Új privát üzeneted érkezett!

Tisztelt Pálgi,

csak a tények miatt, mindkét petefészkem tele volt tüszőkkel, az egyik olyan helyzetben volt, hogy fennállt az esetleges bélsérülés veszélye ezért úgy maradt, tüszőkkel tele. Mellesleg az a kórház,ahová bekerültem az orvos elmondása szerint gyakran kap túlstimulált betegeket Tapolcáról az állami támogatásos intézményből. Tehát sajnos nem egyedi az esetem. Mellesleg a teljes stimu alatt nézték a hormonjaimat és az ultrahangot folyamatosan.
Én az úgynevezett "ingyenes" intézmények ellen vagyok. Nekem ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a Cirisbe bemegyek, fizetek és távozom a többi intézményben meg dugdosom a borítékokat és egyáltalán nem kaptam olyan színvonalú ellátást, mint itt. Tudja mit mondtak az előző meddőségi intézetben az utolsó terhességem előtt ?- hogy a vetéléseimmel nem kell foglalkozni az a múlt. 9 hét múlva újra végre lett az akkor spontán fogant terhességemnek. Az úgynevezett ingyenes helyen nem egy alkalommal 5-6 órákat vártam cserébe az "ingyenességért" egy sima vérvételért. Itt kifizetem a művelet árát és megyek dolgozni. Nagyon nagy különbség.
Vereczkey múltja az ami. Nem tagadhatja meg, ha úgy volt, ahogy írja a sajtó, de minden embert megillet az ártatlanság vélelme, mindaddig amíg a bíróság ki nem hirdeti annak ellenkezőjét.
Mindent , de mindent elolvastam Vereczkeyről és halálos nyugalommal besétáltam az ajtaján. Azt gondolom, aki azután, hogy emberileg , erkölcsileg, szakmailag megpróbálták a sárba tiporni és még mindig ott van és küzd velünk nap mint nap NEM EZT ÉRDEMLI. A szakmai tudásáról annyit, hogy a 7 év alatt 5 különböző helyen végeztetett eredménytelen kivizsgálás után két hét alatt állította fel a diagnózist, igaz három olyan vizsgálattal, amelyet az ingyenes helyeken nem végeztek el.
Nem csalódtam benne és azt hiszem ezen a fórumon a többiek sem, akik hozzá járnak.
Kedves, korrekt, és ami a legfontosabb nagyon őszinte. Nem ámít nem kábít, hanem elmondja az igazat.
És szintén a szigorú tények kedvéért : az igazolt klinikai terhességek aránya 42,5 % és ehhez jön még a majdnem 14 %-os biokémiai terhesség arány, ugyanez az összes többi intézetben a sajtó szerint nem éri el a 30 %-ot. Ezt csak az objektív tájékoztatás miatt írtam le.

A lényeget pedig Öntől idézem
"De persze az intézet választás mindenki szíve joga"

Ennek szellemében kérem ne jöjjön a negatív gondolataival, az itt lévő fórumtagok egyike sem azért jár ide, hogy hallja, amint egy olyan ember pocskondiázza a kezelőorvosunkat, aki talán sosem találkozott Vele.
Ha nem akarnánk, nem lennénk ott, de MI MINDANNYIAN CIRISESEK VAGYUNK.
Üdv
Kockáspléd
kockaspled
 
 


Ági, nem tudom, hogy miért ilyen rossz a véleményed Vereczkey dokiról, talán rossz tapasztalatod van vele kapcsolatban. Sajnos, az nem derül ki a történetedből, hogy személyes tapasztalat-e vagy hallomás. Én is olvastam róla mindenfélét, de azt gondolom messziről jött ember, azt mond, amit akar. Nem tudhatjuk, igaz-e, és nincs jogunk elítélni valakit anélkül, hogy okunk lenne rá.

Nem vagyunk szakemberek, így fogalmunk sem lehet arról, hogy szakmailag melyik orvos milyen. Csak megérzéseink lehetnek és bizalmunk valakiben/valakikben vagy valamiben. Ha olvastad a fórumot, tisztában vagy azzal, hogy nem is oly rég nagyon nehéz időszakon mentem keresztül és majdnem feladtam. Jó, hogy a lányok támogattak és nem hagyták, hogy elbizonytalanodjak. Mi itt mindannyian a Ciris-ben bízunk és mivel te is velünk hasonló helyzetben voltál, tudod, hogy ilyenkor ez a legfontosabb. Mi mindannyian szeretjük ezt az intézetet és megbízunk az itt dolgozókban. Jó érzés, hogy ismernek minket, ismerősként köszöntenek az orvosok, a nővérek és tudják is, hogy kik vagyunk.

Azt, hogy felesleges műtétekre beszélnének rá bárkit, nem tudom alátámasztani. Saját tapasztalatom, hogy semmiféle műtétet nem javasoltak a problémámra. V. doki felsorolt több lehetőséget, és én az inszemet választottam először. Még a lombik előtt is azt mondta, hogy esetemben nem teljesen indokolt, mert még fiatal vagyok és az inszem kíméletesebb, de mivel nem akarok több sikertelen inszemet, viszont azért majd' 34 évesen nagyon szeretnék már babát, saját döntésem volt a lombik mindenféle rábeszélés nélkül. Jó, hogy itt ezt megtehetem és nem kell átszenvednem magam 6 inszemen, miután a lombik egyáltalán szóba jöhet.

Mondjuk, nekünk ez az első intézetünk, így összehasonlítási alapom nincs. Pár személyes ismerősöm azonban majdhogynem ennyi pénzt hagyott az állami program keretében az orvosok zsebében. Volt olyan, akinek a katétert az inszemhez meg kellett vennie és vinni magával a beavatkozásra. A Ciris-ben legalább számlát kapunk mindenről.

...és, ha már erról van szó: hogy miért fizetjük ki ezt a pénzt? hát hány dolog van az életben, ami ennél többet ér? Hisz, ezt te már jól tudod.

