Kiemelt témák

Sziasztok!

Én azért gondoltam, hogy kezdek egy új topicot, mert majdnem 2 éve szültem, de még mindig nem nyugodott meg a lelkem a császár miatt.

Tudom sokmindenkit nem visel meg lelkileg a császár, de engem igen. Tudom azt is, hogy a babánk és az én érdekemben lett császár. Igazából azért szeretnék levelezni más császáros anyukákkal, mert mindenhonnan csak az folyik (nem negatív értelemben mondom), hogy milyen csodás szülni, milyen csodás mikor a melledre teszik a babucid és milyen csodás az első pár óra hármasban.

Úgy érzem mi ebből kimaradtunk (a babánk, a férjem és én) és ezért egy nagy űr tátong bennem a szülésélménnyel kapcsolatban. A szülés után több hónapig depressziós voltam, amihez hozzájárult az is, hogy tejem sem volt. Bár ez oda-vissz ok. Sajna. Ezt is nagy kudarcként éltem meg.

Néha már azt érzem, hogy "kilógok" a sorból. (negatív értelemben) Még egy babát sem tudtam megszülni és ráadásul szoptatni sem tudtam!

Lehet, hogy üldözési mániám van. Lehet, hogy elég lesz pár császáros anyukával leveleznem és örökre megnyugszik a lelkem.

Most ismét babát várunk és ott lebeg elöttem a szülés. Vajon most sikerül-e? Most még kissebb az esélyem. Tudok-e majd szoptatni?

Ha van kedvetek írjatok!!

Pöttöm

pöttöm!

menj át az erről arról topicba, ott van egy ilyen téma.egyébként én is császáros voltam de előre tudtam, hogy az leszek talán ez segített.így tudatosan felkészültem rá.szerintem ez a lényeg.a férjem bent volt ő fogta meg a kisfiunkat és rögtön odahozta hozzám.aztán egész nap együtt voltunk.én simán szerettem volna szülni. amikor megtudtam, hogy császár berezeltem mert sokakkal ellentétben fájdalmasabbnak gondoltam.igaz nem tudom milyen rendesen szülni de előtte ,közben vagy utána mindenképp megszenved az ember.csak az számít, hogy egészség legyen és ez nem közhely.sajnos nagyon sok tragédiát hallani ami megelőzhető lett volna.arra gondolj,hogy a másodikra már jobban fel tudsz készülni lelkiekben és ez erőt ad majd.tervezd meg amennyire tudod, hogy mit , hogy szeretnél.pl legyen bent a párod vagy rakják oda hozzád maszatosan a babát egy kicsit stb.ez segít szerintem.erősíts a lelked,hogy azért mert császáros vagy nem vagy sem más sem kevesebb.a kulcsszó, hogy békélj meg a helyzettel és fogadd el, illetve ebből a helyzetből hozd ki a maximumot.
sok sikert a babádhoz.

Sziasztok!
Én is császárral szültem ikreket, de mint utólag kiderült nem is lett volna muszály. Sajnos a kislányom már majdnem kibújt, de a kisfiam meg még nem fordult be és mivel lombikosok voltunk, nem akartak az orvosok kockáztatni, így a császár mellett döntöttek. Szóval átérzem a problémádat. Sajnos eleinte én sem tudtam szoptatni, hiába erölködött a kicsilányom.
Aztán mikor már a kisfiamat is megkaptam, lehet, hogy csak az az érzés, hogy mind a két baba rendben van, megnyugodtam és a tejem is megindult. Öt és fél hónapos korukig szoptak mind a ketten. Megjegyzem mellem az mintha nem is lenne. Lehet, hogy nekem az nagyon sokat segített, hogy megnézhettem a babákat mielőtt elvitték volna őket és az intenzívre is behozták mind a kettőt háromszor is. A csecsemő osztályon pedig segítettek a tejelválasztás megindításában. Minden szoptatáskor odajött az egyik és elmondta mit-hogy csináljak. Csak szólni kellett nekik, na meg persze a gyakorló szobatárs anyukák is tudtak tanácsokkal szolgálni. Így nekem a tanácsok közül a masszírozás és a szoptatás előtti melegvizes borogatás jött be.
Remélem könnyebb lesz ezzel a babával és a lelki egyensúlyod is helyreáll. Én azt tanácsolom, hogy ne azt nézd milyen módon jön a babád a világra, hanem hogy egészséges és te vagy az anyukája, a párod pedig az apukája. Semmivel nem vagytok kevesebbek vagy rosszabbak mint az, aki hagyományos úton szült.
Fel a fejjel Pöttöm
Üdvözlettel mindenkinek Sussi

Szia Pöttöm!

Most decemberben én is császárral szültem, úgy hogy elötte 8 órát vajudtam, sőt már elkezdőttek a tolófájások is, de babóca nem akarta a dolgot én meg nem tágultam, ezért mindkettőnk védelmének érdekében lett inkább műtét.
Átérzem amit irtál, nagyon régóta vártam a kisfiamat és valahogy nem éreztem magam utána anyának. Tudom hülyén hangzik így, de nem volt meg az a katartikus élmény amiről mindenki áradozik, kicsit fura volt, hogy anya lettem és kész. Most vagyunk kéthónaposak, és még mindig nem 100% os az érzésem, tudom hogy ez elmúlik majd, de még hagynom kell neki időt, hogy belémivódjon az igazi érzés. Nekem kb két hét után lett úgy tejem, hogy megnyugodva szopiztattam, hogy biztos eleget evett és hogy bőven elég lett neki.
Ha még bevállalunk kistestvért manócskának, akkor az már nálunk tuti császár lesz, mert a dokim mondta, hogy többet nem enged vajudni. Akkor már tudom másként készülök rá és nem altatásban hanem EDAval fogom kérni. Mivel akkor eszméletemnél leszekés így én is rögtön láthatom a babát.
Igazán ezt az élményt sajnálom a legjobban, hogy nem láthattam rögtön babócát és azt, hogy a páromat nem láttam mikor először megfoghatta a kisfiát. Egy vigasztalt, hogy ha már manócska nem kerülhetett rögtön kontaktusba velem, legalább az édesapja karjába vehette és megdajkálhatta.

A császár miatt egyáltalán nem érzem magam kevesebbnek, csak valahogy az anyaságérzése később indult meg bennem, olyan mintha könyvet olvasva, véletlen túl lapozol egy oldalt, és az azon szereplő információkat, csak kicsit később érted meg, a többi lap olvasásával.

Legyen csodálatos napotok

Ági

Pöttöm!
Én is kísértetiesen hasonló gondolatokkal küszködtem a császár után (most 5 hónapos a fiam), írtam erről abban a fórumban, amit szabina javasolt. Nekem azt hiszem, az segített, hogy a férjem egy nagyon gyakorlatias ember, nem egy lelkizős típus, ő hozott vissza a földre, még ha sokszor az is volt az érzésem, hogy nem érti, hogy mi is a bajom. Azt mondta, az a lényeg, hogy mindketten jól vagyunk, és ebben igaza van. Persze nem jó nézni pl. a Szülőszoba című dok. sorozatot, ahol legalábbis az első három részben nem volt császár, pedig voltak laikus szemmel rizikós helyzetek. De nem is ezért írok, hanem eszembe jutott még valami, ami talán segít: van egy ismerősöm, aki két gyereket szült császárral, az elsőnél fájásgyengeség miatt, a második már programozott volt. Ezután csak néhány hétig, vagy addig sem volt teje, úgyhogy hasonló cipőben járhatott, mint te. Nem tudom, hogy a lelkében mi zajlott le, de az biztos, hogy még két ilyen egészséges, vidám, kiegyensúlyozott gyereket nem láttam, mi is elhatároztuk, hogy őket tekintjük példaképünknek a gyereknevelésben.
Szerintem a másodiknál készülj lelkileg császárra, legfejlebb kellemes meglepetés lesz, ha nem lesz rá szükség. Nekem az volt a legrosszabb, hogy valahogy elhesegettem ezt a gondolatot, pedig már terhesség alatt is magas volt a vérnyomásom, úgyhogy nagyobb eséllyel indultam császárral szülni.
Ami pedig a szoptatást illeti: biztosan vannak olyan pontok, amiről tudod, hogy az elsőnél rosszul sikerültek, én pl. egy hétig nem tudtam szoptatni, mert azt hittem, hogy szopik, és nem ismertem fel, hogy csak cumizik, ez akkor derült ki, amikor már tudtam, hogy milyen érzésnek kell lennie. Ami rosszul sikerült, most megpróbálhatod elkerülni. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy eleve kétségekkel állsz hozzá. Erről a szoptatás fórumon azt hiszem, sokat tudnának neked segíteni.
Nos, talán kicsit hosszú lettem...

