2009.05.12 14:32
Szerző: jutte
Máté kisfiam születés és fejlődéstörténete:
2007. 03.29-én reggel beindultak a fájások, bementem a kórházba. Pont a fogadott dokim volt az ügyeletes. Kértem, hogy nézzük meg ultrahangon, hogy mekkora baba lesz. Erre az volt a válasza, hogy most már úgyis mindegy nemsokára megszületik, majd akkor megtudjuk. Azt tudni kell rólam, hogy 58 kg-val mentem szülni, a csipőm, medencém nagyon keskeny.
12:15-kor magzatburkot repesztett, mert nem repedt meg magától, felfektetett a szülőágyra, és mondta hogy feküdjek ott, most elmegy egy műtétre, kb. 1 óra és jön vissza. A szülésznőnek mondta, hogy ne engedjen leszállni, nehogy beinduljon a szülés. Ott feküdtem a szülőágyon és amint elment a dokim, kb. 10 perc múlva már éreztem, hogy tolófájásaim vannak. Szóltam a kb. 23 éves szülésznőnek, aki megnézett és nagyon pánikba esett. Telefonált a dokinak, de az nem tudott jönni. Kértem, hogy hivjon másik orvost, mert mindjárt szülők, erre azt mondta, hogy jobb lenne annál a dokinál szülnöm, akit választottam és egyébként is ő az ügyeletes. Jött egy másik szülésznő, vagy takaritónő, nem is tudom ki volt, mondták, hogy ne nyomjak, összeszoritották a lábam, megint telefon a dokinak. Nem tudom mennyi idő telt el, nekem akkor nagyon hosszúnak tűnt. Aztán egyszercsak zöld köpenyben, kesztyűben berontott a dokim az ajtón, kesztyűcsere, lábamat felrakták, gátmetszés és két nyomásra kint is volt Máté.
Kicsit lenéztem, nagyon lila volt, a köldökzsinór a nyakán és nem sirt fel azonnal. 13:10-kor megszületett a kisfiam, 4 kg-val és 54 cm-rel. Sajnos a szülésznő a szondát nem jó helyre dugta le, a váladékot letüdőzte, emiatt tüdőgyulladása lett. 2 hétig voltunk kórházban, szörnyű volt. 3 napig inkubátorban volt, a 3. nap foghattam meg először, alig láttam a könnyeimtől. A harmadik nap tudtam elérni azt az orvost, aki hajlandó volt megmondani nekem, hogy van Máté, mert a nővér nem adhat felvilágositást, és a megbeszélt időpontban sohasem volt ott orvos, akitől kérdezhettem volna. Majd megszakadt a szivem, hogy miért velünk történik ez. Miért kell szenvednie, miért nem lehet velem? Napi 3 antibiotikumot kapott, kétszer háromszor, plussz a cukor miatt agyon böködték. Ömlött a tejem, nem győztem fejni, az egész osztályt elláttam tejjel. Szoptatás elött mindig jól beteáztatták Mátét, mert szegény "úgy sirt" a nővér szerint. Könyörgöm, miért nem szóltak fel, hogy menjek elöbb szoptatni? Persze meghatározott időben mehettünk csak szoptatni, ha ott voltam szóltak, miért vagyok ott, akadályozom a munkájukat.
A teáztatás miatt alig szopott, mert addigra már nem volt éhes, ha csak 40-et szopott, akkor azzal ijesztgettek, hogy 60-at kell ennie, nem mehetünk majd haza.... A hiányzó 20 milit a lefejt anyatejből kellett beleerőszakolnom cumisüvegből, amit persze ki is bukott. Nagyon nem értettem az ott folyó dolgokat, miért kell cumisüvegeztetni a szopós babát, ha bőven van tejem??? Ha új ruhát kértem, mert lebukta, majdnem keresztben lenyeltek. Felajánlottam, hogy hozok neki saját szép ruhát. Erre azt felelték, hogy ők nem garantálják, hogy öltöztetés után meglesz és nem kerül a mosodára.
Egyszóval senkinek nem kivánom azt, amit Máténak és nekem át kellett élnem. Nagyon megviselt mindkettőnket. Szüleim vigyáztak addig Laurára, mert a férjem Japánban volt a cégüktől. Titokban láthattam pár napig Laurát, nehogy ne tudják hazavinni, ha meglát. Aztán a 3. nap után azt mondtam, már nem birom tovább hogy ne ölelhessem át. Szerencsére megértette a maga szintjén, (már amennyire 16 és fél hónaposan lehet) hogy nekem most maradnom kell.
