Új privát üzeneted érkezett!

Köszi lányok, mgé nem tudom mi lesz. Elmentünk ma a BMC-be ahhoz a dokihoz, aki progesztern injekciót írt fel amikor Lottit vártam. Kár volt....... olyan megaláztatásban volt részem, hogy azt hiszem a lábam be nem teszem oda többé, legalábbis ahhoz a dokihoz tuti nem. A minek jöttem ide, illetve "csak csinálja nekem a munkát" mondat többször is elhagyta a száját, a végén nagy nehezen csinált egy uh-t és közölte semmit nem lát, ki kell kaparni, menjek a szülészetre, ő nem segíthet. Nagyon rosszul esett.......
Azért mentem hozzá, mert bíztam a tudásában, mivel ő szakmailag mindent tud a terhesség megtartásról. Mindig a magárendelésére jártam, fizettem mint a katonatiszt, és mot amikor a sima mezei rendelésre megyek, így beszél velem. Nem vártam, hogy együtt örüljünk, de senki nem volt velem még ilyen bunkó.

Na mindegy, bőgtem egy sort, és megpróbálom elfelejteni.

Azt mondjuk nem hiszem, hogy tegnap este még volt petezsák, meg szikhólyag, ma meg semmi. Ráadásul a vérzés is múlik.

Igazad van tücsi, nem a pénzen múlik. Már találtam helyet a kiságynak :D :D Próbálom nem beleélni magam, de úgy érzem minél többet gondolok rá, annál jobban akarom ezt a bébit. A mi kis spontán babánkat, a kis csodánkat. Na tessék megint sírok.

Ági, nem találtak haematomát. Arra gondolok, hogy a szoptatás miatt, illetve a sok cipekedés miatt kezdtem el vérezni. A reggeli szopit nem tudom elhagyni, de este már tápszert kap a kisasszony. Hát nem tudom, hogy fogja megenni. Eddig kiköpte.....

KépKép
trinky
 
 


trin:
teljesen le vagyok döbbenve a dokin! :shock: :cry: Hogy lehet ennyire flegma??
A fogadott nődokit mit mondott? Kontrollra visszahívott?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


trin :shock: :lol:
hát ez nem semmi :lol: én annyira örülök, most kicsit elkaptak az érzelmeim...biztos túlérzékeny vagyok...de ez döbbenetes, szupi !!!
és olyan cukin írtad, hogy a mi kis spontán csodánk :lol: :lol: :lol:
az a doki egy állat!!!!! a vérzésed abbamaradt? de jó, azért majd menj szerintem el dokihoz.
hát ez a tápszerezés nem olyan jó, elhiszem..de Lottid el fogja fogadni :lol:
jajj de izgi csajok!!!

ma teszteltem egy újabb 2 csíkosat :P

Kép
Kép
piciboris
 
 

 
 

Lujzi viszont tegnap este óta lázas...úgy félek.

Kép
Kép
piciboris
 
 


zel, köszi éddddiiiii vagy!!!
és a dévai drága? tudsz erről valamit? mert nagyon jó lenne, közel van :lol:

köszi tücsi :lol:

Kép
Kép
piciboris
 
 


Köszi Boris neked is.

Hétfőn megyek vissza ahhoz a dokihoz, akinél tegnap voltam. Legjobb lesz, ha felkészülök a legrosszabbra is.

Hihi, azon nevetek, hogy mindenki ledöbbent. Mondjuk én a legjobban :D

KépKép
trinky
 
 


trin, hát ez aranyos :wink:

Kép
Kép
piciboris
 
 


Kicsibém! Az összes zebrádról kérek képet.. Úúúúgy szeretem látni.
Egyébként ne éljétek bele magatokat az öcsikébe. Ma azt mondtam Lukácsnak, hogy Lujzinak hugija lesz.
Amikor énekeltem a Lujzis dalocskánkat.
Aminek az a vége, hogy :
"Hallod-e Lujzi, hallod-e?
Beteg a Lukács, hallod-e?
Süssél neki rétest, meggyógyul, kiugrik az ágyból és megcsókol! " :lol:
Hű, Dévai.. Nem emlékszem, mennyit, de fizettünk mindig. Csak nem mindegy, hogy miért. Ott nagyon jó körülmények vannak. Szerintem. A doki szigorú, mint állat, de csakis a babáért és érted.

