Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Babanetesek!
Szeretném, ha elmondanátok véleményeteket az alábbiakkal kapcsolatban. 2 honapos kislányomat igény szerint szoptatom, bár még nem igazán alakult ki un. napi rutin, ritmus. Éjszaka egyszer, néha kétszer kér tejcit, de volt már, hogy átaludta az éjszakát.
Férjem a napokban megkért, hogy hivjak el egy uj, barátaink által nagyon dicsért gyerekorvost. A doktor a beszélgetésunkkor közölte, hogy az igény szerinti szoptatási modszer nem jo, igy nem lesz rendszer az életunkben. A régi modszert szeretné ha csinálnánk, tehát a szoptatás: 6,10,14,18,20 orakor (+- 20 perc). Ha alszik a kisbaba, fel kell ébreszteni, ha pedig elobb sir, akkor meg hagyjam sirni, amig ido nem lesz. Ezzel a modszerrel kb. 3-4 hét alatt lehetne egy nyugodt, rendszeres életet kialakítani, valamint igy lassan átaludná az éjszakát. A férjemnek tetszik az otlet. Én pedig ki vagyok bukva. Még hogy ébresszek fel egy békésen alvo kisbabát?, hagyjam sírni amig nem üt az ora?
Még a doki ellen szól az is, hogy a rendeloje elég messze van, kb. 4x olyan messze mint a korzeti rendelo (ahová még egyenlőre tartozunk)
Persze egy bizonyos napi ritmust én is szeretnék kialakitani, ebben egyet is értek a doktorral, de hát ezzel a modszerrel??
Ti hogyan alakitottatok ki egyfajta rendszerességet, ritmusos életet az igény szerinti szopással? Elore is koszonom a válaszaitokat.
Szilvi
Szilvi (szilvii)
 


Kedves Szilvi,

errol nagyon sokat olvashatsz itt a Babaneten, de az en velemenyem az, hogy gyorsan keress egy masik orvost.Vagy, ha egyebkent nincs vele mas gond,akkor mondd neki,hogy persze,negyorankent szopik a gyerek es hudenagyonjoigy. Szerintem hulyeseg raeroszakolni ilyesmit egy csecsemore.Az en kislanyom hat honapos,mindig igeny szerint szopizott es mara mar beallt egy tobbe-kevesbe rendszeres evesido.De ami a legfontosabb, hogy mivel mindig szopizhatott amikor akart,mostmar tud kivarni is a szopizasra, ha eppen olyan helyen vagyunk,ahol nincs kedvem elokapni a cickot(foutca,tomott villamos,stb.),vigan kivar akar masfel-ket orat is,pedig tudom, hogy enne,de turelmes baba.
Szoval a rendszert nem kell kialakitani, kialakul az magatol, es mindenkinek jobb igy-kiveve az orvost, dehat o meg gyogyitani van es nem szoptatni, igaz?

Szia,

Kukac
Kukac
 


Kedves Szilvi!

A doktor bácsi/néni módszere nem csak egyszerûen régi, hanem elavult és rossz. Ha az õ tanácsait követed, hamarosan lesz egy rosszkedvû, sírós, bizalmatlan gyermeked, akit nem valószínû, hogy szoptatni fogsz, mert szinte biztos, hogy elapad a tejed.

Röviden:
-Az anyatej rendkívül gyorsan emészthetõ, 4 óra leforgása alatt akár 4-szer is megéhezhet a babád.
-Az anyatej 2/3 része a szoptatások alatt termelõdik, a közbensõ idõben csupán az 1/3-a.
-A szopizás nem csak étkezés, hanem a szopási igény kielégítése is, valamint odabújás a mamához, dédelgetés, simogatás, nagyon szoros kontaktus az anyával. Erre mind határozottan szüksége van a kisbabának. Gyakrabban, mint 4 óránként.
-Az éjszakai szopizás is fontos. Részben a tejtermelõdés miatt, részben pedig a gyermek fejlõdéséhez szükséges.
-Ha éjjel is, nappal is kielégíted a kisbabád igényeit, megtanul bízni benned, hamarabb lesz önálló, talpraesett.

Az igény szerinti szopi nem akadálya a rendszerességnek. Pl. rendszeresen ugyanabban az idõben lehet fürdetni és lefektetni este. De a napközbeni rendszerességre egy kicsit még várni kell. Most még lehet, hogy háromszor alszik a kicsi egy nap, mire megszokjátok ezt a rendet, addigra már csak kétszer fogja igényelni. Aztán közbeszól a fogzás. Utána mászni kezd, minden érdekli, többet lesz ébren, kevesebb alvással is beéri.
A babák általában kialakítanak maguknak egy rendszert. Érdemes ahhoz alkalmazkodni. Ha tudod, hogy délelõtt 10 körül szokott elaludni, akkor erre rendezkedj be. De légy rugalmas, nem egyformák a napok, nekünk, felnõtteknek sem.
Ezek ismeretében meg is fordíthatjuk a dolgot: a rendszerességnek NEM az igény szerinti szopi az akadálya.

Jó lenne tudni, mi az orvosod álláspontja a szilárd táplálék bevezetésével kapcsolatban. Támogatja-e a 6 hónapos korig való kizárólagos szoptatást? Mit szól ahhoz, hogy akár egyéves koráig is élhet a baba kizárólag anyatejen? Támogatja-e, ha 1-2 éves koron túl is szoptatod a gyermekedet, rábízva az elválasztást?
Ha ezekkel kapcsolatban számodra elfogadható választ ad és amúgy is szimpatikus, akkor komolyan át kell vele beszélni a dolgot még egyszer. Légy határozott, hiszen a TE gyerekedrõl van szó. Ragaszkodj az elképzeléseidhez. (Sok anyuka füllent az orvosnak és a védõnõnek a békesség érdekében, de szerintem, nem az az ideális állapot.)
Ha van választási lehetõség, szerintem csak olyan orvoshoz érdemes fordulni, akiben teljesen megbízol.
Mindenekelõtt viszont a férjeddel kell közös álláspontra helyezkednetek.

Üdvözlettel
Iboly
Iboly (iboly)
 

 
 

Kedves Szilvi!

Az én hét hónaposom kb. 3 óránként eszik, az éjszakát nem alussza végig. De boldog baba, aki ritkán sír, ezért nem zavar, hogy éjszaka fel kell kelnem. Egyébként azt olvastam (Beteg a gyerekünk c. könyv), hogy ha etetési idöig hagyjuk bömbölni a gyereket, nem azt tanulja meg, hogy akkor van az ideje, hanem hogy ha bömböl, elöbb-utóbb eléri, amit akar.
Egyébként az elsö, átbömbölt éjszaka után szerintem a Te férjed is az igény szerinti szoptatás mellett és a saját nyugodt éjszakája mellett fog dönteni.
Nekünk is van egy nagyon jó gyerekorvosunk (speciel a körzeti), akire nem hallgattam, amikor szoptatásról volt szó, de mindent elfogadok töle betegségekkel kapcsolatban. Ja, és a körzeti orvos szerintem ingyenes, míg a választott biztos nem az.

