sziasztok!
véletlenül csöppentem ide, de nem teljesen érintetlenül a témában. a párom pontosan kétszer annyi idős volt megismerkedésünkkor, mint én (25:50). ha valaki a kettőnk történetét kérdezi, abból sose "jövök ki jól"
először a tanárom volt, később a főnököm, és közben titkoban bele voltam esve. röhögtem is magamon, hogy jól fejlett apakomplexusom van
végül valami csoda folytán összejöttünk, és átküzdöttük magunkat rengeteg - a korkülönbséggel, a társadalmi előítéletekkel és az erkölcsi kételyekkel kapcsolatos - helyzeten.
a szüleim például nehezen fogadták a velük egyidős "pasimat" - apám még azzal is meggyanúsított, hogy a "karrierem érdekében kezdtem ki a főnökömmel"...
a barátaim iszonyatosan bekeményítettek, persze csak jószándékból, hogy meg fogom ezt bánni, és lássam be, hogy nincs jövőnk, tíz év múlva meg majd tisztába tehetem... (noha a párom mindannyiuknál sokkal "fittebb"). az egészet bonyolította, hogy a szerelmem nős, három kamasz gyerekkel, akiktől én, a szörnyeteg csábító elszakítom a papát...
mindenfelől csupa-csupa aggódás, és én közben tökéletesen magamra hagyatva éreztem magam, senki nem fogadta el a választottamat, aki a legtökéletesebb társ, a lelkemnek, a szívemnek és a testemnek egyaránt.
aztán megfogant bennem egy baba (most 30 hetes terhes vagyok). az első hetek sírással teltek - el kellett döntenem, hogy ÉN vállalom-e a babát. úgy, hogy nem éltünk együtt, hogy egyszer csak egyedüli szüleje maradok a gyereknek... és ő kiállt mellettem. én vállaltam, hogy bármi legyen, ha egyedül is és ha nehezen is, de gondoskodni fogok a kisfiúnkról, ő pedig elköltözött otthonról, feladta az egész életét, hogy ötvenévesen újra kezdje, a semmiből. most együtt élünk, boldogságban, harmóniában, és a közös babánkat várjuk. a gyerekei kedvesek velem, elfogadtak minket - ez szerintem annak köszönhető, hogy ő csodás édesapa, és gondosan ápolja velük a kapcsolatot. a kisfiunknak sem kívánhatnék nála jobb apukát. engem pedig teljesen "lekötelezett", mert azzal, hogy vállalt minket, a szeretete legnagyobb bizonyítékát adta.
ez a történetünk. de még alakul, hiszen nemsokára együtt lesz a kis család. persze biztos lesznek olyan helyzetek, hogy a papát nagypapának nézik, de ezeken csak nevetünk már.
látjátok, az élet is alakulhat néha úgy, mint amilyeneket csak a filmekben látni...
legyen szép napotok!