Sziasztok!

Elősször is szeretném megköszönni, hogy ennyien írtatok a topicba. Nem hittem, hogy 1 nap alatt ennyi érdeklődő lesz. Utólag is bocs, hogy nem néztem át figyelmesebben a topicokat, hogy már van hasonló. Ezentúl akkor én is oda írnék.

Kedves Szabina, Sussi, Ági és Zsófia!

Nagyon köszönöm a bíztatásokat! Pont ilyen levelekre volt szükségem. Ha még nem is nyugodtam meg teljesen, de nagyon jó érzés olyanokkal levelezni, akik legalább megértik, hogy mit érzek.
Mint írjátok természetesen az egészség a legfontosabb, ezt én is így gondolom. Nem is hibáztatok senkit a császár miatt. Valószínüleg nem voltam felkészülve arra, hogy nem az én segítségemmel születhessen meg a babuci.

Mégegyszer köszönöm, hogy írtatok!
Ha gondoljátok folytathatjuk az Eről-arról topicban vagy itt is.

Köszönöm: Pöttöm

Szia Pöttöm,

Én 27 hónapja szültem, másfél napi vajúdás után császárral. (zselével indítva egy napig csak fájások, tágulás semmi, aztán 12 órányi oxitocin infúzió). Egyáltalán nem voltam rá felkészülve, annyira sima terhességem volt, aztán a fájásgyengeségtől kezdve a téraránytalanságig minden bejött. Szoptatás helyett négy és fél hónapi fejés jutott, ami fizikailag és lelkileg is igen megviselt, pedig a műtétet magát irtó gyorsan kihevertem. Csak tapsztalatlan, stresszes voltam, tán kicsit depis is, és semmi segítséget védőnőtől, orvostól, csecsemőstől a kórházban nem kaptam ezügyben.
Én még ma sem olvasok el szüléstörténeteket, és a tévét is kikapcsolom, ha ez a téma. Ha valaki "igen tapintatosan" az ömlő tejéről, meg a katarzisélményről mesél, amit a kitolás jelentett neki, meg a magzatmázas, mohón szopó újszülött, hát az a helyzet, hogy még mindig sírnom kell. Sajnos tényleg nagyon belénk verik, mit kellene éreznünk, és hogy kellene anyának éreznünk magunkat. Nekem is nagy űr maradt a lelkemben a csaszi miatt. Pedig márciusra várom a másodikat, és tuti császár lesz, a méretei, és amiatt, hogy a fájásgyengeség alkati dolognak tűnik nálam. Anyunak is ez volt a problémája.
Én a következőképpen készülök fel: a dokimmal megbeszéltem, hogy tapasztalt szoptatós barátném bejön a műtét után az örzőbe segíteni. Aztán új gyerekorvosunk van, akivel már most megbeszéltük, mi volt a probléma az előző babával, és már most megígérte, hogy segít a szoptatásban.
Az is segíteni fog, hogy nem kimerülten, hosszú vajúdás után fogok az asztalra kerülni, hanem remélhetőleg programozottan.
Ha kell pénzt dugok a megfelelő zsebekbe, hogy minél hamarabb babás szobába kerüljek és együtt lehessek a gyerekemmel.
És próbálok arra koncentrálni, hogy ÉN hordtam ki a babát és ÉN szülöm meg, aki segít, az az orvos. Ezt csak azért írom, mert én is azt éreztem, amit Te: hogy passzív voltam, nem az én segítségemmel született. Pedig ez nem igaz, csak a műtét alatt fekszünk passzívan, de előtte mi végeztük a nagyját!

Ahogy a kétéves fiam tök magától kitalálta: anya kinyitja majd a pocakját és kijön a baba, aztán megnézzük. És erre én azt mondtam neki: igen, anyának segít majd a doktor bácsi kinyitni a pocakját, de aztán végre tényleg megnézhetjük a babát.

Bocs, ha hosszú voltam, de remélem, már Te is jobban vagy. Nekem is megkönnyebbülés, hogy más is hasonlóan érez, és nem vagyok szimplán hisztis a történtek miatt.

Éva

Szia Pöttöm!
Ne rágd magad én az 1-vel 22 orát vajudttam és még egy ujnyira sem tágultam ki és már egymást követték a fájások igy hát megcsászároztak.A másodiknál már esélyem se volt szülni mert tul nagy volt és nem volt befordulva meg tulhordtam igy az is császár volt és megjegyzem hogy az egyiknél altattak a másiknál nemlehetett mert nemtudttam hogy akkor lessz a mütét és ettem elötte,igy hát ébren voltam de nagyon jó volt fent lenni és látni a babát ésmég azért is jovolt mert hozzátudsz szokni ahoz hogy megy ki az érzéstelenitő hatása mig az altatásbol nagyon rossz felébredni.Én ekkor ugy dönzöttem hogyha még egyszer oda kerülök akkor helyi érzéstelenitést kérek és eljött az ideje a 3 babát várom habár nemterveztük de boldogan várom a "szülés" idejét.Annamária

Evaanya,
Drukkolok, hogy sikeruljon a szopi! En is azok koze a "lelki serultek" koze tartozom, akiknek nem jott ossze elsore, sot masodszorra sem! 10 evig ha meglattam egy szoptatos anyat, vagy ha tema volt, boghetnek jott ram! A fejes kimerito voltarol ne is beszeljunk!
Es most itt allok egy szerdan egy eves manoval, aki a cicin kivul semmit nem fogad el! Ehhez kellett egy segitokesz szuleszno, aki istibizire megigerte, hogy szoptatni fogok! Nem volt egyszeru dolga se neki, se nekem, de osszehoztuk! Azota is minden szoptatasnal imaba foglalom a nevet! (Utolag rekonstrualva nemcsak a harmadiknak, hanem az elso kettonek sem volt igazan tokeletes szoporeflexe!)!
Az LLL-eseket is hivhatod, ha minden kotel szakad, ok nagyon profik!
Drukk,
Zsuzsi

Kedves Évaanya és Annamária!

Nektek is nagyon köszönöm a leveleket. Nem mintha AZ nyugtatna meg, hogy a Ti lelketek sem volt sokáig nyugod, de mégis segít, hogy nem csak én járok ilyen "cipőben".

Nekem is csak az volt a gond, hogy nem készültem fel a császárra. Az pedig végképp nem jutott eszembe, hogy gond lesz a szopival. Megismertem egy anyukát a közelünkben. (5 éves és 3 hónapos gyerekei vannak) Azt mondta, hogy Ő innen el nem megy amíg nem tudunk szopizni a babánkkal. Aki még nagyon picike, mert 6 hetesek vagyunk. Októberben fog születni. Így most nyugodt vagyok, mert lesz itt velem valaki, aki segíteni és bíztatni fog. Dorinánál teljesen magamra maradtam, mert hát a férjem is főleg a szülésre készült. (sokat olvasott) Anyukám pedig egyikünket sem (hárman vagyunk) sem tudott szoptatni, de amúgy is messze lakik.