Üdv, Fruzsa
fruzsa
 


Kedves Szilvi!
Hallgass az ösztöneidre, amik eddig úgy tűnik, jól működtek.
Csak a saját tapasztalatomat tudom megosztani veled.
Négy gyerekem van. Hármat olyan helyen szültem, ahol három óránként kaptuk meg őket szopizni, éjszaka egyáltalán nem (utólag rossz belegondolni is). A gyerekorvos az elsőnél (a védőnő is) a háromóránkénti szoptatást javasolta, 4-5 hét után azt, hogy éjszaka már ne adjak neki, elég "nagy" már. A lányom igazán mintaszerűen eltűrte ezeket a dresszúrákat. 5-6 hetesen átaludta az éjszakákat, többé- kevésbé rendszeresen evett.
Jött a fiam, kórház dettó, de már ott kikészítette a csecsemősöket, mert nem bírt várni a köv. etetésig (nem volt karórája!!!). Otthon hiába próbáltam igény szerint szoptatni, pár nap alatt már rászokott szerintem a cumira, amiből dőlt a tej. Idegesség stb. hamar tápszerre szorult. Ebből "okulva" a harmadikkal ismét a rendszerességet választottam, ami nagyjából működött, úgy emlékszem.
A LÉNYEG: egyiket se tudtam 4-5 hónapnál tovább szoptatni, a fiam már 3 hetesen(!), a lányok 3 hó körül tápszerre is szorultak. Pedig nagyon akartam sokáig szoptatni mindet, trauma volt, hogy nem így sikerült.
A negyediket több ok miatt máshol szültem, az egyik ok pont az volt, hogy végig mellettem lehessen, akkor szoptassam, amikor ő éhes.
A LÉNYEG: már a kórházban nagyon sürün szopó baba volt, talán óránként. A csecsemösök is arra biztattak minket, hogy nagyon gyakran szoptassunk, az se baj az elején, ha félóránként (Csepel). Otthon is ez a móka folytatódott, ami nekem azért jóval fárasztóbb volt, mert egyszerre mindig keveset aludt. Egy éves elmúlt, mire teljesen átaludta az éjszakát, bár addig is csak szopizni kelt fel, majd aludt tovább.
Én nagyrészt ennek a más kezdésnek tudom be, hogy ő valóban azt tanulta meg, hogy akkor ehet, amikor éhes, és nem akkor, amikor az óra a megfelelő időt mutatja. Az első idők után beállt a napirendje magától. Mindezek eredményeként némi nehézséggel, de nem kapott tápszert egyáltalán, egy éves korán túl szopott komolyan, de a mai napig szopizik, ha aludni akar, ha utazunk és unja, pedig nincs értékelhető mennyiségü tejci már. Csak egy éves kora után kellett tehéntejet adnunk már, akkor végképp kevésnek bizonyult a tejforrás.
A litánia után azt gondolom, el tudod dönteni, hogy melyik oldalt támogatom a tapasztalataim alapján.
Iboly!
Te orvos vagy, vagy védönö, vagy hasonlo?
Figyelem, hogy mindig jó, szakszerü tanácsokat adsz, de nagyon szimpatikus, nem kioktató, hanem segítö hangnemben. Jó olvasni!
Edóka
Edóka
 


Kedves Szilvi!
Többen is leírták, hogy miért jó az igény szerinti szoptatás. E mellett egy másik szempontra szeretném felhívni a figyelmed, a gyermekorvossal kapcsolatban. A gyermekorvosnak a feladata, hogy a gyermek körüli vizsgálatokat, oltásokta elvégezze, és nyomon kövesse a megfelelő fejlődést, ha problémával fordulsz felé, akkor segítsen. De nem feladata beleszólni abba, hogy hogyan alakítod ki az életedet a kisbabáddal. Természetesen tehet javaslatot, de kizárólag javaslatot, éreztetve, hogy te döntesz kizárólag. A nagyon "beleszólósok" tulajdonképpen nem tekintik az anyukát felnőttnek, kompetens anyának, képesnek arra, hogy önállóan döntsön. Ez a későbbiekben is gond lehet, mivel nem fog benneteket bevonni a döntésbe, ha a gyermekkel esetleg valami gond adódik. Pedig a gyógyuláshoz a tökéletes egészségügyi ellátás mellett a kicsi lelkének is rendben kell lennie, arra is oda kell figyelni. Ehhez pedig a szülei a legfontosabbak, ők "értenek" hozzá a legjobban.
Még a napirendről annyit, hogy én lazára vettem a dolgot. Amíg csak szopiztak, így a legegyszerűbb. A családnak úgyis van egy napirendje, amelynek a ritmusát előbb utóbb felveszi a baba. Amikor ettek már főzeléket, akkor azt időponthoz kapcsoltam, és szopizni továbbra is akkor szopiztak, amikor akartak. Az éjszakák pedig változóak. A leginkább alkati adottság is, hogy melyik baba ébredős. A három fiam közül volt ébredős és alvósabb is. A harmadik fiam 15 hónapos múlt, és ha fogzik, akkor felébred, szopizik, alszik tovább. Akár többször is egy éjjel. A fogzások között pedig átalussza az éjszakákat.
Üdv,
Liesel
Liesel
 


Sziasztok!

Szilvi!!!

Nekünk az igény szerinti szoptatás mellett úgy két hónapos korára állt be a lányom valamiféle rendre, de akkor szinte órát lehetett volna hozzá igazítani!
Szerintem is elég elavult a doki hozzáállása.
És már nekem is eszembe jutott, amit Edóka is leírt, azaz, hogy pl. anyám is vsz. azért nem tudott engem és az öcsémet sokáig szoptatni, mert inkább az órához igazodott, mint hozzánk! Én három hónapos koromig ehettem anyatejet, az öcsém kicsit tovább. Mondta is nekem mindig a terhességem alatt, hogy készüljek fel, mert nem lesz sok tejem és tutira nem fogom tudni sokáig szoptatni a babámat. Ehhez képest elmúlt 14 hónapos, és még mindig rengeteg tejem van, naponta háromszor szopik minimum. Hat hónapos koráig csak ezt kapott, de tulképp 9 hónapos koráig csak anyatejen élt, leszámítva azt a napi két-három kanál szilárdat, amit elfogadott. Inni is csak ekkor kezdett el mást.
Aztán az is fontos szerintem, hogy a babád tényleg akkor fogja megtanulni, hogy bízhat benned, ha az igényeire megfelelöen reagálsz. Ha éhes, etesd meg. Ha szomjas, kapjon inni. Ha kakis, cseréljük a pelust...
És ami még fontos. Sokan elfelejtik, hogy az elhízás és a különféle táplálkozási zavarok egyik legföbb oka az, hogy nem akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem akkor, amikor eljön az ideje. Ha a családban 12-kor szokás ebédelni, akkor mindenki akkor ül az asztalhoz, akár éhes, akár nem. És ennek az elég rossz szokásnak jó alapjait lehet letenni csecsemökorban, ha a baba nem akkor eszik, amikor éhes, hanem akkor, amikor a mutató a megfelelö számra ért.
Ráadásul, igazad van, bizony én sem kelteném fel a gyerekemet, hogy szopizzon, ha az igazak álmát alussza éppen...

