Szüléstörténetem.
01.05.-én voltam Csodadokinknál, aki ultrahangon mindent rendben talált. Akkor már olyan érzésem volt, hogy mind ha mindig nedves lenne a hüvelyem, nem értettem, mert ilyen nem szokott lenni, de úgy gondoltam, hogy nagy a pocakom, a babák nőnek, ez biztos a terhességemmel együtt jár. Este haza felé viszont már zavart, az járt a fejembe, hogy sosem volt semmi folyásom, nem tudom, hogy milyen az, biztosan ez az. Másnap hajnalban pisilni mentem és ahogyan ültem le a wc-re jött egy nagy zutty. Akkor már tudtam, hogy nagy a baj, ez bizony magzatvíz. Gyorsan hívtuk a II. számú klinikát, Kósa doki épp ügyelt, így a telefonban mondta, hogy induljunk gyorsan. A legnagyobb hóesésben sikerült 3 óra alatt beérni, de Kósa doki már nem volt bent. A szülésznő megnyugtatott, hogy mire kell ott lesz. Megcsináltak minden vizsgálatot, kaptam szteroidot tüdőérlelőnek, és bekötöttek infulziót, nyomták belém a magnéziumot is, hogy megpróbálják visszatartani a babákat. Letoltak ultrahangra is. Uhu közben olyan rosszul lettem mint még soha, nem láttam, forgott minden, és úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, aztán fekve elájultam. Hogy ezt hogyan csináltam, a mai napig nem értem. Arra ébredtem, hogy legyezgetnek, remegve fázom, és az uhus orvos mondogatja, hogy nyugi minden rendben, szép nagyok a babák, 1600 és 1900 grammosak. Én meg csak azt hajtogattam , hogy ez 30 hét 5 nap csak, én most még nem szülök. Mire feltoltak a szülőszobába jött elém a szülésznő, hogy nagyon sajnálja, de dömping van, megszült közben két 28 hetes kismama és elfogyott a hely a koraszülött PIC-en. Sajnos el kell szállítsanak. De sem Székesfehérvár sem Debrecen nem tudott fogadni, annyi koraszülés volt, Pesten egy kórházban sem volt hely, így kényszerből a Máv-ba szállítottal mentővel, mert ott egy helyet jeleztek vissza. Szóval ott tartottunk, hogy szülnöm kell, de a gyerekeimnek nincs helyük. Azt is mondták, hogy egy baba marad a Máv-ba és egynek meg keresnek valahol helyet. Nekem sírógörcseim voltak, egyszerűen nem hittem el, hogy ez magyarországon megtörténhet. A Máv-os ügyeletes doki is engem szúrt le, hogy mit keresek én ott, és miért sírok, panaszkodjak inkább a Horváth Ágnesnek az ágycsökkentő művésznőnek. A felvételkor első kérdésként kérdezték, hogy H1N1 oltás megvolt? Mondtam : -igen . A következő kérdést már nem kérdezték, hanem mondták, hogy ugye 3-3,5 hete? Mondtam igen. Ott már statisztikát vezetnek, mert 10 koraszülésből 8 oltás után 3 héttel van. Nekem még szerencsém volt, hogy életképes babáknál indult be, de volt olyan akinek 22 hetesen, vagy 18 hetesen. Nagy nehezen felvettek a szülőszobára , kaptam egy műbőr szülőágyat, egy lepedővel letakarva, és egy plédet, azt mondták, hogy párnát ne kérjek, mert az a szülőszobán nem jár. Aki már szült az tudja, hogy a szülőágynál kényelmetlenebb ágy nem létezik, 3 darabból áll a fekvőfelület és nem lehet egy szintre hozni őket.
Én ezen az ágyon töltöttem 5 napot. Infulzióval, monitorozva, 4 óránként injekciózva, de nagyon előre „szaladtam”. Egyre jobban féltem tőle, hogy ügyeletes dokinál szülök, így felhívtam Csodadokinkat, aki mint mindig egy tündér volt. Ismeretséget keresett és talált, a Professzor jött le hozzám egy órán belül, hogy Hollandiából kérték meg, hogy vállaljon el engem. Nagyon hálás vagyok ezért Csodadokinknak, mert nagyon korrekt volt velem utána mindenki. A prof elmondta, hogy nagy a zűr, mindenki korababákat szül, nincs hely, amíg lehet visszatartjuk a babákat és talán ürül a Pic-en hely addigra nekik. 5 nap telt el így, amikor reggel pisilésnél láttam, hogy zavaros a magzatvíz, zöld volt a betétem is. Hanna a felső baba belekakilt a magzatvízbe .Volt nagy futkosás körülöttem, mert vasárnap reggel nem merték felhívni a professzor, amíg 3 orvos meg nem vizsgált. Közben kiderült, hogy a Hanna annyira a bordáim alatt van, hogy csak függőleges vágással lehet kiszedni belőlem. Ultrahangon látták azt is, hogy a nyakán van 2x a köldökzsinór, nem jó a szívhangja sem. Lénát rendben találták, ő volt mint kiderült a dugó, ha úgy fordult szivárgott a magzatvíz, de olyan is volt, hogy semmi nem jött, ilyenkor mindig reménykedtem, hogy húzhatom még pár hétig. 