Trin! Én ezt már alig hiszem el! :lol: Nagyon izgulok értetek. Minden rendben lesz!
A második doki bunkó. Minek dolgozik az ilyen?!
Nincs pár szem utrod? Vagy az első doki, akinél voltál, nem írná fel? Állítólag, jobb a szurinál is... Vagy a Duphaston is progi, nem? Vagy valami????? Nagyon szorítok.


Az öcsém küldött nemrég egy smst.... Na én ugrottam a telcsimre, hogy jaj, Tücsök szül.. A párom meg nézett furcsán, hogy mi vaaaan??? Erre "csak" az öcsikém..
Ja, Trin, felolvastam neki a hsz-edet. Le volt döbbenve, és ő is örült. :lol:

Voltunk ma Lukáccsal babatornán. Már másodszor. Annyira belendült, hogy a következő csoport tornáján is részt vettünk. Végig kiabálta a gyerekekkel az egészet. Vigyorgott, kacagott. Hát, a nagyobbak között jobban elemében volt, mint a korcsoportjában. :lol:

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Hú, Trin, hát ez nem semmi :shock: egyrészt fantasztikus, és nagyon gratulálok, minden esélyetek megvan egy spontán babához, ez szuper :lol: másrészt rémísztő, hogy akkor mi van most? mi ez a nagy vérzés??? Jaj, nagyon szurkolok, hogy minden rendben legyen veletek!!!!
én úgy hallottam,hogy lehet terhesség mellett is szoptatni, szerintem ennek még nézz utána!
ez a "kedves" doki a közös orvosunk volt?

Boris, Lujzi hogy van? mitől volt a láz? voltatok dokinál?

Kép
domo
 
 


Sziasztok!
Trinky! Nem semmi volt a doki :shock:
Drukkolok, hogy minden rendben legyen. Vérzésed van még?
Boriska! Lujzi hogy van?
Tegnap Anna is furi volt, mert egész nap semmit nem evett. Reggel a kakaót megitta és csak este evett pici levest. Bár a csokit ette volna.
De hál isten láza nincsen. Ha kérdezzük, tőlem hogy fáj valami akkor mindig valami mást mond. Pl.torka, orra, pocija.
Tücsi! HOgy vagy/vagytok?
Készültök már a karácsonyra?

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


trin, oh a vadállat. Remélem nincs igaza, és minden rendben van veletek! Azért milyen csodálatos, hogy a fogantatás spontán is sikerülhet! :wink:
bbilona
 
 


Köszi lányok, aranyosak vagytok.

Igen domo, a közös orvosunk volt. :( :( Elmagyarázta, hogy ők itt terhesség előállítással foglalkoznak. Mint valami üzemben. Persze én ezt nem tudtam, hiszen nem jártam oda 3 évig....... Kicsit el van szállva magától. Nem is tudom, miért nem hagytam ott és akkor a fenébe. Leblokkoltam.

A szopitól megint jobban vérzek, így tényleg abba kell hagyni. Szedem az utrot, amit az első doki írt fel, magnéziumot, femibiont.

Be kell oltatnom magam, de a háziorvos nem szívesen teszi. Ezzel kapcsolatban is jól összezavarodtam.

Szarintetek ha elment volna a baba, mint a lelketlen orvos mondta, a terhességi teszt pozitív lenne? Mert gondoltam csinálok még.

Boriskám, hogy van Lujzi? Gyöngyi, Anna?

Na megyek felkeltem a dedet, mert 12 órája szunyál. Még azért reggel szoptatom, hiszen rá is gondolnom kell. Ma egész nap játszok vele, mert az utóbbi két napban nem sokat játszottunk.

KépKép
trinky
 
 


Trinky! Ha a nőgyógyászod mondta, hogy oltasd be magad akkor a háziorvos szerintem nem mondhat nemet. Meg a te döntésed.
Ezt mondják mindig a TV-ben, hogy a házidokik nem akarnak oltani.
Csinálj tesztet! Ha elment volna a baba szerintem negativ lenne.
12 órája egyhuzamban alszik Lotti? Nagyon szerencsés vagy! Ha én egyszer a felét aludhatnám boldog lennék.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Trin, de jó lenne, ha nekem se kellene oda visszamennem...
ha esetleg elment a baba, akkor is egy darabig pozítiv a teszt, amíg vissza nem csökken a hcg szintje, ez pár nap lehet.
és nekem is a háziorvos mondta, hogy ne oltassam magam, annak ellenére, hogy a gyerekorvos javasolta, de én elfogadtam, amit mondott...