Nagyon jó egészséget kívánok Nektek és sok-sok örömet a picikhez!
tocsa
 
 


Sziasztok
Koszonom Tocsa leveledet, jo ,h. irtad a dolgokat mert en megcsinaltattam volna mindent itthon es ugy mentem volna, de akkor ott fogom megcsinaltatni az eredmenyeket.
A lombik araval nem vagyok kibekulve, mert az arlistajukon, a weblapon, pl. az van ,h. 200ezer , mi johet meg erre ra, persze a gyogyszereken kivul?
Az elobbi vitahoz hozzaszolva, azt tudom elmondani,h. egy nagyon kedves ismeroson jart a Cirisbe, Vereckeihez, es donor petesejttel, egy embriot visszahelyezve, sikerult teherhesen tavozni onnan. tehat o egy rendkivuli eset volt, es kb. ilyen esetben,h. donor es csak egyet helyeznek vissza nnn. keves az eselye, de hala Istennek neki sikerult.
Tehat amig nem tapasztaltuk meg,h. ott mi van es hogyan bannak az emberrel addig ne tegyunk biralo megjegyzeseket sem.
Udv
enierdelyi
 
 

 
 

Sziasztok!

Én nem akarok vitázni,hisz itt úgyis az oroszlán barlangjába kerültem. :lol: :wink:
(Én pesti Kaális voltam és ott nincs hálapénz,a vérvételekre sem kellett sokat várni,csúszás max. fél óra volt.)

Mindegy, mindenki egy cél érdekében küzd és az a lényeg,hogy megbízzon az orvosában,az intézményben és az már fél siker! :wink: Kívánom,hogy mindenkinek sikerüljön,mert fantasztikus dolog Anyának lenni! :D

Én már megkaptam a sorstól a legnagyobb ajándékot és amióta megvannak a gyerekeim csak vigyorgok és hihetetlen nyugalom van rajtam.30-án megyünk újra konzultációra és késő tavasszal vagy kora nyáron újra belevágunk a lombikba.(ha addig spontán nem jön a tesó)

Sziasztok, mindenkinek békés ÁLLDOTT Karácsonyt kívánok!

Ági
pálgi
 
 


Enikő,

Az árlista teljesen korrekt a honlapon. A kb. 400ezer (illetve pontosan 380ezer) része az a 200ezer is, amit te láttál. Mint ahogy említettem többféle eljárás létezik, ebben a 400ezresben van még az alapon kívül ICSI és még nem tudom micsoda is. Ezzel jóval nagyobb a megtermékenyülés lehetősége.

Egy dolgot elfelejtettem leíni, a konzultációk 10ezer-be kerülnek és akkor nem kell külön fizetni értük, amikor egy programban veszel részt és ezért mész konzultációra.

Szerintem, telefonálj be és kérdezd meg tőlük, hogy elfogadják-e más intézmények eredményeit is vagy csak a sajátjukkal dolgoznak? Nagyon segítőkészek, biztosan tájékoztatnak mindenről, ami érdekel. A kivizsgálás nagyon alapos és tényleg a legmodernebb eszközökkel történik.

Talán érdekelhet, hogy egészségpénztárakkal kapcsolatban állnak, így a költségeket el lehet számolni, ha tagja vagy valamelyiknek.

Üdv,
Tocsa
tocsa
 
 


Sziasztok!

Ági leveleihez már nem szólok hozzá, mert sokan, sokmindent írtatok.
Sztem is az a legfontosabb, hogy ahol vagyunk, ott biztonságban érezzük magunkat. Lehet ez Ciris, Káli, ki hol találja meg a számítását.
Mivel sztem minden magunkban "fejben" dől el, így ezen a fórumon a biztatás és a pozitív gondolatoknak kell előtérbe kerülniük, mint eddig is!!!!!
Itt mind egy cipőben járunk és azzal, hogy negatív gondolatokat ébresztünk a dokival, vagy az intézménnyel kapcsoaltban, egyáltalán nem segiti a célt, hogy minél több egészséges baba szülessen.

Noki!
Mi van????????? Lsz jelentkezz, mert sokat gondolok Rád!

Boldog Karácsony kedves sorstársak, leendő anyukák és már anyukák, akik titokban olvasgattok minket :D
roni34
 
 


Sziasztok!!!
Ne haragudjatok,hogy csak így szó nélkül eltűntem ,de a II.számú Női klinika vendége voltam az elmúlt 3napba....
16-án este elkezdtem vérezni és pánikszerűen berohantunk a klinikára!
Alaposan megvizsgáltak és kiderült,hogy valószínű a méhszájpolipomat irritálja az utrogestan :cry: és amiatt van a vérzés!!
Láttam a picinket......olyan gyönyörű volt!!!
6mm és szépen ver a kicsi szíve is :lol:

Majd jövök,de azt hiszem most ki kell pihennem az elmúlt 3napot :roll:

Kockáspléd és Tocsához csatlakoznék amit Pálginak írtak!!
Külön nem szólnék hozzá.....azt hiszem Ők mindent leírtak amit Én is leírtam volna!!

Puszi mindenkinek!
Ja!
Üdv Néked enierdelyi!!

Kép
noki&potyi
 
 


Noki, Alaposan megijesztettél Minket, te sohasem szoktál ilyen hosszú időre eltűnni. Nagyon örülök, hogy jól vagy és a baba is.
Pihenj továbbra is sokat-sokat.
Puszi
tocsa
 
 


Sziasztok Lányok!

Ezzel kívánokTiszta szívből Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Nektek!
Nyakunkon a karácsony,közeleg az ünnep!
Gondolkozom mit adhatnék,az idő sürget!
Ajándékom bezártam egy szép kis dobozkába,elküldeni nem tudom csak ilyen formában!
Képzeleted szárnyalhat,hogy mi is lehet benne,legjobb kívánságok a jövő évedre!
Ajándékom sajnos nem kibontható,de jókívánságom sem lehet kézzel fogható!

Mindenkinek sok-sok pussz! :D :D

Kép
bandy27
 
 


Sziasztok
Voltam ma a Cirisbe és Vereczkey doktor jó sokáig vizsgált :roll:
Kiderült ,hogy a polipom ami miatt vérzek és görcsölök nem tudni ,hogy meddig nőtt és meddig ér :cry:
Remélhetőleg nem nőtt bele a méhembe hanem csak a méhszájamon van....
Ráadásul olyan mintha 3felé lenne szakadva.....
Dec.30án megyek még egy vizsgálatra és úgy néz ki ,hogy januárba meg kell ,hogy műtsenek ,de nem a Cirisbe hanem a II számú Nőin,mert Vereczkey doktor nem tudja ezt a műtétet bevállalni itt a klinikán :cry:
Bízom benne maximálisan és tudom ,hogy nem ajánlana olyan doktort akibe nem bízik meg....ezért Én is megbízom abba akit ajánlani fog!
Kicsit elvagyok keseredve ,de viszont az vigasztalt ,hogy Bébikénk nagyon jól van és már 10.5mm a szívecskéje gyönyörűen ver :lol: :lol:
Holnap megyek a védőnénihez és megkapom a kiskönyvemet :lol:
Ezek a dolgok kárpótolnak a sok rossz és izgalom miatt ami még ránk vár.....
Kicsit félek ,hogy nehogy elveszítsük a Bébikénket ,de bízom a legjobbakban!