9 óra körül úgy döntöttek, hogy mivel egyre rosszabbak az értékeim hívják a professzort, én közben azon izgultam, hogy a férjem odaérjen hozzám mire szülök, mert 200km-re lakunk és ő otthon volt. 1 óra 7 perc alatt a kórházba volt mellettem. A prof. mire megvizsgált a babák átrendeződtek, így vízszintes vágással 2010.01.10.-én 10 óra 10perckor megszületett Léna 1485 grammal és 11perckor Hanna 1630 grammal. Azt mondták, hogy a visszatartás alatt már sorvadtak a babák bennem. Rögtön felsírtak, ügyesek voltak. Én közben nagyon véreztem, így nem volt egyszerű a császárom. Az ügyeletes doki aki a profnak asszisztál meg is kérdezte, hogy akar még gyereket? mondtam, hogy nem, de a méhemet igen! Így a proffal jó darabig stoppolgatták, ha nincs Csodadokink jóvoltából a prof. nekem ma nincs méhem. És még valami!- azt mondta a prof. a 10 hónapos mioma műtétes hegemre, hogy bárki csinálta gyönyörű, profi munka, és sehol nem újult ki mioma sem. Az érzéstelenítés félelmetes dolog, tényleg semmit nem érzel, de fantom érzéseid viszont vannak. Én úgy éreztem, hogy nyújtott lábbal fekszem a műtőasztalon, szinte még zsibbadt is a vigyázban fekvéstől, és amikor oldalra néztem, ott volt az én lábam hatalmas terpeszben. Meg is kérdeztem, hogy ez biztosan az enyém-e mert hihetetlen volt, hogy mást éreztem mint amit láttam. Az oxitocin infúlziós következő két nap számomra újabb „szülés” volt, mert a méhvérzésem miatt nagy ütemben kaptam a méhösszehúzót, néha azt hittem, hogy újra szülök úgy görcsöltem tőle. 8 óra mozdulatlan fekvés után 18 óra után felvittek a nőgyógyászati osztályra, mert csak ott volt hely, a babáim pedig másik épület másik emeletén a Pic-en voltak már. Ott mivel intenzív részleg az a szabály, hogy 13.30-tól 14 óráig, illetve 19.30-20 óráig láthatod csak őket. Én látni akartam őket mindenképpen, így jött az erőpróba. 9 órás hassal másik épület, másik szárny, másik emelet…………..Nem vagyok egy gyenge nő, de higgyétek el, hogy csak az ösztön vitt előre, mert erőm az nem volt. Műtét előtt 80 volt a hemoglobinom, műtét után reggel 73. Vért akartak adni, de megtagadtam. Tudni akartam, hogy minden rendben van-e a babákkal?- A dokinő azt mondta, hogy ügyesek, minden a legnagyobb rendben, antibiotikumot kapnak a kakis magzatvíz miatt és folyadékpótlást infúlzión, de minden oké. Megnyugodtam. Másnap már a látogatásnál láttam, hogy Hannával valami nem oké, nem jól veszi a levegőt, a mellkasát a bordái alá szívja, behorpadt, nehézkes a légzése. De a dokik azt mondták, hogy minden oké, ne pánikoljak. Másnap a gyerekorvosunk hívta fel a Pic osztályt délelőtt mert éreztem, hogy gond van. Megnyugtatták, hogy minden a legnagyobb rendben van. Félelmetes, hogy csak látogatási időben tudhatsz a babáidról délelőtt nem. Mire mentem 13.30kor Hanna már lélegeztető gépen volt, 4 helyre folyt az infúlzió és altatták. Mindenfelé gépek püttyögtek, vérnyomás, pulzus, szaturáció, ekg, monitorok, gyógyszeradagoló automaták stb.
A félelem az ájulási inger és a gyomorgörcs miatt lemerevedtem az inkubátor előtt és csak arra tudtam koncentrálni, hogy túl kell élnie. Mikor a doktornő észrevett, odajött és elmondta, hogy nagy a baj, tüdőgyulladása van, szepszist kapott, ők mindent megtesznek, de kétesélyes a dolog. Három borzalmas nap jött utána, rettegve mentem látogatni, remegtem, ha megszólalt a telefonom, mert azt mondták, ha van változás hívnak. Hál Istennek túléltük, de 1320 grammra fogytunk.
Két hetesen még nem értük el a születési súlyunkat sem. A Máv kórház közben ellenőrzést kapott és kiderült, hogy nem tartozunk oda, át kell minket a területileg illetékes lakhelyünkhöz közeli kórházba szállítani. Én könyörögtem, hogy had maradjunk, de a szállítást nem úsztuk meg. A hiper-szuper Pic-ről egy borzalmas csecsemőosztályra kerültünk, ahol a rota vírus és az influenza a gyengébb betegségek közé tartozik. Fertőtlenítés nincs, a fürdőkád az előző beteg gyerektől még szaros stb. Az inkubátoroknak pedig némelyik ajtaja egyszerűen hiányzik. 3 napot bírtunk ki ezek a körülmények között és saját felelősségre hazajöttünk.
A kórház fenyegetőzik, hogy feljelent kiskorúak veszélyeztetése miatt, én hárítom, szerintem ők veszélyeztetik ilyen beteg gyerekek között a 1,5 kilós babáimat. Így vasárnap óta itthon vagyunk, hízunk, Léna 1790, Hanna 1840 gramm. Bocsi, hogy nincs időm átfogalmazni, több nekifutásra kicsit szedett-vedett módon írtam, de a lényeget remélem ki tudjátok venni.