Új privát üzeneted érkezett!

Sziasz!!!


Köszönöm a tejcivigaszokat. Közben én is valami hasonlókon gondolkodtam. Amikor Lukács elkezdett nagyon mozogni és nem hízni, már átestem a "jaj, biztosan nem elég erős a tejem" dilemmán. Ha előbb leülök, átpörgetem az eseményeket, akkor biztosan eszembe jutott volna. na, akkor mondták már, hogy a tej nem erős. vagy gyenge.... Szóval Lukácsom, aki napközben néha nem hajlandó a cicit elfogadni, mert egyedül akar enni, bármit, nokedlit, húst, gyümölcsöt, éjjel akarja az eljátszott szopit bepótolni. Remélem, leszokik róla! :lol:

Lukács elkezdett lépegetni....
Nem kellett eddig vezetgetni. Sőt, ha valamiért felállítottam és fogtam a kis kezeit, rögtön leült. Erre ma, kaláccsal a kezében, simán odament a nagymamához. Az első pár lépésnél a dohányzó asztal széle a hóna alatt volt, majd az elfogyott, így támaszték nélkül 2-3 lépést megtett. Egyedül. Többször is.
Kibújt az ötödik fogunk is. Van még három nagyon közel a felszínhez.

Gyöngyi! Szééépek vagytok együtt. Igazi szerelmesek! :lol:

Tücsök! Próbálj pihenni, bár gondolom a srácok,a csajszival most ezt egyáltalán nem hagyják...
Nagyon kíváncsi vagyok a tündérbogaradra. Biztosan gyönyörű kicsilány. Ha egyszer lesz időd és energiád, kéééérlek, hozz képet és mesét is!

Ilonám! Mi volt a dokinál? Uh? Kép? Valami???

Csajok! Majd tesztek ide is képeket a falvédőkről? Csak az esztétika kedvéért....
Mi Lukács szobájában a hideg falat hungarocell lapokkal borítottuk be, majd arra tettük a tapétát. A plafont pedig szintén hungarocell álmennyezettel szigeteltük.

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Lányok,

mindenkinek köszönök minden infót és bátorítást inszem ügyben. Remélem tényleg minél előbb bele tudunk vágni.

De most végre jönnek az ünnepek és a szabi, lehet kicsit lazítani... még ez az egy hét is olyan jó tud lenni ilyenkor.

Mivel már nagyon nem leszek internet közelben szeretnék nagyon boldog, örömteli Karácsonyt kívánni mindenkinek sok-sok vidámsággal és pihenéssel!!!

puszi:
csibe
Vendég
 


csibe, fel a fejjel, szurkolok a sikeres inszemért!

odry, falvédő engem is érdekel!

Nálunk saját készítésű van. Vettem a boltban pontosan méretre vágott szivacsot, pipalécet, amit a falra rögzítettem (jobb lett volna felfúrni, de én csak kétoldalas ragasztóval ragasztottam), és a pipalécre tépőzárat ragasztottam, steppelt anyagot megvarrtam hozzá (ezt is jobblett volna varrónőre bízni), arra is körbe tépőzárat, és már kész is. Leszedhető, mosható.
Rémálmom a gyerekkorunkból ismert falvédő, a nagy kampós szögeken, tudjátok, mi van ha valami gyerek beleüti a fejét, brrrr.

gyöngyike, ugye jobban van már a kis köhögős?

lányok, képet nem készítettünk, de szenzációsan nagy már a mi kislányunk (90%), és ma hajnalban határozottan éreztem, ahogy mozog a kis feje. Mert legalább tegnap azt is megtudtam, hol milyét érezhetem. Végre eljutottunk ide is, kezdek röpködni a boldogságtól.