Gyöngyi, ezek szerint Peti alvása változatlan? Lilié is, de ma valamiért 7 órát aludt egyhuzamban :lol:

Ilona, te mikor is mész UHra?

Kép
domo
 
 


Kicsiboris!
Nagyon gratulálok,és szívből probléma mentes terhességet kívánok.
olyan édi vagy,hogy hiányoltál.
Mit kapott lujzi mikulásra.?

trinky!

Szegénykém nagyon sajnállak.ez egy állat majd jól megverem. :twisted: Nagyon szép Lotti baba,az a szőrös csoda :lol:

Zel!

Lukács egy igazi női álom.Olyan szép,Niusnak elfogadom
vőlegénynek :lol:

Tücsike!

Hogy bírod az iramot?Mindig szoktam a családba beszélni rólad.
Milyen fasza csaj vagy :lol:

Bbilonkám !

Hogy vagy drágám?Meló?pocika,?


Bocsi akinek nem írtam,de összeszedem magam.

Rólunk:Nia megint beteg,tiszta takony,de nem láz.
Én ma vizsgáztam,szóbeliből,és írásbeliből.
A jegyet nem tudom csak azt mondták,hogy sikerült.
Majd 15-én gyakorlati vizsga.
Rosszul vagyok a hülye pináktól.már elnézést a bulgáris kifejezésért.
Akik egész nap ráérnek körmöt lakkozni,meg sminkelni.
Én nem ez a fajta vagyok szeretnék,jó szakember lenni.
Annyira nagy volt a szája mindegyiknek,de mikor a viszgára
került a sor csend volt.Na ki megy be elsőnek?Jött a kérdés
_hÁT ÉN!!Nem volt könnyű mint sokan hiszik.ortopédia,anatómia,bőrgyógyászat,stb.
Na az a lényeg túl vagyok rajta,
Most már lesz időm másra is koncentrálni
:lol:
m. reni
 
 


Reni, gratulálok a vizsgádhoz. Nia, meg gyógyuljon meg hamar.

Lányok, csináltam egy tesztet és negatív. Érthetetlen, hiszen a hétfő esti nagyon erős két csíkos. Én már nem tudom mi van. A dokimat próbáltam elérni, de nem sikerült. Fáradt vagyok. Testileg és lelkileg is. :( :(

KépKép
trinky
 
 


Trin, nagyon sajnálom :cry: a nagyon erős vérzésed lehetett a vetélés :cry: nem csodálom, hogy elfáradtál, ami veled történt 2 nap alatt...
de most már azt is tudod, hogy bármikor lehetsz terhes, és ez tényleg nagyon jó :lol:

Reni, ügyes voltál, gartulálok. Niának jobbulást!

Kép
domo
 
 


trin, ez nem isgaz ugye? mondd, hogy nem..már úgy örültem, hogy együtt pocakosodunk :!: mindenképp lásson orvos, menj máshoz ha kell, de derüljön ki mi van odabent. szorítok....

reni, arika vagy, naná, hogy hiányoltalak!!! Niuskának sok gyógypuszit küldök, olyan elesettek ilyenkor, Lujzi is beteg, anniy mindent írt fel neki a dokinéni..vírus..sajna, remélem nem kapom el..
mikire kindertojást (imádja..), csokimikit, babánt meg egy matricás könyvet kapott, szeret ragaszgatni...a kanapéra és mindenhova :wink: Nius mit kapott? mit kap karácsonyra?
ja...ezek a puncik meg...tipikus,de neked nagy gratula!!!!!!lekőrözted őket :D

zelem, megkérdeztem a dévait, tök jó lenne, csak párom sokallja, 12e egy terhesgondozási alkalom, így mondjuk havonta egyszer még el is megy, de mi van amikor többször kel mennem, nem tudom..mert itt meg csak hentesek vannak...
csajok miket adtok karácsonyra a babóknak?

többiek??
juci, sapé, andi, kata..

