük a lány,amíg hazaértek stb.
A játékok is nagyon jók,és a gyerekek is "normálisak"/úgy értem szelídek stb./
A Király utcait (még)nem ismerem..
Eszter
Geszter
 


Sziasztok!
Mint többeknek, nekem is nehezen sikerült ráakadnom (végül innen) a Bébihotelre. 3 és fél éves kisfiam van és kellene egy megbízható személy (és/vagy hely), ahol lehetne pár órát esténként. Bevallom kissé félek idegen helyen hagyni a gyerkõcömet, mert még sosem volt ilyen, de most szükségem lenne rá. Persze jobb szeretném ha a saját otthonomba jönne valaki.
Tehát, ha van köztetek babysitter, akkor várom jelentkezését! (Budakalász)
Adrienne
 


Keves Anyukák és Apukák!
Meglepõdve olvastam, hogy már rólunk is írtok a bébihotelek között! Nagyon megörültem, az az igazság! A mi kis ötletünk, hogy gyerekekre vigyázunk abból adódott, hogy sokszor nekünk sem volt hol hagyni a csemetéket, ahol gyerekek között lehetnének pár órát. Bár nem panaszkodom, hiszen járnak hozzánk minden nap, azért az(ex)Ficukával mi nem tudjuk felvenni a versenyt, mivel csak ketten vagyunk. Nálunk nagyon családias a hangulat, talán úgy tudnám jellemezni, mintha a szomszédhoz adnátok le a gyereket egy kis idõre. (Persze rengeteg játék azért itt is van!) Az biztos, még egy gyerek sem akart elsõ szóra hazamenni tõlünk!
Leginkább úgy szeretnénk kialakítani, mint egy ovoda-elõkészítõt,( 4 fõs csoportokkal) hetente 2-3 alkalommal 3-4 órára vállaljuk a gyerekeket. (Természetesen abszolut rugalmasan, de a heti két alkalom azért jó, mert egy 1-2 éves így sokkal könnyebben beszokik és nincs sírás, amikor a szülõ elmegy.) Persze, ha többször jön, az csak jobb! Egyenlöre csak délelõttönként 10-tõl 13-ig van csoportunk, és pénteken egész nap. Hívjatok fel, ha érdekelne a dolog, az elsõ alkalom a szülõ jelenlétében teljesen ingyenes,(azután 300/óra) ekkor mindent meg tudunk beszélni és a csemeték kipróbálhatják a Játszodát! (Király utca, VII.ker)
Andi: 352-5743, 06(30)416-7192.
Andi
 


Sziasztok! Én tényleg nem reklámozni akarom az AuPair Kft-t, de tudom milyen nehéz egy ismeretlen helyen hagyni a gyereket. Csak szeretném veletek tudatni, hogy imádom ezt a helyet és bár nem olcsó, nekem minden pénzt megér. A kisfiam már több mint 2 éve hozzájuk jár (a Ficukába kezdte) és nagyon szereti ezt a helyet. Itt minden gyerekkel szinte sajátjukként bánnak. Nem rég hivatalosan is ovodának lett nyilvánitva, igy már nem csak bölcsis csoport és gyermekfelügyeletük van, de rendes ovodai foglalkozás is. Torna ora, uszás, angol...stb.
És ne felejtsük el azt a hatalmas elõnyt, hogy 24 órát nyitva vannak hétvégén is. Én pont ezért választottam õket. Az össze többi ovi már 5-6-kor bezár és az ovónõk már kabátban várják a szülõket, hogy mehessenek haza. Itt akkor hozod és viszed a gyereket, amikor neked tetszik. Én nem is tudok más ilyen jellegû helyrõl.
Ha van kérdésetek, irjatok nyugodtan, én nagyon szivesen ajánlom mindenkinek. Bár ne gyertek túl sokan, mert nem akarom, hogy tömegnyomor legyen!!! Kép))
micimacka
 
 


Szia Micimacka!
Az lenne a kérdésem, hogy mennyibe kerül ott egy óra, gondolom órában mérik a fizettséget. Hány éves korig lehet vinni gyerekeket?
Brigitte
Brigitte
 


Sziasztok!
Azt szeretném megtudni, igaz-e, hogy az Au-pair kft-ben mindíg más vigyáz a csemetére? Akkor meg sem lehet szokni! Szerintem azért egy 1 éves gyermek nem marad el bárkivel... legalábbis az enyém nem.
Moncsi
 


Kedves Micimacka!
Én azt szeretném kérdezni,hogy helyileg hol található,mennyibe kerül és mennyi idõs kortól lehet a gyerekeket vinni?
Üdv.:Sissy
Bo-Szi
 


Kedves Boszi!
Amirõl Mici ír= a Váci utcai bébihotellel.(pont a Fontana áruházzal szemben, V. ker Váci u. talán 9.)
6 hónapos kortól lehet menni, és azt hiszem 400 körül van egy óra/de ez nem biztos/
Följebb lehet, hogy már leírták.
Eszter
geszter
 
 


Kedves Szülõk!

