sziasztok!
Látom jól elbeszélgetünk hízásról-fogyásról, meg kis és nagy pocakokról
Én tök normál testalkattal vágtam a terhességbe, híztam vagy 15-17 kilót (nem tudom, mennyivel kezdtem), de annak nagy része víz volt. Mivel én 36 voltam, mikor Róza megszületett, féltem, hogy tele leszek terhességi csíkokkal és nem fogok tudni lefogyni, de nem volt terhességi csíkom, és szülés után három héttel csak a linea negra mutatta, hogy nemrég szültem. Alkati dolog, semmit nem tettem érte. Engem is csesztetnek, hogy sovány vagyok, bár mostanában a muffinok övecskét dobtak a derekamra, de ez ruhában kis odafigyeléssel nem látszik
A terhesség átalakította a testemet annyiban, hogy eddig a fenekemre és a combomra híztam, most a derekamra rakódik a felesleg. De az nekem is nagyon jó volt, hogy nem volt igazán nagy pocakom, szerintem inkább kicsi mint nagy, az elején még sírtam is itt a fórumon, hogy megbántottak vele, hogy kicsi... a terhesség végére jólesett, hogy nem volt olyan nagy. És őszinte leszek, annak is nagyon örülök, hogy simán visszafogytam, nem mintha kardinális kérdésnek tartanám, de így ebből a szempontból nyugodtan vágok bele a következő terhességbe. Aztán lehet majd csodálkozom...
wertzuz, gondolom mindenki másként éli meg a terhességet, de tudom, hogy bár mi nagyon vártuk Rózát, 10 hónap után fogant meg, de mikor megtudtam a hírt, egyszerűen lefagytam, megdermedtem. Egy nap kellett, míg magamhoz tértem. Pedig nagyon akartam. És nekem is nagyon rossz volt, hogy a doki, és a tényleg nagyon kedves idősebb kolléganőm is úgy kezelte a terhességet, hogy még semmi sem biztos, várjunk... végigrettegtem a három hónapot, szó szerint! nagyon féltem, hogy megmaradjon a baba (nekem a 20% vetélési arány iszonyat soknak tűnt).
Azt tudom, hogy mikor már mertem beszélni róla (kb a 8-10. héttől már mondtuk családnak, egy-két barátunknak) onnantól sokkal valódibbá vált, mintha a külső reakció valóságosabbá tette volna az én még bizonytalan érzésemet. Szerintem neked is könnyebb lesz megélni, ha már tudatosan és örömmel vállalhatod mindenki előtt a terhességedet (elején én is utáltam a terhesség szót, aztán már nem számított
). És amúgy, ebben a helyzetben természetesek a kételyek, az aggodalmak. És persze ehhez jönnek még a fizikai nehézségek (émelygés, aluszékonyság, ingerlékenység, stb). Szóval, szerintem a terhesség olyan, mint számomra a babás hétköznapok is: összességében jó, boldog vagyok tőle, de napi szinten azért mégis tud küzdelmes és nehéz lenni
na, szokás szerint jó hosszú lettem, bocsi!