Szerintem döntsd el, te mit tartasz jónak, és utána tarts ki amellett. Sajnos, nem olyan hosszú az az idöszak, amit a gyermekünk szoptatással tölt, viszont nagyon fontos a továbbiakhoz. Hallgass az ösztöneidre!

Puszi:

Dia
Dia
 


Kedves Szilvi!

En is csak csatlakozni tudok az elottem szolokhoz attol fuggetlenul, hogy en nem igy csinaltam, es banom is. Bar nalam sokminden kozrejatszott.
A kisfiam 1 hetesen nagyon komoly muteten esett at, es emiatt 5 hetig a korhazban kellett maradnia, csoveken keresztul etettek. En mindennap bent voltam, probaltam szoptatni is kozben, lefejni, de szerintem a sok stressz miatt egyszeruen csak par csepp tejem volt. Ezt 2 honapos koraig folytattam, bar kozben adtam Neki tapszert is, ugyhogy biztosan azzal rontottam el az egeszet. Mert amikor hazaengedtek, szegenykem olyan kis sovanyka volt, en meg tomtem a tapszerrel, hogy minel hamarabb helyrejojjon. Helyre is jott, de az orvos es noverek javaslatara orahoz igazitottam az eteteseket. Bar nem tudom, hogy ez mennyire hasonlo a szoptatasi rendhez, mivel tapszert adtam Neki. Sokszor mar 2 ora utan turelmetlenul sirt, hogy ehes, de nem adtam neki enni, mert a ferjem is ezt vallotta, hogy ki kell varni az idot, ha tetszik ha nem. Hat nyugalmunk sokaig nem volt ezmiatt. Nagyon siros baba volt olyan 4-5 honapos koraig.
Amugy az ejszakat elso perctol kezdve ataludta, csak 1x volt fenn ejjel , kapott tejcsit es mar aludt is. Egyszer volt olyan, hogy pont ejfelre esett volna az utolso etetes, es fel akartam ebreszteni (tudom, most megbotrankoztok), de nem sikerult, mert annyira melyen aludt. Akkor megfogadtam, hogyha alszik soha tobbet nem keltem fol azert, hogy egyen, mert itt az ido. Ha ehes ugyis folkel. Lehet, hogy ejjel 2-kor, de addig is nyugodtan alszik es en is le tudtam volna fekudni 9-10 orakor, es nem bobiskoltam volna ejfelig, hogy eteteskor felebresszem szegenykemet.
Na mindegy, az a lenyeg, hogy a masodik babamat igeny szerint fogom szopiztatni, vagy ha nem lesz tejem, akkor adok neki majd surubben enni, ahogy akarja, mert meg egyszer nem birnam elviselni, hogy annyit sirjon a picuri, mint a kisfiam.
Nagyon tapasztalatlan voltam, es azt hittem, hogyha az orvosokra hallgatok, akkor minden perfekt lesz. Hat ez nem igaz!
Tenyleg mindenkinek sajat magara kell hallgatni, mert tenyleg a szulo tudja a legjobban, hogy mi kell a gyereknek. Ha nem is tudja, de erzi, es ez a legfontosabb.
Csak ennyit szerettem volna leirni.
Remelem nem iteltek el.
Koszi

Udv. Mindenkinek
Noemi
Noemi
 


Szia Noemi!
Nagyon jót írtál! Annyira, hogy mégegyszer ide másolom a legfontosabbat Kép
"Tenyleg mindenkinek sajat magara kell hallgatni, mert tenyleg a szulo tudja a legjobban, hogy mi kell a gyereknek. Ha nem is tudja, de erzi, es ez a legfontosabb."
Üdv.
Malacka
malacka (malacka)
 


Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászolásokat, azt hiszem szivembol szoltatok. Egyébként édesanyám is (akinek a véleményére a legtöbbet hallgatok) a ti véleményeteken van.
Eddig számomra is nagyon jo volt az igény szerinti szoptatás, nem zavart,ha éjjel felébredt többször is. Sot, a férjemet sem, mert nagyokat horkolt mellettunk (igy ez nem lehet neki kifogás). Megprobálok kitartani az álláspontom mellett és a férjemmel ezt megbeszélni. Szeretem ot nagyon, nem akarom, hogy vitázzunk, remélem meg tudom ot gyozni.
A szoptatás idorendjével kapcsolatban még annyit, hogy Zsófika nem is birná ki a 4 orát,általában 3, max. 31/2 oránként kér enni. Arrol pedig nem is beszélek, hogy kb. ilyen idokozonként kezd folyni a tejcim. Igazatok van, ez a természetes rend és nem a karorához történo igazodás. (régebben, amikor nem volt ora, akkor mihez igazodtak? - hát a baba igényeihez, gondolom én).
Igenis határozott leszek, nem az orvosnak szultem ezt a drága babát, hanem magunknak.
A Péterfy korházban szultem, ott az igény szerinti szoptatást pártfogolták, baba-mama rendszeruk van. Kicsit fáraszto volt, hogy pont akkor sirt a baba (vagy a szobatársé) amikor pihentem volna, de igy legalabb jol beindult a tejelvalasztás (szulés után 2 nappal).

Liesel,tetszett amit a gyerekorvossal kapcsolatban irtál, utolag belegondolva, egy kicsit ugy érzem, nem tekintett elég "komolynak" a feladathoz.
Fruzsa, az doki tényleg nem ingyen jon, a tarifa 2.000 Ft/alkalom.

Héfon jon ez az orvos, azt hiszem szépen, udvariasan elmondom neki a helyzetet,ha nem megy, ellenkezi, akkor megkoszonom a részvételt. Az o utja nem a mi utunk.
Sziasztok
Szilvi
Szilvi (szilvii)
 


Szia Szilvi!
Drukkolunk, hogy sikerüljön az orvossal zöld ágra vergődni, akár egyik, akár másik irányban.
Én balga módon sokáig kitartottam olyan gyerekorvos mellett, akivel tulképpen nem voltam megelégedve. Nem volt érdemes!
Edóka
Edóka
 


Kedves Noémi!

Nagyon nehéz lehetett számotokra az elsõ idõszak. Szerintem, teljesen természetes, hogy olyasvalakire hallgattál, akinek a szaktudásában megbíztál, akitõl a legtöbb segítséget vártad. Miért is ítélnénk el?!

Üdvözlettel
Iboly
Iboly (iboly)
 


Szilvi, örülök, hogy sikerült megerősítenünk abban, amit amúgy is jól csináltál. Szorítok, hogy minden jól alakuljon az orvossal is és a férjeddel is.

Minden jót nektek!

Iboly
Iboly (iboly)
 


Kedves Edóka!

Köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól esnek!
Nem, nem vagyok szakember, csak "szakanya". Kép
Háromgyermekes anyuka vagyok és jelenleg a La Leche Liga képzésén veszek részt.