Mindannyiótoknak békés, boldog karácsonyt kívánok!
bbilona
 
 

 
 

Sziasztok!
Ilona!Gratulálok a 90 %-os kislányhoz!
Szupi hogy már érzed is.
Anna még mindig köhög, de csak este és éjjel. Remélem már hamarosan elmulik neki.
Csibe! Neked is Kellemes Ünnepeket Kivánok!
Zel!Gratula a lépésekhez!!!
Domo! Nagyon sok boldog névnapot kivánok Neked (holnapra, ha nem jönnék)

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kivánok!!

puszika

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Még vissza jöttem egy picit.
Lányok Ki mit főz,süt karácsonyra??
Mi tegnap már megcsináltuk a krumpli salit, ma a gesztenyés pulykamellfilét, és szerintem holnapra marad a halászlé és a flodni (beigli helyett) na és a karácsonyfa diszítés.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Gyöngyi, köszönöm :lol:
nálunk tárkonyos halleves, rántott hal, és almatorta a holnapi menü. Aztán két napos családlátogatás :lol: És még karácsonyi kekszeket sütök, még ma nekilátok.

Ilona, gratulálok a kislányhoz :lol: olyan jó, hogy már érzed is :lol: de ilyenkor még bőven tudnak forogni, így mindig máshol érzed a kis kezeket-lábakat! Párod örült a lánykának? Lesz nálatok is nagy szerelem :lol:

Zel, ügyes Lukács nagyon :lol: Lili most kezd mindenre felkapaszkodni, és húzza fel magát.

Trin, rég voltál, minden rendben?

Kép
domo
 
 


csajok, szurkoljatok, hogy minden rendben legyen, ma 6-ra megyünk egy maszek dokihoz..izgulooook..

ilonkám, ez szuppppppperséges, olyan édin írtad, hogy a 'mi kislányunk...és mozog-érzed :lol: :lol: :lol: na innentől mindent érezni fogsz, de jó :lol: a képhiányért orrolok.. :wink:

gyöngyike, Annádnak jobbulást, majd a holnapi ajándékok elmulasztják a köhögést és minden rosszat :lol: :lol: :lol:
nekem nem nagyon volt időm sütni, meg béna is vagyok...így vettünk linzereket, anyós hoz beiglit, nálunk rántott hal lesz, mozarellasalival, kukoricasalival mert én nem bírok most nehezeket enni :lol: ja és Lujzinak a szülinapjára ma csinálom a csokitortát, pfúú remélem nem rontom el..

domo, én is szépséges névnapozást kívánok! ez a menü isteni!!

zel, hatalmas gratu a kicsi fiadnak!!!! basszus, nem semmi!!!azt hiszem mire jön a tavasz (vagy már itt van..????) Lukács vígan futkos a kertben :lol:

Kép
Kép
piciboris
 
 


odry, nagyon köszi a falvédős utánaérdeklődést, és szívesen felrakom a képeket ill. engem is érdekelne, csajos:lol: :lol: :lol:
küldd el, iderakom a csajoknak :P

Kép
Kép
piciboris
 
 


még valami, kicsit rosszulesett odry, hogy így írsz...egyszer nem raktam fel a képeket, igaz, de az azért történt, mert új volt a levelezőm (vista, outlok) és (azóta tudom) van olyan, hogy rejtett mappába kerül egy új levél, amit nem vettem mindig észre.
elnézést kérek mindenkitől ezúton is...tőled is

Kép
Kép
piciboris
 
 


Sziasztok!

Reni, GYöngyi!
a képek elküldve....esetleg feltudjátok tenni, mert mások kérték amint látjátok!?

Boris!
Mi van??? Most én bántottalak meg!? Jól értelmezem soraid? Eszem ágában sincs megbántani és soha nem is haragudnék rád!!!
Én nem akarlak ezzel terhelni,pláne a nagy készülődésben és emailben én is eltudom a lányoknak küldeni, csak tudod én ide nem tudok képet tenni.... Nekem az is nagy dolog, hogy a fiaimat felteszed!!! Ez most így oldottuk meg és nem azért, mert bántani akarnálak ezzel..... Ha acsajok nem tudják feltenni, majd elküldöm neked is. Neki is eggyesével tettem fel, mert másként nem ment át nekik.... Na most ilyenekre nics türelmem. Remélem jól vagytok!!! Puszika!

Kép

Kép
odry
 
 


Bekes, boldog karacsonyt kivanunk mindenkinek!

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Jövök majd bővebben csak sietek!
Köszönöm a drága odrynak.
Kép Kép Kép Kép Kép Kép
m. reni
 
 


Nekem a legfelső tetszik :wink:
m. reni
 
 


jucmuc!