Kivel mi van?
Nagyon nagy a csend megint?
Ennyire készültök a Karácsonyra?

Andy
Aranyos vagy és kedves ,hogy ilyen szépet írtál Nekünk!!!
Én is hasonló szépeket és jókat kívánok Neked!

Puszi Mindenkinek!!!
Kép Kép Kép

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok,

Noki sajnálom a polipodat. És ez csak most derült ki? Ahhoz, hogy panaszokat okozzon sok idő kell. Nyugodtan bizzál meg a Klinikás orvosokban. Barátnőmnek is volt, és helyi érzéstelenítésben megoperálták, probléma mentesen sikerült kihordania a terhességét. Drukkolok, hogy minden rendben legyen.

Amúgy én is Cirises beteg voltam, Kósánál volt lombikunk. Nekünk nagyon rossz élményünk volt vele kapcsolatban, illetve Vereczkeivel kapcsolatban. Leszívásra mentünk, és 6 órát csúszott a leszívás mert Vereczkey operált, és mivel sürgös dolga volt, ezért minket mármint a Kósás betegeket vittek be utoljára. :twisted: :twisted:
maci74
 
 


Sziasztok, Mindenkinek Boldog, Békés Ünnepet Kívánok!
tocsa
 
 


Sziasztok.
Tegnap este óta mozdulni nem nagyon tudok a fájdalomtól :cry:
Ráadásul vérzek is és jobban mint múlthéten :cry:
V doktor azt mondta,hogy azonnal menjek be a II nőire,de az ottani doki azt mondta,hogy felesleges ,mert csak feküdnöm kéne ott is és azt itthon is tudok.......főleg karácsonykor :cry:
Kicsit magam alatt vagyok,de próbálom nem feladni.......szeretném ha velünk maradna a Bébikénk!!!!!!

Békés Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek és Egészséges Babákban Gazdag Új Évet!!!

Noki
Kép Kép

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok
Szomorúan látom,hogy senki nem ír erre a fórumra :cry:
Remélem mindenkinek Boldog volt a Karácsonya és jól sikerült :lol:
Hogy vagytok?
Mi van veletek?
Írjatok!!!!!!!!!!!

Puszi
Noki[/b]

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok,

Remélem, mindenkinél jól teltek a karácsonyi napok! Mi rengeteget ettünk és pihentünk, olyan sokat, hogy már ettől vagyok fáradt. :D

Jó is lesz már holnap dogozni egy kicsit, és persze reggel vérvétellel kezdünk, na meg kezdődik a Puregon szúrás is.

Noki, írtam Neked privit, de szerintem nem sikerült elküldenem. Jól vagy? Mi lett a polipoddal? Olvastam a bababvárós fórumon, hogy végig feküdnöd kellett, de talán azóta már jobban vagy? Neked egyébként a polip okozta problémák miatt kell még mindig feküdnöd vagy normálisan is kellene? Tényleg, egyáltalán Ciris-es vagy még, vagy innen már "elbocsájtottak" és visszamentél a nőgyógyidhoz?

Szép napot mindenkinek!
tocsa
 
 


Szia Tocsa
Valószínűleg a polip okozza ezt a sok-sok problémát amivel küszködök :cry:
Egyik nap amikor bementem a Cirisbe és megvizsgált Vereczkey doktor azt mondta,hogy nem kell használnom a utrot ,mert biztos,hogy az is irritálja a polipot!
Én abba is hagytam......,de nem kellett volna!!!
Olyan erős görcseim lettek és annyira elkezdtem vérezni ,hogy felhívtam gyorsan Vereczkey doktort aki azt javasolta,hogy menjek be azonnal a kórházba :roll: :shock:
Ezek után felhívtam a II számú Nőin a dokimat aki azt mondta,hogy menjek csak ha bent akarom tölteni feleslegesen a Karácsonyom?!?!?
Természetesen azt is mondta,hogy azonnal kezdjem el használni az utrót és feküdjek és csak ha nagyon muszáj akkor keljek ki az ágyból!
Mondanom sem kell,hogy 2 nap kellett hozzá,de rendbe jöttem.....nem vérzek és csak enyhén döfköd a hasam ,de csak a jobb oldalon ahol a Bébikénk van!
Viszont mire ezzel a problémával rendbe jöttem....jött a következő probléma!!!! :roll: :oops: :shock:
2napja nem bírok felkelni ,mert már le is vagyok gyengülve a sok hányingertől!!!!
Tegnap este úgy hánytam mint a lakodalmas kutya!!!!
Vártam ,hogy mikor lesz már valami tünetem?!?!?!
Tessék most megkaptam ,de rendesen!
Egész nap olyan mintha körhintán ülnék és csak kóvályogok....mint aki be van rúgva!
Folyamatosan olyan érzés mint amikor másnapos az ember!
Mondjuk talán 2x voltam másnapos egész életembe ,de az ilyen kegyetlen volt!
Nem tudok mást enni csak kenyeret, zsömlét és kekszet...és csak vizet tudok inni!!!!
Azt hittem ,hogy egy kemény csaj vagyok aki mindent kibír,de most rá kellett jönnöm,hogy nagyon,de nagyon gyenge vagyok :cry: :oops:
Olvastam ,hogy 2óránként kell enni valamit és az jót tesz?!?!
Most azon vagyok......egy kis darab kenyeret vagy valamit rágcsálok.....kicsit jobb....azt hiszem :roll:

Annyira örülök,hogy már elkezded szúrni magad Puregonnal....nemsokára Te is kismami leszel!!!!

Puszi
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok!

