Kicsit hosszú lesz, vigyázat!
A Móki család szülés-születéstörténete
Előzményként annyit, hogy már előző hét vége felé keményedett a pocakom- a frontra fogtam. Csütörtök, pénteken kellemetlen, bár nem erős fájdalom volt a pocim aljában-el is fogott a pánik, azt hittem, felfáztam. Vasárnap megint ez a furi érzés, de gondoltam, kibekkelem a keddet, lévén a hétfő (márc.15) munkaszüneti nap, ne zavarjak senkit. Hétfő délelőtt, mikor a hétvégi vendégek elmentek, erősödött ez a fájdalom, de csak arra volt jó, hogy meggyőzzön: ha nem múlik, nem törődöm senkivel, semmivel, felhívom a szülésznőt, bemegyek a kórházba, és kérek valamii gyógyszert felfázás ellen, nehogy valamit átvigyek a babába. A tévé előtt pihiztünk apával-keze a pocakomon, nagyon jól esett. Egyszer csak valami elkezdett folyni. Teljes döbbenet és tanácstalanság: mi ez??? Lehet, hogy a magzatvíz? Ülök a WC-n egy szál pendelyben, hívom a szülésznőt, hogy van valami, lehet, hogy?? Kedvesen nyugtatgatott, s beküldött a kórházba. Ha mégsem az, akkor sincs baj, de biztosabb, ha megvizsgálnak. Ebben a pillanatban megérkeztek a párom szülei Szekszárdról -nagy murit terveztünk, s még látni akarták a nagy pocimat. (Épp jókor jöttek
Gyorsan a hiányzó holmikat bedobtuk a táskába, anyósom vasalt még egy hálóinget, apósom szendókat készített, a párom a nesszeszert egészítette ki, s 20 perc múlva (fél 12-re) már a kórházban voltunk. Adatfelvétel, vizsgálat az ügyeletes orvosnál -hú, ez fájt elég rendesen. Megerősített, hogy ez bizony a magzatvíz, teljesen tiszta, s 1 ujjnyira vagyok nyitva. Fájás? Az nincs. Beköltöztem a szobába, picit beszélgettünk a folyosón, s mentem ctg-re. A szülésznő győzködött, hogy vannak fájásaim, bár még kicsik. Ja, ez a fájás? Akkor én nevetve fogok szülni-gondoltam. Anyósom eljött, a párom vissza, fél 1 körül kezdődtek el a fájások, amik már nem voltak túl kellemesek, ráadásul 2-3 percenként jöttek, s a szünetben sem múltak el teljesen. Megint ctg, jó, jó, de nem igaziak még a fájások. A szülésznőm folyamatosan tartotta a kapcsolatot az ügyeletes szülésznővel, így tudta, hogy haladnak vagyis nem haladnak a dolgok. Na, a fájások erősödtek, én meg kezdtem fáradni, egyre kimerültebb lettem, mert nem tudtam pihenni fájások között. Délután 5 óra: Ctg, + egy vizsgálat (fájt, tuti tágítottak, legalábbis próbáltakJ ), eredmény : szűk 2 ujjnyi. Azt hittem lefordulok a székről. Akkor mi a jó fene fáj annyira, ha nem tágulok???? Ekkor az is kiderült, hogy a dokim síel. Azonban pár perc múlva közölték, hogy aznap délután, vagy este már itt lesz. Mivel már nem mosolyogva libegtem a ctg-re, a szülésznőmet is behívták. Kifejtette, hogy nem elég erősek a fájások (kinek nem???), Sétálgassak. Nagyon kimerült voltam, legszívesebben aludtam volna. Én úgy készültem, hogy vannak fél órás, meg 10, meg 5 perces fájások, erre orvul csak a rövideket érzem, de azokat folyamatosan, és erősen. 6 körül kaptam beöntést, hogy billentsen a dolgon, mert csak kínlódok, de nem nagyon haladunk. Áldás volt, őszintén mondom! Teljesen megkönnyebbültem, tényleg átlendített. És megjöttek az erős fájások, de köztük volt végre szünet. (a csempébe a falon majdnem lyukat fúrtam a fejemmel, és a párom zavartan javasolta, hogy le kéne szállnom a WC-ről, mert annyit ficergek, hogy szét fog esni alattam a WC ülőke.
A dokim nyolc körül - az hiszem -befutott, mosolygott, mondott pár kedves szót és elment átöltözni. Tündike ( a szülésznő) javasolta korábban a zuhanyt, labdát, stb., de mire oda került volna sor, nem volt rá idő. A dokim is megvizsgált -ami egyáltalán nem fájt??? -, s mondta, hogy szépen haladunk. Itt nekem eltűnt az idő, csak képek maradtak, mondatfoszlányok. Ha jött egy fájás, Tündike masszírozott, a párom ellentartott, mikor húztam vagy toltam szegényt, ablakot nyitottak-zártak, legyeztek, törölgettek, simogattak. És haladtunk. Egyszer azt hallottam, hogy még másfél-2 óra. A következő foszlány az volt, hogy az orvosom megvizsgált, s közölte, hogy hamarabb meglesz, nagyon beindultunk. Megjöttek a tolófájások, de ugye nem szabad nyomni. Ez volt a legnehezebb rész. A légzésre nagyon figyeltem, a baba miatt, s ebben mindenki segített. Ha benntartottam, azonnal -végtelen türelemmel figyelmeztettek. De itt a jó dolog, hogy 2 fájás között teljes csend, ami a kitolásra is jellemző volt -be is aludtam párszor
, és teljesen fel tudtam töltődni. És eljött a pillanat, mikor nem bírtam visszatartani a nyomást, megijedtem, nehogy baja legyen a babának, s ennek hangot is adtam, mire a dokim: akkor nyomjon, Krisztike. Micsoda megkönnyebbülés volt! Hanyatt fektettek, a lábamat nekitámasztottam a dokinak, és a szülésznőnek, és nyomhattam. (Itt persze nem hazudtoltam meg magam, először a jobb, majd a bal lábam görcsölt be mindenkinek adtam munkát, ne csak én dolgozzak
A köv. fájás után, (4 nyomás múlva) már látta apa is a baba feje tetejét. Alvás, majd a kérdésemre, hogy mikor bújik elő, 2-3 fájást mondott az orvos. Tele voltam erővel. Hol volt már a fáradtság, kimerültség! És láss csodát! Úgy próbáltam lélegezni, ahogy mondták, + a folyamatos beszéd a babához, hogy segítsen, és nem kellett a 2-3 fájás. 4 nyomás, és az elsőre kicsusszant. Leírhatatlan élmény, szinte el sem hittem, hogy megszületett. De már hallottam is a hangját, s egy pillanat múlva éreztem a kis testét rajtam. Hú, mit is írhatnék még? Így is hosszúra sikeredett. (Bocsánat.
Minden nap átélem egy kicsit. Mindenkinek legalább ilyen csodálatos élményt kívánok!!!
(Nagyon nagy szerepe volt Szőnyi doktornak, Szabó Tündikének és drága páromnak, hogy ez az élmény így maradt meg
Kedvességük, türelmük, mosolyuk kincs volt!)
A szülés előtt állóknak csak annyit, hogy gondoljanak arra, amit Rita mondott: minden fájdalom közelebb visz a nagy találkozáshoz. És hogy a légzésre nagyon kell figyelni, mert 1: a babának nagyon fontos, és nem utolsó sorban: segít!!! Kicsit nem a fájdalomra, hanem a légzésre koncentrálsz, a figyelmedet így eltereli, és mintha csökkentené is.
Szóval ilyen volt
Puszi,
Móki