én mire eljutottam a rossmannba, kiröhögtek az eladók, hogy már reggel nyitáskor elfogyott, gondolom ott is hasonló jóképességű anyukák pakolták tele a kosarukat. liberot tudtam venni az utolsó darabot és hippes teából is már csak 1-2fajta volt. kiszámoltam közel 1500ft volt a spórolás, a bébiételek jók lettek volna. az instant hippes tea isteni, boti 4 hós korától issza, alma citromfű a legjobb szerintem, de boti mindegyiket szereti. őszibarack-mangó, erdei gyümiset vettem, most itthon csipkebogyós van.
hát boti engem is meg tud nevettetni, csak én idegi alapon röhögök. alvás megint nem tartozik a kedvenc tevékenységi körei közé, annyira jó gyerek a lakásban, hogy még -7 fokban is rohantam le vele, mert igényelte. ő jól elvolt bebugyolálva, én meg kockára fagytam.
a következő gyerkőcnél figyelem kati kezét, mert szerintem botinál valaki futott, úgy készülhetett. legközelebb mindenki ülni fog, garantálom, ott leszek! még egy ilyen kis ördögfióka, mint boti, hát sok nyugtatóval talán elmenne
bibus!
sajnos nem csak a légzésfigyelő, ami olcsóbb kint, 11 éves korukig ingyen van a gyógyszer a gyerekeknek, ruhák, cipők, stb. pedig ott egy kicsit jobb az életszínvonal.
hát a légzésfigyelővel kapcsolatban én nem tartozom a használók táborába. sajnos botit csak úgy engedték ki 3 naposan, sárgán, koraszülöttként a kórházból, hogy venni kellett egyet, 3 nap után eladtam teszveszen. ez a szar mindenen besípolt. mozgásérzékelő inkább, mint légzésfigyelő. azt hittem sokszor a szívem megállt. hála istennek mind a 12!!!!!!! téves riasztás volt két nap alatt. viszon ennek "köszönhetően" boti azóta velünk alszik, pedig kiságyba akartam szoktatni, de nem mertem, mert féltem, hogy baja lesz, viszont a pittyegéstől és magától a légzésfigyelőtől nekem a szőr égnek állt a karomon. főleg, mivel egyedül voltam itthon, norbi dolgozott. következő gyerkőcnél sem lesz, az tuti. de ez csak az én véleményem!
a hintában terpeszben alvós képe rékának a fiatalságomra emlékeztet
ritáék képe:
[/url]
[/url]
szomorú vagyok!
Egyszerűen csak eltűnünk ,és elfelejtjük egymást, amit nagyon nem szeretnék 
[/url]
Kristóf 28.heti 4D 
Én ezen az ágyon töltöttem 5 napot. Infulzióval, monitorozva, 4 óránként injekciózva, de nagyon előre „szaladtam”. Egyre jobban féltem tőle, hogy ügyeletes dokinál szülök, így felhívtam Csodadokinkat, aki mint mindig egy tündér volt. Ismeretséget keresett és talált, a Professzor jött le hozzám egy órán belül, hogy Hollandiából kérték meg, hogy vállaljon el engem. Nagyon hálás vagyok ezért Csodadokinknak, mert nagyon korrekt volt velem utána mindenki. A prof elmondta, hogy nagy a zűr, mindenki korababákat szül, nincs hely, amíg lehet visszatartjuk a babákat és talán ürül a Pic-en hely addigra nekik. 5 nap telt el így, amikor reggel pisilésnél láttam, hogy zavaros a magzatvíz, zöld volt a betétem is. Hanna a felső baba belekakilt a magzatvízbe .Volt nagy futkosás körülöttem, mert vasárnap reggel nem merték felhívni a professzor, amíg 3 orvos meg nem vizsgált. Közben kiderült, hogy a Hanna annyira a bordáim alatt van, hogy csak függőleges vágással lehet kiszedni belőlem. Ultrahangon látták azt is, hogy a nyakán van 2x a köldökzsinór, nem jó a szívhangja sem. Lénát rendben találták, ő volt mint kiderült a dugó, ha úgy fordult szivárgott a magzatvíz, de olyan is volt, hogy semmi nem jött, ilyenkor mindig reménykedtem, hogy húzhatom még pár hétig. 9 óra körül úgy döntöttek, hogy mivel egyre rosszabbak az értékeim hívják a professzort, én közben azon izgultam, hogy a férjem odaérjen hozzám mire szülök, mert 200km-re lakunk és ő otthon volt. 1 óra 7 perc alatt a kórházba volt mellettem. A prof. mire megvizsgált a babák átrendeződtek, így vízszintes vágással 2010.01.10.