Sziasztok!
Köszönöm a kedves szavakat, hát eléggé padlót fogtam tegnap, de próbálom magamat tartani. Most van egy nagy fordulópont az életemben-életünkben. Tegnap a párom feltette anyóséknak a nagy kérdést, hogy segítenek-e?! Hát az anyósom azonnal tiltakozott, mert jelzáloghitelt kellene felvenni a házra még nekik. Ezen kívül mondta még nekik, hogy számunkra az lenne a hosszútávú és legjobb megoldás minden szempontból, ha eladnák a házat, és vehetnénk magunknak máshol egy másikat, a másik feléből pedig ők maguknak egyet. Hú, hát persze eszében sincs eladni, most hogy fel lett újítva, előtte meg naná azért, mert akkor még itt voltak a dédiék. Szóval tök mindegy, ő konok. Pedig mindenkinek sokkal jobb lenne.
A lényeg, hogy a férjemtől még nem hallottam ezt eddig, de tegnap közölte, hogy ha a drága mama nem hajlandó segíteni ezekben, akkor ha sikerült kicsit összeszednünk magunkat, albérletbe fogunk költözni, és akkor fizessék egyedül ők a ház után a mindenfélét. Hát ennyi a nagy sztori. Ezek nagyon nagy erejű szavak ám a férjemtől, mert borzasztóan ragaszkodik a szüleihez, ami végülis nem lenne baj, csak... szóval értitek na.
Apósom azt mondta, hogy ne hallgasson párom a mamára, majd ő ma elmegy, és megkérdezi azt a hitelt, és az egészre meg még alszanak egyet. Hát nem tudom, mire jutottak éjjel, merem remélni, hogy pozitív dolgokra. Szegény párom most szembesült anyukája ridegségével, azzal, hogy nem érdekli a nyomorunk, és hogy oldjuk meg magunknak. Gondolom elég szarul esett neki, még nekem is, bár én nagyon jól tudom, milyen.
Most pedig olyan, mintha várnám az ítéletet, hogy vajon halálra ítélnek, vagy csak életfogytiglani börtön vár rám/ránk. Eszméletlen ez a tehetetlenség!
Na, és most, hogy ezt leírtam, tudnotok kell, hogy csakis azért töröltem ki azt a hozzászólást, mert tudom, hogy sokszor nem ide írogató és tartozók is látogatják a topicot, akik közül lehetnek olyanok, akik rosszindulattal vannak irányomban. És akinek nem inge, kérem, ne vegye magára!!!!!!
Valószínűleg eme üzimet is kitörlöm majd, így tartom jónak, persze lehet, hogy tévedek.
Bettike, nagyon helyes kis babalakosztály
Niki, hidd el, a görbéd csodás, és nagyon is bíztató! Én is pityeregtem a 2. terhességemkor, amikor ciklus végefelé úgy látszott, nem vagyok babás, aztán dehogynem
Leti, hát szomorú dolog ez a hozzáállás az eü-ben, de nem lepődtem meg, sajnos
Baba, nagyon sirály, hogy pöpec kis helyet találtatok, ügyik vagytok
Mindenkit cuppantok, főleg akinek most nem írtam!