Új privát üzeneted érkezett!

gabi: nagyon drukkolok, h elmúljon a hányingered. kitartáááás!!!!!
a doki annyit mondott, h nem látja a kukit. neki szupi jó gépe van. előttem egy 11 hetesnek tutira megmondta, h fia lesz, mert kb ilyenkorra kialakulnak a külső nemi szervek is. a kislány később látszik, de mivel nem volt kuki, így kizárásos alapon. de nem mondta még rá az ámment!!!! olyan 70-30% az arányunk.

baleset: múlt héten majdnem frontálisan ütköztünk egy részeg előző sofőrrel. ehelyett a bal elejét kapta csak el az autónknak, de a kb két méteres árokban landoltunk. mi a férjem pajero terepjárójával voltunk, ami totálkárba tört. legalább 110el jött belént.
a férjem rögtön mentőt hívott, pedig kiszálltunk mindketten külső sérülés nélkül, de a baba miatt azt mondta hívja őket.
rögtön meg is néztek uh-al, ahol lassabb volt a baba szívhangja, mint kellett. rögtön kórházba vittek. infúzió és két napig bent voltam. már délre helyre állt a szívhang, de még másnap bent fogtak, majd harmadnap reggel engedtek el.
szerencsére már teljesen jól vagyunk. ma ezért mentem el a saját dokimhoz is, mert fájdogál a hasam. de megnyugtatott, minden szuper, sőt nagyobb a koránál a babóca, szebben fejlődik a nyakigláb bogyókánk!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Szaisztok....

Kati: Én olvastam egy másik topicban, hogy Mi történt veletek, hogy vertem volna agyon azt a részeg faszt!!!!Nagyan!!!!
Gratulálok a puncishoz!!! Neveken gondolkodtattok már :D ?????

Gabi:Sajnálom, hogy nem bírtál ki kellni az ágyból, de reméljük, ha betöltöd a 12 hetet akkor már jobb lesz :D Utolag is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!!

Jeanner: Hogy vagy???i történt tegnap???Ha gondolod írd meg nekünk :wink: Jobban vagy már???

Niki:Mizu mien volt a strandolás???

Bejni: lesz új telod???Vagy még nem???Mien ha igen???

Lanyus:Vártok 3 hónapot vagy már most megy rögtön élesben???

Hát Én meg majd szétrobbanok, Hétfőn 6 órán keresztül ügyköttem a körmöm, mert franciát csináltam meghosszabítottam a hosszát és stb...Erre nem fejeztem be, mondván nem tom, hogy követ vagy mintát rakjak-e bele, majd csüti megcsinálom...Nem tettem rá a fényzselét, és tegnap mielött bementem volna a szoliba bekentem magam...Hát persze a fehér-sárga lett...A k.rva életben...Állhatok neki átjavítani most....Ez lesz ma de nem 6 órán keresztül...
Tegnap is megszívtam egy rohandék vendég, említettem is neki, ha nem jönn mégsemm este 7 re akkor hívjon...45 percet vártam, hívtam és nem jött el és felsemm vette, telcsit kicsit semm voltam ideges, 9 re értem haza...Már 6 kor haza mehettem volna, és nem lett volna ilyen hosszú egy napom...és akkor állatam még neki főzni...Marha jó volt....
Remélem ma nem lesz ilyen fantasztikus napom!!!!
csip-csip18
 
 


csip: ha valóban kislány, akkor Zsófinak fogják hívni. egyébként fiú nevünk nincs is még.-de úgy tűnik nem is kell gondolkodni rajta.

sajnálom a tegnapi napodat.
ezt átérzem, h készül az ember, meg vár, meg minden, aztán arra nem képesek sokan, h megemeljék azt az úri telefonjukat és bepötyögjék a számot, h bocsika, de közbe jött valami. vagy ha hívod, felvegyék a telefont. ez egyfajta intelligencia mutató számomra.
remélem sikerül kijavítani a körmeidet!
mikor mész szabira? már csak a héten dolgozol?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 

 
 

Csip: még nincs új telefon, tegnap este kezdtem nézelődni, és a Samsung Diva az ami nagyon tetszik, természetesen lila színben, a második esélyes a Samsung S5230..de a Diva abszolút favorit:D:D:D

Kati: kisláááááány juhuhuuu:D:D grtgrt! Akkor most már lehet rózsaszínben (és természetesen lilában) álmodni :)

(Lila mániás vagyok..)