Lényeg, hogy most több hangsúlyt fektetek a szoptatásra és jobban készülök a (most már lehetségesebb) császárra és akkor minden jó lesz.

Mégegyszer Mindenkinek köszönöm a támogató szavakat.

Köszi, Pöttöm

Sziasztok! Én pont 2 hete szültem császárral, nagyon féltem a fájdalom miatt, de csak az elsö 2 nap volt rossz, és akkor se nagyon fájt. Az biztos hogy én csak igy akarok szülni a késöbbiekben is. Persze nem az én kérésemre végeztek császárt, orvosi okai voltak, de én
egyáltalán nem bánom már. Ja és ragaszkodtam az altatáshoz. Ja és nekem nem voltak fájásaim, ez is sokat számitott hogy ilyen kellemes emlék volt a szülés.
Szoptatás. Sajnos nemigen voltak segitökészek, de a nem császárosoknak se segitettek, szoval emiatt nem ért hátrány.

Karmen

Sziasztok!

Nekem tavaly szeptember 29-én született a kisfiam. A terhesség előtt ingadozott a vérnyomásom, de a terhesség alatt nem volt semmi gond ezen a téren. Végig úgy készültem, hogy én fogom megszülni a babámat és nálunk a családban anyukám és két nővérem is normál úton szült. Aztán aznap este elfolyt a magzatvizem és utaztunk Pestre a kórházba. Az autóban végig 3 perces fájásokkal, de vidáman nevetgéltünk, aztán a kórházban jött a hidegzuhany. Illetve a doki, aki a magas vérnyomásom és a nem tágulás miatt a császár mellett döntött. Onnantól kezdve minden olyan gyorsan zajlott. A férjem az előkészítőben velem volt, de a műtőbe már a műtősfiúval sétáltunk be. Röhejes volt, amint a kórházi hálóing mély dekoltázsával és a katéterekkel a kezemben besétáltam és felfeküdtem az asztalra. No azért én végig pityeregtem, mert nem erre készültem. ÉN szülni akartam, tudom hogy perverzül hangzik, de érezni akartam azt a fájdalmat és azt a kellemes érzést, amint kibújik a bennem növekedett gyermekünk. Még a mai napig is azt érzem, kimaradtam valamiből. De az is igaz, hogy ha a kisfiamra nézek, tudom, hogy jól döntöttünk. Neki így kellett a világra jönnie!!! Nem tudom, hogy valaha lesz-e másik gyermekünk, mi szeretnénk 1-2 év múlva, de azt tudom, hogy inkább bennem maradjon űr a szülés élményétől, minthogy a gyermekemnek legyen baja! A dokimat azóta is áldom, mert bár nem könnyű a műtét utáni napokat átélni, de mindenben segített és hamar összeszedtem magam.
Azt tudom csak mondani, a gyerek és a mama egészsége a legfontosabb! És ha mindez a császárt indokolja, hát legyen meg!!! Különben is mi "császárnők" vagyunk, ahogy a nővérkék hívtak a kórházban
Zita

Karmen és Zita!

Teljesen igazatok van úgy szüljön az ember, ami a legbiztonságosabb a babának és neki. Én sem azt bánom, hogy császár lett. Sőt azt sem bánnám, ha másodszorra császár lenne, de tudjam előre és készülhessek rá. (6 hetes vagyok)

Most már tuti megkérdezzük a dokit jó előre, hogy bejöhet-e a férjem vagy legalább utána egy kicsit együtt lehessünk. Igazából ez hiányzott nem a kitolási szak. (12 órát vajúdtam)
Mikor 2 óra után odahozták Dorinát a mellkasomra, azt sem tudtam mit csináljak. Úgy viselkedtem mint egy kislány. (30 évesen) Annyira boldog voltam, hogy az sem jutott eszembe, hogy cicire tegyem. Ez az én hibám volt. De az, hogy senki ránk sem nézett, hogy 24 órán keresztül "mozdulatlanul" hogyan tudom szoptatni a babám, az már nem az én hibám. Hozzá teszem, hogy 1 óra múlva elvitték és csak másnap reggel kaptam meg, mikor már én felkelhettem és átmentem érte.

Szopi: Ha én rámenősebb vagyok a csecsemősökkel, a védőnővel és a gyerekorvossal (akik a hazaérkezés utáni 5. napon jöttek el, amikor már 2 napja tápszereztem a babám) talán nem 1 hétig szophatott volna.
Most már tudom mindenkire rá kell szállni, mert csak akkor segítenek. Akkor még kis muja voltam a kórházbani is. Most nem leszek!

Köszi, Pöttöm.

Pöttöm! gratulálok a 2. babához! mi végig tudtuk hogy császárral szülhetek, eleinte nagyon bántott de most utolag már örülök neki, igy akarom a köv. is szülni.
Rámenösség. Én nyomatékosan kértem ne etessék Orsit, föleg ne tápszerrel. Még azért is szolnom kellett hogy legalább akkor a lefejt tejemet adják oda. Nemigen tudunk ott mit tenni, ki vagyunk szolgáltatva a növéreknek.

Karmen

Pöttöm,

OFF:
ezeket a szopival kapcsolatos HA...-dolgokat én is elkövettem, és nagyon bánom. Bár nekem legalább sikerült fejnem több mint 4 hónapig. Akkoris van bennem egy kis lelkiismeretfurdalás. Így utólag hihetetlen elhinnem magamról, hogy mennyit bénáztam, az első három hónap szinte önkívületben telt. Persze ezt több elsőbabás is mondta. Pedig mennyit olvastam a terhesség alatt! Talán ha kevésbé idealizálva, rózsaszínre festve ábrázolnák a dolgokat a magazinokban, meg a könyvekben, akkor nem lenne akkora sokk egy tapasztalatlan kismamának a valóság. Mert aztán jön a gyakorlat, és valahogy nem kap igazi segítséget. (Védőnő, orvos stb. Sose felejtem el, mikor sírva meséltem a védőnőnek, hogy másfél órákat üvölt a gyerekem, mert nem akar szopni, csak a lefejt tejet hajlandó cumiból, akkor is csak annyi tanács telt ki tőle, kiskanállal etessem. Amikor az én fiam a mohóságtól nem szopott...)

Most már okosabbak leszünk, ugye?

Éva

Karmen!

Köszi a gratulációt. Már nagyon várjuk, hogy láthassuk az UH-n a picurkát. A dokim a héten sielni volt, mát teljesen be vagyunk zsongva. Remélem a jövőhéten megnézhetjük.

Éva!

"első három hónap szinte önkívületben telt"
Ez a mondatod nagyon találó. Pont ezt éreztem én is csak nem tudtam megfogalmazni. Igaz, hogy a magazinokban nincs leírva a szoptatással kapcsolatos sok kínlódás, de én nem is olvastam sokat a szoptatásról. A szülésről viszont mindent. Az a legidegesítőbb, mikor azt írják: Minden anya tud szoptatni, csak akarni kell. Ettől a falra mászok! Most már úgy látom, hogy a szülés így vagy úgy, de biztos sikerül. És ott tuti van Veled szakember. A szoptatás az a nehéz. Azt gondoltam az jön magától Hát nem!!! Minden első babát váró anyukának azt fogom ajánlani, hogy a szoptatásról sokat olvasson. Remélem másodszorra minden oké lesz.