Nagyon szépek vagytok :lol:
gyönyörű a pocakod.

bbilona!
Gratulálok a kislányhoz,akkor sunis anyuka
leszel.Emlékszel én kislányt jósoltam :lol:
Ügyi vagy a falvédővel.

ZEl!
Lukács tiszta anyja ,kis mozgékony :lol:
Mi lesz ma a menü? :lol:

Domo!
Uh nagyon finom menüt készítesz :lol:
Lili is eszik belőle?

Kicsiboris!
Mi volt a vizsgálaton???

Odry!
Még egyszer köszönöm
Szerintem még alszok a falvédőre

Nálunk a kari ajándék becsomagolva.
MenÜ:Narancsos rozmaringos kacsa,Párolt káposzta,Napos krumpli,Almás krémes.
:lol:

KELLEMES KARÁCSONYT CSAJOK!!!!!!!!!!!!!!!!! Kép
m. reni
 
 


jucmuc, szép pocak :D

odry, nagyon szépek a falvédők.

zel, mondd hová siet úgy Lukács?

boriska, Isten éltesse Lujzit!

Menü: Vadas, talán almás rétessel.
bbilona
 
 


sziasztok, talán már mindenki karácsonyozik és már nem jün, de azért nagyon szép ünneplést kívánok én is :lol: :lol: :lol:

a mi kicsinkne dobogó kis szíve van, kb 7 hetes, kaptam utrot, amitől este beszédültem..de nagyon örülünk, hogy jó helyen és j66ól van. igazi karácsonyi ajándék :lol:

juci, húúúú de nagy a pocak, szupi :lol: :lol: :lol: nagyon helyes vagy, Davie, hogy megnőtt!!!

ilonka, köszi!!! puszi a hasikádra is, kicsi lányodnak!!!!!

odry, most nagyon érzékeny vagyok, túúúlontúl, én sem akartalak megbántani, nagyon szépséges karit az egész családodnak!!!

puszi

Kép
Kép
piciboris
 
 


Sziasztok!
Boriska! GRatula a kicsi dobogó szivecskéhez! Vigyázz magatokra!
Lujzinak Boldog születésnapot kivánok!!
Odry! Köszönöm a falvédő képeket.
Reni!Narancsos rozmaringos kacsa receptet leirnád majd nekem.
Köszike
Jucmuc! Nagyon szépek vagytok! Pocak óriási!
Nálunk halászlé kész, flódni kész, karácsonyfa feldiszítve. Már csak a halat panirozni kell és este kisütni.
Képzeljétek Annával díszítettük a fát és úgy tetszett neki.
Azt mondja az elején, hogy mutassam meg neki, hogy a cukrot hogy kell felakasztani.
Megmutattam erre azt mondja, hogy köszönöm anya hogy megmutattad hogy kell felakasztani.
Kellemes ünnepeket kivánok mindenkinek!!!

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Boris, nagyon gratulálok a kis dobogó szívecskéhez :lol: Boldog szülinapot Lujzinak :lol:

Kép
domo
 
 


boriska, hát akkor csak nyomd az utrot, és nagyon örülök a szívhangnak.

gyöngyike, mi az a flódni?
Meg kell őket zabálni, olyan dumájuk van!
bbilona
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek Békés, Boldog Szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk!

Boris!
Örülök a picike dobogó szívecskédnek és a nagylánynak sok örömöt és vidámságot kívánunk a szülinapjára!

Nekünk szépen telt a tegnapi nap, csak rosszul kezdődött.... a mamám főzés közben elájult...eldölt mint egy darab fa.... eszméletét vesztette....én bögtem és nem voltam úra a helyzetnek... szörnyű volt látni. Hirtelen azt hittem ennyi és vége...
Hála anyukám itt volt és ő gyors oldalra fektette a párom meg hívta a mentőt. Mire kiértek észhez tért és bevitték, hogy meg röngenezzék a fejét az esés miatt.... Hazahozhatuk, de feküdnie kell, mert valószínű agyrászkodása volt az eséstől és figyelnünk kell rá. Ma már jobban van és hála, hogy nagyobb baj nem lett.


Adri és a fiúk

Kép

Kép
odry
 
 


Kicsit késve, de csak most tudtam jönni...