Ezer bocsesz,hogy eddig nem írtam,de három napig nem voltam itthon...olyan jól éreztem magam,sikerült feltöltödnöm lelkileg még jobban,igaz minden nap halálfáradt lettem estére.Kárpótolt,hogy nagyon-nagyon boldognak láttam unakaöcsémet,amikor meglátta mit kapott tőlem.Neki is sikerült könnyt csalni a szemembe az ajándékával,amit nem karácsonyra kaptam,hanem hogy szerencsém legyen...kis édes :D :D

Képzeljétek most volt 1 hete vese UH-m és azt mondta a dokim,hogy olyan régen nem voltam ilyen jól,mindketten úgy örültünk neki :D :D
Ez nem azt jelenti hozzátette,hogyha sikerül,akkor nem kell szoros (heti)ellenőrzés.

Noki!
Hogy érzed magad/magatokat??Polip fronton mi a helyzet??

Tocsa!
Mi van veled??A hátaddal hogy vagy??

Roni,Bobcsike!
Nagyon elvagytok veszve!!Lécci,jelentkezzetek!!

Ja,sajnos csak februárban lesz a következő inszemem a MÁV sztájk és a januári bacik miatt...

Sok pussz mindenkinek,legyetek jók!!

Kép
bandy27
 
 


Hát Noki, te aztán megszenveded ezt az egészet. Azt mondják, a hányinger egy idő után elmúlik, bár a Tesómnál nem így történt. Neki sem egyszerű a babavárása, de ez egy hosszú sztori. Eddig a 7 hónap alatt jutott neki mindenféle rossz sajnos. Reméljük mostmár véget ér ez a pech sorozat.

Azért az fura, hogy Verczkey leállította az Utrot, a nőgyógyid meg pont az ellenkezőjét mondta. Tényleg nincs más választás, mint vakon bízni és elhinni, hogy tudásuk és törődésük legjavát adják.

Andy, örülök, hogy vese fronton jól alakulnak a dolgok... Nahát, hogy ez a MÁV sztrájk mi mindenre hatással van. Sajnálom, hogy most nem jött össze az inszem, de olyan hamar eljön február is. Csak belegondolok, hogy Nokinak nem is olyan rég volt a leszívása és a beültetése és már talán a 8. hétnél tart. :D

Köszönöm a kérdésedet, én már meg is feledkeztem a hátfájásomról, mert már csak nagyon ritkán érzem egy icipicit. Igazából nálam most minden okés. Mióta abbahagytam a tornázást és elkezdtem enni (de nem kis mennyiséget) még fogytam is :D A hormonoknak sincs semmilyen hatásuk, nincs egész napos hányinger, stb., és a mensim is pontosan jelentkezett és nem is olyan fájdalmas, mint az eddigiek voltak. Szóval, jól vagyok és bízva ezekben a pozitív fejleményekben már sokkal bátrabban megyek a lombik elé. Úgy látszik, most a szervezetem jól viseli a terhelést. :D

Legyetek jók csajok :wink:, ha tudtok :D
tocsa
 
 


Sziasztok
Még mindig k...a szarul vagyok és néha úgy érzem ,hogy már nem bírom tovább :oops: :cry:
Anyukám tegnap hozott nekem Rennie tablettát és attól jobban lettem,de ma már nem használ az sem.....
Tocsa
Mi volt a tesóddal?
És mi van vele?
Ő ,hogy bírta idáig a hányással, hányingerrel?
Hogy érzed magad a Puregon szuritól?
Andy
Örülök,hogy jól telt a Karácsonyod Neked is, és legfőképpen annak örülök,hogy ilyen jó lett a vese UH eredményed!!!
Viszont a bacik miatt jobbulást kívánok és hajrá februárba inszem!!!

Roni, Bobcsike
Végleg elhagytatok minket? :cry:

Minden jót mindenkinek!
És ha tudtok valamit hányinger ellen akkor kérlek segítsetek és írjátok meg a titkos receptet :oops: :roll:

Kép
noki&potyi
 
 


Noki, Tesómnak szinte végig volt/van hányingere, sava, ami folytogatja. Savam mondjuk nekem is van alapból, így kipróbáltuk a Salvus vizet és savra valóban nagyon jó. Azt sajna nem tudom megmondani, hogy hányingerre is használható-e.
Azért írtam, hogy neki aztán jutott a rosszból idáig, mert ezek mellett a tünetek mellett, már kb. 6 hete meg van fázva (de brutálisan köhög, amitől megint csak hányingere lesz), mostanában kezd elmúlni neki, mert elkezdett szedni egy homeopátiás szert. Fáj a bokája már elég régóta, de nem tud vele mit csinálni, lehet az is, hogy el van törve. A 12. hét környékén kihoztak neki egy Hepatitis B eredményt. Ilyennel még az orvososk meg a nővérek meg a védőnő sem találkozott. Hát, szörnyű volt. Ez pontosan azon a napon derült ki, amikor mi megtudtuk, hogy nem sikerült az első inszemünk. Szegény, azt sem tudta, mit csináljon, elment egy hepatológus szakemberhez, aki nem látott a véreredményében májkárosodásra utaló jeleket, és ő is vett mintát. Kb. 1 hónap múlva született egy negatív eredménye, aztán még egy és a férje is negatív lett. Kiderült, hogy valamiféle tévedés volt a pozitív eredmény. Jó vicc, igaz? Aztán most Karácsony előtt pár nappal a férjének balesete volt munkából hazafelé menet. Szerencsére neki semmi baja nem lett, de az autójuk totálkáros lett és most nekik is kellene minden forint...Nemrég volt vizsgálaton, és állítólag a baba is kisebb az ilyenkor szokásosnál, de szerintem ez betudható a betegségnek meg az izgalmaknak. Sajnos, szegénynek nem sok nyugodt napja volt, amióta tudja, hogy babát vár. Nos, röviden ennyi.