Jeanner: Remélem jobban vagy, és semmi baj. Ja és mindig elfelejtem írni, hogy tetszik a hajad, meglestelek a blogodon!

Lanyus, képeket,képeket,képeket:D (vagy iwiw elérhetőséget!!)

Gabi...Boldog Szülinapot, és sajnálom, hogy nem vagy jól, de hamarosan javulni fog..addig pihengess...és nemsokára Te is megtudod, hogy kék vagy rózsaszín:D olyan izgi..

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Ninike!
Hajrá 28 napos ciklus. Jó pancsizást hétvégére.

Niki!
Azért a szomszéd csajnak van egy kis esze, még ha nem is látszik mindig.

Bejni!
Én az ilyen emberrel megetetném a telefonom ha találkoznék vele…

Jeanner!
Ne idegeskedj! Tudom innen könnyű mondani. Pár nap és meglesz a lagzi és minden szép lesz.

Kati!
Sajnálom a balesetet.
Kiscsaj lesz! Csak ki ne nőjön neki. Magnéziumot nem mondta a doki hogy egyél? az jó poci görcsre.

Lanyus!
A képeket szívesen megnézném. Iwiwen vagyok!
Mi is most jöttünk haza a nyaralásból, lassan elfogy a szennyes.

Gabi!
Utólag is Boldog Szülinapot.

Csip!
Sajnálom a körmödet.
Ilyen vendégek esetén rossz szolgáltatónak lenni.

Tegnap meglett a hétfői vérvétel eredménye. Vasam jó. Inzulinom is egész tűrhető.
franci
 
 


franci: nem hízlaljuk magnéziummal a babócát, mert nem görcsölök, hanem csak fáj. c-vitamint mondott a dokim, olyan egész nap folyamatos felszívódósat. az erősíti a vérereket.
miért voltál vérvételen?

bejni: nekem az s5230as telefon van. meg vagyok vele elégedve. persze pirosban, mert én meg piros mániás vagyok. szép képeket csinál, és elég egyszerű kezelni. és valamivel jobbak a paraméterei, mint a divának. a férjem telefonbuzi, így ő ült két éjszakét a gép előtt. én telefonálni használom, meg a baba miatt cseréltük le a régimet, h jó képeket tudjak majd csinálni, mert persze a digitális gép soha nincs kéznél, amikor kell.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Szijasztok!

Gyors voltam, csak átfutottam a dolgokat itt, mert özön a meló...

Kati, gratula a kislányhoz :) ne aggódj, nem vagyok terhes. Nem csináltam terhességit, mert még mindig nem vagyok se szűz, se Mária :lol: az idegtől volt, amint lentebb nyugodtam, újra megindult a dolog..

Köszi lányok mindenkinek, jól vagyok, már amennyire jól lehet lenni ilyen fejetlenségben, de már csak két hét... :)

Bejni, köszi ;)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Kati!
Látszik hogy nem vagyok orvos. :oops:
PCO-s vagyok és pajzsmirigy alulműködésem is van. Sajnos a vasam is sokat alacsony. Szokásos ellenőrzés. Legközelebb csak 3 hónap múlva kell menni. Akkor szerencsére nem kell cukros lötyit innom.
franci
 
 


franci: mire írtad, h nem vagy orvos? tudtommal egyikünk sem az.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Na megjöttem vissza tértem, kész lettem :D de nem vagyok megelégedve magammal :? mert most rövidebb lett a körmöm :evil: Hétfőn jobban sikerült megcsinálnom, több kedvem is volt és jobb is lett, mint a mostani...na mind 1...

Meséljetek valamit :D Ki mit csinál most hétvégén???
csip-csip18
 
 


Hozzánk jön a hugom, ha minden jól megy, megyünk strandolni, ha nem, shoppingolunk :D

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Hozzánk is jön a húgom:D Holnap érkezik, és majd vasárnap megyünk wellnesselni Hajdúszoboszlóra..Sajnos a férjem nem tud jönni, mert már a főnöke nem nézi jó szemmel az állandó csavargást, ami ugye nem is meglepő, hiszen 40 napig ugye távol:) Szóval biztos fura lesz...de ez van...

Te mit csinálsz hétvégén?

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


Mi megyünk balatonboglára :D
Olyan lassan telik ez a mai nap :roll:
csip-csip18
 
 


Mindenki jó programokat talált magának hétvégére.