Nem tudom ki hibázott szülésnél, a doki vagy a szülésznő. (a doki miért repesztett magzatburkot, ha tudta hogy el kell mennie, és 4 kg-s gyereket méretaránytalánság miatt nem is lett volna szabad megszülnöm és a szülésznő miért nem merte egyedül levezetni, nem ez a dolga?) Ezen már kár töprengenem. Egy biztos, hogy nem az enyém és nem Máté hibája, hogy igy alakult, nem mi kértük hogy igy legyen, csak most sajnos ő szenved más hülyesége miatt.
És persze a zárójelentésben semmi sincs bent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Örültem, hogy hazajöhettünk két hét után.
Itthon szegény a sok gyógyszertől olyan volt, mintha el lenne kábitva. Első este 8-kor evett és reggel 9-kor kelt fel, közben pedig ébresztgettem is. Kb. egy hét után sirt először úgy igazából, ahogy egy csecsemőnek kell.
Születése óta havonta beteg, nátha, hörghurut, tüdőgyulladás, középfülgyulladás, gégegyulladás. Már mindent kipróbáltunk, immunerősitőtöl kezdve mindent, de nem javult. Volt egy fél év, amikor a légzése miatt befúvós gyógyszereket kapott napi 3-szor. A légzése szerencsére rendbe jött. A nátha nálunk min. 2 hétig tart és mindig antibiotikum a vége. Ez fog engem a sirba vinni.
Aztán pár hónapos korában ferdén tartotta a nyakát, voltunk vele ortopédián, nem találtak nála semmit (utólag egy szakember mondta, hogy az egy idegi dolog volt). Aggódtam mert 5 hónapos volt csak mikor először átfordult. Házidoki szerint ne foglalkozzak vele, fiú, későn érő tipus. Én nem nyugodtam bele, mert mikor elkezdett kúszni, nagyon féloldalas volt. Magán úton elvittem Dévényes gyógytornászhoz, ez volt a szerencsénk, nagyon merevek és kötöttek voltak az izmai, heti 3-szor járt gyógytornászhoz, és masszirra, azt a háromnegyed órát végigüvöltötte, úgy fájt neki. Az én szivem meg majd megszakadt, ahogy nézett rám a nagy szemeivel, hogy anya segits. De el kellett döntenem, hogy sajnálom, vagy azt akarom, hogy meggyógyuljon. Hihetetlen volt, hogy az első gyógytorna után elkezdett mászni és mindkét lábát egyformán használta. Javasolta az ajkai gyógytornász, hogy vigyem el itt Tatabányán is, hogy intenzivebb legyen a terápia, de a háziorvos azt mondta, hogy ne nevettessük már ki magunkat, ennek a gyereknek nincs semmi baja. 9 hónapos volt, mikor elkezdett mászni, 9,5 volt, mikor felült és 10 volt, mikor felállt, majd 16 hónapos mikor először elindult. A menésén még most is látszik, hogy nagyon fenékből egyensúlyoz, és nem olyan könnyedén megy, mint a többi gyerek, a futása is olyan édes.
Aztán feltünt, hogy még nem csinál ezt sem, meg azt sem. Elötte azt mondták, hogy amiatt, mert még nem tud járni. 17 hónapos korában már elbőgtem magam a háziorvosnál, hogy még integetni, tapsolni, puszit adni sem tud, nem tud rágni, a kiflit is csak szivogatja, nem tud kockát egymásra rakni, nem hallgat a nevére sem. Erre mondta, hogy gyógyúszásra tud beutalót adni. Ekkor kerültünk a HRG úszásra, aminek nagyon örülök, mert sokat fejlődött tőle. Közben elkezdtük a TSMT tornát. Aztán javasolták, hogy vigyem el neurológushoz, ott már leirtam mi történt. Annyi hasznunk volt belőle, hogy államilag finanszirozottan járhat konduktorhoz, fejlesztőpedagógushoz.
