Kiemelt témák

Veletek is történik? Az anyukám gyakran kiborít. Vagyis kiborítjuk egymást
Hétvégenként ő vigyáz a lányomra amíg mi dolgozunk. Ilyenkor hozom be a hétközben elmaradt munkákat.
Bármit kérek (aranyosan, kedvesen), hogy szeretném ha a kicsinek nem adna olyat, vagy mi így vagy úgy szoktuk... Na azt biztosan nem úgy csinálja. Még a kedvemért sem.
Mivel a kislányom a 2 éves korához képest 3-4 éves szinten beszél, a mamám úgy is kezeli, azt is várja tőle sokszor amit egy 4 évestől lehet. Pedig én látom, hogy a szép beszéd mögött valóban csak egy 2 éves gyerek van. Ha panaszkodom, hogy a kicsi hisztis, nehezen bírok vele akkor büszkén kijelenti, hogy nála soha semmi baj nincs. Persze, nem megy vele vásárolni amikor a gyerek nem akar.
A mamám egyébként tök jó fej. Mindig szoros volt a kapcsolatunk. Eddig is előfordultak összezördülések, aztán elmúltak, hiszen szeretjük egytmást. Csak most a kicsivel kapcsolatban előjönnek dolgok, amit gyerekkoromban utáltam és látom, hogy a lányommal is az történik.
Sokszor úgy kezeli, mintha én lennék kicsibe. Még a nevünket is összekeveri néha.
De én már tudom, hogy mi lett abból amit csinált. Van amit még ma sem tudtam feldolgozni.
Lehet, hogy kicsit érthetetlenül írtam le a gondomat?
Nagyon hülyén érzem magam.
Talizmán

Szia !!

Mi az, amit csinált és még most sem tudod feldolgozni?

Ha csak "vasárnapi" nagyi és imádja a kicsit és nem muszáj, ne csinálj mindenbõl ügyet, még magadban sem. Így nem lehet elrontani egy gyereket! Veled full- time csinálta, a kisunokájával nem.
Inkább örülj annak, hogy jó fejnek tartod még most is, beszélgess vele nagyon sokat. És ne csak a gyerekrõl! Érezze azt, hogy fontos ember az életetekben és akkor majd nem kell neki bebeizonyítania ezt, lépten nyomon! (például azzal, hogy nála mindig minden rendben van!)

A nagyik nem a mi meghosszabbításunk. Õk nem úgy nevelik a csimotákat, mint mi. Mert akkor õket Mami 2-nek hívák és nem NAGYmaminak!
És a gyerekeknek NAGYmamikra is szükségük van. És arra is, hoyg a nagyinál másképp lehessenek a dolgok. Hidd el, Talizmán, ettõl lesznek derûsek és teljesek és bátrak és klassz kislányok.

Mi egy házban lakunk az anyukámmal és a mai napig rengeteget segít, bár már iskolások a lányok. És egy csomó mindent másképp tesz. Komolyan, van úgy, hogy a lányaim várják, hogy nála aludhassanak, ha ügyeletes vagyok! És én ezen nem megsértõdöm, hanem örülök neki, mert sokkal rosszabb lenne, ha folyton nyafognának, hogy nem akarnak menni, meg roosszul éreznék magukat.
Van úgy, hogy valamit nagyon fontosnak tartok, hogy úgy csinálja, ahogy én, de akkor azt külön elmesélem neki, hogy miért. És olyankor megérti, hogy akkor ez fontos, mert tudja, hogy másért meg nem kritizálom.
Irjál !!
Maminti

Szia Maminti!
Valahogy az a baj, hogy mindig máshogyan viselkedik. Mindenhová van egy "arca". Én meg néha lemaradok...és néhány órával később, mintha egy másik emberrel beszélnék. Mert ő akkor éppen egy másik szerepében van.

Egyébként nagyon szigorú volt velem gyerekkoromban, ezért azután még most is görcsbe rándul a gyomrom a hangos szótól vagy pl ha 2 vadidegen ember veszekszik a villamoson.

Én sem gondolom, hogy a nagyinak úgy kell csinálni a dolgokat mint nekem. Minnél több "életformát" ismer meg a gyerek, annál rugalmasabb lesz a mássággal szemben. Gondolom

Ha nagyon tudományosan akarom leírni akkor valahogy úgy van ez, hogy mivel ismeri a gyengéimet fondorlatos módon "belekényszerít" olyan játszmákba amikben nem akarok részt venni. Ha megpróbálok kimenekülni belőle, akkor jön a sértődés, tehát megintcsak én jártam rosszul és ő győzött. De én nem akarok ilyeneket játszani!

Tudom, hogy zavarosan hangzik az egész de nincs kinek beszélnem róla. Nem arra vágyom, hogy valaki helyeseljen, hogy hű milyen szörnyű anya. Mert nem az. Nagyszerű anya. (Remélem én is csak annyi hibát követek el mint ő) Csak valahogy...
Azért is nehéz beszélnem/írnom erről mert amíg próbálom leírni, hogy mitől akadok ki, mindig eszembe jutnak a nagyszerű dolgok. Abból is van bőven! A férjem nagyonmegszerette az anyukámat. Nem szeretném a köztük levő kapcsolatot rongálni a panaszaimmal. De. Érdekes módon a férjem is panaszkodik (finoman) az anyukám arculat váltásai miatt.
Arra gondoltam, hogy ha kiderül hogy másnak is vannak gondjaik a mamájukkal, akkor könnyebb. Mert akkor nem vagyok egyedül hülye
Szia. Talizmán

Talizmán !
Nem vagy hülye. Nincs olyan felnõtt anya a világon, aki néha nem borítaná ki a felnõtt lányát.
És most nagyon hosszú leszek:

Az anya-gyerek kapcsolat akkor is fejlõdik, amikor a gyerek már felnõtt korba ér. Csakhogy errõl keveset szoktunk beszélni. Arról rengeteget írnak, hogy hogyan viselkedjünk a dackorszakban, hogyan a kamaszlányunkkal, de arról sehol nem olvasunk, hogy ez a fejlõdõ kapcsolat mivé alakul, amikor felnövünk és elhagyjuk a szüleinket és mivé, amikor nekünk is gyerekünk lesz és "visszatérünk hozzá". Arról sincs sehol egy kukk sem, hogy ezt hogyan éli át a nagyi, aki továbbra is mama marad, a mi mamánk.
Hogy õ továbbra is kerülhet válságba miattunk, hogy továbbra is tele volna kérdõjelekkel, ugyaúgy, mint kamasz korunkban...
Ezeket csak ezért írtam, mert tudom. És onnan tudom, hogy sokat beszélgettem ezekrõl a mamámmal, mert együtt lakunk. És mert majdnem megõrültem attól, hogy képtelen voltam felnõni mellette. Mert még most is utánam szól, hogy ugye tudod, hogy a kézzel kötött pulcsit nem a mosógépben kell mosni!!...
mára megbékéltem a helyzettel és felnõttem ! Õ ugyanúgy mondogatja ezket, mint amikor siheder voltam, de én úgy nõttem fel, hogy felismertem, hogy ez van. Nem kell és nem lehet változtatni ezen. Milyen jó, hogy van anyukám, nem múlik semmi fontos azon, hogy a kislánya maradtam. Azóta volt úgy, hogy már õ is nevetett ilyenen, mert elmeséltem neki.

Szerintem az anyud keresi a helyét az életetekben. Bizonyítani akarja, hogy nélkülözhetetlen, tapasztalt, stb. Ezért a sok hangulat és arcváltozása. Keresgél. Bizonytalan. Ha megnyugszik, meglásd, klassz lesz.

Benned is nagyon sok kettõsség van felé. Egyik sorban mérges vagy rá, aztán meg mintha lelkiismeret furdalásod lenne az érzelmeidtõl, rögtön visszakozol és dícséred. Jól látom? Haragudj rá nyugodtan, mert a haragok el szoktak múlni. Sõt, ha beismerjük õket, gyorsabban múlnak el. És ami mindig megmarad, az az, hogy az anyud és szeret benneteket és nektek is szükségetek van rá!!!