Mi is nagyon boldog karácsonyt kívánunk!!!!


Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Szintén nem tudtam karácsonykor gép közelébe kerülni.
Utólag is Békés, Boldog Ünnepeket kívánok mindenkinek!!

Lujzikámat Isten éltesse nagyon sokáig!!
Boriskám!
Nagyon örülök nektek, nagy gratula a dobogó szívecskéhez!


Ilonám:
Annyira éreztem, hogy kislány lesz!! :lol: Azért ,ha időd lesz, akkor egy-két pocakos képpel bombázhatnál minket!!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes, boldog születésnapot Annának! hogy sikerült az ünneplés? képek?

Kép
domo
 
 


Domo:
köszönjük szépen a köszöntést!
2 torta is volt, mert otthon, Anyuéknál is szülinapoztunk, aztán itthon a napján újra :)
Jól sikerült, sokat fényképezni nem volt módom, mert pattogtam,kiszolgáltam, tortát szeltem. Egy-két kép azért készült ;)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1262172016.1342.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1262172098.8998.jpg[/img] ez a közös ajándékuk

[/img Kép zsivány

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Mágnest Isten éltesse a gyermekeiteket!!! Sok vidámságot és boldogságot Kívánok Nektek!
Szépek a torták! Milyen jó, hogy egyszerre tartottátok a napjukat!

Mindenkinek Sikeres és Gyermekkacagástól hangos Új Esztendőt kívánunk!!!

Adri és a fiúk

Kép

Kép
odry
 
 


Sziasztok!
Ági! Boldog születésnapot Annának!!
Szép katica tortája volt.
Ilyen polcunk van nekünk is.
Bencének milyen tortája lesz majd. Gondolkodtok már rajta?
Ilona! Flódni a zsidók bejglije. Dió,mák és alma tölteléke van.
Párom 3 éve látta a TV-ben és megkereste neten és kipróbáltuk. Fini, de szokott bejglink is lenni (anyós jóvoltából).

Mindenkinek boldog babavárós és babázós boldog új évet kivánok!!

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


mágnes, csudajó az a katicabogár, hogy milyen ügyesek is a mai cukrászok!
Isten éltesse a kis születésnaposokat! Én már megint lemaradtam, Anna már oviba jár? Vagy eztán megy?

gyöngyike, aha, tudnak ezek a zsidók, minden jót egybe bele.

Isten áldotta egészségben teljes, boldog új esztendőt kívánok csajok!
bbilona
 
 


Mágnes, nagyon szép tortái voltak :lol: ikeas a polcrendszer?


Boldog új évet kívánok mindenkinek!!!

Kép
domo
 
 


Mágnes! Sok boldogságot kívánok a szülinaposoknak!!!


BOLDOG ÚJ ÉVET DRÁGÁIM!!!!!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Boldog új évet csajok!!!! Gondolom mindenki veszettül bulizik :lol: :lol: mint egy nyugdíjas klubban :lol: :lol:

KépKép
trinky
 
 


Boldog új Esztendőt Kívánunk!

domo:
igen, a polc Ikeás.

Tegnap átköltöztettük közös szobába a gyerekekt. Úgy vártam már, mégis, amikor átkerült Bence ágya, megsirattam. Megint vége egy korszaknak :cry:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztooook!

Remélem, mindenki lassan kipiheni a bulikat!!!

Hmmm... Kicsit éreztem, másabb nap, mint a többi, furcsa is volt, hogy nem készülődünk, nem indulunk, vagy nem jön ezer barát. A család, nagyszülők, tesómék jöttek, aztán mentek.. Apa készenlétes volt, még késő délután dolgozott, csak kilenc órára ért haza... Aztán igyekeztünk ébren maradni éjfélig. Néztük a tv-t. Apa bőrön át. Még órát is állítottunk, hogy az éjféli csók el ne maradjon. Lukács is felébredt pár perccel a himnusz után. Aztán hajnali egykor is. Játszott is az ágyunkban fél négyig. :lol: Juhéj. Addigra elfáradt és aludt fél hétig, majd a szopi után még tízig. Így kicsit nyúzottan ébredve pont olyan volt, mintha hajnalig buliztunk volna, csak nem volt másnaposság, más bagója után cigiszagunk... :lol:

Kibújt a hatodik fogacska is. Drága kincsem sokszor elfeledkezik magáról és a cicimbe harap. Egyre többet közlekedik egyedül, gyalog. Ha leguggol, fel tud állni, kapaszkodás nélkül. Hanyatt fekvésből felül, nem hasra fordulva, hanem felkönyököl és feltolja magát, plussssssz dolgoznak a hasizmok is rendesen! :lol:
Csak nézek, milyen kis ügyes. Ja, és ma megevett egy szaloncukrot. Zseléset. Szerette. Miért nem vagyunk meglepődve?!

Együtt fürcsiztünk...
Kép

Itt egyedül áll!!!
Kép

A cukit meg nektek küldi!
Kép

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Hali lányok!

Boldog új esztendőt!
bbilona
 
 


sziasztok!!
szépséges-boldogságos szuper új évet kívánok nektek!!!!

mágnes Annát isten éltesse nagyon sokáig, hát igen...még mindig csodálatosan szép a lányod!!!nés a torta!!!! az is csodás!

zel, nagyon édi Lukács, látszik rajta, hogy eleven, igazi huncut!!!!

köszönjük a szülinapi köszöntéseket, majd rakok képet én is :lol:

puszika

Kép
Kép
piciboris
 
 


B.Ú.É.K.!!!!
Mindenkinek!

kicsiboris!

Gratulálok a dobogó szívecskéhez. :lol:
Lujzinak pedig BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Mágnes!

Mágnes!

Nagyon szép a tároló.meg a gyerekek,meg minden :lol:
puszi a szülinapos pofijára. :lol:

Gyöngyi!
Nem tudom aktuális-e még,?
A kacsa combot beírdaljuk.
só,bors,kakukkfű,rozmaring,bekenjük.
Narancs szeleteket teszünk rá,és befedjük.
megpuhulás után kifedjük,és tovább sütjük.
Isteni finom.

:lol:

Trinky!

Hogy vagy??

ZeL!

Én ezt a szaloncukros fiút megzabálom :lol:
m. reni
 
 


Kép Kép Kép

Egy kis kedvderítő a hétre! :wink:
m. reni
 
 


Csajok!

Szerintetek egyszerű fifi tortát csináltatni?
A lányomtól kérdeztem ,hogy
Fifi,vagy Titty/Alias hello kitty/
mert ugye hello kitty,és fifi mánia van nálunk.
fifi torta a nyerő :lol:
Könnyen megcsinálják?
Az ajándék: Kép Kép
m. reni
 
 


Falvédő,és hello kitty kötény :lol:
m. reni
 
 


Sziasztok!
Boldog Új Évet Mindenkinek!

