Andi, nekem is kb. hasonló a történetem.
10 éves korom körül találtam otthon egy gyerekbibliát . Erre elég sűrűn rájártam, olvastam. Még a Miatyánkot is megtanultam belőle, hogy tudjak imádkozni.
Mivel egy darab hívőt nem ismertem, nem csoda, hogy ez nem tartott sokáig.Nem volt kivel beszélgetnem erről, a környezetemben sem bátorított senki. A családom ateista, tőlük azt hallottam, nincs Isten, mi nem vagyunk vallásosak stb. Nem is értem, hogy került anno hozzánk az a Biblia.
11 évesen elkezdtem járni küzdősportra, ennek kapcsán meg mindenféle keleti dolog és vallás érdekelni kezdett. Na meg az akkor divatos ezoterikus dolgok, bár hála Istennek ebbe nem másztam bele, csak olvastam róluk.
Már egyetemista voltam, mikor rájöttem, hogy nekem ezek nem jelentenek semmit, igazából Isten hiányzik. Vettem egy "igazi" Bibliát az antikváriumban, meg rengeteget olvastam keresztény könyveket. Szinte mindet, amit felleltem a könyvtárban.
Később nagy félénken elmerészkedtem egy istentiszteletre is, ahol azt hittem, hogy majd mindenki tudja, hogy idegen vagyok, és mindenki engem bámul, de nem harapták le a fejem, nem mutogattak rám, fel sem tűntem senkinek.
. Úgyhogy ezen felbuzdulva visszatérő lettem. Később egy felekezetközi keresztyén diákszövetséghez csatlakoztam az egyetemen, az egyik nyári táborukban tértem meg.
Egyébként én sem akartam közösségbe járni eleinte, de most már el sem tudnám képzelni máshogy. Az Úr elvezetett a megfelelő gyülekezetbe is, ahová tartozunk.
Én is felnőttként keresztelkedtem meg (nálunk bemerítés van).