Kép
Kép
piciboris
 
 


zelem íme a dec 8-ai teszt, de csakis a te kedvedért 8) :
Kép

Kép
Kép
piciboris
 
 


trin:
nagyon remélem, ogy a tezst volt selejtes. Orvoshoz mielőbb, és jelentkezz!
Boriskám:
jajj annyira gyönyörű erős teszted van! :lol: Tudja valaki a családban?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Zel, Gyöngyi! volt bármi tünet az oltás után a piciken? nem volt semmi más utána szoptatásnál, ugye? csak, mert holnap valószínű én is oltatni fogok, és Lilit féltem tőle, hogy az anyatejjel mit kap meg...

Trin, mi van veled? voltál dokinál???

Boris, csodaszép teszt :lol:

Kép
domo
 
 


Trinky jelentkezz, már nagyon tűkön ülök!!!!!

Reni!
Gratulálok a vizsgádhoz.
Hát én már nem érzem magam olyan fasza csajnak éppen. Éjjel nem alszok, nappal meg kómás vagyok. Csabi simán legyorsul, nagyon kell koncentrálnom, hogy odaérjek a kanapétól a fotelig amíg felmászik rá, mert most éppen mindenhova mászik, csak néha elfelejti hogy kell ügyesen lemászni. Ha mondjuk kiesik a játéka a kezéből, akkor simán utána veti magát. Két napja még azt mondtam volna, hogy most többet bírok mint egy hónappal ezelőtt, de ma nagyon nyügi napom van.
A pocakom is lejjebb szállt, reggel jött valami színtelen, sűrű trutyi belőlem (bocs) és nagyon feszült vagyok egész nap. Remélem csak a frontot érzem.

Lujzinak és Niának jobbulást kívánok!

Boris, te meg csak óvatosan a vírusokkal!!!!

tücsökbogár
 
 


Tücsi:
hajajj! Akor elment a nyákdugód!!! :lol:
itt pár nap, és ebből Ilka lesz :lol:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes!
ahhoz szerintem kevés volt és ráadásul színtelen.
De igazából nem bánnám, mert szeretnék karácsonyra itthon lenni. Bár én jövő hét csütörtökre tervezem a szülést - nem mintha kívánságműsor lenne -, mert hétfőtől szerdáig apukám megint kemót kap és akkor biztosan nem tud jönni anyukám. Néha olyan önző dögnek érzem magam....

tücsökbogár
 
 


Sziasztok!
Domo! Semmi változást nem vettem észre az oltás után.
Tücsi! Épp azt akartam mondani mint Ági! Nyákdugó!
Van aki napokig jön.
Én pénteken láttam, fájogattam és vasárnap szültem.
Boriska! Szép teszted van és jó erős a csík.
Trinky! Voltál dokinál? Mit mondott?

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


húúúúj tücsi, izgi kezd lenni.....szurkolok!!!!

trin??????????????

köszi csajok!!!
szerintetek nem drága 12 ezer forint egy terhes tanácsadásért?? a dévaiban annyit kell fizetni.. pedig jó lenne oda menni.

Kép
Kép
piciboris
 
 


TRin, hogy vagy???

Tücsi, tényleg bármikor szülhetsz, nagyon izgalmas!!!

Boris, szerintem drága. Nekem tök jó orvosom volt, és összesen fizettem 9 hónap alatt 12 ezer forintot...

Kép
domo
 
 


Sziasztok lanyok! :P

Sajnos most nem tudok sokat irni..:(

Boriskam,

Szivböl gratulalok, vigyazz nagyon magadra nagyon örülök neki! :P

Trinky,

Draga Trinky... :( :( :( egyik szemem sir a masik mosolyog. Borzalmasan sajnalom, hogy elment a babad, viszont ha arra gondolok, hogy spontan lettel terhes...annak nagyon örülök mert az azt jelenti, hogy sikerül lombik nelkül is latod..tudom ez most sovany vigasz es valoszinü ettöl te most nem erzed magad jobban en megis csak biztatni tudlak, es hidd el hamarosan ujra babas leszel es akkor mar nem lesz gond! :P

Tücsi,

Nekem is a 38. heten ment el a nyakdugom megis a 41+1-en szültem. Sokszor szüles elött par nappal törtenik de nagyon sokszor nem jelent semmit. Nekem legalabbis igy magyaraztak es nalam igy is volt. Pihenj sokat termeszetes, hogy nem birod en mar kb. 2-3 hete nagyon nehezen ficergek barmiröl is legyen szo... :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Boris:
a sógornőm most jár terhesgondozásra, és 6 ezer a tarifa, januártól viszont emelik 10 ezerre..