Kitartás neked. Remélem, hamarosan jobban leszel. Mi ma voltunk a Cirisben vérvételen és sajnos megint azzal az érzéssel távoztam, hogy itt mindenki össze-vissza beszél. Valaki azt mondja délelőtt szúrjunk, akkor kell, most azt mondták délután kellene, dehát már reggel beadtuk az első Puregont....Remélem, nem lesz hatással az ösztradiol eredményemre, mert ugye a mostani eredménytől függ az adagolás változtatása (ha esetleg kell változtatni). Na mindegy. Már nem is foglalakozom vele inkább. Lesz, ahogy lesz, majd odafigyelünk a párommal a legapróbb tünetekre is. Kiderült, hogy 8-an vagyunk lombikosok ugyanazokban az időpontokban UH-kon, leszíváson, visszaültetésen.
tocsa
 
 


Tocsa
Bocsi,hogy csak most írok,de tudod egy kicsit rosszul vagyok.....egy kicsit hányok.....egy kicsit szenvedek.....és utána netezek :)
Nagyon sajnálom a tesódékat :cry: ezeket a rossz dolgokat még olvasni is rossz volt...gondolom milyen nehéz lehetett megélni!
Sajnos szoktak téves eredményeket produkálni vérvételnél és egyéb vizsgálatoknál elég sűsűn és utána a dokik meg csak annyit tudnak mondani,hogy ja....bocsi...nem tudom ,hogyan történhetett :shock:
Nagyon sajnálom a balesetet is,de örülök,hogy legalább a tesód férjének nem esett baja!!!
Tudod azt mondják,hogy 3ig nem áll meg a rossz.......plusz egy ráadás!
Nekik már megvolt mind!!!! Most már csak jó jöhet!!!
És nagyon kívánom,hogy így legyen!

A Puregonnál nekem kifejezettem szóltak,hogy csak délután szúrjam ,mert ha megyek vérvételre akkor tudják majd megmondani,hogy hány egységet kell majd szúrni.
A suprefact injekciót kellett csak délelőtt szúrnom és a prednisolont kellett csak bevennem.
Húúú 8an vagytok egy napra egy orvoshoz lombikra beírva???
Na akkor ez egy egész napos program lesz majd nektek!
A leszívás az hamar megy és alszol majd egy jót,de a beültetésnél azért nem annyira pörgős a dolog :roll:
Na,de a lényeg az ,hogy nemsokára túl is leszel rajta és majd Te is jössz a jó hírekkel!
Tudod már ,hogy mennyi baba lesz beültetve?
Mennyit szeretnél?
Nekem úgy volt ,hogy a 3dik napon ültetik be és akkor 3bébit kaptam volna vissza,de így ,hogy az 5dik napon kaptam őket vissza.....így csak kettő és maradt belőle egy :lol:
Ha tudnád,hogy mennyire örülök,hogy egy maradt :lol:

Jaj, Én már most izgulok érted és nagyon drukkolok neked!
Csak nyugi és készülj a nagy napra!!! :lol:
Jó szurkálás és minden jót Nektek!
Puszi
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok!

Noki!
Annyira veled vagyok,és nagyxyon szomi,hogy így szenvedsz :( :(
Sajna én alapból hányós/hányingeres vagyok...próbáltad már a gyümbérteát??Igaz elég csípős,de kortyonként kell inni és azt a homeopátiás bogyót is kilehet próbálni,amit 1x már leírtam Neked telcsin.
Nem vagyok bacis,csak attól fél házidokim,hogy utólér vmi sz.rt és bekavarna az injekcióba,az inszembe.Sok vitaminz szedek.

Tocsa!
Szó szerint padlót fogtam azon,ami történt tesóddékkal :( :(
Kívánom Nekik,hogy mostmár elinduljon felfelé a szerencsehullám és egészséges legyen mindenki(apuka,anyuka,baba).Természetesen azt is kívánom,hogy itt legyen január és végre Te is anya legyél!! :D :D
Személy szerint soha nem értettem miért mindig a jókkal történnek ilyen dolgok!!Ha érdekel,Neked is leírom a savadra a homeopátiás bogyómat,ami nekem nagyon bevált.

Vigyázzatok magatokra,nem feladni!!!
Pussz Nektek :D :D

Kép
bandy27
 
 


Sziasztok!!

Nem tüntem el, csak otthon nincs intenetünk és míg pihiztem a műtét után nem tudtam írni.

Noki
Biztos nehéz a szenvedés a hányinger miatt, de nyugtasson az a tudat, hogy ott van a pici a pocakban és ennél nagyobb ajándék talán nincs is a világon!!! Ó de szívesen viselném én a hányingert!!! (persze azért szorítok hogy múljon el végre és élvezhesd a terhesség további hónapjait)

Bandy
Az a február itt lesz nemsokára. Én is várom már a következő műtétet (érdekes így leírva)
:)

Minednkinek kívánok Boldog Új Évet és Babásodást a 2009-es évre!!
bobcsike
 
 


Sziasztok!

Böbe!

Köszi,hogy így gondoltál Rám és jelentkeztél! :D Nagyon szurkolok a következő műtétedhez is,biztos sikerül és te is jól fogod viselni,nagyon veled vagyok!!Küldök Neked pozitív energiát!!

Noki,Tocsa,Böbe,Roni!

Megcélozni a legszebb álmot,kinevetni a világot,gyűjteni a barátságot,mindig szeretni és remélni,így érdemes a Földön élni! Ezzel kívánok mindenkinek és családotoknak nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET!! :D :D

Millió pussz :D :D
Andy

Kép
bandy27
 
 


Szisztok, Ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, babásodós évet! 2009 a mi évünk Lányok! :D
tocsa
 
 


Noki, csak egy gyors üzenet. Hugim azt üzeni, hogy a hányingerre jó, ha reggel felkelés előtt (mielőt kikelnél az ágyból) megeszel 3-4 db háztartási kekszet. Remélem beválik.
tocsa
 
 


Mindenkinek nagyon boldog,egészségben,BABÓCÁKBAN és az élet minden területén sikerekben gazdag új évet kívánok szívem minden szeretetével!! Tocsa!Tesódnak is ezt kívánom és sok puszit!

Kép

Ja és gyűjtsük a sok erőt,a miénk a 2009!!Vigyázzatok magatokra!!




Kép

Kép
bandy27
 
 


Mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt!
Jó egészséget, boldogságot és sok-sok gyermeket........Kívánom a legjobbakat amit csak lehet!!!
Nagyon szerencsés 2009-etKép
Kép

Kép
noki&potyi
 
 


Tocsa
Köszi a tippet!
Reggelente csak egy kekszet szoktam rágcsálni,de akkor lehet ,hogy azért nem használt,mert kevés volt?! :cry:
Most megpróbálom majd a reggeleket 3-4 db keksszel kezdeni :roll:
Puszi

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok Lányok!

Remélem tegnap mindenki jól érezte magát és koncentrált a 2009-es évre,ami sok babával lesz gazdag!!!