Szia Maminti!
Köszi. Nagyon jól látod a dolgot. El is bőgtem magam miközben olvastam
A muris az, hogy mi is most költözünk az anyukám közvetlen szomszédjába. És igen, ő is rám szokott szólni, hogy köszöntél az xy néninek? És olyankor legszívesebben felrobbannék. De amikor minden simán megy, akkon nagyon jó vele beszélgetni meg minden. Köszönöm, hogy elmesélhettem. Ha megint kiborít, majd újra elolvasom a leveled
Talizmán

Szia, Talizmán!!

Mesélj majd még, jó?
Egyébként a párom ugyanígy van a mamájával. És ha felrobbantja, akkor én nyugtatom, és ha engem robbantanak fel, õ nyugtat. Csak annyit mond: "Ne is törõdj vele. Bogyóspulcsi." Mostanra nálunk szállóige lett.
Még egy trükk: legyél te is túlaggódó vele: "Mamikám, jól felöltöztél, nem fogsz fázni?" Jókat fogtok nevetgélni egymáson!

Sziasztok!

szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy könyvet, amiben sok kérdésre választ kaphatunk. A könyv szerzője: F. Várkonyi Zsuzsa, címe: Tanulom magam. A Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg, szerintem sok könyvesboltban megkapható.
Olvashattok a férfi, női kapcsolatokról, a Gordon féle kapcsolati modellről, Berne féle sorskönyvről és programozásról stb. Szerintem kitűnő stílusú, könnyen megérthető és alkalmazható saját magadra.
Szerintem nagyon érdekes dolgokra fogtok ráismerni a szülő-én kapcsolatotokban.
Én most olvastam el a könyvet és nagyon-nagyon élveztem.

Zsófi

Nekem is van egy konyvajanlatom. A szerzo nevere nem emlekszem (talan Susan Forward ?), a cime Mergezo szulok. Meg ne sertodj Talizman de nekem nem tunik ugy hogy az anyukad annyira nagyszeru lenne. Egy nagyszeru embernek nincs szuksege ra hogy a felnott lanyat a gyerekevel zsarolva kenyszeritse bele "jatszmakba". Kerlek hogy ne most valaszolj nekem, en nem ismerem az anyukadat, csak annyit tudok rolatok amennyit elmeseltel, pl hogy vannak maig feldolgozatlan gondjaid miatta. Alapban azt hiszem nem az anyukaddal van gondod hiszen ot nem tudod megvaltoztatni es az hogy o hogyan el legyen az o gondja, hanem magaddal. Te dolgozod fel nehezen hogy meg mindig gyerekkent kezel. Te hogyan kezeled magadat? Olvasd el a konyvet es utana nagyon szivesen beszelgetnek veled errol. Tenyleg nem sertgetesi celbol irtam amit irtam, ne bantodj meg, jo?

idi

ps. nalunk is hasonlo volt a helyzet, ami vegul egy eleg ronda helyzetbe torkollott es kb 2 honapi teljes komunikacios szunetbe (egyaltalan nem beszeltunk vagy talalkoztunk) de legalabb el tudtam mondani mit akarok es kesobb volt egy nyugodt "tenyfeltaro" beszelgetesunk is es azota mukodnek a dolgok. Persze most is ramszol hogy vegyek papucsot ha a kovon allok :-) de engem mar ez nem zavar es nem is valaszolok, o pedig eszbekap es nem folytatja. Es a gyerekkel kapcsolatos kritikai (semmit nem tudtam igazan jol csinalni szerinte) is csokkentek. Mar nem mondja el a keretlen velemenyet azonnal hogy pl. mekkorara vagom a banant. Ha nagyon akarja mondani akkor megkerdezi hogy mondhatja-e es hozzateszi hogy ez csak az o velemenye. Amikor nala van a gyerek (imadjak egymast) akkor is minden ugy tortenik ahogy en szeretnem, illetve megbeszeljuk hogy hogyan legyen. De nem talalkozunk minden nap, hetente 2x es csak akkor kerjuk meg oket hogy vigyazzanak ra ha tenyleg muszaj. Pedig nem lakunk messze. A mindennapos talalkozok azt az erzest kelthetik egy nagyiban hogy o az "igazi" anyja nem csak a lanyanak hanem az unokanak is. Meg kell mutatni nekik hogy igenis mukodik nelkuluk az eletunk es meg kell hogy talaljak a nagyiszerepet es a sajat eletuket. Sajnos pl az en szuleim kb 30 even keresztul dolgoztak es szuloskodtek es nem volt idejuk egyeb hobbikra es most a nyugdijas korban is folytatni szeretnek legalabbis az egyiket, a szuloskodest. De ez mar az en szulosegem, ha elveszik tolem akkor nekem is csak az marad hogy annak idejen az unokamon eljem ki magam, amit nem szeretnek.

Sziasztok!

Nagyon jó a téma, szerintem minden nőt érint, a saját anyjához fűződő ambivalens viszony.
Egy sztorit én is leírok, az egyébként nagyon szeretett anyukámról. Egyszer drogériában vásároltunk ketten, én úgy tizenhat éves voltam, szégyenlős kamasz. Nézegettem a babaholmikat, csak mert olyan aranyosak. Mondtam is anyukámnak,"látod molyen cuki ez a cumisüveg elefánttal!" Válasz: "Drágám, most nem veszünk!"
A helyzet azóta sem sokat javult, bár már azért néha elfogadja a határokat. Már két gyerekem van, persze Neki mindig határozott véleménye van mindenről(pl. popsikenőcsmárka) de néha-néha már nem mondja.Egyébként teljes egészében Mamintivel értek egyet. Gyerekként együtt lakutunk a nagyszülőkkel, és a nagyim, aki anyukámnak nem is az anyja, hanem az anyósa volt, mindent megengedett nekünk. És anyukám tényleg csak nagyon ritkán szólt valamiért, ha úgy gondolta, hogy az nagyon fontos.Szoktam kérdezni Tőle, hogy hogy nem veszekedtek nevelési dolgokon, mikor a kapcsolatuk egyébként egyáltalán nem volt felhőtlen. Ő erre mindig azt válaszolja, hogy mindketten egyetértettek abban, hogy legjobban minket szeretnek, és csak ez számított.
Határozottan emlékszem, hogy gyerekként különbséget tudtunk tenni a között, hogy mit szabad a nagyinál és mit anyunál. És általános szabálynak a szüleink értékrendjét tartottuk, hiszen ők a szüleink. A nagyi nyaralás, ünnep, stb, de az élet alapszabályaiért a szüleinkhez fordultunk, őket utánoztuk.
Ennyit akartam csak írni, várom a válaszokat, mert ez a téma nagyon érdekes.
Sziasztok:
Virág

Szia, Virág !

Én csak azt sajnálom, hogy az én nagymamáim meghaltak, amikor én kamasz voltam. Abban az idõben egy darabig nem nagyon hiányoztak, mert kezdtem "kinõni belõlük", de most, hogy én is "öregszem" annyi, de annyi mindent megkérdeznék tõlük!! Rettenetesen hiányoznak!
Addig kell õket szeretni és elfogadni és figyelni rájuk, maíg vannak nekünk !!
Maminti

Sziasztok!
Szia Maminti!

Az előbb írtam egy hosszú hozzászólást, de elszállt. Ez "Isten ujja" nem írom le mégegyszer, valmi biztos nem volt jó benne. Csak annyit, hogy sajnos nekem is meghaltak a nagyszüleim, mielött a gyerekeimet láthatták volna, és nagyon sajnálom, hogy már nem tudok "eldicsekedni" velük. Az ö haláluk óta tudom hogy az ilyenfajta szeretet nagyon ritka és addig kell megbecsülni amíg tart és a gyerekeimet semmiképp nem fosztom meg töle.
Aki nagyon szenved az anyukája túlzott anyáskodásától, annak ajánlom a "Szex, pasik, gyötrelmek" című könyvet, a föhösnö anyukáját szerintem egyikünké se éri utol. Amikor ezt a könyvet olvasom mindig megnyugszom, hogy nekem még milyen könnyü a helyzetem.

Sziasztok, írjatok, érdekel ki-ki hogyan oldja meg az anyáról való leválást.

