Új privát üzeneted érkezett!

Ilona!
Csak hogy licitáljak még, én már a stimuláció alatt elkezdtem hízni és ez a jó szokásom azóta is megmaradt. Kicsit tartok is a cukorterheléstől, de még van két hetem addig, ezt kihasználom, hátha utána nem ehetek finomságokat. Egyébként egyre jobban oda kell figyelnem, mert csökkent a gyomrom befogadóképessége, és bizony elég kellemetlen tud lenni ha jól telekajálom magam. Pedig nagyon messze van még karácsony.
Így hogy jön a babó, mi a tervetek az örökbefogadással? Gondolom nem lehettek már nagyon távol a célegyenestől. Vagy te is egyszerre fogsz majd két csöppséggel babázni?

Köszönöm az érdeklődést, Csabim már javulgat, legalábbis tegnap már volt étvágya. A pöttyeire és a hasmenésre nem tudta eldönteni az orvos, hogy penicillinallergia-e, így abbahagyatta a gyógyszerszedést. Most csak fenistil cseppet kap, ettől a pöttyök nagy része elmúlt, a popóján maradtak még foltocskák, és a hasmenés is szűnni látszik ma. Ja és megállíthatatlanul gyalogol, vagyis inkább rohangál többnyire egyedül, de árnyékként kell követni.
Tényleg, akinek nincs járókája, az hogyan oldja meg, hogy a gyerkőc mindig szem előtt legyen, ne rágja ki a könyvekből a lapokat, ne törje össze magát és még főzni vagy takarítani is tudjon közben? Nekem ez megoldhatatlannak tűnik.

tücsökbogár
 
 


Ilonám! Én is meglepődtem a hosszú hajadon! nagyon szép vagy. Hú, mi is a színésznő neve?? A Desperado-ban játszik...
Gratula a babához! Pihenj sokat. Vigyázz magatokra!
Apa? Leér a lába a földre? Felfogta már? Gondolom, ti is úgy lesztek majd egy darabig, mint mi... ( Ja, én a mai napig nézegetem, hogy:" a miii gyereküüüüünk..")
A pocinövekedés is normális. Ha titkolnád, nem várnád a babát, ő is elbújna, később látszana a pocikád. De így???? A hormonok is puffasztanak valamennyit. Én a 9-10. héttől kismamanacit hordtam, s-est! De azt tudtam elviselni a hasamon! Farmerhatású térdnaci, meg van egy vékony csinis is, ami hosszúgatyó. Küldjem kölcsönbe?? :)))
( csak azért kölcsönbe, mert mindenkinek van olyan ismerőse, aki lombikok után spontán babás lesz, remélem én is olyan leszek! )

Kicsibém! A kályhafűtést egyelőre sima fával oldjuk meg... :lol: én is hallottam, olvastam a fabrikettről. Jó, kevesebb kosszal jár, minta fa,de még erre a télre is itt van a fa az udvarban. :lol:

Alvás: Én nem is tudom, mi lesz majd velünk is. Hogyan tudom majd Lukácsot arról leszoktatni, hogy a cicimen aludjon el. El tud máshogy is. Autóban két saroknyit gurulunk és már szunyál is. De sokszor úgy alszik el, hogy a cicit épp elengedi és hanyatt vágja magát a kezemben. Az utolsó pár csepp tej, amit szívott kicsorog, épp csak nem vigyorog közben és alszik. Édes.
Éjjel a szobájában, az ágyában alszik. Hajnalban kér enni először, akkor átviszem a mi ágyunkba. Szopizik, összebújunk és alszik tovább. Apa pedig közben elmegy dolgozni. Kell egy jó pasi mellém.
Babakocsiban havonta kétszer alszik. Ha sétálni megyünk, nem hajlandó még csak feküdni sem. Mindenre kíváncsi. Én csak okostojásnak nevezem! :lol: Ül a kocsiban, kapaszkodik a "karfába" beszívja az alsó ajkát, vagy tátott szájjal néz körbe.

Trinky! Alig várom a jövőre talit!!!! :lol: Hű, addigra már futnak majd a csajok Lukács elől!
Biztos, hogy csappant a tejed mennyisége? Honnét tudod? Méred? Vagy Lotti jelzi?
Csak azért kérdezem, mert én sem tudtam eldönteni, hogy Lukácsnak elég-e még amit szopik. Nem sírt, nem kelt éjjel, csak nem gyarapodott eléggé. Most azt veszem észre, hogy egyszerűen igényli a másik kaját a cicin kívül. Voltak napok, amikor semmit nem fogadott el, csak szopizott, és akkor is rendben volt minden. Akkor elég volt neki a tejcim. Még most is szopik 7-8 -szor, közben eszik főzeléket délben, délután gyümölcsöt, köztes időben pedig elszopogat egy kis babapiskótát. Ja mindezt a szopik között félidőben. Tehát a fő táplálék még a ciciben van, de kell neki más is. Szombaton elcsórta a tányéromból a savanyú ubit. Bekapta, szííívta, mint a veszedelem, de ízlett neki. Aztán kivette a fél szelet vaddisznó sültemet, és elkezdte azt is szopogatni. Hát, csipkedtem apró-ici-pici darabkát a szájába. Tátotta érte, mint a kis fecskék. Az összes hús, amit megevett talán babszemnyi volt. De azt olyan élvezettel tette, hogy csak na. Ott ült velünk az asztalnál az ölemben, ( családi összejövetel volt) mindenki evett, és ő is , mint a nagyok!
Ne is mondd a ruhaárakat.. Vettem Lukácsnak egy sapit. Olyan kis vagány, csíkos, sildes, vékony. Hopp 1890.... Anyám majdnem rosszul lett, hogy két tenyérnyi anyag és 3 m, cérna van benne..

