Tina!
Köszönöm a gyerekek nevében is a dícséreteket, nagyon aranyos vagy. Tényleg mindenki mondja, hogy nini milyen feltünöen szép gyerekek, de én még sose tulajdonítottam neki jelentöséget. Az én almom, szeretem öket, aztán ennyi. Azt, hogy ki milyennek látja öket, az annyira szubjektív, ezért nem is bolondítottam magam vele. DE tényleg elgondolkoztató már ennyi elismerés, amennyit bezsebelnek. Például Iminek és Regönek van egy tényleg feltünö kisugárzása. Regö mindenkit levesz a sármjával a lábáról, Imi meg úgy tud azokkal a nagy özike szemeivel nézni, olyan alázatosan és szeretetteljesen, mint egy hüséges házi eb. Regönek fanclub-ot lehetne alapítani, mert ha valaki felhív minket, vagy találkozik velünk, mindig az az elsö kérdés, hogy hogy van Regö, aztán jönnek a többiek...
Regöt már sokan próbálták lealkudni, hogy nekik is ö kéne.
Amíg Regö rendszeresen a kórház lakója volt, ott is mindenkit levett a lábáról. Olyan volt már ez nekünk, mint egy csúcsszuper gyerekmegörzö egyéni egészségügyi programmal. Regö gyakorlatilag csak a tényleges kezelések idejére volt a saját ágyában, minden mást, amit mobil módon is meg lehetett oldani, megoldottak vele úgy. Volt egy osztályos babakocsi, abban posztolt, inhalált, kajált, aludt, játszott. Mindig a növéreket szórakoztatta, amikor elkezdett újra lábra kapni, elkísérte a dokikat a vizitre, ment a többi gyerekosztályra is látogatóba a növérekkel, segítette a takarítónönek, szóval imádták. Ránk ilyenkor nem nagyon volt szüksége, örült nekünk, de egy óra látogatás után fogta a cuccunkat és az ö másfél évével kirakta az ajtó elé, becsukta az ajtót, integetett, majd vigyorogva visszatért a növérekhez. Halálos egy pasi. Mindent nagyon alaposan megfigyelt, néha már a szobákat is átrendezte úgy, ahogy ö azt látta, hogy csinálni kell. Ha nem a saját szememmel látom, talán dajkamesének tudom be ezeket a történeteket. Esténként, ha felhívtam az osztályt, beszámoltak a tevékenységéröl és hogy már "hazaért-e" vagy még "úton" van. Egy évesen kezdtük a kórházba járást és két évig ez is ment. Hónapokként landolt ott. Már törzstagnak számított és kapkodtak érte a bechek-koláskor. Olyan igazi mintapaciens volt, nem hisztizett, mindent meg lehetett vele csinálni, nem üvöltött, ha egyedül volt, megvolt nélkülünk és mégis olyan kis személyiség, hogy le a kalappal elötte. Nem egy erös testalkat, de tényleg sugárzik.
Hüha, nagyon belelendültem a kis félistenem imádatába.
Megyek és teszek valamit a hányingerem ellen, aztán koradélután irány a játékbazár. Húsvétra a beszerzési kör elsö állomása...
Barbi