Ha nem tudják kire hagyni csöpségeiket, egy képzett babysitter szivesen vállal gyermekfelügyeletet. Referenciát tudok adni. Hívjanak bizalommal! Nagy Kata 06-30-202-6497
névtelen
 


Sziasztok!

Új bébihotel nyílik augusztus közepén!
További információ a pancsika@mailbox.hu címen!

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni, hogy van-e vkinek friss információja a Váci u-ban lévő Ficánka Bébihotelról?
Phaedra
phaedraa
 
 


Sziasztok!
Régebben én is hívtam baby-sittert a Ficukától és hülyébbnél hülyébbek jöttek sajnos. Egyikre sem mertem bízni a kislányomat, inkább a nagymamát ugrasztottuk. Meglepődve tapasztaltuk az eltűnésüket, szerintem nem lehetett véletlen. Elég rosszul álltak a dolgokhoz, mind a babysitterről, mind a szülőktől csak a pénzt szedték be. A Micimackó szintén nem az igazi. Az Au-pairnél 20000-ret akartak kérni egy éves tagságra, cserébe küldenek babysittereket, természetesen az óradíjon felül. Kicsit sok azt hiszem ez az összeg. Aztán az egyik anyuka a játszótéren ajánlotta az Emka baby clubot, és felhívtam őket. Nagyon kedvesek voltak már a telefonba is. Eljöttek családlátogatásra, megkérdezték az elképzeléseimet és annyi sitter közül választhattam, amennyiből csak akartam. Nem ők hívogattak, mint a többi baby-sitter szolgálatnál. A lányok egytől egyig nagyon profik voltak és szimpatikusak is. Már az első körben megtaláltuk az igazit, aki azóta is vigyáz Nikire. A lányom is imádja, nekem ez a legjobb garancia. A club folyamatosan tartja velünk a kapcsolatot, jár családlátogatásra, követi a fejlődését stb. Nagyon jó véleményem van róluk és ezt már több anyukától is hallottam. Leírom a számukat, ami nekem megvan, ha valakit érdekel én nyudogdt szívvel ajánlom: 06702945164, 06304521501
katka79
 


Sziasztok , mi a Micimackóék vagyunk !
Szerintem mi az igaziak vagyunk, mert soha egy szülőt sem zaklatunk.Kérhettek az egyetemet végzettől az óvónőig, vagy a nagymamipótlótól a korrepetáló tanárig s.t.b.
Ami pedig a legfontosabb, mi nem kérünk semmiféle díjazást tőletek a közvetítésért/DÍJMENTES A TELJES BONYOLÍTÁS/. Eljöhettek hozzánk látogatóba és nem gondoljuk, hogy be kéne tolakodnunk bárki lakásába, mert azok akik a ti gyermekeitekre fognak vigyázni azoknak kell hozzátok elmenni,és jól megismerkedni veletek. Mi alkalmazkodunk a ti pénztárcátokhoz és , ha bajban vagytok azonnal is a rendelkezésetekre állunk és vagy elmennek hozzátok felügyelni,vagy kérhetitek, hogy az arra felkészült kolléganőink kertes házában vigyázzanak gyermekeitekre.
Üdvözlettel a Micimackós lányok:06 70 314 70 43
bsz
 
 


Kedves Anyukák, Apukák, lurkók!


Gyermekfelügyelet Budapesten és környékén (Üröm, Solymár, Budakalász, Pilis...) reális áron

8 éves tapasztalattal és referenciákkal, valamint óvodapedagógusi diplomával rendelkező bébiszitter vagyok.
Egy szimpatikus családot keresek, akiknek délutánonként (hétfő 16-, szerda 16-19,csütörtök 16-, miden második péntek 13-21), este, éjszaka és hétvégeken egy megbizható, lelkiismeretes, és vidám bébiszitterre van szüksége hosszú távon. Nem csak vigyázok a gyermekekre, hanem játszva tanitom is őket!

1100,- Ft-os órabérrel dolgozom.
Esti, éjszakai gyermekfelügyelet 20-08 között 4500,- Ft alkalmankénti dij.

Pest környékén is vállalok gyermekfelügyeletet, de ilyen esetben a benzinköltség az óradijon felül fizetendő.
Saját autóval rendelkezem, amiben 2 db gyermekülés található, ha a gyermeket, gyermekeket szállitani kell.

Telefon: 06-30-811-44-54

Várom hivásukat, hivjanak bizalommal!
Kérem, csak azok jelentkezzenek, akik komolyan gondolják!
caruccia
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?