Gyöngyi! Lukács az egyik tejpéptől hányt. Kétszer is. Annyiszor adtam neki. A sinlacot ezek után meg sem eszi.
A barack általában nem szokott allergiát okozni. Az egyik korlátlanul és kortól függetlenül adható gyümölcs.

Tücsök! Remélem, Csabika már meggyógyult!
Hmmm, olvasás???? Tényleg, majd ha kirepülnek a srácok. Csak az a szörnyű, hogy nagyon úgy érzem, pillanatok alatt felnőnek....
Lukács is fél éves már. Fél éééves.. Most jöttünk haza a kórházból! Legszívesebben egész nap ölelném, de van amikor már ő nem kéri. Addig tekereg, amíg a játékai közé teszem a takarójára és ő ott elhömbizik velük 15-20 percet is.
Járókánk nekünk sincs. Nem tudom, mi lesz, mert már így is mindenhol ott van a kis pöcsös. Pillanatok alatt lemászik a takaróról és a virágtartót nyalogatja. Fiókot húzogat, vagy újságot eszik.

Renikém! Ne lennél olyan messze! Szívesen lennék modell... Nekem csinálhatnád a karmokat! Bár elviselni nem tudom, de ha megígérem, hagynám! :lol:
Bööölcsis... Édescsillag... Jaj, mindjárt február. Nem fáj a szíved?

Ma megtörtén az első balesetünk is... Lukács mellett ültem a takcsiján és vagdostam apa szülinapi ajándékát. A takaró a földön van. Úgy könnyebb szökni róla!!! Lukács játszott, dumált és csorgatta nyálát, mint általában. Ja, csak közben rájött, hogy ha feláll négykézlábra, abból nem csak rugózni lehet, hanem az egyik lába maga alá gyűrésével félig ülni is. Ha meg félig sikerül, miért ne próbálkozzon egészen. Meg is tartotta magát pár pillanatig. Mire alá tettem a kezem, hátradőlt. Épp elkéstem. Így a kis kobak koppant a parkettán. A gyerek többi része maradt a takarón. Miért ült volna fordítva???? Volt kiabálás, nem mondom. Még csak piros sem lett, maradandó sérülés sincs, mert ugyanúgy folytatta tovább... Mamamammababababebbebee, ülve, dülöngélve. Csak a takaró közepén.
Kapott etetőszéket. A konyhában asszisztál nekem. Vagy odacsap, hogy mam. Az első három mam-nál azt hittem véletlen. Aztán megkínáltam kajával. Elfogadta. Máskor meg, az üveget tettem a tálcára, nem érte el. Na az megint egy visítás volt. Melegítettem is gyorsan a kaját.... Imádja a főzelékeket husival. De csak a Hipp-est.

Hű, azt hiszem kicsit sok lettem.... Szóljatok rááám!!!!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Piciboris visszajelöltelek! Nagyon helyesek vagytok!

Ilona!
Nó tejtermék, nó élesztő, nó cukor,nó finomított termékek, minimális hús. Egyébként meg éhen halhatsz, viszont tünetmentes vagy! :shock:
Ennyi... a kölykök megszállták a gépet és éppen közelharcot vívok egy pát betűért!!! :roll:
Jucmuc!
Irigyelllek! Én is szeretnék kislányt, de nem hiszem, hogy bevállalunk egy harmadikat!

Andi
Kép
Kép
beke andrea
 
 

 
 

Zel, az altatás nálunk úgy néz ki, hogy járkálok vele. Nekem meg erről kell most leszoktatnom, mert a 7 kiló már nagyon nehéz. Délután a babakocsiban alszik, még mindig a mózest használom ilyenkor, mert ebből kevésbé lát ki, és inkább alszik. Este, és ha nagyon nyűgös, akkor a cici marad.
Ilyen sokszor eszik Lukács? és miket csinál már :lol: mindjárt lábra áll, és elindul :lol:

Ilona, nekem az elején titok volt a munkahelyen, nem is nőtt a pocim (itthon mindig nagyobb volt :lol: ). Találtál már nőgyógyászt? hol szeretnél szülni?

Trin, olcsóbb Angliából rendelni, mint itt megvenni? olyan egyszerű volt nyáron, csak egy body és kész, most meg egy csomó ruhát be kell szerezni...

néhány friss kép a nagylányról:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
domo
 
 


ilonkám már várom a szép babás vonalzódaz, na még kibírom, de csak pár napig ám :wink: :wink:
nekem nem valahogy asszem úgy volt, hogy először ott lennt a hasam feszült és szorított ott a nadrág, aztán persze már nőtt is a pocak, bizony, jó lesz beszerezned majd jó kis kényelmes kismamis cuccokat :lol: :wink: úgy örülök...még most is kiráz a hideg :lol: :lol:

andi, köszi!! basszus, nem egyszerű neked, ezt a fajta étkezést hogy lehet elviselni? és nem múlik el ez a betegség?

zel, szeretem olvasni a soraidat, meg a lelkes és mindig kedves Lukács-sztorikat :P úgyhogy felőlem írhasz akár oldalakat is :wink:

reni én is mennék egy jó kis műköröm építésre :lol: de hát ez a távolság... :roll:

domo, de édes Lilid van :lol: hogy megnőtt a haja!!

juci? képek Davide-ről?

Kép
Kép
piciboris
 
 


Lujzikám ma kapta meg a bárányhimlő emlékeztetőt....annyira sírt....most meg lesz ez a H1N1....csajok, ti beadatjátok? megkérdeztem és állítólag okt-ben lesz meg a vakcina..