Kép

Mégegyszer B.U.É.K.=Babák az Új évben Érkeznek Közénk!

íMillió pussz :D :D
Andy

Kép
bandy27
 
 


Sziasztok.
Ha tudjátok ,hogy mikor kell menni vérvétel, beültetés, inszem stb....akkor írjátok meg és folytatom a táblázatot!
Természetesen ha szeretnétek!

Nem tudok sokat a gép előtt lenni ,mert még mindig nagyon rosszul vagyok!
Néha már úgy vagyok vele,hogy ezt ép ésszel nem lehet kibírni........de muszáj!

Remélem Ti jól vagytok?!

Puszi Mindenkinek!
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok!

Noki!
Nagyon édes vagy,hogy veszed a fáradságot,hogy csinálod tovább a táblicskunkat!!Én mindenesetre köszönöm!!Időben szólni fogok...

Szomi vagyok,hogy még mindig nem vagy jól,de továbbra is veled vagyok,szurkolok anyukámmal együtt!!Tudom,erős csaj vagy!!Hogy telik az idő...néztem ezt a gyönyörú vonalzódat :D :D

Látad az új megfogalmazásban tőlem a buék-ot??
Babák az Új évben Érkeznek Közénk!

Én jól vagyok,csak állandóan szundiznék(de nem alszom) éspróbálom kerülni a hidegest,mielött befagy a s.ggem!

Pussz minde3nkinek! :D :D

Andy

Kép
bandy27
 
 


Bocsesz,ez kimaradt az előbb!

Lányok!

Mi van veletek,jól vagytok??
Gondolom igen,csak erőt gyűjtöttök a gondos,munkával teli hétkönapokra!!

Milyen volt a szilveszter??Volt,amit megfogadtatok??

Tocsa!
Már számolom az időt,mindjárt itt van a Te napod! :D :D
Megy nagyon a drokk!!!

Böbe!
Pihengess és készülj a műtétre,amihez nagyon szurkolok!!!

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra!

Pussz!
Andy

Kép
bandy27
 
 


Kép

Kép


Egy kis új évi ajándék Nektek!

Kép
bandy27
 
 


Szia Andy
Igen láttam a BUÉK-os dolgot és tetszett is nagyon :lol: aranyos!
Nagyon rossz ,hogy ennyire szarul vagyok,de valamilyen szinten édes is :wink:
Olyan jó ,hogy már kerekedik a pocakom......na ez ami kárpótol a sok rossz miatt ami történt és történik velem(polip,rosszullét stb..)
Én is nagyon drukkolok Tocsának ,mert Ő lesz a legközelebbi kismamink :lol: :lol: és már alig várom ,hogy Ő is a rosszullétekről számoljon be Nekünk!!!
Természetesen ennyire ne legyen rosszul mint Én!

Jut eszembe!
Kockáspléddel mi lehet?
Lehet ,hogy már kismami???????

Kockáspléd ha olvasol minket akkor kérlek írd meg ,hogy mi van veled!!!!

Mindenkinek nagyon drukkolok ,hogy idén baba legyen!!!!
Csajok....Én elkezdtem a babás dolgot.......most Ti jöttök és Én tudom ,hogy menni fog!Babaesős 2009-nek kell ,hogy legyen!!!!!
Ugye??!!!

Millió puszi mindenkinek!
Még annak is drukkolok és gondolok rá akit nem írtam le név szerint!!!!
Hajrá Cirises csajok
:lol: :lol: :lol:

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok Lányok!

BUÉK mindenkinek!
Én is ismét gép közelében vagyok, ami azt jelenti, hogy vége az édes lustálkodásnak és ismét jönnek a melós napok :(

Mivel nálunk baba kérdésben most pihenő idő van, ezért úgy döntöttünk, hogy a karácsony és újév közötti időt kettesben, telefon, internet és egyéb civilizációs dolgok nélkül töltjük egy szép kis "havas" helyen. Na ebből hó nem sok volt, de nyugalom az ezerrel. Végre volt időnk megbeszélni a hogyan továbbot. Még egy inszem esélyt adunk magunknak, de csak akkor, ha az UH alapján januárban a bal oldalamon lesz érett tüsző, mert eddig mindig a jobbon volt, ami a HSG alapján nem igazán működik. Így ha végre bal oldali lenne, talán nagyobb az esélyünk.
Képzeljétek a barátnőmtől kaptam egy Jónás naptárat...így most az alapján is próbálkozunk...ki tudja, hátha :D

Noki!
Lehet, hogy már írtad, csak én nem emlékszem, de miért van Neked polipod?? Amikor nálam felfedezték, addig nem is állt velem szóba Kósa doki, amig a nőgyogyóm ki nem szedte. Mivel a polip nem csak vérezgetéseket okozhat, hanem gátolja a megtapadást is, ezért nem értem, hogy ezzel miért nem műtöttek meg, még a lombik előtt?
Én is küldöm a drukkokat, hogy most már legyen minden rendben Veletek. Hihetetlen, hogy már 9 hét telt el azóta, hogy megosztottad velünk a jó hírt. Tényleg repül az idő...

Puszi, jó munka kezdést Mindenkinek
Roni
roni34
 
 


Szia Roni
De örülök ,hogy ilyen jól sikerült a pihenéses kirándulós időszakotok :lol:
Nagyon drukkolok,hogy januárba csak jó híreket kapj és aztán hajrá inszem!!!!!! :lol:
Ugye-ugye,hogy szalad az idő?
Csütörtökön megyek dokihoz és akkor hozok haza a Bébikéről szép képet és Ti is láthatjátok majd :lol: :lol:
Én meglettem műtve polippal ,endóval,cisztával ,sövénnyel még szeptemberbe amit Vereczkey doktor csinált meg!
Az a baj,hogy ezt a polipot a beültetés napján fedezte fel amikor a katétert helyezte fel..... :cry:
A jó az egészbe,hogy nem belül van a polip hanem a méhszájamon és ettől függetlenül a Bébike tud rendesen fejlődni,de nekem okozhat különböző problémákat....mint pl: görcsök,vérzés stb....
Ja és feküdnöm kell folyamatosan :roll:

Én éppen ma néztem a kínai és a Jónás naptárt is :wink:
Az egyik azt mutatta,hogy lányom lesz a másik meg azt ,hogy fiam :wink: :lol:
Na mind1...a lényeg az ,hogy egészséges legyen :lol:
Majd kiderül mi lesz........gyerek lesz az már biztos :D

Sok puszi és ha tudsz akkor írj!!!
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok,

Először is Mindenkinek boldog, babás új évet kívánok!