Pöttöm

Pöttöm! igen mi is megtanultunk szopni, de nem igazán a segitségeknek köszönhetö. Rájöttem a babával hogy kell, igaz jo sebes lett a mellem, azt hittem üvöltök amikor a szájába vette, de én voltam a legboldogobb is hogy végre szopik. Szerencsére már belejöttünk.
Akkor már lehet hogy a kis szivét is látjátok majd dobogni mire mentek UH-ra! én sose birtam ki sirás nélkül, de olyan szép pillanat. Jo hogy te most átélheted megint.

Karmen

Sziasztok!
Amikor az első babámat vártam, meg sem fordult a fejemben, hogy császárral "szülök", de végülis 8 órai vajúdás után mégis a műtőben kötöttem ki. Altattak. A fiam 2 hetes korától tápszert kapott, nem igazán ment a szopizás.Második terhességem alatt azt mondta az orvos, hogy a kiírt időhöz képest kapok pár nap haladékot, hogy meginduljon magától a szülés, úgyhogy én erre készültem és a babámmal is megbeszéltem, hogy én hogy szeretném.A császárral kapcs. csak azt döntöttem el, hogy ha mégis az lesz, akkor nem akarok altatást, de igazán a természetes szülésen járt az agyam. A term. túllépése után 3 nappal mégis megcsászároztak, igaz csak este szóltak, hogy reggel: műtő. Még éjjel is nógattam a babámat, hogy induljon el, de nem. Spinális érzéstelenítést kaptam. A babát meztelenül nem hozták oda, csak már pólyában, de az apukája és az anyukám ott voltak a mérésénél, öltöztetésénél. A műtét után rögtön levittek a szobába, és a férjem nemsokára hozta a babát, és én okulva az előzőekből, rögtön megszoptattam,(nem vártam én nővérekre, és az se vette el a kedvem, hogy elég nehezen mozdultam, mivel a fejemet nem lehetett megemelni,se felkelni 24 órát) és csodák csodájára simán ment minden,(persze őt akkor még nem tömték tele tápszerrel, vagy limonádéval)gyönyörűen szopizott egészen 8 hónapos koráig. Ezek voltak a tények. Érzelmi oldalról megközelítve: az elsőnél sokáig én is úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből, kevesebb vagyok, mint azok akik simán szültek. Mostmár úgy gondolok erre az egészre, hogy nekem ez adatott, és már nem okoz szomorú pillanatokat, főleg, ha ránézek a két gyönyörű, egészséges gyerekemre. Mert az a legfontosabb, és ez nem közhely, hogy egészségesek, és itt vannak velünk, és mindegy, hogy milyen "úton" kerültek ide.
Pöttöm! Előszöris gratula a 2. manóhoz.Meglátod, ha mégis császár lenne a második is, főleg ha nem kell előtte szenvedned, sokkal könnyebb lesz minden, jobban tudsz a babádra koncentrálni, és a fájdalom sem akkora mint az elsőnél.(legalábbis szerintem)
Még egy csomó minden jár az agyamban, de már így is túl hosszúra sikeredtem, és álmos is vagyok.
Sziasztok!

Sziasztok!

Edike! Teljesen máshogy készülök a második baba születésére. Igazad van, már nem szomorkodom amiatt, hogy lehet, hogy császáros leszek. Dorinánál úgy éreztem, hogy az 5 napos kórház "szükséges rossz". Most már úgy készülök, hogy 5 napot kaptunk a babámmal, hogy összeszokjunk és várom is nagyon azt az 5 napot. Sok múlik az első 5 napon.

Karmen! Én sem bírtam ki sírás nélkül az UH-t. Szerintem most sem fogom.

Pöttöm

Pöttöm! Gratula a szivhanghoz

Karmen

Sziasztok.
Én is császárral szültem a kisfiamat két éve. (Szándékosan mondom a szültemet, bár nem érzem azt, hogy szültem volna, de igaznak tartom a szavak "mágiáját" - amilyen kifejezést használunk valamire, olyannak is fogadjuk el a fejünkben, az válik valósággá.) Nálam terhességi diabétesz lépett fel, igy a kiirás után 4 nappal inditottak. 17 órát vajúdtam, a végére el is értem a 4 ujjnyi méhszájat, amikor leesett a baba szivhangja, és már nem is jött vissza: műtő. Kiderült, hogy a nyakán volt a köldökzsinór, ami nem engedte megszületni. Akkor eléggé megkönnyebbültem, hogy más "dolgozik" helyettem, mert én már nagyon kimerült lettem a végére. Sajnos, azóta már más a helyzet, még mindig nem igazán tudtam elfogadni a tényeket, nekem is nagyon hiányzik a szülésélmény. Emlékszem, már a műtőben is csodálkoztam, hogy mihez gratulálnak ilyen nagyon: mert hősiesen fekszem a műtőasztalon? S nálam a császárnak csak az indoka a gyerek egészsége, nem a vigasza. Tudom, és elfogadom, hogy ennek igy kellett lennie, de ettől még nem érzem magam jobban. Sőt, rosszabbul érzem magam, hogy miért nem elég ez nekem, milyen ember, milyen anya vagyok én...
Most a második babánkat várjuk május végére. Nagyon szeretnék hüvelyi szülést, de elfogadom, hogy az esélyeink immáron eléggé lecsökkentek, nem is szeretnék mást, csak egy esélyt, de azt mindenképpen. Nagyon vigyázok, hogy ne jöjjön megint elő a diabétesz, hálistennek a harmadik terheléses cukorvizsgálat is negativ lett. Az, hogy úgy érzem, kezdem visszanyerni a testem feletti kontrolt, sokban segit. Ennek segitségével jöttem rá arra is, hogy nem csak a szülésélmény hiányzott, hanem az is, hogy teljesen kicsúszott a kezemből a testem feletti irányitás, valószinűleg ezért sem tudtam lefogyni, és emiatt is rázott meg annyira, hogy csak 8 hónapig tudtam szoptatni a kisfiamat, amikor elválasztotta magát - és már 4 és félhónaposan tápszerrel kellett pótolni.
Huhh. Kifejezetten jólesett ezeket most leirnom. Ebben az egész katyvaszban az idegesitett és idegesit a legjobban, hogy a saját kudarcélményem mellett állandóan azt is kell(ett) bizonygatnom mindenkinek, hogy nem megoldás az, hogy ellegyintjük a problémát az "örülj, hogy egészséges lett a gyerek", és "hidd el, nem olyan nagy élmény az a szülés", valamint "nagyon önzőek a mai nők, állandóan csak az én, én, én szerepel náluk, amikor a szülés csak a gyerekről szól, az anyjának meg az a dolga, hogy megszülje és kész" frázisokkal.
Köszi, hogy elolvastátok.

Pöttöm!

El tudom kepzelni, hogy mit ereztel. En is csaszarral szültem 21honappal ezelött. A kislanyom nem akart megfordulni. Igy mar jo elöre tudtam, hogy csaszar lesz. Habar az orvos megkerdezett, azt mondta, hogy szülhetnek rendesen is, de en mar nem akartam, mert mar teljesen beletörödtem, hogy csaszar lesz.
De en ezzel is nagyon megszenvedtem. Mar kezdödött az erzestelenitessel. Az nem fajt mikor a gerincembe szurit kaptam, de utanna elkezdett a labam fajni. Az az erzesem volt, hogy egy jegeszsak van rajta. Elöször hideg aztan a csipös fajdalom. Utanna ugy el voltam erzestelenitve, hogy mar alig kaptam levegöt. Mar hanyhatnekom is volt. Aztan meg elkezdtek belöllem kinyomni a gyereket(meg akkor nem tudtuk, hogy mi lesz)szerintem a könyöküket is belem nyomtak. Aztan mikor megmondtak, hogy kislany, akkor ereztem egy boldog erzest, hisz kislanyra vartunk(midenki azt mondta, hogy fiu lesz). De sajnos utanna is csak a fajdalmat ereztem. Ugyan rafektettek a valamra a lanyomat, de en csak azt kerdeztem magamban, hogy mikor veszik mar el.
Igy a szülesem eleg depremierend volt.
Aztam meg a szoptatas. Jenny nem akart eleget szopni, igy en is fejtem. 6 honapos koraig.
Persze ez nem volt valami szep, de en meg mindig büszke voltam arra, hogy akkor is anyatejet adok neki.
A csaszarrol meg meg annyit, hogy en utolag csak örülök neki, mert en mar rendbe jöttem, de több baratnöm van, aki meg mindig kinlodik vele, mert alolrol annyira kitagultak, hogy allandoan fertözesben vannak. Meg a szex se olyan mar, mint volt.
Nallunk meg minden a regi.!!!