Kép
Kép
piciboris
 
 


Piciboris!
Csütörtökön megyek a doktornőhöz, hogy megbeszéljem vele, hogy hogyan is lehetne ésszerűen diétáznom, hogy közben ne foggyak tovább.
H1N1 ne is mond én rendesen be vagyok tójva tőle, főleg jelenlegi állapotomban. Gergő haza hozott valami laza kis vírust, semmi extra csak egy kis orr dugulás, minimális taknyozás, Petykánál is ugyanez, én meg....Hőemelkedés, hátfájás, köhögés, orrfolyás... :twisted:
Az-az egy vígasztal, hogy minden ovis ismerősünknél ez zajlik, talán én sem vagyok sokkal nyanvadtabb, mint az átlag. :?
Fogalmam sincs mit kellene tenni, ráadásul mi elég közel vagyunk a csillaghegyi gócponthoz.
Megmondom őszintén mérhetetlenül utálom a felnőtt létet, sokkal de sokkal jobb volt gyereknek lenni. :roll:
Befejeztem a pesszimista áradatot, inkább olvasok tőletek pozitívot.

Andi
Kép
Kép
beke andrea
 
 


Domo!
Lili egy kis tündérbogyóka! Olyan kedves kis mosolya van. Hát én is emlékszem, hogy nem volt egyszerű a sószsák Csabimat cipelgetve altatni. Most már nincs ember, aki elbírná félórákat cipelgetni, de nagyon ügyeske lett. A napközbeni altatásaink úgy zajlanak, hogy bemegyek hozzá a szobába, olvasok neki egy mesét, utána lefekszem az ágyra és becsukom a szememet. Ő még játszadozik egy keveset, általában kipakolja az összes játékát, majd egyszer csak lefekszik és elalszik. Este ugyanez a program, csak tök sötétben és mese helyett a bóbita 4 versszakát éneklem el neki.

Boris!
Én félek az ilyen ki nem próbált védőoltásoktól. Én magamat sem merem beoltatni, Andrist a kora miatt nem is lehetne, így csak Csabit meg megintcsak nem fogom oltatni.

Zel!
Kiskópéd ha egyszer elindul, nálatok is feje tetejére áll majd a világ. Édes lehetett a vaddisznósülttel a kezében!
Már Csabi is mindig kap abból amit mi eszünk és nagyon élvezi.

tücsökbogár
 
 


Sziasztok! :P

Boriskam,
Köszönöm szepen draga vagy! :P Jol esik a hianyolas is. Tenyleg nagyon nehez a gep ele üles nem is tudom ket gyerek mellett lesz-e egyaltalan alkalmam ra..? Hozok majd kepeket is igerem! Mi is szeretnenk majd Davidet közössegbe vinni mert nagyon jol elvan a gyerekekkel. Ugy tervezzük amikor majd a hugi minimum 6 hos lesz. De persze majd meglatjuk hogy alakul.

Tücsi,

Köszönöm szepen neked is! :P Akkor nemsokara nalatok is feny derül a picur nemere...eddig nem tudtak megmondani? Sajnalom Csabikadat, hogy beteg volt remelem mar sokkal jobban van!
Takaritani a mai napig csak akkor tudok amikor Davide alszik. Fözni nehezen de azert sikerül többnyire. Nalunk a nappali-konyha egyben van igy ralatok a gyerekre. Probald magaddal vinni a konyhaba Csabit a jatekaival a könyveket dugd el :lol: .

Ilona,

Köszönöm, aranyos vagy mar csak ket nap es mesz uh-ra! :P

Gyöngyi,

Köszike! :P Remelem Petiked jol van es nem hanyt többet!

Trinky,

Köszi szepen! :P Igerem teszek majd kepeket is! :wink: mustart magaba... :lol: :lol: :lol: en pedig a tejet vedeltem annak idejen. Most egyelöre meg semmi furcsasagot nem müveltem.. 8)
most olvastam tovabb, ugy legyen ugy legyen!!! azaz ugy mint nalunk!Barmi megtörtenhet hidd el! Nagyon örülnek neki!

Andi,

Azert en kivanok nektek harmadiknak egy kislanyt! :P 8) :P

Domo,

Edes nagyon ez a kislany! :P

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
jucmuc
 
 


jucmuc, hiszen ez a szőke fiatalember a képeken olyan nagy, h hamarosan iskolába viheted, nem holmi oviba, v bölcsibe. Teremtőm, hogy szalad az idő!

zel, drága köszi a ruhakölcsönt, de asszem 6 héttel korábban sem ment volna rám :? És kell az majd még neked, mert az egyik csoda követi majd a másikat meglásd.
Lukács szenzációs kiskrapek lehet.

trinky, a te kis hercegnőd is csodaszép, a szeme színe már ez marad, mert igen jól áll neki.

tücsökbogár, rosszul emlékszem, hogy karámotok van? Szenzációs dolognak tartom. Hú már a stimukor? :shock:
Örökbefogadás, hm pont most jár le a határozatunk, meg kell hosszabbítsuk, ugye még 1 évig lehet, h ne kelljen az elejéről kezdeni mindent. Szerintem jó 1 év múlva kerülünk a sor elejére, akkor majd meglátjuk, hogy alakul az élet.

domo, reggel én is ok vagyok estére viszont elképesztő a hasam, eltűnnek a hurkák, közben pedig majd szét durranok.
Nem ott kell szülni ahová tartozol? Gondoltunk a doktornőre, aki létrehozta babácskát. Ez még erősen kérdőjeles.

boriska, igazán nagyon aranyos vagy, h így szíven viseled a sorsomat! Remélem hamarosan visszaküldhetem neked a rókát, kerülget a nyavalyás! :?:

andi, az nem létezik h ez a hosszútávú megoldás! Nem keresel másik természetgyógyászt, v. más módszert? Nagyon kíváncsi vagyok a fejleményekre, mesélj!

Pusza, és köszi mindenkinek!
bbilona
 
 


Jucmuc :D :D nekem a fekete hajú fiúk a gyengéim, de ez a szőke herceg... Hatalmasat nőtt, már nem baba, hanem kész kisfiú. Nagyon helyes gyerkőc.