Virág

Sziasztok!
Valahol, hát hol, ha nem nektek el kell mondanom.
Az anyukámmal sosem volt tökéletes a viszonyom. Annyira mások vagyunk, hogy nagyon hamar össze tudunk veszni. Mindig irigyeltem azokat akiknek felhõtlen, sõt mi több klassz az anyukájukkal a kapcsolatuk.
Legutóbb is átmentünk a párommal. És a szülésrõl, gyerek nevelésrõl beszélgettünk. A történethez tudni kell, hogy hamarosan megszületik az elsõ gyerekem, aki a szûk családban az elsõ unoka lesz.
Mire az én anyukám elõadta, hogy na majd akkor õ viszi balett órára, meg zeneórára, meg mindenhová. És majd a szülésre is bejön. Ez a téma felvetõdött már korábban is, de akkor letudtam azzal, hogy majd meglátjuk.
Nagyon erõszakosan hajtogatta ezeket, és nem is "kérés" szintjéén, hanem kijelentés volt részérõl.
Majd én elmondtam, hogy a gyerekemet semmiféle különórára nem szándékozom vinni, csak azért mert most ez adivat. Nem fog járni angol oviba, és csak olyan különóra jöhet szóba, ami a gyereket is érdekli. A véleméynem errõl az, hogy haygni kell kialakulni a gyerek érdeklõdését, majd utána foglalkozhat vele külön is. Mérgemben már azt is mondtam, hogy ez a pici a pocakomban az én gyerekem, nem az övé, én fogom eldönteni meg az apja, hogy hogyan neveljük. A szülésrõl pedig elmondtam neki, hogy nem akarom, hogy ott legyren, mert csak idegesít, és én döntöm el ki egyen ott velem. De csak hajtogatta, hogy ha akarom, ha nem õ bejön. És különben is már "oltogatja" az apukámat ellenem, mert én milyen felelõtlen vagyok. (Nem vagyok hajlandó panaszkodni, csak azért mert ez neki tetszene. Hál' Istennek semmi bajunk.
Milyen ember az ilyen. Amúgy is utálom, ha valaki erõszakos. Halálra tud idegesíteni. Mondtam azt is, hogy egyébként semmi baja a babának, csak ha õ felidegesít akkor az idegességtõl van már minden bajunk.
Bocsika, ha hosszú lettem!
Pusszz Chris

Szia, Chris !!
Ahogy olvaslak, az elsõ sorok után az jutott az eszembe, hogy semmi külön baj nincs az anyukáddal, sõt, mondhatnám, tipikus.
A gyerek, az unoka szinte mégjobban az õ életük meghosszabítása, azért tulajdonítják ki, már akkor, amikor még csak "elméleti " szinten létezik is. Ne izgasd magad, hogy mi lesz 8 év múlva !!! Nincs értelme. Úgyi séjjel fogsz szülni, majd bemegy reggel. Ne hergeld magad!!! Az élet úgysem azokat produkálja, amiket mi fehér asztal mellett eltervezünk.
Vigyázz magatokra, Szia:
Maminti

Szia Maminti!
Mindig meg tudsz vígasztalni.

Hogy vagytok?
Köszi. Chris

Sziasztok!
Mamintivel értek egyet ( Ez úgy látszik mát kezd szokásommá válni.) Nekem is az a megfigyelésem, hogy az elöre elképzelt konfliktusok nem is jönnek létre ha hagyjuk az életet a maga menetében folyni. Mire sor kerülne rá a szitu teljesen más mint amit elképzeltünk, még egészen konrét helyzetekben is, nem hogy a szülésnél.
Egyébként az unoka születése "remek" alkalom szinte minden családban a régi és új sérelmek felelevenedésére. Ez szerintem sok helyen így van, múló rosszullét, és ha nem reagáljuk túl, magától elmúlik, mert a gyerköcöt tényleg mindenki szereti. Csak el kell fogadni, hogy mindenki másként.
Egyébként meg a nagyik azért ha nem is vallják be, nem bírják már olyan energiával a kisgyerekek körüli hercehurcát és igazából nem akarják átvenni ezt az édes terhet az anyukától.

Hát ennyit mára. Chris jó egészséget Nektek, és tényleg ne izgasd Magatokat felesleges dolgokon.

Sziasztok:

Virág

Hát nem tudom lányok. Az én anyám... hmmmm. Sohasem volt jó a viszonyunk. Megpróbáltuk megbeszélni. Ideig-óráig müködött, majd ismét nem.
A szülésem előtt mind a kétszer hisztis voltam. Így össze is vesztünk. De pl. amikro az első született, akkor a kórházban már csak őt akartam. Ennek ellenére 1 napot sem!!!! segített nekem. A másodiknál ugyanígy. JA és meg volt sértődve, hogy nem jöhetett be hozzám a szülés után,mert nem akartam.
Mostanság öölte, hogy ő max 1 gyerekemre vigyáz. És ő megmondaná, hoyg melyikre.

No comment

Kicsiandi

Szia Chris!

En is egyetertek Mamintival. A noveremnek ikrei vannak, es o is hasonlo problemakkal kuzdott, mondjuk neki nem anyankkal, hanem az anyosaval volt gondja, aki kijelentette, hogy OTT KIVAN LENNI unokai szuletesenel, es hasonloak. Ejjel haromkor vitte be a sogorom a noveremet, hat nem volt kedve az anyosanak ekkor bemenni. Masnap meg dolgoznia kellett, ugyhogy csak masnap delutan tudott bemenni. Es ket hangosan sikito gyermek nem volt neki felemelo latvany, ma is farasztjak ot, bizony el van mar ettol szokva. ugyhogy nem kell ezzel sokat torodni. De o is csak egy gyerekre hajlando egyszerre vigyazni, mert ot mar farasztja ket kicsi gyerek... Szoval mar nem olyan nagy a lelkesedes.
Ne aggodj, ezek a problemak tenyleg maguktol megoldodnak. Ami pedig a kesobbieket illeti, ne feledd, hogy a te gyermekednek SAJAT KULON velemenye is lesz, es ha nem akar majd mindenfele kulonorakra jarni, amit a nagyi akar, de o nem, akkor ugyse fog menni. Eroltetni nem lehet, a nagyi hamarabb bele fog faradni.
Fel a fejjel!!!
Angela

Sziasztok!
Kicsiandi!
Angela!
Köszönöm a vígasztalást!
Csak mindig azt hiszem, hogy anyukámmal "megjavul" a kapcsolatom, és nem próbálja állandóan jószándékúan, de iszonyatos erõszakkal rámerõltetni az általa gondoltakat, vélteket. Mert õ azt gondolja, hogy csak az a jó amit õ gondol.
Persze az erõszakosságán túl az is a történethez tartozik, hogy soha sem volt felhõtlen a viszonyunk.
De jó, hogy veletek ezt megoszthattam.
Pusszzz. Chris

Szia, Chris !!
ne hidd, hogy az anyukád "megjavul", mert nem változunk csak öregszünk. És nem tehetünk mást, mint elfogadjuk, kibírjuk, a jobbik oldalát nézzük.
Tegnapelõtt meg kellett esküdnöm rá, hogy jövõ héten csütörtökön leszek ügyeletes és nem kedden, mert akkor õ nem utazik el a nagypapával szerda estig, mert ki fog segíteni a kisunokákkal nekem! Megesküdtem. Majd utána elcseréltem az ügyeltet: Csak nem hagyom hogy hozzánk mérja a saját életét!!
De azt látom benne, hogy az unokái legzökkenõmentesebb élete még a saját és férje jóléténél is fontosabb.

Hogy amúgy mi van velem?

Változni fog a gyerekláthatás nálunk, az ex vidékre költözik. Csakhogy legyen új része is a szappanoperának...
Hosszú vitának nézek elébe.
Lehet hogy megyek az "ex új családja" topicba pár okos ötletért és biztatásért, de lehet hogy még egy kicsit csócsálom magamban.
Maminti

Amióta elkezdtem ezt a topikot olvasgatni, sokat gondolkodtam ezen az anya-lánya kapcsolaton. Sorra elövettem a magam és környezetem pédáit És arra a "fantasztikus" felfedezésre jutottam, hogy azoknál müködik jól ez felnöttkorban, akiknél a lánynak sikerült leválnia az anyjáról. (És ahol az anya hagyta ezt) Mert ilyen esetben sokkal magabiztosabb "anyai mivoltában" a lány és sokkal kevésbé érzi érintve magát az anyai-nagyanyai kritikáktól, másképp gondolásoktól, stb.
Most így végigolvasva kissé kusza amit írtam, de talán értitek, hogy mit karok mondani. Nektek mi a véleményetek? Írjatok:

Virág

Virág!

