Sziasztok!
Bocsánat, hogy így szó nélkül be se néztem rátok napokig.
Sűrűek a napjaink, végetért az az időszak, amikor Melindát a másik szobában otthagyhatom és eljátszik egyedül. Esztert igen, de Melinda köldökzsinórja most 3 mm-nyire zsugorodott, most ha felkel és észreveszi, hogy nem vagyok ott, üvölteni fog.
Dóri!, Gratulálok nektek! Valahogy így képzeltem el a történetet. (Bár azt nem tudtam, hogy három ujjnyiig isl ehet vajúdni akár.) Amúgy is kérdések vannak bennem.
Arra meg ismételten rá kell jönnöm - és itt főhajtásom mindenkinek aki császárral szült -, hogy tízszeres meló nektek az első napok- hetek azzal a sebbel.
Tündérrel is bele fogtok jönni, sok nehéz perc de sok gyönyörű, mint ezt mások elmondták itt már előttem. Nagy könnyebbség ám, hogy nem most kell szokni a bilit.
Követgettelek azért benneteket, de nem reagálok most mindent.
Veronikusz, hát küldök egy szolidáris "Jaaaa...aaj..."-t. Sok a három, sok, ha egyedül van az ember, nekem csak még két és fél, de hát lesz egyre több ilyen nap, amikor nem is tudok benézni se. Nálunk Ember háromkor vagy négykor kel, hogy este tudjon velünk lenni, de hát iszonyú fáradt. Őrületes nyomás alatt vannak, ha nincsállandó nagyszülő segítség, ez pengeél a családnak.
Utolsó bekezdésed szíven ütött, de ugyanígy éreztem én Eszterrel is. Aztán persze szoptattam én is,ameddig csak át nem állt, de hát nem véletlen nem most akartuk még Ágnest. És a kilók nem csak esztétikai kérdés.
Mi egyébként most megyünk megint melltartót venni, és szülés után még majd megint kell legalább kettő. És még annak idején azt éreztem, hogy nagyok a melleim...
Hétvégére elhívtam nagyszülőket, hogy segítsenek. Minden jó szándék bennük van. De hiába mondtam el százszor, hogy este a a vacsinál már pakolni kell Eszter szájába, mert nem arról van szó, hogy nem éhes, hanem szórakozott, fáradt már,nem a kajára figyel. Nyöszörgött szombat éjjel persze, aztán hajnalban kelés enni, utána már nem aludt úgy. Azt is hiába mondom, hogy hozzák be őket időbena sétáról, mert ha a fáradtságtól elalszanak ebéd nélkül és felkelnek félóra múlva enni, már nem fekszenek vissza,viszont a kimerültségtől üvöltenek kora este. Igy is lett, Melinda a tegnap délutánt végighisztizte, pedig ok nélkül tényleg nem szokott, nagyszülők elmentek mi meg az éjjeli nem alvástól és a délutáni hisztitől holtfáradtan, frusztráltan meredtünk egymásra Apjával.
Nem beszélve arról, hogy a konyha úszott szombat este (moziból hazajövet álltam neki takarítani - mert bár a lányok tudnak már úgy enni, hogy nem a földön köt ki a fele, sőt alig valami, most szó szerint be volt terítve, mosogatnivaló halomban.
A gyerekeinkre ugyan nem volt gondunk a nap egy részében, a férjem haladt is a melójával és eljutottunk egy moziba, de fáradtabbak voltunk a végén, mintha mindent magunk csinálunk. Tudom, az már nagy elvárás, hogy még ne is ússzon a konyha,csak hát én meg tudom csinálni egyedül nagy hassal két gyerekkel, ők meg ketten nem bírták. Plusz éjjel nem aludtunk az éhes Eszter miatt,másnap meg Melinda nem hagyott engem pihenni délután.
A tanulság, hogy néha igenis kézi vezérlés kell legyen, az esti kajáltatást nekem kell intézni, oda kell szólnom, hogy most hozzátok be őket és ebéd, alvás etc.
Tényleg nem akarok én felnőtt embereknek órarendet csinálni. De a mi napirendünk plusz-mínusz negyedórákkal valóban elég pontos. A lányok követelik is a kaját, alvást időben. Nem nassolunk. Egy kisgyereknek szerintem fontos a rendszeresség és tudom, hogy a nagy szülőkkel "lazítás" kell legyen, de szerintem még nem ebben a két és fél és 15 hónapos időszakban. Mert a lányaink nyugodtak, nincsenek nagy nevelési gondok és ebben szerintem óriási a szerepe a rendszerességnek, kiszámíthatóságnak. Arról nem is beszélve, hogy csak így tudok magamnak pihenőidőt csinálni, ha nincs, estére bekeményedek.
Ja, anyósom sokallta a távolságot a játszótérig, merthogy ő úgy elfáradt oda-vissza, milyen messze van. Mondom, 350-400 méter, mi mindennap akár kétszer is... Persze rögtön hozzátette, hogy ő el van puhulva, gyalog nem jár sehova. De legalább hozzátette.
És nem szabad többet elvárnunk. A maximumot hozzák ki magukból.