2004.06.26 15:40
Szerző: almadi
Sziasztok!
Köszi a gratulációkat. A szülésznőre visszatérve, állítólag el lehet intézni, hogy szülésznőt választhass, ha a szülésznő vállalja.
Megpróbálom röviden leírni a szülésemet:
Hétfőn (8-a) reggel voltam CTG/NST-n, utána ultrahangon (ahol a doki megjósolta, hogy Bence kb. 3 kg-os), majd hazasétáltam (1 percre lakom az Uzsokitól) és közben valami furcsát éreztem. Itthon láttam, hogy ezt az érzést a nyákdugó távozása okozta. Másnap (kedd) hajnal 2-kor jöttek az első "fájások", tök össze-vissza, totál rendszertelenül (félóránként, óránként, negyedóránként stb.). Anyukámék pont itt voltak nálunk, úgyhogy mindenki pánikolt ezerrel, hogy miért nem akarok orvoshoz menni. Csak azt nem értették meg, hogy tudtam, ezek a fájások még édeskevesek a szüléshez (nemhiába jártam mindenféle előkészítő tanfolyamra!). Aztán végül engedve a nép nyomásának délután elmentünk a dokimhoz. Megnézett, mondta, hogy kb. ceruzányira van nyitva a méhszájam, ami még elég kevés, de azért szeretne látni másnap reggel 7-kor az Uzsokiban. Hazamentünk, majd este 11 óra után kezdtem érzeni, hogy mostmár egyre erősebbek a fájásaim, már rendszeresek voltak és 10 percenként jöttek, így éjfél körül összekaptuk magunkat és bementünk a kórházba. Ott mire minden adatot felvettek, 1 óra lett és akkor megnéztek, szűk 1 újjnyi voltam, ami még mindig nagyon kevés. A vajúdóba volt egy franciaágy, úgyhogy mondtam a páromnak, hogy nyugodtan feküdjön le, próbáljon aludni és majd ha erősödnek a fájások, akkor felébresztem. Én is tudtam aludni kb. fél órát. Reggel 5-kor újabb vizsgálat: bő egyújjnyi. Azt hittem hülyét kapok, sehová sem tágultam, mert voltak ugyan fájások, de nem elég tartósak. (Egy "jó" fájás legalább 30-40 másodpercig kell, hogy tartson, nekem max. 10-15 másodpercig tartott...) Tudtam, hogy a dokim 7 körül ér be, ezért 10 percenként néztem az órát, hogy mikor lesz már reggel. Közben 7-kor volt szülésznő váltás és akkor láttam, hogy Magdi fogja váltani az éjszakás - egyébként nekem nem szimpi - szülésznőt, így iszonyúan örültem és hálát adtam az égieknek érte...
Aztán amikor megláttam a dokimat is, már nagyon jó volt, azt hiszem megkönnyebültem. Gyorsan megvizsgált, mondta, hogy szóljak, ha jön a fájás és megrepesztette a burkot. Valami horgolótű szerű izével, amiből én semmit nem éreztem, csak hogy hihetetlen mennyiségű magzatvíz távozik belőlem, de ez is olyan kellemes volt és nagyon meleg. Mondtam is a dokinak, hogy mennyivel jobb, aki csak annyit mondott, hogy igen, de most jön a neheze, mert a fájások erőssége innen kezd majd sokszorozódni. Ráültettek a labdára az én drágám meg ült mögöttem és tartott egy órán keresztül és szó nélkül tűrte, hogy szétkarmoltam a térdét, próbált simogatni, de mondtam neki, hogy ne csináljon semmit csak tartson, mert most mindentől falra mászok... 8-kor ismét jött a dokim és láss csodát: bő 3 ujjnyi egy óra alatt! Akkor már azt mondtam, hogy én nem tudok lemászni a szülőágyról, de szerencsére Magdi apukával együtt talpra állított és visszaültetett a labdára, mert mondta, hogy tudja, hogy fáj, de sokkal gyorsabban túl leszek rajta, ha ülök, mintha fekszem. És 9 óra előtt már bő 4 ujjnyi voltam. Akkor még egyszer leszedtek az ágyról, vissza a labdára és már "csak" a székelési ingert kellett kivárni. Amikor ezt éreztem, akkor ismét vissza a szülőágyra, ahonnan a doki már le sem engedett. Elmondta, hogy csinálunk egy "próbanyomást" (ez milyen viccesen hangzik..), mert már csak egy egész pici méhszáj van a baba feje körül és szerinte az egy jó nyomásra el fog tűnni. Úgyhogy nyomtam és sikeres volt, így kiadta a végszót: akkor szülünk! A szülőágyat 2 másodperc alatt átalakították a szülésznővel ilyen nőgyógyászati vizsgáló ággyá, maszkot tett fel mindenki (kispapa is) és a következő fájásra már készen is álltak. (Ja, arra még emlékszem, hogy a dokim mondta, hogy emeljem meg a fenekem - gondolom valamit alá akartak tenni - de én akkor per pillanat azt sem tudtam, hogy hol a fenekem, vagy van-e egyáltalán, meg egyébként is majd leszakadt a hátam, így ő emelt fel.) Újra nagy levegőt kellett vennem és erősen nyomni lefelé, előtte a doki szólt, hogy ő is segíteni fog, mégis amikor rákönyökölt a hasamra meglepetésemben az összes levegőt kiengedtem... Úgyhogy össze kellett szednem magam, hogy a levegő bentmaradjon, miközben könyökölnek a hasamon. Nekem a legrosszabb a kitolási szaknál az volt, amikor a baba feje megindult a szülőcsatornába. Na, csajok az kőkemény. Azt hittem szétszakad a derekam.
A 2.-3. fájásnál már nagyon profin ment a kitolás, egyre jobban éreztem, hogy hová és hogyan kell nyomni. A szülésznő végig csinálta a gátvédelmet, de persze a végén azért muszáj volt vágni.
Bencét gyakorlatilag kb. 4-5 fájásra kinyomtuk a dokival meg a kispapával közösen és nagyon jó volt hallani a végén azt a puttyanást amivel kicsúszott. 9.32-re született meg (3 kg, 51 cm, 10/10-es Apgar). Onnantól már semmi sem fájt. Kismaszatot a hasamra tették és utána már nem sírt. Apuka lelkesen ment, hogy felveszi videóra, ahogy fürdetik, aztán abból csak az öltöztetés látszik, mivel izgalmában elfelejtette levenni az optikavédőt és mire rájött, hogy miért nem működik a kamera, már öltöztették Bencét. :-))
Miközben varrtak még úgy gondoltam, hogy én ide be nem teszem a lábam többet... de azért mostmár tudom, hogy úgyis fogok még szülni, mert a kisfiunk gyönyörű és boldogság minden perc, amióta velünk van.
Egyébként a doki meg a szülésznő szerint nagyon "szépen" és "könnyen" szültem. Mostmár, hallva a többi kismama történetét én is úgy gondolom, hogy elég jól megúsztam és legközelebb már legalább tudom, hogy mire számíthatok.
Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikerült, de rövidebben nem tudtam leírni. (Sajnos képet nem sikerült csatolni, mivel azt írja ki, hogy túl nagy a mérete és nem tudom, hogyan lehetne kicsinyíteni...)
Gabi