Üdv. Iboly
Iboly (iboly)
 


Sziasztok!
Nekem van egy 7 honapos kisbabam akit mar csak reggel-este, es ejszaka szoptatom, de azt igeny szerint, igy aztan a kislanyom most mar majdnem orankent felebred. Azt gondolom, hogy csak az osszebujas miatt csinalja hiszen 2 korty utan alszik is tovabb, nyugodtan visszatehetem az agyaba. Szerintetek hagyjam abba az ejszakai szoptatast is (de az helyett mit adjak, mert tapszert nem eszik) vagy majd csak lesz alapon maradjon minden igy? (de ez eleg kimerito, raadasul ki tudja mikor unja meg)Ja, es hat honapos koraig velunk aludt az agyba, de akkor mar kenytelen voltam kihelyezni, mert nem lehetett tole aludni. Szoval vissza se tudom venni.Koszi:Edit
Edit
 


Sziasztok!
En is mindenkeppen az igeny szerinti szoptatas mellett szavazok. Bar kisfiamat masfel hetig tudtam csak szoptatni, de kislanyom 6 hetes es meg mindig szopik, igaz, hogy potlasra szorul. DE!!! A kisfiamat is igeny szerint etettem, pedig tapszeres volt, es most a kislanyomat is. Pont az volt a baj velunk, mar tobb helyen irtam, hogy Viki ritkan eszik, kb. 4 orankent, es emiatt nem volt eleg tej. Ekkor evesek kozt fejtem, aztan most abbahagytam, mert a hetvegen szinte orankent evett, de sajnos utana kellett a potlas. Most mar nem idegesitem magam a potlas miatt, mert nem szeretnem, ha a ferjem emiatt elvesztenem, ugyanis volt egy kis vitank emiatt. meg hat az idegeskedes a tejtermelesnek is art. Ugyhogy most ott tartunk, hogy szopi, es ha kell, akkor potlas. Remelem sokaig tudom igy szoptatni. Egyebkent a Babanetesek nelkul, szerintem mar reg nem szopiztatnek. Nekik nem gyozom megkoszonni a segitseget, es foleg Ibolynak.
Moni
Moni
 


Kedves Edit!
Egy ötlet: mi lenne, ha a kiságyát közvetlenül a Ti ágyatok mellé tennéd, így hátha elég lenne neki, ha csak benyúlsz a rácson és megsimogatod. Nem biztos, hogy beválik, hisz elég pici még ahhoz, hogy "észérvekkel" lehessen hatni rá.
Kedves Iboly!
Örülök neked! Ha nem fárasztalak, érdeklődd már meg légyszív, hogy újszülöttet örökbefogadó anyák szoptatásával mi a helyzet. Egyszer olvastam róla a Szoptatóskönyvben, hogy elvileg meg lehet próbálni. Komolyan érdekelne, hogy pl. külföldön vannak-e ilyen tapasztalatok, a Liga esetleg tudna-e vmi segítséget nyújtani.
Nem nekem személyesen kell, de fontos lehet többeknek. A Ligában gondolom, lehet több információhoz jutni.
Köszi:
Edóka
Edóka
 


Kedves Edit!

Edóka ötletét kiegészítve: esetleg le is vehetnétek a kiságy rácsát az egyik oldalon, a matracot pedig egy szintbe lehetne helyezni a ti ágyatokkal. Akkor az éjszakai gyors szopi után nem kell felkelni, csak visszagurítod a kicsit a saját ágyába.
A legtöbb babának szüksége van az éjszakai szopira, még ebben a korban is, egyrészt maga a tej, másrészt pedig a szopási igény kielégítése és az összebújás miatt.

Üdv. Iboly
Iboly (iboly)
 


Kedves Edóka!

Valóban van esély az örökbefogadott babák szoptatására. Van olyan nő, akinek elegendő teje lesz ahhoz, hogy kizárólag szoptassa a babáját, van akinek kevesebb és pótlás is kell és olyan is akad, akinek egyáltalán nem, vagy csak minimális teje lesz.
Ha ismert az örökbefogadás körülbelüli időpontja, akkor ezt megelőzően (6 héttel előbb) el kell kezdeni fejni, fokozatosan emelve a fejéssel eltöltött időt és a fejés gyakoriságát.
Amíg nem elegendő az anya teje, addig a Szoptanít nevű készülék segítségével lehet anyatej-pótlást adni a babának, így biztosítva a mell megfelelő stimulálását, több tej termelésére ösztönözve azt.
Sok türelmet és kitartást igényel.
Velősen talán ennyit tudnék mondani. A Ligának van ilyen irányú tapasztalata, itt Magyarországon is, tudunk ebben segíteni.

Üdv. Iboly
Iboly (iboly)
 


Kedves Móni!

Nagyon kedves, amit írsz, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek jólesik, aki segített, de tudnod kell, hogy elsõsorban a saját kitartásodnak köszönheted, hogy szoptatsz és nem adtad fel. Pedig nem könnyû kitartani!

Sokáig tartó, boldog szopizást kívánok nektek és elegendõ tejcsit!

Iboly
Iboly (iboly)
 


Kedves Iboly!
Köszi az infót, ha bővebb tanácsokra lesz szükség, emailben kereslek majd.
Csoldálkozom, hogy hazai tapasztalat is van, hisz még nem elterjedt a nyílt örökbefogadás, titkosan pedig nehéz előre tudni a pontos időpontot és főleg újszülött babát kapni. Ezek szerint és se tudok mindent. Persze ezt eddig se gondoltam.
Még egyszer köszi.
Edóka
Edóka
 


Sziaszok,
Azért nem jelentkeztem eddig, mert kislányom az act-hib oltást elég rosszul viselte, magas láza lett, + benáthásodott. Elég rossz egy ilyen picinek a nátha, aludni se tudott nagyon, a szopizást is sokszor megszakította. Szerintetek az, hogy itthon kapta meg a kislányom az oltást, az befolyásolta a kovetkezményeket? Ezt azért kérdem, mert a "régi" gyerekorvos felhivott és felháborodottan mondta, hogy a KÖJÁL nem engedi,hogy itthon adják be az oltást, illetve, hogy azért lett a baba lázas, mert nem volt elég "steril" a környezet. Mi a véleményetek?
A gyerekorvosrol annyit, hogy sikerult vele megbeszélnem, hogy a gyermekem igénye az elso.Szerencsére pozitivan állt a dologhoz. Azért rendes volt, mert amikor hivtam, hogy belázasodott a baba, reggel azonnal jött.
Iboly, tényleg nagyon jókat írtál. Hiába, gyakorlat teszi az embert...
Sziasztok
Szilvi
Szilvi (szilvii)
 


Szerintem ez hülyeség. Mindkét gyermekemet mindig itthon oltották be. Két gyermekorvosunk is van. Soha egyik sem mondta ezt. Miért lenne ott sterilebb? Itt is lefújta a fertőtlenítő spray-vel.
Szia
Andi2
andrea (andrea)
 


Szerintem is hülyeség. Ha a kÖJÁL (ma már egyébként tán ÁNTSZ) nem engedi, az durva lenne, mert szerintem a legtöbb baba a 2-3-4(-5) hónapos kori oltásokat otthon kapja. A láz pedig szerintem minden oltásnál elõfordulhat. Ha pedig még náthás is, az arra utalhat, hogy már ott lappangott benne, mikor kapta az oltást, és oltás nélkül is belázasodhatott volna. (itt már inkább az a kérdés, hogy a doktornõ, mikor vizsgálta a kicsit az oltás elõtt, észre kellett-e hogy vegye már, vagy még nem volt felfedezhetõ a kezdõdõ nátha?)