Tücsi:
A nyákdugó lehet színtelen is. Nekem, mivel folyamatosan folyásom volt, észre sem vettem, hogy távozott.. :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Lányok, nemrég jöttem a dokitól. Már nincs babám. :cry: :cry: Eltűnt, a nyálkahártya elvékonyodott. Szédülök, már a rendelőben is majdnem elájultam, a doki támogatott. Rengeteg vért veszítettem, ezért holnap vérvétel és hétfőn megbeszéljük a továbbiakat. Valószínűleg nem kell kitisztítani, de majd kiderül.

Üresnek érzem magam. Mit csináljak a kétcsíkos tesztemmel, és az uh képpel? Nem bírom kidobni.

Szeritetek lehet még spontán babám? Most három hónapot várnom kell, utána lehet próbálkozni. De nem szeretnék úgy próbálkozni mint anno, hogy minden együttlét után arra gondolok hátha most. Nem akarok görcsölni, de hogy lehet ezt megvalósítani?

Boriskám drága, remélem, hogy pocakosodunk még együtt, csak te hamarabb leszel kétgyerekes mint én, de menni fogok utánad.

Olyan furcsa, hogy pár napja írtam, hogy én is szeretnék kétcsíkosta, mint Borisnak, erre azonnal lett, és már nincs.....



Rendbe kell tennem magamban a dolgokat......

Öleljetek meg virtuálisan jó? :(

KépKép
trinky
 
 


Trinky, hatalmas ölelést küldök neked és veled szomorkodok, sírok :cry:
miattad kapcsoltam be még a gépet, de jobb hírekre számítottam...
ne dobd ki a tesztet, a képet, rakd el őket, én eltenném őket néha szomorkodni egyet :cry:
lehet még spontán babád, ez egészen biztos, és lesz is :lol:

Kép
domo
 
 


Trinky! Édesbélám! Sajnálom. Nekem is nagyon fáj. Ölellek, szorítalak, simogatom a kis buksidat és a hátadat közben. Mondogatom, ne aggódj, ha egyszer sikerült, sikerül megint. Sírd ki magad, dühöngj egy kört, hogy miért épp veled történt most ez. Aztán nézd meg Boris tesztjét. Neked is lesz ilyen hamarosan. Vannak csodák, neked nem kell magyaráznom. ( Az én csodámban nem hiszek ennyire, mint a tiédben ezentúl, és Boriséban az elvesztett baba után..) Ott van Lottid, játsszatok nagyokat, és pikk-pakk elmegy a három hónap. Aztán majd osztjuk az okosságokat, hogyan ne görcsölj..
Ne dobd ki őket. Tedd el, a tied. Fájó emlék lesz, de majd erőt is adhat, hiszen egyszer már megtörtént. Spontán!

Reni! Gratulálok a sikeres vizsgához. Tudod, az emberek azt hiszik, hogy csak ő munkájuk nehéz, a többieknek nem kellett tanulni, amit ők csinálnak , az baromi egyszerű és könnyű, meg különben is .. Mint fogtechnikus, tudom, mit beszélek. Meg mint üzletvezető is. Én is megkaptam anno, hogy könnyű a pultban kisasszonyoskodni. De azt senki nem kérdezte meg, hogy a vizsgára mennyit és mit kellett tanulni, meg éjjel 11-kor még miért faxolgatok megrendeléseket. Tudod, az üzletben nálunk van szerencsejáték is. Ahhoz is kellett a vizsga. Már pocakkal jártam a tanfolyamra. Mindenki röhögött, hogy ,ja, a gépkezeléshez nem kell nagy tudomány. Erre hopp, volt olyan vizsga, amin csak a résztvevők 20%-a ment át. Az előttünk végzettek körében. Az előző alkalmazottunk sem tudta megcsinálni elsőre... Szóval tedd a dolgod, tanulj, mutasd meg, mit tudsz. Azok, akik egész nap lakkoznak, meg sminkelnek, nem is fogják sokra vinni. Egyek lesznek a tucatból.