Anna

Sziasztok!

Most utólag is azt gondolom, hogy nagyon jó volt kiírni magamból az érzéseket a császárral kapcsolatban. Sőt most egyre inkább ezt gondolom. Mivel folyamatosan olvasom a leveleiteket, azt látom, hogy nem vagyok egyedül és nem reagálom túl a dolgokat. Amíg nem "beszélgettem" Veletek, azt gondoltam, hogy túl hisztizem az egészet. Most már látom, hogy nem így van. Ettől sokkal jobban érzem magam és a másodiknál már könnyebb lesz.

Sajnos a babánkról, aki 10. hetes volt a pocakomban, kiderült, hogy fejlődési rendellenessége volt és meghalt. Már a műtétet is megcsinálták, de már jól vagyok. Dorina, aki 22 hónapos, nagyon sokat segít abban, hogy ezt feldolgozzuk. Elöttem van nap mint nap egy gyönyörű baba, aki a miénk.

Mégegyszer köszi, hogy írtatok!!!

Sok puszi Mindenkinek:
Pöttöm

Szia Pöttöm!

Sokat vívódtam, hogy mit is lehet írni egy ilyen szomorú tény hallatán, mert nekem is volt részem benne és annak idején semmi nem vigasztalt. Én az első terhességemet vesztettem így el 16 hetesen és hiába volt minden, nem tudtam feldolgozni csak talán most, hogy megszületett a kisfiam. Mindenki mondta: lesz neked még babád, de nem hittem el és ahogy a nődoki megjegyeze találóan: maga csak akkor fog megnyugodni Zita, ha a karjában tarthatja a gyermekét. És igaza lett!!! Nem vigasztalni akarlak, csak gondolj midig arra, van egy csodaszép kislányod, egy családod ahol nap mint nap feltöltődhetsz és a világ máris sokkal szebb!!!

Nagyon jó, hogy indítottad ezt a témát, mindig elolvasom az új beírásokat és sokszor végiggondolom milyen szerencsés, hogy írhatunk ezekre az oldalakra, hisz ez azt jelenti van valaki, akiért érdemes élni!

Bogyeszka: elolvastam írásodat és nagyon szurkolok nektek a második babádhoz! Érdekes volt olvasni, hogy te miképp élted meg a szülés utáni időszakot, és egyetértek veled abban amit a test irányításával kapcsolatban írtál, bár benne ez így még nem fogalmazódott meg csak téged olvasva. Remélem ha meglesz a pici, írsz majd magatokról!

Minden jót mindenkinek! Zita

Sziasztok!

Nekem az első két terhességem simán zajlott,és spontán is szültem mind a kettőt,igaz a második gyermekem faros volt,így utolag fájdalmasabb is.
A harmadik terhességemmel /iker/ 4 hónapot feküdtem a korházba,és előre tudtam hogy császár lesz.
Fel is készültem rá lelkileg,de utánna,mivel a babákat sem kaptam meg és nem is szoptathattam,azért megviselt.

Tudom sok helyről halljátok hogy aki egyszer császárral szült az szülhet még simán is.Ez így is van,csak sajnos ezekben nincs szó arról,hogy miért is kelett az elsö mütét.Nagyon sok esetben a méhszájprobléma miatt szükséges,és ezért az is biztos,hogy a többi terhességnek is császár lesz a vége.De azért vannak más tényezők is és lehet azért spontán is szülni a másodikat.

Egy nőnek biztos trauma ez,de gondoljunk azokra,akiknek a lombikprogram ellenére sem lehet gyerekük, és örüljünk neki hogy ha mütéttel is de nekünk lett!


Sziasztok!

Pöttöm!

Kívánom, hogy sikerüljön minél előbb feldolgozni a veszteséget, és a lelked meggyógyuljon. Vigasztalni nem tudlak, mert ezen csak az idő és egy egészséges baba segít majd. De szeretettel gondolok Rád.

Szerintem is jó, hogy indítottad a topikot.

Éva

Kedves Pöttöm!

Tudom, hogy mit érez ilyenkor az ember, de nagyon drukkolok neked, hogy sikerüljön a kisteso a csodálatos kislányod mellé.
Magamrészéről én 16 évig nem estem teherbe, és amikor életemben először két csikos lett a tesztem én voltam a világ legboldogabb embere, sajnos nem tartott sokáig csak 8 hétig, elvesztettük babócát, és úgy éltem meg a dolgot, ahogy Zita irta. Most megint a világ legboldogabb mamiaik táborát szaporitom kisfiammal.

Nagyon jó ötlet volt tőled ez a topik, jó olvasni, mások érzéseit, amik legbelül a sajátom is, csak talán nem fogalmaztam meg még.

Pihenj sokat és töltödj fel kislányod és családod szeretetéből.

ÁGi

Sziasztok

Az első császárom 2001-ben volt. Már két hónappal előtte biztos volt, hogy szinte elkerülhetetlen, mégis sokáig tartott, míg túltettem magam rajta. Hiányzott a szülésélmény és úgy éreztem nem is érdemlem meg, hogy gyerekem legyen, mert még megszülni sem tudtam. A fiam másfél éves volt, amikor újra teherbe estem. Sima problémamentes terhesség, spontán szülésre készültünk (nagyon). Beleértve persze az orvosomat is. Decemberben úgy gondoltam, nem számít ha mégis császár lesz, az a lényeg, hogy lesz egy kislányom. Most kilenc hetes a Kicsi. Végül túlhordás és beszűkült keringés miatt császár lett. Sokkal nehezebb, mint első alkalommal, azt hiszem egyáltalán nem voltam felkészülve rá, hiszen minden olyan jól alakult. Azt hiszem tényleg ez okozza sokunknak a problémát, hogy fel sem merül a császár lehetősége, pedig foglalkozni kellene vele.

Mindenesetre sokat segít, hogy látom, nemcsak nekem vannak ilyen érzéseim.

Kedves Pöttöm

Remélem hamar eljön az az idő, amikor már nem fáj annyira a veszteség és örömmel várod a következő babádat.

Betti

Sziasztok!

Én is közétek tartozom és pont egy ilyen topicot kerestem hátha könnyebben fel tudom dolgozni az érzéseimet a szüléssel kapcsolatban.
14 hónapja szültem császárral és Pöttöm első sorait egy az egyben leírják a gondolataimat, viszont szerencsére nekem a szoptatással nem volt gondom, pedig nagyon féltem tőle, talán arra készültem leginkább a terhesség alatt. Igazából sokszor még magamat sem értem, hiszen én nem érzem magamat attól kevesebbnek, hogy nem tudtam normál úton megszülni a babámat, mégis ahogy telik az idő egyre sötétebbek a gondolataim és ami a fő probléma, hogy nyárra terveztük a következő baba project beindítását, de én nagyon félek tőle és így nem akarok belevágni, előbb rendbe kellene valahogy hozni a lelkemet.