Sajnos ellent kell mondjak neked. Szerintem ez nem (csak) leválás, hanem inkább természet kérdése. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy valaki azért szóljon inkább bele lánya anyaságába, mert sosem voltak túl szoros kapcsolatban, és úgy érzi ő elmulasztott annak idején valamit anyaként, amit így kell pótolnia. Nem lehet?

Kriszta

Szia Maminti!
Nem irigyellek az ex-el való újabb küzdelemért.
De veled vagyok. Ha ez segít valamit.
Más: Úgy tudom gyermekorvos vagy, és Káposztán laksz. Én Újpesten lakom, nem lehetnél te a gyermekorvosunk?

Kedves Virág!
Kedves Kriszta!
Sajna Krisztával kell egyetértsek!
Bárcsak nem így lenne.
Nálunk az anyukám sokat elmulasztott velem kapcsoaltban, az öcsémmel már nem. Tényleg lehetséáges, hogy ezért teljesen más a viszonyunk.
Objektív: Koraszülött voltam, 2,5 hónapig inkubátorban "laktam", ez ok., de 2 és 3 éves korom között vidékre "raktak le" az anyai nagmamámhoz, "mert itthon nem bírtam a bölcsõdét." Érdekes vidéken bírtam, és a nagyim is dolgozott e mellett.
Szóval én már biztosan tudom, hogy az elsõ pár év milyen sokat jelent a gyerek életében.
Szerintem is most próbál pótolni, egyenlõre "fejben", elgondolásokban, hogy majd mit fog csinálni együtt a leendõ unokájával.
Külön probléma, hogy évekig komoly gondok voltak vele, alkohol, depresszió, pszichiátriai kezelés.
Most kb. jól van, de sokszor titkolja elõttem a dolgait.
Ennyit errõl.
Sok pusszz. Chris

Szia, Chris!

Drága vagy, hogy nem irigyelsz, de eddig is úgy fogtam föl, hogy ez ez én keresztem és már többé-kevésbé megszoktam. Másnak más és én sem irigyelek másokat, jó nekem az enyém...

Jól esett, nagyon, hogy gondoltál rám, mint gyerekorvosra, de csak majdnem lettem az: aneszteziológus vagyok. Gyerekorvosnak indultam és azóta is a gyerekklinikán dolgozom, de anesztesként szakvizsgáztam és azóta is csak altatok és altatok és altatok... De ha bármiben tudok segíteni, írj!

Nekem is az a véleményem, hogy a nagyi akkor szól bele többet, mint kellene, ha úgy érzi, hogy hiányzik még neki valami, mint "anya".
Viszont az is igaz, hogy szerintem mi sem fogjuk soha azt érezni, hogy hogy mint anya 100 %-osak vagyunk. Valamit mindig másként csinálnánk utólag. Ördögi kör...
Maminti

Sziasztok!

Teljesen igazatok van abban amiket a "bepótolós" nagyikról írtatok.
Én csak azon gondolkodtam el, hogy az anyukát kevésbé zavarja a saját anyja, ha önmagának már sikerült leválnia róla. Mert akkor már egyrészt nem érinti annyira a kritikája és saját magát is jobban elfogadja mint felelösségteljes anyukát, aki tudja, hogy mit csinál.
Most nehogy azt higyjétek, hogy én ilyen vagyok, mert szó sincs róla. Sokszor zsigerböl gondolkodom az anyukámat illetöen, és ha valami baj van nem tudom megállni, hogy fel ne hívjam. De szeretnék ilyen lenni, szóval jobban leválni róla. Azért is érdekel, hogy más anyukák hogyan boldogulnak ezzel.
De azért az sem igaz, hogy a nagyik CSAK akkor vesznek részt az unokáik életében, ha valamit pótolni akarnak. Szerintem vannak olyanok, aki jó anyukák és jó nagymamák egyben.

Kedves Chris!

Nagyon szomorú amit anyukádról írsz, tényleg nem "átlagos"-ak a körülmények. Szörnyen nehéz lehetett, és biztos most sem könnyü Neked. A testvérednek van gyereke? Ö hogyan oldja meg ezket a kérdéseket?

Sziasztok:

Virág

Sziasztok!
Olyan probléma gyötör, hogy nem merem senkinek elmondani, hátha ti megértetek.
Féltékeny vagyok a saját anyámra!
Amikor ott vagyunk náluk, a másfél éves kislányom csak a mamájával van elfoglalva, engem szinte észre sem vesz. Ha itthon vagyunk, vagy idegen helyen, természtesen más a helyzet. Tudom, hogy örülnöm kellene annak, hogy ilyen jól megértik egymást, és én is nagyon szeretem az édesanyámat. De ilyenkor ha hazajövünk, sírni tudnék elkeseredettségemben.

Nem akarok okoskodni, de fogok: ilyet én is szoktam érezni, de letudom azzal, hogy mindig azt gondolom, hogy õ türelmesebb tud lenni, megértõbb, ráérõsebb a gyerekekkel, mint én. Tehát nem vele van bajom, hanem magammal: az örök anyai érzés, hogy nem vagyok elég jó. Ha nincs más, nem jön ki olyan markánsan, mintha a nagyi is ott van. De szerintem ezt érezte õ is, amikor én kicsi voltam és én is olyan szuper nagyi leszek majd, mint õ most.
Szóval, tényleg örülj neki, hogy jól vannak együtt !!
Maminti

Szia Virág!
A tesóméknál még nincs baba.
Sajnálom az anyukámat. A sógórnõmnek is az a véleménye, hogy ha lesz gyerekük, akkor is jól meggondolják "a nagyinak való odaadást".
De a világ szép, csak néha fog el az az érzés: "Állítsátok meg a földet, ki akarok szállni."
Pusszz. Chris

Sziasztok!

Akkor álljon itt egy "napos oldal"

Gyermekkorom óta nagyon ragaszkodom az anyukámhoz. Az érdekes az, hogy o igen korán úgymond elengedett azzal maga mellol, hogy már tini koromban is hagyta, hogy azt csináljam amit akarok. Persze terelgetett o, de ezt már csak utólag látom be. Akkor kicsit el is távolodtunk egymástól, fontosabbak voltak a barátnok, a bulik, a fiúk. Aztán történt valami az életemben, és csak o és az apukám volt aki mellettem állt. Akkor fordult vissza minden a régi jó kis kerékvágásba. Azóta O a legjobb barátnom, mindig mellettem van, nem telik úgy el nap, hogy mondjuk telefonon ne beszélnénk, ki hogy van. Rengeteget segít tanáccsal, és azzal, hogy önzetlen mindenben. Amikor megszületett a kisfiam, akkor azt mondtam, hogy legalább olyan jó anya akarok lenni, mint az én anyukám! Néha nem is tudom kit szeretek jobban anyut vagy a fiamat?
Csak mióta én is anya vagyok, azóta értem meg, milyen nehéz lehetett neki "elengednie". Azóta is csodálom érte! És köszönöm neki, hogy ilyen felhotlen kapcsolatot tudott kialakítani velem, a tesómmal, a vejeivel és úgy mindenkivel.
Az a véleményem, hogy a gyerekeknek is szükségük van a nagymamára. Meg kell találni az arany középutat. A szülo általában nevel, a nagyi meg kényeztet. És ez így van már régóta. Bele kell törodnünk. Ahol jó a kapcsolat szülo és gyermek között, ott szerintem nem kavarhatja meg a gyereket. Tudni fogja, hogy mikor hol a helye.

Ha belegondolok, én nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen anyával áldott meg a sors. Nagyon sajnálom, ahol nem ez történt. Chrisz, én mégis azt javaslom, próbáld az anyukáddal a kapcsolatodat jobbá tenni. Szükségetek lesz egymásra, és a pocakodban rugkapáló picurnak is kell majd a nagyanyó! Mindenképpen üljetek le és beszéljétek meg, Te hogyan gondolod. Mert az anyja Te leszel! De segítséget azért elfogadhatsz!