Tücsök! Ez már egyre izgibb!
Csabikám meg ugrabugra? Veszélyérzet nélkül? Átérzem. Lukács is ilyen, csak kicsit kicsibbe. :lol:

Kicsibém! Kösziii! Én is szeretnék még ilyet fogni a kezembe. Na persze a sajátomat.
Hmm, tényleg 10-eket fizettünk a dokinak, amíg Pestre jártunk. Nem olcsó, de akkor is sajnáltam, hogy el kellett jönnünk. Mondjuk a doki letépte volna a fejem, ha nála rántom magamra a 24 kilót. Ő nem hagyta volna. Nála van hízáshatár! :lol:
12? Szerintem is sok..

Csajok! Lukács ma úúúgy kibabrált velem... Végre elmentünk kicsit vásárolni. Boltra. Jött anyum, hugim is. Itthon ebédelt a kisgyerek, meg szopott is. Erre délután, amikor kínáltam a soros cicivel, nem kellett neki. Evett inkább husit, meg krumplit. A husit én adtam a szájába, a krumplit meg egyedül tolta. :lol: :shock: :oops: Aztán ráteázott és bealudt. a cicim meg túltöltötte magát, fájt, azt hittem, bedurran. Mire hazaértünk, nem lehetett hozzáérni. Na itthon beszopizott a kincsem. (Ja, egyszer közben úgy megharapott, hogy felkiáltottam. )

A kisbetegeknek jobbulást kívánok!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


trinky drága, a szívem sajog érted. Mondják, hogy mindennek megvan az oka, talán Lottinak még nagy szüksége van az anyatejre, hogy ne legyen beteg ebben a fránya fertőzéses világban. Te viszont bizonyosságot szereztél róla, hogy menni fog a tesó orvosok nélkül is, én ennek azért nagyon örülök.
Sokszor gondolok rád!

reni, ügyes vagy ezzel a sulival, remélem lesz jó sok repedt sarok, meg varázslatra váró kéz a kezed alá!
Jaj már megint mindenki olyan okos, persze megint az irigyek, ne is törődj vele!
Hoz a Jézuska új fényképezőgépet?

tücsi, hát ez már aztán tényleg izgalmas. Lehet már meg is van Ilka?

zel, nem semmi kis krapek ez a ti Lukácsotok!

lányok tegnap újra megkukucskálhattuk babácskát. Szép nagy gyerek már, egészséges, és minden nagyon jól látszott, még a vastag köldökzsinór is a két lába között, ez azért volt jó helyen, mert így eltakarta azt amire rajtunk kívül mindenki olyan nagyon kíváncsi, a nemét.
Tegnap beszéltem a nőgyógyászommal is, ő is küld oltásra, szóval ma megyek belövetem az anyagot, így legalább nem kell rettegnem sógoromék minidg köhögő, taknyos kisfától és a kollégáktól. Csak remélni tudom, hogy magzatomnak nem ártok vele.

trinky, sok erőt neked!
bbilona
 
 


Trin dárga!
Nagyon sajnálom, hogy így kibabrált veled a sors!!
Ne dobj ki semmit! Én is eltettem. Egy ideig elővenni sem tudtam, de így, hogy itt van a2 szép gyerekem, már szívesen megnézem..
És hogy sikerül -e spontán még? Hát hogy a fenébe ne?! Ha egyszer egy üzlet beindul! A tavasz egyébknét is a babásodások ideje!

Ilonám:
jajj örülök, hogy jól érzi magát a babátok odabent!!
Hát mi már nem is látunk sztárfotót rólad és a Zsebikédről???? :cry:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Trinky!
Nagyon sajnálom ami veled történt. Azt hiszem a kudarcnál csak egy rosszabb van, és az pont ez, hogy megcsillantja magát a remény, aztán kiderül hogy mégsem.
De! és ez a legfontosabb, hogy spontán sikerült és ez okot ad arra, hogy hihess a következő csodában.
Még csak nagyon halványan merem leírni, de remélem hogy hamarosan hatalmas betűkkel is leírhatom neked, hogy amit a sors egyszer elvett, azt vissza is fogja adni a megfelelő pillanatban.
Ölellek!

