Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nagyon örülök hogy valahogyan idekeveredtem ebbe a topikba,még eddig fel sem fedeztem! :shock: :wink:
Ami miatt rettentően örülök,hogy végre találtam egy olyan kis csapatot akik szintén vallásosak!Visszafelé még nem olvastam,majd igyekszem.
Amit magamról,családomról fontosnak tartok elmondani,hogy 1 pici lányunk van,és a férjem aki sajnos június 24.-e óta kórházban van.Ekkor ugyanis történt egy súlyos autóbalesete.Nyílt törései lettek az összes végtagján,tele van pakolva lemezekkel,a csontjaiba rengeteg csavar,fém van beültetve.Legutóbbi RTG alapján a csontok gyönyörűen összeforrtak már,de ettől függetlenül még hosszú út áll előtte,rehabilitáció stb.A bal karja pedig részlegesen le van bénulva.Ezzel majd még foglalkoznak még ezután derül ki,hogy tudnak-e vele vmit kezdeni.Nos és hát ez hogy egyáltalán még él a férjem,a gyermekem apja ez Isteni kegyelem!!!!Senki orvos nem bíztatott minket,ő mégis túlélte és velünk maradt!Én június 24.-e óta hiszek igazán Istenben!!Előtte nem is voltam vallásos.Annak hittem magam,de most jöttem rá hogy nem voltam az.Amikor megtudtam,hogy apának balesete lett,az első pillanattól csak Istenben bíztam,hogy ha ő úgy érzi,hogy apának még dolga van az életben akkor nem veszi el.Apa sorsát az ő kezébe tettem.És itt van velünk. :wink: :wink: Azóta is minden nap olvasom a bibliát,és olyan tanácsokkal,ígéretekkel találom nap mint nap szembe magam amit a Bibliában olvasok,hogy komoly segítséget,energiát jelent nekem!!!Hihetetlen erőt ad. :wink: Nagyon jó érzés bízni Istenben,hogy ő jó hozzánk,és bizony segít amikor bajban vagyunk.Hatalmas megnyugvás ez!!! :wink:

Lehet hogy kicsit sok voltam,de a fent leírtakban benne van,miért is csöppentem ide közétek!Remélem szívesen fogadtok. :wink:

Kép

Kép
mezsó
 
 


Kedves Mezsó! Köszönöm, hogy írtál. Sok kitartást és áldást kivánok mindegyikőtöknek!

Andi, igen, szerintünk ez így van, bár ő köztük is vannak sokan, akik nem a szobrokhoz, hanem tényleg Istenhez imádkoznak és Őt imádják.

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Mezsó, én is örülök, hogy írtál Nekünk. Kitartást és sok erőt kívánok a családodnak!
Én egy éve kezdtem olvasni a Bibliát, azóta Anna segít a megértésében ;) Hasonló eset történt velem is pont amikor veled. És Isten nekünk is megmutatta gyógyító erejét, és szerencsére már túl vagyunk a rossz dolgokon. Kívánom nektek is!

Anna
biztos ott is megoszlanak azért, mert ugye más keresztényeknél sem mindenki ugyanolyan - szerencsére :)
Azóta túljutottam az Ószövetségen, most olvastam Jézus születését :)

Andi
m_andi
 
 

 
 

Sziasztok!!

Köszönöm a kedves fogadtatást!!Majd igyekszem bekapcsolódni a beszélgetésbe! :wink:
Hát kitartás az kell...rengeteg!!!Komolyan hiába van itt nekem Blanka a pici lánykánk,aki minél inkább idősebb annál inkább az apjára hasonlít. :) De igazán erőt,energiát csak a Bibliából tudok meríteni.Hiszen ahogy nap mint nap olvasom a bibliaolvasó kalaúz által kijelölt fejezeteket azt hiszem mondhatom,hogy mindegyik hordoz számomra egy tanácsot,üzenetet és én igyekszem mindig ez alapján hozzáállni a problémákhoz,történésekhez és tényleg rengeteg erőt ad!!!E nélkül nem menne az életem június 24.-e óta. :)

m.andi: hasonló eset történt veletek/veled is? :cry: Ne már! :cry: Elmeséled?Persze csak ha nem fáj visszagondolni rá. És most történt ebben az évben júniusban ez a valami amit írsz?

