Sziasztok!
Talira én is nagyon szeretnék menni, de még nem biztos, hogy összejön. Piszkos anyagiak... De szerintem a jövő hétvégéig szólok.
Japán kaját még nem ettem. Igaz, még kínait is csak egyszer, de már arra sem nagyon emlékszem. Majd a jártasabbak megmondják, hogy mi micsoda, hogy kell enni stb.
Nellike!
Üdv köztünk! Gratulálok a picurokhoz. De jó, hogy vannak friss kismamik köztünk!
Nekem szülés után fájt igazán a hátam. Akkor fél évig a földön aludtam, mert úgy nem fájt annyira.
Nóri!
Nagyon sajnálom a kis Dorotit! Semmi változást nem láttak az állapotában? Úgy értem, egyáltalán nem fejlődött, vagy csak a súlya áll?
Lilla!
Sajnálom, hogy elmarad a műtét, meg az alvásgondokat is. A szakdolidat, tudod, szívesen olvasnám.
Gyöngyi!
Akkorát nevettem!
Tündériek amúgy a csajok.
Edit!
Nagyon jó, hogy aludt Oli az éjjel, legalább tudtatok pihenni. Meddig szertéd magatok mellett tartani? Mert könnyű ám megszokni. Persze, tudom, van úgy, hogy az embernek nincs más választása.
Én egy szobában alszom a fiúkkal, és hát tuti hamarabb elaludnának külön szobában. Meg senkire nézve nem tartom egészségesnek, hogy egy szobában aludjunk, de most kénytelenek vagyunk. Valami csoda folytán most már alszik mindkettő. Nem tudom, minek köszönhető.
Detti!
Sajnálom, hogy rossz a kedved.
Most én is eléggé magam alatt vagyok. Nekem ugye nincsenek munkahelyi terheim, csak a szakdolgozatom nyomaszt. No meg a gyerekek. De most totál kivagyok tőlük. Nem tudom mitől van, de vagy két hete szinte olyan, mintha a falnak beszélnék. Semmit nem csinálnak amit kérek. Se szép szóval, se kiabálással nem hatok rájuk. Ádámra a beszédjavítóban is panaszkodtak, hogy nem működik együtt. Ma az oviban is mondták, hogy szándékosan piszkálja Gergőt, és arra játszik, hogy Gergőt szidják meg.
Már nem tudom mit csináljak velük. Ma is szóltam az oviban, hogy várjanak meg, míg beszélek az óvónénivel, erre kirohantak az udvarra. Ami nem volna akkora gáz, ha nem szóltam volna, és nem hagyná néha nyitva hagyja egy-két szülő a kaput. Dühömben megettem a nekik vitt cukorkát, és nem volt ma egy mese sem a tévében. Persze ezt a tegnap is eljátszottam, h nem volt mese, de ezidáig nem hatotta meg őket.
Valahogy meg kéne tudnom, hogy oldjam fel őket, valahogy szép szóval tettekre bírni, mert kezdek kikészülni. Tudom, hogy ha kiabálok, nem segít, de... olyan tehetetlen vagyok! Hátha most a panaszáradatom segít:)
Ja, ma üvöltök a két gyereknek, erre Gergő megkérdi azon a finom kis lágy hangján, hogy anya, mijabaj? Majdnem szemberöhögtem.
Jut eszembe: ti milyen típusú, milyen hosszú meséket olvastok a gyerekeknek? Én lefekvéskor mindig egy hosszabbat (5-7 perc alatt felolvasom), az alatt legalább elcsendesednek. Napközben még csak rövidebbeket. Leporellóból, Anna és Petiből. A tegnap közölték, hogy a mesének nem úgy van vége, hogy itt a vége, fuss el véle, hanem úgy, hogy kössél masnit a végére! Meg sosem hallottam, de aranyos Az óvónénik szolták ezt mondani.
Pram!
Sajnálom az ujjacskát. Nagyon tud ám fájni:) Képzeld, egyszer Gergőnek a kezére nyitottam rá (ÉN!) a kocsiajtót. Ott volt a keze a két ajtó közt és nem vettem észre. Fene tudja meddig lelkiismeretfurdalásom volt, ő meg elmondta mindenkinek, hogy én vagyok a sérülés oka. Még a körme is véraláfutásos lett, aztán ahogy nőtt, az eredetit ledobta.
Betegeknek jobbulást!
Annamari