Sokat őrlődöm azon, hogy mit rontottam el, hogyan tudtam volna jobban felkészülni a szülésre. Pedig a terhesség alatt rengeteg dolgot elolvastam és amit lehestett meg is tettem. Mégis már egy héttel túlhordtam a babát és még jóslófájásaim sem voltam, végül megindították a szülést. Nagyon lassan tágultam, 14 óra vajúdás után megpróbálták az EDA-t, azonban sok-sok szurkálás után sem sikerült, ez eléggé megviselt és néhány óra elteltével végül a műtőben kötöttem ki. Mind később kiderült téraránytalanság is volt, ezért nem tudtam kitolni a babát. Magát a műtétet jól viseltem, nem volt utána semmi problémám, viszont az nagyon bánt, hogy csak pár percre láthattam a babát a császár után, legközelebb pedig csak 7-8 óra múlva és utána két napig a császáros szobában voltam és csak 3-4 óránként kaptam meg a kisfiamat kb. 15 percre. Lehet, hogy rámenősebbnek kellett volna lennem és akkor többet lehetett volna velem a kisfiam, de elég tehetetlennek éreztem magam, hiszem ez volt a rendszer a kórházban és nem igazán tudtam mit tenni ellene. Most is görcsbe szorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ott feküdt egy kis kocsiban egyedül ahelyett, hogy hozzám bújhatott volna.

Az eszemmel én is tudom, hogy így volt a legjobb mndkettőnknek és nem kéne ennyit rágódnom ezeken, hiszen van már egy gyönyörű, okos, aranyos kisfiam, de valahogy mégsem tudom túltenni magam rajta és a környezetemben nem is tudom kivel megbeszélni. Hiába nagyon megértő a párom és anyukám is, ebben a témában nem igazán lehet velük beszélni, értetlenül néznek rám, hogy mi bajom van még mindig.

Bocs, hogy ilyen hosszú votam, de jólesett ezt kiírni magamból.

Mindenkinek kívánom, hogy minél elobb sikerüljön feldolgoznia ezeket az érzéseit és minél több öröme legyen a családjában.

Andi

Sziasztok!

Rég tervezem, hogy irok nektek, bár már sok helyen beszéltem magunkról ezügyben (is).
Első gyerkőcöm normál úton született, utólag azt kell mondjam szerencsém volt. Ugyanis totál zárt méhszáj és semmi fájás mellett burokrepedéssel indult, úgy, hogy 6 órával burokrepedés után se volt semmi. Kaptam méhszájérlelőt, és attól elindult a dolog. Aztán innentől kb 8-9 órányira lett meg a fiam. Fájásgyengeség, oxitocin kategória.
Utána jöttek az ikreim, fekvésük miatt császárral. 1 nap intenziv, utána 3 óránként szopis rendszer (1995-ben volt). Érdekes, mert ez a császár lelkileg nem viselt meg, bár örültem volna a normálnak, de elég korán sejthető volt, el tudtam fogadni.
Ezek után jött a harmadik terhességem. Lassan egy éve született a lányom, szintén császárral. Úgy indult, hogy végül is a kiváltó ok nem ismétlődik, akkor akár normál is lehet belőle. Még a 38-heti uh után is elhangzott, bár a hegvastagság meg a baba mérete eléggé határeset volt. Viszont dátum-ultimátumot kaptam. És mivel addig abszolút el sem indult lefelé a baba, inditani pedig nem inditanak csaszi után, ezért ő is császár lett. 4 órával később már egy órát velem volt (aludt), 8 órásan már szopizott, aztán egy éjjel külön, másnap 6-tól velem. (ja, szopi ügyben nekem szerencsére mindegyikkel sikerült). SZóval elvileg sokkal jobb volt, mint az ikrekkel. MÉgis, egy év után, a mai napig olyan érzéseim vannak, mint itt sokaknak. Ha valaki szül a környezetemben, akár akarom, akár nem, rámjön az irigység, hogy bezzeg ő "tud" szülni, hogy nekik sikerül. Józan eszemmel belátom, hogy biztonságosabb volt igy, de a lelkemen ez nem segit. (ja, menzesz szerint 4 nappal a műtét után lett volna a terminus, csak a koraterhességi uh-k alapján egy héttel előrébb tették, tehát eszerint 3 nappal hordtam túl...) A mai napig rágom magam, hogy ha váltok, másik dokihoz, másik kórházba megyek, akkor ott esetleg még várnak (hisz nem egy olyat hall az ember, ahol tuti csaszi lesz és mégis 2 héttel túlhordja a babát az anyuka). Vagy arról, hogy meg lehet beszélni a babával, hogy bújjon ki (el lehet őt engedni stb), meg ilyen-olyan homeo és egyéb praktikák, és erről az jön, hogy igen, h*lye voltam, nem tettem meg mindent. Pedig a józan eszem azt mondja, a baba akkor jön, amikor ő akar. Ráadásul tényleg nagy baba lett, és műtét közben azt mondta a doki, hogy elég vékony volt a heg, jobb volt igy (na erre meg az jön, hogy mi van, ha csak saját maga igazolására mondta). Józan eszem örül, hogy egészséges gyerkőcöm van, végül is 2 csaszi és 4 gyerek, mit akarok még, még csak az sincs, hogy 2 csaszi és 2 gyerek és limitálná a gyerekvállalást. És mégis. Rámjön a bőghetnék, a depi a szüléstörténetek olvasásától. Mások ahogy gyermekük első szülinapja eljön, elmerengenek meghatottan a születéséről, boldogan gondolnak rá vissza. Én úgy érzem, nem fogok. Ott a csaszi közben is lelkileg sírtam, hogy nem sikerült, ahelyett, hogy a közelgő találkozásnak tudtam volna örülni.
Engem sem ért meg a párom, és el is hiszem, hogy aki ilyet nem élt belülről át, az nem is nagyon tudja megérteni. Ezzel együtt azt hiszem, valahol normális ez az érzés.
Kívánom mindnekinek, hogy ha belevág a következő terhességbe és szeretne spontán szülni, akkor sikerüljön neki, de szerintem ne élje bele magát senki, ne legyen annyira központi a dolog neki, mint nekem volt.

Ildi

Pildi,
:-((((( Azt hittem rég túl vagy rajta.
Most volt a lányom harmadik szülinapja és ez volt az első , hogy nem bőgtem titokban a feltoluló emlékek miatt. A hiányérzet, az inkompetencia-érzés miatt. Talán lassan túl leszek rajta. Most várom a másodikat de ha ez is császár lesz, nem lesz több. Egyébként még szeretnék. Ez van.
Pildi, nem segít, hogy te legalább szültél? Akkor is ennyire sz...r, ha nincs benne az, hogy azt se tudom mit hiányolok? Hogy nem hiszem el, hogy sikerülhet megszülni egy gyereket, hogy tényleg kifér, csak mert nekem nem sikerült? Végül is te tudod, hogy azért ez megoldható, meg is tudod csinálni, az elsőt még nehezített pályán is végigcsináltad, a többivel már túl nagy peched volt. Ennyi. Nem vigasztal?:-(

Szia Moncaberta!

Túl rég volt az az első (11 éve). És mivel nekem jóslóim se voltak egyikkel se, így 4 gyerek után most már azt se tudom, milyen is. Az az első annyira távol van, meg eléggé nem tudtam rákészülni, fiatal is voltam, ma már másképp szeretném-szerettem volna megélni.
Egyébként most a műtét közben én is kijelentettem, hgoy na igy többet nem. Pedig Ancsi olyan kis egyke lesz (nagy 11 lesz nyáron, ikrek 9-ek, pici meg most lesz 1)...

Ildi

Moncaberta,
miért nem lesz több, ha ez is császár lesz?