Annyira érdekesnek találom egyébként ezt az egészet...Mármint hogy én gyakorlatilag általános iskolás korom óta foglalkoztam a vallásossággal,olvastam Bibliát/sajnos nem minden nap akkor még/,hittanra és református táborokba jártam,lekonfirmáltam de valahogy sosem tudtam igazán komolyan venni ezt az egészet.Olvastam a Bibliát mert tudtam,éreztem hogy ez egy jó dolog de igazán sosem értettem amit olvastam.De a baleset óta,minden nap olvasom és olyan mintha Isten valóban bátorító üzeneteket,jó tanácsokat küldene nekem.Szinte mindig alig várom az újabb és újabb napot hogy végre elolvashassam hogy az adott napon mi az újabb tanácsa,üzenete.Szóval furcsa,de rettenetesen jó érzés hogy szinte egyszer csak megvilágosodott ez az egész és elkezdtem meglátni a Biblia sorai között,hogy mi az az erő amit belőle meríthetek!!!!És valahogy vágyom erre hogy kiolvashassam a sorok között az üzenetet. Na most ez lehet kusza lett,de remélem értitek mit akartam közölni? :oops: :)

Kép

Kép
mezsó
 
 


[quote="laki papné"] írta:laki papnén tudom,hogy mit hol keressek a Bibliámban :wink: , de neked biztosan nagyon jó lesz. Néha egyetlen bibliai vers napokra erőt tud adni és nagyon sokat segít. :)


ezzel abszolút egyetértek!!! :) Az idézet helyére nem emlékszem sajnos :oops: ,de a baleset utáni 2. vagy 3.napon olvastam kb. hogy "Bízzál az Úrban,mert ő munkálkodik." Hát ez azóta is sokszor eszemben van! :) :) És bátorságot nagyon sokat kaptam,és kapok ettől a mondattól,mert amikor valamitől félek vagy valami miatt aggódok vagy egyáltalán negatív hangulatomban vagyok mindig akarva akaratlanul is eszembe ötlik,és megnyugszom ettől a mondattól. :)

Kép

Kép
mezsó
 
 


Mezsó
írok privit.
Én is olvastam korábban is Bibliát (néhány történetet csak), de értelmezni még nem tudtam őket. Most sem mindig, de már jobban átlátom a mondanivalóját, és bele tudom helyezni sokszor a saját életembe is.

Én mikor nagyon rossz híreket kaptam, akkor olvastam azt a részt, amikor Dáviddal csodát tesz az Úr, és megmenti :) Velünk is csodát tett :D

Andi
m_andi
 
 


Sziasztok! Református topik leszünk :wink: ? Én nagyon örülök neki (de annak is, ha mások idekeverednek).

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Sziasztok!

Néha én is benézek, csak nem akartam megzavarni a kialakult beszélgetést. :oops: .


Mezsó, örülök, hogy a férjed ilyen csodás módon megmenekült! Az Úr tényleg bármit fel tud használni, hogy magához vonjon, még egy ilyen balesetet is. És erőt ad a továbbiakhoz is!
Én ugyan nem ilyen eset kapcsán tértem meg, de mai napig tapasztalom, hogy ilyen helyzetekben különösen közel van hozzánk.
A férjed véleménye is megváltozott?

Anna, én nem vagyok református, de azért remélem nem lógok ki :wink: .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi

Gratulálok a pocaklakóhoz :D

nem baj, ha más vallású vagy, ez itt nem számít :wink:

És nem zavarsz, gyere Te is nyugodtan. Azért csak mi beszélgetünk/beszélgettünk eddig Annával, mert más nem jött :(

Andi
m_andi
 
 


uxi: hát nem tudom igazán,hogy a férjem véleménye mennyire változott meg vallásosság terén. :roll: Olvasgatja a Bibliát,de szó szerint csak kinyitja valahol és olvasgat,és nem rendszeresen,és nem hallom ennyire sokat beszélni arról amit olvasott,mint amennyit én szoktam beszélni róla.Ezt jól megmondtam!!! :lol: :lol: :lol: Azért azt magától belátta,hogy az hogy ezt az egész balesetet túl élte,és ráadásul még az állapota is sokkal jobban javul mint az orvosok várták,az csak Isten műve.Mert terve van még vele...valószínűleg nem is kicsi.Ha egy ilyen esetet túlélt. De komolyabban szerintem még nem merült el ebben a témában,vagy csak nem beszél még róla.És igen a pocaklakódhoz én is nagyon gratulálok!! :wink: Boldog babavárást immár 3.jára! :)

Kép

Kép
mezsó
 
 


írtam pár napja, de úgy látszik nem ment át...