Zel írjál csak, én is szeretem Luke Skywalker kalandjait :lol: :lol: Booooocsánat de magamban mindig így hívom Lukácsot. Mindenkit elnevezek, Lottit mostanában szöszikoszinak és kopasz egérnek hívom :oops: :oops: , de annyi minden volt már.
Nagyon ügyes Lukács a kajcsival. Igazán mozgalmas gyerek. Várom már én is, hogy elkezdjük a kajcsizást. Ma már kifertőtlenítettem a kanalakat, elővettem az almalevet, amikor eszembe jutott, hogy hoppá délután van, inkább délelőtt kezdem adni neki, mert ha valami baja lesz, akkor délutánra kiderül.
Istenem úgy félek attól a pillanattól,amikor Lottit is baleset éri. Persze kivédhetetlen. Tesóm szerint az első esés a legrosszabb, utána hozzászokik az ember.

Na jól nézünk ki, most szoktatjátok le a poronytokat a cicin alvásról, Lotti meg most akar rászokni. Eddig éneklés volt sötétben, majd be a kiságyba, odabújás a szundikendőhö és alvás. Most meg szétrobbantja az ágyát, mindent le akar verni a lábával, a vízilovát rágcsálja és a rácsot ütögeti. Komisz kölök. Ezért kezdtem el szopiztatni, de akkor inkább kitalálok valami mást.

Tücsi Lotti is szereti a Bóbitát, bár néha nagyon gázul éneklem és közben elképzelem, hogy szárnyat igéz a malacra, ráül ígér neki csókot, röpteti és kikacagja. :lol: :lol: Ez nagyon durva kép.

Domo, Lili gyönyörű, és már csattotok is van. :) :) Annyira édes, ez még a babahaja, vagy észrevétlenül átváltott maradandóba?
Angliából unokatesóm hurcolta haza, és így volt olcsóbb....Én csak kinéztem a honlapon, ő meg megvette.

Ilonkám, én is tudok neked adni pár dolgot, amíg nem jön a második bébi. Na a nadrágom leesne rólad, de kádállványt, meg ilyeneket szívesen adok, mert felesleges megvenni. Igaz a szemes dolgot Lilihez akartad írni? Lottiról nem látok képet. :D :D

Lányok, annyit nevettem ma Lottin. Oateszem a szája elé a kezem, és ő azonnal elkezd hangot kiadni, ahogy elkezdem finoman paskolni, mint az indiánüvöltésnél :D :D Annyira édes...... Ja és ma akarattal is átfordult hátról hasra, meg is dögönyöztem érte rendesen.

Boris, szerintem ez az influenza fel van fújva rendesen. Én nem adatom be Lottinak a védőoltást. Próbáljuk megelőzni, bár apjuk a suliból hazahozhatja..... Mindig kezet kell mosni ez a lényeg. Inkább iszunk valami aloes löttyöt, attól megerősödik az immunrendszerünk.

KépKép
trinky
 
 


Kép Kép Kép

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Sziasztok!
Domo! Tündéri a kis Lili!! Még mindig mekkora haja van.
Trinky! Én akkor csinálom ezt Petivel (szája elé teszem a kezem) amikor sikit, visit. És tetszik neki.
És mostanában ugy tud visitani, mint egy kismalac. És hisztis. Ha földön vagyunk akkor rögtön odafordul hozzám. Bezzeg apjával szépen eljátszik nem megy oda hozzá, hogy vegye fel.
Trinky Te merre laksz? Multkor kérdeztem, de lehet hogy átsiklottál felette.
Ilona! Én is szívesen kölcsön adok gatyót. Van bársonyom és farmerom is. Nekem Petinél már 10 hetesen azt kellett felvennem.
Jucmuc! Dávide milyen szép nagy fiú. És köszönöm Peti azóta nem hányt.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


juci, nagyon helyes fiad van és úgy látom a hugi is domborít már szépen :lol: :lol:

trin, ez a kopaszegér...nohát :shock: kikérem magamnak, vagyis Lili nevében :oops: :P én meg puncilínának hívom Lujzit, legfőképpen fürdetéskor :D meg békának de azért sokszor hívom gyönyörű babámnak is :wink:

gyöngyike na az ilyen szuper tesós képeknél ézékenyülök el, hogy énisénisénis ilyet akarok, de azonnal :lol: Annád olyan szép és Peti meg annyira érdeklődő :lol: örülök, hogy már nincs rosszul!!
jujj Lujzi is visít tényleg mint egy malac :oops:

ilonkám...óóóóó küldjed gyors :lol: :lol: :lol: azért persze kívánom, hogy ne erősödjön ez a hányingeres dolog :!:

odry drága? fodrászkodsz ezerrel?

Kép
Kép
piciboris
 
 


Sziasztok!
Boriska! Kérdezted a szobatisztaságot. Mi köszönjük most jól állunk. Második hete már a nappali alvásnál sem pisil be. (kop-kop-kop)
Szerintem is amikor bejön majd a jó idő akkor kezdjed Lujzinál.
Legalábbis én akkor nem adtam már Annára pelust itthon. nem akartam, hogyha bepisil akkor a hidegben megfázzon.
Eleinte csak bugyiban volt, hogy minél kevesebb ruhába pisiljen be. A bili is ott volt mellette 1-2 méterre. Most már kinn van a fürdőszobában.
Volt 1-2 alkalom amikor bepisilt, de legtöbbször ment a bilire és kakilni is oda sikerült neki mindig.
És nem kell erőltetni. Én anyum már tavaly mondta, hogy miért adok rá még mindig pelust. Mert a hugom a fiára (aki egyidős Annával) már szinte 1 éves kora óta nem ad.
Én nem akartam hogy mindenhova odapisiljen. És napi 5-ször kelljen ruhát cserélnem rajta.
Ő most ért meg rá, mert elég gyorsan sikerült idáig eljutnunk.
Kata! Hol jársz? Hogy megy a munka? Jelentkezz majd!
Ági! Te merre jársz?
Odry!
Sapé!

