Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Vacak, én egy Bp környéki községben lakom, ahol az önkormányzat semmibe veszi az évről-évre felmerülő igényt. Akinek van vmi kapcsolata a környéken vagy Budapesten helyezi el a gyerekét és a hatalmas szervezéssel hozzák-viszik őket. Tudom ez nem jó, végül is tőletek vesszük el a helyet, de kényszerűségből. Magam is jogi lehetőségek után kutatok, de eddig elég ellentmondásos és lelombozó dolgokat találtam. Októberben nálunk is kistestvér érkezi, így a fiamnak esélye sem lesz bekerülni a helyi ovikba, de nálunk még olyanokat is elutasítanak, ahol a szülők dolgoznak. Idegenek nevelgetik otthon a kölköket sok pénzért.
Ha bármilyen infód van, kérlek írd meg, és a többieket is kérem segítsenek hogyan lehetne fogást találni az önkormányzaton, hogy rendezze a problémát! Egyáltalán kötelessége?
Yoan,
nálatok hihetetlen megértő az önkormányzat. Milyen színűek lehet tudni? Teljesen maguktól tették meg ezt a lépést vagy ti szülők kezdeményeztetek?
Remélem vki még olvassa ezeket és válaszol. Előre is köszönöm, Oliva.
oliva
 
 


Sziasztok!

Ha jár még erre vki, tudnátok segíteni? Most lesz nálunk a beiratkozás a helyi oviba (pest megyei település), de állítólag óriási a túljelentkezés.. Mikorra derül ki, hogy felveszik-e a csemetét, ha nem akkor még lehet menni tovább próbálkozni, vagy akkor elveszik egy évünk?
Van vkinek ebben tapasztalata?

Elöre is köszi,

Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Ha valaki tud bármilyen iformációt a VII. kerületi Városligeti Fasorban lévő illetve a Rózsa utcában lévő ovikról, kérlek írjatok. Abból, amit egy nyílt nap alatt lehet látni, igazán nehéz eldönteni, hogy hova irassam a kisfiamat. Körzetileg az Akácfa utcába tartozunk, de arról elég sok rosszat hallottam.

Arról is szívesen olvasnék, hogy ki mit gondol a hagyományos kis-, középső- és nagycsoportos beosztásról illetve a vegyes csoportokról.


Előre is köszönöm!
Judit
gjuti
 
 

 
 

Szia Gjuti!

Soha ne hagyatkozz mások pozitív,negatív véleményére ......ha a Te gyerekedról van szó!
Eredj és Te győződj meg az ottani épületről,óvónőkről,dadusokról---benyomásokról.
Hidd el a szülőket nem lehet megtéveszteni,az érzéseidre hallgass!



/ 24 éve dolgozom óvónőként/

julianna
tubadi
 
 


Sziasztok!
A VII. kerületben lakunk és jövő szeptembertől járna óvodába a kisfiam. A bölcsi példáján okulva nagyon szeretném körüljárni, hogy hová adom, és az lenne a kérdésem, hogy tudtok-e ajánlani "jó" ovikat. (Elsősorban az óvónők a fontosak, nem a gyerekanyaggal kapcsolatban vannak elvárásaim, még valamennyit utazni is hajlandó vagyok: szóba jön az V., VI., VII., XIII. kerület).
Köszi mindennemű segítséget:
Bandris
bandris
 
 


Sziasztok,

segítséget szeretnék kérni. Megbízható, gondos, minden gyerekre odafigyeló ovónénit (ovit) keresek Kispesten, a XIX. kerületben. tEddigi tapasztalatok is érdekelnének.
Köszi,
dilly
dilly
 
 


Sziasztok!

Segítségeteket kérem óvoda ill. óvónő választással kapcsolatosan Káposztásmegyeren.
Tudtok valamit a Lakkozóról és a Karinthiról?
A kislányom már jár óvodába, sajnos nagyon melléfogtunk.
A Bőrfestő oviban kezdtünk, amivel nagyon elégedetlen vagyok. Ezzel persze nem vagyok egyedül, a csoport kb. fele így van vele, csak nem mer szólni, lépni. Mivel olyan hosszú a lista, ezt nem részletezem, de szeretném átíratni a kislányt másik oviba.
Segítségeteket előre is köszönöm
elégedetlenke
 
 


Sziasztok !!!

Szeretnék többet megtudni a Káposztásmegyeri Bőrfestő óvodáról. Kislányom most lesz három éves, szeptembertől oda szeretnénk járni, mert ez van hozzánk legközelebb.

Elégedetlenke !!
Látom, Ti már oda jártok...melyik csoportról van szó, hogy azt még véletlenül se vegyem célba ???!!!!! :(
nyunyu
 
 


Elégedetlenke !!

Köszi a rengeteg infot ....még válogatunk mi is !!