Monbdjuk Pildihez csatlakozva a lányom születését (császárát ugye) végig utáltam (nincs jobb szavam rá), kába voltam, a vérnoymásom úgy érzetem, a béka feneke alatt (pedig nem volt ott), alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Vele hátbadöftek, mag a bátyussal altattak (mindezek ellenére azt mondom máig, jobb az eda).

Szóval utáltam az egészet, megfogadtam, hogy na ez nekem többet nem kell. Hát nem is . majd augusztusban szerintem újra megfogadom .
(Megkérdeztem egyébként a dokimat (PILdi!), hogy mennyit kellene várni az esetleges 4. gyerkőchöz, azt vártam, majd 2-3 évet mond. Erre azt mondta: 1 év. És hogy a klnikán volt már többször példa 5. császárra is .
Zs.

Ja, ontopik nem tudok lenni, mert nekem (szerencsére?) nem voltak ilyen gondolataim... (A zindexen a hasonló témájú topikban írtam asszem erről.) lehet, hogy császárt "csináltam" magamnak, bár szvsz így is-úgy is az lett volna.

Sziasztok!

Andi
Ha én egy császár után és egy következő terhesség előtt lennék, elmennék kapcsolatanalízisre. Most olvastam, hogy szinte egyáltalán nem fordul elő császár azoknál, akik járnak. Nem tudom nálad mi volt a probléma, én sajnos úgy gondoltam az első terhességnél ritka probléma okozta okozta (placenta praevia - fizikailag lehetetlen lett volna szülni), most már nem lesz semmi baj. Hát lett.

Zsóka
Neked három császárod volt? És a negyedikre nem azt mondták: nem ajánlom, mert..., csak saját felelősségre... stb. Én felváltva érzem rosszul magam, vagy azért, hogy nem szülhettem, vagy azért, hogy már csak egy gyerekem lehet. (Pedig korábban csak kettőt vagy hármat akartam, de mióta a Kicsi megszületett, azóta még kettőt. Ki érti ezt?

Betti

Sziasztok!
Április 10-én született a kisfiam császárral.Nem volt tervezett a szülöszobában kezdődött,ugy mint a természetes.A férjem is velem volt.Mikor elöször vizsgáltak 3ujjnyira voltam nyitva.Fél ora mulva/burokrepesztés/négyujjnyi volt!Majd kiderült,hogy kb.két ora van még hátra,de nem biztos,hogy a lepény kibirja,ezáltal manóka sincs biztonságban!!Igy csaszi lett!Ugy érzem megfosztottak valamitöl,ami leirhatatlan!A férjem kint várt és aggodott!Majd 16.01-kor megérkezett:Kovács Martin 3350gramm és 54centi!Nagyon gyorsan elvitték,mert elfelejtett levegőt venni!Kitoltak az örzőbe,ott töltöttem az éjszakát.Apa kicsit késöbb felhozta Manokát egy percre!Másnap reggel jött a párom.Ha ő nem hozza fel a gyereket,akkor senki!Bár a csecsemősöknek se könnyü.Azt mondták,ha oldalra tudok fordulni,/nem tudtam/segitenek mellre tenni.Lekerültem kórterembe,és végre csak mi hárman!Ha nincs a Magdi néni csecsemős nővér,akkor már rég tápszeren élne a kisfiam!De szerencsére rendeződött minden,Martin szopizik rendesen!Szerettem volna,ha Apa mellettem van,,,de erröl lemaradtunk sajnos!Röviden ennyi az én történetem.
Ha elsö babátok van,nagyon figyeljetek arra,hogy fejjétek a tejcit,mert ha bedurran az nagyon fáj!!A kórházban van fejőgép,harcoljátok ki,hogy segitsenek,és ne szégyeljetek kérdezni!!
Sok sikert mindenkinek!
Zsuzsi

Sziasztok!

Március 8-án született Bálint császárral. A terhességem végig problémamentes volt. Semmi panszom nem volt szinte. (elején hányinger,hátfájás, majd vizesedés) Normál apás szülésre készültünk. Izgatottan vártam már a nagy napot. Emlékszem, mindig megnéztem a Szülőszoba c. sorozatot(férjemmel együtt)és mindig meghatódtam a végére, erre készültünk......aztán a következő lett:márc 7-én vasárnap reggel mentünk ctg-re, utána megvisgált az orvosom, és közölte, hogy folyik a magzatvíz, irány a szülőszoba, majd várakozás, séta, fekvés, megint séta, majd ismét fekvés.Fájások sehol, semmi jele nem volt a szülésmegindulásnak, hosszú órák után is csak 1ujjnyira voltam nyitva. Ez a helyzet reggelig nem is változott.Egész éjjel nem aludtam, csak vártam, és vártam, és közben néztem a ctg-n a baba szívhangját,ő békésen szundikált. Én simogattam,és már arra gondoltam, hogy holnap végre láthatom, és majd amikor a hasamra teszik, és átölelem megnyugszik............De nem így történt sajnos. Reggel oxytocin infúzió, de semmi fájás. Aggódtam, féltem, nem is tudom, hogy mi volt rosszabb......orvosom nyugtadgatott, majd amikor a szívhang néha lassult, döntött:műtő. Akkor arra gondoltam csak, hogy neki semmi baja ne legyen. Végül 12:22-kor megszületett Bálint. Sajnos én csak pár óra múlva láthattam pár percre, után pegig másnap délben. A férjem legalább megfoghatta, és vele lehetett egy kicsit. Az anyukám is megfoghatta. Legalább ismerős hangok is körülvették, ha már én nem is lehettem vele.A tejem alig akart beindulni, csak az 5.napon lett. Ő besárgult, és a születése után 15 nappal jöhettünk haza. Hosszú volt sokat sírtam.... Röviden ennyi.

Okos ismerős lány szerin semmi különös nincs a kétféle szülés között, bár hozzátartozik, hogy ő rendesen szült, és irigyelt, hogy nem voltak fájdalmaim.......

Edina

Szia Edina!
Nem vagy egyedül ezzel: sokunknak nehéz elfogadni, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Sajnos a gyerekszülés egy viszonylag kiszámíthatatlan dolog. Én sem készültem fel rá, hogy műtét is lehet belőle, talán erre nem is nagyon lehet, hacsak nincs valami komoly gond már a terhesség alatt. Most, három héttel a második előtt már okosabb vagyok, ha úgy alakul megint, talán nem lesz már akkora megrázkódtatás.
Idővel könnyebb lesz, meglátod, legalábbis nekem valamit enyhült a hiányérzetem. Ha a szülések között van is különbség, (mert van, mit tagadjuk, de ez minden szülésre igaz), az anyaságban már semmi.
Nagyon örülök, hogy tudsz szoptatni, pedig micsoda hátrányból indultatok.

Szia!
Köszönöm, aranyos vagy.
A szoptatással sajnos már vannak gondok, kévés lett a tejcsi, már mindent megpróbáltam, de a Bálint nem hízott. De legalább csak pótlás kell, de már inkább nem marcangolom magam......
Örülök neki, hogy eddig sikerült.
Amikor hazajöttünk sokat aludt a hasamon. Volt, hogy csak akkor nyugodt meg ha a bőrünk összeért. Olyan édes.....

Mosodszor már remélem könnyebb, már sok mindent tudok, és már nem leszek olyan kis tudatlan, és talán nem esek kétségbe mindentől amit a szülést követően tapasztalok.