-én 10 óra 10perckor megszületett Léna 1485 grammal és 11perckor Hanna 1630 grammal. Azt mondták, hogy a visszatartás alatt már sorvadtak a babák bennem. Rögtön felsírtak, ügyesek voltak. Én közben nagyon véreztem, így nem volt egyszerű a császárom. Az ügyeletes doki aki a profnak asszisztál meg is kérdezte, hogy akar még gyereket? mondtam, hogy nem, de a méhemet igen! Így a proffal jó darabig stoppolgatták, ha nincs Csodadokink jóvoltából a prof. nekem ma nincs méhem. És még valami!- azt mondta a prof. a 10 hónapos mioma műtétes hegemre, hogy bárki csinálta gyönyörű, profi munka, és sehol nem újult ki mioma sem. Az érzéstelenítés félelmetes dolog, tényleg semmit nem érzel, de fantom érzéseid viszont vannak. Én úgy éreztem, hogy nyújtott lábbal fekszem a műtőasztalon, szinte még zsibbadt is a vigyázban fekvéstől, és amikor oldalra néztem, ott volt az én lábam hatalmas terpeszben. Meg is kérdeztem, hogy ez biztosan az enyém-e mert hihetetlen volt, hogy mást éreztem mint amit láttam. Az oxitocin infúlziós következő két nap számomra újabb „szülés” volt, mert a méhvérzésem miatt nagy ütemben kaptam a méhösszehúzót, néha azt hittem, hogy újra szülök úgy görcsöltem tőle. 8 óra mozdulatlan fekvés után 18 óra után felvittek a nőgyógyászati osztályra, mert csak ott volt hely, a babáim pedig másik épület másik emeletén a Pic-en voltak már. Ott mivel intenzív részleg az a szabály, hogy 13.30-tól 14 óráig, illetve 19.30-20 óráig láthatod csak őket. Én látni akartam őket mindenképpen, így jött az erőpróba. 9 órás hassal másik épület, másik szárny, másik emelet…………..Nem vagyok egy gyenge nő, de higgyétek el, hogy csak az ösztön vitt előre, mert erőm az nem volt. Műtét előtt 80 volt a hemoglobinom, műtét után reggel 73. Vért akartak adni, de megtagadtam. Tudni akartam, hogy minden rendben van-e a babákkal?- A dokinő azt mondta, hogy ügyesek, minden a legnagyobb rendben, antibiotikumot kapnak a kakis magzatvíz miatt és folyadékpótlást infúlzión, de minden oké. Megnyugodtam. Másnap már a látogatásnál láttam, hogy Hannával valami nem oké, nem jól veszi a levegőt, a mellkasát a bordái alá szívja, behorpadt, nehézkes a légzése. De a dokik azt mondták, hogy minden oké, ne pánikoljak. Másnap a gyerekorvosunk hívta fel a Pic osztályt délelőtt mert éreztem, hogy gond van. Megnyugtatták, hogy minden a legnagyobb rendben van. Félelmetes, hogy csak látogatási időben tudhatsz a babáidról délelőtt nem. Mire mentem 13.30kor Hanna már lélegeztető gépen volt, 4 helyre folyt az infúlzió és altatták. Mindenfelé gépek püttyögtek, vérnyomás, pulzus, szaturáció, ekg, monitorok, gyógyszeradagoló automaták stb. 
A félelem az ájulási inger és a gyomorgörcs miatt lemerevedtem az inkubátor előtt és csak arra tudtam koncentrálni, hogy túl kell élnie. Mikor a doktornő észrevett, odajött és elmondta, hogy nagy a baj, tüdőgyulladása van, szepszist kapott, ők mindent megtesznek, de kétesélyes a dolog. Három borzalmas nap jött utána, rettegve mentem látogatni, remegtem, ha megszólalt a telefonom, mert azt mondták, ha van változás hívnak. Hál Istennek túléltük, de 1320 grammra fogytunk. 
Két hetesen még nem értük el a születési súlyunkat sem. A Máv kórház közben ellenőrzést kapott és kiderült, hogy nem tartozunk oda, át kell minket a területileg illetékes lakhelyünkhöz közeli kórházba szállítani. Én könyörögtem, hogy had maradjunk, de a szállítást nem úsztuk meg. A hiper-szuper Pic-ről egy borzalmas csecsemőosztályra kerültünk, ahol a rota vírus és az influenza a gyengébb betegségek közé tartozik. Fertőtlenítés nincs, a fürdőkád az előző beteg gyerektől még szaros stb. Az inkubátoroknak pedig némelyik ajtaja egyszerűen hiányzik. 3 napot bírtunk ki ezek a körülmények között és saját felelősségre hazajöttünk. 
A kórház fenyegetőzik, hogy feljelent kiskorúak veszélyeztetése miatt, én hárítom, szerintem ők veszélyeztetik ilyen beteg gyerekek között a 1,5 kilós babáimat. Így vasárnap óta itthon vagyunk, hízunk, Léna 1790, Hanna 1840 gramm. Bocsi, hogy nincs időm átfogalmazni, több nekifutásra kicsit szedett-vedett módon írtam, de a lényeget remélem ki tudjátok venni.
