Sziasztok!
Már meg sem tudom mondani mikor írtam Nektek utoljára. Jó régen!
Azóta nagyon-nagyon sok dolog történt velünk.
Október 19. óta Zolcsi óvodába jár, ő az egyik legkisebb a vegyescsoportban, a lányok csak úgy körülrajongják, anyáskodnak felette. Az elszakadás (beszokás) elég nehéz. Még ma is sírt és mondja, hogy maradjak ott vele. Beszoktatás volt és nem úgy történt,mint anno a bölcsiben (egyszerűen ott kellett hagyni). Gondolom természetesnek veszi, hogy anyának maradni kell, és anya persze nem marad. Rendes óvonénik vannak. Nagyon kreatívak. Mesélnek, énekelnek, mondókáznak, rajzolnak, festenek.
Sajnos a pelusunk még meg van éjjelre, de nem nagyon erőltetem a levételét, bár nálunk általában csak azok a dolgok mennek, aminek muszáj mennie. De amíg Gergő fogai növőben vannak, és néhanapján óránként kell hozzá kelni valahogy nem akarózik Zolcsinál az éjszakai ágyneműcsere. Szóval lehet megkövezni, lusta vagyok, na.
A kisebbem a napokban múlt 8 hónapos. Van 6 foga, mászik és épp ma állt fel segítség nélkül (igaz kézzel-lábbal, foggal-körömmel) az ülőgarnitúra mellett. Volt már 3 éjszakánk, hogy átaludtuk.
Sok-sok téma volt itt az elmúlt időben: férjek, oltás, nyavalygás, gyerekbetegségek. Mindenkinek igaza van és senkinek sincs. Ez az én véleményem. Miért?
Oltattunk, mindenkit kivéve a legkisebbet. Őszintén szólva Zituska véleményében osztozom, inkább az oltás, mint a lélegeztetőgép. És én is nagyon sokat agyaltam rajta.
Nem segítenek a férjek: enyém itthon van, vannak olyan időszakok az életünkben, hogy csak éjjel látom, amikor alszik, meg az asztalnál, vagy még ott sem. Tálcára a kajája és megy a dolgozószobájába. Ő így tud segíteni leginkább, keresi a pénzt, hogy ne fázzunk, legyen mit ennünk és tető legyen a fejünk felett. Ő nem az a menős fajta. Én leginkább ezen szoktam rágódni. Itthon van és mégse látjuk. Az esti mese kevés kivétellel az övé, és a fürdésnél is besegít. Mikor téma volt itt a neten az apák téma, ő is azt mondta csináljak neki órarendet, meg mondjam mit csináljon. Persze nem tettem. Én sem értékelném, ha ő osztaná be az időmet, igaz nem is lehetne, mert még én sem tudok mindennel készlenni, ha valami közbejön. Én is ki szoktam akadni, de túl teszem rajta magamat mindig valahogy.
A gyerekek betegségei engem is padlóra küldenek. De nem azért, mert annyira betegek, hanem mert tehetetlennek érzem magamat. Segíteni szeretnék - persze az elégnél is többet - és nem tudok.
Zituska!
Még mindig folyamatosan megyek az etetőszékért, ne haragudj rám. Karácsony előtt mindenképp elszaladok valahogy érte. Holnap megyek Szegedre, meg Szombaton. Telefonálok ha a városban leszek és majd mondasz valamit (ahogy eddig is).
Azt hiszem ennyi.
Időm nem sok van képet feltenni, de itt találtok rólunk néhányat:
http://picasaweb.google.com/agocsfamily