Sziasztok!
Boboka,
jól vagytok?
Szintus,
igen, egyedül voltam, kis hazánkban a legtöbb helen ezt így "szokás", minket "leírnak" magukban az orvosok... Nálunk nincs olyan nagy tét, elvégre a baba biztos, hogy nem él, az anyával meg majd lesz valami...
Tüncike,
sokan voltak ma?
Esztike,
neked is megvan a magad keresztje, kérlek, ne ítélj el senkit, mert nagyon különbözőek vagyunk, hiába hasonló az esetünk. Másképp látjuk, értjük, dolgozzuk fel az életünk eseményeit, a bőréből senki sem tud kibújni. Van, akit kineziológus, van, akit pszichológus segít, olyan is akad köztünk, aki "jósnőtől" (nem tudok rá jobb szót) vár biztatást, mások racionálisabbak, megint más a vallásba kapaszkodik. Ez így jó, a lényeg, hogy megmaradjunk ezen a földön, ahol - te is írtad - mindannyiunknak dolga, feladata van. Nagyon kicsik, esendőek vagyunk, és bizony sokszor hibázunk, bár lehet, ezt csak mások veszik észre, mi nem.
Ha olvasol minket, akkor látod az aláírásomban, nekem is van egy hároméves kisfiam. Amíg ő nem volt nekünk, természetesen volt elképzelésem, milyen anya akarok lenni. Van, amit sikerült ebből megvalósítanom, van, amit egyáltalán nem, vagy csak részben, mert a megszületett, cseperedő gyermekem bizony átírta a forgatókönyvet. Valószínűleg nem én vagyok a világ legjobb anyukája (nem is pályázom erre a címre), de azt hiszem, én sem okozok a gyermekemnek lelki problémát azért, mert egyszerűen, és röviden, de elmondtam neki, hogy azért sírok, mert már nincs a pocakomban a kistestvére, akit ő is nagyon várt. Ismerem annyira, hogy látom, megértette, a maga kis szintjén feldolgozta ezeket a történéseket. Próbáltam eltitkolni, ő pedig egyre nyugtalanabb lett, azt hitte, vele van a baj. Az élethez az is hozzátartozik, szerintem, hogy az együtt átélt eseményekből ne rekesszek ki senkit sem.
Tudom, nem nekem szántad elsősorban az írásodat, nem is próbálok meg védeni és okolni senkit sem, de kérlek, lásd be, esendők, sebezhetők, és lehet, önsajnálók is vagyunk néha, mert ettől ember az ember.
Remélem, te is megtalálod a boldogságodat, az én szememben egy fogadott gyermek ugyanolyan, mint az édes, mert nem a szülés révén válik egy asszony anyává, hanem az érzései, a tettei, a melegszívűsége, igen, az esendősége, és néha az önsajnálata teszi azzá.
Kívánok neked sok-sok erőt, derűs, szép éveket, gyönyörű gyermekeket, akik szívből mondják majd neked ezt a szót: édesanya.
Betti,
kérlek, írj pár sort!!! Aggódom érted!
Lányok,
én ma úgy elfáradtam, hogy megyek is alukálni, kertészkedtem, ástam, ültettem, főztem, mostam, vasaltam, szőnyeget pucoltam....szóval kicsit megint sokat vállaltam.
Puszi nektek!