Évi

Szia Évi!
Hát persze, hogy a segítsen jól esne.
De én segítséget szeretnék, és nem rám eroszakolást. Lehet, hogy nem fejezem ki magam érthetoen, de más, az, hogy valakitol tanácsot kérnek és o tanácsot ad, és más az is, ha kéretlenül csak mondja, mondja, és mondja a kéretlen véleményét, és nem javasol, hanem kijelent dolgokat. Csak az lehet jó, amit o mond, mert o a novér, és o ezerszer jobban tud mindenkinél mindent. Nem megmagyaráz, hanem tudálékos.
Nem túl pozitív amit írtam, de kb. errol van szó. Sajna.
Jó olvasni pozitív dolgokat is.
Puszzz. Chris

Szia Chris !

megértelek. az én anyukám nagyon eröszakos,katonás és soha de soha nem ismeri be ha téved.pedig sokszor elöfordul. gyerekkorom úgy telt el hogy állandóan veszekedett apámmal, napi szinten voltak az orditozások.akkor megfogadtam, hogy ha ilyen leszek inkább a Dunába ugrom.a nagyfiamat nagyon fiatalon szültem/16 évesen/.
többek között azért is mert nem volt bizalom bennem a saját anyám felé és nem szóltam hogy terhes vagyok.és menekültem otthonról.
a szüleimnél laktunk mert az apuka akkor katona volt. hát amit én nyeltem... nagyon sokat segitettek, akkor érettségiztem,tehát nagyon sokat vigyáztak a Rolira. de esélyem nem volt formálni a gyereket. 2 éves koráig birtam,akkor elköltöztünk anyósomhoz. ég és föld.hihetetlen türelmes és megértö volt.ott tudtam kibontakozni mint anya. ugyanakkor anyám mindig és a mai napig is ölni tudna értünk/egy hugom van/.igazi skorpio anya.cipel minket a hátán,mindenkibe beledöf aki bánt minket, de minket is sokszor eltalál.
vidéken lakom és évek óta Pesten dolgozom,ingázom.
anyu a Roli miatt maradt otthon hogy fözzön rá/nagyon válogatós-vegetarianus/és ellenörizze a tanulását. Roli nagyon szereti öt is és apámat is.
de meg van a saját nem túl jó véleménye anyámról... elég nagy/15 éves/ és már látja hogy mi a szitu. és nem hagyja magát terrorizálni.szerencsére már évek óta külön lakunk. de igy is sokat veszekednek.én nagyon tárgyilagos vagyok, mindig az mellé állok akinek igaza van. nem érdekel hogy anyám az idösebb, a felnött stb.

most várom 2.fiamat mint tudod, Kisbencét.
azt már most tudom hogy az elsö hónapokban senkinek nem fogom odaadni és védeni fogom a sok okos családtagtól. az elmúlt évek alatt mindenki megtanulta a családban hogy milyen vagyok.
nagyon akaratos és kitartó.meghallgatok másokat, de fenntartom magamnak azt a jogot, hogy hibázzak és saját káromon tanuljam meg a dolgokat.
ha ezt nem tisztelik akkor nagy baj van.

nagyon sok mindenen átmentem és sokkal több tapasztalatom van mint a hasonló korúaknak.sajnos.
nagymamák kellenek, a gyerekek mást tanulnak tölük mint a szülöktöl és nagyon segit a családi háttér a gyerekek társadalmi beilleszkedésében.
de csak azért mert ök a nagyszülök és az idösebbek és a tapasztaltabbak nem jogositja fel öket mindenre.
nehéz megtalálni az arany középutat és ha segitséget vársz,nagyon sokat kell engedned.
de mindennek ára van.kérdés hogy ezért érdemes-e a gyereket feláldozni?

Kisbence

Szia Cris!

Nehéz eset Ismerek olyan embereket, ahogy Te az anyukádat jellemezted. Reménykedjünk, hogy az unokától megváltozik!
Mindenesetre ne hagyd magad, és csináld úgy ahogy Te jónak látod! A szülésrol meg nem kell neki tudnia, majd szóltok, ha már megszületett az unoka! Lehet, hogy neheztelni fog, de az nem jó, ha téged szülés közben nem nyugtat, hanem idegesít!
Általában én úgy tapasztaltam, hogy az unokák nagyon jó dolgokat hoznak ki a nagyszülokbol. Nálunk pl. az apukám és apósom is 180 fokos fordulatot vett, nem lehet rájuk ismerni, de komolyan!
És az anyósod hogy áll a dologhoz? O is nagy segítség lehet, ha jó a viszonyotok!

Évi

Sziasztok Kedves Segítoim!
Olyan jó, hogy vagytok!
Én is reménykedem abban, hogy változás áll be.
Évi!
Anyósom, egy külön téma.
Eléggé magának való, az élet megtörte ot. Én vagyok a párom 3. élettársa és az egyetlen akivel a párom anyukája beszélget, sot nevetgél, mi több olyanokat csinál, hogy ha felmegyünk és ezt elore tudja, akkor tojássalátát csinál , mert tudja, hogy szeretem.
De elég régóta nem voltunk nála, legalábbis én. Akkor még nem látszott apruntyus a pocimban, amióta látszik azóta nem jártunk arra.
Szóval : nem tudja, hogy újabb unokája lesz.
Nem szép dolog ez, de a dologhoz tudni kell: Anyósom elso gyermeke 4 évesen meghalt agyhártyagyulladásban, amikor o külföldön volt. Ettol gyökeresen megváltozott. Addig ejtoernyozott, versenyszeruen síelt, foiskolai bajnok volt stb.
Ezután született meg a párom.
A párom elso gyermekével ott laktak nála, de pl. hiába sírt a pici baba, nem ment oda, mintha nem is lenne. Szóval 4 éves koráig mintha nem lenne unokája. Utána már foglalkozik velük, és nekem nagyon tetszik,m hogy nem az a majmolós fajta szeretettel veszi oket (két unokája van már)körül, hanem okos, és tanító szeretettel.
Bocsi, ha hosszú lettem.
Szép kis család a mienk.
Sziasztok! Puszi. Chris

Muszály nekem is ideirni az én esetemet. 20 éves koromban költöztem össze egy kéthetes kapcsolattal. Pánikszerüen. Ugyanis az anyukám kijelentette, hogy életképtelen vagyok. Kb 18 éves koromig fel sem merült bennem, hogy a dolgok másként is lehetnek, mint ahogy õ mondja. Addig nagyon szép volt minden, természetesen. A költözés után két évig nem találkoztunk és nem beszéltünk egymással. Két éve élek együtt álmaim pasiával. Anyámmal akkor vettem fel a kapcsolatot amikor összejöttünk. Azóta tulajdonképpen nincs semmi surlódás, mert nem hagyom, hogy beleszóljon a dolgaimba. Persze van hogy kikérem a véleményét. De sikerült azt elérnem, hogy csak akkor mondja, ha kérdezem. Az viszont továbbra sem múlt el, hogy nem hisz bennem. Mikor bejelentettem neki, hogy terhes vagyok, az látszott rajta, hogy nem hiszi, hogy végég birom csinálni. Értitek? Valójában azt hiszem nem lehet nem jól csinálni. Olyat meg nem láttam hogy valakiben bennt maradt a baba.... Ugye? A másik fele, hogy anyám a hugomat elég késõn szülte, úgyhogy gyakorlatilag 25 éve gyereket nevel. Szerintem marhára el van már fáradva.

Nagyszülõk: Nekem még élnek, majdnem mind. Az egyik oldal majd kiugrik a bõrébõl úgy örül. A másik egy ühümmel konstatálta. Majd megkérdezte, hogy jól meggondoltuk e? Ez utóbbiak kijelentették, hogy a hugommal nem akarnak foglalkozni, mert nagyon rossz gyerek. Hozzám képest biztos, de én olyan mulya voltam mint egy csiga. Szóval, nem tudom mit fognak reagálni a dédire. Másrészt az az érzésem, hogy hiúsági kérdést csinálnak belõle, hogy -õk még nem olyan öregek, hogy dédszülõk legyenek-. Piha.

Kicsit hosszú lettem, bocsánat, de olyan jól esett.

Puszi
Zsunya

Sziasztok Lányok, Anyukák, Kismamák!