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Jól le vagyok maradva..... :shock: Az igazság, hogy nagyon el vagyok havazva. Apukán most jött ki a 2 gyermekes hülyeség és türelmetlen... ennek viszont én szívom most a levét, mert mindent és mindenkire nekem kell figyelnem, még rá is. Tehát 3 gyereket nevelek, szinte.
Tegnap volt a nagy beszélgetés és kíváncsi leszek meddig tart a 'figyelek oda" duma.
A kicsikéim jól vannak és ez a lényeg! Apuka meg majd csak észhez tér....
Nagyon le vagyok amortizálodva, fáj mindenem és aludnék már egy jó nagyot. Igaz, ha lehetne se menne már. Gondolom ezzel vagytok ti is így.

H1N1: én sem tudok okos lenni és csak remélem, hogy nem lesz bajunk. Majd én is kikérem a gyerekorvos véleményét, de szerintem is kicsik még ehez :roll:
Szerintem az jobban ki van téve ennek a vírusnak, aki közösségbe jár. Én ilyenkor mindig apukától tartok, hisz ő rengeteg emberrel találkozik és mocskos körülmények között dolgozik.

Bálint 7500gramm és 63 cm és úgy néz ki jön a foga :shock:
Nagyon előre csinál mindent, kicsit korainak tartom. Dől a nyála és szopizás közben fel sír... az ínye szép dagadt és fehér.
Beírattam a bölcsibe is!!! Szeptembertől megy, Dávid meg augusztustól oviba, ja én meg tupírozhatok!!!


Boris! Mágnes! Gyöngyi!
Készültök az ovira? Mikor mennek a lányok.

Jucmuc!
Gratulálok a kislányhoz! Akkor egyenlő arány lesz a családban :wink:

Szépek a gyerekek!!!!!!!!!!!!!

Szép napot!

Kép

Kép
odry
 
 


Gyöngyi!
Gyönyörűek a gyerkőcök!

Odry!
Azt hiszem én tudom mit érzel, bár nálunk apa nagyon odaadó, de fáradtnak én is nagyon fáradt vagyok. Pedig még segítségem is van többnyire. Mi lesz majd hárommal..........
Továbbra sem tudjuk ki lakik a pocakban, mert a tegnapi uh-n is úgy összeszorította két lábikóját, hogy lehetetlen volt kukucskálni. Mintha térdelt volna. Hát én már csak jót nevettem rajta, lehet, hogy igazi meglepetés lesz majd a kis bokszoló.

tücsökbogár
 
 


Lanyok, köszönöm szepen nagyfiam dicseretet mindenkinek! :P

ahogy igertem a hugirol is teszek kepet mar amennyi latszik belöle.. :D

Gyöngyi,
Nagyon szepek a gyerköcök! :P

Odry,

Sajnalom a helyzetet biztos senkinek sem könnyü ket picivel az ember sokszor elveszti a türelmet meg egy gyerek mellett is...
Egyelöre bele sem merek gondolni mi lesz nalink. Nagyon felek töle, hogy csödöt mondok..Persze tudom, hogy csak az elsö honapok lesznek nagyon nehezek de azert megis bennem van a felsz..
Talan majd amikor mar bölcsibe es oviba mennek a tieid könnyebb lesz neked is.

Tücsi,

Hat ez tenyleg nagyon komoly... 8) :shock: 25 hetesen nem mutatja meg magat..a kis csibesz.. :lol:

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Kép
Kép

az elöbb felebredt davide es kep nelkül küldtem el a hsz-t... :lol:

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!
Jucmuc! édes ez a kicsi lányka.
Odry! Mi csak február vagy márciusban megyünk ovodába. Most épitenek hozzá és abba vették fel Annát.
Köszönjük a kép dicséreteket.
Boriska! Itt is Sok Boldog Névnapot Kivánok!!!
Kata! ha erre jársz tábliban javitanád a koromat. Mert megint 1 évvel öregebb lettem.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Jucmuc, gratulálok a kislányhoz :lol: Davide hatalmasat nőtt, nagyon helyes :lol: Van már névötlet a kislánynak?

Ilona, mi volt az UH-n?
Bárhol szülhetsz, te választod. Mi maradtunk a Jánosban, és nekem bejött.

Trinky, a hosszú hajszálak még a babahaj, de már alatta kezd nőni a sokkal világosabb haja. Szegénynek már a szemébe lóg, de nincs szívem levágni...

Gyöngyi, olyan édesek mindketten :lol: Képzeld, Lili is hányt egy nagyot, mintha nem tudott volna nyelni, felemeltem, és minden rám került. Megijedtem, de utána teljesen jól volt, kapott cicit, és már nevetett is.

Boris, kicsit én is félek az influenzától, ha jön a védőnő megkérdezem mit tanácsol. De nem hiszem, hogy beadatom.

Kép
domo
 
 


trinky, bocsánat nemtudom, h lehetett összekevertem a neveket. Bocsánat!
Azt hiszem összevárom, amit a rokonok, barátok összehordanak nekünk és ha kimarad valaki szaladok hozzád, hátha kölcsön tudod adni. Nagyon aranyos vagy! Erről még beszélünk.
Vicces vagy ezekkel a nevekkel

domo, neked szántam a Lilire vonatkozó kék szem kérdést. Marad neki ilyen csudakék? :D

gyöngyike, veled is szívesen egyeztetek majd, ha már tényleg minden szűk lesz. Köszönöm szépen!
Tényleg a mama kedvence? Mászik?

jucmuc, oh be szép!

tücsökbogár, de kis tréfás kedvű ez a gyerek, most aztán mindenki már szuper kíváncsi!