Aztán mennünk kellett a Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottsághoz, ott Sajátos Nevelési Igényűnek titulálták februárban és azt mondták, hogy sok az autisztikus tulajdonsága,lehet, hogy autista. Aztán volt a pesti neurológiai kivizsgálás márciusban, neurológiailag semmi baja. Ezután mentünk gyerekpszichiátriára, ott végig engem sajnáltak, hogy milyen nehéz nekem, adjam be bölcsibe, hogy ki tudjak kapcsolódni, nehogy rámenjek erre az egészre. Holott én nem igy fogom fel ezt a dolgot, hanem úgy, hogy ez a kötelességem, ez a dolgom, együtt küzdünk Mátéval, hogy rendbe jöjjön. A dokinő velem beszélgetett, közben Máté pakolt ki egy fonott kosárból játékokat. A nő rá-rápislantott, megirta a papirt, hogy emelt családi pótlékot kapjunk, és hosszabbitott gyest. Közölte velem, hogy lehet, hogy soha nem fog beszélni és értelmi fogyatékos. Földbe gyökerezett a lábam, hazaúton és pár hétig minden este bőgtem. Ez nem lehet igaz, nem igy néz ki egy értelmi fogyatékos! Mindenki ki volt akadva a pszichiáternő véleményen, a konduktor is mondta, hogy ilyet nem lehet mondani egy 2 éves gyerekre, ő tudja, hogy mennyit fejlődött, az úszás oktató is azt mondta, hogy alaposan felül kell vizsgálni majd a szakértői véleményt, mert már abszolút nem igaz. Teljesen rendben van a szemkontaktusa, mindenre figyel, már majdnem minden utasitást megért és végrehajt, már tud integetni, tapsolni, nem dobálja a játékokat, nem pörgeti a kerekeket annyit, tud labdát dobni, egyedül játszani, gyöngyöt fűzni, kockával épiteni.... Tudom másnak ezek semmiségek, de nála nagy dolgok.
Még el van maradva a korabeliektől, főleg beszéd és szocializáció terén, de sokat fejlődik napról-napra. Én tudom, hogy rendbe fog jönni. Sokat küzdünk érte, sok áldozattal jár főleg Máté részéről. Szegényemet úgy sajnálom, mig más mehet a játszótérre, addig neki a kötelező foglalkozásokra kell mennie. Remélem és hiszem legbelül hogy teljesen rendbe fog jönni, igazán megérdemli.
3 hete kezdtük el a Vargha féle gyógytalpmasszázst, a talpmasszőr szerint nincs semmi baja Máténak értelmileg, csak a sok gyógyszertől le van lassulva a szervezete, nem jó a vérellátása és emiatt nem kapnak elég oxigént és vért a szervei. A mája, a veséje, a tüdeje, a torka, a vastagbelei minden tönkre van menve a gyógyszerektől (tényleg majdnem minden hónapban kapott). A lába nyomkodása alapján megmondta, hogy fáj a kisagya, azért nem alszik éjszakánként (1-2 órát mindig fent volt, csukva volt a szeme, de nem tudott elaludni), fájnak az izületei. Azt mondta, hogy a talpmasszázzsal el tudja érni, hogy a reflexpontok stimulálása által elkezdjen rendesen működni a szervezete. Az első kezelés óta végigalussza az éjszakát, sokkal vidámabb, rengeteg dolgot kezdett el csinálni, sokkal többet beszél babanyelven. Május 18-án megyünk az utolsó vizsgálatra, genetikai. És ha ott sem találnak semmit, akkor nem csak akarom, de el is fogom hinni, amit a talpmasszőr mond, mert már egy másik talpmasszőr is ugyanezt mondta Mátéra régebben.
Amúgy Máté egy imádnivaló, vidám, mindig mosolygós, barátságos és nagyon anyás kisfiú! Nagyon szeretem, persze Laurát is. De a történtek miatt más a kapocs köztünk.
Ma is voltunk a Máltai játszón. Máté szeret kavicsozni, még nem annyira tud lapátolni a homokban, nem nagyon tudja hajtani még a motort (de már legalább ráül és ha tolom, rakja a lábait), és emiatt olyan furcsán néznek rá más anyukák. Olyan gonoszak tudnak lenni az emberek! Elitélnek másokat, holott azt sem tudják, hogy ez a szegény kisfiú min ment keresztül, és mennyit szenvedett azért, hogy itt tartson. Csak csodálkoznak, hogy hogyhogy nem tudja még ezt sem, azt sem? Az ilyenektől tudok felrobbanni, hogy ha kérdezik: 2 éves és még nem beszél? Nem tudja egyedül hajtani a motort? Nem, nem tudja még!!!!!!!!!!
Hú lányok, milyen hosszú lett. Bocsánat! Be is fejezem. De jó volt kiirni magamból!
Köszönöm, ha elolvastátok!
Judit