Zaha, félreérthető volt a szórend. Úgy értettem: Nem lenne könnyebb (neked), ha a kávés csajnak megmondanád?
Megríkattál azzal, amit Zalánról és a bicikliről írtál.
Tünci, milyen jó, hogy tudsz menni a Kicsikédhez...
Van egy kedves ismerősöm, a 11 unokája közül az egyiket Violának hívják. Már 13 éves, és nyolc testvére van, gondolhatod, hogy anyailag nincsenek túl jól eleresztve. Egyik karácsony előtt a nagymama megkérdezte tőle: - Mit szeretnél karácsonyra?
Mire Viola: - Egy jó radírt!
Édes kis szerényke...
Egyébként még volt egy dolgod, amire akartam reagálni. Úgy megkavarodtál, amiért a találkozón becézgetted az egyik babát. Teljesen értem, hogy hogy értetted, ugyanakkor azt gondolom, hogy teljesen rendben van. Velem is megtörtént egy hasonló dolog. Mielőtt elmentünk a Kecskemét melletti tanyára, holtbiztos voltam benne, hogy én nem akarok, nem fogok gyereket pesztrálni (elég sok kisbaba jött össze, én rangidősnek számítok). Minden mást szívesen teszek, de mindenki hagyjon békén a maga gyerekével - gondoltam. Aztán első nap az egyik anyuka elrohant zuhanyozni, a 11 hónapos kislányát berakta egy járókába. A kislány szívszaggatóan sírni kezdett, én pedig gondolkodás nélkül bementem a szobába hozzá. Odaléptem a kicsihez, felkészülve arra, hogy még jobban ordítani fog, ehelyett ő mindkét karjával felém nyúlt - úgy hogy totálisan ismeretlen voltam számára! Kivettem, magamhoz öleltem, és csak azt érezetem, szeretni kell. Nem is lehet másképp ezzekkel a csöppségekkel, mindegy, hogy nem a mieink, és ilyenkor az sem számít, hogy a miénket "kellene" ölelnünk.
Olyan jó volt megtapasztalni, hogy ez a szeretet nem válogat, nem kérdez, csak ott van, még egy "idegen" baba felé is. És ettől egyáltalán nem lesz kevesebb az, amit az én elveszett babám felé érzek.
Más viszont lett, valahogy mélyebb és szebb - nem is tudom elmagyarázni.
Szóval szerintem nagyon szép és jó, hogy becézgetted az "idegen" kicsit.