Reni! Köszönöm a receptet. Aktuális persze, mert nem karácsonyra akartam megcsinálni.
Fifi tortát mi (fejét) képen vittük a cukrászdába és az alapján csinálták meg.
Szépek az ajándékok. És a lánykád is nagyon csini.
Falvédőt hol vettétek?
Zel! Nagyon ügyi Lukács. És milyen hosszú fiúcska.
Én szilveszterkor Peti sejhaját átringattam az újévbe.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Bocs csajok, de nincs időm visszaolvasni.
A karácsonyunk elég pocsék volt, mert 21-én Andris oltást kapott és a tanácsadáson ismét sikerült egy jó kis vírust benyalni, így ő 23, Csabi pedig 24 éjjel betegedett le. Azóta orrszívás és minden egyéb finomságok. Természetesen Ilka sem maradt ki a buliból. Nem mondom, nem túl nagy élmény a két hetes baba orrába tuszkolni az orrszívót. Ráadásul Csabinak légcsőhurut lett a náthából. Most várjuk a doktornénit, mert egy hete semmi javulás nincs, sőt éjszakánként sípolva köhög, mint aki fuldoklik. Szóval nagyjából a mosott sza.hoz kezdek hasonlítani még így is, hogy anyum itt van és segít. A dolog egyetlen előnye, hogy én nagyon gyorsan felépültem, nem értem rá azzal foglalkozni hogy üljek le, vagy álljak fel. Tejci egyenlőre van bőven, Ilka fejlődik mint a rakéta - már attól tartok hogy túl sokat eszik.
A szüléstörténettel még adós vagyok, tudom. Röviden csak annyit, hogy a vérnyomásom miatt mentünk kontrollra a dokimhoz, aki épp ügyeletes volt. A váróban egy órát kellett üldögélnünk, mert éppen műtéten volt, akkor kezdődtek a 10 perces fájásaim, előtte semmi nem volt, még jóslófájások sem, ezért úgy gondoltam, hogy nem fogok a kórházban maradni, egy órán belül otthon leszünk. Aztán a doki a megvizsgált és közölte, hogy szülünk. Felvettek a szülészetre (du 5-kor), apát hazaküldték, intézze nyugodtan a gyerekek fürdetését, fektetését, éjfél előtt úgysem lesz gyerek, de ha mégis, akkor szólunk. Aztán a szülőszobán egyből két perces fájásaim lettek, ráadásul nagyon erősek. Egyedül vajúdtam, de nem volt olyan vészes, főleg miután levették rólam a ctg-t és sétálhattam is. Aztán 7 körül rámnézett a szülésznő, hogy hogy vagyok. Hát akkor már tolófájásaim kezdtek lenni - ahogy a szülésznő mondta. Szóltak a dokinak, hogy jöjjön, vizsgáljon meg. Dokim jött, mondta hogy akkor ő most beöltözik, mert nagyon alakul a dolog. Aztán a szülésznő egyszer elkezdett kiabálni, hogy drúr siessen, mert jön a gyerek! Aztán ment minden mint a karikacsapás. Vágtak, repedtem, nyomtam ezerrel és négy-öt nyomásra kibújt Ilka. Nagyon ügyes csaj volt. Apa sajnos lemaradt a szülésről, mert este 8óra 10 perckor úgy gondolta a kislányunk, hogy elege van a sötétségből és nem várta meg apát, de így legalább már kicsinosítva vette le a lábáról este fél tízkor.
Indul a vacsora-fürdés dömping, rohanok.
Pusza mindenkinek.

tücsökbogár
 
 


Kedves lányok, asszonyok! :)

Elöször is nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Lehet, hogy valaki még emlékszik rám, úgy egy éve voltunk érintve az inszeminációval kapcsolatban, akkor írtam is nektek ide. Azóta (októberben) megszületett a kislányunk Leoni, aki nagyon eleven és nagyon cuki. (Persze, teljesen elfogult vagyok.)

Szeretnék gratulálni az új anyukáknak, kismamáknak! Szívböl örülök, hogy bbilonának is ilyen csodás hírei vannak!
Kép
uoma
 
 


uoma, szívből gratulálok a csodálatos leányhoz. Naná, hogy elfogult vagy!
Inszemes baba, már nem emlékszem :oops: ?
Köszönjük a jó hírt!

tücsökbogár, nagyon fa..a csaj vagy, és a lányodra sem lehet panasz :D ! Eszem azt a sietős mindenit! Szegény apácska, nagyon szomorú volt, hogy lemaradt a kibújásról?
Fiaid remélem gyors meggyógyulnak, és a kicsi lány is. Hát nem úgy van, h az anyatej megvéd mindentől?
Kicsit pityergek.
Apukád?

reni, nagyon szép a falvédő, meg a kis királylány is. Mondjátok nem kell megőrülni ezektől a mesefiguráktól? Aranyosak? Nem lehetett volna, hogy ne legyenek újak, csak amik a mi gyerekkorunkban is voltak? Vizipók, pom-pom, fú de unalmas anyu leszek.

Szép estét lányok!
bbilona
 
 


Tücsi:
hát Ilka aztán tényleg sietett! :) Ha időd engei, akkor küldj nekünk képet a nagxcsaládodról :)

Uoma:
én emlékszem rád! Gyönyörű a kislányod, gratulálok hozzá! És nagyon szép neve van!