Végre én is rakhatok fotót:
Kép
bbilona
 
 


gyöngyike, akkor Isten éltessen egészségben!

odry, és a felnőtt gyerek is kap a fenekére, ha nem fogad szót?
Nálatok pörögnek ám az események, ovi, bölcsi, jó előre le kell kötni úgy látom!

domo, tegnap elbizonytalanodtunk, a fogadott orvost illetően, olyan összegeket hallunk a szülésre vonatkozóan, hogy minden hajszálunk égnek áll. De majd pontosan mindent megkérdezek, ha legközelebb mennem kell.
bbilona
 
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok hozzátok? Beze vagyok, majdnem 8 hónapos gyönyörű, eleven kislány anyukája. Lassan majd tervezzük a kistesót is.
PCO-m van, picikénk 4. inszemnél fogant.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze! Gyere nyugodtan szívesen látunk.
Szép a kislányod!
Ilona! Köszönöm szépen.
Még nem mászik Peti, de már nincs messze tőle. Négykézláb áll és olyan előre-hátra ringatózást csinál, hogy csuda.
És igen tényleg mama és papa kedvence (főleg anyóséké) mert ők többet látják mint én anyumék. De persze ők is szeretik.
Gratulálok az Uh képhez! Csuda szép babóca!
Én is tudom ajánlati neked az orvosomat. Újpesti Sztk-ban rendel és Uzsoki kórházban van. Van magánja is. nem tudom, hogy mennyire van neked ez messze vagy közel.
Domo!Sajnálom, hogy Lili is hányt, de fő hogy már semmi gond.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Ilona, de jó, hogy neked is van babszemed :lol:
Lili szeme csodaszép, főleg kinti fénynél világítanak a kék szemei. Remélem megmarad, mert úgy tudom, csak 1 éves korra alakul ki a végleges.
Az én orvosom végig nem mondot összeget, szinte csak a kórházba hívott rendelésre (ott nem kellett fizetni), és mindig kedves, vicces volt. A végén persze adtunk neki pénzt, de
talán nem sokat, és utána is nagyon kedves maradt.
Akkor még mész a BMC-be, vagy most mi a következő lépés?

Beze, gyere csak. Lili majdnem egyidős a te kislányoddal (7 hó, 1hét) :lol: Mikorra tervezitek a kistesót?

Kép
domo
 
 


Köszönöm a kedves fogadtatást! :D

Gyöngyi, köszönöm szépen. :) Lexi sem mászik még, de már jó pár hete kúszik ezerrel.

Domo, szerintem Lili szeme megmarad ilyen szép kéknek, Lexi még nem volt féléves, de már bebarnultak a szemei.
Kistesót majd csak jövőre, idén azért még sok lenne. :oops:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


szióka leányok :lol:

ilonka drága :lol: annyira örülök a képnek!!!!!!!hány éve is várunk erre a pillanatra???szuperséges :lol: cuki kicsike pöttömöd van, irígyirígyirígy :P
na ez a pénz kérdés...képzeld itt érden egy jó szülész van....300e a szülés nála.......ki a fene tudja megfizetni?? ja és egy magánrendelés 12e... :cry: ha nálunk összejön, fogalmam sincs hova megyek majd..

juci, egészen jól látszik az arcocskája a babódnak, jajj nagyon szeretem nézegetni :lol:

tücsi, hát ez tényleg nem semmi, még szégyenlősködik a drága :wink:

beze, üdv itt közöttünk, gyere mesélj :lol:

gyöngyike, köszönöm!
a Petid nagyon gyors, nemsokára fut mi :P :lol: :lol:

odry, lehiggadt a párod? hétvégén csináljatok valami jó kis családi programot, hátha az segít. egyébként vígasztalásul mondom, hogy az én párom is ki tud akadni...és tényleg nehéz kezelni az ilyet.

túlvagyok egy jó kis hólyaghuruton, a legjobbkor jött...

Kép
Kép
piciboris
 
 


Ilonka!
Csodás a képed!!! :lol: Teljesen bebabásodott a topik!!!!!!!

Voltam doktornéninél, valtoztatott az eddíg szedett bogyókon, és azt javasolta próbáljak az olaszos konyha fele mozdulni, hogy hízzak is egy kicsit! Ja és negatív lett a candida tesztem, ami jó hír csak éppen ettől nem változik semmi!
Szóval irány a tészta zabálás felé... :D
Az a vicces, hogy októberben kezdek egy sportedzői tanfolyamot, és fogalmamsincs hogy fogom kondival bírni. :shock:

Képzeljétek Gergő heti egyszer bölcsibe jár és imádja, amikor bevisszük úgy faképnél hagy minket ahogy kell. Azért kezdtük el hogy az ovi már könnyebb legyen, de nem úgy tűnik, hogy ez neki gondot okozna.
Annyira különbözik a két gyerek, hogy néha el sem hiszem, hogy testvérek.

Odry!
Apa nálunk is kicsit gáz, de legfőképp depi, mondtam neki talán ideje lenne szakemberhez fordulni.

Gyöngyi, jucmuc!
igazán helyesek a lurkók!

Andi
Kép
Kép
beke andrea
 
 


Gyöngyi,

Köszönöm! :D Nagyon sok boldogsagot kivanunk szülinapod alkalmabol! :P

Boriskam neked pedig nagyon boldog nevnapot! :P Ez az összeg az orvosnak... :shock: :shock: 8) nagggyon durva!!! Itt nem kell semmit fizetni. Persze ez relativ mert pl. a genetikai uh 220 euro volt... :? Holyaghurutot sajnalom regebben nalami gyakori vendeg volt.