Végigolvastalak benneteket és rettenetesen sajnálom azokat az anyukákat, akiknek nem sikerült kialakitaniuk azt a bensõséges viszonyt az édesanyjukkal, amelyet csak egyszer adhat meg élet.
Ha nem haragszotok meg, most mint friss nagymama mondanám el a véleményemet.
Sajnos az édesanyámmal is hasonló helyzetben voltam annak idején, mint Ti. Nagyon jó anya volt olyan értelemben, hogy mindent szeretett volna megadni nekem, de azt az idõt, amikor az anyára, mint barátnõre is szükségem lett volna, azt soha nem kaptam meg, mert mindig dolgozott, soha nem ért rá, hulla fáradt volt a napi 16-18 órai munkától. Akkor tinikoromban még nem tudtam, hogy mi is a baj, mi az oka az eltávolodásunknak. Erre csak késõbb jöttem rá, hogy hiányoztak az együttlétek és a beszélgetések. Mivel testvérem nem volt, igy mindig egyedül éreztem magam, nem volt kivel megosztanom a problémáimat, nem volt aki tanácsokat adjon. És ezt az ûrt azóta se lehetett pótolni. Visszacsinálni már nem lehetett. Akkor megfogadtam, ha én egyszer anya leszek, mindig lesz idõm a gyerekre, mindig meghallgatom, mindig megbeszélek vele mindent. Egy igazi, õszinte anya-gyermek kapcsolatra törekedtem.
És eljött ennek is az ideje. Elõbb megszületett a lányom, majd 2,5 év múlva a fiam is.
Megpróbáltam születésüktõl fogva ragaszkodni ahhoz, amit "megigértem magamnak"!
Én is követtem el hibákat a gyereknevelés alatt, de nem hiszem, hogy lenne olyan szülõ, aki kategórikusan ki tudná jelenteni, hogy õ mindent jól csinált. Természetes, hogy nekünk is voltak/vannak nehezebb napjaink, amik akaratlanul is a hozzánk legközelebb állókon csattan. De hát a gyerekeknek is vannak rossz napjaik, amiket meg a szülõknek "kell" elviselniük.
Az hogy jól csináltuk-e, megfelelõen neveltük-e a gyerekeket, már csak akkor tudjuk meg, amikor elengedjük õket magunktól. Akkor már õk bizonyitanak. Egy szülõt mindig a legváratlanabb pillanatban érhetik meglepetések. Erre is fel kell készülni fizikailag és lelkileg is. Attól kezdve, hogy megszületik gyermekünk, minden pillanatban szülõk vagyunk. Jóban is, rosszban is.
Lányommal az igazi anya-lánya kapcsolat a serdülõkori problémák leküzdése után alakult ki. Akkor már nem "ellenség", hanem barátnõ lettem. Soha nem kényszeritettem rá a társaságomat, nem kértem, hogy mondja el a titkait, de elmondtam neki, hogy bármikor bármilyen problémája van vagy lesz, engem mindig megtalál, amikor szüksége van rám.
Aztán férjhez ment és pár hónap múlva babát várt. Sajnos a baba a 17. hétben elhalt, pedig nagyon vártuk mindannyian. Akkor a lányommal összeölelkezve együtt zokogtunk. Simogattam, vigasztaltam, közben a szivem majd megszakadt érte, hogy miért kellett ezt neki lelkileg megérnie. Aztán eltelt 1 év és ismét babát várt. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor azt mondta nekem, hogy "Anyu, vegyünk egy tesztet, mert úgy érzem, hogy terhes vagyok"! És együtt vártuk, hogy megjelenjen az a bizonyos második csík. És másnap újra megcsináltuk, hogy biztosak legyünk a dologban:-))
Miután bebizonyosodott, hogy valóban jön a baba, hol a férjével, hol velem bújta a kismakáknak szóló könyveket. Amikor a vejemmel mentek UH-ra, engem is hivott, hogy lássam az unokámat. Sokat beszélgettek otthon az apás szülésrõl, de a vejem sokáig nem volt biztos abban, hogy kibirná-e a látványt és a lányom szenvedését, igy egy nap megkérdezte a lányom, hogy ha nem apás, akkor lehetne-e anyás szülés-))) Persze, hogy rögtön igent mondtam és repdestem az örömtõl és a büszkeségtõl. Hihetetlen érzés volt, hogy szüksége volt rám. Aztán jöttek a kérdések, hogy látszik-e már, mikor fog megmozdulni, mit fog érezni, amikor megmozdul, milyen a szülés, mennyire fáj, milyen a gátmetszés, stb..
Igy telt el a 9 hónap, amikor egyik éjszaka csörög a telefon, hogy elfolyt a magzatviz. Indultak õk is a kórházba, meg én is. A végén úgy alakult, hogy apás-anyás szülés lett, azaz a vejem is ott volt meg én is. Én azért igyekeztem egész idõ alatt a háttérben maradni és a fõ részvételt átengedni a vejemnek, de azért mindig éreztem, hogy a lányomnak szüksége van a jelenlétemre. 13 óra vajúdás után megszületett a kis Bence, amit én, mint nagymama egy csodaként éltem meg. Nem gyõzök elégszer köszönetet mondani ezért a lehetõségért, azért a pillanatért, hogy ott lehettem és megosztották velem ezt a gyönyörü pillanatot.
Ha azt lehet mondani, azóta még bensõségesebb a viszonyunk a lányommal. Bencus pedig nekem maga a csoda:-)))
Remélem, hogy kapcsolatunk örökre megmarad ilyennek.

Elnézést kérek Tõletek, hogy ilyen hosszúra sikeredett a hozzászólásom, de azt kivánom nektek, hogy ha felnõnek a Ti apróságaitok is, kapjátok meg Tõlük ugyanezt az érzést, amit én megkaptam.
Vigyázzatok arra, ami most már a legfontosabb Nektek: a gyermeketekre, mert amit egyszer elmulasztotok, azt már nem lehet pótolni!

zsuzsimami/45/

Zsuzsimami!
Gratulálok a családodhoz. Jól el is bõgtem magam az irásodon. Hm. Picit irigykedem is..
Puszi
Zsunya

Zsuzsimami !!

Nagyon tetszett, amit írtál, sok örömet és szép perceket a jövõben Nektek !!
maminti

Kedves Zsuzsimami!
NAgyon köszönöm a történetedet.
Bár elég furán nézhettem ki a félfogadás közepén, mkönnyezõ szemekkel.
Pusszzz. Chris

Kedves Zsuzsimami!

En mintha csak magamat olvastam volna. Ugyanilyen kozel allok az Anyukamhoz, de sajnos mi messze vagyunk egymastol, mert kulfoldon elek. Ennek ellenere lelekben allandoan egyutt vagyunk, es tudom, hogy mindig mellettem all(nak) ( az Aput is beleertve) Sajnos nem voltak itt mikor az en Bencem szuletett, de ha itt lettek volna akkor mind a kettojuket szerettem volna, ha bennt vannak mikor szuletik. Talan majd a masodiknal osszejon. Mindenesetre nagyon jo tudni, hogy -ha messze is- de vannak valakik akikhez mindig hazamehetek, es akikre mindig feltetel nelkul szamithatok. En ugyanezt szeretnem megadni a sajat gyerekemnek.
Arra azert kivancsi lennek, hogy a fiaddal mennyire bensoseges a viszony? Csak azert kerdezem, mert ha o megnosul (nem tudom van-e mar felesege) akkor ott az anyos leszel es altalaban a menyek inkabb a sajat mamajukat reszesitik elonyben az anyossal szemben. Csak azert erdekel, mert nekem is egy kisfiam van egyelore.

Agi

Ági!
Ugyan nem tõlem kérdezted, de nem birom magamban tartani, hogy nekem idilli viszonyom van az anyósommal. Õ jobban ért engem mint a saját anyám. (én meg jobban értem az anyámat mint õ engem...) Ez is elég érdekes szitu.