Ilonám:
Ami a rajzfilmeket illeti, hidd el, én is így indítottam, klasszikus magyar meség. Aztán Anna rázizzent az Elmora. :) én meg beláttam, hogy vannak a mostani mesék között is aranyosak, tanulságosak :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, Elmo :shock: , na jó elhiszem, akkor van remény, hogy én is megszeretem ezeket az újakat. :wink:
bbilona
 
 


uoma, nagy-nagy öröm, hogy itt ez a pici lány!!! szuper!!! puszi neked és gratu!!!

ilonkám, már jó lenne benneteket látni......párocskád nem 'kapna le a kedvünkről? olyjólennemár :lol:
mesefilmek.....én is próbálom 'védeni Lujzit a nekem nem tetszőektől..Lujzi kedvencei most: kunkori, süsü, kis királylány..
de őt is megragadják a minimaxosok, ha persze átkapcsolok..

többiek?

Kép
Kép
piciboris
 
 


Sziiiiasz!!


Papa elvitte szánkózni a sz@rost, mamika meg ráugrasztott a kekszsütésre és itt hagyott. Most, amíg egy adag sül, ideértem.. Végre.

Reni! Én meg azt a kis copfost zabálnám meg!

Picibém! Mi is gratulálunk a szülinaphoz és a dobogó kicsi szívhez.
Lukács tényleg egy kis igazi eleven, huncut rosszaság. De pont ilyen gyermekre vágytam. Talán nem is illene hozzám, hozzánk apával más típusú manó. Ő is nyüzsgős volt már picinek is, rólam meg nem kell beszélni. Ismertek.


Rajzfilmek. Mi is sokat beszélgettünk már erről a témáról. Jól úgysem lehet ezt csinálni, mert mindig lesz másik szemszög is. Mi ugye Tádé és Mazsola, Mátyás király , magyar népmesék, Palacsintás király, Süsü, és társaik meséken nőttünk fel. Ha megnézzük, szépek, de már kevésbé látványosak, nem olyan színesek, esetleg nincsenek kidolgozva annyira, mint a mostaniak. Természetesen megválogathatjuk, melyiket nézze a gyerekünk, de eltiltani az új meséktől nem szabad. Emlékszem, amikor bejöttek a showműsorok. Fridivel. Ki nem állhattam, mégis megnéztem., mert másnap a munkahelyemen fél napig azon rágódtak. Ha nem láttam, nem tudtam, miről beszélnem, nem tudtam hozzászólni. Kilógtam a társaságból. A gyerekek is beszélnek a mesékről, oviban már biztosan. Így szerintem, ha nem nézhetnek a kicsik Fifit, vagy a vonatos meséket, akármit, lehet, hogy többet ártunk, mint használhatnánk. Kívül reked a gyerek a többiek beszélgetéséből, ne adjisten ezért zárkózottabb lesz.


Éééés én is szeretem a Fifit, Szép, színes, aranyos. Apa Dórásra is azt mondta, hogy nem rossz, az angol szavak, meg az ismételhető szavak, kifejezések miatt.

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Jjjjaaaaaaj, Tücsök! Tegnap este nevetgéltünk apával a szüléstörténeten. Nem semmi csajok vagytok!
Remélem, hamarosan lesz egy fél pillanatod, vagy apának és megmutatjátok a hugicát. Srácoknak meg mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Meseügyben ti győztetek, bár nekünk nincs minimaxunk, de a papáéknál szerencsére be van kötve az is. Huh de megkönnyebbültem. :D
zel, tudom milyen az amikor a suliban mindenki az előző esti filmről beszélt, nekem meg 8-kor ágyban kellett lennem 14 éves koromig, így gőzöm sem volt miről beszélnek. Akkor vacak volt kicsit, most azért tudom már, hogy egy jó könyv este lefekvés előtt az én épülésemet szolgálta, és jó volt pihenten suliba menni. Szóval nehéz itt okosnak lenni belátom.

boriska, milyen a tesóval, hogy bírod? Lujzi tudja, érti már? Család örül?
Fotó folyamatban
:roll:
bbilona
 
 


Zel:
jajj de egyet értek veled :)
Ez sajnos pontosan így van a gyerekeknél is, int a felnőtteknél. Ha nem tud bekapcsolódni, állást foglalni a napi történésekbe, akkkor kirekesztik. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


12 kilogramm előnnyel (ja és már kezdem érteni a fej nélküli fotókat :roll: ) Kép
bbilona
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?