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Szilvi, Örülök, hogy sikerült a gyerekorvossal pozitívan rendezni a dolgot. A lázról: előfordul, teljesen normális következménye az oltásnak. Hisz végül is kórokozókat oltanak a picidbe, hogy felismerje később és sikeresen védekezzen a szervezete ezek ellen a súlyos betegségek ellen. Nyilván nagyon ijesztő, ha egy pici beteg, szívből utáltam a csecsemőkori náthát mindig.
Ha már oltáskor is beteg volt, és az orvos nem vette észre, az nem túl szerencsés, mert nemcsak a bejuttatott bacikkal kell küzdenie, hanem a már bent lévőkkel is. Persze ha még nem voltak tünetei, csak lappangott, akkor ezt senki se tudhatta előre.
Az otthoni oltás teljesen normális dolog, én még soha nem hallottam, hogy ne lenne szabad.
Remélem, már gyógyul a picid. Kitartást és szívd az orrát!
Edóka
Edóka
 


Sziasztok lányok!

Most én kérem a segítségeteket abban a kérdésben hogy "szoptatás igény szerint"- de meddig???

Én is mindíg akkor etettem a babámat, amikor ő akarta, éjjel is, mert igényelte, és hogy fenntartsam a tejtermelést. De már 19 hónapos, és éjjel is többször két cicit. Tudom, hogy ez már nem etetés, hanem ezt így szokta meg. Nehéz lesz leszoktatni róla, nem is tudom, hogy megtegyem-e, vagy megvárjam, amíg magától elhagyja. De vajon elhagyja magától?

A kérdés az, hogy mikorra tehető az az időpont, amikor még ténylegesen szüksége van a táplálékra, és mikor megy át a szoptatás nyugtatásba, megszokásba.

Előre is köszi a válaszokat:
Trixy
Trixy
 


Szia Trixy,
a dolog ismerős. A fiam 21 hónapos koráig cicin aludt el, és rendszeresen felkébredt éjjel, amikor is cicit kapott, erre elaludt. Szóval sikerült kivívnom azt, hogy a gyerek majdnem két éves koráig nem volt egy átaludt éjszakám.
Közben terhes lettem, és azt mondtam magamnajk, most már elég. Nagyon szeretem a fiam, de aludnom kell, és nem utolsósorban neki is jobb, ha folyamatosan végigaludja az éjszakát. Hisz biztos, hogy nem az éhség ébresztette fel, nem is a mamahiány - inkább a megszokás.
A saját tapasztalatomból azt tudom monsdani, hogy nem hagyja el magától...
Még egy: nekem 3 nap alatt sikerült elérnem, hogy átaludja az éjszakát. Közben volt ugyan egy utazás (Amerikából jöttünk haza, ez elég megterhelő volt neki), így kétszer kellett leszoktatnom, mindkétszer más módszerrel próbálkoztam, és mindkettő behjött.
Sírni hagyni ugyan senki nem szereti a babáját, de talán meg lehet próbálni... Az első nap, akárhányszor sír, 5 percig vársz, és csak utána szoptatod meg. (Öt percet nehezen ugyan, de a vérző anyai szív is ki tudf bírni). Másnap ugyanez 10, hamradnap 15 perccel. Nekem bevált, negyedik nap már nem ébredt fel.

A másik verzió, amikor vizet ad a mama szopi helyett. Volt ugyan némi (ami azt illeti, elég lanyha) ellenállás, de bevált, két nap múlva aludt mint a tej.

Egyébként láynok, ugyanebben a cipőben járok most is... A lányom egy éves, sokszor felébred éjjel, mindig megszoptatom, tulképpen opár korty után már alszik is. Most kellene ugyebár kipróbálnom a bevált módszereimet, de mivel a gyerekekkel egy szobában alszunk (a fiam lent, mi a kicsivel fent a galérián), nem merem megkockáztatni a sírni hagyni módszert, mert félek, hogy Ábel felébred, és akkor altathatok el két síró gyereket. Vizet meg nem tudom, hogy adnék neki, mert cumisüvegből nem tud inni, pohárból itatni meg az éjjel közepén... szvsz attól még inkáb felébred. Szóval én is tanácsot kérek...
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka, nehéz eset vagy. MOndanám, hogy kelljen fel hozzá a párod, hogy csak megnyugtatást kapjon, cici nélkül. De tudom, hogy ez nem mindig megoldható nálatok.
Töröm erõsen a fejem, hogy anno, mikor én Gergõnél meguntam az éjjel 6-8 kelést, Ilcsi még mellette volt-e. Talán igen, mert az az ágy rémlik, és utána ment át Ilcsi ágyastul a másik szobába BÁlinthoz, Gergõ meg mint bizonytalan tényezõ maradt. Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy ha igen, akkor Ilcsi kibírta a pár éjjelt a síró tesó mellett. Igaz Ábel már idõsebb.
Durva ötlet: megoldható esetleg, hogy pár éjjel nagymamával aludjon? Este szopi és utána mamának dolgozni kell menni vagy valami, tudatni vele, hogy mama nincs, akár "kiadni" egy kicsit egy nagymamának?
Vagy ha Ábel megy el nyaralni, és akkor nem félsz a sírás miatti ébresztéstõl?

A vizes cumisüveg dolog, ahogy mesélted, hogy Ábel onnantól meg cumisüveg függõ lett, nem tudom, mennyire lenne jó ötlet, túl azon, hogy azt mondod, nem is ismeri. Tényleg, Ábel elhagyta már?

MOst ennyi.

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Sziasztok Lányok!