Zsunya

Kedves "Lányok"!!:-))

Elõszöris köszönöm a szép sorokat, amiket irtatok. Nem az volt a célom, hogy megrikassalak benneteket:-)))

Ági!
Ebben a topicban csak azért nem irtam a fiamról, mert itt most a lány-anya kapcsolatról volt szó.
A fiam most lesz 20 éves, és hát tudvalévõ, hogy a fiúk késõbb érnek, mint a lányok, ezért õt még a háttérbõl "nevelni" kell. A hátteren azt értem, hogy úgy kell csinálnom, mintha nem is nevelõcélzattal tenném, mivel õ már felnõttnek érzi magát, tök önálló férfinak, de hát mi, a szülei tudjuk, hogy még kicsit gyerek. Ezért nála a jó kapcsolatunk fenntartása érdekében mindig át kell gondolnunk, hogy mit, mikor és hogyan beszéljük meg a problémákat. Mivel õ Vizöntõ, állitólag az ebben a jegyben születettek makacsok, függetlenek, céltudatosak és csak nekik lehet igazuk. Hát nem tudom, hogy mi igaz ebbõl, de mindez jellemzõ a fiamra, ami ugyan nem baj, csak nehezebb igy a dolgunk. De remélem, hogy ez nem fog problémát jelenteni. Arra kérdésedre, hogy nõs-e, mondhatom, hogy még nem!!! Az eddigi kapcsolataiban a barátnõivel nagyon jól kijöttem, valahogy a lelkem mélyén õket is a "gyermekeimnek" éreztem. Remélem a majdani feleségével is megtalálom az összhangot. Viccesen mindig azt mondom a fiamnak, hogy már elõre sajnálom azt a lányt, akit elvesz feleségül.
Hát ennyit a fiús oldalról, remélem a végkifejletrõl még beszámolhatok majd nektek elõbb vagy utóbb, de inkább utóbb:-))

Boldog babázást kivánok mindenkinek!!!
zsuzsimami

Sziaztok!

Nekem van egy hét éves kislányom. Pesten élünk, a nagyszülõk pedig távol. Barátnõk ismerõsök vannak, de sokszor nagyon nehéz megoldani, ha el kell menni egy szülõire és nincs kire bízni a gyereket. A munkahelyrõl nem is beszélve. A férjem rengeteget dolgozik, de nekem olyan munkahelyet kellett találnom ahol nem kell túlóráznom, mert akkor ki megy a gyerekért? És persze a szívem szakad meg amikor 5-re odaérek az oviba, Õ pedig a kerítésre felmászva áll és vár. Õsztõl kezdõdik az elsõ osztály, de nem lesz aki 5 elõtt elhozza, pedig milyen jó lenne..... És megszünnek majd a különórák is. Mert bár én sem eröltetem, de kiderült, hogy õ szeretne járni kézmûvesre , tornára és balettra. Gyönyörûen balettozik, de nem fog tudni õsztöl járni, mert hiányzik a nagymama aki elvinné és elhozná. (Akivel néha én sem értek egyet bizonyos dolgokban)
Szóval csak annyit ha magatokra maradnátok nem lenne nagymami, és dolgoznátok, akkor sokszor eszetekbe jutna, hogy mekkora segítség is lenne ha a nagyszülõ közeletekben lenne.
Itt a nyár a gyerek táborba szeretne járni, de 4-kor érte kell menni. Örül boldog mert hatalmas élmény volt neki az úszótábor elsõ hete. Nekem ehhez 45 perccel elõbb el kell eljönnöm a munkahelyemrõl. És persze rendszert sem lehet belõle csinálni. A gyerek viszont menni szeretne. Nagyon nehéz. Nekem is vannak konfliktusaim a nagyszülõkkel de nagyon hiányoznak mert sokszor nehéz megoldani nélkülük a problémákat.
JA igen, a gyerek pedig hallani sem akar arrl, hogy idegenre bizzam, aki majd elhozza az iskolából, mert Õ a bébiszittert nem ismeri....................

Kedves Névtelen!
Én pl. olyan ismerõst kerestem ,akit a gyerek is elfogadott, ismert, és ha nem ment a hazaérés, akkor õ kísérte el edzésre, vagy haza, vagy ahova megbeszéltük. ekkora gyerek ezt megértheti, és ha azt látja, hogy Te bízol ebben a valakiben, és Õbenne is, akkor el fogja fogadni. Nem hiszem, hogy az a normális, ha soha sehova nem megyünk, mert nincs kire bízni gyereket. ILyen személy lehet: pl:az óvódából egy dadus, vagy óvónõ, szülõtárs, szomszéd(ha normális), barátnõk, barátok, ismerõsök megbízható nagyobb gyerekei, minimun középiskolás.Én is sokat gondolkodtam, mit fogok kezdeni, amikor jött a szikra, a barátnõm csak 4-ig dolgozik, metróval simán átért fél óra alatt a kerületbe. A gyerekeim is ismerték, és bemutattam az oviban is. Egy dolgot én erõltettem,a pénzt. Szívességet lehet kérni olykor, de rendszeresen csak pénzért. Ez jól is jött az albérletéhez, és nem ment tönkre a barátságunk sem.
Régebben, a bölcsis gondozónénit vettük erre rá, ha nem értem haza, hazasétáltak, és otthon vártak.Van mindig "riadólánc" az iskolában, ha valamelyik szülõnél gáz van, akkor körtelefon, és a gyerek biztonságban felügyelet alatt várja a szülõt egy osztálytársnál. Vagy pl. az ovistársat mi visszük el az esti edzésre, õk viszont hazahozzák a fiam, így nem kell este ot lennem a Zsomival.
Persze elsõsorban Nektek kell dönteni, hogy mit is szeretnétek, a gyerek el fogja fogadni, Én sem szívesen fosztom meg õket olyasmitõl, amire nagyon vágynak, hiszen pl. a balett sem pótolható tíz év múlva, amikor önálló lesz. Az én lányom is balettozik, már 5 éve.
Zsomimama

Szia Zsomimama!

Nekem is vannak ismerõseim barátnõim. A problémám a következõ. Rendszeresen vigyáztak a kislányomra másfél évvel ezelõtt délután 4-tõl 5ig. Az anyukával jóban voltunk a gyerek is elfogadta. Pénzt viszont nem fogadott el akárhogy szerettem volna. Aztán utána történt valami a másik családban, amikor én vigyáztam minden délután az ismerõsöm kisfiára. Ezzel nem is volt gond, de mekkora felelõsség amikor kézbe kell rohanni egy gyerekkel mert elfelejtenek szólni hogy beteg befullad, gyógyszert nem adnak a kisfiúhoz.
Aztán miután többször rosszul lett nálunk a gyerek, és én kértem vigyék el orvoshoz, nem vitték, én úgy gondoltam a felelõsséget nem vállalhatom fel, hogy nálam történjen vele valami. AZtán megbeszéltük otthon, vagy valakinek fizetünk és úgy elvállalja a gyerekünket, vagy mi oldjuk meg. A másik barátnõm elhordaná a gyereket, de pénzt Õ sem akar elfogadni, és mint ahogy Te is írtad, rendszeres szívességet nem lehet elfogadni mástól. Most én is a pénzt erõltetem, de Ági nem egyezik bele.
Természetesen ilyen nálunk is van, hogy a hétvégi úszásra elviszem a barátnõm gyerekét ha õ dolgozik, vagy vigyázok a kisfiúra alkalmanként ha az anyukája délutános. Én is elengedem a gyereket mással ha arról van szó. Természetesen már elõfordult olyan hogy pont senkinek nem volt jó az adott nap amikor én az iskolába szerettem volna menni szülõi értekezletre, és nem volt más mint apuka felállt az értekezlet kellõs közepén. Én azért írtam hogy egy megbízható nagyszülõ ilyen értelemben nagykincs, fõleg ha nyugdíjas. Én sem szeretem ha gyereknek bármirõl le kell mondania. Nem véletlenül engedtem meg és teremtettük elõ a pénzt arra hogy eljárjon tornára, balettra,kézmûvesre, és hétvégenként szombat vasárnap úszni tanuljon. Egyszóval minden energiám ebben a kis csöppségben van. Az idõt viszont sokszor nem egyszerû megoldani. Pedig két diplomával mostmár olyan munkahelyet válsztottam, amihez kedvem sincs, csak azért hogy a gyerekért jönni menni tudjak, idõbe odaérjek érte, mivel Õ a legfontosabb.
Nem gond jön a szeptember elkezdi az iskolát, és majd megoldódnak a dolgok, mert úgyis kell megoldást találni.
Neked hány gyereked van, és milyen idõsek?

