Aztabetyár Évi! Nálatok jól beütött a mennydörgös istennyila! (idöjárás tekintetében mondjuk itt is: a semmiböl olyan vihar kerekedett, hogy csak kapkodom a fejem, repül itt minden, még az is, ami nem madár...) Nem hiszem el, hogy létezik ilyen, hogy valakinek elveszik a megélhetését, még akkor is, ha adós! Nálunk ilyen nincsen, ha nincs miböl, akkor a hitelezö megszívta úgy rendesen és 10 év után el is évül a követelése, perelheti polgári úton, ha látja értelmét. Itt nem vesznek el egész családok megélhetését a hitelvisszafizetés miatt, de az is igaz, hogy még az unokák is azt fizetnék, olyan lassú a törlesztés, ha nincs miböl. Erösen remélem, hogy sikerül egy humánus megoldást találni, különben menni kéne bankot rabolni, mint alternatíva.
Mi éppen ezért nem megyük bele semmilyen hitelbe. Akkor inkább ne legyen semmink, de ez a függöség hosszú idöre nem nekünk van kitalálva, nem lenne egy nyugodt éjjelünk se!
Az anyós témához én is regényeket tudnék írni, de minek? A lényegen úgysem változtat. Az anyósomék nem laknak messze tölünk, de az unokáikat nem ismerik személyesen és nem is áll szándékukban. Ezek a gyerekek az ö szemükben az én basztardjaim, nem a saját vérük vére... Sajnos sose derült ki, hogy miért nem szívlelik a saját fiúkat és miért gyülölnek engem. Pedig én hosszú évekig törekedtem a nekik való megfelelésre, nagyon gyorsan megtanultam a nyelvüket (június közepén jöttem ki nulla nyelvtudással, decemberben középfokúztam Pesten, de nem jött össze, mert túl németes voltam és nem jártam tanfolyamra, így összevesztem németül a vizsgáztatómmal, majd januárban lefelsöfokúztam itt kint.), igyekeztem mindenre a kedvükre tenni, de az egész kapcsolatunk az elejétöl fogva a hullámvasút jellegét vette fel: voltak rövid kellemesnek mondható idöszakok, de zömmel csak a rámköpködés ment, hátulról támadás, kitagadlak édes fiam, ha nem küldöd haza ezt a k-európai kis kurvát, aki csak a pénzedre hajt és társaik. Annyi szerencsém van, hogy a párom mindig is mellém állt, ez sose volt kérdéses és így nincs kapcsolatunk, mert ö egyedül nem megy a gyerekekkel, nekem meg bejárási tilalmam van. Ök ülnek a nagy házukban a hatalmas kertjük közepén és egyedül vannak, pedig élvezhetnék az életüket is akár... Csóri gyerekek azt se tudják mit jelent a nagymama/nagypapa szó, mert anyám se egy tipikus nagyi és évi kétszer látva nem az, aminek lennie kéne. Ha valakit közelebbröl érdekel a kálváriám anyósékkal, mert voltak meredek húzásaik is szép számmal, utánaolvashat a "Mi, nök" fötopikon belül az "Anyósomról" címü topikban. Már pár éve írtam, de nem vesztett az aktualitásából, mert azóta se történt semmi fejlemény. Furcsa széthullott családok a mieink...
At pedig tényleg nagyon jó kérdés, hogy kinek használ ez az anyós-meny feszültség. Anyám is éppen ismételni készül a történelmet, hiszen ö is így startolt az életbe, hogy a szülei elutasították a választottját és ezt mi, gyerekek sínylettük meg, most meg ö teszi ugyanazt a saját gyerekeivel, ha velünk nem is olyan extrémen, mint az öcsém esetében. A fene se érti ezt.
A névválsztás nálunk se volt gubancmentes. Én a béke kedvéért felesben csináltam volna, vagyis egy német és egy magyar név, de a párom csak magyar keresztnevet akart a gyerekeknek és a legkisebb kivételével (lévén nem volt ott a születésekor, nekem meg mondanom kellett valamit) mindet ö választotta. Imádja azokat a neveket, melyekben "ö" betü van. Fel szoktam nemi a wikipédiából a magyar keresztneveket olvasni és ö abból szükít. Jó kis neveket szoktunk kitalálni... Aztán a végén mégis elég humán az eredmény, aztán mégis mekkora az ellenvetés. Szomorú ez is, de nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Nekem is évtizedekbe került, mire megszoktam a keresztnevem, ha meg nem is szerettem.
Keresztelö: Dönci kivételével mind evangélikusnak lett keresztelve, Dönci keresztelöjét érdeklödés hiányába el kellett halasztani és azóta is halasztódik. Kár, pedig olyan jó kis bulik szoktak lenni. Mi népies stílusban esküdtünk vidéken és úgy is kereszteltünk. Mindig a Düvö zenekar játszott (aki szereti a magyar népzenét, biztos ismeri, olyasmi, mint a Muzsikás), kint fözött ránk egy szakács család bográcsban igazi klasszikus magyar étkeket. A tyúkhúslevesbevaló hajnalban még kapirgált a szomszéd kertjében és hasonlók. Sajnos ez is egy ok volt a keresztelö halasztására, mert a szakácsasszonyka halálos beteg és már akkor is nagyon rossz börben volt. Én még fiatalként berágtam a katolikus egyházra, tehát már csak más jöhet szóba. A gyerekek evangélikus oviba járnak, az iskolában is van hitoktatás, járnak is, fontos nekik. Mi nem vagyunk vallásosak, de tiszteletben tartom a nem elvakult hivöket. A gyerekek meg majd eldöntik, hogy ök majd hogy akarják maguk csinálni.
A keresztelökröl vannak jó kis online fotóalbumjaim, ha valakit felcsigázott volna.
Most mennem kell, Eni szülinapra hivatalos, el kell vinnem.
Késöbb majd csápolok újra!
Puszi: barbi