Trixy! A dolog nekem is ismerös... Én akkor vetettem neki véget, amikor vissza kellett mennem dolgozni. Ekkor a lányom 9 és fél hónapos volt és éjszaka 6-8-10 alkalommal is kelt. Az elsö munkahetemböl szerdáig kétszer sikerült úgy elkésnem, hogy több, mint egy óra késéssel ébredtem csak fel. Annyira fáradt voltam, hogy nem hallottam meg az órákat (egyszerre három is volt mellettem..Kép).
Úgy voltam vele, hogy ezt így nem fogom bírni fizikailag, nem fogok tudni így dolgozni meg a gyerekkel is foglalkozni délután (csak 4 órában dolgozom). És éreztem, hogy nem azért ébred fel, mert éhes, hanem mert már megszokta. Mindig adott idöpontokban ébredt fel, ha elöbb aludt el, akkor is, ha késöbb, akkor is. Szinte órát lehetett igazítani hozzá. És elég volt szinte csak annyi, hogy a cici a szájába került, máris aludt tovább.
Én hasonló módszert választottam, mint Zsóka. Csak megvettem hozzá egy könyvet. (Aludj jól, gyermekem) Nekünk nagyon bevált. A lényege az, hogy a gyereket (ugyanúgy, mint Zsóka esetében) fokozatosan szoktatod ahhoz, hogy egyre tovább van egyedül, a célja pedig az, hogy megtanuljon egyedül elaludni, mindenféle külsö segítség nélkül, még akkor is, ha éjjel felriadna. Az ugyanis tök természetes, hogy éjjel több alkalommal megébred, a baj az, hogy csak cicivel tud visszaaludni. Szóval, elsö este betettem a kiságyba, melléraktam két örzö-védöt (egy plüsskutyát és a maciját), elmondtam neki, hogy mi fog történni és otthagytam egy percre. Második alkalommal 3 percre, 3.-ra öt percre, és aznap este ez volt a max. Második este 3 percröl indultunk és 7 perc volt a maximum. És így tovább. A negyedik napra a gyerek rögtön azután, hogy letettem, befordult a kutyus felé, és bevágta a szunyát. Kb. 1 hét után pedig már két átaludt éjszakával is büszkélkedhettünk. Azóta szinte minden éjszakát átalszik, csak akkor ébred fel, ha valami baja van. Ilyenkor nem szoktam habozni, és nyugodt lélekkel beveszem magam mellé, ha más nem segít. Egyébként az ilyen fokozatosan hozzászoktatod módszer azért is jó, mert a gyerek nem veszíti el benned a bizalmát, tudja, hogy ha törik, ha szakad, oda fogsz menni hozzá és megnézed mi van vele, ha pedig baja van, akor segítesz. Érdekes, de Bori nem is sírt sokat az egész szoktatás alatt, sokkal rosszabbra számítottam az elözetes tapasztalataim alapján.
Azóta pedig, hogy alszik éjjel, sokkal kipihentebb ö is, összeszedettebb, jobb a kedve is. Kevesebbet nyügizik, és én is, hiszen többet tudok én is pihenni. Így nyertünk egy kiegyensúlyozottabb gyereket és egy kipihentebb és türelmesebb anyukát.

Persze az ideális az lenne, ha a baba maga hagyná el az éjszakai szopikat, de vannak babák, akiknél egyszerüen az alvás ténye kötödik már a cicihez, mintha csak cumiznának... Azt kell mérlegelni, hogy valóban éhes-e vagy csak ez utóbbi áll fenn... Ha valóban éhes, ne csináld, mert az tényleg kínzás, de ha csak ez olyan pótcselekvés, akkor nyugodtan kezd el. Neki is jobb, ha el tud aludni egyedül, bármikor, amikor álmosnak érzi magát.

Zsóka, esetleg nem lehet a nagyiékhoz költöztetni arra az egy hétre?

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok, segítsetek abban, hogy mit csináljak.
2 hónapos a kislányom, és igény szerint szoptatom,ami azt jelenti, hogy a 3 óra sétáláson kívül egész nap szopni akar. Amikor nem szopik, akkor sír. Éjjel 8-2-ig alszik akkor eszik egy picit, 5-kor megint, és azután 7-8-ig alszik.
Nappal viszont, nincs pihenés. Nem lehet éhes, hiszen hetente 20-30 dkg-ot hízik.
A ti ilyen korú gyerekeitek, mit csinált 2 szopás között?
Mi lehet a megoldás?
Másik kérdés, mit tudok tenni a fájó mellbimbómmal, mert az sem bírja már az egész napi evést.
Köszi.
Vivien
Névtelen
 


Sziasztok,
tudom én, hogy nehéz eset vagyok... Végül is adtatok egy jó ötletet: anyukám majd jön egy pár napra-hétre hozzánk (a párom elutazik), majd akkor megpróbálkozom vmivel, még kiókumlálom a módszert.

Ildi, Ábel nem onnantól lett cumisüvegfüggõ, csak épp onnantól kezdve, azóta is csak cumisüveggel alszik el. És hát nem hagyta el még... Az az rzésem, és Pele is megerõsített ebben, hogy neki a cumisüveg még mindig szopihelyettesítõ. Szvsz majd csak talál magának vmi más pótlékot... Még várok, majd meglátjuk. (Persze kérdés, meddig lehet várni...) Szvsz szerencsém van, hogy Emese nem tud cumisüvegbõl inni Kép.

Anyukámék messze laknak, és Ábel nem hiszem, hogy bírná akár a két napos távollétet is (soha nem volt még tõlem tácol idegen helyen - itthon már igen, anyukámmal, /férjem sem volt itt/ amikor Emese megszületett.). Szóbval ezzel nem terhelném õt (Ábelt).

De adtatok egy jó ötletet, megpróbálkozom a dologgal, amikor anyukám itt lesz. De ahogy Emesét ismerem, nem válik be, hogy anyu vegye fel és elaludjon... Inkább a sírni hagyás, asszem. Igazából nem is sír, inkább zümmög vagy mi, én inkább csak félek, és felveszem, nehogy sírás (és ébredés) legyen a vége. Lehet, hogy várnom kéne, hátha visszaalszik?

Na mindegy. Gondolkodom, köszi a tippeket,
sok sikert mindenkinek
Zsóka


ui: Itt a babaneten tudtam meg, hogy ez az "ötpereces" sírni hagyás "tudományos" módszer - nekem anno egy anyuka adta a tippet, amikor kint voltunk az USÁban, és a yahoo gyereknevelõs chatjén beszélgettem... örök hálám ezért neki...
Zsóka (zsóka)
 


Szia Vivien!

A sok sírás oka lehet az is, hogy a babád pocija fáj. És a cici azért kell neki, mert attól megnyugszik. De mivel rászopizik még, még jobban fáj a hasa, és így tovább.... Szerintem próbálj meg valami ésszerü rendszert beállítani az etetésben. Abból, amit írtál az éjszakai etetésekröl, nekem úgy tünik, hogy nagyjából három óránként éhes. NE FIGYELD AZ ÓRÁT, ez csak viszonyítási alap lehet.

Én sokszor azt csináltam, hogy ha sírt és sejtettem, hogy éhes nem lehet nagyon, akkor megnéztem, hogy nem fázik-e vagy nincs-e melege (a testét, törzsét nézd, ne a kezét, lábát, ez utóbbiak még ugyanis a viszonylag gyenge vérkeringés miatt könnyen lehülnek), aztán, hogy nincs-e pisi, kaki, megnyomogattam a pociját, ha puffadt volt, tudtam, hogy ott a baj. Ha nem, akkor lehet, hogy csak egy kis babusgatásra vágyik, vagy fáradt, de nem tud elaludni vagy esetleg unatkozik. Végsö esetben megkínáltam cicivel...

