Sziasztok!
Chris, üdv minálunk!
Milyen, igen, vérzés, de nagyon, az éjszaka közepén, akkor már majdnem 28 hetes terhes voltam, akkoriban az volt az a határ, hogy talán van esélye az életbenmaradásra a babónak. Szóval gondolhatod... ráadásul a kettes nőin volt az akkori dokim, aki éppen szabin volt külföldön. Kihívtuk a mentőket, és hát gyalog mentem le a lépcsőnkön az autóig, mivel nem tudták felhozni a szállítható betegágyat. Tök sötétben egyedül voltam a mentőautóban, azon a jó kemény asztalon, sirály volt.
Amikor odaértünk a kórházhoz, több, mint háromnegyed órát ott feküdtem, mert nem volt ott az őr, és nem engedték be a mentőautót, mint később kiderült, csak szirénáznia kellett volna egyet.
Mindezek után kb. 10 percig hurcolásztak az épületben, mert senki nem tudta, hová is kell vinni az esetemet.
Aztán bevittek a vizsgálóba, ott a helyszínen, minden takarástól mentesen kellett levetkőznöm alulról, annyira megalázó volt, azt szavakkal ki sem lehet írni. Felfeküdtem az asztalra, majd a drágalátos vadállat orvosa könyékig megturkászott, és még rám is ripakodott, mert mertem jajgatni, hogy fáj, meg ilyenek.
Na aztán végre felvettek az osztályra, a szülészeten kaptam helyet átmenetileg. Aztán jött a klassz szuri, ha megszületne mégis a pici, akkor jobban működjön a tüdeje, de majd összerosáltam magamat attól a szuritól, mindenhol elkezdett szúrni, egy pillanat alatt végighaladt a testemen, még a s.gglukamon is, iszonyat volt. Ezért is leb.sztak, hogy mit óbégatok ilyenekért.
Ezek után egy rakat infúziót kaptam, és 2 hetet bent töltöttem. Közben pár vajúdást végignéztem a szülészeten, pár nap múlva felkerültem a patológiára, kb. 10-en voltunk egy kórteremben. Az ágyon egyszerűen képtelenség volt aludni, annyira göröngyös volt a matrac. Éjszaka mindig rámszóltak a többiek, mert horkoltam. Az egész terhespatológiás lányoknak kellett mindig kimenni a folyosóra napi kétszer CTG-re, amit állva végeztek el 15 másodpercben. Ezt egyszerűen nem lehet szavakba önteni, micsoda undorító élmény volt ez az egész. Az a 2 hét, amit ott töltöttem, pont karácsonyra esett. Én marha nem mertem hazajönni az ünnepre, mert féltem, ha itthon újra gond lesz, akkor mocsokul bánnak majd velem a kórházban, mert "mi megmondtuk" címmel.
Ja, és még anyámékat is becseszték, mert hogy mertek meglátogatni csak úgy engem. Szegények épphogy jöttek, már mehettek is haza, pedig messziről másztak be hozzám.
Abban a 2 hétben veszettül depis voltam, de szerintem nem csoda.
Elnézést, hogy kibukott belőlem, akit nem érdekel, tekerjen tovább!
Betty, tök jó ez a "szentbeszéd", meg amit a másikba írtál, az is.
Pusza mkinek