De : én nem örülnék, ha a gyerekemet cipőben vinnék ki télen, ezért jobban is jár, ha benn marad. Az ember csak magával lehet elégedetlen, ha nem visz csizmát télen a gyereknek . Ezt te is így látod, remélem.....
Ha pedig valóban beteg a gyerek, akkor minek megy közösségbe , hisz megfertőzi a többit is, és nem utolsó sorban szövődményeket kaphat????!!!! Ezt is meg lehet érteni.
Többektől hallottam, hogy ez problémát jelent, mert nincs szbadság , mert nem is olyan nagyon beteg ez a gyerek stb. Gondolj csak bele ...most van kiért dolgoznod, mert van egy egészséges gyereked !!! De ha lerobban, akkor már nem lesz értelme a munkádnak, mert ápolnod kell hónapokig a kisgyermekedet !!!!!! Mi a fontosabb ?
Tudom, mert hallom a játszón, hogy ez minden óvodában sarkallatos probléma. De a rossz óvoda és jó óvoda nem ezen dől el. Sokkal fontosabb, mennyit fejlődik a gyerek , mit tanul, mit produkál, és nagycsoportban nyugodt szívvel hátradőlhetek, hogy iskolaéretté tette az óvónő, akire három évre rábíztam a lányom. Ezt érdemes átgondolni!!

Köszi mégegyszer, mi is még válogatunk óvodák közt !!! :wink:
Most hallottam, hogy nagyon jó a PARK óvodában Márti néni csoportja, és ők vegyes csoporttal dolgoznak, tehát, - bármennyi idős is a gyermeked, - oda életkora miatt is bármikor felvehetnék.
Karinthy- ról és Lakkozó oviról nincs infonk, majd látogatóba elsétálunk oda is.
Megnézheted azt is, melyik körzetbe tartoztok, mert az alapján is válogatnak az ovik.
Üdv
nyunyu
 
 


Sziasztok!

Egyet mondjatok meg: Tényleg van olyan ovi ahol van olyan opció,hogy ovónőt lehet választani / és csoportot?!

Kezdö vagyok ovitéren, jelentkeztünk kettöbe és az egyikböl átirányitottak egybe aminek a létezéséről sem tudtunk addig és közel sincs.

Voltunk szülőin, az igazgató és az ovónő is nagyon aranyos, aminek nagyon örülünk de szó nem volt választásról, mázlink volt simán (remélem 4 év múlva is igy látom majd :lol: )

Igazából ezt az ovónőválasztás dolgot csak neten olvastam ,valójában nem hiszem,h lehet válogatni egy átlag Bp kerületben még ovik közt is nehezen nemhogy ovónő alapján.
Vendég
 


Nálunk beiratkozáskor kérdezték, hogy melyik csoportba szeretnénk iratni a gyereket.

Aztán most másik ovodába irattuk, erről telefonon kaptunk értesítést, hogy a "lila" csoportba került.

Ovodafüggő.

Üdv: eszterlánc
lánc lánc eszterlánc
 
 


Sziasztok!

Van esetleg valakinek tapasztalata a XI. kerületi Eszterlánc Montessori ovival kapcsolatban?
Ha igen, írjon róla egy keveset.

Köszi.
matchi
 
 


Sziasztok!

Tud valaki infót a csepeli Montessori oviról? Előre köszi, ha írtok főként tapasztalatot, hogy mennyire fejlődik a gyerkőc egy ilyen oviban. Köszi
kokoka
 
 


Sziasztok!
Na igen, mi is ovit keresunk.
Kislanyom anyanyelve bar magyar, de jelenleg az angolt nagyobb magabiztossaggal beszeli. Most 5 es fel eves, de nem keszulok meg 1. osztalyba iratni.
Ovodat keresunk neki Magyarorszagon, valoszinuleg Budapesten. Egyelore minden lehetoseget meg szeretnek fontolni, legy szives minel tobben irjatok :)
Ketnyelvu oviban csak magan letezik? Mar joparat neztem a startlaprol indulva de a szemelyes tapasztalat megiscsak jobb.
Elore is koszonom szepen!

delice
 
 


Sziasztok!

Én a 2. kerületi Törökvész óvodával kapcsolatban szeretném a véleményeteket, tapasztalatotokat megkérdezni! Kisfiam szeptembertől valószínű oda fog járni (máshová nem veszik fel, mert ide tartozunk körzetileg), és nagyon szeretnék tudni a mostani nagycsoportos óvónénikről. Bármilyen infónak örülnék az ovival kapcsolatban, a nyílt napon eléggé vegyes tapasztalataim voltak...
Köszönöm előre is.
Nikole
nikolereka
 
 


