Sziasztok!
Köszönjük a gratulációkat és most kicsit jobban vagyok, így gyorsan felnéztem.
Nagyon rosszul érintett ami történt, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz.
Azért írom le nektek ilyen korán, hogy mi történt, mert annyit segítettetek nekem, hogy úgy érzem jogotok van tudni, hogy mi történt. Lehet, hogy nem fogom tudni egybe leírni de igyekszek...
Az történt, hogy hazamentem pénteken, pedig éreztem, hogy nem lenne szabad. Szombat éjjel csütörtökönarra keltem, hogy nagyon görcsöl a hasam, azt hittem, csak kakilni kell.
Lehúztam a bugyimat és abban a pillanatban vagy 1 deci vér kijött belőlem. Elkezdtem ordibálni apának, gyorsan hívtuk a dokikat, hogy nagy baj van. Mindketten mondták, hogy azonnal induljunk a kórházba, és ha egy mód van rá ne egyek és igyak semmit. Összerámoltunk cuccot, és kocsiba ültünk, de én akkor már nagyon rosszul voltam a vérveszteségtől. Mire beértünk kórházba ottvoltak a dokik is. UH, vizsgálatok, és mondták, hogy azonnal ki kell venniük a babákat, mert különben mind3-at elveszítjük.
Beadták az epidurált, de semmit nem éreztem úgy bőgtem. Aztán mikor hatott elkezdták a műtétet. először kivették Levit, az gyönyörű pillanat volt.
Mondta a doki "Gratulálok ANYUKA ez egy gyönyörű KISFIÚ" én meg elkezdtem mondani, hogy Levim, drága Levikém!
Aztán 3 perc múlva újabb sírás orvos: "Gratulálok ANYUKA van egy hajasbaba kislánya"
Akkor a boldogságtól sírtam már, de ez gyorsan szomorúsággá változott, mikor hallottam, hogy mondják, hogy most jön a neheze, és készítették a sok csövet, meg készen álltak, hogy esetleg műteni is kell majd a babót. És akkor kivették Dorotit is, ő nem sírt (én viszont nagyon) nála nem mondtak semmit, meg se mutatták, csak gyorsan elvitték és láttam, hogy nagyon küzdenek érte az orvosok.
Aztán már nem emlékszek semmire, csak arra, hogy délután 3-kor felébredtem és nem is emlékeztem arra, hogy mi történt velem, csak miután körbe néztem, hogy hol is vagyok. Kicsivel később jött egy nővér, aki hívta a dokim és ő mondta, hogy mi történt. Mondta, hogy gyönyörű két Manóm van, és, hogy sajnos a picilány 3 órás küzdelem után feladta. És azt is mondta, hogy legyünk nagyon büszkék rá, mert felnőtteket meghazudtolóan küzdött az életéért.
(na most megint bőgök
)
Bocsánat, abba kell hagynom, majd később folytatom csak tudjátok....