Mezso, a férfiak nem szoktak beszélni arról, ami mélyen érinti őket, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzései és gondolatai a dologgal kapcsolatban! Ne erőltesd, engedd, hogy a saját igényei szerint haladjon a saját útján, és ne kényszerítsd, hogy beszéljen arról, hogy hol tart. Ahogyan belénk azt programozzák, hogy mindent meg kell osztanunk (a gondolatainkat és az érzéseinket is), addig a fiúk legerősebb parancsa, hogy akkor igazi férfiak, ha kibírják egyedül - és ezt nekünk nagyon nehéz elfogadni :wink:

Uxi, egyáltalán nem lógsz ki :D

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Szerintem az is jó, ha kinyitja és olvasgatja :D . Sosem lehet tudni, mikor szólítja meg valamelyik igerész.

Jártok egyébként közösségbe? (mármint gondolom ő most nem tud,de esetleg ha meggyógyult). Sokat segíthet, bár sokszor sajnos elriasztó is tud lenni...

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Ja, köszönjük hármaska nevében :wink: . Nem volt könnyű eddig, remélem ezután már nem lesz gond, az elején sokat kellett feküdnöm, mert levált a lepény egy darabon. Ma este megyünk 19. heti ultrahangra, talán azt is megmutatja, mi van a lába között :D .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Nekem is nagyon zűrös volt ez a terhességem, de már - remélem - csak a szülés van hátra a "megpróbáltatásokból".

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Már mindjárt szülsz :D .

Tegnap voltunk ultrahangon, feljebb ment a lepény, már nincs a méhszájnál. A baba méretei korának megfelelőek, s úgy néz ki, kisfiú.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Anna
gondtalan szülést kívánok!

Uxi
örülök a jó eredményeknek!

Az én párom se vallásos, pedig még bérmálkozott is (ő kat.), igaz, gyerekként, szülők miatt :roll:
Engem meg gyerekként nem is kereszteltek meg, sose kaptam semmilyen vallásos nevelést, és mégis én lettem vallásos.

Andi
m_andi
 
 


Uxi, ez nagyon jó! Azt kívánom, hogy valóban áldott állapot lehessen számotokra ez az elkövetkező néhány hónap!

Andi, köszönöm!

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Anna: bölcset szóltál,nem erőltetem a páromat hogy beszéljen Istenhez fűződő kapcsolatáról,gondolatairól. :wink:

Uxi: örülök,hogy fentebb ment a méhlepény,és annak is hogy kiderült hogy kisfiú!!!Közösségbe jelenleg nem jártunk,és én sem járok...Nem tudom miért.Mondanám hogy Blanka miatt,mert úgyse bírnám kordában tartani,de úgy hiszem ez sovány indok.Régen nagyon sokat jártunk közösségbe.Fiatalabb koromban vallásos táborokba is jártam.

Kép

Kép
mezsó
 
 


Pedig Kecskeméten olyan jóhírű gyülekezet van, mindenféle csoport is, amikből lehet válogatni (amennyire én jól tudom :wink: ), biztos van baba-mama kör is, még ha a nagyoknak szóló istentiszteletre nem is tudtok elmenni... Jó, ha az ember tartozik valahova :)

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Mezsó
nem is olyan messze lakunk egymástól ;)
Egy nagyvárosban tényleg sokkal nagyobb a lehetőség gyülekezetet találni (főleg megfelelőt), mint egy kisfaluban.

Andi
m_andi
 
 


Anna
hogy vagytok?

Mezsó, Uxi ti is eltűntetek!

Én haladok lassan, de biztosan a Biblia olvasással :D Jézus elfogatásánál tartok :wink:

Andi
m_andi
 
 


Elég rég jártatok már erre :cry:

Én lassan befejezem a Bibliát, utána kezdem elölről az eredetit (talán már megért hozzá az eszem :oops: ).

Andi
m_andi
 
 


Sziasztok!

Ez a Kecskemet most szemet szurt:) Ott vasarnap 3 istentisztelet is van. Mikor en meg otthon laktam leginkabb a delutanira jartam, 6-kor kezdodik, teli idoszamitas idejen 5-kor. Az eleg laza, szerintem gyerekkel siman el lehet ott az ember, fenn a karzaton is akar. Meg lehet setalgatni a gyerekkel.

Andi, mit jelent az, h az eredetit kezded?

Biobaba
biobaba
 
 


Biobaba
azt jelenti, hogy a Károli fordítást kezdem el.

Eddig ezt olvastam: http://www.regikonyvek.hu/writers.php?id=31966
Ebben vannak képek, történetekként vannak leírva a fejezetek, meg elég hiányos is.

