Sziasztok!
Én csak a saját szülésem élményét akarnám röviden leírni, mert egy olyan kórházban szültem, ahol szerintem már közel járnak a középúthoz.
Szóval, ebben a kórházban van az IKEA szoba is, ahol Cory szült (Szent Imre), de én nem oda kerültem, mert már egy napja folyt a magzatvíz, de a fájások nem rendszeresedtek, és nem erösödtek. Nem akart beindulni a szülés rendesen.
Ezért végül a dokim, aki amúgy maga teljességel a szülés minél inkább természetes lefolyását kultiválja, és a szülés folyamatába nem is szeret normális körülmények között beavatkozni, sokkal inkább a háttérbe vonulva vár és figyel, oxitocint javasolt.
Egy egyágyas szülöszobába kerültem, ahol a párom is velem volt. A beöntés és a borotválás számomra nem volt megalázó, az rosszabb lett volna, ha ott kakilom össze magam, és úgy gondoltam, hogy ennyivel segíthetek a dokinak és a szülésznönek is.
Az infúzió bekötésével megvártuk a párom, mert én félek a tüktöl. Amikor ott volt bekötötték, azaz kaptam egy kanült, így nem kellett állandóan böködni. Rögtön kaptam egy antibiotikumot is, hogy a baba nehogy kapjon valami fertözést. Aztán magunkra hagytak minket. Mi meg csak vártunk. Kértünk magnót, hoztak. Leültem a bábaszékre, sétálgattam (mert itt az infúzióval és a CTG-vel a hasadon még ezt is lehet), ittam gyümölcslevet és ásványvizet, ettem szölöcukrot. A páromnak föztek kávét, hoztak nekünk meggyet. Áthozták az IKEA szobából a labdát is, azt is kipróbáltam. Amíg a párom WC-re ment, a szülésznö leült mellém, megfogta a kezem, és beszélgetett velem, amikor visszaért, kiment. Csak akkor jöttek be, ha vizsgálat jött, de csak finoman, nem tolakodóan, vagy, ha mi kértük, hogy jöjjenek. Vittünk be gyertyát is. Annyiszor kaptam tiszta hálóinget és lepedöt ahányszor csak kértem. Egyszer volt egy látogató szülésznö csapat is, de mielött behozták öket a szülöszobát megmutatni, megkérdezték, hogy beleegyezem-e, és miután igent mondtam, elötte gondosan betakargattak.
Amikor beindultak a tolófájások, a párom kiszólt, hogy vsz. jön a baba. A szülésznö feltett valami relaxációs indiai szitárzenét, másra nem is emlékszem a fájásokat kivéve, két fájás között ekkor már minden fekete volt, de a zene eljutott a fejembe. Jó volt hallgatni, megnyugtatott és ellazított. Még jobban tudtam figyelni magamra, a gyerekre, a fájásokra.
Aztán a szülésznö derekára támasztottam az egyik lábam, a másikat a doki bácsi segített fogni, és nyomtam. Fekve, mert már felülni nem volt eröm. De ez nem a doki kifejezett kérése volt, csak javaslata, és nekem akkor, ott, olyan szempontból jó is volt, hogy tudtam a két tolás között pihenni egy kicsit. Végül vágtak is, de nem is fájt. Amikor megszületett a gyerek, rögtön rátették a mellkasomra, közben a szülésznö egy kicsit letörölte róla a vért. A nyákot még akkor szívták le, amikor csak a feje volt kint. A köldökzsinórt, amíg lüktetett, nem vágták el. Én is megfogtam, olyan selymes volt. És sokkal vastagabb, mint amire számítottam. A kislányom szinte nem is sírt fel, csak nyöszörgött, de aztán egy kis simogatás, és dúdolás után csak pihent rajtam. Amikor a köldökzsinór elhalt, apuci elvágta, és ezután ö és a csecsemösnövér vitte el mérni a gyereket. Addig én megszültem a lepényt, és elkezdtek varrni. Másfél órát varrt a doki, szinte hímzett. Másnap már rendesen tudtam is ülni, nem fájt szinte semmit. Miután Borit rendbetették, visszahozták, és én rögtön mellre tehetettem. Aztán rooming-inben voltunk. A szoptatásban mindenki maximálisan segített, rengeteget tanultam tölük. Amikor hazamentem, már szinte mindenben volt valami kis tapasztalatom, fürdetés, pelenkázás, köldökcsonkápolás. Utolsó nap még egy gyógytornász is bejött, és megmutatta, milyen gyakorlatokkal tudok segíteni a szervezetemnek a regenerálódásban.
Röviden ennyi.
Bár a dokim szerint kifejezetten rossz szülésem volt, nekem csupa szép emlékem maradt. Ránk figyeltek, nem a maguk dolga volt a fontos. Lehet, hogy más kórházban már rég császároztak volna, itt, ha segítséggel is, de hagytak hüvelyi úton szülni. Rengeteg emberséget, kedvességet és odafigyelést kaptunk. Mindhárman. Utána pedig hónapokig dagadt a májam attól, hogy a doki bácsim azt mondta, ilyen mély alázattal átitatott szülést, mind részemröl, mind a kispapa részéröl keveset látott...
Az otthonszülés szép dolog, szívesen ki is próbálnám, de érzésem szerint, a megfelelö infrastruktúra még nincs meg mögötte. Nincs rá pénz. Mint ahogy sok másra sincs. Ettöl függetlenül jó lenne, ha valamikor teljes jogú alternativájává válhatna a kórházban szülésnek.
További jó eszme-cserét.
Puszi mindenkinek:
Dia