Lányok, ne haragudjatok a következő mondatért, de olyan szívesen pofán vágnék valakit....valaki olyat, aki tehet valamiről.
De ilyen személy nincs, akit komplett okolhatok, hacsak a menyországból le nem ráncigálok egyet.
Nem is mondtam, a műtős fiú, aki végig bent volt a műtétnél, és aki bevitt meztelenül, ismerős volt.
Mélyen vallásos, abortusz ellenes.
Azt mondta visszajön meglátogatni, de nem jött, szerintem marha nagyot csalódhatott, korábban egy lelkigyakorlaton beszélgettem vele sokat, normális fiú volt és erről a témáról is szó esett, mondta milyen nehéz neki látni az Életek elvételét sokszor a műtőben.
Úgy szégyenlem magam, pedig okom sincs rá.
De a kórház és ahogyan ott kezelnek ezt hozza, rémes, annyira felerősíti az érzéseket, a szégyen érzetet, ahogy a nővérek beszélnek rólunk lamináriásokról....stb. Az egész futószalagos 10 perces elvetetések, a rutin átgurítások az ágyra....
jaj olyan szörnyű volt, szégyeltem magam, hogy elvetetem a gyerekem, pedig hát már nem is élt és nem maradhatott bennem.