2009.09.16 16:49
Szerző: tünci28
Sziasztok!
Grácusnak és Szintinek boldog házassági évfordulót kívánok!
Franka, egészen eddig gondolkodtam írjam -e a következő sorokat,úgy gondoltam, ha ma esetleg nem beszélnük ilyesmiről, akkor kihagyom, de ez esetben leírom..
Szóval nem tudom, ki mennyire követte régebben a VÉszhelyzet sorozatot.Ma volt az a rész(ism.)amiben az egyik főszereplő és a barátnője elveszítik a terminusban lévő babájukat, mert csomó lett a köldökzsinóron..reggel még érezte mozogni, s pár óra múlva meghalt a gyermeke..az egész, azt hiszem filmes szempontból elég jól volt "megcsinálva", most látom csak, most értem csak meg(akkor, néhány éve még fogalmam sem volt, mit tudtam én akkor mit jelent elveszíteni a gyermekem!!!!!)..
Órákig gondolkodtam utána, mert most kívüállóként láthattam olyan eseményeket, amin mi is átmentünk..
-az orvos tehetetlensége, ahogy megmondja, ohgy ez egy véletlen, egy baleset..aztán ahogy mégiscsak vígasztalni próbál, de olyan esetlenül..
-a barátok tehetetlensége,mondanának vmit, de csak toporognak, megszólalnak ,de csak butaságot tudnak mondani..aztán inkább lelépnek, az könnyebb
-a legközelebbi családtagok jószándékú közhelyei, kétségbeesésükben segítenének, de megint nem jót mondanak, ők is csak azt mondják, majd lesz másik,legyetek erősek, van ilyen, megesik ilyen...
-az anya magába fordulása, a külvilág kizárása, a férjtől való elfordulás, megtagadása a történteknek"nem velem történik"..
-az apa elviselhetetlen gyásza, de erőt mutat, nem az anya előtt sír, aztán próbál erőt önteni belé, magának nem hagy időt, csak az anya számít, hogy akarjon élni..ahogy vígasztalják végül egymást, hogy :nem tehetünk róla, nem mi idéztük elő, nem tehettünk ellene semmit, nem a mi hibánk..
-a búcsú a gyermektől, kihagyhatatlan fontos része, aki nem tette meg, mert nem adatott meg a lehetőség, azt hiszem egész életében bánni fogja..
Egész nap ez járt a fejemben, hogy ez igenis csak két ember gyásza , s az anyáé is egészen más, mint az apáé.Nem haragszom már a közhelyekért senkire, el kell hagyni EZT a dühöt, mert újra és újra késszúrásként ér minket, ha hagyjuk..s csak úgy védekezhetünk, ha megbocsájtjuk nekik a tudatlanságot..mert boldog tudatlanság az övék, nem vehetik ,nem tudják átvenni a terhet.Azt hiszem ez is egy lépcsőfok, amikor elhagyjuk a környezetünk iránt érzett haragot, hogy szívünk szerint megráznánk őket, hogy :Hahó, hülye vagy, miket beszélsz????
Az életre, a sorsra így is haragudni fogunk egy életen át...
Azt mondják még, mindenki azt mondja, gyógyulást egy másik gyermek érkezése hoz..de ez nem igaz.Az igazság az, hogy egy másik gyermek érkezése a jövő ígéretét hordozza, de nem változtat a mindennapi gyászon, fájó hiányon, amikor érzem vele együtt jut eszembe a halottgyermekem, s ha megadatik ,hogy vele élhessek, minden pillantás magával hozza az elvesztett gyermeket is.
Én így érzem.
De MÁSOKNAK hagyom, had higgyék, mostmár minden rendben.Higgyék, ha ez könnyebb nekik.