Domo,

Köszike! :P Nev van böven, jo hosszu a lista...szerencsere van meg idönk..

Ilona,

Csodas ez a foto!!! :P A következö uh-ig napjaban vagy 50-szer fogod megnezni en meg puszilgatom is öket... :oops:

Szia Beze, üdvözöllek en is nagyon edes a pici lanyod! :P

Andi,

Köszi neked is! :P Sajnalom a depis apakat. :( Nalunk altalaban en vagyok bolond ha a ferjem is az lenne...hat nem is tudom :roll:

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Piciboris, Jucmuc, köszönöm, nagyon aranyosak vagytok! :D :D

Piciboris, 300ezer az nagyon durva!!! Én 70-et fizettem, ebből 20 a szülésznőé volt. Előre megkérdeztem, de én is ennyit szántam volna rá.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Boriska, boldog névnapot! :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Ha nem bánjátok, mutatok pár képet.

Kép Kép Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Helló,

Gyöngyi édesek a gyerkőcök. Lehet, hogy Petinek is kék szeme lesz?
A X. Kerben lakunk, elég jó helyen, nem a gettóban. Ott is laktunk véletlenül, de gyorsan leléptünk.
Boldog szülinapot!!!

Borisom, naaaaa azért Lujzi beceneve se semmi :lol: :lol: Sok-Sok boldog névnapot.
300 eFt..... Aki ennyit fizet egy dokinak az megérdemli.........

Ilonkám, gyönyörű a piciproronty. :lol: :lol: Kicsit nosztalgiáztam.

Domo, légyszi mondd el, hogy csinálod a hozzátáplálást.

Beze, szia! Nagyon édes a kislányod, és milyen szépen ül! :D :D A topik neve lassan megtévesztő, mert először volt inszemes, utána sok lombikos, és mostanában spontán babák felé tartunk. Úgyhogy remélem te is a spontán babák sorát gyarapítod majd.

Jucmuc, olyan drága a kislányod. Már túl vagy a felén :) , nagyon telik az idő.

Lotti elkezdte a hozzátáplálást tegnap, mivel falevelél darabkákat találtam a szájában. Pedig megnéztem a tenyerét, nem tudom, hogy bírta elrejteni amit letépett.

Ma viszont már kapott almalevet egy kanállal. Nálunk a szopi megint kezd őrült harccá fajulni, mivel egyszerűen mindenre figyel csak az evésre nem. 5 perc után abbahagyja és visít. Felhúzza magát félig ülő helyzetbe és nyafog mert enne még, de a kíváncsiság nagyobb. Én már alig hallok az egyik fülemre. :shock: :shock:
A tejtermelés persze ettől jobban megcsappan, nekem nem jött be a sűrű szoptatás. Egyre kevesebb a tejem. Gondoltam adok neki rizses tejpépet. Hát úgy eltolta a cumisüveget, mintha leggusztustalanabb kaját adtam volna a világon neki. Inkább elaludt kevesebb tejcsivel a pocijában, de nem volt hajlandó egy korty tejpépet se enni. Na most mit csináljak?
Muszáj lenne rendesen ennie, mert annyit mozog, hogy szinte semmit sem hízik. Próbáljak ki másik tejpépet? Segítsetek légyszi, mert félek, hogy éhezni fog :oops: Napközben még elvagyink tejcsivel, de este már nagyon kevés van, így lefejtet kap.

KépKép
trinky
 
 


trinky, barátunk a sinlacra esküszik, azt mondja sok benne a táplálék, jól megtölti a kis pocakját.

boriska, hát tényleg te nem Borbála vagy, így Isten éltessen téged is sokáig! Na mi ennek az összegnek a felét hallottuk, de nekem arra pont így kikerekedett a szemem. Majd meglátom ez a kedves doktornő mit mond, remélem nem dobunk hátast, jó lenne vele végigcsinálni, és legalább utána is lenne egy jó orvosom.

beze, lett a topiknak még egy tündér királykisasszonya, nagyon örülök annak külön, hogy újabb inszemes baba, remény arra h. az inszem is lehet sikeres.

gyöngyike, akkor lassan csattognak a pici kezek a padlón, meg kell zabálni! Nekem Újpest nagyon messze van, azért köszönöm.

jucmuc, én nem puszilgatom még csak olyan óvatosan örülök, de ma már anyósoméknak is megmutattuk, anyuék kedden következnek, aztán mehetek a védőnőhöz.

Szép hétvégét csajszik!
bbilona
 
 


Jó reggelt!

Trinky, Bbilona, nagyon szépen köszönöm, aranyosak vagytok! :D

Trinky, az almalé jó volt kezdésnek. Ha nem hajlandó tovább szopizni, valóban előbb-utóbb nem lesz tejci, akkor Lottika kénytelen lesz tápszert inni. Ebben a korban a más ételekből még nem nyer annyi energiát, és nem úgy emészti, hasznosítja, mint a felnőttek. A kiváncsiság ismerős, nálunk is így volt pár hétig, de aztán leszokott róla. Még mindig imád szopizni. Esetleg próbáld ki a nyers almát lereszelve, héj nélkül. Édes almát, hátha az bejön neki. Mi nagyon szeretjük. Vagy a barackot is próbálhatod. Drukkolok!

Bbilona, szabad gratulálni? :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Trinky!
Szerintem mellőzd a tejpépeket, lehetőleg minnél később kapjon műkaját, inkább korábban kezd el a hozzátáplálást pl. alma. Az a legjobb, ha megbeszéled a védőnővel, vagy a gyerekorvossal.