Anita

Sziasztok!

Remélem azért még lesz aki elolvassa a topicot. Kár lenne hagyni kihalni.

Régóta akarok én is írni de ma este nagyon kiborultam az anyuval történt beszélgetés után, ugyhogy ideje.

Szóval van egy oroszlán anyukám, annak minden jellemzõjével. Sajnos sosem volt jó a kapcsolatunk képesek vagyunk 2 perc után összeveszni.

Úgy alakult az élete, hogy sok mindent nem tudott megvalósítani amit akart. Gyerekkoromban is sokat kiabált, idegeskedett, tisztaságmániás volt/azzá tett engem is/ higgadtan nemigen lehetett vele beszélgetni. Apukám a papucs tipus, inkább hallgatott, mintsem hallgassa a hepajt. Van egy öcsém is, akin majomszeretettel csüng, mai napig ajnározza, még otthon lakik.
Családcentrikus a mamám, mert fõz, mindenkirõl gondoskodik, jól ellátja a háztartást stb. De sosem tudtam vele semmit megbeszélni, pletyizni, vásárolgatni vagy bármit, mert nem engedett közel. Sajnos nagyon negatív, mindenben a rosszat látja meg és állandóan panaszkodik. Hol itt, hol ott fáj, most ez romlott el, az nincs. És ami a legrosszabb, hogy én sajnos nagyon érzékeny vagyok, hamar elsírom magam és esélyem sincs egy vitában tárgyilagosnak maradni. Õ ezt tudja és használja is vitákban. Érzelmileg zsarol, az egészségével, hogy majd ha õ meghal, megtudom mert a sírba viszem stb. Én meg örlõdöm, mert haragszom is rá és ugyanakkor furdal a lelkiismeret, hogy milyen gyerek vagyok én/29 éves/ aki ilyen bánatot okoz az anyjának? Igyekeztem/igyekszem megfelelni és nem megmondani a véleményemet, magyarul nem beolvasni.Néha megpróbálom, de akkor jön az érzelmi zsarolás ami végén és bõgök és onnantól nincs mirõl beszélni.5 évvel ezelõtt volt egy emlõdaganata, -szerencsére meggyógyult, -de annak is az okát részben nekem tulajdonította, hogy értem sokat idegeskedett akkoriban. Állandóan kritizál, rombolja az önbizalmamat/pl. sose tanulsz meg vezetni, nem jó a hajad, minek növeszteni stb/ Most van egy 1,5 éves lányom, imádják õt és õ is õket. Most várom a másodikat, mindig várják, hogy én kérjem a segítséget tõlük, mert " nem akarnak zavarni" , nekem megalázó pitizni folyton. Ameddig nem volt unoka hetekig fel nem hívtak volna, hogy mi van velünk a fenti okok miatt. Férjem szerint bántja õket, hogy jó anyagi körüémények közé csöppentem és irígyek és innen indul minden. Ezt annyira nem tudom elképzelni, nem hiszem el. Valamit tenni kellene, mert így valamelyikünk rámegy erre a dologra, vagy többet nem szólunk egymáshoz, ami az unokák miatt sem lenne szerencsés.
Lányok van erre valami megoldás? Ne haragudjatok a litániáért.


Köszi:Moncsi

Tipikus áldozattípus vagy , sírjál sokat, azt szeretik a zsarnokok. Ugye azért nem hiszed, a XXI században, hogy te okozod a bajait,??? kizárólag önmaga okozza összes baját, nyavajgását. MOnd meg neki, hogy vagy nem vagy vevõ a hülyeségére, vagy normálisan viselkedik, vagy nálatok sehogy, ja és már nagy lány vagy 29 évesen, te döntessz.
ha nem lesz kit zsarolnia, vagy változik, vagy keres valaki mást.

Te hülye,
pont ez hiányzik Moncsinak, gondolod? Neved nincs? Bár a helyesírási hibáid ismerõsek vhonnan...

Moncsi,
szerintem egész jól látod a helyzeted, csak épp a megoldást nem. megoldást én sem tudok, de nem lenne haszontalan leülnötök beszélgetni. De mivel te is alighanem pont olyan vagy mint én , ha csak egy kicsit is élesebben néznek rám, már bõgök, ez pedig nem egy vitapartneri dolog, szóval azt tudnám ajánlani, hogy ülj le és írj neki egy levelet. Írj le mindent, amit gondolsz róla, rólatok. A jót is, a rosszat is. Mindent. És add oda neki, kérd meg, hogy olvassa el, (amikor nem vagy ott), és írásban válaszoljon õ is.
Írásban sokszor könnyebb, az embernek olyasmi is eszébe jut, ami beszélgetésben nem, sokkal könnyebb végiggondolni a dolgokat.
Hátha segít...
szorítok
Zsóka

Kedves Moncsi!

Ismeros a tortenet, bar ennyire nem durva a helyzet. Az en anyukam is hajlamos az ilyesmikre. Sokszor ugy kezel, mintha gyerek lennek, kritizal, semmi sem jo neki ugy, ahogy nekem. Nalunk ugyanez ment, vitatkoztunk, cseszegetett, en meg elkezdtem bogni. Aztan egyszer nagyon felhuztam magam, es az arcaba vagtam ezeket a dolgokat, ott helyben a vita kozepen. Nagyon kimeletlen voltam. Most mar sajnalom, nem kellett volna ennyire nyersnek lennem, de mindenesetre jol sult el a dolog. Anyu nagyon meglepodott azon, hogy engem mennyire bant az egesz. Eszebe sem jutott, hogy milyen melyen sert az onerzetemben. Elmondta, hogy mennyire nehez tudomasulvenni, hogy mar felnott vagyok. Es elfogadni, hogy nem leszek olyan, amilyennek szeretett volna, hogy mennyire nem hasonlitok hozza. De akkor megallapodtunk. En nem borulok ki mindenert, legalabb meghallgatom, o meg nem fog mindenert kritizalni. A dolog (nagyjabol) mukodik. Vitaink vannak, de a stilus valtozott. Latom rajta, hogy nagyon igyekszik. Mondjuk nalunk sokat segitett az is, hogy az o kapcsolata sem rozsas nagymamammal, ilyenkor eleg ot figyelmeztetni, hogy latod, ugyanazt csinalod, mint a nagyi es rogton eszbe kap.
Nem tudom, hogy ez rajtad segit-e. Zsoka otlete nem rossz, bar a szamomra az eloszoban valo megvitatasa a dolgoknak jobban megy, de ehhez kell a higgadt partner is. Szerintem mindenkepp probald meg, mar csak a csemeteid miatt is!
Szidi

Sziasztok!

Aranyosak vagytok, köszi. Nem vagyok áldozattípus, csak úgy neveltek, hogy a szülõket, idõseket tisztelni kell, és ha engem meg is bántanak a szüleim, nekem nem kell visszavágni. Sokat nem javult a helyzet, azóta sem hívtak, nem kerestek, érdeklõdtek utánam, utánunk hogy vagyunk. stb. Most mégis kivárom ameddig õk keresnek. Valszeg levelet fogok írni, mert ekkora pocakkal én nemigen akarok üvöltõs veszekedésekben részt venni. majd meglátjuk, mindenesetre rossz érzés, hogy kinyíllt a szemem.

Moncsi

Szia Moncsi!

Nagyon sajnállak, és megértelek. Valami okosat tényleg ki kellene taláni. Lehet, hogy Neked kellene megtenned az elsõ lépést feléjük. Tudom nagyon nehéz lehet. Nekem is vannak hasonló gondjaim. Ha komolyan fellépek otthon, utána még Nekem van lelkiismeretfurdalásom. Ugyanakkor nincs egy nap, hogy nem beszélnénk telefonon. Pl.: ha meghívnád vasárnapi ebédre, vagy egy kis beszélgetésre? Rosszul sülne el?

Anita

Sziasztok4

Mindent tisztáztunk és kiderült, hogy õk nem is érezték azt problémának amin én görcsöltem. Rájöttem megváltoztatni nem tudom õket, így olyan kompromisszumot kell kitalálnunk ami mindekettõnknek jó. Most jó a helyzet, remélem így is marad. Köszi a tanácsokat.

Sziasztok: Moncsi