Ilona!
Hát Ilka megvan, csak még a kuckójában készül a nagy ugrásra. Ma voltam az első ctg-n. A csaj továbbra is szégyenlős és nem kívánt megmozdulni. Először totál beparáztatott az aszisztens, hogy úr isten, meg se mozdul a baba. Erre mondtam, hogy ugyan már, egész éjjel majd kirúgta a ház oldalát, valamikor neki is kell egy kis szunyókálás. Erre összerázták a pocakomat, bár Ilkát ez sem nagyon hatotta meg, produkált egy-két kicsi lábmozdulatot, hogy alhasson tovább. Aztán amint beültem a kocsiba ismét beindult a verkli és kisdobost játszott odabent. Klassz csaj lesz, megválogatja kivel áll szóba. :wink:
Egyébként külső méhszáj kicsit elkezdett nyílni, de a dokim szerint ez még semmit nem jelent, lehet akár két hét is a dologból, ez mindenkinél egyéni. Köv. találkozásunk jövő pénteken lesz, már ha addig csipkerózsikánk nem kíván bemutatkozni a szüleinek.
Ja, és így a 38. hét kezdő napján összepakoltam a kórházi pakkomat is. (eddig nem mertem, nehogy azt gondolja a leányzó, hogy indulni kell)

tücsökbogár
 
 


Sziasztok!
Trinky! Nagyon nagyon sajnálom és nagy ölelés neked. És hát persze hogy lehet még spontán babátok. És lesz is. Higgy benne.
Ilona! Ha jól értettem akkor ti nem akarjátok megtudni előre babó nemét?
Tücsi! Már nincs sok hátra. Jó későre hagytad a pakolást, de most már akár jöhet is Ilka.
Nekem Peti is csinálta ezt, hogy CTG-n nem akart mozogni, de ahogy elmentünk belekezdett.
Lányok kijött Petinek a 2. fogacskája. Ma reggel éreztem, hogy picit szurkál.
Domo te kérdezted, hogy még Peti kel-e éjszaka. Hát nem kifejezés. Az utóbbi napokban 8-kor evett, de már 9-kor nyűglődött és csak cicin aludt vissza, de ez sem tartott sokáig.
Mostanában fél éjszakát mellettem tölti.
Anna meg náthás lett. Nappal viszonylag jól van (nem is folyik az orra), de éjszaka sirva kel és be van dugulva az orra. És köhög mert nem kap rendesen levegőt. Láza szerencsére nincs.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Tücsi:
Ilka igazi csajszi, mindent csak finoman.. :)
Emlékszem, az első CTG-mre Bencével.. Az asszisztens elküldött az orvosomhoz, hogy mutassam meg neki az eredményt, mert ez nem normális. A papírra ráírta, hogy túlzottan aktív magzatmozgás...
Na azóta is ilyen :lol:

Gyöngyike:
Annak idején, amikor a Horváthból rendeltetek tortát Annának, hogy csináltátok? előtte bementetek rendelni, vagy neten adtátok le a rendelést? Vannak ott eleve kész torták is?
Nem tudom hogy működik..
Jobbulást a nagylánynak!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


trin, ezer-ezer puszit küldök neked, és egy nagy ölcsit is!!!! és megkérlek most valamire, ne hagyd magad, ne keseedj el, mert neked még simán sikerül a tesóka :!: emlékezz csak vissza kicsit rám :?: :roll: teljesen lemondtunk róla, pont egy éve lettem babás..szilveszterkor elveszítettük, de ez most nem ismétlődhet meg. lehet, hogy nálad is az volt most a gond ami nálam volt, a testem nem volt felkészülve, akkoriban fogyóztam keményen+stresszeltem+egyáltalán nem figyeltem oda. És neked lesz még simán esélyed!!!! halgass a belső hangokra, tudod te ezt :wink:

Kép
Kép
piciboris
 
 


hú hát tücsi, nagyon izgulok érted!! Ilka nagyon klassz leányka, nem ám mutogatja itt magát fűnek-fának :lol:
tegnap láttam egy szülést a szülőszoba dokfilmben, a kismama simán szült, szinte fájdalom sem volt az arcán, na neked is ilyen szülést kívánok majdan :lol:

juci aranyos vagy, köszönöm! te hogy vagy? nem megy az alvás már? derekad nem fájdogál?

ilonkám, mikor kapunk fotót?

zel hát igen, nem olcsó a dévai, most az a baj, hogy nem sok pénzünk van és ha oda elkötelezem magam akkor ott is kell maradnom..nem tudom még mi legyen.

mágnes, akkor a 10ezer sem kevés.. hát csajok, nekem pécsen a szuper dokimnál, akit nagyon szerettem, 4000 volt egy alkalom.. :oops:

