Sziasztok lányok!
Évi fel a fejjel, csak nem lesz gond! Hogy egy kicsit megnyugtassalak: anno, amikor Dönci miatt elég sokat voltam kórházban, sok benfekvö terhest megismertem és hátborzongató, hogy némely leendö anyukának mit kellett kiállnia a babája megszületéséért. Volt ott egy leendö anyuka, aki valamikor a 20. hét folyamán elvesztette a magzatvizét. Onnantól kezdve szigorú fekvés, még pisilni se kelhetett fel, semmit nem csinálhatott. Mivel a magzatvíz újratermelödik valamelyest, nem került szárazra a baba, de ami termelödött, az el is folyt neki mindig, mert a burok a hátsó falon repedt meg és azt nem tudták persze bestoppolni. Minden nap úgy ébredt, mintha az utolsó lenne és elvesztené a babát, az orvosok 0 % esélyt adtak nekik, de történnek néha felejthetetlen csodák. Kihúzták 5 további hétig, a baba nött és rugdosott, de amikor a szivárgás mellett vérezni és görcsölni is elkezdett, azonnali császár lett a 26. héten. Mindketten megmaradtak baj nélkül...
Egy másik leendö anyuka meg az elsö trimszeter végén vesztette el majdnem a babáját, mely burokkal együtt majdnem teljesen kicsúszott a méhéböl. Valahogy visszagyömöszölték a dedet, bevarrták a méhszájat, de újra kinyílt, így maradt nála is a szigorú fekvés. Fél éves húzott le a kórházban, senki nem volt még ilyen sokáig állandó lakó az osztályon. Én összesen 3x voltam ebben a fél évben kórházban, mindig meglátogattam, söt még utána is. Nagyon jó fej csaj volt. A vége az lett, hogy kihordta idöpontig a fiát és amire senki sem számított, nem akart a továbbiakban kibújni, nehéz szülése volt.
Sok ilyen történetet éltem meg. Hihetetlen dolgokat részben. Fel a fejjel, nem lesz semmi gond, csak jó kezekbe kerüljél, ha a szükség úgy hozza!
Clárika az autós történet húzós. Kíváncsi vagyok a folytatásra!
Dönci valami bacis cuccot szedett össze, idén 3x antibiotikum.
Szerdára nagyon kiütött a jóból: reggel terheléses cukor, utána anyáknapi reggeli az oviban, de ott nem maradhatok sokáig, mert rá 3/4 órával Eninél kell lennem az iskolában az osztályával napraforgómagos zsemlét sütni. Az elöbb még felhív Eni tanárnöje is, hogy nincs-e kedvem reggel az osztályt még a könyvesbolta is elkísérni (ilyesmire persze mindig jó vagyok és én marha eddig mindig el is mentem, hogy Eninek jó legyen a kedve töle), de most passzoltam.
Hogy ilyenkor mindig engem talál meg...
Eni ma is viharverten ért haza, mert az egyik kissrác, akivel már az oviban is gondok voltak és akivel a kezdetek óta bajaink vannak, megint aktiválta magát. Ez már a sokadik eset, hogy Enit hazafelé megveri, de ö se félös, visszavág, ezzel együtt ez nem állapot. Hogy sosincs nyugalom.
Reggel kérdeztem a gyerekorvost is, hogy mi legyen Enivel, mit tanácsol. Mondta, hogy a legjobb gyógymód, az iskolaváltás lenne. Mondtam neki, hogy ezzel az lenne a gond, ha pont megcsinálnánk, berendezkedik az új környezetbe, erre mi elköltözünk, mert végre találtunk valamit. Nem müködik ez sem igazán. Amúgy meg menjek el tesztelni a kórházba, nehogy más dolog is legyen a háttérben.
Megyek lassan aludni. Már olyan álmos vagyok, hogy állva is elalszok.
Puszi: én