Matska!
Én is olvastam a cikket, de azt gondolom, ez azért nem ennyire egyértelmű. Időnként tudnunk kell látni azoknak az embereknek a szemével is, aki nem olyanok, nem úgy élnek mint mi. Akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, mert nem egyszerűen az lenne a gond, hogy zsíros kenyeret enne rántott hús helyett, hanem ennél sokkal komolyabb anyagi gondot okozna az otthonmaradás. Pl. aki a gyerekért már áldozatot vállalt a kevesebb jövedelemmel, de a GYES már nem lenne elegendő. Azaz 2 éves korában bölcsödébe kell adni a gyerekét.
Egyébként én el tudom fogadni a gondozónő véleményét, hogy a szoptatás igenis hátrány lehet. Ha úgy komplexen nézed, akkor valószínű, hogy ott, ahol az anyuka sokáig szoptatja a babáját, szoros kötelék jön létre. Ez nem azt jelenti, hogy biztosan ill. azt sem, hogy nem anyatejjel táplált babáknál ez a kötelék nem jöhet létre. Viszont az biztos, hogy ha sokáig szoptatott babáról van szó, akkor vagy az anyuka marad a gyerekével otthon, vagy vinnie kell mindenhova magával, nem hagyhatja hosszabb időre másra.
Ranschburg tanár úrnál olvastam pont a napokban ezt (Félelem, harag, agresszió c. könyvét olvasom):
"A konkrét szeparációs félelem 2-3 éves korig tehát egészen természetes emóció, amely annál erősebb, minél gyakoribb és emócionálisan minél telítettebb a szülő és a gyermek együttléte."
Nem éppen ez jellemzi a szoptatást
(gyakori emócionálisan telített együttlét)?
Igen, hiányzott a cikkből a pozitív példa, olyan, akinél a szoptatás nem okozott nehézséget (meg az is, hogy a bölcsi szükségmegoldás). Viszont ez a cikk nem neked és nekem szólt, hanem azoknak, akik bölcsibe szeretnék adni a gyereküket. És itt talán nem akartak riogatást írni, abból talán hall épp eleget a kismama.
Szerintem a cikk abban volt egyébként a legrosszabb, hogy nem igazán felelt a kérdésekre, a nagy horderejű témához képest kevés és gyenge példákat hozott, és azt is egyoldalúan (pl. csak sikeresen beszoktatott gyerekről van szó, vagy olyanról, aki be fog, olyanról, akit nem "sikerül" nem.)
Feltették azt a kérdést, hogy milyen idős kortól érett egy gyerek a közösségre, nem okoz-e a szülő maradandó károsodást, de egyikre sem adtak szakértői (pl. pszichológus) választ.
A szigorúan saját életünkre (nincs bölcsöde) vonatkozó magánvéleményemet egyébként talán a Ranschburg könyvből a fent idézett (2-3 éves gyerekre vonatkozó) rész folyatása jellemzi a legjobban:
"A gyermek nem azért sír, mert elkényeztetett vagy rossz, hanem azért, mert anyja nélkül fél. Ha ilyenkor a szülő nem segít rajta, nem állítja helyre a nyugalmát - ami általában a puszta megjelenésére történik -, az éppen olyan vétek, mintha enni nem ad neki, ha éhes..."
Szipola!
Ez utóbbival azt hiszem a bölcsiben a sarokban való sírást hagyást is véleményeztem:
Beszti