A hasfájással a következöket tudod csinálni: Egy kis torna (térdeket fel a törzshöz, lábkörzéssel le, össze, és megint fel, mint a mellúszás lábtempójánál), masszírozás (finom, de kicsit erös körkörös mozdulatokkal elöbb kis körökben végig a hasán, aztán nagy, lassúbb mozdulatok az egész pocakon, néha kicsit keményebben megnyomkodva, hogy a belét is megmasszírozd), séta vele vállra vetve, pocak a kulcscsontomon. Mindeközben beszélj hozzá, vagy dúdolj, vagy hallgassatok zenét. Ha hallgattál már a terhesség alatt is, azok ilyenkor nagyon-nagyon beválnak!!! Nem utolsósorban, nálunk bevált a Gripe Water is, amit már egy hónapos kortól adhatsz evés elött egy kávéskanállal. Jó kis pukikat szedd ki a gyerekböl.
Amit magaddal csinálhatsz: igyál ánizsos vagy édesköményes teát (mindkettö általában jó hatással van mind a tejtermelésre, és a tejbe kerülve a baba pocijára is), figyeld, hogy nem-e valamilyen étel fogyasztása után válik síróssá a babád, ha igen, akkor azt iktasdd ki egy idöre az étrendedböl. Ja, és még valami... A pocakfájások nagy részéért a laktóz nevü szénhidrát felelös, ami a tej alkotórésze. Ezt még a babák bele az elején nem tudja teljes mértékben lebontani, így a bél alsó traktusában marad és erjedni kezd, aminek következtében gázok termelödnek, és feszítik a baba hasát. Az elsö tejnek különösen magas a laktoztartalma. Ha a baba eddig két mellböl szopizott egy szopizás alkalmával, kezd el egy mellböl szoptatni, hogy több zsíros hátsótejet egyen, ne csak a két ciciböl könnyebben kiszivható elsötej kerüljön a gyomrába. (Bár a tejtermelésnek az a jobb, ha mindkét mellböl szoptatsz...) Vagy (ezt csináltam én is), szoptatás elött egy kicsit fejj le az elsötejböl... (nekünk bejött).

Utoljára még két megjegyzés: a baba attól is lehet nyügös, hogy érzi, te is ideges vagy. Ne felejtsd el, hogy nagyon érzékeny antennáik vannak a mama és a papa hangulatára! Az éneklés, beszélgetés nemcsak öt nyugtatja meg, hanem te is kevésbé idegesíted magad azon, hogy sír. A másik, hogy a késöbbiekben nem biztos, hogy jó, ha a cici jelenti neki az egyetlen forrását a megnyugvásnak. Késöbb ez jelentkezhet úgy, hogy minden baját, gondját cicibe, majd késöbb evésbe fojtja.

Próbálj meg tudatosan túllépni az idegeskedésen (tudom, hogy nem könnyü, sokszor nekem sem sikerült), és végy egy mély levegöt, és engedd az ösztöneidet dolgozni. Hallgass rájuk! Jó mélyen kódolva van bennünk szinte minden, amit az anyaságról tudni kell!!!

Puszi és sok sikert:

Dia

Ui.: Most jutott eszembe. Borinak is volt pont két hónapos kora körül egy nagyon sírós hete, megnézettem a dokival, aki azt mondta, hogy ilyentájt indulnak meg a foggyökerek (ez még nem fogzás), és ez nagyon feszítheti a picik állkapcsát. Mondjuk gyanús is volt, hogy mindkét öklét egyszerre akarta begyürni az arcába...Kép

Dia
Dia
 


Vivien,
Szerintem azért sír a baba, mert túl van etetve. A cici pedig megnyugtatja - igazából nem éhes.
Én is így jártam a kisfiammal, gyakorlatilag túl volt etetve, iszonyatosan hasfájós volt, habos zöldet kakilt. Három hónaposan is kétóránként etettem, akár egy órán keresztül is szopott. Soha nem köpte ki a cicit azzal, hogy jóllakott (a láynom ha tele a poci, azonnal kiköpi). Ahogy átálltam a háromóránkénti szopira (helyesebben ez lwett volna az igény szerinti, csak mehghúztam egy min. 3 órás határt), a gyerkőcnek szó szerint az egyik napról a másikra elmúlt a hasfájása, a sírásnak is vége lett.
Szerintem próbáld meg másképp megnyugtatni. NBehéz lesz, az biztos. Betweg nem lehet (gondolom, abból amit írtál) - ha egyébként jól fejlődik, valószínűleg semmi belső baja nincs.
Próbáld meg a szopikat kihúzni 3 óráénkéntire - akkor viszont szopizzon ameddig csak akar. De onnan számítva megoint 3 óráig nincs cici.

A mellbimbóid is gyüógyulnak majd, hiszen nem "gyötri" őket egész nap egy pici babaszáj. Próbáld meg őket levegőztetni (most hogy jön a fűtési szezon, könnyebb lesz), és ha eseteg sebesek, csöpögtess rájuk a tejedből. Hagyd a levegőn megszáradni.

Más ötletem nincs, remélem beválik, ha kipróbálod
sok sikert és szép napokat mindkettőtöknek
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


No, Dia megelőzött Kép
Zsóka (zsóka)
 


Sziasztok, nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, kipróbálom.
Vivien
Névtelen
 


Sziasztok!
Meg szeretném veletek osztani az igény szerinti szoptatás alatti buktatókat, amin átestem.
Első időben kb 2 hétig nem tudott szopizni a babám, nem volt jó a technikája, de nem adtam fel, és végtére sikerült. Akkor azt hittem, elapad a tejem, de fejtem (80-90l-t le is adtam), és türelemmel tanulgattunk együtt a babámmal. Utána állandóan sírt 2-3 hónapig, nem tudtam mi baja van, azt hittem éhes, de jól fejlődött, tehát nem minden sírásnál tömtem tejjel, végén kezdtünk összeszokni, megértetem mikor éhes, ugyanis az igény szerinti szoptatás nem orrba-szájba szoptatást jelent, és igazán kevesen tudják jól alkalmazni (na-jó, de a rosszul alkalmazott is jobb az órás módszernél). Nekem valahogy az óra is segítséget nyújtott, tudtam, mikor éhezik meg körülbelül, és ha nagyon eltérő időben kezdett el sírni, más okot kerestem, és elhárítottam. Majd olyan 4 hónapos kora körül nem hízott a babám, és még most se, sőt fogyott, megpróbáltam mindent éjjel-nappal szoptatni, lefejt tejet plusszba..., de mégse hízott, így 5 hónaposan adtam neki főzeléket, de attól se hízott semmit se. Jártam mindenhová vele, de szartak ránk. Most 7 hónapos, kilóra annyi, mint 3-3,5 hónaposan volt, nem hízik, fogyott, de végre találtam egy jó doktornőt, aki elkezte vizsgálni. Nem tudom mi lesz vele, de mivel a főzit csak szopi után kapja még 5-ször szopizik egy nap, és imádja. Ha a védőnőkön, doktornőkön múlna, már tápszeres lenne, tejpépet és főzeléket enne.
LÉDA
Névtelen
 


Sziasztok!
Akinek altatós gondja van: segíthet, ha nem a cicin alszik el a baba, hanem a saját ágyában. Ha egyébként elaludna szopi közben, meg lehet próbálni picit hamarabb szoptatni, vagy abbahagyatni a szopást, amikor kezd elszenderülni. Elég lehet, ha csak pillanatokat van ébren, mikor berakod az ágíába. Lényeg, hogy az alvás az ágyhoz, esetleg néhány játékhoz kötődjön, ne a cicihez. Hugomnál ez teljesen bevált, ö lefeküdt a baba mellé a földre, hogy a közelben, látótávolságban legyen.
A nagymama dolog nem biztos, a lányom három napos távollétem után se felejtette el, hogy ha én altatom, ahhoz "jár" a cici, pedig a hugom elötte csak berakta az ágyba, kiment, ö meg szó nélkül elaludt.
Nagy igazság: minden gyerek más és jól oda kell figyelni, hogy tudd, a tiednek éppen mi válik be.