Andi
m_andi
 
 


Andi, a protestáns új fordítást nem próbálod?
Az jóval könnyebben érthető, mint a Károli.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Andi, ezt nem ismerem(marmint ezt a holland magyarazost). (nekem az eredeti a hebert es a gorogot jelenti, azert csodalkoztam:))

Biobaba
biobaba
 
 


Én is az újfordításút ajánlom. A Károli egyszerűen csak régi magyar - nagyon szép, de ha nem az esztétika érdekel, hanem a mának szóló üzenet, akkor inkább a mai magyar jó szerintem.

Amúgy mi az eredeti? Ha az újszövetségre gondolok (amit ugye görögül írtak meg), akkor az, hogy Jézus mit mondott, bizony ó-arámiul van!

Kép
hellot
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem tudok sem héberül, sem görögül - bár szívesen megtanulnék :)

Uxi, Hellot
az újfordítás nincs meg nekem, de megpróbálom beszerezni :)

Andi
m_andi
 
 


Andi!
A Deák téren a Huszár Gál könyvesboltban tuti van. :) (Persze nem tudom, pesti vagy-e...)

Kép
hellot
 
 


Hellot
köszi, de elég messze lakok Pesttől!

Közben elkezdtem a Károli fordítást, nem is olyan vészes! Nekem érthető és tetszik is :)

Andi
m_andi
 
 


Sziasztok!

Hat szerintem az UFO azert elegge elterjedt manapsag, ugyh minden protestans konyvesboltban kaphato. Videken is. Katolikus konyvesboltokban pedig a legjobb mai nyelvu forditas a bences. Aztan meg vannak az UFO-nal ujabb forditasok is, de azokat tenyleg nem lehet mindenhol beszerezni. Azt azert erdemes tudni, h minden bibiliaforditas egyfajta bibliamagyarazat/-ertelmezes is.

Biobaba
biobaba
 
 


Az biztos, hogy a fordítás már önmagában ad valami pluszt. Én olvasgattam angol és német újszövetséget is, és nem azért éreztem másnak, mert más nyelven van, hanem mert abba a fordításba olyat "raktak bele", ami az újfordítású magyaromban nincs benne. (Az angolt egyértelműen egy modern kornak szóló fordításnak érzem.) Látszólag ugyanaz a szöveg, tartalom, mégis kicsit más. Talán ezért is érdemes minél több fordítást is megnézni, hátha kiegészíthetik egymást, együtt többet adhatnak.

Kép
hellot
 
 


Én szeretem az egyszerű fordításút is. Igaz, ebből csak újszövetség van.
A neten is olvasható itt:
http://www.oromhirek.try.hu/


Andi, ha nincs a közeletekben ilyen jellegű könyvesbolt, új fordításút biztos árulnak a templomban is, nem?

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Sziasztok!

Biobaba
én is ezért kezdtem el egy "másik" Bibliát olvasni, mert nekem is mindegyik mást ad!

Uxi
köszi a linket!
Nálunk a templomban nem árulnak Bibliát. :(

Andi
m_andi
 
 


Sziasztok!
Andi, ha szólsz a lelkipásztornak, hogy szeretnél venni egyet, szerintem visz neked (mi legalábbis szoktunk hozni, ha valaki kér :wink: )

Szeptember 14-én született meg a kisbabám. Emese Mária. Egészséges, és bár nekem ő volt a legkisebb babám, már 5 kiló. Nagy haja van és ő is kék szemű lesz. Sima, nem kórházi szülés volt, végül Budapesten.

Áldást, békességet!

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Anna
gratulálok Emese Máriához!

Köszi a tanácsot, majd szólok, és akkor meg van a következő Bibila, amit olvasni fogok! De most már azért is átrágom magam a Károli fordításon :wink:

Andi
m_andi
 
 


Jól teszed! Ha egyszer megszoktad a nyelvtani formuláit, egész érthető (már csak az eszterágat és a hozzá hasonló szavakat kell kikeresni :wink: )

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Anna
nekem is elég érthetőnek tűnik (eddig), aztán majd jövök a kérdéseimmel :wink:

Ezt ismeritek? Vélemény?
http://www.netpiac.hu/display/index.pht ... k_id=26339

Andi
m_andi
 
 


Én nem ismerem, de kiváncsi vagyok mások véleményére. :wink:

...és várom a kérdéseket :D

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Közben a párom letöltötte nekem, de még csak a Sámson és Delila, ill. Dávid részt néztem meg. Laikusként nekem nagyon tetszett, az olvasottak sokkal jobban érthetőek lettek így számomra.
De persze egy szakmabelinek lehet, eltérő lesz a véleménye :wink:

Andi
m_andi
 
 


Egy másik oldalon találtam, szerintem aranyos :)

Ha legközelebb úgy érzed, hogy téged Isten nem tud használni, akkor csak emlékezz arra, hogy:

Ábrahám túl öreg volt,
Izsák letagadta a feleségét.