Írtam már ide pár órája, de úgy látom, valahogy elszállt az éterben. :?

Köszönöm minenkinek a drukkokat! Petesejt téren minden ok, ma voltam uh-n, kb 15-15 db, csak még nem elég nagyok, növeszteni kell őket, így marad a Puregon adag szerdáig. Akkor újabb uh és most úgy tűnik, hogy pénteken leszívás, hétfőn beültetés. Noki, ezt be is írhatod a táblicskuba, szerintem.

Így a stimu végére megérkezett a hányinger is meg a fejfájás és minden kiesik a kezemből és állandóan nekimegyek mindennek, de nem vészes, volt már ennél rosszabb is. Na meg persze a tüszők feszítenek mostmár egyre jobban.

Noki, remélem hamarosan jobban leszel, azt mondják a 12. héttől javul a helyzet. Amúgy te most már járnál dolgozni, ha jól lennél vagy veszélyeztett vagy? Ciris-be jársz még vagy már csak a nőgyógyidhoz?

Mindenkinek kitartás Lányok!

Legyen szép napotok!
tocsa
 
 


Sziasztok!

Nem semmi!Ügyes a Vereczkey,egy ilyen polipot nem észrevenni? :shock: :evil: :roll:

Sajnálom Noki,hogy egy ilyen szarvashiba megnehezíti a babavárásod!

No comment..... :?

Ági
pálgi
 
 


Tocsa
Annyira örülök,hogy ennyi tüszőcskés van!!!
Szerdáig még sokat fognak növögetni, emiatt nem kell aggódnod :wink:
Nagyon drukkolok Neked pénteken és hétfőn is!!!
Nem szeretnétek Ti is 5dik napon beültettetni?
Olvass kicsit utána...szerintem jobb és nagyobbak is az esélyek!
Pihenj sokat, ilyenkor kell is.....főleg ,hogy ne durranjanak el idő előtt!
Beültetés után meg főleg pihenj sokat...és semmi fizikai munka!
Remélem ,hogy jobban leszek lassacskán?!
Már nagyon várom :lol:
Én most semmi képen nem mennék dolgozni...tudod lombikosoknak nem is ajánlják ,hogy menjenek,de ez mindenkinek a saját döntése.
Akiket ismerek és lombikosok, mind otthon maradt és azt hiszem jobban is jártak.
Tudod egy természetes úton fogant terhességnél is lehet sok-sok probléma......ezt meg el kell kerülni....főleg ha van rá lehetőséged,hogy betegállományba menj!
Szerintem amúgy a doki is majd javasolni fogja Neked is!
Én még Cirises is vagyok,de már megvan az új dokim akihez fogok járni!
Azt hiszem majd privibe megírom,mert lehet ,hogy Pálgi abba is beleköt és azt hiszem nem vagyok rá kíváncsi!!!
Bánhídy dokihoz szerettem volna menni,de inkább mégsem.....tesóm és a kórházban (II.Nőin) dolgozó barátnője hatására!
Bár valakinek biztosan Ő is jó?!

Írj, nagyon várom!
És köszönöm a húgodnak a segítséget!!!
Egy tündér!!!
Kitartást...nemsokára Te is kismama leszel :wink: :lol:
Puszi
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Pálgi
Vereczkey doktor nagyon jó munkát végzett és Én maximálisan megvagyok vele elégedve!!!
Hisz neki köszönhetem ,hogy a pocakomba fejlődik egy kis élet :lol:
Tudod ha egy kicsit utána olvasnál a méhszájpolipnak akkor nem írnál ilyen hülyeséget,hogy a doki szarvashibát vétett :lol:
A műtét amit elvégzett rajtam beültetés előtt nagyon jól sikerült és emiatt eshettem teherbe!!!!!
Sajnos a hormonok termelnek olyan dolgokat amiktől keletkezhet méhszájpolip....főképpen annál aki erre hajlamosabb is....mint Én!
2hónap alatt sajnos igen....odanőtt.....és nem a doki felejtette ott....
Beültetés napján lett felfedezve és akkor még nagyon kis picike volt...alig észrevehető.....,de amiket szedek azoktól fejlődik és aztán leválik jobbik esetben....mint nálam is!
Nagyon sok nő nincs tisztába azzal ,hogy van neki csak akkor amikor a doki közli vele!!
Nekem sem okozna problémát,de mivel elkezdett leválni ezért javasolt a fekvés!
Valakinek ez is probléma mentesen megy,de sajnos az nem Én vagyok!
Ezen nem aggódom amúgy,mert tudom,hogy a Picim jól van!!
Nekem csak ez számít!

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok!

Roni!

De jó,hogy jelentkeztél!! :D Annak meg mégjobban,hogy sikerült pihiznetek egy kicsit!!Te meddig pihesz,mikorra tervezed az inszemet??Látod,nekem is elcsúszik februárra...

Tocsa!

De ügyi a szervezeted!! Meglátod szerdán milyen szép nagy tüszőcskéid lesznek...aztán itt a péntek és a várvavárt hétfő!!Annyira,de annyira szurkolok és veled vagyok :D Sokat pihizz addig is,ne vigyél semmit túlzásba!

Kockáspléd!

Hol vagy,minden rendben??

Noki!

Voltál már a védőnéninél??Lehet,hogy nem hiszed,de úgy érzem nem sokára megszabadulsz a polipodtől végre!!(jók a megérzéseim) Pocisimit küldök :D:D Simi,simi...és puszi neki!

Pálgi!

Ha vmit nem tudsz,ne szólj bele!!!Már megint miért kell szidni Vereczkey dokit???Ha csak hülyeségeket tudsz írni,inkább ne írj!!És főleg ne idegesítsd Nokit,szeretné nyugalomban várni picurkáját,nem ilyen dolgokat olvasgatni!!Szállj le a magas lóról!Ha már megszülettek egészségesen és nem vagy Cirises,mit keresel itt??

Legyen jó napotok lányok!
Pussz!Andy

Kép
bandy27
 
 


Andy!
Eszem ágában sincs idegesíteni Nokit!