A miénk:
Holnap megyünk le a férjem szüleihez, pénteken átmegyünk a Mamámhoz. Egyik nap Nyíregyi állatkert, hétfőn haza. Kedden meló. De csak 4 nap. Utána megint szabi. Aztán jön az ovi.
franci
 
 


bejni: ti nemrég jöttetek haza nászútról! így ki lehet azért bírni!!!! egyébként te nem dolgozol még?

gabi: boglár az tök jó hely! ne sajnáljátok a pár nap horvátot vagy görögöt.

hozzám holnap jön a húgom. mi már kb. két hete költözünk, de még mindig nem látom a végét.
sajnos jövő héten már újra munka van. ez a két hét szabi hipp-hopp elszaladt.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Úgy látom ez olyan húgos hétvége lesz :D

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Kati, én még nem...most leszek 5.éves a jogi egyetemen..nyaranta szoktam dolgozni, de most ugye a nászút miatt erre sem volt időm:) de ez az utolsó ilyen nyaram, szóval nem is bánom:)

Jaja hugicás hétvége lesz:D kinek mennyi idős a testvére? Az enyém most lesz 14:D Ja és van egy öcsém is, ő 23:)

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


az én húgom 20. az öcsém pedig 23.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Nekem egy nővérem van :evil: Nem vagyunk valami jó tesók...Ja és 28 éves....

Bejni: lehet egy pofátlan kérdésem? :oops: Ha igen akkor: Ti most 40 napot voltatok külföldön igaz?Hogy szerveztétek le ezt a hosszú utat, hogy mindenhol voltatok és mentetek más-más országban ill.kinek volt az ötlete ekkor nászutra menni?És a legpofátlanabb kérdés most tenném fel :oops: :D Egy ilyen hosszú út mennyibe fáj az embernek?

Én Nászutnak Miaimba szertnék menni :wink:
csip-csip18
 
 


Csip!

lehet pofátlan kérdésed naná:D
39 napot voltunk, ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni. Természetesen az én imádott férjem találta ezt ki, ugyanis imád utazni:D Persze én is, de sosem jutott volna eszembe ilyesmi:D
Ő maga szervezte le, még külön programot is írt arra, hogy a repjegyeket úgy kombinálja, hogy minél több helyre eljutni a lehető legolcsóbban..Nagyjából február óta játszik vele, hogy minden jó legyen...és egyetlen római szálláson kívül, amit szerencsére 2 óra után el is hagytunk, és találtunk egy baromi jót, minden szuper volt:D


Repjegyekkel, szállással, vonatokkal, étkezéssel, és mindennel amit költöttünk kettőnkre misi alatt jött ki(ha pontosan érdekel, előkeresem neked a pontos végösszeget, és elküldöm privátban)..nagyjából ez is volt a terv..és végülis jól is jött ki a dolog, mert szerencsére sikerült tegnap eladnunk a férjem telkét, amit már 5 éve árulunk..:D

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


Az én hugom 16 :)

Bejni, ez nagyon szuper lehetett!!! :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Bejni: :shock: :shock: :shock: :shock: Azt nem sok szerintem én többet gondoltam :D Február óta...Az nem semmi!!!!!!!
Na akkor gratula a telek eladásával :D Ügyik vagytok...
csip-csip18
 
 


sziasztok!

Gabi, először is gratulálok a szülinapodhoz!!!! És kitartás már csak pár hét és megszűnik a folyamatos hányinger!

Kati, a Zsófi nagyon szép név, ja és még 1x gratulálok!!!

Bejni, nagyon jó lehetett a nászút és jó hétvégét!!!

Nekem 2 öcsém van.
Mi most utazunk Nóri után, és 4 napot leszünk a Balcsin!
Kellemes hétvégét!
Hétfőn jövök!

Ninike

Kép

Kép
ninike
 
 


Sziasztok.
Nah hát hol is kezdjem,bizots hosszú leszek de megpróbálom minél rövidebben irni nehogy huzzam a drága idötöket.
Esküvö: Csodásan szép napra ébredftünk aznap hisz láttam a babanetes barátaim tényleg elfujták a felhöket :) ksözsönöm nektek akik gondoltak rám
Kezdés fodrásznál 8 órakor,majd 11 re smink,ott ültem vagy 1 órát,közben a fotos meg videos végig ott voltak velem,nagyon jó tanácsokkal látták el a sminkesem!!!!!
Aztán jött a meglepi én ugy tudtam meg azt is beszéltük a férjemmel hogy ami kocsink lesz a menyasszonyi autó,de a francokat a kocsiból kiszállva láttam meg a gyönyörü fekete Bmw 5-t ...elakadt a szavam is ...és csak vifgyorogtam mint a gyerek...kiderült o már az elejétöl szövetkezett az egyik haverjával lés ök hozták össze a kocsit:)

