Sziasztok.
Én is császárral szültem a kisfiamat két éve. (Szándékosan mondom a szültemet, bár nem érzem azt, hogy szültem volna, de igaznak tartom a szavak "mágiáját" - amilyen kifejezést használunk valamire, olyannak is fogadjuk el a fejünkben, az válik valósággá.) Nálam terhességi diabétesz lépett fel, igy a kiirás után 4 nappal inditottak. 17 órát vajúdtam, a végére el is értem a 4 ujjnyi méhszájat, amikor leesett a baba szivhangja, és már nem is jött vissza: műtő. Kiderült, hogy a nyakán volt a köldökzsinór, ami nem engedte megszületni. Akkor eléggé megkönnyebbültem, hogy más "dolgozik" helyettem, mert én már nagyon kimerült lettem a végére. Sajnos, azóta már más a helyzet, még mindig nem igazán tudtam elfogadni a tényeket, nekem is nagyon hiányzik a szülésélmény. Emlékszem, már a műtőben is csodálkoztam, hogy mihez gratulálnak ilyen nagyon: mert hősiesen fekszem a műtőasztalon? S nálam a császárnak csak az indoka a gyerek egészsége, nem a vigasza. Tudom, és elfogadom, hogy ennek igy kellett lennie, de ettől még nem érzem magam jobban. Sőt, rosszabbul érzem magam, hogy miért nem elég ez nekem, milyen ember, milyen anya vagyok én...
Most a második babánkat várjuk május végére. Nagyon szeretnék hüvelyi szülést, de elfogadom, hogy az esélyeink immáron eléggé lecsökkentek, nem is szeretnék mást, csak egy esélyt, de azt mindenképpen. Nagyon vigyázok, hogy ne jöjjön megint elő a diabétesz, hálistennek a harmadik terheléses cukorvizsgálat is negativ lett. Az, hogy úgy érzem, kezdem visszanyerni a testem feletti kontrolt, sokban segit. Ennek segitségével jöttem rá arra is, hogy nem csak a szülésélmény hiányzott, hanem az is, hogy teljesen kicsúszott a kezemből a testem feletti irányitás, valószinűleg ezért sem tudtam lefogyni, és emiatt is rázott meg annyira, hogy csak 8 hónapig tudtam szoptatni a kisfiamat, amikor elválasztotta magát - és már 4 és félhónaposan tápszerrel kellett pótolni.
Huhh. Kifejezetten jólesett ezeket most leirnom.
Ebben az egész katyvaszban az idegesitett és idegesit a legjobban, hogy a saját kudarcélményem mellett állandóan azt is kell(ett) bizonygatnom mindenkinek, hogy nem megoldás az, hogy ellegyintjük a problémát az "örülj, hogy egészséges lett a gyerek", és "hidd el, nem olyan nagy élmény az a szülés", valamint "nagyon önzőek a mai nők, állandóan csak az én, én, én szerepel náluk, amikor a szülés csak a gyerekről szól, az anyjának meg az a dolga, hogy megszülje és kész" frázisokkal.
Köszi, hogy elolvastátok.