Jákób hazudott,
Lea pedig csúnya volt.

József idegesítette a testvéreit,
Mózes meg dadogott.

Gedeon félt,
Sámson meg túlságosan szerette a nőket.

Ráháb egy prostituált volt,
Jeremiás és Timóteus pedig túl fiatal.

Dávid megcsalta a feleségét és gyilkolt,
Illés pedig annyira depressziós lett, hogy elege lett az életből.

Ézsaiásnak meztelenül kellett prédikálnia.
Jónás megfutamodott és el akart bújni az Úr elől.

Naomi özvegy volt,
Jób csődbe ment.

Péter megtagadta Krisztust,
A tanítványok pedig elaludtak imádkozás közben.

Márta mindenért aggódott,
Mária Magdaléna pedig... nos szóval ismered a történetet.

A samaritánus nő elvált nem is csak egyszer,
Zákeus meg túl alacsony volt.

Pál vallásos fanatikus volt, aki féktelenül és öldökléstől lihegve üldözte a keresztényeket.
Lázár halott volt.

Most pedig nincs több kifogás! Istennek semmi sem lehetetlen, használni tud téged is minden lehetséges gyengeséged ellenére. Különben is nem te vagy az üzenet csak az üzenet közvetítője.


Közben megnéztem a többi dvd-t is, nekem tetszett :)

Andi
m_andi
 
 


Andi, köszi, ez nagyon jó! :)

Kép
hellot
 
 


Andi, ez nekem is nagyon tetszik!
Köszönöm!!!

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Örülök, hogy Nektek is tetszett! :D

Itt van néhány keresztény film, ezek közül még nem láttam egyet se, de majd hideg, téli estéken :wink:

http://www.kma-hu.com/filmek/index.html

Andi
m_andi
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy idetaláltam......csak kattintgattam sok-sok kérdéssel, kérdőjellel a fejemben és egyszer csak ide találtam...... visszaolvastam és válaszokat kaptam, olyan jól esett.
Külön öröm, hogy Anna itt vagy :)

Andi... te pedig nagyon jókat kérdezel.... ezek a kérdések, már régóta foglalkoztattak....

Azt hiszem elkezdem én is a Biblia olvasását....

örülök nagyon
üdv
Orsi

KépKép
KépKép
zsalyam
 
 


Orsi
nagyon örülök, hogy ide találtál! :D És várjuk a Te kérdéseidet is! :wink:

Én most jó pár napja nem olvastam egyáltalán a Bibliát, vhogy megingott a hitem. Elvesztettem a számomra legfontosabb embert, és még nem sikerült túltennem magam.

Anna, vagy bárki más, tudtok segíteni keresztényien feldolgozni ezt?

Andi
m_andi
 
 


Kedves Andi!

Addig is amíg nem jön Anna.......

Nekem nagyon sokat segített 7 évvel ezelőtt a húgom halálakor a gyászmunkában Polcz Alaine írásai........ akkor nem voltam vallásgyakorló ( most se viszem túlzásba...)....nem volt a közelemben jó vallási közösség, lelkipásztor....
a magam útját jártam, hol vádolva a JóIstent......hol felismerve a szándékait.....hol erősnek tettetve magam....... hol kiabálva az ég felé.....nehéz volt....ahogy múlt az idő a fájdalom visszahúzódott, de megszűnni sose fog.......és hiszem, hogy találkozunk......és amikor magam előtt látom akkor itt van velem, amikor megidézem a szavait itt van velem...... itt lesz velem, bennem élni fog mindig.
Most már nem hibáztatok senkit, megbocsátottam annak is aki miatt történt......és úgy gondolom, hogy oka volt annak amiért a JóIsten magához hívta......

most csak így az én történetemen keresztül tudtam írni Neked erről...... ha összeszedettebb leszek még írok,
egy gyerkőc az ölembe egy pedig itt ugrál rajtam......

Orsi

KépKép
KépKép
zsalyam
 
 


Szia Andi!