Aztán a meglepi után jött az öltözés,4 rokon/barát segitett öltözni(ezuton is hála nekik :))

Aztán mikor kész voltam jött hogy leendöbelim megnézhet,hát neki is elakadt a szava:)

Elindultunk fényképezkedik..ezt nem taglalom majd iwiw-en beszélenk helyettem a képek :)

Majd negyed 4-re értünk haza én még ledobtam a menyasszonyi ruhám ,,és átöltöztem egy kicsit lengébbe,majd 4 elött 10 percel szoltak hogy ismét öltözzek...
Majd elindultunk,vagy 20 perc volt mig beértünk,hisz mi diktáltuk az iramotz,a söför végig nyomta a dudát,meg pesrez a rokonok is:)

Majd eljött a házassáfkötés...bevezettek minket meg a szülöket avároba,és onnan hallgattuk a Mi dalainkat amiket összeválogattunk,majd 5-10 percen belül megcsendült az ami a Bevonulonk: Bryan Adamas:Everthing I Do
A gyomrom a torkonban a szivem ezerrel kalapált,furcsa de isteni érzés volt:)
Majd bementünk,és immár férj és feleségként jöttünk ki :D

Aztán elmentünk még itt is családi képeket csinálni.
Aztán indulktunk vacsizni...a kaja fini volt a hangulat eszméletlen fergeteges!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ilyen jót még nem buliztam sosem!!!!!!

Aztán jöttek a feladtakok,majd menyecsketánc ahol 4 szer próbálkoztak de nem jött össze...
aztán már a férj vitt el magának!!!!!!

Utána jött a Mi meglepink a vendégeknek egy tánc!!!!!!!!!!!
Lassú kis andalitó,majd egyszer csak sziréna és bummmmmmmmm greas.footloose,n sync és mége yg tucat szám ,hatalmas siker volt ez az amerikában már elterjedt szokás. ÍAz én rokonaimnak hatalamas dolog volt hisz erröl ök nem is tudtak.
És azért is volt jó mert nem volt komoly a tánc hanem ilyen vicces paródiás volt:)

Hát igy ennyi jutott hamar eszembe!+!!!
De auzt megjegyzem ez az a nap amit bármikor ujra és ujra átélnék azzal akit a férjemül válaszottam: Lacival :)

Bocs ha sok lettem!!!!!!!

Jaj majd elfelejtem baba: mindenképp december elöbb nem
Vendég
 


lanyus: megírod a neved! szívesen megnézlek iwiwen.
még egyszer gratulálok!
szuper kis nap lehetett. én bele tudom élni magam. nekünk is csodás volt.
most már hajrá a babára fel!!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Lanyus én is megkukkolnálak!:D:D

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


privátba irjátok meg a neveteket mert csak ismerös láthatja a képeket:)
Vendég
 


Gabi
Drukk az UH-hoz és kitartás a hányingerhez....sajnálom, hogy ennyire rosszul vagy, remélem hamarosan elmúlik és végre élvezheted a pocakosságot! :?

Kati
Hú basszus! :shock: Örülök, hogy minden ok veletek.

Lanyus
Mégegyszer gratula nektek és sok boldogságot! December már mindjárt itt van! :wink:

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


lanyus: csak úgy borsózot a hátam :D :D :D Szép kis történet Én még olvastam volna, ha hosszabb lett volna :wink:
csip-csip18
 
 


Köszi csip-csip!!!!!!!!!!!!!!!ha majd eszembe jut valami vagy kiváncsi vagy szívesen irok még rola!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Amugy nem akartam huzni nagyon,mert vannak bizots olyanok akik nem kiváncsiak rá...
Vendég
 


Bejni!!!!!!!!! Jelöltelek iwiw-en!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Ment privi :)
csip-csip18
 
 


Lanyus, nagyon szépek vagytok:D:D Jól megkukkoltalak:D

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


Csajok mindenkinek jó hétvégét, elmentem nyaralni Balcsira...Hétfőn leszek, legyen mit olvasni :D :D :D

Vigyázzatok magatokra akik p.é körül vannak azoknak hajrá, pocakosoknak jó poci növesztés...Uh-nak jó babamozizást :D Ja és a tesztelőknek meg +++++++++++Remélem nem hagytam ki senkit!!!!