Kép
Kép
piciboris
 
 


Ági! Mi bementünk az Horváthba és úgy rendeltük meg. (Anyósék amugy ott laknak)
Fifit tavaly kinyomtatott képen vittük nekik most pedig lemezre raktuk rá a képet és vissza is adták. Most ostyás volt a torta és a vitt képet rakták rá.
Vannak kész torták is igen.
És 1 héttel előtte rendeltük meg.
Boriska! Bejárnod Pestre nehéz lenne dokihoz?
Az én dokimnál ha jól tudom most 8 ezer a dij. De azt irtad, hogy Ő messze lenne neked. (Újpesti Sztk, vagy Uzsoki kórház, magánrendelő 13. ker.)

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


gyöngyike, gyógyuljon meg Annád!
nagyon köszi, de tényleg nagyon messze van, mi Érd mellett lakunk, legalább 1 órás út lenne..sajna..nekem nagytétény, budaörs környéke lenne jó..

többiek??

Kép
Kép
piciboris
 
 


boriska, és mi baj van az sztk-s orvossal? Nem szimpatikus? Az én férjem nagyon utánanézett, és sok fórum apukák, anyukák azt írták, h jobb ha nincs fogadott orvos, de semmivel sem rosszabb, mint a maszekban fizetett.
Tudom könnyen beszélek, nekem van fogadott, de ennek két oka van az sztk-s, munka mellett nagyon macera és rettentő tuskó. Valamint ez a doktornő gyártotta a babácskát a pocakomban, addig egy petákot sem kapott most törlesztek, és nagyon jó hogy hívhatom, bármit kérdezhetek. De te már profi anyu vagy, tapasztalatokkal, sztem menj nézd meg mi van a szakrendelőintézetben, aztán még agyalhatsz!

tücsökbogár, olyan szépen írtad :P . Okos kislány, és a szemérem is nagy kincs ebben a mai világban :wink: .

trinky, ölellek!
bbilona
 
 


sziasztok csajszik!

Holnap tessék szidni gyakorlatból vizsgázom,már a hasmenés kerülget pedig még soká lesz holnap reggel 8óra.
Nia meggyógyult,holnap apát befogjuk,hogy vigye oltásra.
Mert a himlő emlékeztetőt meg kellene kapnia.

Trinky!

Én is ölellek,a kis védőnőm is így járt,mint te 3 hónap eltelt,és terhes lett.hajrá csoda bébi :lol:

Bbilonkám!
Hogy vagy drágám???Most kaptunk gépet,majd teszek fel fotót.
küldjed a repett sarkokat.Remélem lesz sok vendég.

Zel!
Igen tényleg sok buta némber van,de igazad van aki akar az tud.
Aki meg veri magát az nem sokra viszi.
Lukácsnak mit hoz Jézuska???,

Boris!


Olyan jó neked,újra kismama vagy,én egy kicsit kilógok a soróból
most már.Hogy nem tervezünk tesót. :oops:
én most bölcsi vadászatra indulok,mert nincs hely.
Nia fifi házat kapott mikura.
Karácsonyra fogalmam sincs?? :shock:

Tücsike!
Elhiszem,hogy fáradt vagy,az a csoda,hogy bírod.
Nekem Nia annak idején nem akart mozogni Nst-én,Mindig küldtek
Nagy uh-ra.
Meg lépcső stb.
Nem volt mozgékony bébi.
Na most behozta a lemardást :lol:
Ilka is bizti így fogja.
m. reni
 
 


MÁgnes!gyöngyi!

86-92 es overál kétrészes nem lenne eladó!:??
sürgős??
m. reni
 
 


Nem ezt a bamba smilet akartam, :lol:
m. reni
 
 


Reni:
Mi is azt a méretet nyomjuk.. Bence 86-os, Anna 92-es... :oops:
Mondju kAnnának már ninc overalja..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Szia Reni!
nekünk sajna nincs. Overálja nem is volt Annának.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


köszike!
csajok a gyors választ
Nem nagyon találok a méretében,és olyan nagy kislány de muszály
mert hideg van.Bence 86 azta?? :shock:
:lol:
m. reni
 
 


Reni:
hát igen, a lelkem nagynövésű :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1260796979.5078.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1260797012.4428.jpg[/img]

[/img] Kép

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?