Sziasztok!
Márciusban töltötte az 5 öt a nagyobbik kisfiam.Okos,értelmes,eleven,teljesen normális gyerek...
A XVIII.kerületi Bóbita óvodába tartoznánk,de ott valami gusztustalan a nevelési módszer!Jeleztem a gondjaimat.(pl.:eltűnt a gyerek ruhája,nem kap eleget enni,sok a verekedő gyerek,keveset vannak az udvaron,nem festenek,csak kanállal esznek,büntetik ha rohangál...és még órákig sorolhatnám)Miért baj ha egy gyerek úgy viselkedik mint egy gyerek és rohangáll???
Az óvónő nekem nem mondott semmit,csak a gyerekemet szekálta!Mire fel mondja a gyereknek hogy "keress másik óvodát"???-miért nem nekem szólt ha baja van?
Hogy képzeli egy ilyen senki hogy azt mondja más gyerekére hogy "ez bolond"?
Aki ebbe az óvodába tartozik az gondoljon a gyereke egészséges lelki fejlődésére és keressen másikat!!!
anyuci86
 
 


Szülőként biztos nehéz lehet a megfelelő óvodát, óvónőt kiválasztani.
Az óvoda kiválasztásánál szeretnék pár támpontot adni nektek ami esetleg segíthet.Óvónőt már nehezebb...
Az óvoda kiválasztásánál sokan adnak a külsőségre, hogy milyen szép az óvoda, a környezet, az udvar, a bútorok..... Ez mind nagyon fontos, viszont lehet szép egy óvoda ha a nevelséi célok, a gondozás, a gyermekek fejlesztése nem megfelelő.
Sokan nem is igazán értenek ahhoz,hogy milyen kérdéseket kellene feltenni, az adott intézmény vezetőjéhez amiből ki lehet valamennyire szűrni, hogy a megfelelő helyen járunk e.
- figyelmetekben ajánlom AZ ÓVODAI NEVELÉS PROGRAMJÁT, szerintem ezt könyvesboltokban is be tudtok szerezni.
Most leírom,hogy véleményem szerint mire figyeljetek oda:
-fontos a gyermeklétszám az ideális 20 fő.
-van e sérült gyermek a csoportban? ha igen a létszám kb. 10-15 fő lehet.
-a személyzet, hány felnőtt, pedagógus van a gyermekekkel? államioviban általában válltják egymást délelőttös-délutános+egy dajka segíti a munkát. Magánovikban ezt intézmény válogatja.
-milyen a csoport összetétele? vegyes vagy tiszta.(tehát csak kiscsoport, csak középső vagy vegyesen vannak kicsik-nagyok)
Mind a kettőnek van előnye, hátránya. Én a vegyes csoportokoat annyira nem kedvelem.
-milyen óvodai nevelési program alapján dolgoznak(ezeket a programokat tudjátok tanulmányozni itt:
http://ovoda.lapozz.hu/
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc. ... 600137.KOR
-milyen a napirend, a hetirend- ezekről tudok neketk küldeni át saját, mintát amit eddigi csoportjaimban használtam.
-kérjetek lehetőséget egy-egy foglalkozás megtekintésére.
-az étkeztetésre kérdezzetek rá, ott főznek e, vagy rendelik valahonnan,kapnak e napi rendszerességgel zöldséget-gyümölcsöt.a gyermekek "itatására" mennyire figyelnek oda(saját tapasztalatom szerint ez sok helyen hiány.Pedig a gyerekekenek napi1-1,5 liter fogyadékot kellene inni, és gondolom azt ti is tudjátok, hogy maguktól ritkán jut eszükbe,hogy igyanak. Tehát naponta többször kínálják e őket, mennyire figyelnek erre oda??

Az óvónő kiválasztása már nehezebb, ha egy-egy foglalkozást megtudtok nézni jobban van lehetőség képet kialakítani, viszont azt ne felejtsük el, hogy a legtöbb óvónő a szülő jelenláétében nem viselkedik teljes mértékben úgy,mint csak a gyerekek társaságában.

[/u][/b]
gigi_84
 
 


Szeretettel vár minden gyermeket, szülőt és pedagógust a Gödi Waldorf Óvoda
2012.március 31-én, szombaton 9.00-12.00-ig tartandó
TAVASZKÖSZÖNTŐ, NYÍLT NAPJÁRA.

Programok:
- kézműves vásár
- bábjáték
- gyermekfoglalkozások:
akvarellfestés, gyurmázás, gyapjúkép-készítés
Érdeklődni lehet: Nyeste Katalin (óvónő) 30/907-3317
Pénzes Barbara (szülő) 30/606-2494
Cím: Felsőgöd, Tél u. 2. (bejárat az Ősz utcából)
[b]godiovoda.waldorf.hu

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok kedves Anyukák!!Én 13 éve dolgozom óviban,és én magam is 3 gyermekes anyuka vagyok.Gyes kiegészitésként vállalnám pici babád ellátását,esténként,és hétvégén is bmikor elérhető vagyok.Szivesen mennék a saját kislányommal,de ha neked gond,nem viszem:)Árban biztos megtudunk egyezni,ezen ne aggódj!Hivj bátran:Saly Gabriella,06202039727

salygabó
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?