Sziasztok!!!!!!
csip-csip18
 
 


ja, láttamláttam:D Csak épp képeket nézegettem közben:D nagyon jók:D Szép volt a rucid, meg a hajad, meg a menyecske is:D szééép lilaaa:Dmeg helyesek vagytok a férjeddel!:D

12. Hetes uhu április 29. 10:00



Kép

Kép
bejni
Budapest XI. kerület
 
 


Lanyus: gratulálok neked.....jól sikerült a nagy napod, szép lehetett.

Gabi: BOLDOG SZÜLINAPOT [size=7](utólag is)[/size]

Kati: örülök hogy jól vagytok....egyik ismerősömék is balesetet szenvedtek (felborultak) mikor babát várt a lány, azóta már meg is született :D

Nekem is van húgom, 19 éves és Zsófinak hívják :D
+ még egy nővérem és egy bátyám, akivel nem igazán tartjuk a kapcsolatot....
Vendég
 


Csip: jó hétvégét neked is.........érezd jól magad :!:
Mi hétfőn utazunk el pár napra, úgy néztem hogy jó idő lesz...
Vendég
 


csip: jó pihenést!!!!!!!

egcsi: pontosan mikortól próbálkoztok?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Lanyus!
Privibe ment a nevem.
Nagyon szép lehetet az esküvőd. Miközben olvastam majdnem elsírtam magam. Ilyen szépeket mindig szívesen olvasok.
franci
 
 


Sziasztok!

Lanyus, gratulálok még egyszer! Nevem megy priviben :)

Gabi, utólag is boldog szülinapot!!!!

Csip, jó pihenést :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Sziasztok!
Köszönöm szépen a jó kívánságokat. :D Nagyon aranyosak vagytok.
Kati: Nagyon sajnálom a baleseteteket, de a lényeg, hogy komolyabb bajotok nem történt. És a bab jól van. :) Nekem is fáj néha a hasam, ilyen húzódásokat érzek, de ez hetente max. 1-szer van.
Múltkor belénk is majdnem belénk jöttek, a hülye picsa a belső sávból akart kikanyarodni jobbra... És mi meg pont jöttünk. Párom úgy kapta el és rántotta vissza kormányt mint egy rally versenyző, úgy hogy nem tört össze a kocsi... Na nekem úgy felgyorsult a szívem, hogy csak na...
Csip: Jó nyaralást és szép időt!
Lanyus: Nagyon örülök, hogy szép időtök volt. És minden jól sikerült. :))
Egcsi, Ninike: Hát lassan reméljük elmúlik, de mostanában inkább úgy van, hogy egy egy napom nagyon rossz utána pár egész jó nap jön. Már ez is valami. Uh-ra jövőhét kedden megyek. Remélem minden rendben lesz, ver majd a pici szíve.

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 


gabi: biztosan minden rendben lesz veletek!
azért is menetem, mert nem csak szúrkált, hanem fájt is a pocim. de csak a baba növöget.

12 hetes pocaklak:
Kép

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég voltam, ne haragudjatok :oops:

De amint lent láthatjátok, ma töltötte be kisfiam az első életévét! Ünnepelünk, csavargunk, készülünk a "bulira". Holnap jön a család apraja-nagyja, sok-sok ennivalóval is készülök.

Reményeim szerint, pár nap múlva tudok jönni!

Remélem mindenki jól van!
Gondolok mindenkire :D

Puszi, sziasztok!
belani
 
 


Belani, boldog szülinapot a kisfiadnak előre is!!!! :)

Kati, csini poci :)

Blogom: http://eletemnemetben.blogspot.com/

o.O Jeanner O.o

Kép

Kép

Kép
jeanner
 
 


Kati!
Édes a pocid!

Gabi!
Drukkolok a keddi dokihoz.

Ani!
Boldog Szülinapot Dávidnak!
franci
 
 


dávidnak boldog szülinapot!!!!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Belani: jó készülődést!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A KISFIADNAK :!:
Vendég
 


Kati: már jól látszik a pocid, szépen növöget......
Te mikorra vagy kiírva?
Vendég
 


Kati: Nagyon cuki a pocid. :))) Jó látni. Huu nekem nem sok minden látszik, vagy is én látom a változást, de múltkor a baba boltban megkérdezték, hogy már meg van a gyerek vagy miért nézek én egyáltalán babakocsikat... Na mind1, egyszer biztos fog látszani. :))
Boldog születésnapot a kisfiadnak Belani. :)))

Lilypie Fourth Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gabi85
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?