Hat a lelkigondozas interneten keresztul...
Nekem 7 eve meghalt apukam, utana masfel evig eleg sokat sirtam, azota kevesebbet.
Minden ember meghal egyszer. Emiatt ne hagyd abba a Biblia olvasasat. Vidd Isten ele, h neked mi esik rosszul, mi bant, aztan figyeld, mit reagal ra. Ennel jobbat most itt nem nagyon tudok.

Biobaba
biobaba
 
 


Sziasztok!

Orsi
köszi, már régóta szeretnék Polcz Alaine-t olvasni, csak még nem jutottam el a könyvtárig. No, de majd idén!

Biobaba
neked is köszi, tényleg nehéz így éteren keresztül segíteni. Én is próbálom megérteni a miértet, sokszor olvastam el anyu betegsége alatt a Jób könyvét, amit még nyáron ajánlottál. Sokat segített, de mikor elment, akkor megingott a hitem. Tudom, hogy neki így jobb, mert nem szenved, de azt nem értem, hogy miért kellett így lennie?
Mondjuk az utolsó félév így is ajándék volt Istentől, mert műtétkor hajszálon múlott az élete. Ez a félév sokat jelentett nekem, még jobb lett a kapcsolatunk, én is sokat változtam, megtanultam még jobban értékelni az életet, és azt, hogy a szeretteimre még többet figyeljek.

Amúgy ma elkezdtem újból olvasni a Bibliát, amolyan újévi fogadalom gyanánt :wink:

Andi
m_andi
 
 


Szia Andi!

Szerintem Isten nem varja tolunk, h erzeketlen tuskok legyunk. Nem baj, ha valami faj, vagy az, h kerdeseink vannak, vagy ketelkedunk dolgokban. Ami baj az az, ha ezek miatt elfordulunk tole. Nem baj, ha vitazunk vele, szemrehanyasokat teszunk, a baj abbol lesz, ha nem szolunk hozza tobbet. Ha nem keressuk a kapcsolatot, nem akarjuk a kapcsolatot rendbe tenni.

Mondhatnam azt, h Istennek nem szamit, h mi most szolunk hozza v nem, de szerintem ez nem igaz. Ha ot nem erdekelne az egyes ember allapota, akkor nem jott volna Jezus ebbe a vilagba, akkor nem szolna a Biblia annyi gyenge emberrol, ahanyrol szol, hanem elmeselne a nepek tortenetet nagy altalanossagban. De a Biblia konkret emberekrol (is) szol, es ezeknek az embereknek az Istennel valo kapcsolatatarol. Mert milyen volt pl David? Szerintem nem kimondottan mintakereszteny volt a magatartasa a hazassagtoro terveivel... Vagy Pal hany keresztenyt megoletett, es Jakob harcolt Istennel, es Job vitazott... Egy csomoan tiltakoznak, vadaskodnak, mondanak mindenfelet Istennek. Es o meghallgatja, reagal ra.

Ha Jezus nem Isten Fia lenne, tehat nem Isten lenne, hanem csak egy jo ember, vagy nagy tanito, nem lenne megvaltas, akkor nem lenne semmi ertelme az egesz Biblianak ugy, ahogy van. Mert akkor nem lenne az emberisegnek semmi remenye sem. Ha vegignezed a tortenelmet, irodalmat, kepzomuveszetet, vallasokat, vilagnezeteket... Mind-mind az elet ertelmet keresi. Es ad valamelyik megnyugtato valaszt arra, ami az ember valos problemaja? Nem a felszinre gondolok, hanem arra az urre, ami odabent sovarog arra, h szeressek ugy, ahogy van? H ne legyen egyedul, ne kelljen allandoan teljesitenie csak azert, h szeresse valaki? Oszinten szolva en senki mast nem talaltam, aki tudna enyhiteni azon a mely maganyon, ami odabenn van, mint Jezus.

Letezik egy csomo modszer, amivel el lehet nyomni a banatot, a fajdalmat, a maganyt, de tenyleg nyujtanak ezek olyan valos lehetoseget, mint az, h elmondhatom a vilagmindenseg uranak, h nekem ez es ez a bajom, es sirhatok, beszelhetek, hallgathatok...? H a vilagmindenseg uranak azt mondhatom, h "Apa, most nagyon rosszul erzem magam!"? Vagy persze ennek a forditottja is igaz, amikor azt mondhatom, h "Apa, most nagyon jol erzem magam, es olyan jo, h itt lehetek veled…"

Biobaba
biobaba
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?