Az én tippem a keresztbe tett lábak, egy kéz az arc elött, szerintem neme nem megállapítható a kép alapján, de egy biztos: nagyon kis formás!
Az én kis manómnak a feje a géppel szemben ülve balról van, kezei nem látszanak, de utánaszámoltunk, a lábacskái se nagyon.
Tettem fel pár képet a gmail-re magamról/magunkról, de a gyerekekröl még nem. Az elsö kép 10 éve készült, az esküvös 2002-ben, aztán a fiam és a lányom keresztelöjéröl is van egy-egy kép. A legkisebb még nincsen megkeresztelve, mert érdeklödök hiányában elmaradt.
Holnap igyekszem tovább tunningolni az állományt.
Ma kenyeret sütöttem ill. répatortát. Nagyon finom lett, mint mindig.
Ircsi ne feledd a kérdésemet!
A barátnöm már egyszer kidobott, ennek van már pár éve. Akkoriban szinte minden nap találkoztunk és nem én kezdeményeztem, mégis neki lett sok és lepasszolt seperc alatt. Aztán volt adásszünet, míg a gyerekek révén megint egymásba nem botlottunk. Aznap éppen öszinteségi rohama volt, pedig addig is összefutottunk, de még köszönni se volt hajlandó. Éppen a pszihológustól jött, mert depressziós. Mint utóbb kiderült, ö fogadott gyerek, a saját szülei és testvérei kitaszították a családjukból, amit sose tudott megemészteni. Nagyon jó dolga volt a nevelöszüleinél, van két fiú "testvére", akik hozzá képest vitték valamire. A barátnöm óvónö...
A nevelöszülök profok, matekosok. Mindent megadtak ill. megadnak neki, nincsenek gondjai. Az egyik tesó is depressziós lett, nemrég engedték ki a klinikáról (öngyilkosjelölt), a barátnöje szintén buggyant, öt újra bezárták személyiséghasadással... A barátnöm fia évek óta jár pszichés kezelésre, 7 éves, eddig bekakilt ill. pisilt, kicsit ki-(vagy be-?)számíthatatlan idönként, agresszív fázisai vannak, amit nehéz kézben tartani. Állítólag azért lett ilyen, mert elütötték a ház elött a kutyáját...
A barátnöm komoly bogyókat szed, a fia is kap valamit. Gondolom ettöl vannak a hangulatingadozásaik, stb. Még jó, hogy orvos családból származok és sok hülyeséget megéltem már.
Érzelmileg nem érzem barátnömnek, amióta lepasszolt annak, de akkor minek nevezzem? Ö se tudom, hogy hogy áll velem/velünk, de nem is nagyon érdekel. Minden egyes alkalommal úgy megyek hozzá, mintha utoljára tenném. Ha igazán belegondolok, egyáltalán nincsenek barátaim, mert ezt a helyet nehéz bevenni. Rengeteg csalódáson vagyok túl, éppen azért, mert Csillaghoz hasonlóan én is szeretem alapjában véve az embertársaimat és nagy az érzelmi bázisom, még a sok eszementnek is jut belöle, mert mindenkiben próbálok valami jó tulajdonságot találni, még azokban is, akik engem gyülölnek. Eddig elmondhatom, hogy senkit se gyülölök, annyira távol áll tölem ez az érzés. Szerintem a közöny rosszabb és ebbe beleesnek az anyósomék...
A másik barátnöm a kicsit visszamaradott kisfiával mégse jött, mert beteg lett. Mi fülek vagyunk egymás számára. Van a gyerekkorunkban pár dráma, ami összeköt minket és a családi fejlemények is sok hasonlóságot mutatnak. Kedveljük egymást, de nem halnánk bele, ha nem látnánk többet egymást az életben. Ö nem olyan, mint én, hogy lemegyek egy szimpatikus emberért a térképröl.
A 3. elvi barátnöm teljesen megörült, vele lassan elpusztul a kapcsolatunk, mert már semmi közös nincsen bennünk. Az egykor közönséges, de vicces valakiböl közönséges, de érvényesülni akaró valaki lett, aki leszarja az öt a tenyerén hordó férjét, szapulja, elhagyná, a gyerekit is lepasszolja egész nap, mert ö most munka mellett tanulni is akar, mert nem érzi magát valakinek, stb. Kell neki ehhez egy új férj és egy új lakás. Hát nem tom. Eddig sikerült mindig annyira észhez térítenem, hogy azt a kedves, de egyszerü férjét nem dobta ki nagy ívben. Ha az én férjem lenne ilyen önzetlen, régen kialudtam volna magamat!
Itt vége is a dalnak a helyi alapanyagból. Otthon meg nem is tudom mit mondjak. Soha senki nem jön felénk, pedig onnan ide is annyiba kerül, mint innen oda és mi se a pincébe lévö nyomdánkban nyomjuk a pénzt. Mindig felajánlom a vendégszeretetünket, kinézem a baromi olcsó repjegyet, söt megszervezem a taxiszolgálatot is, hiszen állandó a baráti körünkben a jövés-menés, de nem jön senki. Tavaly mindenkit meglátogattunk otthon, naponta több 100 km-t gyalultunk le 4 gyerekkel a fedélzeten, mindenki megígért mindent, de nem jön senki. Jellemzöen minél messzebb laknak a népek, annál valószínübb, hogy találkozunk. A keresztelöinkre se a magyarok jönnek el a szomszéd faluból, hanem Milánóból, New Yorkból, Prágából és Tallinból, de akiknek csak át kell a szomszédba menni, azok lemondják lehetöleg aznap. Ezek a tapasztalatok némiképpen lehütötték a lelkesedésemet.
Sebaj, vannak apró híveim, legalább 4 darab háztájiban.
Ma megmondtam a gyerekeknek és nagyon örültek a létszámemelésnek.
Jól megdajkálták a pocakom.
Mentem gyerekek, elkapott a szófosás, bedölök az ágyba némi regenerációra.
Jó éjt, rémálom és görcsmenteset!
Barbi