Bocsi Noki!

Én csak nézelődöm,kiváncsi vagyok mások sorsára és persze drukkolok.
Júniusban mi is újra belevágunk ismét.Kell a tesó az ikrek mellé!

Amúgy képek vannak a www-m alatt,ha érdekel vkit. :D

Na minden jót Nektek!

Ági
pálgi
 
 


Pálgi!

Nem értem,ha igazán drukkolsz Nekünk,hogy végre nekünk is teljesüljön a vágyunk,mint Neked,akkor miért nem ezt érzem ki a hozzászólásaidból???Mi is tudnánk ismeretlenül,úgy hogy nem ismerjük a dokidat rosszakat és csunyákat írni!!De nm tesszük!!Távol áll tölünk illetve mi nagyon összetartóak vagyunk és legföbbképp,tudjuk miért választottuk a CIRIST,ahol mindent megkapunk!!Úgye Lányok??

Hamarosan mi is édesanyák leszünk és Noki is a kezében tartja élete értelmét :D :D

Andy

Kép
bandy27
 
 


Pálgi
Nincs semmi baj,de Andynak igaza van,hogy ha neked nem tetszik ez a topik és azok az orvosok akik Nekünk nagyon sokat segítettek és segítenek akkor miért írsz ide???
Hidd el ,hogy mi is kíváncsi természetű emberek vagyunk hisz itt vagyunk és ismeretlenül is írunk egymásnak és megbeszéljük a dolgainkat....sőt barátságok is szövődtek és még fognak is!!!
Én nem merném venni a bátorságot ,hogy más topikokba azért írjak,hogy sértegessek bárkit is!
Tudod Én a BMC-ba voltam és sajnos ott nem jött össze a baba......,de szerettem odajárni és szerettem az orvosokat is.....csak Én úgy éreztem,hogy váltanom kell....és ezt tettem,de nem azért mert ott nem voltam valamivel megelégedve?!
Viszont Te nem először toppantál be hozzánk és nem először dühítettél fel minket a hozzászólásaiddal!
Szívesen látunk téged is és mindenkit aki nem rosszindulattal tér be hozzánk,de a rossz megjegyzésekre nem vagyunk kíváncsiak!
Ezt szerintem Te is megértheted!

Én a legjobbakat kívánom Neked is és mindenkinek!
Remélem legközelebb már a jó hír miatt írsz nekünk,hogy újra anya leszel?!

Üdv
Noki

Kép
noki&potyi
 
 


Sziasztok Lányok!

Nem bírok magammal,ezért itt a mai ajándék Nektek:

Kép



Kép






Kép

Kép
bandy27
 
 


Hallo, hallo itt vétel, Kockaspled jelentkezik :)
Köszönöm az érdeklődő sorokat, megvagyunk és a mensimre várunk. Decemberben lett volna a beültetés karácsony előtt, de mivel a Vörös Október 10 napot késett, így lecsúsztunk róla. Ünnepek közöttre esett volna a beültetés és nem volt labor.
Így most 2009-ben ezzel kezdjük az évet. Pár nap múlva kell jönnie a mensimnek, aztán a ciklus 17. napja körül beültetés.

Láttam, hogy Pálgi nevezetű kedves fórumozónk ismét megérkezett és ismét Vereczkey doktort szidja. De Noki, Te ne törődj semmivel csak a kis gömbölyödő pocokkal a hasadban.

Pálgi szerintem megérti lassan, hogy felnőtt emberek vagyunk akik azért járunk ide, hogy erőt öntsünk egymásba, nem pedig azért, hogy rossz hírekkel bombázzuk egymást.
Felnőtt emberként pedig el tudjuk dönteni, hogy bízunk-e a kezelőorvosunkban vagy nem. Mellesleg mivel fizetünk is azt gondolom, aki nem elégedett egyszerűen elmegy. A Ciris nem TB támogatott intézmény, abból a bevételből él , amit mi fizetünk. Ha pedig nincs elégedett beteg, akkor nincs pénz és nem gondolom, hogy egy Somody tulajdonban lévő intézet bármely orvosa ne értené meg, hogy a szakmai munkája határozza meg a létüket.

Egyébként zárójelben megjegyzem, nőgyógyászati szakvizsgával és 20 éves gyakorlattal sem merném leírni egy fórumba, hogy egy orvos szarvashibát vétett... úgy, hogy nem láttam a beteget és nem győződtem meg ennek ellenkezőjéről.

Javaslom tehát , hogy Pálgi ismét bekövetkező fárasztásaira válaszunk egy mosoly-jel legyen, hátha attól ő is felderül és rájön nekünk nem arra van szükségünk, amit ő mond....:)

Na lányok lássam mennyire tartunk össze, potyogjanak a mosoly jelek:):):):)


:D
kockaspled
 
 


Kockáspléd
Egyszerűen nem jutok szóhoz :D
Veled aztán nem mernék kekeckedni ,mert Te olyan szépen és igazán nőiesen eltudod küldeni az embert............... :lol: :lol: :lol: :lol:
Értelmes és korrekt dolgokat írsz!!!!
Egyszerűen le a kalappal :lol: :lol: :lol: :lol:

Nagyon örülök ,hogy nemsokára beültetés lesz nálad is!!!!
És sajnálom,hogy most elmaradt :cry:
Tetszik ,hogy ennyire nagyon pozitív vagy!
Jöhetnél sűrűbben!!!!

Ja!
Az általad kért mosoly!!!!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :cry:

Kép
noki&potyi
 
 


Andy
Aranyos vagy nagyon Te is!
És a képektől.....elolvadtam :D
Imádom :D

Kép
noki&potyi
 
 


Kedves Kockáspléd!

Drukkolok,hogy minél előbb megjöjjön és megtörténjen a beültid!!!
Tocsával együtt folytassátok,amit Noki elkezdett és így adjatok mégtöbb erőt Nekünk várakozoknak!!Igaz,néha úgy érzem nagyon messze van február...
Nagyon vagány csajszi vagy,biztos nem mernek veled kötöszködni!
Pálgi nem tudja,hogy milyen vgy...
A kért mosolyok: :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Noki!

Örülök neki,hogy tetszik :D :D Az az igazság,hogy ez volt a célom!!
Meg persze az,hogy mosolyt csaljak az arcotokra!


Kép


Szép estét és jók legyetek!

Kép
bandy27
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?