Szorítok neked! Őszintén szólva irigykedek is

Edina

Ne marcangold magad, a tápszer nem méreg (bár sokan állítják az ellenkezőjét:-)), a marcangolás az viszont az, neked is, a gyereknek is. Megkapja a kis immunanyagait az anyatejjel, a kalóriákat meg a tápszerrel vagy egyébbel, úgyhogy mindene megvan ne félj.
Sok babának megnő egyébként az étvágya a harmadik hónap körül és akkor hirtelen kevés lesz a tejcsi. Annak idején én is ilyentájt kezdtem adni a gyümit a lányomnak, meg ha elfogadta akkor egy kis Sinlacot. Esetleg egy tipp, ha még nem késő: ha nem szedsz vasat, talán érdemes (nálam a Maltoffer bevált, még hasfájós gyereknél sem okozott gondot), mert részben nálad lehet vashiány, ami rontja a tejet mennyiségileg meg minőségileg is, részben pedig a babáknak is csak pár hónapra való tartalékuk van vasból, lehet, hogy neki is elfogyott. Én viszonylag vashiányos voltam, a gyerek meg étvágytalan, ettől elkezdett fogyni a tejem is persze, amikor viszont elkezdtem szedni a vasat(kicsit későn észbekapva, mert addig már minden másra gondoltunk, kipróbáltunk, csak erre nem) akkor elég sokat javult a helyzet, így kihúztuk még pár hónapig komolyabb pótlás nélkül. Bocs, ha nagyon tudálékos vagyok, lehet, hogy a kisujjadban van minden ilyen info, de gondoltam leírom (bár OFF) hátha erre más se gondol úgy elsőre.

Szia!

Köszi a tippet!
Erre tényleg nem gondoltam. El is kezdem szedni, van is itthon, mivel szinte végig szedem kellett a terhesség alatt. Kicsit feldobódtam ))
Ilyenkor az ember lelkének sokat segít egy kis bíztatás!

Köszi:
Edina

Sziasztok,

hogy legyen már egy vidám császáros sztori is!
Leírtam a Margitos topikban április 8-án, itt most nem ismétlem. A lényeg az, hogy már három hónapos a Máté, és a mai napig hálás vagyok a dokimnak, hogy programcsaszi mellett döntött. Nekem volt időm felkészülni, megbeszéltem a babával, mi lesz, sokkal nyugisabban indult az élete, mint szegény bátyjának. Szopik, mint egy angyal, alszik sokat, és nő, mint a gomba. Kiegyensúlyozott és mosolygós. Nem lehet összehasonlítani a két szülésemet (az elsőt itt írtam le februárban).
A sok kudarcélménytől megkímélhetnék a kismamák magukat, ha csak egy kicsit hagynának esélyt a császárnak, és felkészülnének rá, hogy bekövetkezhet. Nem kell akarni, mindenki természetesen akar szülni, de akkoris picit kellene rá gondolni, hogy az is egy lehetőség. Ebben az újságoknak, meg az orvosoknak is szerepet kellen vállalni. De mindenhol csak arról hallani, hogy sok a felesleges császár. Lehet, csak akinek meg muszáj, utána évekig gyötrődik miatta.
Az első szülésem után megkérdeztem az orvost, mi történt volna velem, meg a babával ötven évvel ezelőtt. Azt mondta, mindketten belehaltunk volna a szülésbe. Na, erre kell gondolni: itt vagyunk, a műtétnek köszönhetően. Sőt, azóta egy újabb gyönyörű fiam született.
Nehéz a váratlan császárt feldolgozni, nekem kellett még egy, hogy jobban érezzem magam.

Éva

Sziasztok!

Kisfiam 14 hónapja született meg. 32 hetesen programozott császárral emelték ki. Az ő érdekében nem lehetett normál szülés, ehhez gyenge volt, de ki kellett venni, mert méhen belül veszélyben volt. A várandóságom alatt valamennyire felkészültem arra, hogy nagy esélye van a koraszülésnek, de azt hittem szülhetek spontán. Szerettem volna ugyanazt átélni, mint a lányaimnál, de nem lehetett. Furcsa az élet, az ikreimnél megadatott, hogy simán (pontosabban fej-, majd farfekvéssel) szüljek, a fiamnál pedig nem... Sok dolog hiányzott a császárnál; az, hogy bár ébren voltam nem láthattam a gyermekemet, az hogy nem lehetett velünk a férjem, az hogy nem kelhettem fel a műtét után. Ennek ellenére tudom, hogy jó ez így. Évának igaza van, élünk és ez a lényeg.

Tünde

Sziasztok!

OFF
Edina!
Nem tudom, hogy jártál-e már a szoptatás topikban itt a szomszédban. Lehet, hogy (ha még nem jártál), akkor talán ők is tudnak segíteni egy kicsit (esetleg sokat is!) a szopiban.

Jó szívvel ajánlom.
ON

Snoopy

Szia Snoopy!

Köszönöm!
Igen, jártam, és kaptam is segítséget, meg persze visszaolvastam mindent szinte. Mostanra már ott tartunk, hogy van olyan nap amikor nem egy egész evésnyit kellpótolni. De most már hízik rendesen, és a kaki-pisi is megfelelő. Nem adtam fel, és úgy érzem elég jó úton haladunk

Edina

Snoopy

Sziasztok! Én is császárral szültem 2x.
Mind a 2x ébren voltam,ráadásul az első császárom ikerszülés volt.Ha van kérdésetek,nyugodtan kérdezzetek.
Cerka

Szia Cerka!
Gratulálok a gyerköcökhöz.
A második miért lett császár?

Sziasztok!

Kilátásba helyeződött, hogy császárral szülünk. Leírnátok nekem, hogy ez lépésről lépésre mit jelent?
Mennyire fáj az EDA meg mennyi ideig tart az egész, ha nincs komplikáció?
Mennyi ideig kell utána mozdulatlanul feküdnöm? Mikor kellhetek fel utána?
Illetve jól veszem ki a szavaitokból a szopi titka az, hogy nem feladni, próbálkozni vele folyamatosan, attól beindul?
Nagyon köszönöm a válaszokat előre is.

Multiplusz!

Csaszi menete -programcsaszinál előző nap befekvés, belgyógyászati kivizsgálás (nálunk ez összvissz EKG szok. lenni, máshol nem tudom), laborok. Estétől nem evés, reggel beöntés, borotválás, infúzió bekötés majd műtő. Ott szúrnak hátba, ez nem fáj, csak nyugton kell tudni maradni (az ember összerezzenne automatikusan). Utána fekvés, pár perc múlva nem érzed a lábad ill egyre feljebb. Ezután jön maga a műtét, amiben kb 10 percnél kint van a baba, utána még 20-40 perc körül van az összepakolás (többedik csaszinál több, illetve függ a dokiktól meg a konkrét kivitelezéstől). EDÁnál nem tudom a fekvést, nekem spinál volt mindegyik, ennél a tűtől függ, van 6, 12 és 24 órás tű. Azaz legjobb esetben 6 óra múlva kelhetsz. De nem mozdulatlan a fekvés addig se, amikor már kezd visszaétérni lábaidba az élet, szabad óvatosan fordulni oldalra (hasseb fáj ám közben!), csak a fejet nem szabad emelni. Utána már kelhetsz, ált 1 nap után az utolsó cső (a hassebből kilógó dréncső) is kikerül belőled. Fürdeni csak alul-felül módszerrel, kötést-sebet nem érheti viz varratszedésig, ami megint dokija-kórháza válogatja 4-6. napon szokott lenni.
Szopi titka a sok és kitartó mellretétel, csaszi ezügyben egyáltalán nem kizáró tényező, ha mondjuk programcsaszi, akkor ált az van, hogy még hormonálisan nem indult volna be a szülés, és ezért lassabban áll be a szervezet, de attól még minden be tud következni ilyenkor is, legfeljebb lassabban. (enyém négyeske nem volt 24 órás, amikortól velem volt, és tőlem nem kapott anyatej (ill kolosztrum) mellé semmit, és olyan sokat csecsemősök se vitték el... 48 órásan már mérhetőt szoptott, 72 órásan már itthon volt és akkor már nem is volt min aggódnom ezügyben).

Ildi