Piciboris!
Csatlakozom, boldog névnapot! :lol:

Beze!
Üdv itt! Igazán szép kislányotok van és én egy újjabb mamira irígykedhetek.. :oops: :lol:
Bár lehet hogy hozzám nem is illik egy kislány... még a szoknyát is utálom. :roll:

Andi
Kép
Kép
beke andrea
 
 


Sziasztok!
Anyuéknál vagyunk kicsit el vagyok havazva. Holnap már megyünk haza.
Ilonám:
Gratulálok a gyönyörű kis pacácskához! .)

Beze:
Üdv köztünk :) Majdnem egyidősek a gyerkőceink!

Na csajok jövök még majd bővebben, most csak beugrottam..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Andrea, Mágnes, nagyon szépen köszönöm!

Andi, lehet, hogy a 3. kislány lenne. :wink: Én mindenképpen szeretnék egy kisfiút is. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze, nagyon szép kislányod van, és milyen ügyesen ül (Lili még nem akar...)

Trinky, Lili sem kap még semmi tejpépet, csak gyümit, zöldséget. Mi reszelt almával indítottunk, aztán őszibarack, krumpli, répa, sütőtök (3-4 naponta jöt újabb kaja). Közben ezeket elkezdtem vegyíteni is. Amit biztos megeszik, ha van benne gyümölcs. Most már ebédre csak ezt kapja, és délután is eszik egy kicsi gyümit, plusz maradt még napi 4 szopi. Nálunk a tej mennyiséggel nincs gond, sőt megéreztem, hogy mást is eszik, úgy feszültek a cicik.
Ezt a visítást, nem oda figyelést nálunk is csinálta Lili, de ilyenkor kivártam, hogy kelljen neki, addig felültettem, nézelődtünk. És ez eltűnt mióta mást is eszik.

Ilona, azért már lehet örülni, és vonalzót felrakni :lol:

Boris, boldog névnapot!

Kép
domo
 
 


Beze!
Üdv köztünk. Csodaszép a kislányod! Szurkolok az öcsikéhez, mert nagyon jó dolog fiús anyukának lenni is.

Ilona!
Tetszik a vonalzód!!!! :wink:

tücsökbogár
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a köszöntéseket.
Trinky! Szerintem is még a pépet ne add neki. Később mehet.
3-4 napig adjál neki almát. Üvegreszelőn jól le lehet pépesiteni. Majd barackot is ugyanigy. Krumpli,répa és ezeket keverni ahogy Domo is irta. Majd mehet a banán is.
Nálunk Peti ugy eszi meg, hogyha töb benne a gyümi.
Most hétvégén pl. anyuéknál voltunk és huslevesből adtam neki. Benne volt kis krumpli és répa. Villával összetörtem jól és úgy ette, hogy csak na.
Minden ujjat 3-4 nap után próbáld csak hogy lásd nem allergiás-e rá.
Sinlacot is meg lehet próbálni gyümivel keverve.
De szerintem tápot már ne nagyon próbáld.
Evés közben ez a felülés, nyávogás nálunk is van. Folyton felül, de közben enne is. Annát ilyenkor én be sem engedem amig mi eszünk. Aztán jöhet.
Beze! Édi a kislányod. Nagyon ügyesen ül már. És jól látom fogacsak van felül már neki?

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


mindenkinek köszi lányok a köszöntést :lol:

ilonám hurrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrágyönyörűűűűséges vonalzócska :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: odébb mostmár a pesszimizmussal, nem lesz itt már semmi gond :lol: nyugodtan dicsekedj :lol: :lol: :lol:

gyöngyike én is nagyon-nagyon boldogságos szülcsinapot kívánok neked :lol: :lol: istenke éltessen nagyon sokáig örömben boldogságban :lol: :lol:

beze, nagyon helyes a kiscsaj :lol:megkérdezhetem hány éves vagy? had irígykedjek :wink:

na a hólyaghurut nem távozott, holnap elmegyek dokihoz, ez basszus most kell nekem..

Kép
Kép
piciboris
 
 


Boris!
Addig is amíg eljutsz a dokihoz, sok-sok kamillatea (annyi hogy úgy érezd már a füleden jön ki), vagy akár cickafarkas ülőfürdő.

Gyöngyi!
Boldog születésnapot!

tücsökbogár
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a dicséreteket, nagyon aranyosak vagytok! :D

Domo, nem ül fel segítség nélkül, de a kezünkbe kapaszkodva felhúzza magát, de inkább állásba, mint ülésbe. Ha felültetem, elücsörög pár percig, aztán eldől, mint egy liszteszsák. :)

Tücsökbogár, köszönöm! :D

Gyöngyi, boldog születésnapot! Igen, felül 4, alul 2 fogunk van. És mindkét helyen legalább 2-2 készülődik. Sietünk. :lol:

Piciboris, 30 éves vagyok. Néha országút öregjének érzem magam, máskor meg kis csitrinek. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ilonám: olyan jó látni azt a vonalzót!! :lol:

Hazaértünk Anyuéktól, nagyon jó volt, kicsit helyrekupáltam magam, kezdtem kicsit besokallni itthon a két gyerekkel. :)

H1N1:
szerintem kissé fel van fújva, ez is egy influenza típus. A másik fajta influenzákban is haltak meg emberek, csak azt nem fújták fel ennyire. A mostani pánikért a média nagy mértékben felelős. Elfelejtik megemlíteni, hogy a mostani halálos áldozatok más szervi betegségekkel is rendelkeztek..
Bencét féltem egy kicsit, ő még pici ,nincs anyatej, ráadásul nem iszik semmilyen folyadékot...Így, ha elkapnánk, vele biztosan kórházba küldene a doki nénik..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ilona, szép az új vonalzód. :wink:

H1N1 szerintem is fel lett fújva, nem is tudom, beoltassam-e a tündérkénket. Azt hiszem, megkonzultálom a doki néninkkel.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Az anyatej állítólag úgyis véd. Még van bőven. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Mágnes, nem fogjátok elkapni. Én tudom. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?