Edóka
Edóka
 


Kedves Zsóka, Dia!

Köszi a válaszokat. kicsit félek megvonni a cicit a gyerektöl éjazaka, attól félek, akkor teljesen abba fogja hagyni a szopást.

A nagyobbik gyerekkel nekem nem volt ilyen szerencsém, mint neked, Zsóka, hiába hagytam el a szoptatást 20 hónapos korában, továbbra is évekig felébredt éjszaka, és akkor már csak víz volt... De azt hiszem, ö kirívó eset. Aggódom, hogy a tesó is ilyen lesz.

Egyébként nem gondoltam volna, hogy a második gyerekem sem fogja átaludni az éjszakát, szerintem valamit én csinálok rosszul. Azért kérdeztem, hogy szerintetek meddig kell szoptatni igény szerint, ha a gyerek éjjel is igényli? Az a baj, hogy nem vettem észre, mikor jött el az az idő, amikor már nem az éhségtöl sírt?

Trixy
Trixy
 


Trixy!

Szerintem ne félj, attól, hogy éjszaka nem szopizik, nappal még fog!!! Söt, akár többet is, hogy az éjszakát bepótolja.

Szerintem nem te rontod el, egyszerüen csak ilyenek a gyerekeid. Amúgy nehéz észrevenni, mi az a pont, ahol már nem az éhség ébreszti fel öket, hanem a megszokás, én sem tudom, mikor váltott ez át Borinál.

Ha félsz vagy még bírod a dolgot, nem kell leállítani az éjszakai szoptatást. De szerintem a szoptatásnak olyan dolognak kell lennie, ami örömet okoz a babának, de a mamának is. Ha valamelyiknek terhes a dolog, már nem lesz meg az az intim légkör. Ilyenkor jobb, ha lépsz, és nem egy kényszeres légkör lebegi körül az etetéseket... Szerintem.

Puszi Nektek:

Dia
Dia
 


Vivien,

Egyetértek a többiekkel, szerintem is próbálj meg kb. 3 órás szüneteket tartani a kaják között. Marci most 8 hónapos és az elején mi is nagyon megszenvedtük a dolgot, volt, hogy majdnem feladtam. Nekem is borzasztóan fájt és sebes volt a mellbimbóm és azért sem tudtam igazán igény szerint szoptatni, mert nem bírták volna a melleim a túl gyakori 'nyúzást'. Egy dolog tett csodát: van egy Purelan nevû krém, amit minden szoptatás után kell a mellbimbóra kenni, nekem csak ez segített. Patikában is kapható és a Váci úton a Brendon kismamaboltban. Remélem, ez segít!

Eszter
Névtelen
 


Kedves Dia,

elgondolkodtam azon, amit írtál. Tulajdonképpen egyelöre nincs terhemre az éjszakai szoptatás, és örülök, hogy még megtehetem. Akkor rossz, ha túl gyakran ébred, és akkor is inkább a férjem vádjai akasztanak ki. Ilyenkor lehet, hogy nem hallom meg rögtön a sírását, amire a nagyságos úr is fölébred, és engem szid, hgy miért nem szoptatom meg a gyereket, pedig lehet, hogy csak két perce tettem le... No de már ez egészen más probléma. Lehet, hogy végül ez a konfliktus fog az elválasztáshoz vezetni. De ennek az időnek is el kell jönnie egyszer.

Még egyszer köszi a soraidat, segített ráébrednem, hogy nem is a gyerekkel van bajom.

Puszi: Trixy
Trixy
 


Kedves Lányok!

Egy (édes) öt hónapos kisfiú mamája vagyok. A szoptatással elég sok gondom volt, így utánajártam a dolgoknak. Arra jöttem rá, hogy azok között, akiket megkérdeztem, és hasonló problémákkal küszködtek, vannak bizonyos hasonlóságok. Arra gondoltam, ki kellene terjeszteni a felméréseimet ismerőseim körén kívülre is, mert kíváncsi vagyok, tényleg vannak szabályszerűségek az ismert tényeken (természetes szülés, igény szerinti szoptatás, …). Ebből más anyukák is profitálhatnának, mert előre készülhetnének, hogy nekik milyen problémájuk merülhet fel a szoptatás során, és azokat hogyan előzhetik meg vagy oldhatják meg. Amennyiben egyetértesz velem, szívesen segítenél és van egy csöpp időd, kérlek, válaszolj az alábbi néhány kérdésre.

Hányadik terhességi héten szültél, és milyen módon (természetesen vagy császárral)?
Hányadik napon jött meg a tejed?
Milyen mennyiségű volt a tejed a belövelléskor és utána a szoptatás után?
Anyukád vagy lánytestvéred könnyen szoptatott, sok teje volt?
Dolgoztál a terhesség alatt?
Idegeskedő vagy aggódó típus vagy?
Volt-e valamilyen szoptatási nehézséged, és sikerült-e megoldanod, ha igen, hogyan?
Használtál-e tejserkentő szert, ha igen, milyet és milyen eredménnyel?

A „felmérés” eredményét természetesen közölni fogom ebben a topicban.

Köszönettel:
Kíváncsi Fáncsi
kíváncsi fáncsi
 
 


Kiváncsi Fáncsi!

Íme a válaszaim:

Hányadik terhességi héten szültél, és milyen módon (természetesen vagy császárral)?

39. hét, hüvelyi szülés oxitocinnal

Hányadik napon jött meg a tejed?

4. napon

Milyen mennyiségű volt a tejed a belövelléskor és utána a szoptatás után?

Passz, sosem mértem. Evett, aludt, nyöszizett, evett, aludt.:)

Anyukád vagy lánytestvéred könnyen szoptatott, sok teje volt?

Anyám két gyereket szoptatott, időre, mindketten kb. 2-3 hónapos korunkig kaptunk anyatejet, de már kiegészítéssel.

Dolgoztál a terhesség alatt?

Igen, utolsó napig.

Idegeskedő vagy aggódó típus vagy?

Sztem egyik sem.

Volt-e valamilyen szoptatási nehézséged, és sikerült-e megoldanod, ha igen, hogyan?

4 hónapos volt a gyerek, mikor bekötegesedett a mellem. Napokon át fájt, nem jött belőle semmi, hiába fejtem bármivel, még a védőnő sem bírt kipréselni semmit. Gyerek üvöltött. Én kiborultam. Védőnő mondta, hogy már be van gyulladva, és ha pár napon belül ez nem múlik el, el kell apasztani. Az ő tanácsára azonban közbelépett Apa, aki naponta kétszer fél óráig szívta a szájával a mellemben pangó tejet. Aztán egy hét múlva megjött a menzeszem - rohadt hormonok - és a tejtermelés is helyreállt.

Néhány napos szopisztrájk is volt, de elmúlt egy kis türelemmel.

Használtál-e tejserkentő szert, ha igen, milyet és milyen eredménnyel?

Laktoherbet ittam egy-két hétig, semmit nem használt, csak a gyerek hasa fájt tőle. Inkább naponta kétszer fejtem pár hétig, az megoldotta. Utána már csak kereslet-kínálat alapján szoptattam, fejés sem volt.
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?